BEVEZETŐ

Már régóta és különös előszeretettel foglalkoztam a dák-magyar terület őstörténeti-régészeti kutatásával. Gyűjtő munkámmal eredményt értem el, amelyet jelentősnek és fontosnak vélek. Ennek dacára aligha szántam volna rá magam néprajzi megfigyeléseimnek önálló munkában való kiadására, ha erre HUNFALVY PÁL valahogy rá nem kényszerít és HERRMANN ANTAL professzor fel nem biztat. Ugyanis mindketten szorgalmazták, hogy a Budapesti Néprajzi Társaság szaklapjának hasábjain jelentessek meg egy ős-néprajzi tanulmányt, amely tekintettel van Hazánk nemzetiségi adottságaira és egyben mindenki számára hozzáférhető lehessen.

Ezt a tanulmányt most minden tartalmi és sorrendi változás nélkül német nyelven is közzéadom, mert meggyőződésem szerint az abban rejlő adatok a külföldi olvasókat is érdekelheti. Ehhez hozzájárult még egy másik ok is, amely arra ösztökélt, hogy munkámat szélesebb érdeklődő köröknek is bemutassam.

Már tiz éve, hogy megkezdtem egy részletesebb tanulmányomat, hogy az általam elért eredményeket bemutassam és átfogó formában közzétegyem. Bármennyire is igyekeztem azonban e tekintetben, hogy dolgozatomat nyomdakészre feldolgozzam, erre mostanáig hosszantartó és súlyos betegségem miatt képtelen voltam. A betegséget tanulmányom kapcsolópontjainak erőltetett kutatásai során szereztem és következtében munkám éveken át nehézzé, sőt többször lehetetlenné vált.

Így csak most készült el tanulmányom nyomdakészen és így az olvasóközönségnek most már bemutathatom az általam megfigyelt néprajzi analógiák révén az összegyűjtött anyagot, régészeti kutatásaim eredményeit, amelyek jelen munkám tartalmát, célját és törekvéseim okát is megmagyarázzák.

Jelen dolgozatom kiadására különösképpen az ösztökélt, hogy ős-néprajzi megfigyeléseim annyi meglepő újdonságra és tényekre mutattak rá, annyi új adat bukkant fel kutatásaim során, amelyek a Hazánkat illető helyi, vallásfejlődés formáira vonatkoznak és amelyek egyben nemzetközi vonalon is számottévők lehetnek.

A szakköröket pedig arra kérem, hogy jóindulatúan tekintsenek el a tudományos kutatások terén jelentkező esetleges gyakorlatlanságot és eredményeimen mutatkozó megfogalmazások fogyatékosságaitól.

az írónő
Szászváros, 1894.

SUMÉR NYOMOK ERDÉLYBEN

Ahogy a nyelvész, hajdani, már kihalt, de írást ismerő nomád népek hátrahagyott feljegyzéseiben szereplő hegy-, völgy-és folyónevekből meg tudja állapítani az eltűnt népnek letelepedési helyeit, hasonló módon egy másik tudomány ág képviselője, a régész a megmaradt kulturemlékek alapján, amelyek az eltűnt őslakók után maradtak, ezeknek gondolkozásmódját, vallási fogalmait, rituális szokásait és általánosságban kultúrszínvonalát felismerheti.

Ezért talán nem érdektelen, hogy jó néhány "néma évkönyv" alapján Hazánk őslakóinak társadalmáról a birtokomat képező gyűjteményből hasonló tanulmányt írok Nálunk az ilyen kérdésekkel különben is sohasem, vagy csak alig-alig vették figyelembe, illetőleg fel sem vetődött a kérdés, hogy a helyi ősnépek kultúrája és a mai népies kultúra közt volt-e, van-e valamiféle összefüggés.

A Szászváros melletti - Hunyad-megye - Tordos őstörténeti lelőhelyen 1875 szeptemberében kezdtem el kutatásaimat. A jelzett idő óta szakadatlanul folytatott feltárások és a leletek kulturális kapcsolatainak felderítése azóta többezer lelettárgyat eredményeztek. Ezek az adatok arra fontos és rendkívüli megállapításra vezettek, hogy joggal feltételezhettem, miszerint a tordosi őslakók a trák eredetű gétákhoz, helyesebben magukhoz a dákokhoz tartoztak, akikről Florus, Curtíus és mások írtak és akik a rokon kelta népekkel együtt a Herodotos által említett Maris, azaz Maros-folyó mentén megtelepedett Agathyrsek (ugyancsak trák eredetű nép!) közelében szálltak meg, hiszen vándorlásuk időpontja szintén egybe esik.

