Máshol már említettem hogy nem szívesen foglalkozok katonai ügyekkel egy polgári honlapon, de mivel hogy, tudtom szerint, a hunhirt az ideszokott társaság is rendszeresen olvasgatja, és mert az említett cikk, pontosabban a cikk címe úgymint a mögötte lappangó - szerintem kérdéses - indíték, eltér a megszokott hunhir szellemétől, szükségesnek tartom távlatom közlését.
Nagyon ritkán születnek öldöklők, bátrak vagy "kemény legények". Lehet ilyesmire valaki hajlamos, de ezeknek a tulajdonságoknak a döntő többsége a nevelés illetve a kiképzés eredménye. A hatásos kiképzés eltompítja a haszontalan ösztönöket, s helyükbe hasznos reflexeket telepít. Andorból is valószínűleg lehetne alkotni egy "ketrecharcost" vagy bármi mást épp úgy mint a férfi lakosság 95 százalékából. A katona nem azért harcol mert verekedős természetű, nem azért öl mert öldöklő hajlamú, hanem azért mert arra lett kiképezve. Az emberiség döntő többségének a harchoz vagy az öléshez kellő lelkiállapotát nem egy rászületés határozza meg, hanem a düh amit a fájdalom, a megsérülés meg az életveszély fölfogása fejt ki. Az ebben a lelkiállapotban harcoló kiképzett katona pedig ösztönszerűen alkalmazza mind azt amit megtanult és már ezerszer gyakorolt. A bátor sem azért megy neki az ellenségnek mert vakmerő, mert kiemelkedő lelkierővel jött világra, vagy mert a többinél lelkiismeretesebben akarja teljesíteni föladatát (tisztelet a kivételnek), hanem azért mert azt teszi amit begyakorolt. Ez ilyen egyszerű.
Andor pedig örüljön hogy egy "csak civilek számára" kidolgozott "kóstoló" elérhetővé tette számára az élet egyik, általa eddig ismeretlen, valóságát. Egy teljes "adag", azaz, egy valódi kiképzés ennél jóval igényesebb. Minden újonc meg akar szökni kiképzése első 1-2 hónapjában. Ezért tartják őket "bebörtönözve". A leggyöngébbek eszében még az öngyilkosság is fölmerül. A kiképzés egyik célja az hogy a harcos "otthon" érezze magát irgalmatlan környezetben, hogy számára a szenvedés csak az élet egyik mindennapos tompa megnyilvánulása legyen. Egy másik pedig azon meggyőződés fölvétele hogy az egyetlen esély az életre a harc. Egy valódi csatatér pedig ennél ezerszer kegyetlenebb. Ha a harcos edzetlen, akkor az ellenségnek még csak támadnia sem kell, csak létre kell hoznia vagy egyszerűen ki kell várnia a kihívó környezetet - ami mindkét oldalra egyformán hat - mert az majd harcképtelenné teszi az edzetlent. És ott nincs se tiltott testrész se "fölsegítés" se biztatás se megdicsérés se kímélet. De főleg nincs meg az a tudat hogy ez csak gyakorlat, hogy csak egy percig vagy három napig tart, és hogy "biztos hogy nem életveszélyes mert akkor nem engednék meg".
A kiképzést követő fokozott önbecsület - és önbizalom - pedig természetes mert minden újonc megismeri rejtett adottságait, a jót, a rosszat, egyformán értékeli, azaz, ugyanavval a mércével méri, de másképp. Általában életében először találkozik sajátmagával. A kiképző az újonc természetéből semmit sem vesz el és semmit sem ad hozzá, csak szétszedi és másképp rakja össze. Ha viszont a kiképzés félbeszakad, akkor az újonc nagyon könnyen "szétszedve" találhatja magát. Szerintem ez történt a cikk írójával - ha ez beszámoló hiteles. Jól teszi ha összeszedi magát, vagy vissza megy hogy a kiképzők összerakhassák. De aki már átment egy hatásos katonai kiképzésen mind ugyanazt mondja: "A leggyűlöletesebb ellenségemnek sem kívánnám azt amiben részesültem, de örülök hogy megtanultam és megtudtam mind azt amit csak akképp lehet megtanulni és megtudni".
A leírtak szerint ez a háromnapos program (szükségszerűen) gyorsan rostálja át a jelentkezőket. Normális körülmények között az efféle "kóstoló" nem tanácsos, de elismerem hogy normális körülmények nálunk már rég nem léteznek. Ha a kiképzés hivatalos, akkor a szűrés folyamatos, a rászorult újonc pedig külön oktatásban részesül. Ott nem kell tömöríteni a tapasztalatokat, viszont ott nincs teketóriázás, a pszichológiai sérülés fogalom ismeretlen, mindenki elvégzi a kiképzést, ha kell, egy-két hét késztető kényszermunka "segítségével". A "nem tetszik: hazamegyek" betegségre pedig egy több-hónapos "gyógykezelést" írnak föl az arra a célra berendezett "üdülőben".
A békére senki sem vágyódik őszintébben mint a hadviselt katona. De kényszerhelyzetben a vágyak csak vágyak maradnak amíg él a felelősségérzet.
Hazafias szeretettel,
őszkatona