„Milyen történelmet tanult az ország?” címmel, közöltek a minap egy olvasói levelet. Nem is reagálnék rá, ha nem szólít meg a levél engem is, hiszen itt születtem Szegeden, s itt is végeztem az egyetem jogi karán, tehát „jogtudó emberként és történelemtudó szegedi értelmiségiként” fogok válaszolni a kérdéseire, tényszerűen, s röviden. Mivel írásának címre kérdés, kezdjük azzal, hogy elárulom neki bolsevista történelmet tanult az ország évtizedekig, s az alapján megértem az észrevételeit. Ha viszont az időközben bizonyított, hamisítás nélküli történelmet vesszük górcső alá, akkor kicsit más a helyzet.

Először is: Horthy soha nem „vonult be” Szegedre.

Másodszor: a „vörösterror” gerjesztette „fehérterror” áldozatinak száma lényegesen alacsonyabb, mint a „vörösterroré”.

Harmadszor: Horthy Miklós volt az egyetlen államférfi a megszállt Európában, aki többször is ellentmondott Hitlernek, s 1944 júniusában Ő még utasíthatta Koszorús ezredest arra, hogy akadályozza meg a németeket abban, hogy a pesti gettó lakóit elszállítsák. Tehát nemhogy halálba küldött volna több százezer embert, hanem a geopolitikai helyzetünknél fogva, végig megpróbálta a legkisebb emberáldozattal kibekkelni a háborút, amely nem volt elkerülhető! (Hiszen ha hamarabb következik be a megszállás, sokkal többen vesznek oda. Erre egyébként a Nürnbergiben lefolytatott per anyagaiban bőven van hivatkozás)

A szerző – Horváth János – jobbító szándéka ellenére sem gondolta végig, hogy miért nem volt vádlott az említett perben Horthy Miklós és miért küldött neki jelentős összeget havonta a portugáliai megélhetéséhez a Zsidóvilágtanács? (Egy zsidóüldőző bűnözőnek küldték volna? Ugyan már!)

Most lássuk, hogy mivel értek egyet! Először is hazánk legnagyobb romlását azok a bolsevik gyilkosok okozták, akik a valódi szocialista eszmét lejáratva hazánk legnagyobb romlását okozták: Szamuellytől, Rákosin át, 1956 véreskezű megbosszulóikkal bezárólag! Abban is igaza van, hogy nem a sebeinket kellene nyalogatni, hanem jövőt építeni, ám azt nem lehet hamis alapokra, s főleg nem a tényszerű történelem tudás hiányára felépíteni. Azzal viszont száz százalékosan egyetértek, hogy nem újraírni kell a múltat, hanem szembenézni vele, s tárgyilagosan a helyére tenni az eddig hamisan tanított dolgokat. S végül a „közöny”, amit nagyon is jól érzékel a levélíró.

Az a vérlázító közöny, amely nem veszi észre a hamisító szándékokat, amely nem érzékeli azt a tényt, hogy a Horthy korszak volt a XX. század egyetlen olyan szakasza a magyar történelemnek, amikor minden kétséget kizáróan az Európai élbolyban volt az ország. Akkor volt huzamosabb ideig pozitív a külkereskedelmi mérlegünk, volt egy stabilan értékálló pengőnk, az ország teljesítménye megelőzte Ausztriát. Elismerem, hogy akkor is voltak negatív történések, bár pl. a Numerus Clausus ellenére egyetlen személyt nem hurcoltak el a német megszállásig, s ilyent a harmadik birodalom sehol másutt nem tűrt el.

Elismerem, hogy akkor is voltak államvezetési hibák, de közvetlenül a háborús jóvátétel és a válság leküzdése után létrejött a népszerű OTI, a társadalombiztosítás. A táppénz is a bér 55-75 százalékára emelkedett, ami a korabeli Európában igen jelentős volt, hiszen még Angliában is csupán bér 40 százaléka lehetett. A munkanélküli ellátás területén mutatkozott hiátus, de a munkalehetőségek növekedése és a pengő biztonságos erősödése folyt, s ezzel letagadhatatlanul erősödött az ország európai tekintélye is.

A 30-as években ismét – bár szerény – de fontos birtokrendezés történt, s ezzel a mezőgazdaság ismét Európa élvonalába került. 1938-tól vezették be a gyermeknevelési támogatást – amit később a kommunisták családi pótléknak neveztek el –, majd a napi 8 és a heti 48 órás munkaidő lett bevezetve, amivel a munkásság régi követelése teljesült. (Tehát ezt sem a bolsevikok vezették be, hanem a sokszor hamisan megvádolt Horthy korszak) S nem is említem az 1940-től beindult nagyarányú lakásépítést, az ONCSA házak állami finanszírozását.

Hogy mindezek mellett az ország a háborúba sodródott, az igaz. De az is igaz, hogy kivédeni lehetetlen lett volna, mert geopolitikailag „két pogány között” próbált lavírozni az ország!

Dr. Bene Gábor