Tudás-hiányt a tervezők két, alapjában különböző jellegű módszer alkalmazásával próbálják pótolni. Az egyik fölfogás az ismeretlent soros gondolkozással közelíti meg. A másik, párhuzamos gondolkozással. Melyik módszer jobb? Mind a kettő egyformán hatásos, de az első a szükségesnél fontosabbnak tartja a minőséget. Emiatt, a "soros" tervezés szakszerűtlen. A tervezésben - úgy mint a döntésben, és a bizonytalanság és az akadályok kezelésében - sokkal hatékonyabb eredményt érünk el ha terveink minőségét a kielégítés, azaz, a megfelelőség szabja meg.
A tökéletesség felé való törekvés olyan mint a szeretet gyakorlás vagy a testedzés. Nem arra való hogy önmagát szolgálja hanem arra hogy le tudjuk győzni az élet kihívásait lekötő erőfeszítés nélkül. A szellemileg, lelkileg vagy testileg edzetlen a szakadásig erőlteti magát, s emiatt képtelen egyben mással foglalkozni. Ez a korlátozás soros gondolkozásra kényszeríti (egyszerre csak egy valamivel tud foglalkozni). A soros gondolkozásnak pedig egyik átka a figyelem eltérítés. A soros gondolkozónak muszáj levennie szemét céljáról amíg a pillanatbeli üggyel foglalkozik. Ez a hátrány nem csak időt és erőt igényel - a cél zászlóját minden lépésnél újra meg újra meg kell keresnie - de lehetetlenné teszi a helyzet egybefoglaló fölbecsülését. A soros gondolkozónak távlata a legjobb esetben is csak szaggatott. Tehát, igenis törekedjünk a tökéletesség felé, de ne engedjük meg hogy ez a törekvés árnyékot vessen célunkra.
Ezeket a nehéz fogalmakat talán egy példa érthetőbbé tenné (ez csak nekem nehéz mert képtelen vagyok érthetőbben szóba foglalni). Mondjuk hogy három pártus mágus király Sipparban (mai Bagdad-tól 27 km-re délnyugatra a Barana, Baranya [most, Euphrates] folyó partján) találkozik és tervezik útjukat Galileába, Bitlahmi (latinul írva, Betlehem) városba, köszönteni a Kisjézuskát. A karavánok-járta utakon van bőven folyó viz, kivéve az Adiabene királyság déli részén ahol a sivatagban csak kutak vannak. A karavánt nem akarják fölbontani mert habirú rablók garázdálkodnak a sivatagban. Az út a sivatagon keresztül egy kicsit túl hosszú itatás nélkül, tehát megegyeznek a királyok hogy azon útszakasz kétharmada környékén egy kútnál fognak megpihenni. Azon viszont nem tudnak megegyezni hogy melyik kútnál. A sivatagból érkező karavánok jelentik a kutak szokásos viz tartalmát: A kisebb kutak csak korlátolt mennyiségű vizet adnak naponta; a nagyobbakból viszont végtelenségig lehet vizet húzni de nagy kerülőt igényelnek. A csillagászok szerint átlagos lesz a nyár; különleges szárazságot nem jövendölnek, de egy homok viharban találhatják magukat a királyok ha nem indulnak el még az nap. Tehát úgy döntenek a királyok hogy a leggyorsabban létrehozott ésszerű tervet fogják követni. A legfiatalabb király bevallja hogy ő még sohasem tervezett egy ilyen nagy utat, tehát ő elfogadja az idősebbek tervét.
Érdemes megfigyelni a két, különböző, tervezési eljárást. Az fiatalabb király listára veszi az összes kutat, sorban, egyenként fontolja alkalmasságukat, és kipróbálja (képzeletben végrehajtja) az itatást a legrosszabb körülmények között (például, váratlan szárazság, vihar, már ott van egy karaván, stb.). Miután minden kutat listára vett, alkalmasságukat fölbecsülte és az itatást mindegyik kútnál képzeletben végrehajtotta, összehasonlítja az eredményeket és a legalkalmasabb kutat tűzi ki pihenőhelynek.
