TARTALOM

Második könyv

A HUNOK ÉS MAGYAROK ŐSHAZÁJUKBAN A RÉGI KELETEN

• ELSŐ BENYOMÁSAINK AZ ŐSHAZÁRÓL
  • AZ ŐSHAZÁRA UTALÓ ISMERT ADATOK
  • AZ ŐSHAZA SZEMÉLY- ÉS HELYNEVEIBEN MEGŐRZÖTT MAGYAR SZÓKINCS
  • AZ ŐSHAZA TÖRTÉNETI ÉGHAJLATA ÉS ELSŐ GYARMATOSAI

• MAGYAR VOLT-E A RÉGI KELET KULTÚRNYELVE?
  • A KUTATÁSOK JELEN ÁLLAPOTA
  • AZ ÚGYNEVEZETT SZUMÍR ÉS EGYIPTOMI NYELV EREDETILEG UGYANAZ A NYELV
  • A SZUMÉR ÉS EGYIPTOMI NYELV EGYFORMÁN MAGYAR NYELV

• RENGETEG A KR. E. ÉVEZREDEKBŐL EREDŐ MAGYAR NYELVEN ÍRT OKMÁNY
  • AZ ÍRÁS EREDETE
  • AZ ŐSHAZAI ÍRÁSMÓDOK ALAPELVEI, AZ OLVASÁS ÉS AZ ÁBÉCÉS ÁTÍRÁS
  • ROVÁSJELEKKEL ÍRT KELETI MAGYAR NYELVEMLÉKEK
  • EGYIPTOMI HIEROGLIFÁKKAL ÍRT MAGYAR NYELVEMLÉKEK
  • ÉKJELEKKEL ÍRT MEZOPOTÁMIAI MAGYAR NYELVEMLÉKEK
  • TISZTA KÉPÍRÁSSAL ÍRT MAGYAR NYELVEMLÉKEK

• A MAGYAR NÉPEK ŐSHAZAI HITVILÁGA
  • AZ ÚGYNEVEZETT TERMÉKENYSÉGI VALLÁS
  • A NAPKÖZPONTÚ VILÁGKÉP
  • HOL LAKTAK AZ ISTENEK?
  • AZ ISTENNEVEK ÍRÁSA
  • MI TÖRTÉNIK A HALÁL UTÁN?
  • A TEMETKEZÉSI HELYEKRŐL
  • NÉHÁNY SZÓ A HALOTTAK KÖNYVÉRŐL

• A MAGYAR NÉPEK ŐSHAZAI ÁLLAMSZERVEZETE
  • A KIRÁLYI INTÉZMÉNY ÉS A KÖZIGAZGATÁS
  • A KIRÁLYOK TRÓNNEVEI ÉS URALKODÓI CÍMEI
  • URALKODÓI JELVÉNYEK
  • A PAPI INTÉZMÉNY
  • A VALLÁS POLITIZÁLÓDÁSA

• AZ ŐSHAZAI NÉP TÖRTÉNETE
  • AZ ŐSHAZA ÉSZAKI FELÉNEK BENÉPESÍTÉSE
  • AZ ŐSHAZA DÉLI FELÉNEK BENÉPESÍTÉSE
  • A MAGYAROK ÉSZAKRA VONULÁSA
  • A MAGYAR-HUN TESTVÉRISÉG KIALAKULÁSA MEZOPOTÁMIÁBAN
  • TESTVÉRÜLÉS A FÖLDKÖZI-TENGER KELETI PARTVIDÉKÉN
  • MAGYAR-HUN TESTVÉRÜLÉS A NILUS VÖLGYBEN
  • AZ ŐSHAZAI MAGYAR NEMZETEI EGYETEMES BÉKÉJE FELÉ

• Az idézett munkák jegyzéke

* * *

SZERZŐ KIADÁSA

MONTREAL, 1968

A HUNOK ÉS MAGYAROK ŐSHAZÁJUKBAN A RÉGI KELETEN

ELSŐ BENYOMÁSAINK AZ ŐSHAZÁRÓL

AZ ŐSHAZÁRA UTALÓ ISMERT ADATOK

Megelőző vizsgálataink során megfigyeltük, hogy a hun királyok népük származási helyéül Iránt jelölték meg. Irán akkoriban általában az árja népek által lakott földterületet jelentette és nem egységes kormányzat alatt álló országot, mint utóbb. A név etimológiája maga is erre utal. Ha ugyanis eszünkbe idézzük ,úr' szavunk illeszkedő alakjait, az AR, ER, IR formát és azt, hogy régen a szókezdő H hangot nem szokták kiírni és kiejteni (v. ö. Huni: Uni; Hon: On, An), valóban arra az eredményre jutunk, hogy Erán, Irán annyi mint Úr-hon, árja lakóhely. Ebben az értelemben magyarázza a nevet egy vele párhuzamos kifejezés, amely szerint Irán földjét az ARYA NEM VAEJA (120m. 101): Árja nem fája (faja) borítja be.

Mekkora kiterjedésű volt ez az árja lakta föld, ahol a hunok éltek? A táj a Kr. e. II. évezredben felölelte a Kaukázus hegységtől és a Káspi-tótól délre a Perzsa-öbölig és a Vörös-tengerig terjedő földet. Kelet felé határai jóval a Tigrisen túl húzódtak, egyes leírások szerint egészen az Indus folyó völgyéig értek. A mondott időben a Régi Kelet árja népessége zömében már valóban az így meghatározott Irán területén élt. Iránt a régi források ARIA név alatt is említik, mint Mechitár örmény szótára is teszi. Ez utóbbi név azonban az I. évezred folyamán egyes íróknál, mint Mechitárnál és Herodotosnál is, zöngés alakot vett fel. A szó eredeti R hangja átváltozott náluk S-re, úgyhogy az ARIA forma mellett az ASIA grafika is megjelent. De hogy ez a zöngés forma nem Nagy- Ázsiát jelent, nem az Ural- hegységtől a Csendes Óceánig terjedő világrészt, hanem a történeti Áriát, Iránt, az kiderül mindkét idézett író munkájából. Amilyen világosan szólt Mechitár, ugyanolyan világosan szól Herodotos is. Szerinte: "Ázsiát délről az Eritreai- tenger (azaz Vörös-tenger) határolja, északon a Kaszpi-tó és az Araxes folyó, amely {a Kaukázus hegyláncai között) a felkelő nap irányában folyik" (94m. I. 302).