Ha az Agathyrs nevet germán szónak venném, fordítása "óriás szörnyet" vagy "ijesztő szörnyet" jelentene az - Agi, ahd, nogi = "ijedelem" és "thurs" = "óriás". Ha azonban magyarból vezetném le a jelzett szót, akkor "Agatörzsé"-nek fordítanám. (: Az írónő a "Schrecjenriese" német szót használja. Fordító megjegyzése!)

Nem célom, hogy állításaim alátámasztására a dáciai ős-lakókra vonatkozó összes régészeti összehasonlításokkal kapcsolatos következtetéseimet bemutassam. Sem az, hogy a rendelkezésünkre álló ógörög és római irodalmi anyag minden trákokra vonatkozó feljegyzéseit leírjam, vagy akár az akkori Dácia kultúráját minden részletében ismertessem, hogy ilymódon bizonyítsam, mintha gyűjteményem egyes példányaiban azt a kultúrát ismertem volna fel, mely az ősi babiloni kulturelemekből keletkezett, Szíriában tovább fejlődött az egiptomi művészet hatása révén, majd hasonlóvá lett a trójai trák kulturához és megelőzte a régészek által elfogadott gall-kelta, görög-római műveltségeket Célom csupán az lehet, hogy rámutassak néhány ősrégészeti adatra, amelyek az itteni ősi népeknek néprajzának kialakult jellemzőire azok hitvilágában és a ma is kimutatható, a mai modem népek életében is szerepetjátszó visszatükröződéséire. Hiszen kétségtelen, hogy a mai élő népeknél az ősnépekkel való érintkezés ősi nyomai a tradicionális szokásokban, a néplélek alapelemeiben is kimutathatók.

Az emberiség az azonos érzetek megjelölésére egyforma és azonos jeleket használ. A nyelvhatárok azonban nem szabtak határt a vándorlások folyamán ezeknek a megjelöléseknek. Ezek a jelek, az ősi Babilon hitelvei az ottani sumér-akkád népnél már meg voltak és még ma is, majd 6000 év után csodálatos módon az árja népek etimológiáiban és szokásaiban is éppen úgy megtalálhatók, mint a pelasgok-hellének és a római-etruszkoknál, akiknek vallási felfogása sokban egyezik. A gyűjteményemben szereplő szimbolikus kulturtárgyak határozottan bizonyítják ezt az állítást és egyben tökéletesen azonosak a Schliemann által Kis Ázsiában, Hissarlikban talált trójai leletekkel, ahol köztudomás szerint az ugyancsak trák eredetű Priamos népe élt.

Babilon-Asszirí írásjeleit, vallását és kultuszának istentiszteleti cselekményei bemutatott szokásait és az ezekkel kapcsolatos szimbolikus tárgyakat agyagból, féldrágakövekből készített hengerekbe vésett képein ábrázolták. Ezeket a hengereket, akárcsak fontos alapítóokmányokat, aztán letétbe helyezték monumentális középületeikbe, vagy templomaikba, vagy pedig mint a rontószellemeket elűző varázstárgyakat beásták házuk küszöbébe. Ezeken a hengereken szereplő jeleket aztán bevésték ékszereikbe; határköveikbe és bronztárgyaikba, valamint dombormüszerű dísztárgyaikba is.

A birtokomban lévő, hasonló jellegű szertartási-, kultusztárgyak jelentik gyűjteményem különleges értékét. Ezek elsősorban a vallási fogalmakat kifejező képekkel ábrázoló tárgyak, melyek teljesen egyeznek a sumér-akkád és trójai papok nyelvét jelentő feliratokkal és hiero-ideogramokkal. Gyűjteményem "agyag" könyvtárában ezek a képírások fellelhetők az apró, vallásos jellegű tárgyakon, bálványocskákon és más rituális figurácskákon, de főként a lapos és kb. 6-8 centiméter átmérőjű agyagkorongokon. Ezeket sima oldalukon a planétakultusz ábrái díszítik bevésve úgy, hogy a babilóniai és trójai analóg szimbolikus írásmód, valamint a dák régiségek azonos megfejtési metodusok alkalmazásával azonos eredményeket fognak nyújtani.

