Az elmondandók érthetősége érdekében itt is előre kell bocsátanom: Azon, az osztrák császári hatalom által századokon át terjesztett és elhitetett tévtanítást, hogy az ősmagyarok sátoros, műveletlen nomádok lettek volna, rosszindulatú állításként telje­sen félre kell tennünk, ugyanúgy mint azt is, hogy csak ezer év­vel ezelőtt jöttek volna a régi, történelmi Magyarország terüle­tére. Mind amivel szemben a valóság az, hogy a magyarság, művelt­ség - és nyelvalapító ősnépként a Kárpát-medencében él, amióta em­ber van a Földön és hogy mindig magyarul beszélt, ill. helyesebben szólva: nyelvünk ősalakján. Árpád és harcosai pedig csak államunkat alapították, amiután ők olvadtak be, vagy vissza, a magyar őslakosságba. Ez állításomat több mint 50 éven át folytatott néprajzi, nyelvi és embertani kutatásaim eredményei igazolják. E cikkemben azonban nem a többnyire száraz bizonyító adatok fölsoro­lása a szándékom, hanem inkább olvasóink számára ismertető olvasmányt kívánok nyújtani, amely egyúttal ősvallásunk szépségeit is megsejttetheti. Bizonyító adatokat, ezernyit soroltam föl nagyon sok cikkemben. Különböző kiadványaimban, az 1975-ben megjelent és ősvallásunkkal foglalkozó"A Lelkiismeret Aranytükre" c. könyvemben, valamint a 4000 oldalnyi "Az ősműveltség" című, de pénz­hiány miatt csak kéziratban levő főművemben. Bár ezekben sem tudtam mindent megírni.

Őseinknek a Kárpát-medencében, de eredetileg és legrégebben csak a Csallóköz szigetén, már volt igen magas szellemi, nem műszaki (nem technikai) műveltsége, amely ősidőkben még csak növé­nyi táplálékkal éltek, és vadászat, húsétel, valamint harc is öldöklés még teljesen ismeretlen valami voltak. Létrejöttek, igaz, kőbaltás, vadászó és húsevő, sót emberevő fajok is, (neandervöl­gyi a mán ehhez többé kevésbé hasonló fajok) de ezek nem voltak igazi ősemberek, hanem késői, már a jégkorszak alatt elvadult, el­állatiasodott fajúak, vagyis rossz irányba fejlődöttek amely fa­jok ezért ki is haltak, avagy kihalóban vannak, mint például az "északi faj", amely szintén kihalóban van és amely koponyaalkata világon tanúsága szerint nemhogy felsőbbrendű volna, ahogyan ezt némelyek vélték, hanem alacsonyabbrendű elmaradott, bár igen harcias, de szellemileg kevésbé teljesítőképes. Már igen régen rossz irányba fejlődtekas emberszabású majmok is, (gorilla, csimpánz, orangután, gibbon). Téves fölfogás az, hogy az ember ezek vala­melyikéből létesült volna, mert a valóság az, hogy ezek kezdet­leges emberfajok elállatiasodott maradványai. Hogy ezek valóban kezdetleges emberfajokból származnak, bonctani (anatómiai) ébrény­tani (embriológiai) adatokkal igen könnyen kimutatható. Ősidőkben az emberhez sokkal közelebb állóak voltak.

As emberiség ugyanis több-millió éves. A jégkorszakok előtt,az Aranykorban keletkezett. Bár e kort ma inkább csak mesebeli­nek vélik.

Őseink letűnt igen magas szellemi műveltsége idejében az is­tenségek nem képzeltettek valóban létező, emberszerű személyek­nek, hanem csak költői megszemélyesítések voltak, valamint ugyanígy a regék (mythoszok) is csak költői elbeszélések, költemények voltak, amelyek némelyike ha romlottan is, de a mai népmeséink­ben még fölismerhetők. De megszemélyesítették őseink költőileg, például a hímséget, a nőiséget, a jóságot, s különböző jelleme­ket sőt a betegségeket, a halált is. Aminthogy még mai népmesé­inkben is gyakoriak az olyanok mint Igazság, Hamisság, Halál, Ke­vélység, Szerénység, Hiúság stb. Az istenszemélyeknek, mint Nagy­isten, Öregisten avagy Égisten, Napisten, Földistennő stb. valóságos személyenkénti elképzelése már szellemi hanyatlásnak a je­le volt. Ugyanúgy mint ahogy őseink némely tudománya, természetismerete is idővel és szellemi hanyatlás következtében szánalmas babonává süllyedett, ugyanúgy mint ahogy őseink egykori költői és jelképes regéi is babonás, értelmetlen és zűrzavaros mende-mon­dákká romlottak.

