Magyarok Világszövetsége — Magyarságtudományi Füzetek
Hogy tudjuk értékelni ezt a kincset, először vázlatosan tekintsük át az írások főbb fajtáit:
1. Képírás (Piktográfia)
Jól felismerhető ábrázolások, rajzok, amelyek az élőlényeket vagy tárgyakat egyszerűsített formában mutaják. Egy-egy szót vagy mondatot jelentenek, nyelvi hovatartozás és hangérték nélkül, tehát a világ bármelyik részén érthetőek. A képírást az észak-amerikai indiánok még a 19. században is használták, ilyen pl. az 1800 és 1870 között keletkezett, bölénybőrre írt Téli Krónika. Képírással napjainkban is gyakran találkozunk, ilyenek például a közlekedési táblák.
2. Fogalomírás (Ideográfia)
A képek itt már elvont fogalmakat is jelölnek, például a Nap képe a hőséget, a láb képe a járást. A képek tehát fogalomjelekké, ideogrammákká válnak. A jeleknek itt még nincs hangértéke, de már társadalmi közmegegyezéshez kötöttek, alakjuk pedig fokozatosan távolodik az eredeti képtől. Ilyen fogalomírás napjainkban a kínai írás, amelyben a jelek száma megközelíti a 45.000-et és minden új fogalommal tovább nő. A hétköznapi életben négy-ötezer jelet használnak.
3. Szóírás
Amikor egy-egy régi műveltségben a gyakran használt szavakhoz mindig ugyanazok a jelek kapcsolódtak, szóírás alakult ki. Ebben a jelek nem csak a képi tartalomhoz kötődtek, hanem önálló hangalakot is jelentettek. Ilyenek voltak például az egyiptomi szójelek.
4. Szótagírás
A szótagírás a szóírásból alakult ki oly módon, hogy az egy szótagú szavak jeleiből állították össze a több szótagú szavakat. Például a borsó szót a bor és a só szó jeleiből. Itt már a hangérték is szerepet kap, mivel a bor-nak és a só-nak semmi köze a borsóhoz, hanem a két eredeti szó jele és hangértéke adja az új szót. A szótagírásokban a jelek száma legalább ötven. Ilyen a japánok írása, akik két fajta szótagírást használnak, mindkettő jeleinek száma 71.
5. Betűírás (Hangírás, fonográfia)
Ez a legfejlettebb, legésszerűbb írásforma, amelyben az adott nyelv minden hangját külön betű rögzíti. Mivel minden hangunkra van egy betű, így bármit, még a legelvontabb fogalmakat is könnyedén le tudjuk írni. A jelek száma átlagosan 20 és 40 között mozog. Ennek az írásformának legelső képviselője a magyarok elődeinek írása, az ősi magyar rovásírás, bár a hivatalos írástörténet erről nem vesz tudomást.
A rovásírás a betűírások közé tartozik
Rovásírásunk magyar nyelvünk hangjaihoz tökéletesen igazodott, minden hangjára van betűnk, ezért azt mondhatjuk, hogy együtt fejlődött anyanyelvünkkel, nem kölcsönöztük, nem vettük át senkitől. Amikor a XI-XII században át kellett térnünk a latin betűs írásra, ebben 13 hangunkra nem volt jel. (TY, GY, NY, LY, SZ, ZS, CS, K, J, A, É, Ö, Ü) Ezzel a magyar nyelvhez teljesen alkalmatlan betűsorral évszázadokra visszavetették és a korabeli Európa alacsony szintjére süllyesztették írásbeliségünket. Például a „gyümölcs" szót latin betűvel csak „gimilc"-ként,a „püspök" szót „puespoec"-ént lehetett leírni. Forrai Sándor írta 1985-ben: „...a magyar nyelvet latinbetűs írással jegyezni csak nagy torzítás árán, vagy egyáltalán nem volt lehetséges. Az olvasó minduntalan tanúja lesz annak a harcnak, ahogy nyelvünk küzdött a 'betolakodó' idegen betűkkel szemben. "
Elődeink a rovásírást a Kárpát-medence egész területén használták és őshazánktól távol eső területeken is elterjesztették. A köznépi eredetű emlékek tanúsága szerint a legkorábbi időktől kezdve nálunk senki nem volt írástudatlan, a juhászgyerekektől kezdve a fejedelmekig mindenki értett a betűvetéshez.
