Gunnar Heinsohn professzor, a Brémai Egyetem tanára 1998-ban jelentette meg a Népirtás lexikona című művét. Ebből a következők derülnek ki. A legvérengzőbb rendszer a világon a szovjet volt. 1917-1987 között 61 911 000 embert pusztítottak el. A második a Kínai köztársaság, 1949-1987 között 35 236 000 volt az áldozatok száma. Harmadik Hitler Németországa, 21 millió halottal, vagy - noha nemigen hallani róla - például a lengyel kommunisták 1945-48 között 1.4 millió embert öltek meg. A népirtók rangsorában első Sztálin, majd Mao Cetung következik, Hitler a harmadik, negyedik Lenin. Ő „csak" kb. 4 milliót öletett meg szemben Sztálin 42 milliójával. Nos, ha eltekintünk a náci rendszer és a fasizmus szokásos összemosásától, és ha tisztában vagyunk azzal, hogy Hitler egy nemzeti szocialista, tehát nem jobboldali pártot hozott létre, akkor látható, hogy a legnagyobb népirtók kommunisták voltak, és nem a nemzeti érdekeket képviselő, konzervatív értékrendet vallók közül kerültek ki.
Folytassuk a terrorveszéllyel! Vajon kik voltak a világ első terroristái? Ha Kommunista Kiáltványban kicserélnénk néhány szót, és így, mondjuk az állna benne, hogy „világ arabja egyesüljetek, hogy megdöntsük a zsidók uralmát...", akkor Marxékat ma terroristáknak kéne nevezni. Az első terrorszervezetek mind baloldaliak (vagy szeparatisták) voltak. Belgiumban például 1982-1985 között egy marxista-leninista terrorszervezet kb. 28 támadást hajtott végre. Németországban működött a Vörös Hadsereg Frakció a hatvanas években, Olaszországban a Vörös Brigádok... Első számú közellenségnek az iszlám terroristákat állítják be, noha a moszlimok vallásának semmivel nincs több köze a terrorizmushoz, mint mondjuk a judaizmusnak. Nem gyakran emlegetik, hogy nem voltak addig iszlám terroristák, amíg nem kezdődött meg a nagyobb arányú zsidó bevándorlás Palesztinába. A Közel-Kelet első terrorcsapatát, az Irgunt, nem a palesztinok, hanem a zsidók hozták létre. Terroristák minden vallás hívői, illetve az ateisták között is vannak. Meir Kahane rabbit is nyugodtan nevezhetjük terroristának, arabellenes rasszista tanításairól híres. Világméretű zsidó terrorista csoportot akart létrehozni Izrael támogatására. Híve volt az a Baruch Goldstein brooklyni rabbi, aki 1940-ben egy hebroni mecsetben imádkozó palesztin civilt, gyerekeket és nőket mészárolt le. Vagy említhetjük Menahem Begint, a későbbi izraeli miniszterelnököt, aki a Franfurter Allgemeine Zeitung szerint valószínűleg az 1952-ben megkísérelt, Adenauer elleni merényletet szervezője volt. Egyébként Nobel-békedíjas. ...Hogy kiktől kell akkor félni?