Őseink főbb Istenségei ezek voltak: Nagy Isten, akit költői­leg öreg férfiakkal személyesítettek meg (nagyapa) de bikával, sassal, oroszlánnal is jelképeztek, valamint csodaszarvassal is. De aki tulajdonképpen az örök őserőny (örök ősenergia) megszemé­lyesítése is volt. Nagy Istennő vagy Istenszülő Nagyasszony, akit idősebb nőalakkal jelképeztek (nagyanya, a Napisten anyja), de fehér szarvasünővel és fehér tehénnel is, aki így az örök ősanyag de egyúttal a Tejút jelképe is volt. Napunk a Tejút egyik csil­laga - amit őseink már tudtak, - és ezért a Tejút fiának is mond­ható. Megszemélyesítve ő a Napisten, az emberek apja (Magyarok Istene) de ő a földön életet keltő erőny megszemélyesítője is. Többnyire szép ifjúként személyesítették meg, de aranyasként, vala­mint "Szépenszóló Aranymadár"-ként is. Népmeséink szép és erős hőseiben is egykori Napistenünket ismerhetjük fel. Másrészt ma­gyar, hun és kun törzseinknél a Nap ikertestvérpárként is személyesíttetett meg: Magorban és Hunorban, A Föld megszemélyesítése a Földistennő, az emberek anyja, a Napisten neje, legáltalánosabb nevén, Tündér Ilona (élet anyja). Voltak azonban ezeken kiviül is részben csak elképzelt, de a természetben is alapuló regékbeli lények is, tehát szintén megszemélyesítések, mint törpék, óriások, erdei manók és vízi emberek (Szőrös Büfögő), tündérek meg vízi lányok, azaz félig leány, félig hal alakú sellők, de amely utób­biakról itt csak megemlítem, hogy eredetileg a hullámok költői megszemélyesítései voltak.

Őseinknél naptisztelet volt. A tulajdonképpeni régi magyar törzseknél a Nap szent fája a meggyfa volt és ezért a meggyvirág egyik vallásos jelképük lett. Náluk e szó MAGYAR még csak EMBER jelentésű volt és nemzetnévvé csak igen későn válott. A Nap ter­mékenyíti meg a Földet, kelt rajta életet. De minden költészetük mellett is őseink már tudták, hogy úgy a Föld mint a Nap a való­ságban gömbölyű égitestek.

A TÜNDÉR szó, bár jelentett csillogást (tündököl, tündörög) de ezenkívül leányt, szüzet is, aminthogy a finnben is TÜTTÖ, TÜTTE­RE = leány, szüz. Tündér Ilona Földistennő a tavaszi napéj-egyenlőségkori, a Napistenneli násza után (Nászünnep, Gyöngyvirágünnep) a Magyar Ilona azaz Boldog Ilona nevet veszi föl mert a MAGYAR, (MAGORU, MAKAR) szónak ember és földmüvelő jelentésén kívül még BOLDOG jelentése is volt. Innen a kereszténységben is Mária "Boldogasszony" neve. Ez ünnep után pontosan kilenc hónap multán van a téli napforduló, azaz Karácsony, az elsőszülött gyermek megszületése szent örömünnepe. Kilenc hónap pedig a nő viselőssége ideje is. Őseinknél házasságot kötni csakis a tavaszi nászünnepen volt szokás. A tavasz pedig a természet szerint is a szerelem i­deje. Magyar őstörzseinknél Tündér Ilona szent virága a gyöngy­virág volt, (de például a palóc őstörzseinknél a liliom, a széke­lyeknél a szekfű). Náluk a GÖMB azaz a MAG az alkotás jelképe is volt, de egyúttal MAGOR, avagy MAGYAR Napistené is. Ezért az igazi ősmagyarok szorgalmas, békés szántó-vető és- gyümölcstermelő nép voltak. Ellenben Hunor avagy Hadúr volt a harc és a rombolás istensége, aki jelképe az ÉK volt. Minden fegyver lényege a be­hatoló, szétvetve romboló ék. Ezért a HUNOK és KUNOK harcias ka­tona nemzetek voltak. De a rómaiak már nem tudták honnan szárma­zott CUNEUS, CONUS = ék szavuk. A Napból származó erőny (energia) alkot de rombol is. A kettő egymás rokona tehát, "Ikertestvérek." Amint ezt ősregénk Magorról és Hunorról is így mondja.

Őseink a páros számokat nőiségként fogták föl, a páratlanokat hímségként. Egység, páratlanság: MAGÁNY és a MAG szó. Ugyanígy a párosságot (szaporaság) azaz számosságot nőiségként.