A idősebb király viszont másképp gondolkozik. A térképen megjelölt kutak közül kiválaszt egyet, kitűzi pihenőhelynek, és választéka alkalmasságát képzeletbeli itatás végrehajtással (szintén a legrosszabb körülmények között) érvényesíti. Ha a kút alkalmatlan, választ egy másikat és megismétli a szellemi munkát.
Ebből a két példából tisztán látható hogy az idősebb király hatékonyabban tervez. Lehet hogy az első választék megfelel, tehát fölösleges keresni, fontolgatni és kipróbálni a többit.A különbség a két módszer között a következő: Az fiatalabb királynak muszáj befejeznie minden kút fölbecsülését és kipróbálását mielőtt dönthet. A soros gondolkozás a döntéshez minden választék földolgozását igényeli. Ha az első kút megfelelt volna, akkor fölösleges volt a többivel foglalkoznia. A legjobb választék árát időben és hatékonyságban fizeti meg. Az idősebb király viszont selejtezheti választékát (ha megfelelőtlen) még a tervezés elején mert egyben fontol és próbál. A párhuzamos gondolkozással létre hozott döntés csak a legszerencsétlenebb (melynek valószínűsége közel lehetetlen) esetben követeli meg minden választék földolgozását. Az idősebb király terve gyorsasága és hatékonysága árát a "biztosan legjobb" és az "esetleg legjobb de biztosan megfelelő" közti különbségben fizeti meg. Igaz hogy előnye egy bizonyos pontig szerencséjétől függ. De még a legrosszabb esetben is -ha az egyetlen megfelelő kutat választja utoljára - előnyt élvez mert a második választéknál már az azelőtt megszerzett tapasztalatot föl tudja használni; ez fölgyorsítja munkáját; és a fölgyorsulás minden lépéssel növekszik.
A különbség a megfelelő és a megfelelőtlen között néha olyan kicsi hogy nincs igazi választék, és a pihenőhely kitűzése nem egy valódi döntés eredménye. Ebben az esetben az egyetlen elfogadható eredménnyel kezdjük a tervezést és visszafelé dolgozunk amíg meg nem oldjuk a egyenletet. Itt a fiatalabb király módszere hatásosabb. Mivel hogy az eredmény csak a tervezés végén nyilvánosul, az előítélet nem befolyásolja a kutak alkalmasságának fölbecsülését. A fiatalabb király tárgyilagos gondolkozása kimutatja hogy valójában csak egyetlen egy kút felel meg. Továbbá, azt is kimutatja ha egyik sem felel meg és muszáj lesz egy kerülővel valamelyik nagy kútnál megpihenni. Tehát ha csak a legjobb választék felel meg, vagy ha minden útban lévő kút használata kétséges, akkor a fiatalabb király módszere helyes.
Minden más helyzetben viszont az idősebb király módszere ajánlatos mert gyorsabban létre hoz egy tervet. Habár a fiatalabb király terve jobb, egy megfelelőt túlszárnyaló "jobb" terv szakszerűtlen. Több időt igényel, és emiatt kockáztatja az alkalom kihasználását.
A különbség a legjobb és a megfelelő között két kielégítés közötti különbség. Aki a megfelelőnél többet akar, az csak kapzsi. A legjobb terv a megfelelő tervnél semmivel sem hatásosabb de többe kerül. Egy kút vagy megfelel vagy nem. Továbbá, aki a legjobb pihenőhely bebiztosítására összpontosít, könnyen elvesztheti szem elől végcélja zászlóját - avagy a jelen vállalkozásban, betlehemi csillagát. Mindig a végcélt tartsuk szem előtt, ne az odajutást.
A második szó a rugalmasság. Már ötéves korában tudja a gyerek hogy minden merev terv már a végrehajtás első lépcsőjén megbukik. A valóság soha sem alkalmazkodik az elképzeléshez. Tehát a tervnek kell alkalmazkodnia a valósághoz. Ezt hívjuk rugalmasságnak. De hogyan nyilvánosul egy terv merevsége?Merev terveket bizonyosságra való támaszkodásukról lehet fölismerni. Ha bármelyik tényező nem bizonyos, akkor a tervnek a bizonytalanságokat kezelnie kell, önállóan és a többi tényezőkkel egybevéve.