Ha a politikai gyilkosságok sorát vizsgáljuk, vagy legalábbis azokat, akik halála körül kérdőjelek vannak, látjuk, hogy kik is veszélyesek valójában. Feltűnő, hogy az áldozatok többsége szembe ment a pénzhatalommal. Csak néhány példa: Abraham Lincoln, J. F. Kennedy, David Kelly (Ő volt az, aki a sajtót tájékoztatta, hogy a brit kormány nyomására a valóságosnál sötétebb képet tártak a közvélemény elé az iraki tömegpusztító fegyverekről.). Möllermann (német politikus, szerinte az antiszemitizmus terjedésért Ariel Saron is felelős.), Pim Fortuynt (holland politikus, kilenc nappal a választások előtt lőtték le, nagy esélyes volt, ellenezte a bevándorlást.), Anna Lindh (svéd külügyminiszter, éveken át élesen bírálta Izrael politikáját.). Említhetjük Aldo Morót...de Jörg Haider halála körül sem tiszta minden...Félniük tehát a konzervatív politikusoknak kell. Hasonló a helyzet a hazaiakkal is. Nem Kun Bélát vagy Károlyit lőtték le, hanem gróf Tisza Istvánt. Egán Edét ölték meg, aki 1898-1901 között miniszteri felkérésre Kárpátalján hatékony intézkedéseket hozott a bevándorlás visszaszorítására és az őslakosság életkörülményeinek javítására, és nem Seton-Watsont, a brit titkosszolgálat emberét, aki tevékenységének nem kis szerepe volt a trianoni tragédiánkban. Máig tisztázatlan körülmények között halt meg például New Yorkban Povl Bang-Jensen, dán diplomata, aki az 1956-os magyar forradalom kivizsgálására felállított ENSZ-bizottság titkára volt, és a magyar ügyben tanúskodók névsorát nem volt hajlandó letenni az ENSZ irattárába és még folytathatnánk. Kérdőjelek Széchenyi és Teleki Pál öngyilkossága körül is vannak.
A liberális média szerintük az emberi szabadságjogokra mindig a jobboldaliak jelentenek veszélyt, csak ők a kirekesztők, rasszisták, antiszemiták. Ugyanakkor például a Rothschild család soha nem engedte meg a fiainak, hogy keresztény nőket vegyenek feleségül. Vagy egy másik példa: Jack Bernstein, amerikai zsidó 1967-ben emigrált Izraelbe, hat és fél év után azonban visszatért hazájába, mert elege lett a megkülönböztetésből. Egy szefárd zsidó lányt vett feleségül, ami számos problémát okozott, Izraelben rosszallják ugyanis, ha egy askenázi szefárd zsidót vesz feleségül. A szefárdok másodrangú állampolgárok az országban – írja könyvében.
Többnyire az ADL (Rágalmazás Elleni Liga) mondja meg, ki az antiszemita, és ki nem. A következő példák mutatják, hogy meglehetősen szelektív módon vádolnak embereket. Ha objektívek lennének, akkor például Marxot is annak kéne nevezni. Amit a zsidókról ír, arra ma a gyűlöletbeszéd kifejezést használnák. De mély hallgatás veszi körül a vörös antiszemitizmust is. Aki elolvassa Gereben Ágnes könyvét a Szovjetunióban tapasztalt antiszemitizmusról, igencsak ritkán hallott ténnyel találkozik. Például a negyvenes években „numerus clausus" volt a felsőoktatásban, Ukrajnában például egy százaléknál húzták meg a zsidó hallgatók arányát.
Nem gyakran hangoztatják továbbá, hogy a Nobel-békedíjas Wilson, az Egyesült Államok volt elnöke, rasszista volt. Igencsak nem szerette a feketéket, és elismeréssel szólt a Klu Klux Kanról. A Princeton Egyetem rektoraként a feketéknek azt javasolta, hogy még csak ne is jelentkezzenek az intézménybe, 1945-ben kezdték csak felvenni őket. De faji megkülönböztetés volt a kormányzati hivatalokban is, a szegregáció Trumanig fennmaradt.
De úgy tűnik, Franklin D. Roosevelt is rasszista volt, ahogy a következő példa mutatja. Az amerikai fekete sportoló, Jesse Owens, az 1936-os berlini olimpia többszörös aranyérmese volt, bőrszíne miatt azonban Hitler vonakodott gratulálni neki. Ez közismert, de az nem, hogy Roosevelt amerikai elnök nem volt hajlandó köszönteni Owenst a Fehér Házban, és még az ilyenkor szokásos elnöki gratuláció is elmaradt(!). Nem tudni továbbá, hol voltak az emberi jogok szószólói az Egyesült Államokban 1955-ben, amikor még letartóztattak olyan feketét, aki a buszon a fehérek számára fenntartott helyét nem adta át egy fehér férfinak! Nem tudni továbbá, hogy hol voltak még nem is olyan régen, amikor a Dél-Afrikai Köztársaságban még külön tengerparti strandok voltak fenntartva feketéknek és fehéreknek. Képzeljük el, mi történt volna, ha nálunk külön strandok lettek volna a Balatonon cigányoknak és magyaroknak!