A "Mikro-Pantheonom"-ban szereplő eddig ismeretlen istenségek bálványocskái azokra vezethetők vissza, akik Babilon Theogoniájában és Mitológiájában szerepelnek.

Még inkább vonatkozik ez a kultusszal kapcsolatos leleteimre, mivel ezek teljesen elfogadhatóan és érthetően adják meg a babilon-asszír hengereken szereplő ábrák, vésetek, jelek stb. eddig ismeretlen jelentését és értelmezését.

Most, mikor a nyelvészek a szkytha-szarmata és az ezekhez közelálló trák-géta-dák nyelvemlékekből igyekeznek az akkád típust bizonyítani (: Nagy Géza "Ethnographia" 1890, 9-10. sz) igen fontosnak tartom, hogy az általam megjelölt jelentős tárgyi-adatok valóban bizonyítsák és kimutassák e nyelvemlékek akkád eredetét és típusát.

Ovidius az általa beszélt géta nyelvet azonosnak tartja a szarmatákéval és Herodotos szerint a szarmaták valamilyen szkíta nyelven beszéltek. Gróf Kuun Géza szerint a "szkíta" szónak nem néprajzi, hanem kulturális a jelentése. Ezért egyes történészek, az agathyrseket, kazárokat, avarokat, az uz-kunokat, törökös hunokat, bessenyőket, dákokat, gétákat, szákokat, szarmatákat, jászokat és massagétákat a szkíta népcsaládhoz sorolják, többen viszont a trák törzsbe tartozó népnek tekintik. A vándorló törzseket a perzsák szakáknak, a babilóniaiak viszont gímirrei-nek, míg a görögög "skytho-skolot"- oknak nevezték. Sőt. Mortmann a 'trák" és "szák" formákat egy kalap alá veszi. A kelta skolot, vagy pontusi szkíta fogalmat viszont többen a szanszkrit "Kalas" = fekete szóból eredeztetik, tehát a kelta, skolot = sötét, fekete, vagyis a turáni faj egyik ágára vezethető vissza. Ezek - egyesek véleménye szerint - valamely germán törzzsel keveredtek, elárjásodtak és belőlük származott volna a szőke, gall (elrómaisodott) kelta nép. Szerintök a germánok a keltákat "Walch"-nak, azaz idegennek nevezték. A görögök ezeket a "kelta-szkítákat" állítólag az agathyrs név alatt ismerték volna. Hogy mennyire eltérők a vélemények, megemlítjük Fressl felfogását, aki a germánokat a "szák-szkíta turániakból" származtatja, akikhez hozzásorolja a trákokat is, viszont Müllenhoff a szkítákat az árja népcsalád iráni törzsének tekinti.

A sumír-akkád törzse az ural-altájí népcsaládnak és a finnugor és a török-tatár népek között helyezkedett el. Így fordulhatott elő, hogy a magyar nyelvben az ismert francia ős-régész, Sayous szerint, sok akkád szó fordul elő. (1) A turáni fajtát illetően bennünket első sorban e fajnak négy ága érdekel: a távolkeleti mongolid mandzsurok, a nagy területen szétszórt turkó-tatárok, az északon élő szamojédek és a ugoros finnek. Hogy e négy fajta közül melyikhez áll legközelebb a sumer-akkád törzs azt döntsék el a szaktudósok. Annyi azonban bizonyos, hogy közelebb állnak a keletindiai dravidákhoz, mint a törökökhöz, vagy az u. n. finnugorokhoz.

Ami a sumero-akkád ékiratos szövegekben Sayous szerint előforduló magyar szavakat illeti, hozzáfűzhetem még, hogy Lu-kácsy Kristóf "A magyarok őselei" című munkájában, amelyet eddig ismeretlen örmény források alapján irt, a következőket mondja:"A tudós világ, különösen a magyar tudósok figyelmét elkerülte, hogy a magyarságot valamikor chus-nak, chusán-nak, kusitának nevezték és települési helyei a Káspi-tótól Indiáig és a perzsa határkerületektől a nagy kínai sivatagig terültek el. A chus vagy Chorasán név ismeretes volt az Oxuson-tuli részeke n (= Túrán) míg az innenső részeknek Irán volt a neve és az egész nagy területet "Ária"-nak hívták. . . "Arról is ír, hogy latin és görög geográfusok és tőrténetírók ezeknek a vidékeknek a lakóit dahoknak, massagétáknak és szkítáknak nevezték, akinek utódja-i az örmény kútfők - köztük Mar Ibas Katina - szerint a pártusok, kusiták, kus-hunok = magyarok voltak, akik, bár különböző néven emlékeznek meg róluk, azonos nyelvűek és nemzetségűek voltak.