Figyelmeztetésnek tekinthető egy tényként szereplő de nem bebizonyított föltételezés. Például, ha tudjuk hogy egy teve itatások közötti távolság képessége az átlagnál 10%-al kevesebb lehet, akkor a terv merev ha az átlagot használjuk tényezőnek. Sőt, még akkor is merev ha csak néhány teve távolság-képességét visszük le az átlag 90%-ára (a "néhány" itt a "rövid-távolság-képes" tevék átlagos aránya egy karavánban). Ahhoz hogy a terv rugalmas legyen, ezt a tényezőt le kell vinni az átlag 90%-ára (azaz, mindegyik tevét "rövid távolság-képesnek" számítjuk). Itt nem kell tudni hogy hány teve képessége kevesebb az átlagnál. Csak azt kell tudni hogy bizonyos tevék képessége kevesebb. Csak az efféle számítás teszi bizonyossá a valójában bizonytalan tényezőt.
Egy másik merevség-figyelmeztetés a terv túlterhelése. Igaz hogy a teljesítmény határáig megterhelhetjük a tervet (például a tevéket, távolság képességüket, stb.), de ha mindent a teljesítmény határáig terhelünk meg, akkor a terv merev lesz, azaz nem lesz rugalmas, mert már elérte a rugalmasság határát. Ez a szokás fölfalja a működési ráhagyásokat és evvel lehetetlenné teszi a pótlást. Ha minden túl van terhelve, sehonnan sem számíthatunk segítségre, azaz, képtelenek leszünk egy hiányt ellensúlyozni mert nincs mivel.
Ezeken kívül egy terv merevségének vannak még más jelei is. Itt az a fontos hogy kérdezzük: Mennyire legyen rugalmas a terv? Hogyan tudom tervemet rugalmassá tenni? Egy néhány ilyen kérdés után rájövünk hogy egy terv rugalmasságát a bizonytalansághoz kell arányosítanunk. Minél nagyobb a bizonytalanság, annál rugalmasabb legyen a terv.
Az harmadik szót azért nem említettem az elején hogy a kedves olvasó vizsgáztathassa magát - ha úgy tetszik.
A karaván készülődik már, a tevék meg vannak rakva nagy a gyüszmékelés a táborban. Két terv létre lett hozva (most már nem számít hogy melyikben egyeztek meg a királyok), látszólag minden bizonytalanság figyelembe lett véve. És most, a kedves olvasó tegye föl magának a kérdést mint ha ő tervezte volna az utat: Van-e tervemben csak egyetlen egy bizonytalan tényező amire egyáltalán nem gondoltam?
Most nézzük meg mit csinál az idősebb király. Magához hívja a legfiatalabb királyt - aki eddig csak figyelemmel követte a tervezéseket - és megkéri hogy nézze át tervét. De vajon miért? A legfiatalabb király saját bevallása szerint nem érzi magát képesnek ekkora út kitervezésére, tehát mivel tud ő a nála tapasztaltabb tervéhez hozzájárulni?
És itt a válasz arra a kérdésre amit senki sem kérdezett a kanadai Quebec városi hid tervezése és építése közben. 1907 augusztus 29.-én, a 86 hídépítő munkások közül csak 11 ment haza családjához az nap. A többi a lezuhant hid roncsai alatt fulladtak bele a Szent Lőrinc folyóba. Miért? vakarták fejüket a mérnökök. A tervrajzokat tanulmányozva, rájöttek hogy itt is ott is baj van az anyag erő-fölbecsülésével. A hatóság a szerencsétlenséget emberi hibának nyilvánította, becsukta a dossziét, és nekiállt kiszedni az hid-roncsot a folyóból. A mérnökök megerősítették a gyenge pontokat, és újra nekiláttak a hid fölépítéséhez. 1916 szeptember 11.-én viszont megint nem ment haza 13 hídépítő a munkanap után. Mind szörnyet halt amikor a hid középső fesztávja rájuk szakadt.
Miért vesztette életét 88 hídépítő? Nem azért mert gyenge volt egy tartó vagy egy merevítő. Nem azért mert túl lett terhelve valamelyik csomópont. És nem azért mert hibás volt az anyag erő-fölbecsülés: Azért vesztették életüket mert a tervben senki sem vette figyelembe a legnagyobb bizonytalanságot, a tervező alanyiságát.
Ennyit a tervezésről.
Hazafias szeretettel,
őszkatona