Hogy a hunok valóban Iránból, Áriából eredtek, más ismert mozzanatok is valószínűsítik. Ezek között említhetjük, hogy a néprajz kutatói szerint a griffes-indás hun díszítmények közeli rokonságot mutatnak a Tigris- Eufrátesz völgyében és általában Irán területén használt díszítésekkel (145m. 5; 3m. 49). Továbbá azt a fontos mozzanatot, hogy a hunok soraiban sötét bőrű, villogó szemű negroidok is voltak, akikkel szintén csak a Régi Keleten jöhettek kapcsolatba. A hunok által használt geometrikus írásrendszer is Iránhoz köti az ő megelőző földrajzi lakóhelyüket, tekintve, hogy ott is, és Eritreában és Boldog Arábiában is ugyanazokat a betűtípusokat használták. A hunok ostorszimbóluma, amely az ,Est Ura' királycímet írta, valamint Uni, Oni neve ugyancsak a Régi Keletre utal. Amikor ugyanis az egyiptomi királyt az egykorú források ábrázolják, a király egyik kezében mindig ostort tart, a legfontosabb királycíme neki is ,Est Ura' volt. Az egyiptomi király népe is UNI: Huni volt, a király maga ANER: Honúr vagy Hun úr és ONOK-AROK-URA: Hungarok ura.

A hunok világosan kielemezhető őshazájukkal, Iránnal és Egyiptommal akkor is szoros kapcsolatban maradtak, amikor a Fekete-tenger északi partján, a Don és Meótisz vidékén már új országot szereztek és népük zömével odavonultak. A tőlük immár messze eső Etiópiából (!) és Egyiptomból (!) azonban még mindig adókat szedtek (146m. 12, 145), ami csakis régi uralmuk alapján képzelhető el. Külpolitikájuk a 370-es években bekövetkezett nagy fordulatig elsősorban szintén dél felé irányult. 277-ben például egyik hadseregük mélyen lent járt Mezopotámiában, Kte-Szip-Hon (a mai Bagdad elődje, 92m. 9) környékén (123m. 105). Folyton küzdtek odalent a római és perzsa imperializmus ellen, amely őket lakóhelyeikről kiszorította, mintha fel akarták volna szabadítani egykori hazájukat. Arménia évkönyvei szinte minden oldalon ilyen bejegyzéseket tartalmaznak: "Hunokat fogadta; hunokat hozta; megnyitotta a Zár nevű kapukat és átvezette a hunok seregét" (123m. 111 sk). Amikor utóbb Attilának nem sikerült Európa nyugati részeit is birtokba vennie, ő is azt a gondolatot forgatta agyában, hogy visszatér Keletre és Egyiptomot szerzi meg. Az ő halála után talán éppen ennek az irreális gondolatnak igézete alatt vonult ki a Kárpát-medencéből a hunok tekintélyes része. Ezek szerint az adatok szerint a hunok a Régi Kelet viszonyait jól ismerték, ott nem idegenként szerepeltek, hanem mint a táj jogos rendezői.

Mindaz a sok ismert adat, amit itt egybefűztünk, roppant súlyosan esik a latba, mert az egymásba illeszkedő láncszemek alapján határozottan az a benyomás alakul ki, hogy a hunok, akiktől népünk jelentős része származik, egykor a Régi Keleten éltek, a táj félhold alakú felső részében, a Perzsa-öböltől félkörben nyugat felé, egészen a Nílus deltájáig elterülő szakaszon, azon a területen, amit gazdagságáról és földrajzi alakjáról a szakirodalomban Termékeny Félholdnak (Fertile Crescent) neveznek.

Hol lehetett nemzetünk másik összetevő ágának, a magyarnak őshazája azok szerint az adatok szerint, amelyeket már ismerünk és a közkézen forgó kézikönyvekben is megtalálhatunk? Végezzük összefoglalásunkat ugyanúgy, mint a hunok esetében is tettük és kérdezzük mindenekelőtt, mit mondanak az őshazáról a mi elődeink Duna-medencében készített középkori feljegyzéseikben. Ezekben az iratokban az Őshazával kapcsolatban említést tesznek a forró égövről, szólnak egy Dankália nevű területről, az amellett lévő járhatatlan sivatagról, azután Etiópiáról, Núbiáról, Egyiptomról és EIULATH földjéről. Azt is említik, hogy az Őshazában Otthonos volt a tigris és unikornis, élt ott mindenféle mérges kígyó és voltak "sertés nagyságú békák" (ranae velut porci), azaz teknősbékák. Történészeink közül az egyetlen Uxbond (177m. 164) figyelt fel erre a leírásra (a többiek egyhangúan elutasították) és ő jól meg is rajzolta a szóban forgó állatok által megkívánt földrajzi környezetet, de azt mégsem ott kereste, ahová a vele kapcsolatos helynevek félreérthetetlenül utalnak: a Vörös-tenger afrikai oldalán, hanem Indiában. Ám itt, a Vörös-tenger végében, az Adeni- öböl mentén van Dankália, a mai Szomália északi határán. Szomália és Dankália között pedig megtaláljuk a járhatatlan sivatagot. Itt élnek a mérges kígyók, itt lakik a tigris és a pettyes párduc, a teknősbékák pedig a Vörös-tenger tipikus állatai. Eiulath földje viszont nem más mint a mai Eviláth, a Vörös-tenger Akabai öblének végén levő kikötőváros. Híres hely volt ez már az ókorban is, az északra haladó kereskedelmi útvonal fontos állomása, ahol a vízi úton érkező fűszereket, drágaköveket és kellemes illatot gerjesztő gyantádat (tömjént) szárazföldi járművekre rakták át. Eviláth földje az a hely, ahol a Termékeny Félhold gazdagsága először pillantható meg s amerre az ókori népvándorlások megszokott útja is vezetett. (1)

A magyarság őshazáját saját emlékezésein kívül az általuk használt szimbólumok segítségével is ugyanerre a tájra helyezhetjük. Két legfontosabb népi szimbólumunk a madár és az oroszlán volt. Címertani szakembereinknek is feltűnt e két állat gyakori szereplése. Leírták színeit, formáit, mozdulatait, de a legfontosabb kérdésre nem adtak választ: mért éppen ez a két állat szerepel? Már az európai hunok egyik okmányán is madár jelképezte a magyarokat, egy hosszú csőrű mesebeli állat. Madár volt aztán az Árpádokkal érkező csoport jelvénye is, az szerepel számos nemzetségi címeren és ma is madár az egyik legkedveltebb szimbólumunk. Az ok kézenfekvő: a ,madár' összecseng a ,magyar' népnévvel és emiatt ősidők óta a képírás módszere szerint azzal írták a nép nevét. Nos, a madár ugyanilyen szerepben megtalálható a délkelet afrikai őshazában is. Amidőn Kr. e. 3200 táján a Vörös-tenger nyugati partvidéken élő magyar törzsek felkerekedtek és elindultak az észak-egyiptomi hun királyság meghódítására, szintén madarat használtak szimbólumként. Győzelmeik után a madár mindenütt megjelent felségjelvényeiken, ahova csak behatoltak. Ami az oroszlánt illeti, melynek szimbólumát éppen olyan sűrűn használták az Árpádi vezérek, magyar királyok és nemzetségek, mint a madarat, annak oka is kézenfekvő: a Régi Keleten az oroszlán neve magaru volt, amely a képírás szellemében ugyancsak a magyar nevet írta. Ezzel kapcsolatban megemlíthetjük, hogy Egyiptom déli eredetű királyai, a hettiták királyai és más őshazai királyok is oroszlán lábú széken trónoltak, mint "magyar úr szék urai" (az úr-szék később: ország), kőbe meredt oroszlánok őrizték palotáikat, a "magur honát" és ugyancsak azok álltak sorfalat temetkezési helyeik, piramisaik előtt. Árpádék honfoglalása idején egyes előkelő tisztségek viselői hivataluk jelzésére a pettyes párduc bőrét terítették vállukra. Ez a szokás is megvolt Egyiptomban és Mezopotámiában, ahol a napisten (Szem-úr) papjai viseltek ilyen hivatali öltözetet. Az állat bőrén látható pettyek a szem alakját utánozzák, s ez a szó (SZEM), az öltöny viselőjével (UR) összekapcsolva, a rátekintőnek megmondta, hogy akit lát, az Szemúr napisten képmása. A párducbőr viselete Afrikában a mai napig megmaradt és egyes bennszülött uralkodók azzal jelzik, hogy ők az égi isten földi képmásai. Egyszóval a magyar szimbólumok kalauzolása mellett is Délkelet-Afrikába érkeztünk.

