A latin nyelvű magyar krónikák és az ókori írások meglepő módon azt sugallják, hogy a magyarság nagyon-nagyon régi nép. A régiséget igazolja a Képes Krónika leszármazási táblája, Álmos és Árpád őseinek felsorolása. Népünk eredete a szkítákon, a pártusokon és a sumirokon keresztül a Vízözönig nyúlik vissza. Az ősapák sorában van Nimród, Noé leszármazottja.

Nimród (mészkő dombormű, királyi palota, Kr. e. 2800-2600 körül, Tello, Mezopotámia)

A krónikás Kézai szerint Nimród, a vízözöni bárkaépítő Noé dédunokája „volt a hunok, a magyarok ősapja", aki „a nyelvek összezavarodása után Havilah^[1] földjére költözött, amit most Perzsiának neveznek, és itt két fiat nemzett Enéh nevű feleségének, az egyiket Hunornak, a másikat pedig Magornak nevezték..." Hasonlóképp vélekedik a magyarok eredetéről a török szultán sztambuli könyvtárából regényes módon Magyarországra került török nyelvű krónika, a Tarihi Üngürüsz (A magyarok története). Egyúttal utal a magyarság pártus kapcsolataira: Megnevezi a Nimródfiaknak, Hunornak és Magornak, a magyarok és a hunok ősének perzsiai lakhelyét, Adzsem tartományt, amely valójában azonos az ókori Parthava és Ária tartománnyal, a pártusok őshazájával. A sors iróniája, hogy a magyarság sokkal inkább árjább, mit más magát árjának tartó nép.
A fentiekkel ellentétben a bécsi Képes,- és nyomában Thuróczy-krónika nem Kusfia Nimródot, hanem Jáfetot, Noé harmadik fiát tartja a magyarok és a hunok ősének.
E két különböző vélemény nem okvetlenül jelenti a magyarok eredetét illetően a krónikaírók bizonytalanságát, hiszen még a rendelkezésükre állhatott a pontos ismereteket tartalmazó ősgeszta, hanem azt, hogy erősen csúsztattak. Bizonyára jó okuk volt, hogy a magyarság ősapjának Jáfetot tartsák.
A miértre Nimród származása adja meg a választ.

A Biblia földje (Genezis 10)

Az Ószövetség első öt könyvét, a Pentateuchust, a zsidók Tóráját a keresztény és a zsidó hagyomány Mózes könyveiként említi, mivel őt tartották a szerzőnek. Az I. könyv a világ teremtését, a Vízözönt, vagyis Noé történetét írja le: Noé az özönvíz előtt 500 esztendős korában nemzé Sémet, Khámot és Jáfetet. A három fiú leszármazottjait a Szent Biblia aprólékosan, név szerint említi. A III-IV fejezettől, azaz Sém leszármazottja, Jákob felbukkanásától kezdődően a zsidók történetétéről szól, de előtte sokat elárul Khám (és Jáfet) családjáról is.
Noéfia Khámnak négy fia volt: Kus, Mizraim, Put és Kánaán. Kus visszatérvén Etiópiából^[2] Shinear (Sumer) földjén telepedett le. Mizraim volt az egyiptomiak ősapja, Put az indiaiakhoz kötődött, Kánaán utódai Kánaánt^[3], a Földközi-tenger termékeny keleti partvidékét népesítették be.

 T az O-ban - A világ felosztása Noé fiai közt (részlet az Etimologias c. karoling kéziratból, Kr.u.7.sz., Isidoro de Sevilla, Királyi Könyvtár, Brüsszel, kiadta: Günther Zainer, Augsburg, 1472.)

Kusnak öt nagyobb fia, Széba, Havilah, Szabthah, Rahmah, Szabtékah után minden bizonnyal másik anyától hatodikként született Nimród, a Kárpát-medencei magyarság ősapja.

← Nimród mai rézlemez portréja (Dee Finney, greatdreams.com)

E nevek nem egyéneket, hanem népősöket, népeket jelölnek. Kivételként Nimródot szokták említeni, mondván a neve személynév, nem népet jelöl. Első látásra valóban úgy tűnik, mégis Nimród, ha nem is a saját nevén, de a hunok és a magyarok ősapja volt. A krónikáink ebbéli megállapítását a mai, hivatalosított történelemtudomány a mesék birodalmába száműzte.

Khámfia Kánaán népe és földje fontos szerepet tölt be a Bibliában: Midőn az Úr (vagyis az asszír király) kihozván az izraelitákat Egyiptomból odaígérte nekik Kánaán földjét: „Le is szállok, hogy megszabadítsam őt [a népet] az Egyiptombeliek kezéből és felvigyem őt arról a földről, jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre, a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khiveusok és Jebuzeusok lakóhelyére"^[4].