Azt, hogy ki vagy mi éppen a veszélyes, úgy tűnik, a pénzoligarchia érdeke dönti el. Érdekes módon például Bernhard holland herceg, aki SS-tiszt lett, amikor a Wermacht megszállta Hollandiát, és teljes szívével támogatta Hitlert, úgy tűnik, nem gonosz, hiszen a globális elit egyik szervezetének, a Bilderberg-csoportnak az alapító tagja. Más SS-tisztek viszont gonoszok. Úgy tűnik továbbá, a Bush-kormányzat számára a kommunisták nem voltak gonoszok, hiszen volt KGB- és Stazi-ügynököket is alkalmazott(!). Nyilván az se számít, amit a kínaiak Tibetben csinálnak, mindegy, hány embert öltek meg, a „művelt" Nyugatot nem igen érdeklik a tibetiek jogai, hiszen kell a kínai piac. A volt kommunista büntetőtáborok - Magadán, Vorkuta, Kolima stb. – létrehozóit valószínűleg nem tartják gonosznak, hiszen gyakorlatilag nem hallani róluk. Úgy tűnik, nem volt gonosz a második világháború idején Shlomo Morel, a kommunista tömeggyilkos se, a németek megsemmisítésére életre hívott lengyelországi haláltábor parancsnoka. A háború után belépett a kommunista pártba, a schwientochlowitzi halálgyár parancsnoka lett. Szemtanúk szerint saját kezével fojtott meg foglyokat, szadizmusa határtalan és közismert volt. Izrael nem adta ki a Tel Avivban élő egykori szadista táborparancsnokot.
Úgy tűnik, a Bush-adminisztráció se volt veszélyes, noha megszegték az alapvető emberi jogokat Kubában, a guantanamói támaszponton, ahogy Bagramban, Afganisztánban is. Tárgyalás nélkül tartottak fogva embereket, változatos kínzások közepette. Vagy gondoljunk a világsajtót bejáró képekre, amelyek mutatják, hogy brit és amerikai katonák milyen gaztetteket hajtottak végre irakiakon! Nem tartják gonosznak az Egyesült Államok volt külügyminiszterét, Madeline Albright-t sem, noha egy amerikai országos tévécsatornában kijelentette, hogy „megérte" az egymillió iraki gyerek halála, amit a szankciók okoztak.
Érdekes módon ugyanazok lehetnek néha gonoszok és veszélyesek, néha meg nem. A nyugati országok nyolc éven át (1980-1988) éven át látták el fegyverekkel Husszeint az Irán elleni háborúban. Vegyi fegyverekkel is. Husszein 1988 májusában bombázta Irak északi részét, csak saját lakosságából kb. ötezer ember pusztult el. Akkor még nem volt gonosz. A nagyhatalom akkor éppen Bin Ladent és Milocsevicset támogatta (ekkor még ők sem voltak gonoszok), senki sem tiltakozott a bombázások miatt. 1990 augusztusában kezdődött az iraki invázió Kuvait ellen. Hirtelen Szaddam lett a gonosz maga.
Irán se volt gonosz korábban. A sah diktatúrája idején még engedélyezni akarták a nukleáris technológiát Iránnak(!) Ugyanaz az Irán, ma gonosz...Kiktől kell tehát félni?
Forrás: http://bunyevacz-zsuzsa.blog.hu/2013/03/03/a_kommunizmus_aldozatainak_emleknapjara_804
Beküldte: Pencz István
A kiemelések >Zoli<-tól