Végül az őshazára utaló ismert adatok között azt is megemlíthetjük hogy a honfoglaló magyarok soraiban is megtalálható a sötétebb testszínű, magas növésű negroid embertípus, amit a királyi családban Álmos, Árpád, Szent László és III. Béla meglepő módon képviseltek. Ez a fekete beütés is csak úgy képzelhető el, ha a magyar ág ősei is valamikor a sötét bőrű emberek hazájával kapcsolatban voltak, tehát délkelet afrikai tájon laktak. Ugyanerre a területre utal egyébként hetes politikai szervezetük, amelyben Árpád hét Magyarja a Dunamedencébe érkezett. Hetes szervezetben éltek a délegyiptomiak is, akik dinasztiáját századokon át a Theba körül megtelepedett hetedik nem, a Nem-Hét szolgáltatta. Hetes szervezetű nép alapította Etiópiát (Hét Jó Fia), hetes alapon volt megszervezve a hettiták országa és ugyancsak hetes szervezetben szállták meg az Appenin- félszigetet a keleti eredeti etruszkok vagy hétrurok és alapították meg ott Hétrúriát.

A közismert adatok összeállításából tehát arra következtethetünk, hogy nemzetünk magyar ágának őshazája is a Régi Keleten volt, de a hunok őshazájától délebbre, azon a másik félhold alakú területen, amelynek szárai felfelé hajolnak és súlypontja Eritrea vidéke. További feladatunk tehát az lesz, hogy a magyar népek előttünk kirajzolódó őshazáját egyéni kutatásainkból eredő adatokkal valószínűsítsük és perdöntő bizonyítékokat mutassunk be a meglátás igazolására.

AZ ŐSHAZA SZEMÉLY- ÉS HELYNEVEIBEN MEGŐRZÖTT MAGYAR SZÓKINCS

Az Úr szó. - Ez a magyar szó a Régi Keleten az időszámítást megelőző V. és IV. évezredtől kezdve szakadatlanul és minden földrajzi tájon elénk bukkan. Illeszkedő alakjai: Úr, Ár, Er, Ra, stb. A Nílus völgyében való sűrű használatát legkönnyebben úgy érzékeltethetjük, hogy az Egyiptomi Biblia névmutatójából idézünk. Mi e gyűjtemény angol kiadásait használtuk (23m. és 24m.) és azokból vesszük az alábbi Úr (Ar, Er, Har, Her) neveket, abban az ábécés átírásban, amint ott találjuk, nem térve ki arra, vajon helyes-e az átírás, mert ezúttal csak az úr- részleg érdekel bennünket. A névmutatóban ilyen neveket olvasunk: AB-UR, AM-UR, ATCH-UR, HAP-UR, HERU UR, HET-UR, KEN-UR., KEM-UR, KENKEN-UR, KER-UR, NEKEK-UR, NIF-UR, PA-UR, QUEM UR, SAAU-UR, SEB-UR, SEK-HEN-UR, TA-UR; UR-HEKA, UR-AT, UR-MA; AN-ER, NET-ERU, KHEP-ERA, SEK-ER, UN-NEF-ER, MEKH-IR, OS-IR IS, ER-PAT, NET-ER-KHERT, NET-ER-SEH; ARI-EN-AB-F, HAR-MACH-IS, HERI... (sok az ilyen kezdetű név), HOR... (szintén sok), USEKH-ARA, NEM-HRA, A-NEM-HRU, SEK-HRA, NEP-RA, NIT-RA, RE... (rengeteg). Legalább száz ilyen nevet sorolhatnánk fel az Egyiptomi Bibliából, ami annak közel hétszáz oldalán több mint ezer esetben fordul elő. Hasonló úr-neveket találunk a Termékeny Félhold feljebb eső területein, Szíriában, a Hetita országban, a Kaukázus alatti vidéken és Mezopotámiában. Felsorolásunkat utóbbi helyről vett példákkal folytatjuk, amelyek városnevekként szerepelnek és bármely ókori térképről leolvashatók. Ilyenek: UR, URUK, NAP-UR (NIPP-UR), KIS-UR, SZEM-UR (SZUM-ER), AZ-UR (ASSUR), BI-SAP-UR, SZAM-ARA, SZING-ARA, MALAM-IR, AR-BELA, ERI-DU, AR-PAD.

A felsorolt Úr-nevek közül néhányat a nem-magyar tudósok által megadott grafikai alakban is azonnal megértünk. Ilyenek elsősorban az Úr, Napúr, Kisúr, Szemúr, Árpád nevek. Több más úr-nevet is megértünk, mihelyt a mai helyesírásunkban használt ékezeteket a megfelelő magánhangzókra felrakjuk, avagy a mássalhangzók esetében a hangfejlődés szerinti ikerhangot (P = B; N = Ny; T = D; K = G; S = Sz; stb.) behelyettesítjük. Így eljárva, világos hogy HAPUR: Habúr; HETUR: Hét-Úr; QUEMUR és KEMUR: Kém-Úr; KENUR: Kényúr; ANER: Honúr; NETERU: Nádor, Nagyúr; SEKER: Székúr és Szekér; MEKHIR: Magúr; OSIR: Ősúr; ERPAT: Árpád; NETER KHERT: Nagyúr-kert (temető); USEKHRA: Ősök ura; A NEM HRU: A-Nem-ura és így tovább. Az eredmény annyira meglepő, hogy felmerül a kétség, vajon nem véletlen-e ez az egyezés? Ha csupán egy-két névről volna szó, a dolog még feltételezhető volna, de ha száz meg száz esettel állunk szemben? A kétséget egyébként az értelem határozottan eloszlatja. Ahol ugyanis az idézett nevek az Egyiptomi Bibliában szerepelnek, a környező szövegből gyakran pontosan megállapítható, hogy a nevek értelme az ,egyiptomiban' ugyanaz, mint a magyarban. Amikor például Hét Úrról van szó, a szöveg hét személyt említ és a kísérő rajz hét személyt ábrázol; ahol Székúrról van szó, vagyis az égboltozaton szekérben robogó Napúrról, az Úr (isten) ott ül egy szekérben; az Ősök Urával kapcsolatban azt olvassuk, hogy őt nem szabad szidalmazni; a Nagyúr kertjéről kiderül, hogy be van kerítve és az isten védelme alatt álló temető. Nem véletlen szóegyezésekkel állunk tehát szemben, hanem a mai magyarral azonos hangtestű szavakkal, amelyekben az ,úr' elem tökéletesen a mai magyar úr szó értelmével bír.