Krónikásaink és tudósaink, többek között Kézai Simon, Kálti Márk, Thuróczy János, Bonfini Antal, Verancsics Antal, Baranyai Decsi János, Szamosközi István, Thelegdi János, Kájoni János, Bél Mátyás szkíta-hun írásként említik műveikben. Egyikük sem nevezte finnugor írásnak! A rovásírás kifejezést a juhász szülőktől származó Tar Mihály használta először, a források szerint 1901-ben. Majd nagy szobrászművészünk Fadrusz János vezette be a köztudatba a XX.század elején és hamar elterjedtté vált, mert tökéletesen kifejezi ősi írásunk egyaránt róható, véshető, írható jellegét.
A székely-magyar rovásírás elnevezés Magyar Adorjántól ered. Neves művelődéstörténészünk ezzel adta meg a tiszteletet a székely népnek, mert legtöbb rovásemlékünket ők őrizték meg az utókornak.
Rovásírásunk néhány jelentős emléke és személyisége
Eddig megtalált legrégibb Kárpát-medencei írásemlékünk a bajóti Jankovics-barlang tizenöt-húszezer éves rétegéből származik. Képét Lambrecht Kálmán természettudós Az ősember című könyvében fedeztem fel (Dante Kiadó, 1931). A letörött csont pálcavég két oldalán sorakoznak a rovásjelek, amelyek között egy feltételezhetően SK összerovást is láthatunk. Természetesen a hangértékekben nem lehetünk biztosak, de a formai azonosság figyelemreméltó.
Az erdélyi Tatárlakán 1961 ben hamvasztásos sírból került elő a hat cm. átmérőjű égetett agyagkorong, amely rovásírásunk Z, NY és GY jelét, valamint olyan képírásjeleket hordoz, amelyek 1500 évvel korábbiak a mezopotámiai hasonló jeleknél. Kora megközelítőleg 8.000 év.
Torma Zsófia, a világ legelső régésznője öt-hatezer éves írásos cserépedény töredékeket gyűjtött össze a Maros beomló partfalából. A Kolozsvári Történelmi Múzeumban gyűjteményének több darabján összevont rovásírás látható.
A Róma melletti campagnai mezőről származó háromezer éves rovásfeliratos bronz baltatokot John Lubbock angol régész Kárpát-medencei készítésű, szkíta leletnek határozza meg. Görög szerzők is beszámolnak a szkíták írástudásáról és könyvhasználatáról.
A hunok íráshasználatát külföldi szerzők is elismerik, például a német Franz Altheim, aki 1948-ban adta ki Hunnische Runen (Hun rovásjelek) című tanulmányát. Zagd Batszajhan pedig így ír: „Az Orhon-Jenyiszej rovásírást a hunok alkották meg".
Avar kori, VII. századi a szarvasi csont tűtartó, amely kb. hatvan rovásjelet hordoz. Rendkívüli jelentősége, hogy köznépi női sírból származik, tehát bizonyítéka népünk minden társadalmi rétegre kiterjedő írásbeliségének olyan korokban, amikor még Nagy Károly frank császár sem tudott írní-olvasni.
Ugyancsak a köznépre is kiterjedő írásbeliséget bizonyítja a Bodrog-alsóbűn előkerült honvisszafoglalás kori rovásírásos kohófúvólca és egyúttal rámutat arra is, hogy az e korból származó őskohók a legmagasabb műszaki szintet képviselték Európában.
