Az áradat elmosta az elméleti tudást kiegészítő, arra épülő műszaki berendezéseket, gyárakat, üzemeket, feljegyzéseket stb. Néhány emberöltő múltán a túlélők utódainak már csak halovány emlékeik maradtak elődeik magasszintű ismereteiről, gyakorlati megvalósításukról.

Hiába ismerték a repülő alkalmatosságot, a repülőgépet, talán még vezetni is tudták, de üzemanyag- és alkatrész-utánpótlás hiányában a gép előbb vagy utóbb tönkrement, használhatatlanná vált; a berendezés ismerője meg időközben meghalt. A repülőgép, vagy más berendezések műszerek maradványait a kései utódok szent tárgyként tisztelték, a kezelőjéből, vezetőjéből jóesetben istent fabrikáltak. A keleti mesék repülő szőnyegének eredetije nagysebességű repülőgép lehetett; a tulajdonosát pillanatok alatt elröpítette a föld legtávolabbi pontjára. A repülőgép, rakéta stb. eredeti formájára az utókor már nem emlékezett, de az emlékezetében megőrizte azt a csodát, hogy az emberek madarakként egyik helyről a másikra röpködtek, szálldostak valamin, szőnyegen, épített szerkezeten, miként a sasmadár hátán a magyar népmesék kiskondása.
Az Araráton megfeneklett bárkából kiszállván Noét és a társait teljesen megváltozott világ vette körül. Ekkor döbbenhettek rá, hogy egyedül maradtak, kevesen maradtak. Az ismerős táj eltűnt. A mélyebb területeken megrekedt víz posványos, a rothadó tetemek miatt büdös lehetett. Az áradat elsöpört minden emberi műveltségre utaló nyomot. A kavargó vizek máshova rakták le a termőföldet, átrendezték a nyersanyagkészleteket, széthordták a hegyeket és újakat raktak le... Sohanemvolt vízmosásokat, folyókat, síkságokat teremtettek.
Ha másutt is voltak életben maradt csoportok, eleinte nem egykönnyen találhattak egymásra. A továbbélés érdekében újra kapcsolatba kellett kerülniük, és a megváltozott arculatú földet fel kellet deríteniük. A megmaradtakat az ésszerűségük és a túlélési ösztöneik, továbbá a letűnt világ emlékei arra indíthatták, hogy felfedező útra induljanak.