A kérdéses úr szót az egyiptomi hieroglifikus írásrendszerben egyebek között a teljes emberalak körvonalainak megrajzolásával szokták írni, ami a hieroglifák jegyzékén több változatban is szerepel (25m. 45 no. 29 és 47 no. 68, 69). Az írásjelet a szakemberek mind a három esetben UR grafikával írják át ábécére és értelmét főember, fejedelem, főnök (great man, prince, chief) szavakkal adják. Tehát akár az eredeti szövegekbe való betekintéssel személyesen állapítjuk meg az őskeleti UR értelmét, akár angol szakértők kalauzolására bízzuk magunkat, mindenképpen ugyanarra az eredményre jutunk: a szó istent, királyt, főembert, parancsoló személyt és általában embert jelent, mint a mai magyar nyelvben is.

Az Úr használata írásbeli alapon körülbelül az időszámítás előtti 3000. évig visszamenőleg bizonyítható. Kétségtelen azonban, hogy a szó maga nem akkor keletkezett amidőn először lejegyezték, hanem több ezer évvel azelőtt. Előfordul ugyanis a kora kőkori alapítású városok nevében is, amelyek eredetét a régészek időszámításunk előtti 6500-bál vagy még korábbról keltezik. Eszerint a szó legalább hét-nyolcezer esztendő óta lehet forgalomban, ha ugyan nem régibb idő óta. Ha tehát így áll a dolog, akkor az úr szó bizonysága szerint a magyar nyelvű népek már a kőkorban jelen lehettek Közel Keleten; az lehetett őshazájuk.

A Hungár név. - E név etimológiáját megelőzőleg ,honok ura' értelemben állapítottuk meg, aminek jelentése törzsek lakóhelyeit, honait uraló ember, király. A szó i képzővel bővített alakja: Honokuri, Hungari, a király alattvalóit jelezte, egyedenkint. Észrevettük korábbi vizsgálataink során azt is, hogy a nevet a magyar nyelv régi szokása szerint gyakran szókezdő H nélkül írták és összetevő elemeit külön-külön is használták, mint UNGARI, ONGURI, INKERI és UN, ON, AN, UNI, ONT, ANI. Kérdés, megtalálhatók-e ezek a nevek a Régi Keleten, ahol a magyar nyelvű népek őshazáját keressük?

Mezopotámiában a Hungár szó Hun, Hon eleme gyakran szerepel, legtöbbször szintén szókezdő H hang nélkül: ON, AN, EN alakban. Idegen tudósok állapították meg, hogy ez a szó ott is lakóhelyet, hont jelentett és ott is kapcsolódhatott vele az Ur, Honur: AN-ER alakban, vagy más rokon értelmű szó, mint aminő az ,ős'. Az első Dél- Mezopotámiába érkező embert például, aki a vízből (Perzsa-öböl) úszott ki a partra (vagyis oda hajóval érkezett) és várost alapított, Honősnek: OANNESnek mondták. A Hon, Honur, Honős mellett megtaláljuk a Hungár, Hungari és Hungaria alakot is. Mezopotámia urát ENGAR: Hungar, lakóit ENGARI: Hungari, az országot ENGIRA: Hungária néven emlegették (17m. 117; 169m. 16). (2) Hungar jelenthette nemcsak a királyt, hanem az istent is. Ha ez utóbbit, vagyis az égben lakó napistent kellett érteni, hozzátették magyarázatként, hogy arról van szó, aki a csillagos ég ura. (3)

A Hon, Honúr, Honős, Honokura és képzett alakjai a Régi Kelet másik legfontosabb területén, Egyiptomban is megtalálhatók és ott is ugyanaz az értelmük. A legrégibb idők egyik ismert személye a predinasztikus kor utolsó királya OS-IR: Ős-úr volt, akinek nevét a kézikönyvek az egyiptomi írástól eltérőleg a görögösen csengő Osiris alakban használják. Ugyanezt a nevet a Hon szóval kapcsolatban is írták ON-UR-IS: Hon-úrős; OS-IR OS-ANNI: Ős-úr, Ős-honi és AN-HURI: Hon-úri alakban. Amidőn ezt az Ősurat (Osirist) napistenként tisztelték és ebbeli minőségét kívánták kifejezésre juttatni, beleillesztették nevébe a Nap szót. Ez esetben úgy idézték, mint a Hon Napurát: UN-NEF-ER, ON-NOP-HR-IS és UN-NUF-RIU az egyiptológusok saját ábécés átírása szerint. A Hon- Nap- Ur utóbb jelentésváltozáson ment át és alkalmazták a Hun nép ura értelemben is. De nemcsak Osiris viselte a Huni, Honi nevet, hanem más király is, mint például a III. dinasztiából származó piramisépítő HUNI, kinek nevét ezúttal szókezdő H-val írják át a tudósok, noha idézik őt UNI alakban is. Azt az egyiptomi várost, ahol a napisten hitének tételeit írásba foglalták ON, AN, ANU nevezték és hogy a helyes olvasást biztosítsák utána írták a lakóhely értelemmeghatározóját is. Ezt a várost a kézikönyvek szívesebben említik görög időkből származó Heliopolisz nevén, ami nem mondható helyes eljárásnak. Volt egy másik egyiptomi UNNU város is, de ezt is görög nevén - Hermopolisz - szerepeltetik.

A Hon, Honúr, Hungar nevet Egyiptomban többféle módon írták. Rajzoltak például egy nyulat UN (25m. 61 no. 58) és az alá egy vízszintesen elhelyezett cikkcakkos vonalat N, NI húztak (25m. 75 no. 55). A két jelet aztán így olvasták: UN-NI, UNI. A Honúr írására leggyakrabban a területfogalmat sugalmazó téglalap alakú négyszög (Hon) szolgált, amibe merőleges vonalkákat (Úr) húztak és az így készült figurát az egyiptomi nyelv tankönyve szerint AN-ERnek: Honúr olvasták (25m. 75 no. 51, 52). A Honok ura, Honúr, Hungar írása leggyakrabban egy szimbólummal kezdődött, amely a mi T betűnkhöz hasonló jelből és az afölé helyezett nullából '0' állott. Ezt a figurát ANK, ONK, UNOK, ONAG,. értelemben használták (25m. 83 no. 43 és egyebütt) s vele írták a ,hunok' részleget is. Ezt az ONK jelet aztán összekapcsolták egy emberlakkal (UR, tiR), például annak térdéhez illesztve a szimbólumot s ez a kombináció szolgált a (H) ONK-AR: Honok-ura, Hungar írására. Az ONK jelet máskor egy álló személy (UR, AR) alsó karja ( A KARA) végéhez illesztették. Az ilyen személy már nagyon nagy úr volt, mert jelvénye, teste és karja azt mondta róla, ő az ONK_AR-A-KARA: Hungarok- ura. A fiatalon elhunyt Tutenkamén király sírjából előkerült egy olajmécsesnek felfogható tárgy, amely az ONK hieroglifát (T felette O) formázza, de úgy hogy a szimbólumból két emberi kar nyúlik ki (KAROK), amelyek egy henger alakú egyenesen álló (UR) tartályt fognak. E jelek együtt ezt írják: ONK-KAROK-URA: Hungarokura. Ez a művészi alkotás (képe 172m. 2fi, 21; és 27. táblánkon) fontos írott okmány, mert megmondja, hogy az aki a sírban nyugszik -Tutenkámen a Hungarok ura volt. (4)

