Noé kiereszti a madarakat a bárkából. A feje fölött jól látszik a tzohár, a világítótest. (XIV sz. angol kézirat – dailymail.co.uk) ↓

 A Biblia a hívők hitére építő vallásos könyv lévén, nem tér ki a bárkalakók túlélését biztosító műszaki megoldásokra. A bibliaolvasó figyelme a szöveg elsődleges jelentésére összpontosul: A bárka, egyszerű, fából épült vízi jármű, melynek nagyságát, formáját, méretét nemcsak a Biblia, hanem az ékiratos források is pontosan közlik. Aligha merül fel valakiben, hogy negyven napig a háborgó vízen hánykolódó, „fadobozba” zárt nyolc embernek mennyi segédeszközre lehetett szüksége a túléléshez.

← A „hajó” kínai írásjegye az Özönvízből megmenekült 8 embert idézi. Három, a „tartály + ember + 8” írásjegyből tevődik össze. Jelzi, hogy Noéval együtt 8 ember dobozszerű bárkában élte túl a Vízözönt.^[1]

Az élelmiszer biztosítása talán a legkézenfekvőbb volt, de el kellett távolítani a felgyülemlett hulladékot. Meg kellett oldani a bárka szellőzését, állagának megőrzését, az esetleges fűtést-hűtést és a világítást, a levegő és az ívóvízellátást; Az állatok (bár az ékiratok nem állatokról, hanem a magjukról beszélnek) etetését, almozását, az ürülék eltávolítását stb. S mindezt egy rés- és légmentesen lezárt bárkában! Az áradat dandárjáig nem valószínű, hogy a bárkán valamiféle rést, szellőztetőnyílást lehetett volna nyitni, hiszen befolyt volna a víz, s a bárka elsüllyed. Olyan lehetett ez a doboz-bárka", mint egy jól megépített, az életbenmaradás minden műszaki felszerelésével ellátott tengeralattjáró, csak éppen az előző, a vízözön által elpusztult műszaki műveltség maradványa volt.
Soha nem lehet megtudni, a bárkaépítés során Noé minő lépéseket tett a létfenntartás biztosításához. A Biblia alig árul el egy-két adatot, ám ezekből messzemenő következtetésekre lehet jutni.
Az Úr megparancsolta Noénak, hogy tegye vízhatlanná a bárkát: „...szurkozd meg belől és kívül szurokkal."^[2] A „szurok" szó a héber szövegben „kopher"^[3], a héber lexikon szerint „aszfalt". Az aszfalt esetenként a földfelszínen is előforduló nyersolaj-termék. A nyersolaj nagy nyomás hatására élő szervezetek bomlásával keletkezett ásványi termék^[4], amely akkor keletkezett, amikor az özönvíz eltemette a korábbi életformákat, növényeket, állatokat. Ám Noé a Vízözön előtt építette a bárkát. Vajon honnan szerzett szurkot, amikor az még nem jött létre? Immanuel Velikovsky szerint valamikor a föld őskorában a Földközelben elhaladó üstökös szenet és hidrogént tartalmazó csóvájából olajzuhatag csapódott a földre, beszivárgott a föld pórusaiba, a sziklahasadékokba, s ebből lett a kőolaj. Ha így van, akkor Noé különösebb nehézség nélkül hozzájuthatott a bárkatömítő szurokhoz.^[5]

Harold, angol király a Westmisterben felette a Halley űstökös (részlet a a normann inváziót ábrázoló Bayeuxi falikárpitról, 1070-1082, Bayeux város múzeuma – wikipedia.org) ↓