Az V. évszázadban megszűnik a szkíta név és helyette a a hun, de egész különlegesen a az euthalita, vagy fehér-hun (2) jelenik meg. Egy XIII. századi örmény földrajzíró, Vártán, megemlíti, hogy a Volga és a szkítiai Imaus-hegység között, Szkítiában, Turkia is ismert volt és az ott élő, bárbár, már letelepedett népek között az euthaliták is ott laktak. Ezt az adatot ő összefüggésbe hozza az Oxus körüli euthalitákkal, cidaritákkal vagyis keleti hunokkal és kusitákkal, hogy őket Attila hunjaitól megkülönböztesse.

Maspero a kusitákat és a sémi népeket rokonnak tartja: eme népek Babilónia határain éltek és hazájukból, mely az Oxus vidékén terült el, a vízözön miatt elkerültek Örményországba, az Ararát-hegy lábához, a Tigris felsőfolyása, az Eufrátes és Kyros közé.

A legbátrabb kusita törzsek, Maspero szerint, Arábia és Perzsia területein áthaladva a Nilus-mentén telepedtek le. Így terjedt el a kusita fajta a Gangesz és a Nilus között, illetőleg a Görög-tenger és az Indiai óceán között. A kusiták három főtörzse ezután, a Perzsa öböl partjaitól a Tigris keleti partjáig Kossaos név alatt élt, míg egy másik részük Chaldeus néven az Eufrátesz és a Tigris között telepedett meg, sőt E. Meyer szerint Babilónia északi, Kus-Meluchá-nak nevezett részeket is betöltötték.

Egy harmadik ága a kusitáknak a Földközi tenger partjain telepedett le (pelasgok, ionok) és állítólag ezekhez tartoztak volna a föníciaiak is.

Sayous hipotézise szerint a babilóniai bolygók hetes száma amely őseinknél oly fontos szerepet játszott, pl. a hét törzs, hét vezér, hazánk erdélyi részén a hét hegy és hét "szék"-vagyis kormányozás! kerület. Dr. Szendrey János szerint á mai Anglia legősibb lakói a szkítákkal rokon nép volt, ősi címerükben hét oroszlán látható, melyek a hét törzs-vezérre vonatkozhattak. Ezek az oroszlánok még ma is megtalálhatók az angol címerekben. Őseink napkultusza is erre a babilóniai bolygó-kultuszra vezethető vissza.

Az árja népek őshazáját sokan a Hindukus-hegység lábai -hoz helyezik, mások viszont a Pamir magas fensíkot tekintik annak, ahonnét az árja faj szétsugárzó vándorlása során összekeveredett az ural-altáji népekkel s úgyanekkor zajlottak le a turáni és sémi fajok közti kölcsönhatások is. A szanszkrit az arja, a zend az aírja és az ó-perzsa az arya szavakkal jelelte az indiai, méd és a perzsa előkelőket, illetve nevüket, ellentétben az índiai bennszülöttekkel a sudrákkal és dravidákkal, valamint a perzsa határmenti nomád turániakkal.

Több antropológus azt állítja, hogy mivel Trácia ősi neve ugyancsak "Aria" volt, feltételezhető, hogy az árják Európa őslakói voltak - mivel meleg éghajlat alatt szerintök szőke népek nem fejlődhettek ki - s úgy vélik ennek nyomán, hogy az árja népek bölcsője csak Európa lehetett és nem Ázsia. Ebből több nyelvész azt a következtetést vonta le, hogy a skandináviai ős-germánok adták e-gész Európának a bronzkészités művészetét és a velejáró magas kultúrát Fressl tudós a német és skandináv germánokat a legősibb középkorban a szkíták és trákok levált ágainak tekinti, Grimm Jakab pedig már régen azt állította, hogy a trákok a germánok ősei. Ha azonban Európa lenne a műveltség őshazája, akkor a skandináv és orosz föld ősrégészeti kulturrétegei szolgáltatták volna Babilónia vidékéről a K. e. 3500 éves ékírás ősiformáit és ezen ősi-írások hasonmásait én nem Erdély földjén, az ősi trákok lakta vidéken, Tordoson találtam volna meg, mint az a későbbiekben bizonyítani fogom.