Egyiptomban a Hungar nevek zömét a Delta vidékén olyan emlékek környezetében találjuk, amelyek mezopotámiai hasonlóságokat mutatnak. Ebből azt a következtetést vonták le a tudósok, hogy Mezopotámia és Észak-Egyiptom területét eredetileg ugyanaz a nép szállta meg. Hall, az ókori történet jeles kutatója, anélkül hogy a népi összefüggésre utaló nevek értelmét felfogta volna, más adatokból ugyanerre az eredményre jutott. Szerinte az észak egyiptomi népet ANU és SET népnek hívták (87m. 89, S2, 95), mai helyesírásunkkal Huni, Honi illetve Esti népnek. Hall hozzáteszi és ez nem kevésbé fontos, hogy ANU vagyis HUNI volt a Sinai félsziget lakossága, ANU volt az onnan Núbiáig érő ma már elsivatagosodott terület népessége, valamint a Nílus déltájától nyugatra elterülő Líbia lakossága is. Ez utóbbi területet sok ezer tehenéről Tehénhonnak, ANNU TEHENU is nevezték. Hall becses megfigyeléséhez hozzáfűzve a mi hasonló értelmű mezopotámiai megfigyeléseinket és figyelemmel a két tájon észlelt kultúra szoros összefüggésére, megerősödik az a nézet, hogy a Huni, Hungari nép a Régi Kelet felső felét lakta és ott a legrégibb időktől kezdve uralkodó minőségben szerepelt.

A Hun, Hungari név a Régi Kelet déli részében ritkábban fordul elő. A Vörös-tengerben csak egy kis sziget HAN-IS viseli a Honős nevet. Etiópiában is csak néhány kerület neve ON AG: Hun-ág, ON-OG-ERA: Hun-ág-ura és EN ARIYA: Árja-hon s az országnak csak második neve a HABAS HAN: Habos-Hon, amiből a mai Abyssina származott (142m. 214 és 52m. I. 92) . A Hun név itt délen a királynevekben is csak egyszer bukkan fel, Axumban, ahol US-AN-AS: Ős-honős (hun ős) uralkodott (52m. I. 135). Az előforduló nevek nem is arra mutatnak, hogy a huni nép itt uralkodó minőségben volt jelen, hanem inkább arra hogy elemei későbbi bevándorlókként települtek ide. Az Úr szóval itt nem is annyira a Hun vagy Hon szó kapcsolódik, hanem inkább déli megfelelője, a MA és az itt szereplő leggyakoribb népnév a MA-k-AR: Magyar. (4bis)

A Magyar név. - Mivel a Magyar név etimológiája MA-k-AR" azonos a Hungaréval és értelme is ugyanaz, ez a név is mindazt jelenthette, ami a Hungár: az égben lakó istent, annak földi helyettesét a királyt, minden nagy embert, köztiszteletben álló férfiút, katonát, és i-vel képzett alakja bármely honfit, többes k raggal az egész népet. Soroljunk fel példákat a Magyar név ilyen sokféle értelmű használatára.

A nevet trónnévként több egyiptomi király viselte. A IV. dinasztia legkiválóbb uralkodója, aki időszámításunk előtt 2560-ban a három leghíresebb egyiptomi piramis egyikét, a gizai piramist építette, magát MYKER-IN-OSnak: Magyar- Honős nevezte. A III. dinasztia ZOSIR: Az Ősúr nevű királyáról feljegyezték, hogy aggodalmaskodott a Nílus törvényszerű áradásának elmaradásán és ezért 2815-ben követeket küldött az Elefánt-hon (Szudán) uralkodójához, megtudakolandó az isteni büntetés okát. A szudáni uralkodót MADIRnak: Magyar hívták és meg is küldte a választ (129m. I. 351 sk). A XII. dinasztia egyik uralkodója MAKHR URI: Magyar- Úr volt. A XXI. dinasztia szerencsétlen királynője, aki élete virágában gyermekágyi fertőzésben hunyt el, MAKERI: Magyari őfelsége volt. A jó katonát az Egyiptomi Birodalom szíriai kiterjeszkedése idején, egy 1555-ből eredő okmány szerint MAHIRnak nevezték (42m. 113 sk) és MASAR volt minden köztiszteletben álló idős ember is (140m. 293). A XII. dinasztia alapító királya, aki a dél egyiptomi híres hetedik honfoglaló nemből származott" névszerint AMENEMHAT: A-Mén-nem-hét ura, fia . és utóda számára írásba foglalta azokat a szabályokat, amelyek szerint neki majd uralkodnia kell. Munkája címéül a papirusztekercsre ezt íratta fel: SBAYUT: Szabályok, régies többes raggal, T-vel. Ebben az utasításban többek között meghagyta fiának, hogy az Észak- Núbiában élő MATJAIU: Magyar törzseket is kebelezze be országába (87m. 147-151, 160). Az Egyiptomi Birodalom kialakulása után a Nílus-völgy magyar népe tömegesen betelepedett a meghódított területekre: Szíriába, az Eufrátesz felső vidékére, meg a Földközi-tenger keleti partvidékére. Kr. e. 1000 körül az itten élő lakosságot MAZARI és MUZRI népnek nevezték (129m. VI. 156). Herodotos idejében Kappadócia lakói még valamennyien MACR-ON-I: Magyar-Honi emberek voltak. Szudánban ma is említenek egy törzset, amely magát valahogyan magyar eredetűnek tartja és MAGAR ABnak nevezi, a nevet ,gy' hanggal ejtve ki (Délamerikai Magyar Hírlap 1959 május 10).