A meggy gyümölcse EGYMAGU és GÖMBÖLYÜ, bimbói is gömbölyűek, virágai ötszirmúak (páratlanszám, hímség). A gyöngyvirág bimbói, virágai gömbölydedek, ugyanígy gömbölyűek bogyói is, virágai a­zonban hatszirmúak(páros szám, nőiség), bogyói többmagúak. Úgy a meggy, mint a gyöngyvirág levele zöld, virága fehér, termése pi­ros. Ezek voltak magyar őseink szent kultusz-színei s ezek nemzeti színeink ma is.

A Nap sugárzását láthatatlanul apró életmagokból, életszik­rákból állónak képzelték, amelyek közül a földre hullóak keltik itt az életet.

Mindegyik őstörzsünknek (magyar, kun, székely stb.) volt sa­ját kultusza s ennek megfelelő kultusz-szócsoportja. Például a magyaroké az M, N és a G, GY, H, K mássalhangzókból képezett szavakból állott: mag, magyar, meggy, megyer, magány, mák, makk, mogyoró stb. és megfordítva: gumó, gümő, gyümölcs, gömb, gomb, gombo­lyag stb. De például a besenyőké B, P, V, F és S, SZ, C, CS, Z, S mássalhangzókkal képzettekből: víz, vese, csöpp, csupa, szapora,szív. Többtagú szavaknál mindig csak az első szótag számít. Megjegyezhető még, hogy összes őstörzseink a saját törzsnevükön fölül a MAGYARI nevet is mind viselték, mivel magukat mind a legrégibb­nek és szentnek is tekintett tulajdonképpeni magyar törzsből származtatták.

Föltűnhetett az olvasónak már eddig is, hogy minden ami iga­zi ősmagyar, az a természettel összefüggő és szép, költői. (Ho­lott ami idegen behozatal, az többnyire borzalmas és nem szép, sőt néha ízléstelen.)

Ősvallásunk legfőbb erkölcsi törvénye, sőt erkölcsi alapja is, a lelkiismeret volt, amit aranyból való fényes, kerek tükör jelképezett, de amely egyúttal a Nap jelképe is volt. Őseink lelkiismeret - kultuszáról itt csak néhány szóval írok, mivel, akit ez érdekel, megtalálhatja részletesebben és a szükséges bizonyító adatokkal az "A lelkiismeret Aranytükre" c. könyvemben.

Amint már föntebb is említettem, a Napot költőileg_., de a ter­mészeti valóságnak megfelelően, az emberiség, a földi élet aty­jának, a Földet anyjának tekintették, miszerint tehát testünk, mivel a Földből származik, ezért anyai örökségünk, anyag (matéria), míg lelkünk mivel anyagtalan erőny, (energia) és tehát ugyan úgy a Napbál származik mint a hő és a fény, ezért lelkünk és a szintén anyagtalan lelkiismeret is atyai örökségünk, tisztán szellemi, lelki működés. Nevezhetjük tehát lelkiismeretünk szavát a lelkünk szavának. De mivel lelkünk a Napból származó erőny, e­zért tekinthetjük a lelkiismeret szavát, jelképesen szólva, a Napisten sugallatának, tanításának is.

Ha a tükörbe tekintünk; önmagunkat látjuk, de e kép csak fényjelenség, tehát anyagtalan és ilyenként a szintén anyagtalan lé­lekhez hasonlítható. Ha a tükörben látszó önmagunk szemébe nézünk, ez ugyanolyan mintha saját lelkiismeretünkbe néznénk. De mivel a kerek aranytükör a Nap jelképe is, ezért az "Igazmondó Tű­kör", ahogyan ezt népmeséink ma is nevezik. Szava a Napisten szavaként is fölfogható.

Hogy mindez mennyi s milyen költői szépségekkel lett össze­hozva, ilyenekkel kifejezve, ennek nyomai, maradványai népmesé­inkben máig is megvannak, valamint népi hiedelmekből is kikövet­keztethetők, ha e mesék és hiedelmek ma már bármennyire romlot­tak, elcsenevészkedtek is.

Csak azt akarom itt még megemlíteni, hogy a régi Magyarország területe régen, azaz a mesékbeli Aranykorban, de meglehetősen még az újabb időkig is, aranyban rendkívül gazdag volt, úgyhogy itt régen az arany nem volt "ritkaság". Megmunkálása pedig az annyi­ra keményebb kőnél sokkal könnyebb lévén, általános használatú is volt. A Duna homokja is tele volt vele, de különösen a Csallóköz mellékén. Mindez is tehát amellett szól, hogy az Aranykor valóban létezett.