Néprajzi adataim kivétel nélkül ellentmondanak Grimm, Fressl stb. érveinek. A német antropológusok 1890-ben tartott kongresszusán ugyanis Schaafhausen megállapította, hogy a különböző fajok keletkezése a kultúra terméke, amelyre éghajlati viszonyok különféle hatást gyakoroltak. Az árják szőke haja ugyanis nem bizonyíték ősi, származásihelyükre, mert pl. az északafrikai kabylok is szőkék. A palesztinai kanaaniták haja is több esetben szőke, hasonlóan áll a helyzet Egiptomban is, ahol a libiai ősi falfestmények szőke és fekete hajú lakókat örökítettek meg.

Perzsia és Irán magas fennsíkjain, az árják őshazájában az ottani utódaik közül a kurdok még ma is szőkék és gróf Kuun Géza szerint Kelet Turkesztán őslakóiból származó és ma is élő u. n. maksin nép vörös hajú és kékszemű és valószínűnek látszik, hogy az ugyancsak vörös hajú és kékszemű szaka népnek az utódai.

A babilóniai himnuszok szintén tesznek említést világos és barnabőrü őslakókról, akikre vonatkozólag Berosus annyit említ meg, hogy ezek bár nagyszámú, különböző törzsekből állnak, de fölöttük csupán két törzs uralkodott, nevezetesen a kusiták két ága a sumero-akkádok és a sémi-asszur fajta. Ez utóbbiak Arábi sivatagjaiból hatoltak be Észak-Babilóniába, Kasdu és Kaldu-Káldnév alatt és amely törzsek még mielőtt az akkádokban felszívódhattak volna, Assziria alapítói lettek.

Nimród - Kus fia - babiblőniai dinasztiáját kanaaneusi uralkodóknak is nevezték. Halévy tagadja azt, hogy létezett valaha is egy sumer-akkád nyelv és Opperttel, valamint az őt követő többséggel ellentétben a babilóniai kultúrát kizárólag sémitának nevezi.

Latham, Benfey, Cuno, Schrader és sokan mások természettudományi és nyelvészeti adataik alapján az árjá népeket mind Európából származtatják és még a szanszkrit nyelv és mitológia. Ázsiából való származását a fennti hipotézissel kapcsolatban is kétségbe vonják. Ezzel szemben a legtöbben az árják őshazáját a mai Perzsa, Irán és Afgán területre helyezik és úgy vélik, hogy egy részük K. e. 300 körül vándorolt Indiába és egy másik részük Európát választotta hazájának.

Az amerikai és franciai régészeknek van egy jelentős és a magyarokat közelebbről is érdeklő elgondolásuk, mely szerint a-mikor a Közép Ázsia hunjai Hiong-Mi K. e. 300 körül fenyegették a Kínai Császárságot és attól hosszantartó harcok után vereséget szenvedtek, egy része e hunoknak a Behring-szoros felé vonult és Amerikában alapított hazát magának.

Hasonló elgondolások és analóg következtetések néha csodálatos módon egyazon eredményt adnak. Ezt mutatja egy Oaxacaból, Mexikó köztársaságból érkezett levél, melyet egy magyar honfitársunk irt. A neve : Bánó Jenő, aki a mexikói indiánok ősi szokásairól irt, mert azok ahogyan közli, szeretett hazájára utalnak. Bánó spanyol feljegyzésekben kutatott és ezekben órisásimeg lepetésére sok olyan felfedezést tett, amelyek a toltékok és elődeik régebbi szokásairól írtak és amely igen régi adatok szerint önkéntelenül is arra a feltevésre kényszerítették őt: vajon nem származhattak-e a régi mexikóiak és a magyarok egy azon őshazából?