Csakhogy a tejjel-mézzel folyó Kánaán teljes terjedelmében lakott volt. A Biblia szerint e népes, gazdag, jóltermő föld, a mai nevén Palesztina már az ókorban is szabad préda volt. Józsué könyve részletesen leírja a hódító háború menetét^[5], melynek során minden jólépített és népes kánaáni város (Jerichó, Ugarit, Szidon, Ebla, Biblos, Lachis, Hazor, Megiddó és Jeruzsálem) a zsidó foglalásnak esett áldozatul. (A Kr. e. 2. évezredben javarészt már zsidók lakták, s az egyiptomiak csatároztak érte.)

← Egyiptomi katonai szolgálatban állhatott (?) jellegzetes kanaánita arcvonású férfi sírja (Kr.e. 1200 körül /?/, Észak-Izrael, Jesreel-síkság; Jüdische Allgemeine, 2016. jún. 11.)

Mind a korabeli kánaániták mind a földfoglaló izraeliták, sem az utódnépeik, mai napig tartó véres harcok árán sem tudtak/tudnak megegyezni, melyikük-másikuk az „ígéret földjének" jogos tulajdonosa.
Egy nép földjét meg lehet szerezni

* katonai foglalással. Ezt tette Józsué Jerikóval, bár a kürtök szava (valójában a városfalakat ledöntő több erős földrengés) segített neki; ezt tették a XX. században az oroszok velünk, illetve a középeurópai népekkel.)

* vallási térítéssel. Ezt történt a X. századi Pannóniában: Géza a német-római császár és a pápa által nyugati mintára elismert uralkodó legyen, beengedte Magyarországra az idegen papokat és a fegyveres kalandor lovagokat.

* csellel, csalárdsággal, belopakodással, segélykéréssel. A Kr.e. III-II. évezredben a szemita-amorita nomád törzsek több hullámban vándoroltak Mezopotámiába és foglalták el a sumirok földjét.

A hódítás akkor a legeredményesebb, ha e három módszer ötvöződik: Korunkban a közel-keleti népségek a pénzvilág urai és az európai vezetők tudtával, támogatásával nyíltan érkeznek, sokan mások titokban lopakodnak. S ha Nyugat-Európa telítődik, bizonnyal tülekednek hozzánk is. Nemzeti hadseregünk volt, nincs, hogy megvédjen bennünket. A több évtizedes agymosás és a sok szekta által megnyirbált hitünk nem ad lelki erőt az ellenálláshoz.
Kánaán termékeny földje sűrűn lakott volt. Vajon, hogyan lehet szabaddá tenni azt a földet, amit az Úrral odaígértettek a zsidóságnak? Népet miként lehet elűzni, eltávolítani a szülőföldjéről, hogy ne lógjon ki a lóláb, ne önkényességnek, hanem jogos foglalásnak tűnjék?
A leghatásosabb az átok. Egyházi átokkal, Isten átkával kell sújtani a kiszemeltet!
Nép vagy személy megátkozása minden időben azt jelentette, hogy a megátkozottat minden következmény nélkül, büntetlenül ki lehet semmizni, meg lehet ölni, el lehet űzni lakhelyéről, földjéről. (A II. vh. után a németek és a magyarok felvidéki elűzését szalonképessé tevő un. benesi dekrétum is efféle modern, ma is érvényben levő átok!^[6])

Egyiptomi fogságban levő kanaaniták és hettiták (Hiteles kananita ábrázolások a kanaáni-egyiptomi háborúk idejéből maradtak fenn, Kr.e. 1400, sír-dombormű Théba, bible-history.com)

A sumirok agyagtáblára írt szövegeit mind a babiloniak, mind az asszírok, sőt a káldeusok is megőrizték, könyv-, illetve levéltáraikban tárolták. Kr. e. 500 táján, a zsidók II. babiloni fogsága idején a zsidó írástudók e levéltárak anyagából hozták össze a saját szent irataikat, szerkesztették meg a keresztények nagy becsben tartott Ószövetségét. Így sikerült ideológiailag alátámasztani, mi jogon illette meg a korabeli izraelitákat a Földközi-tenger keleti partvidéke, a termékeny Kánaán. Nem tettek mást, mint Kánaánon keresztül a népet Isten átkával, atyai átokkal illették. Az elméletüket alátámasztó bibliai történetet szinte készen találták, csak kissé át kellett mázolni, a neveket felcserélni, kissé összezavarni..., s máris megvolt az istenátok indoka:
„Noé szőlőt ültete..., ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén. Khám..., Kanaánnak az apja meglátá az ő atyjának meztelenségét, és hírül adá künnlevő két testvérének. Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván... háttal menve takarák be atyjok meztelenségét..."^[7]

A bibliai régiségben a gyermeknek atyja meztelenségét látni főbenjáró bűn volt. Ez rendben is van. Csakhogy Noé nem Khámot, aki kitárulkozva látta őt, hanem annak kisebbik fiát Kanaánt átkozta meg: „...felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az ő kissebbik fia cselekedett vala: Monda: Átkozott Kánaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt."^[8] Így nem Khám, a bűn elkövetőjének, hanem Kánaán utódjait tette Sém leszármazottjainak szolgáivá.