XII. századi az a rovás botnaptár, amelyet L. F. Marsigli olasz hadmérnök másolt le 1690-ben a gyergyószárhegyi ferences kolostorban. Közel kétszáz szavas rovásemlékünk utolsó szava Áldás, a táltos köszöntés.
1483 előtt jegyezték le a Nikolsburgi Ábécét, amely az Országos Széchényi Könyvtár tulajdona és az általa rendezett nagyobb kiállításokon megtekinthető.
Az 1501-ben épült csíkszentmiklósi (más forrásokban csíkszentmártoni) templom felirata is köznépi írásbeliségünk bizonyítéka, az építőmesterek készítették, neveiket tartalmazza. Csak másolatokban maradt fenn.
Thelegdi János, későbbi katolikus főpap, 1598-ban egy tizenhat oldalas kis tankönyvet állított össze ősi írásunk szabályaiból. Írásmutatványa a Miatyánk és a Hiszekegy. Sajnos csak hibás másolatokban maradt fenn.
Bél Mátyástól (1684-1749 - evangélikus püspök, tudós, rovásemlékek gyűjtője) maradt ránk egy betűsor és a Miatyánk, mely ismételten bizonyítja, hogy őseink írása a legrégibb időktől, minden társadalmi rétegben folyamatosan használatos volt.
1802-ből, a kiskunhalasi pásztoroktól őriz 16 rováspálcát a Thorma János Múzeum.
Többek között ezek a régi emlékek bizonyítják kárpát-medencei ősiségünket, mert ma is itt él az a nép, amely ezeket a jeleket még használja. E néhány rovásemlék bemutatása után ismerkedjünk meg azokkal is - a teljesség igénye nélkül - akik ősműveltségünk legfontosabb részét, az írást átmentették számunkra.
Szamosközi István (1570-1612), Bocskai István történésze leírta, hogy a firenzei nagyhercegi könyvtárban látott, olvasott egy nyomtatott (!) szkíta betűs könyvet. Rovásírásos feljegyzései is maradtak ránk.
Thelegdi János (1574-1647)a „Rudimenta, Priscae hunnorum linguae..." azaz a hunok régi nyelvének elemei... című tankönyv írója. Célja a rovásírás újbóli elterjesztése volt.
Kájoni János (1629-1687) csíksomlyói ferences szerzetes, népdalgyűjtő, orgonaépítő, nyomdaalapító, rovásírásos ábécéi maradtak fenn.
Muzsnai György unitárius lelkész, az énlakai unitárius templom rovásfeliratát készítette 1686-ban.
Bél Mátyás (1684-1749), evangélikus püspök, tudós, rovásemlékek gyűjtője.
Bod Péter (1712-1769) református pap, író, szótáríró.
Rovásfelirata és betűsora maradt fenn.
Fischer Károly Antal (1842-1926), „A hun-magyar írás és annak fennmaradt emlékei" című könyv szerzője.
Fadrusz János (1859-1903), egyik legnagyobb szobrászunk, a zilahi rovásírásos Tuhutum emlékmű alkotója.
Sebestyén Gyula (1864-1943) néprajzkutató, rovásírásról szóló művek szerzője. Balatoni villája elé rovásírásos szerkövet állíttatott.
Magyar Adorján (1887-1978) néprajzkutató, őstörténész, díszítőművész, rovásírásról szóló művek szerzője.
Fehérné Walter Anna (1915-?) folyóirat szerkesztő, történész. „Az ékírástól a rovásírásig" című, két kötetes, nagy összefoglaló mű szerzője. Sajnos az 1975-ös első kiadás óta nem jelent meg újból.
Forrai Sándor (1913-2007) tanár, református presbiter. Rovásírás vándorkiállítás és több, ősi írásunkról szóló mű szerzője. Könyvei még antikváriumokban is ritkán kaphatók, nagy szükség lenne újbóli kiadásukra.
Miért nem tanítják az iskolákban a rovásírást?