A világ nagy műveltségeinek szent könyvei, írásai (a judeo-keresztény Biblia, az indiai Puranák, a kínai Shānhăijīng/Shan Hai King) őrizték meg a Vízözön történetét és a túlélők sorsának alakulását. A szent iratok leírásait egybevetve kitűnik, hogy mindenik a maga műveltsége, vallása, hagyománya szemszögéből ugyanazt az eseményt taglalta, a szinte ugyanazon emberek emlékét örökítette meg.
A túlélők egyik fontos teendője lehetett, hogy szemügyre vegyék milyen és mennyi élőhelyet hagyott meg számukra az áradat, hogy az egyre sokasodó utódaik hazára, otthonra leljenek.
Európaiként a legkézenfekvőbb a Biblia leírását alapul venni, nemcsak azért mert mindenki ismeri, hanem mert Noé utódainak megnevezésén keresztül pontosan és használható módon adja vissza törzsek és a nemzetek faji és nemzeti jellegét és a megmaradt szárazulatokon való szétterjedését.
Noé leszármazottjainak beszélő nevük volt. Némelyik foglalkozásra, másik az elfoglalandó vagy a már elfoglalt földrajzi területre, a későbbi hazájukra, népükre utalt. Az egyetlen Nimród kivételével Noé minden utódjának a neve népnév. A második és hetedik nemzedékhez tartozók közül háromnak, de zsidó nevük jelentése alapján kettőnek a neve bizonyossággal a föld mérésére, feltérképezésére utal. Ők, illetve a hozzájuk tartozó csoportok járhatták be, térképezhették fel a földet, s jelölésül ma is látható, látszódó sziklavéseteket, sziklaoszlopokat állítottak.
Az ötödik nemzedékhez tartozó Péleg azért kapta a nevét, „mivelhogy az ő idejében osztatott el a föld"[1]. Egyiptom igazgatása mellett Mizraim segédkezhetett neki. Nevének jelentése: „két föld", ami vagy Alsó- és Felső Egyiptom egyesítését jelzi, vagy a Vízözön elötti és utáni földre utal.
Eusebius[2] érdekes adalékokat közöl Egyiptom névadójáról, Mizraimról: Manethon, egyiptomi történetíró szerint a nagy áradat előtt és után élt. Feladata volt, hogy újra benépesítse a földjét. Erre utal nevének „két föld" jelentése. Az Ószövetségben pedig Khám fiaként, Khus, Kánaán, Put és „Nimród" testvéreként jelenik meg. Mizraim mindenik változat szerint Egyiptomhoz kötődik.
A harmadik bibliai földmérő Almodád volt. Héber nevének jelentése: „Isten mérése"[3], vagyis földmérő. Hármójuk nevéhez fűződik a föld feltérképezése, újrafelosztása.
Noé utódai kinőtték az Ararát lankáit s nemzedékről nemzedékre egyre távolabbi vidékekre húzódtak. Felkutatták a termékeny völgyeket, erdőségeket, a tiszta vizeket. Egyre jobban szétköltöztek, belaktak egy-egy területet, és igényt is támasztottak rá.
Indiában az „indo-árjákat megelőző kusiták"[4] vészelték át a Vízözönt. Az ind szent iratok, a Puranák szerint bejárták a megváltozott földet, hogy maguk és az utódaik elé tárják a megváltozott világot. (A mai ember térképpel a kezében jár-kel a világban; fel sem tűnik neki, hogy mi munka rejlik e kis papírlap elkészítésében).
A régi szanszkrit földrajzi iratok[5] említik, hogy közvetlen kapcsolat volt India és a föld távoli vidékei között. Az indek jól ismerték Nyugat-Európát[6], a brit szigeteket, Angliát, a fehér sziklák szigetét, Hiranyát vagyis Írországot, sőt a túlnan túli Atlantiszt[7]. Izland, „a nyugati fehér sziget (Izland) a hinduk szent földje"[8]volt. Ír regék említik, hogy Indiából rövid időre ellátogattak hozzájuk az indiai dravidák tudósai. Ezek bizonyára az özönvíz utáni földmérők lehettek. Meglehet, hogy a kelták papi rendjének „druida" elnevezése a dravidára vezethető vissza.