Az, hogy a mexikói és Közép Amerika-i indiánok ősei legnagyobbrészt Ázsiából származtak, ez ma már kétségtelen, az amerikai tudósok is így mondják. A magey - növényből készült papiruszon még meglévő azték okmányok bizonyítják, hogy a tolték nép bevándorló volt. Ezzel kapcsolatban a következőket írja Bánó levele: "az aztékok ősei a toltékok és azoknak elődei, kiket azonban névleg nem ismerünk, a hagyományok szerint Ázsiából érkeztek Amerikába a Behring-tengerszoroson át és a már itt élő, vad északemerikai népek (akiktől a mai északamerikai indiánok származnak) dél felé szorították őket, mígnem az Anahuac vidékére érkeztek, hol azután Mexikót és Közép Amerika néhány államát alapították. Azokra a feltűnő hasonlóságokra kell gondolnom, melyeket a mexikói és a magyar ősi szokások között összefüggésként lá tha tun k. P 1. a z északról be vándorló anahuaci, mexikói területre érkező toltékok hét vezér felsőbbségét ismerték el, akik közül a legvitézebbet és legbölcsebbet választották meg fejedelmüknek. Ez a fejedelem aztán őse lett minden későbbi tolték vezérnek, mint magyarságunk történetében az Árpád-ház. A vérszerződés ismeretes volt e lőttük, úgy an olyan szertartásokkal, mint aminők nálunk voltak ismeretesek karjukból vért csöpögtettek egy edénybe és azt közössen itták ki. Tisztelték a Seregek Urat, a Hadurat és szokásban volt náluk az áldozatfelajánlás. Éppen úgy, mint nálunk, a mexikóiaknál is kedvelt dolog volt a melankolikus zene és a tánc sőt még ma is az és melódiáik és zenéjük típusa nagyon hasonlít a magyar zenéhez és szinte azt mondhatnánk, dalaikat hallgatva, mintha ők is "sírva vigadnának" és az ősrégi romok közt csodálkozva hallgatja az ember a mélabús magyar motívumokat. A mi gyors-csárdásunkat az indiánok "iarabe"-nek nevezik, vagy "petenerá"-nak; gyors, pattogó és ha a párok tánc közben forognak, a táncosnők körül lejtenek, míg azok kedveskedő negédeskedéssel el-el távolodnak párjuktól, hogy aztán még nagyobb kedveskedéssel térjenek vissza hozzájuk. A házasság az aztékoknál szent volt, aki elle vétett, a törvény ereje szerint halállal bűnhődött az anya, mint a család legfontosabb tagja, kiváltságos tiszteletnek örvendett."

Bánó úgy tartja, hogy a mexikóiak ránk magyarokra nézve nagyon érdekesek és kívánatosnak tartja, hogy alaposan tanulmányozzuk és ismerjük meg történelmüket. Különösen azok részére lenne ez fontos az aztékok, illetve toltékok írott okmányait tanulmányozni, akik a magyarság őstörténetétnek felderítését tűzték ki célul maguk elé.

Podhorszky Lajos azt állítja, hogy az ősi perui nép turáni eredetű és azon dolgozott, hogy a magyarság és az ősperui nyelvének gyökereit összehasonlítsa.

Ugyancsak érdekes a külföldi tudósok ama törekvése, hogy bizonyítsák, miszerint az ősi ibérek és baszkok nem a mai Spanyolország vagy Dél-Franciaország őslakói voltak, akiket az árja népek szorítottak mai lakhelyeikre, hanem afrikai rajokról van szó, mint a japydok, ősitáliaiak, ligurok és etruszkok esetében. Egészen önálló véleményt képvisel Stickel, aki őket sémi fajuaknak tartja, vagy legalább is nyelvüket ettől a néptől eredezteti. Corssen viszont az indogermánok közé sorolja őket, míg Decke a magyarsággal igyekszik az etruszkokat kapcsolatba hozni. Azt a csodálatos jelenséget is észrevette a tudós világ, hogy az etruszkok rituális szokásai a babilóniai vallási ceremóniákban is felfedezhetők. Ha ehhez hozzáfűzzük. hogy más régészek feltételezései szerint Görögország őslakói, a tengerjáró pelazgok, sémi fajú vándornépek lehettek-(Heinrich Brigsch szerint filiszteusok lettek volna, mert az ő fordításában a "plisti" sző "kóbor rablót" jelent), fel kell tételeznünk, hogy Ninive "sémitái" beletartoztak a nagy turáni népcsaládba - a citált tudós szerint -, mint azt sokan más tudósok is vélik.