Miért nem tanítják az iskolákban és miért nem használhatjuk ősi írásunkat, mint ahogyan a kínaiak, japánok, görögök, arabok, héberek használják saját betűiket? A válasz e tanulmány első mondataiban megtalálható, mert Kárpát-medencei ősiségünket, szkítahun-avar-magyar folytonosságunkat bizonyítja. Emiatt a X-XI. századtól pogánynak nevezték ősműveltségünket és emlékeit igyekeztek eltüntetni. Rovásírásos kódexeinket és a rováspálcákat elégették, táltosaink működését, gyógyító tevékenységét betiltották. I. András, Vazul-Vászoly fia 1047-ben fő- és jószágvesztés terhe mellett tiltotta be a „régi scithyai nemzeti hitet", és a pogány írást.
I. András öccse, Béla, a régi székely méltóságneveket eltörölte, a családok, várak, helységek régi neveit szentek neveivel fölcseréltette s a családok régi irományait elégettette.
Fehér Mátyás Jenő írja a „Középkori magyar inkvizíció" című könyvében, hogy „voltak magyar írások, teljes könyvek a Halotti beszéd és a Mária siralom előtt is."
Ha a rovásírás az iskolákban bevezetésre kerülne, nem lenne tovább fenntartható a 896-os besenyő beüldözéses honfoglalás és a finnugor rokonság hamis elmélete.
A rovásírás fontosabb szabályai
A rovás valamely felületbe véséssel, karcolással, a rovásírás pedig felületre ceruzával, tollal, ecsettel, stb. történik.
A rovásírás elsajátítása igen egyszerű, alsó tagozatos gyermekek 4-5 szakköri foglalkozás alatt megtanulják a számrovással és a rövidítéses rovásírással együtt. Itt hívom fel a figyelmet, hogy a rovásírás oktatását legkorábban a 3. általános iskolai osztály elvégzése, tehát kb. 9 éves kor után kezdjük. Egyrészt ilyenkor már a legrosszabb indulattal sem lehet a rovásírást okolni a latin betűs írás-olvasásban felmerülő nehézségekért. Másrészt a magyar gyermekeknek igyekezniük kell minél jobb eredményt elérni az osztályozott tantárgyakból, hogy bejussanak felsőoktatási intézményekbe, mert ezekben a magyar gyermekek aránya sajnálatosan csökken. A rovásírás elsajátításának felső korhatára nincs.
Egerszegi Jánosné, úszó világbajnoknőnk, Krisztina édesanyja, nagymama korában tanulta meg és átírta őseink betűivel az egész János vitézt.
Ősi betűink szépek, mutatósak, díszítésre is alkalmasak. A Budapest XVI. kerületi, Sashalom-Rákosszentmihályi református gyülekezet templomában a Himnusz és a Szózat két nagyméretű tűzzománc táblán rovásírással is látható.
Régi rovás ábécéinkben a betűk száma 32, annyi ahány fogunk van. Akkoriban a hosszú magánhangzókat nem jelölték külön, ezeknek első formáival csak a XVI. században találkozunk. Magyar Adorján ábécéjében az A és É megjelenése 34-re emelte a betűk számát.
Forrai Sándor minden hosszú magánhangzónkra külön jelet válogatott a régi betűsorokból, így ábécéje 39 betűs.
A rovásírást jobbról balra írjuk, mert legtöbb írásemlékünkben így szerepel. Lehet balról jobbra is írni, ám ez nem hagyománykövető. Ebben az esetben meg kell fordítani a betűket, hogy balról jobbra nézzenek. A régi írások, pl. az egyiptomi hieratikus írás, etruszk, pelazg, ógörög, latin nagybetűs írás sorvezetése is többnyire jobbról balra történt. Sebestyén Gyula véleménye szerint az írás irányának megváltozását a folyóírás, azaz kurzív írás térhódítása okozta. A jobbról balra való írás alsó tagozatos gyermekeknek sem okoz gondot, a balkezesek pedig könnyebbségről számoltak be. Rovásemlékeink között előfordulnak felülről lefelé írottak is, pl. a XIII. századi Margit szigeti kő. Kopjafákon, székelykapukon szintén látható felülről lefelé rótt szöveg. Az ifj. Forrai Márton által nemrégiben újra felfedezett Patakfalvi Biblia két rovásírásos oldala pedig alulról felfelé halad.