A Magyar nevet nemcsak személy- és népnévként használták az ókorban, hanem földrajzi helyek megjelölésére is. Az egyiptomi Hon városban (Heliopolis) székelt a napisten főpapja UR-MAK, azaz Magúr, akinek az uradalmát MATARnak: Magyar nevezték. Nem messze innen, a mai Kairó környékén van egy régi szent forrás, amit a mai Arabok Ayn Ash Shems (arab értelme: Nap szeme) neveznek. A megőrzött hagyomány szerint Szűz Mária (MA-ART!) ennek a forrásnak vízében mosta tisztára Jézus, a názáreti jós ruháit. A helyet, ahol ez a forrás feltör, a híres vallásalapító emlékére mind a mai napig MATARI YAS: Magyar Jós vízének nevezik (23m. római 151 és v.ö. 129m. I. 59, 172). A Sinai félszigeten haladt át az Egyiptomba vezető legforgalmasabb kereskedelmi út, ez volt a Wadi el MAGHARAH: Magyarok-útja. Az egyiptomi Hon várostól a Vörös-tenger felé húzódó hegy a MASAR.AH: Magyarok hegye. Palesztinában MAGARET ABU USBAH nevű helységben Kr. e. 4500-ból eredő régészeti leletet ástak ki, köztük jellegzetesen madár figurákat. A két Libanon hegység között húzódó termékeny völgyet, amelyet az Orontes vize öntöz, MEGARA: Magyar néven ismerték az ókorban. Karthágó legelegánsabb villanegyedét a föníciai uralom idején szintén MEGARAnak hívták. Egyiptomot a perzsák MUDRAYA, az asszírok MISRI, a törökök MUSIR néven ismerték, illetve ismerik. Észak-Afrika mai három országának, Tunisznak, Algírnak és Marokkónak politikusai napjainkban is arról álmodoznak, hogy helyreállítsák a terület egységét s ezt a politikai ideált régi nevén MAGHR- EBnek nevezik.

Délkelet-Afrika földrajzi neveiben is sokszor előfordul népünk neve. Etiópia régi térképén (52m. II) az általunk összeírt száztíz helynév között, amelyekben magyar nyelvből érthető szóelemek fordulnak elő (Út, Hon, Hab, Kő, Nem, Mén, Bál), a Magyar név tíz esetben szerepel MUGER; MEDER, MADARA, MATARA, MAHRA és hasonló alakokban. Az axumi királyok között volt ARMAH I, és ARMAH II. Itt találták azokat a nagy orrú (mag-úr) szobrokat és kőbe meredt oroszlánokat, amelyek a mai Etiópia legszebb múzeumi tárgyai. Gyakori a Magyar név az afrikai nagy tavak környékén is, Urundi, Ruanda, Tanganyika és Kenya vidékén. Erre folyik a MUGURUK folyó, ittvan a MAKURRU hegy, a MAKAR ER, tartomány és itt találjuk a sok Úr, Ár, Er végű egyéb földrajzi nevet is. Boldog Arábiából, ahol MAKAR-AB papok vezették a népet, egy olyan szobor került elő, amely a Makar hab főpapot vállára terített párducbőrrel ábrázolja. E szobor orra nagy, kezét és lábát úgy tartja, mintha menne (Megy-Er?). Nevét MAADKAR-IBnek olvassák.

Mezopotámiában is gyakori a Magyar név, mert oda a nevet eredetileg viselő déliek korán bevonultak. Az oroszlán neve itt is URMAKH vagy MAKHURU (129m. III. 34; 181m. 123), a kerék is MAGGARU (17m. 74), a Jupiter csillag a magyarok csillagai: SAG MEGAR (17m. 110) és a történelem előtti korból származó lelőhelyek egyik legnevezetesebbike a Kerkuk vidéken levő MATARRA (142m. 45). A Mezopotámiában beszélt nyelvet EMEGIR: A Magyar nyelvnek mondották, amit természetesen csak a körülmények figyelembevételével lehet a fejedelmi nyelv kifejezéssel fordítani (115m. 307). Volt egy BIT SIN MAGIR nevű falu is (129m. III. 200) és köztudomású, hogy az első udvari tisztség viselőjét Asszíriában MAKHUR IL ANI (129m. VI. 176) nevezték. Dél-Mezopotámia a napisten (Szemúr, Szumer) országa volt és ebben a Napországban, Úr városában az isten tiszteletére épített egykori templom romjait az arabok máig MUGER romnak nevezik (angol, francia, német tudósok változó átírásában Muger, Mugheir, Mukayar, Mukajjar). Úr városának egyik újjászületése időszámításunk előtt 2500-ban azzal kezdődött, hogy a betolakodott idegeneket, vagyis a NAM CHUNI: Nem- Honi elemeket a városból az Úr Nemből eredő UR NAMMU király kitessékelte (160m. 51). Röviddel ezután hatalmas építkezések kezdődtek és azt az urat, akihez ez a fellendülés fűződik, az egykorúak LUGAL MAGURRE néven emlegették, illetve így írják át nevét a mai szumér szakértők ábécés betűkkel (161m. 75). Utánanéztünk a ,lugal' szó eredeti írásjegyeinek és megállapítottuk, hogy azok helyes hangzósítása ELUGALU: Előkelő. Így azonnal világos lett, hogy a szóban forgó nagy építkezések pártfogója és elindítója egy Előkelő Magyar volt.

Amint sokféle volt a Magyar szó jelentése, illetőleg alkalmazása, sokféle volt írása is. A név egyik legsűrűbben használt írásjele a madár rajza, ami eredetileg már magában is elegendő volt, hogy a Magyar nevet idézzék. De mivel ebben az írásrendszerben utóbb a madár csak a MA hangcsoportot jelölte, szükséges volt a hiányzó részt is érzékeltetni. Ezt szellemesen úgy oldották meg, hogy a madárnak hatalmas karmokat rajzoltak, ennek a szónak is csak az első elemét használva az olvasásban. A rajz pontosan írta: MA-KAR, Magyar. Az ilyenképpen ábrázolt állat a sas típusát mutatja, ezért sas lett a legfontosabb magyar szimbólumok egyike. A Magyar név írására szolgált az oroszlán rajza is, mert annak régi neve, mint már említettük, MAGARU volt. Továbbmenőleg, amikor az írnokok észrevették, hogy a Magyar név Mag- Ar formája is jelent valamit, akkor az első részleg írására apró magokat használtak (MAG) és azokat kör alakban (UR, AR) helyezték el s így is írták a nevet. A gondolattársítás további folyamán Egyiptomban az aratás, vagyis a magok begyűjtésének istenét MAKHI- ARnak nevezték (182m. 350 sk). Egy pont és a köréje vont teljes kör szintén elég volt a név írására. Ezen a vonalon lett a kerék is a Magyar írásjelévé, illetve szimbólumává. A kerék kicsi lyuka, ahova a tengely illik, elképzelésükben a magot ábrázolta s annak M hangértékét vették alapul, a kerékagy hozzáadta az AGY részleget, a küllő vagy rádius az R hangot és így azt is M-AGYARnak olvasták. A leleményesség révén a Magyar név írásának végeláthatatlan hosszú sora jött létre s az írásjegyeket felhasználták díszítésre. Emléküket őrzik a mai magyar népművészet madaras, oroszlános, kerekes díszítő elemei.