Ami az u. n. "semi-pelazg hipotézist" illeti, szeretném megjegyezni, hogy a sémi típus egy Krétából származó ősrégi bronztáblán valóban felismerhető. Mózes könyvében ugyanis említés történik "Javán" fiairól és azok családjairól, akik egymás között megosztoznak a görögországi "nem sémi" szigetek és Kisázsia területén (ez volt az ifjabb törzs!), míg az öregebbik törzse Javánnak Keleten maradt. Ezért kapta aztán a hellén néptörzs és a tenger az "ion" nevet.

Bár leleteim főleg a trák kultúrát bizonyítják, nemcsak kizárólag magyar vonatkozásaik miatt érdekesek, hanem távolabbi értelemben európai szempontok miatt is, mert arra is rávilágítanak, hogy hol keressük az ősrégi európai kultúra bölcsőjét, magában Európában, avagy Ázsiában, ahogy korábban és általánosan vélik. Annyi azonban mindenesetre bizonyos, hogy az Eufrátesz és Tigris partjain korábban alakultak meg az államok, mint Európa déli félszigetein, ámbár Ázsiát és Európát egyazon világrésznek lehetne tekinteni.

Míg Európa minden szögletében élnek népek, ez nem vonatkozik Ázsiára, mert ennek a földrésznek a belseje sokhelyütt egészen kihalt, bár elegendő bizonyíték van arra, hogy e területek is lakottak voltak valaha. Ceylon és Madagaszkár szigetek állat-és növényvilágának formái feltűnő hasonlatosságot mutatnak egymás közt, míg ugyanakkor a szigetekkel szomszédos keletindiai és afrikai partokon ily méretű hasonlóság nem található. Ebből sokan arra következtettek, hogy a két nevezett sziget egy korábban elsüllyedt földrész maradványai lehetnek s a földrészt Lemuriának nevezték. Sokan úgy hitték, hogy ez a föld volt tulajdonképpen az emberiség bölcsője, a hajdani Paradicsom.

Gróf Kuun Géza szerint a kelet-irániak és az indo-árják őshazája csak Ázsia lehetett, vagy a Pamir fennsíkjain, vagy a Káspi tótól délre eső vidékeken. Kelet-Turkesztánban a tádzsik, a közép Iaxartesnél a szártok a maradékai azon vidékek ősi, iráni lakosságának és valamikor a Pamirtól keletre fekvő vidékeken, a Tarim-folyónál lévő hajdani virágzó városokat talán ezek a népek alapították. A Tien-Shantól délre és ennek a hegységnek a vonulatában lévő sivatagok, mint a Chotan, Aksu, valamint a Lob-nor tő között - ez a hír járja - hogy valamikor 23 hatalmas város létezett, (3) Az itt feltárt sírok egyikében egy lovával együtt eltemetett férfi sírt találtak.

0 0 0

Babilon volt az az ősi föld - az anyaföld - amelynek a kultúráját az Európában is megtelepedő sumer törzsek terjesztették. Különben nem lenne lehetséges, hogy ezeken a vidékeken az eddigi trák települések területén annyi félreismerhetetlenül babilóniai eredetű és vallási vonatkozású lelet bukkanik fel, amelyek származása igazolható. Ez a sumer civilizáció a világ legrégibb kultúrája volt, régebbi, mint az egiptomi, mert Sirgulla királyainak a feliratai K. e. 2700-ig vezethetők vissza. (4) míg a sumer nép ezt az ősi kultúrát megteremtette, rokontörzsei, a mai török-tatár népek elődei, Belső Ázsiában nomadizáltak. (5) Már az ismeretes történelmi időkben egyik törzsük, mint hódító nép, fel is vette az Izlám sémi kultúráját anélkül, hogy sejtette volna, hogy az ősei, a türk-tatárok, voltak valaha a néhai Babilon sémitizált népeinek tanítómesterei !