Ősi írásunk betűsora bizonyosan nem az volt, mint a latin ábécéé. Jómagam az egyszerűbbtől a bonyolultabb felé haladva a következő sorrendben tanítom a betűket:
A szavakat szóközökkel választjuk el egymástól. A rovásírás jellege nagybetűs, nyomtatott írás, hagyományosan minden betű nagysága egyforma, kis és nagybetűt csak ritkán jelöltek. Napjainkban a mondatok első betűit és a tulajdonneveket kiemelhetjük nagybetűkkel, ez megkönnyíti az olvasást.
Sajnos nem maradt fenn olyan írásemlékünk, amelyből az írásjelek egyértelmű használatára következtethetnénk.
Napjainkban ugyanazokat az írásjeleket használjuk, mint a latin betűs írásnál.
A rovásírásban két fajta K betű használatos. Magyar Adorján szerint az egyik a szó végeire, a másik a szó belsejébe kerül. Forrai Sándor véleménye ezzel szemben az, hogy a két fajta K használatát a mellettük lévő magánhangzók hangrendje dönti el. Kutatásaim szerint azonban a K betűket tartalmazó rovásemlékeink ezeket a szabályokat nem igazolják. Egyszerűbb, és ezt az egyszerűsítést Forrai Sándor is elfogadta, ha csak a
jelet használjuk K-ként. Ugyanis régen nem csak az (e)f, (e)l, (e)m, (e)n, (e)ny, (e)r, (e)s, (e)sz hangoknál ejtették elől az e-t, hanem mindegyik mássalhangzónknál. Tehát (e)b, (e)c, (e)cs... ...(e)k, ennek a jele pedig a
Rovásemlékeinkben is ez a fajta K betű szerepel gyakrabban.
Fontos szabály, hogy rovásírásunkban csak azokat a betűváltozatokat használhatjuk, amelyek valamely régi rovásemlékben megtalálhatók, mert csak így tudjuk eredetiségét és egyediségét megőrizni.
A rovásbetűk között nincs Q, W, X, Y, mivel ezek nem tartoznak a magyar hangkészletbe, hanem latin jövevények. Rovásírással az alábbi módon jelöljük őket:
Rovásírásunknak vannak még úgynevezett bogár-jelei, ezek néhány ábécében maradtak fenn, szövegben csupán három fordul elő, az első és nyolcadik a botnaptáron, az ötödik a Konstantinápolyi Feliratban. Több kutató az egyiptomi képírásból eredezteti, ez a felfogásuk a szkarabeusz bogárral való formai hasonlóságban gyökerezik.
Kutatásaim szerint azonban a bogárjelek a számrovás-botok fejes részéről származó névjelek. A rovásfej a számrovásbotnak az a része, amelyen a tulajdonos névjele látható, többnyire összevont rovásírással. Ezek a névjelek kerültek be botokról másolva az ábécékbe és néhány szövegbe. Ezt a véleményemet alátámasztja egy hálónehezék, amely 2007-ben a sok kincset rejtő magyar földből Újkígyóson került elő és Harangozó Imre néprajzkutató jóvoltából tudósított róla Szakács Gábor. (Magyar Demokrata, 2007/2/2) A hálónehezékre a Nikolsburgi ábécé EMP jelét karcolta tulajdonosa, többszáz vagy akár ezer évvel ezelőtt. Ez a lelet tehát megerősíti, hogy a bogárjelek nem idegen jövevények, nem az egyiptomiaktól vagy a kínaiaktól kölcsönöztük őket, hanem jelkészletünk legrégibb, saját rétegéhez tartoznak.