Ám az is lehet, hogy a magas műszaki-kémiai ismeretekkel rendelkező vízözönelőtti mérnökök a kőolajból mesterségesen állították elő az aszfaltot. Ha így volt, akkor az özönvíz előttiek jártasak lehettek a szerves vegytanban, a kémiában. Mindenképpen, hisz csecsemőként I. Sargon, akkád királyt az Euphrateszből, a bibliai Mózest meg a Nílusból vízhatlanná tett szurkozott kosárkában fogták ki.
Egyiptom ókori neve Kemet. Jelentése: „fekete föld". Az ottani földre nem a fekete, hanem inkább a sárgás szín a jellemző. Elképzelhető, hogy a szurkos, „fekete föld" jelentésű „kemet" lett a névadója a „chemie/kémia", azaz a vegytan szónak.
A 150 napig tartó vízáradatban hánykolódó bárka egyetlen nyílását a háborgó özönvízben 40 napig nem lehetett kinyitni, mert befolyt volna a víz, s minden bentlakóval együtt elsüllyesztette volna a bárkát A Teremtés könyve (8.6) le is írja, hogy Noé csak az áradat csendesedtével nyitotta ki a bárka ablakát, s időről-időre kibocsátott egy-egy madarat. Az ablakként fordított szó héberül challon, alapjelentése nyílás. Az ékiratos vízözön-szövegben az AB, nyílás, rés, lyuk jelentésű szót is ablaknak vagy átjárónak fordítják. (A régiségben az ablak szavunk első szótagjának jelentése lyuk, nyílás volt. S az ablak valóban az épület nyílását jelenti.)
Ám a Teremtés könyvében van még egy „ablak"-nak fordított szó a tzohar, ami valójában „fényes drágakő; Noé ezt használta a bárka megvilágítására^[6]: „Ablakot csinálj a bárkán, és egy singnyire hagyd azt felülről;..."^[7]
A tzohar szó ablak értelmezése azt jelentette volna, hogy a bárkalakók, ember állat egyaránt egyetlen tetőablakon keresztül kapták a fényt? Aligha. A tomboló viharban meglehetős sötétség uralkodik, ha a bárkában csak egy ablakon hatolt be valamiféle derengés, akkor bizony az ablaktól távolabb eső részeken koromsötét lehetett. A tzohar a bárka mennyezetvilágítására utalhat, amit felülről egy singnyire, vagyis 0,622 méterre kellett elhelyezni. Ma is ismert, hogy egy hagyományos méretű zárt térben, pl. szobában a világítás akkor a legmegfelelőbb, ha a fényforrás a mennyezettől kb. 60 cm-re van, vagyis lóg.
A hagyományos zsidó iskola a tzohart ragyogó, kristályból áradó fénynek tartja; a héber hagyomány óriási ékkőnek vagy gyöngynek, amely a benne rejlő fényerő segítségével a vízözön idején az egész bárkát bevilágította. Erre utal az ékiratos Vízözön-történet: Ziusudra, Shuruppak királya, sumir Noé „midőn óriási csónakját készítette, UTU, a Napisten elhozta neki a sugarait a csónakba, vagyis a ragyogó fényű tzohart, hogy világítson.^[8] Eszerint a bárkát mesterséges fénnyel világították meg, amit a kései, kevesebb műszaki tudással rendelkező utódok, pl. az Ószövetség összeállítói a nap sugarainak tartották.
Minden új vívmány, találmány, az emberi életet megkönnyítő műszaki berendezés, szerszám vagy gép a régiségben már megvolt, s ha nem, akkor előbb vagy utóbb valamelyik ásatáson előbukkan. Legfeljebb nem ismerszik fel, mert a mai ember számára szokatlan formájú, elrendezésű vagy azért felismerhetetlen, mert eddig még nem találták fel.
Az elektromosság ismeretét Noé valamelyik fia, Egyiptom/Kemet ura, még a nevében is közelálló Khám/Hám ismerhette, és átörökíthette a következő nemzedékeknek. Tény, hogy e tudás túlélte az özönvizet. A Kr. e. X. század táján Izrael 3. uralkodója Salamon kimondta, amit ma a hivatalosított történelemtudomány tudománytalannak tart: „A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt." ^[9] Bizonnyal Vízözön-előtti műszaki ismeretekre és a felhasználásukra gondolt, amelyeket ő maga is előállíttatott: Midőn Sába királynője látogatásakor a palotájában nappali fényesség uralkodott. Salamon nagybölcsen olyan fénylő gyöngyöket gyártatott, mintha a Nap, a Hold és a csillagok ragyogtak volna a mennyezeten^[10], vagyis elektromos világítótesteket használt.
Jéchiel, a XIII. századi titokzatos rabbi gyakran elképesztette IX. Lajos francia királyt „ragyogó lámpájával, amely magától kigyulladt és elaludt."[^11]
Jóval a Vízözön után Egyiptomban, Párthiában és Szkítiában is ismerték az elektromosságot. Bizonyára világítottak is vele, de a finoman megmunkált ezüstözött és aranyozott ékszerek stb. arról tanúskodnak, hogy az aranymívesek elektrolízisre is használták.; s ehhez garmadával állt a rendelkezésükre a szárazelem.