Hosszadalmas felsorolásunkban csak kis részét használtuk a rendelkezésünkre álló adatoknak. De ezek alapján is tehetünk néhány fontos megállapítást. Ezek: 1. népünk Úr, Hungár és Magyar neve a Régi Keleten mindenütt előfordul, ugyanolyan hangtesttel, mint Európában végzett vizsgálódásaink alkalmával láttuk; 2. a neveket használták isten, király, közszemély, nép, hegy, víz, terület és ország megjelölésére, bizonyságául annak, hogy a neveket adó nép nagy létszámban és uralkodó minőségben volt jelen; 3. a nevek használata írott okmányok alapján a Kr. e. 3200. esztendőig visszamenőleg nyomozható; 4. a Hun nevet viselő nép eredeti lakóhelye a Régi Kelet északi része, vagyis a Termékeny Félhold lehetett, a Magyar nevet viselőé Etiópia és a Vörös-tenger környéke. Ezekből az adatokból most már azt is nagy valószínűséggel következtetjük 5., hogy nemzetünk egy kétágú ősnépből eredt, a ,hunból' és a ,magyarból', és egyúttal azt is, hogy az ókori világ főeseményei a magyar népek történetével szorosan egybefonódnak, vagyis az ókori világtörténet lényegében valahogyan magyar történet!

AZ ŐSHAZA TÖRTÉNETI ÉGHAJLATA ÉS ELSŐ GYARMATOSAI

A Régi Kelet klímatörténete magyarázatul szolgál arra, hogy miért indult el a két magyar nyelvű népág, az északon lakó hun és a délen lakó magyar egymás irányában a történelmi találkozóra és közös nemzet kialakítására. Földrajzszakos tudósok írják, hogy a régibb kőkorszak (paleolitikum) idején földünk éghajlati viszonyai lényegesen eltértek a mai állapotoktól. Akkoriban a föld átlagos hőmérséklete alacsonyabb volt nem csupán a sarkvidékeket borította állandó hótakaró, hanem a ma mérsékelt égöv nagyobb részét is. Az állandó hómező lenyúlt a Himalájáig fedte az Ural- hegység java részét és lezárva tartotta a Kaukázuson átvezető átjárókat. Szóval Európa és Ázsia több mint fele alkalmatlan volt állandó emberi telepedésre, a helyhez kötött életre. Mellesleg megjegyezve, ez a tény is határozottan cáfolja a finnugor tudósok szibériai őshaza. elméletét, hiszen az akkori klimatikus viszonyok között Szibéria Kr. e. 6000-ig semmiféle népnek sem lehetett lakóhelye.

A föld felmelegedése időszámításunk előtt 8000 táján indult meg, 6000-ben meggyorsult és 4000 és 2000 között az évi átlagos hőmérséklet mindenütt néhány fokkal a mai fölé emelkedett. Ekkor az állandó hótakaró fokozatosan visszahúzódott és szinte a sarkakon sem maradt meg örökösen. A fölmelegedésnek messzemenő következménye lett. A felszabadult hatalmas víztömegek megemelték a tengerek, tavak és folyók szintjét, úgyhogy azok sokkal nagyobb területet borítottak el, mint napjainkban. Időszámításunk előtt 6000 táján a Kaspi- tó még összefüggött az Aral-tóval, a Perzsa-öböl 200 kilométerrel beljebb nyomult a szárazföldre mint manapság, a Nílus völgyében 40-50 kilométer szélességben hömpölygött a víz és delta nélkül ment a Földközi-tengerbe. A Vörös-tenger vize egybefolyt a Földközi-tenger vizével. Irán belseje tenger volt. Afrika délkeleti részét szinte levágta a kontinensről a délről északkeleti irányban haladó 60-70 kilométer széles földtörésben folyó víz. Afrika belsejében, ahol ma sivatag van, végeláthatatlan mocsarak húzódtak s a tájat buja növényzet borította. Ilyen volt a helyzet a bennünket érdeklő világrészén a jégkorszak után bekövetkezett nagy áradások idején. Ezeknek az állapotoknak emlékét őrzi a mezopotámiai, egyiptomi és bibliai forrásokban említett vízözön. A katasztrófában a régibb kőkori emberiség javarésze elpusztult, a maradék pedig a magaslati helyekre zsúfolódott össze: a Kaukázus hegyeiben és a délkelet afrikai hegyvidéken.

Az áradások után Kr. e. 4000 táján kezdődő hőségben beállt a harmadik klimatikus ütem. Az erős párolgás következtében a belvizek kezdtek eltűnni és a nagy víztükrök összehúzódtak. Amíg a Kaukázus alatti menedékhelyen lévőknek ez új életlehetőséget nyitott, mert levonulhattak dél felé, a forró égöv alatt lakóknak megélhetési zavarokat okozott, A szelek megváltozott járása miatt ezentúl az eső nem az egyenlítő sávjában hullott alá, hanem a mérsékelt égövön. Az egyenlítő táján tehát a felszárított talajnedvességet ezentúl nem pótolta semmi, kihaltak az erdők, elszáradt a növényzet s maradt az elemeire széthullt föld, - a por és homok. Miután már a növényeket és állatokat elűzte az Égető Úr vagy Sütő Úr (a Nap afrikai neve), a belőlük élő embernek is mennie kellett. Abban a mértékben, amint a sivatagosodás haladt előre, újabb és újabb néphullámok voltak kénytelenek nedvesebb, hűvösebb tájakra vonulni, felfelé északra, a földrajzi adottságok által megszabott útvonalon. Amíg tehát a kaukázusi menedékhelyről dél felé indult a nép, a dél afrikai menedékhelyről észak felé kényszerült. Végeredményben tehát az éghajlati viszonyok megváltozása lehetett az az ok, vagy legalábbis a fő ok, ami a korábban - talán éppen a vízözön miatt - szétvált magyarul beszélő két ágat, a hunt és a magyart egymással újra kapcsolatba kényszerítette. (5)

Régészeti megállapítások szerint, amint a jégtakaró elolvadt és a felszabadult földterületen a növény- és állatvilág újra megjelent, az ősemberiség is elhagyta hegyvidéki menhelyeit és fokozatosan szétáradt az új lehetőségek között. E szétáradás a bennünket érdeklő földrészen legkorábban a kaukázusi menhelyről történt meg. Közvetlenül az alatt voltak az emberi táplálkozás feljavításához szükséges magtermő növények vad állapotban: a zab, búza és az árpa, és ott éltek a későbbi háziállatok vad ősei, a könnyen zsákmányolható, ízletes húsú birka és a sertés (91m. 14, 221 térkép). Innen, a kaukázusi menhelyről ment a lakosság egyrészt délnyugat felé, a Habúr, Jordán, Orontes folyók mellékére, ahol Jerikó és Jármó a legrégibb eddig ismert csiszolt kőkori telepek; másrészt délkelet felé, a Kaspi-tó alá (Hurkaisi-tó) és a Tigris folyó vidékére, meg az iráni beltenger egyre szélesedő partvidékére (91m. 5, 370 sk; 122m. 74; 14m. 167; 146m. 85). Hogy a kiinduló pont valóban a Kaukázus vidéke, az Araxes völgye lehetett, azt a gyarmatosított területek elnevezése is igazolni látszik. Az új helyek ugyanis a kaukázusi központból nézve esnek nyugat felé: Setét Hon, Esthon, Nyugathon, illetve kelet felé: Káldi, Kálti, Kaldea, Chaldis. A másik gócpont, ahol a neolitikus kultúra korai nyomait megtalálták, Délkelet-Afrikában volt, a Nagy tavak vidékén. A földművelés, állattenyésztés és rendszeres helyben lakás nyomait itt az i. sz. e. IV. évezred elejéről keltezik. A letelepült élet legrégibb nyomait a Turkani kerületben lévő Magasi község határában találták meg a Nakuru folyó vidékén lévő Hyrax dombon, továbbá az Eburru hegy alatt és a Njoro folyónál (39m. 26, 4~, 104, 198). Innen sugárzott szét a neolitikus kultúra fokozatosan észak és kelet felé, hogy végül kitöltse a Régi Kelet egész déli félholdját. Minden egyezik tehát azzal, amit más adatok egybevetéséből a megelőző lapokon előadtunk. A kritikus kérdés azonban az, megállapítható-e, hogy ez az első észlelhető népmozgás, északról délre, illetve délről északra, valóban a magyar ősnép két ágához kapcsolódik?