Rövidítéses rovásírás
A magyarok elődei a gyorsírásnak is úttörői. Ezt a rövidítéses rovásírással oldották meg, kétféle módon. Az egyik az összerovás, amely sok játékos lehetőséggel örvendezteti meg a felnőtt és gyermek rovásírókat egyaránt.
A másik rövidítési lehetőség leggyakoribb magánhangzónk, az E kihagyása. Az E-t a szó végén mindig ki kell írni a helyes értelmezés érdekében. Más magánhangzót is ki lehet hagyni, ha ugyanabból több van egy szóban, de itt az elsőt jelezni kell, mert csak az E magánhangzó kihagyása egyértelmű.
A számrovás
Őseink elszámolásaikat nagyon ésszerűen intézték a rovásbotokon. A deszkába belerótták az adós nevét, vagy beleégették a pásztor által használt billogot és felrótták rá az adósságot, vagy az állatok számát. Ezután kettéhasították, majd adós és hitelező, vagy gazda és pásztor vitte a maga felét és ment a dolgára. Elszámoláskor összeillesztették a botokat, a rovátkáknak egyezniük kellett, így csalásra nem volt lehetőség.
A rovásszámok írása szintén jobbról balra történik. Ezekkel őseink bizonyosan műveleteket is tudtak végezni, ennek mikéntjére azonban nem maradt fenn példa, így a kutatók többségének az a véleménye, hogy rovásszámjegyeinkkel műveleteket végezni nem lehet. Ezt cáfolandó, Barta József grafikus, a Forrai Sándor Rovásíró Kör honlapjának gondozója eljárást dolgozott ki a négy alapművelet végzésére, amely a2006-ban kiadott Új Rovásírás Tankönyv és Szakköri Ötlettár című füzetemben jelent meg először.
Feladataink a rovásírás megőrzése, terjedése érdekében
Őseink írását és a róla tanúskodó leletek egy részét a tiltások és üldözések ellenére sikerült megmenteni. Köszönhető ez mindazoknak, akik kőbe vagy templomok vakolatába vésték, fába rótták, cserépbe, orsógombra, tűtartóra karcolták, pergamenre, palatáblára, papírra írták, vagy akár csak egy betűsort is továbbadtak.
Forrai Sándor nyomdokain elindulva Szakács Gáborral azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a lehető legszélesebb körben elterjesztjük őseink írását. Cserkészvezetők, felkészítő tanárok, hagyományőrzők, sőt gyermekek segítségével folytatott közös munkánk sikerét versenyek, szaporodó szakkörök, rovásfeliratos helységnévtáblák és tárgyak, könyvek, levelek bizonyítják. Honlapunk Élő Rovás Fényképtár rovatában e tanulmány írásakor már 300 beküldött fénykép tanúskodik az újjáéledésről és terjedésről.
A terjedésnek azonban nem örülhetünk maradéktalanul, mert megjelentek a hagyományoktól való elrugaszkodásnak vagy a hagyományok nem ismerésének jelei. Ilyen a rovásírás folyóírássá való alakítása, amely egy olvashatatlan, zavaros jelhalmazt eredményez.
Mások szótagírássá akarják átalakítani, ez visszafejlesztését jelentené egy olyan nehézkes írásformához, amelyet őseink soha nem alkalmaztak és több ókori nép is legalább kétezer éve felhagyott vele. Nem hagyománykövető az X, Y, W, Q latin betűkre rovás jel formák alakítása és beillesztése az ősi betűsorba, mertezekre a nem magyar hangokra a rovás betűsorban soha nem voltak jelek.
Tehát ha őseink írását torzulásmentesen szeretnénk megőrizni és továbbadni, akkor csak hiteles emlékeiből szabad kiindulnunk.