A Pártus Birodalom idejéből és területéről származó un. bagdadi elem (atlasobscura.com) ↓

Bagdad közelében négy pártus kori rézhengert tartalmazó agyagedényt ástak ki a földből. Vékony vas- és rézrudakat voltak mellettük, amelyek arra utaltak, hogy az elemeket sorba kapcsolták. Ktésiphonnál a Berlini Múzeum egyik régésze tíz további elem alkatrészét találta meg, ebből arra következtetett, hogy e tárgyakat tömeggyártással állították elő. A jelek szerint a pártus, majd a perzsa és a bagdadi aranyművesek a legkorábbi közel-keleti civilizációtól örökölték a villanyelemeket. E műszaki eljárás a régi korokban jól ismert lehetett, mert Egyiptomban is találtak ezüstözött fémtárgyakat.^[12]

Világítótesteket ábrázoló dombormű (Hathor-templom, Dendera, Egyiptom, tripadvisor.com) ↓

Hosszasan vitáztak, hogy az alábbi fajansz-amulettek eredetijét mire használták. Az ásatásokon egészen nagyméretűeket is találtak, amelyek pontosan ugyanolyanok voltak, mint a fenti domborművön a támaszcsiga. A formájuk nagyon hasonlít a mai villanyoszlopokon levő porcelán-szigetelőcsigákhoz.

← Szigetelőcsiga-amulettek (ancientegyptianfacts.com)

A villanyvilágítást 1890-ben találták fel, előtte csak gyertyával, fáklyával, esetleg olajlámpással világítottak. E fényforrások füstöltek, kormos lerakódást képeztek a mennyezeten. Ám sem az egyiptomi piramisok belsejében, sem a sírokban nem találtak füst- vagy koromnyomot. Eleinte azt gondolták, az egyiptomiak valamiféle lencse és tükörrendszer segítségével világították meg a sírkamrák belsejét, ám ezeknek sem volt nyoma. Néhány ősi sír alagútjai meg túl bonyolultak voltak ahhoz, hogy valamiféle tükörrendszer segítségével fényt juttassanak a sötét belső termekbe. Ennek ellenére a falak tele vannak színes festményekkel, hieroglifákkal, amit sötétben bizony lehetetlen lett volna előállítani. Az egyetlen lehetőség az volt, hogy füstnélküli fényforrásokkal rendelkeztek. Mivel volt galvánelemük, ezeket a sírkamrák megvilágítására is használhatták.
Mai tudós-csoport a denderai fénycső-domborműnek elkészítették a mását, ám ahhoz hogy működjön hozzácsatlakoztattak néhány pártus elemet. S láss csodát! Működött.

Akár ilyen is lehetett volna... (A denderai fénycső-dombormű alapján és a pártus elemek felhasználásával készített világítótest. – ancient-origins.net) ↓>Zoli<

[1] Marton Veronika i. m. 112. p.
[2] Szent Biblia, Mózes I. kv., 6.14.
[3] Old Testament Hebrew Lexikon, kopher címszó – biblestudytools.com
[4] wikipedia.org, kőolaj címszó
[5] Velikovsky, Immanuel: Ütköző világok, Novella, K. [Bp. 2000], 57-61. pp.
[6] Encyclopedia Mythica in:pantheon.org
[7] Mózes I. kv. 6.16.
[8] Kramer, Samuel Noah: History begins at Sumer, University of Pennsylvania Press, Philadelphia, 1956, 152. p.
[9] Szent Biblia, Prédikátor Kv. 1.9
[10] Budge, Wallis: The Queen of Sheba & her only son Menyelek,... The Medici Society London, Boston, Mass. [etc.], 1922. 34. p.
[11] Lévi, Éliphas:Historie de la Magie, Germer Bailliére, Libraire-Éditeur, Paris, 1860, 265-266. pp.
[12] Marton Veronika i. m. 117-118. p.

Forrás: http://martonveronika.blog.hu