Rövid magyarázat a Csodaszarvast ábrázoló rajzomhoz: Őseinknél a Csodaszarvas, az Ég, a Mindenség költői megszemélyesítése volt. Ezért van agancsa között a Nap, homlokán a hajnalcsillag, szügyén a Hold, agancsa hegyein valamint teste kétoldalán a Csil­lagok. (Bár ennek még más oka is van.)

Őrégi időkben éltek a mai szarvasfajon kívül még sokkal nagyobbak is, valamint volt egy fekete színű, de amelynek teste kétoldalán sok kicsi fe­hér foltja volt, mint az Indiában ma is élő aksis nevű, de sokkal kisebb termetű s barna alapszínű szarvasnak, valamint a közönséges dámszarvas­nak is. Ezenkívül nagyobb fehér foltja volt homlo­ka közepén és egy még na­gyobb a szügyén. Mind ami különböző hagyományokból, regékből még kikövetkez­tethető, de amely adatok fölsorolását itt, a rövidség érdekében el kell hagynom.

Tény, hogy az Ég kékségét csak Földünk légköre okozza, míg a Mindenség fekete s az égitestek e feketeségből fénylenek. De amit csak azóta tudunk, amióta sikerült nagy magasságokba jutnunk, a légkörünkön kívülre is. Amit azonban őseink nem tudtak, valamint ­tudtak még sok mást is, amit mi csak újabban tudtunk ismét meg. A Csodaszarvas agancsa hegyeire pedig őseink azért képzelték a gyertyákkal jelképezett csillagokat, mert a szarvasagancs vilá­gosabb színű hegyei valóban a viasz és faggyú keverékéből készü­lő gyertyákra emlékeztetnek. Viszont annak magyarázatát hogy a Csodaszarvas szarvai között miért van a pirosan fölkelő Nap, e dolog terjedelmesebb volta miatt itt el kell hagynom.

Dunántúli népi regös énekeinkben többek között mondva, hogy ő az Égen a felhők közül tűnik elő, valamint mondva még ez is:

Csodálatos szarvasnak ezer ága-boga

Ezer ága-bogán ezer égő gyertya.

Gyújtatlan gyulladnak, oltatlan alusznak.

Amint hogy a valóságban is az Ég "ezer gyertyája", vagyis a Csillagok esténként gyújtatlan gyulladoznak, oltatlan aludoznak el. Látjuk tehát itt is, hogy a Csodaszarvas az Ég gyönyörű költői­ségű jelképezése volt és hogy ez őseink fenséges költészete egy fönnmaradott töredéke. Annak költői szépségű értelme magyaráza­tát azonban, hogy a Csodaszarvasnak a szerelemhez, házasságkötés­hez mi köze, itt szintén el kell hagynom, valamint azt is, hogy Hunor a Csodaszarvast miért űzi. Kikövetkeztethető pedig a Dunán túli s az erdélyi énekmaradványokból még-az is, hogy őseinknél a téli napforduló (Karácsony) éjjeli színjátékokban megvolt énekes regösök egyike Csodaszarvasnak öltözött volt, aki agancsa hegye­in valóban gyertyák égtek. Múzeumokban, régi kastélyokban pedig ma is láthatunk még szarvasagancsból készült csillárokat, amelyek hegyein gyertyák avagy mécsesek vannak, csak azt nem tudja már ma senki, hogy e szokást is, mint annyi mást, a nyugatiak a mi őseinktől örökölték, de anélkül, hogy e dolog értelmét is megis­merték volna. Ilyen szarvasagancsból készült csillárt - ma villany égőkkel - a ma Jugoszláviához tartozó Vörösmarton (Zmajevac) magam is láttam Maranyai-Schneider Júlia tanárnő házában, magánlakása ebédlőjében, a mennyezetről függőt. A tisztánlátás hiánya oka pe­dig úgy a nyugatiaknál mint nálunk is mindig, annak fel nem ismerése, hogy mi őslakos, árjaelőtti ősnép vagyunk; nyelv - s művelt­ség - alapítók,

De jelképezte a Csodaszarvas a Természet örök törvényét is, amely az ifjakat a leányokhoz vezérli, hogy az emberek világa fönn maradhasson. Említem, hogy a nászünnep a tavaszi napéjegyenlőségkor van, amelyet Gyöngyvirágünnepnek is neveztek, mert e virág ilyen­kor nyílik, habár ma, az éghajlat hidegebbé válása miatt ma márkissé késik. Ez ünnepen Szent Szigeteken táncok, mindenféle já­tékok és versengések kézben alakultak párok, akik azután házas­társak lettek.

FORRÁS: A NAP FIAI. 1978. január - február

Eltárolt hozzászólások