A Kárpát-medence térségében nemcsak az együttélés erkölcse – hanem még a Trianon palotában megszületett békediktátum is – előírta a nemzetiségek jogainak a biztosítását. Az utódállamok azonban ezt a kitételt soha nem tartották be. Csak a területre, az épített környezetre, az ásványkincsekre, erdőkre és az ott felhalmozott anyagi értékekre tette rá a kezét valamennyi utódállam, de a magyar kultúrával rendelkező lakosságra nem tartott igényt.

 Sőt az impériumváltás pillanatában elkezdte a magyarság kultúráját, nyelvi oktatását, vagyonát, gazdasági és politikai intézményrendszerét szétverni, vagy lehetetlenné tenni! Az elmúlt 92 esztendő alatt világossá válhatott számunkra, hogy az ott élő őshonos magyarságot nem látja szívesen egyik állam sem. A magyarságnak ezen leszakított részei, máig önvédelmi harcot vívnak az adott állam politikai hatalmával, de a többségi társadalmával is, mert a pénzvezérelt média agymosása következtében elhitették, azokkal a román-szerb-szlovák-ruszin Szent Korona tagokkal és utódaikkal, hogy az ott élő magyarság veszélyt jelent az Ő nemzeti törekvéseivel szemben. Holott ennek semmiféle valós alapja nincs, mert éppen a hagyományos magyar tolarencia az, amely az egykor betelepülő más nemzetiségűeket és kultúrájukat nemcsak eltűrte, de be is fogadta. Az 1920 utáni román közigazgatás ellenségessége pedig, rohamosan emelkedett a világháború utáni bolsevik korszakban, s ezen viszony láthatóan nem is fog változni addig, amíg a magyar-székely őstelepesek önrendelkezési igényeit nem teljesítik, le nem számolnak az állami történelemhamisítással.

Ezért tűzi a zászlóra a Magyarok Szövetsége is a Székely Nemzeti Tanács felhívásának legfontosabb mondatát: "az Igazság Napja nem alacsonyodhat a féligazságok napjává. Jövőnk szempontjából csak egy megoldás elfogadható, a székelység önrendelkezésének intézménye, Székelyföld területi autonómiája!" Hozzáteszem, hogy a háromszintű autonómia pedig Erdély és a Pártium egész területére kiterjedően szükséges! Mindezt addig kell a román államnak megadnia, amíg békésen és a Szent Korona állameszmének toleráns stílusában kérjük Mi az anyaországiak, és követeli állampolgárként, az erdélyi magyarság.

Szeged 2012-09-01
Az MSZ Elöljárói nevében: Dr. v. Bene Gábor

Nézzük a nagynevű Székely Mikó Kollégium történetét!

A 153 éves, magyar tannyelvű gimnázium, Háromszék legeredményesebb oktatási és nevelési intézménye volt idáig, s hitem szerint marad is!

Gödri Ferenc esperes - az 1850-es évek második felében a sepsi-, kézdi- és orbaiszéki református és unitárius lelkészek, valamint főurak, tanítók és hivatalnokok segítségével - felkérte báró Kemény Ferencet és gróf Mikó Imrét, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnokait, valamint Bodola Sámuel püspökhelyettest, hogy képviseljék az iskola szükségességének ügyét az Egyházkerületi Közgyűlésben.
Gróf Mikó Imre hamar felismerte ennek az iskolának a fontosságát, valamint a szükségességét, s így jelentős pénzadománnyal támogatta és pásztorolta az építés ügyét. A központi fekvésű Sepsiszentgyörgy lett az iskola helyszíne, mivel a város telket is biztosított az építkezésekre.

1858 őszén beindult a négy elemi osztály, s a következő tanévben a gimnázium is. Az 1863-64-es tanévben költözött az intézmény az iskola mai helyén álló épületekbe, ahol istállóból, szekérszínből alakítottak ki osztály- és hálótermeket.

A főtéri szárnyat 1870-76 között építették, s a tervet gr. Mikó Imre rendelte és fizette, az építőanyag nagy részét pedig Háromszék lakói hordták össze szekerekkel.
Mikó Imre halála után döntött úgy az elöljáróság, hogy az iskola mindhárom alapítóját belefoglalja az intézmény nevébe: a református egyházat, Háromszék népét és gr. Mikó Imrét. Így lett a neve előbb Református Székely Mikó Tanoda, majd (!!) 1948-ig Református Székely Mikó Kollégium. Az első érettségiző évfolyam 1893-ban hagyta el az alma matert.

Az első világháborúig a tanulólétszám évről évre emelkedett, ezért egy teljesen új internátust kellett építeni a város egy csendesebb pontján. Azonban a háború
után fontosabbá vált a diákszám növelése helyett, maga az anyanyelvi oktatás biztosítása, a megye minden tanulni vágyó fiatalja számára.

Csutak Vilmos akkori igazgató szervezte át a Kollégiumot, és az épületbe fogadta a Polgári Leány- és Fiúiskolát valamint az Elemi iskolát. Így naponta késő estig folyt az oktatás az intézményben, de később sikerült közadakozásból a Református Leányiskola számára új épületszárnyat is emeltetni.

A második világháború jelentős károkat okozott az iskola életében. Az 1940. november 10.-i földrengés megrongálta az épületet és át kellett költöztetni az intézményt a Tanítóképző épületébe. Akkor szünetelt is az oktatás, de 1944 decemberében újra tanítani kezdtek a saját épületben, sőt vállalták a tanítóképző beindítását is. Nézzük a kollégium változó neveit az elmúlt évtizedekben:

Az 1944-45-ös tanévben: Magyar Tannyelvű Líceum
1946-tól Református Székely Mikó Kollégium lett az államosításig.
1948-53-ig Magyar Fiúlíceum
1953-54-ig X osztályos Fiú-középiskola
1954-58-ig 1-es számú Magyar Tannyelvű Középiskola
1958-65-ig 1-es számú Középiskola
1965-74-ig 1-es számú Líceum
1974-77-ig 1-es számú Reál - Humán Líceum

1989-ben lett újra Székely Mikó Kollégium, de a református már akkor is lemaradt. Az 1989-es fordulat kétszeresen is változást hozott: az intézményben visszaállt a magyar tannyelvű oktatás és a gimnáziumi jelleg - lehetőséget biztosított a fiataloknak a humán értelmiségi pályára való felkészülésben.
S ezt a 153 éves, magyar tannyelvű intézményt akarják most államosítani!

2013- tól vajon hogyan akarják átnevezni?

Talán: Székelyeket beolvasztó Román tannyelvű Liceumnak?