Az tény, hogy a két ősi gócpontból gyarmatosított területeken az időszámítás előtti IV. és III. évezred fordulóján a magyar nyelv már kiterjedt használatban volt; ezt írásos okmányokkal bőségesen tudjuk bizonyítani. De mi bizonyíték van arra, hogy a víz alól éppen felszabaduló területekre, a szűz talajra is ugyanaz a nép költözött be? Mit mondanak erre nézve a nyelvészek? Ők a pionír népre vonatkozó ismereteiket abban összegezik, hogy azok valamennyien ragozott nyelvet beszéltek és egymást megértették. Elfogadják a Genezis 11. fejezetében feljegyzett megállapítást, amely szerint kezdetben az egész földön csak egy nyelv, csak egy beszéd dívott. A tudósok szükségesnek is érzik, hogy a történet hajnalán mutatkozó nyelvi egységet összefoglaló névvel is kifejezésre juttassák. Marr orosz régész erre a célra a japheti kifejezést, egy francia tudós viszont a földrajz fogalmi köréből választott asianique jelzőt ajánlotta. Utóbbi tudós szerint a szóbanforgó népeket "főleg ragozottnak mondott nyelvük, továbbá vallásuk alapján ismerjük fel és mellesleg azon embertípusok révén, amelyeket emlékeik ábrázolnak" (40m. 28). Közös elnevezésül, ha nem is összefoglalólag, de népenkint többször megismételve, L. A. Waddell az árja nevet használja. A lényeget: az egynyelvűséget és a nyelv ragozott voltát mindegyik tudós jól látja, de a javasolt elnevezések közül csak az úri, árja névnek van történeti és nyelvészeti igazoltsága; ez illik bele a mi elgondolásunkba is, hacsak az ASI-ANI alatt is nem Árja-honit értünk. Közelebbről vizsgálva a dolgot, a nyelvészek azt is felfedezték, hogy ennek a legősibb nyelvnek ragozó szerkezete döbbenetesen hasonlít a magyar nyelv szerkezetéhez. Vannak, akik összeállításukban a magyar nyelvet kifejezetten említik, mások ugyanezt a gondolatot a nyelvtudományban használt tágabb értelmű műszóval fejezik ki, magyar helyett finnugor vagy uralaltáji jelzőt használva. Egyre megy, hogy miképpen fejezik ki magukat, mert az őskeleti nyelvnek a magyarral való kapcsolata a két utóbbi műszóban is bennefoglaltatik. (6)

A fenti megállapításokra támaszkodva joggal kérdezhetjük, vajon jelentenek-e magyarul érthető dolgot a legrégibb neolitikus telephelyek földrajzi neveiben megőrzött szóelemek? A vizsgálatot megkísérelhetjük mi is, hiszen végeredményben a nyelvészek is e földrajzi nevek elemzése alapján állították fel a maguk tételét. Említettük a Régi Kelet felső részében a következő földrajzi neveket: Habúr, Orontes, Jordán, Kaspis (Hurkaisi), Kaukázus, Jármó, Jerikó; déli részében pedig ezeket: Turkani, Magosi, Nakuru, Eburru és Njoro. Ha csupán ezekre a nevekre korlátozzuk megfigyeléseinket (az Araxesről később külön szólunk), akkor is azonnal észrevesszük, hogy azokban a mi magyar nyelvünk úr szava, mint alkotóelem, minden hangtani változatában (úr, ár, er, or, uru, stb.) előfordul. Figyeljük csak meg: Hab-úr, Nak-uru, Eb-erre, Nj-oro, Húr-kani, Or-on-tes, Ar-al, J-or-dan, J-eri-kó. Egyik-másik név egyéb összetevő elemét is értjük. Ilyenek a folyóvíz jelentésű Hab szavunk, a szókezdő H nélkül szereplő Hon (On, An) szavunk, az isten szokásos ,jó' jelzője, a lakóhely értelmű Ma és Kő, továbbá az Eb, Nagy, Víz (Pis), Magas és Törzs (Tes) szavaink, meg a Hó (Hau, Kau) és .Ház (Kas). Eszerint Jerikó: Jó-Úr (isten) Kője (országa) volna; Jarmo: Jo-Úr-földje (Ma); Orontes: Úr-hon-törzs lakóhelye, és így tovább. Mivel ezekben a földrajzi nevekben kétségen kívül ősrégi egytagú magyar szavak szerepelnek, nagyon valószínűnek kell tartanunk, hogy a jégkorszak után felszabaduló szűz talajra mint kultúrnép elsőnek valóban a magyar nép két ága vonult be.

A régészek szerint a víz alól felszabadult területeken a neolitikus kultúra helyi előzmények nélkül, hirtelenül és magas fokon jelent meg, összes kísérő jelenségeivel együtt: írással, földműveléssel, ipari tudással és kiforrt hitvilággal. Ha ez igaz, amiben nem kételkedhetünk, akkor az is igaz, hogy azokon a magasabb fekvésű vidékeken, a Kaukázusban és a Nagy tavak körül, ahol az ősi magyar népesség a vízözön idejét átvészelte, már birtokolta neolitikus kultúrájának alapvető elemeit.

Szemlénk végén annyit biztosan állíthatunk, hogy ezentúl, legnagyobb óvatosságunk és legmesszebb menő hitetlenkedésünk ellenére sem utasíthatjuk el a magyar őstörténet új megfogalmazásának lehetőségét. A mai magyar nemzet fizikai és kulturális összefüggése az őskeleti két ágú magyar néptömbbel oly szorosnak látszik, hogy ezt a nemzetet a világ legősibb népe egyenes folytatásának kell tekintenünk. Egyelőre azonban további bizonyítékokkal kell kézenfekvővé tennünk, hogy az őskeleti nép, amely a csiszolt kőkorban írta történetének első ragyogó fejezetét, valóban hungár- magyar volt. Erre szolgálnak a Krisztus előtti évezredekben írt magyar nyelvű okmányok.