(Nem tartozik ez írás témájához, de azok okulására, akik tagadják a magyar nyelv ősiségét, s azt, hogy a magyar a tudás nyelve, meg kell említeni: „A dravidák fő törzsének és az indiai félsziget hatodik nyelvének a neve TUDAS." Különös, de magyarul kiválóan érthető, hogy dravida, azaz a "tudás' nyelvén 'valakinek a magja, utódja, a FIA jelentésű MAG kifejezés. Ugyanezen jelentéssel, de „MAC" írásképpel megvan a geal nyelvben, a Skót-felföldön és a berbereknél..., ami más nyelvi jelenségekkel egyetemben nyelvi rokonságot jelent"[9])
A Puranák, az ind vallásos költemények és a régi szanszkrit földrajzi könyvek, beleértve a régi zsidó iratokat is, említik, hogy a „második teremtés vagy az elpusztítás és újbóli megteremtés"[10] után a világ hét részre, illetve dwípára osztatott: „1. Jambu-dwípa: a világ központja (India) és az egész árja rassz otthona; 2. Anga-dwípa: Északkelet-Ázsia, a nagy mandzsu vagy mongol nép székhelye, amit idővel Kína kebelezett be; 3. Yama-dwípa: A régi Kínai Birodalom; 4. Yamala-dwípa: A Délkelet-Ázsia-i szigetvilág, beleértve a Maláj-fészigetet és az Indiai-óceán szigeteit; 5. Sancha-dwípa: Általában Afrika; 6. Cusha-dwípa: Kus-ország, vagyis a Kusita Birodalom. Ethiópiából kiindulva magába foglalta Arábiát, a Földközi-tenger keleti partjától egész Indiáig húzódott; 7. Varaha-dwípa: Európa."[11]
A szent iratokból kitűnik, hogy az indek nemcsak Nyugat-Európát, hanem Észak- és Dél-Amerikát, a Jeges tengert, sőt az eljegesedés előtti Antarktiszt, a ma jég borította szárazulatot, a Maud királynő földjét is ismerték.
A régi iratok a kusitákat világhódítónak mondják. A föld legrégibb népeként a világkatasztrófák idején (Atlantiszról?) érkezhettek az őshazájuknak tartott afrikai Etiópiába és Eritreába „Földjük a Földközi tenger partvidékétől és az Afrika feletti Bāb el-Mandeb (ma: Báb al-Mandab)-tengerszorostól a Nilus hegyeiig és onnan az India határánál fekvő Sirhindig (Panjab) terjedt.[12] Némi igazság van a világhódításban, ám egyetlen forrás sem vonja kétségbe, hogy a Vízözön után a kusiták a meghódított, vagyis a bejárt területeket civilizálták, írásbeliséget hoztak, s feltárták a föld megváltozott arculatát.[13]
Körösi Csoma Sándor az angol hatóságoknak szóló, a küldetését taglaló levelében említi, hogy „Az indiai, persa és sanskrit nyelvekben a 'sived' vagy 'sifed' szó fehéret, fehér színűt jelent...a svédek nemzeti nevüket azon scytha népektől kapták, a kik sanskrit nyelven beszéltek, t.i. a gétáktól...".[14], akik valójában kusita birodalom népcsoportjához tartoztak, és előbb lakták Indiát, mint az indoárják.[15] Ezért hasonlítanak egymáshoz a jütlandi Gundestrupban talált üstön és az indiai Mohenjo-Daroban fellelt pecséthengeren ábrázolt alakok.

4
Pashupati (ma Shíva), az állatok jógi tartású istene az állatai körében (szteatit pecsét, 3,56x3,53 cm, Indus völgye, Mohenjo-daro)

Kusita, vagyis turáni (szkíta) nyelvűek voltak a Kaukázus és az Indiai-óceán közt élő népek a Gangesig, továbbá Dél-Arábia népei, a kánaániták, a káldeaiak [sumirok] és a susaiak, csakúgy, mint Egyiptomban és szerte Észak- és Kelet-Afrikában, vagyis a Kusita Birodalomhoz tartozó területeken.
Hivatalosan a szkíták és a magyaros nevű turániak közt nem tesznek különbséget. A történettudomány meghatározása szerint szkíta a szkíta szövetség kötelékébe tartozó, szkíta nyelvet beszélő kelet-európai és közép-ázsiai népesség. Róna-Tas András szerint a szkítaság iráni és iráni nyelvet beszélt.
A görögök szerint minden pusztai lovas-nomád nép szkíta (Hérodotosz), a perzsák szerint pedig szaka. A kettő ugyanaz; csak az egyik görög, a másik perzsa elnevezés. Turániak a közép- és „belsőázsiai [lovas-]nomádok, a hunok, a magyarok, a kunok, a turkománok, a tatárok, a kirgizek, a mongolok"[16], az ókori írók szerint mind kusita leszármazott, továbbá a mandzsuk és a japánok és más kisebb népek. A „turáni" kifejezést Müller Miska (1823-1900) német nyelvtudós vezette be. Ma már elavultnak tartják, nem használják, mondván a II. vh. végén Szálasiék kedvenc szólása volt.
A bábeli torony elnevezésével kapcsolatban el lehet játszadozni a különféle források apró, sokatsejtető mondatai, kifejezései hipotetikus sugallatával:

A mai napig nem ismert, mely ókori város mondhatja magáénak Bábel tornyát. „Közmegegyezéssel" helyeztetett Babilonba. Mutogatják a helyét, másutt a romjait. Ezek valójában a Mezopotámiában szokványos, minden városban fellelhető lépcsős piramist, zikkuratot formáznak.
Arab legenda szerint a korábban összefüggő Afrikát (Eritrea) és az arábiai Jement földrengés választotta szét.[17] Így keletkezett a Bab-el-Mandeb, a „siralom kapuja" szakadék. (Hajózásilag ma is a Vörös-tenger legveszélyesebb része.) Ez esemény akkor történhetett, mikor a földrészeket tömörítő őskontinens, a Pangea kezdett darabjaira (kontinensekre) töredezni, melynek tanúja a világ legősibb népe, a kusita lehetett.
Kézai megjegyzi, Bábel tornya nem Mezopotámiában volt, hanem Afrikában „vala pedig helyezve Nubia és Egyiptom közé..."[18]; mellesleg a Bab el-Mandeb" közelebb is van a Kézai említette területhez, mint mezopotámiai Babilon

A mai Vörös-tengert és az Ádeni-öblöt (Indiai-óceánt) összekötő „Bab el-Mandeb" tengerszoros nevének jelentése „a siralom kapuja". A kifejezés első két szava a „kapu" jelentésű BAB és a 'siralom' jelentésű 'mandeb' szó EL névelője, összeolvasva: BAB.EL meglepően hasonlít a Nimród építette BABEL-i torony nevéhez.
A régi kínaiak is fejlett földrajzi ismeretekkel rendelkeztek. Megmaradt a kb. 2250 éve írt „A hegyek és tengerek remekműve" (Shānhăijīng)[19] 100 mitikus ország földrajzát, növény- és állatvilágát a szemtanú pontosságával és tárgyilagosságával leíró mű. Bemutatja a Keleti-tengeren (Csendes-óceán) túli hegyeket, vagyis Észak-Amerikát, Alaszkát, sőt az Atlanti-óceán partvidékét is. Mindez arra utal, hogy a kínaiak már több évezreddel ezelőtt felfedezőutakat tettek az észak-amerikai földrészen. E könyvet hosszú ideig még a kínaiak sem vették komolyan, mert nem hasonlított sem a közép-, sem az újkori földrajzi formációkra, állat- és növényvilágra; mára kiderült, hogy a föld Özönvíz előtti állapotát tükrözi.)

A vízözön után nagy valószínűséggel még létezhetett néhány tudás-központ, ahol összefogták, ahonnan irányíthatták a Föld újratérképezését, földmérését és újrafelosztását, mert az ősi térképkészítők az egész földkerekségen otthagyták kőbevésett nyomaikat.
Az özönvízutáni világméretű földmérés bizonyítéka ősrégi térképekről, töredékekről másolt, összeállított jónéhány középkori földabrosz, az. un. Piri Reis (1513), Mercator (1569), Ortelius (1570) térkép stb.

[1] Mózes l. kv. 10.25.
[2] Eusebius: Chronicle - The Egyptian Cronicle - attalus.org
[3] Almodad címszó. In: Hitchcock's Dictionary of Bible Names. (Hitchcok: Bibliai nevek szótára):
[4] Baldwin, Denison John: Pre-Historic Nations..., Harper & Brother Publishers, New-York, 1869, 218.p.
[5] Wilford, Francis: Of the Geographical Systems of the Hindus, in Asiatic Researches, Vol. 8. London, 1808, 267-376. pp.
[6] Wilford, Francis: An Essay on the Sacred Isles on the West... in: Asatic Researches, Vol. 8. London, 1808. 245-376. pp.
[7] Wilford i. m. 286. p.
[8] Wilford i. m. 246. p.
[9] Stevenson: Bombay Journal, 1842. április, in: Baldwin i. m. 1439-240. pp.
[10] kislexikon.hu/puranak.html
[11] Baldwin i. m. 63-64. pp.
[12] Baldwin i. m. 64. p.
[13] Baldwin i. m. 66.
[14] Duka Tivadar, Dr.: Körösi Csoma Sándor dolgozatai, Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1885, Buddhista Misszió, Reprint 1984., 63. p.
[15] Baldwin i. m. 218. p.
[16] Nagy géza: A skythák, Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1909.13. p.
[17] Bab-el-Mandeb címszó, Encyclopaedia Britannica, Vol. III. Charles Scribner's Sons, New York, 1878, 179. p.
[18] Kézai Simon mester magyar krónikája, Kiadja Ráth Mór, Pest, 1862, 6. p.
[19].chinaknowledge.de