← A lerészegedett Noé és a fiai (könyv-illusztráció, Világkrónika, 1463, Österreichische Nationalbibliothek, Wien, austriaforum.org)

A Biblia figyelmen kívül hagyja, hogy Noé „kissebbik fia" megnevezés valójában Khámra, s nem Kánaánra vonatkozott. Így esett, hogy Noé Khám helyett Kánaánt, az unokáját átkozta meg, pedig a szöveg szerint, midőn Khám „meglátá az ő atyjának a mezítelenségét", jelen sem volt. A bibliaírók átsiklottak Khám bűnössége felett, s a fiára, Kánaánra testálták^[9]

A névcsere oka az lehetett, hogy az Ószövetség zsidó összeállítóinak valami indokot kellett találnia, hogy a népük megszállhassa, bitorolhassa Kánaánt, az ígéret földjét. Noé átkának Kánaánra kellett szállnia, hogy szalonképessé tegyék az szemiták földfoglalását. E finom csúsztatás erkölcsileg alapozta meg a Kánaán elleni izraelita agressziót. Kánaán népe szorgalmas, békés, a földje jó, termékeny, "tejjel mézzel folyó", amelyet a nehéz sivatagi körülmények között élő, könnyebb megélhetésért ácsingózó nép irigyelt; s arról álmodozott, hogy egyszer az övé lesz, és lőn.

(Véletlen, avagy nem, ki tudja, de a Kr. u. 1046-ban Vata megátkozását tartalmazó Imákban Pannónia, azaz Magyarország is tej-méz folyó Kánaánnak említtetik. Mintha az Imák megrendelője, I. András király érezte volna, mi sors várhat a magyarságra, ha nem eszmél.) (10.a)

Bizonyára már az ókorban feltűnt a Khám-Kánaán névkeveredés, mert Noé fiairól szóló másik történetben Kánaán már nem Khám fia, hanem Noé másodszülöttje; s így valóban a kisebbik fiút illette az átok.

Akár így, akár úgy, Kánaán megátkoztatott, s az átok az utódokra is átszármazott.

Egyiptom, Mezopotámia és a Közép (itt: Földközi)-tenger határolta nagy és igen termékeny földre „széledének [el] a Kananeusok nemzetségei"^[10]. Kánaán fiai, Czidon, Khét, Jebuzeus, Emorreus, Girgazeus, Khivveus, Harkeus, Szineus, Arvadeus, Czemareus, Hamatheus városait, várait az Úr utasítására^[11] valóban elfoglalta, bekebelezte a sémi nép, a a kanaanita népet kiirtotta, a földet birtokba vette. A lakóit az izraeliták asszír segédlettel, az asszír király jóváhagyásával, erőszakkal, kegyetlenséggel, csalással és árulással űzték el... (Mózes IV. könyve leírja az izraeliták hadi készületeit; s hogyan vették el a kánaaniták országát, s tették őket földönfutóvá!)

← Kanaanita törzsek Joshue hódítása előtt (believersmagazine.com)

Kánaán megátkozásának volt egy másik oka is: Ha Noé Khámot átkozta volna meg, akkor az átok nemcsak rá, hanem a még meg sem született unokáját, Kusfia Nimródra is szállt volna. Khámon, Kuson keresztül Nimródot, az Úr kegyeltjét átok nem érhette hiszen „hatalmas vadász vala az Úr előtt".

A krónikaíró szerzetesek a magyarság lehetséges őseként említik ugyan Nimródot, de sietve hozzáteszik, hogy inkább Jafet két fia, Gomer vagy Magóg, vagyis Góg és Magóg valamelyike a magyarság őse. Észrevehették, hogy Nimród, a „hatalmas vadász az Úr előtt" elátkozott család tagja, s ez nemigen vetne jó fényt a magyarságra, ezért változtathatták meg a történetét, és Gomert és Magógot, Jáfet fiait tették meg a hunok és a magyarok ősapjának.

Hazánkat, a Kárpátok övezte földet a középkorban „tejjel mézzel folyó Pannóniá"-nak hívták. Minden van itt, ami szem-szájnak ingere: gazdag a földje, könnyen védhető a határa, kellemes az éghajlata, népe törvénytisztelő és szorgalmas. Vajon utoléri a kánaániták sorsa?