További feladataink:
A versenyekbe minden elszakított területen és az emigrációban élő magyar testvérünk bevonása.
Újabb rovásíró körök alakítása a világ magyarok lakta területein. Rovásírásos helységnévtáblák kihelyezése a településeken. Házak, lakások kapujára, ajtajára rovásírásos névtáblák készítése.
Az általános iskolákban a kötelező tananyag részeként a tanulók megismertetése a rovásírás alapfogalmaival vagy újabb rovásíró szakkörök létrehozása.
Debreczenyi Miklós, Csallány Dezső, Fehérné Walter Anna, Forrai Sándor alapműveinek újbóli kiadása. Rovásírásos folyóiratok, valamint rovásírással írt klasszikus könyvek megjelentetése.
A számítógépes rovásírásos levelezés egyszerűsítése. A rovásírás bekapcsolása az Unicode rendszerbe.
Rovásemlékeink felügyelete, védelme, főként, ha azok trianoni határainkon kívül esnek.
Ezen feladatok elvégzését bárki kezdeményezheti lakóhelyén, ezzel ősi írásunk fennmaradását segíti elő, amelyről Magyar Adorján ezt írta:
„A népek műveltségi foka ma is legbiztosabban a szerint ítélhető meg, hogy az írni-olvasni tudók számaránya milyen náluk. A legtöbb európai nép írni-olvasni csak a kereszténység felvétele után tanult meg... Európában a magyar az egyetlen nemzet, amelynek a kereszténységre térése előtt is volt saját - azaz nem másoktól átvett - írása."
Irodalom
Altheim, Franz: Hunnische Runen (Halle, 1948)
Batszajhan, Zagd: A hunok régészete, néprajza és és története, IV. rész (Túrán, 2006, április-június)
Botos László: www.magtudin.org
Csallány Dezső: A székely-magyar rovásírás emlékei (1963)
Debreczenyi Miklós: Az ősmagyar írás néhány hazai és oroszországi emléke (1914)
Dittler Ferenc: Az ősi magyar rovásírás és mai alkalmazása (2006)
Fehérné Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig (1975)
Fischer Károly Antal: A hún-magyar írás és annak fennmaradt emlékei (1889)
Forrai Sándor: Küskarácsonytól Sülvester estig (1985)
Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig (1994)
Forrai Sándor: A magyar rovásírás elsajátítása (1996)
Magyar Adorján: Ős magyar rovásírás (U.S. A., Warren, 1970)
Makkay János: A tartariai leletek (Akadémiai Kiadó, 1990)
Mandics György: Rovott múltunk (Irodalmi Jelen Kiadó, 2010)
Radics Géza: Nemzeti jelképeink és magyarságismeretünk alkotóelemei (2007)
Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei (1915)
Thelegdi János: Rudimenta, Priscae hunnorum linguae... (1598)
Tomory Zsuzsa: www.magtudin.org: Ucsiraltu: A hun nyelv szavai (Napkút Kiadó, 2008)
Friedrich Klára: Rovásírás gyakorlatok nem csak gyerekeknek, I, II (2000)
Friedrich Klára: Rovásírás tankönyv és szakköri ötlettár (2003)
Friedrich Klára: Irástörténeti áttekintő magyar szempontból (2010)
Friedrich Klára - Szakács Gábor: Kárpát-medencei birtoklevelünk a rovásírás (2003)
Friedrich Klára - Szakács Gábor: Kőbe vésték, fába rótták... (2005)
Friedrich Klára - Szakács Gábor: Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig (2007)
Friedrich Klára - Szakács Gábor: Ősök és írások (2008)
Szakács Gábor: Az EMP jel titka (Magyar Demokrata, 2007/8)
Szakács Gábor: Tájékoztató füzetek a Kárpát-medencei rovásírás versenyekről (2000-2009)
A Forrai Sándor Rovásíró Kör honlapja: www.rovasirasforrai.hu