Noé átka Kánaánt és a népét nem sújtotta. Nimródot kikerülte az átok, nem volt rovott múltú, méltán említik a magyar krónikák Nemrótként. E név jelentése nem rótt.
Ám Nimródra némi kedvezőtlen fényt vethetett, hogy elátkozott család rokona volt. Így őt is utólérte a sorsa. Bűne a toronyépítés és a nyelvek összezavarodása volt.

A Biblia a történelemelőtti és az ókori közel-keleti népek hagyományait, megmaradt történeteit erősen szűri. Meg sem említi, hogy némely nép Nimródot istenként tisztelte, arról sem szól, mi történt vele a nyelvek összezavarodása után, s voltak-e utódai...? Az sem került bele az Ószövetségbe, miként lett koronás uralkodó.

Még a nyelvek összezavarodása előtt Khám fiai „Nembrothot (Nimródot) fejedelmüknek választották^"[12]. Kusfia Nimród a Kaukázustól délre, és az afrikai Etiópiában élt toldalékoló nyelven beszélő kusita nép sarja volt. Ismereteink szerint Etiópia Afrikában van, de a régiségben etiópoknak nevezték Medea és Elam hegyeiben, továbbá a Babilóniában lakó kassukat^[13] v. kossaiakat, azaz a kusitákat. Berossos szerint a kusita eredetű arábiainak nevezett V. dinasztiának^[14], ugyanaz volt a felségterülete, mint Nimródé. A Biblia az ázsiai és az afrikai kusokat nem különbözteti meg, de némely magyar krónika igen.
A kassuk Elam őslakói a kőemlékeken etióp típusúak. Nimród származására is, kinézetére is kusita. A róla készült ábrázolásokon sem tűnik sémitának. A káld-sumir ékiratok s a Biblia szerint élő, történelmi személy, nagy király és hadvezér volt. Az általa alapított városok Mezopotámiában a legrégebbiek. „Az ő birodalmának kezdete volt Bábel. Erekh, Akkád, és Kálnéh a Sineár földjén, a mezopotámiai Sumerben. E földről ment aztán Assíriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát és Kalaht."^[15] Talmud szerint ez utóbbi (Kalneh) azonos Nippurral^[16], a sumirok vallási központjával.

Nimród fejszobra (Nimrud-hegy, Délkelet Anatólia, Törökország, whc.unesco.org)

A szíriai eredetű, ó-héber sagákat, legendákat tartalmazó Kincsesbarlang leírja, miként lett Nimródnak koronája: „Nimród, az óriás hatvankilenc évig uralkodott, birodalmának fővárosa Bábel volt. Valami koronához hasonlót pillantott meg az égen; hívta Sifant, a takácsot, aki hasonlót szőtt neki, és a fejére illesztette. Ezért mondják, hogy a korona leszállt hozzá az égből."^[17] A népek hitték, hogy a királyság [jelképe] az égből szállt alá, s Nimródnak égi jelre lett koronája, így lett ő és az utódai, a magyar Árpád-házi királyok szentséges uralkodók.

(Folytatása következik)

[1] Kus fiának Havilathnak a földje (MV)
[2] Általában elfogadott, hogy Sineárból (Sumerból) ment az afrikai Etiópiába, holott fordítva történt.
[3] Szent Biblia, Mózes, I. 10.6.
[4] Szent Biblia, Mózes, II. 3. 8.
[5] Szent Biblia, Józsué könyve,1-12
[6] A Beneš-dekrétumok [1946] a csehszlovák nemzetállam megteremtése érdekében az ország területén élő németek és magyarok kollektív bűnösségét rögzítették. [Bár a nemzetközi jog elveivel ellenkezett] a szlovák parlament 2007-ben mégis megerősítette azok sérthetetlenségét.(Új Szó, 2012. febr.3.)
[7] Szent Biblia, Móz. I. 9. 20-23.
[8] Szent Biblia, Móz. I. 9. 25.
[9] Szent biblia, Mózes I.9. 17.
[10.a] Marton Veronika: I. András király korabeli Imák – Az első magyar nyelvemlék, Matrona, Győr, 2006. 63-64. pp
[10] Szent Biblia, Mózes I.10. 15.
[11] Szent Biblia, Kivonulás, 23.20.
[12] Riessler, Paul: Altjüdisches Schrifttum außerhalb der Bibel, 742. p.
[13] Delitzsch, Friedrich: Wo lag das Paradies, Hinrichs'sche Buchhandlung, Leipzig, 1881. 127. p.
[14] Friedrich, Delitzsch: Die Sprache der Kossäer, Leipzig, 1884. 49. p.
[15] Szent Biblia, Bibliatársulat, Bp. [?] Mózes I. könyve, 10. rész, 10-11.
[16] Delitzsch i. m. Wo lag das Paradies, 225. p.
[17] Riessler i. m. 971. p.

Forrás: http://martonveronika.blog.hu/