A trákokról Király Pál, a fehértemplomi gimnázium igazgatója "Gyulafehérvár története" című nagy munkájában azt írja, hogy "néprajzilag a dákok az indoeurópai fajhoz, illetve annak ős-iráni ágához tartoznak. Nyelvük maradékának túlnyomó része, illetve a még meglévő szókészletük, a szanszkrit nyelvből és az ugyancsak iráni ó-perzsa nyelvből fejthető meg és vezethető le." (Így pl. a Sarmizegethusa főváros neve Tomaschek szerint a szanszkrit "Zarmya-Palota" szóra vezethető vissza : a "zeget-jagat" és a "jigat"= ebben a "get" szócska = menni, és az "usa-asa" = fénylő, csillogó, amikből Tomaschek az "önmagát mozgó Életet besugárzó palota" jelentést hozza össze. Edelspacher Antal szerint viszont szavunk "Sarmise-getu-sa"-t jelent, amely a dákok és szarmaták nyelvén azt akarja mondani, hogy "Szarmaták-helye"-mert az iráni "gata, gathu" valami helyet, helységet vagy vár szót is jelent.)

Ugyanebben a munkában Király Pál azt is írja, hogy a dák nemzet Keletről érkezett Erdélybe, még pedig a szarmát síkságnak a déli részein keresztül átvonulva a Dnieperen, amely folyónak a partjain még a történelmi időkben is ott tanyáztak törzsrokonaik, az amadook (Ptolomeus III. 5, Thukydides 101, Livius39.) S azt is tudjuk - szerinte - hogy a dákok és besse-k a közös árja bölcsőtől elszakadt népek voltak és ezek a népek a skolotokat és sauromatákat megelőzve kerültek a Kárpátok völgyébe, a Haemus lapályaira és Rhodope hegységébe, betelepedve tehát az árja népek életterébe.

Ezzel a véleménnyel szemben Fressl a dákokat a szkíta-dákoktól származtatja, akik az Oxus vidékén tanyáztak és akiket a görögök

-nak, a rómaiak pedig daci-nak neveztek. Strabo is megemlíti a Meotis-nál lakó dahae népet.

Itt csupán az a célom, hogy a babilóniai kultusz különböző jellegzetességei, attribútumaiból csak azokat említsem és soroljam fel, melyek még ma a vallási hiedelmekben visszamaradt szokásokban és gondolat-kifejezésekben mindig szerepelnek és amelyeknek utánzatait a trójai és tordosi ásatások leleteiből megismertünk. Így említem meg pl. a babilóniai Nap-kultusz eszmei köréből a kerék és korong jelét, a madár, bogár, a háromszög, az egyik sarkára állított négyszög jeleit a kúpot, a piramist, az obeliszket, a csillagot és az életfát stb. Ugyancsak idesorolandók az Istar és Vénus jelképeiből a hold, a bagoly, a béka, hal és a szarvas holdak, valamint a fél- vagy egészgömbbel végződő piramis is. Asszir-babilóniai papok jelvényeiként megismerjük a fenyőtobozt, a lebegő sárkányt, a rózsafüzér gyöngyeit, a gondviselés kezét, zászlódiszes oltárt, skorpiót, mérleget, a pálcikákra fűzött és állványokra helyezett agyaggolyócskákat a reájuk vésett Nap-szimbolumokkal stb.

De míg a trójai agyaggolyókon a Nap és sugarai, a fénykerék, a bogár és az életfa bele van vésve, addig a tordosi agyaggolyók szimbolikája a háromszöget és a bogarat viseli a Nap-szimbolumaiként a megfelelő vonatkozásaival.

Már az egiptomi szarkofágokon ott látjuk a galacsinhajtó bogarat, mint az ébredő Nap pályájának jelképét. (6) A felkelő Nap rombusz alakú jelét Herodotos az egiptomi Apis, a szent Bika borjú homlokán látta. Ezt az állítását sokan kétségbe vonják, mások viszont szívesebben vennék egyéb forrásaikra hivatkozva, ha háromszög szerepelne a helyén, bár tévedésben vannak, hiszen a jellegzetes, egyik hegyére állított négyszög az akkád képírásban a felkelő Nap jele.

Mielőtt most gyűjteményem agyagkorongjairól írnék, előzőleg bemutatom egy babilóniai pecséthengeren bevésett és egy oltárra helyezett Nap-kerék képét. (1. ábra) Ennek a képnek hasonlatosságát szándékszom bizonyítani az én tordasi gyűjteményem agyagkerekeivel (2. ábra), ahol a korong egyik oldalán napsugárvonalakat látunk bekarcolva. Más ábrákon, hengereken 6, 7, 8 sőt 12 bolygóból álló csoportokat fedezünk fel (3. ábra). Más példányokon a babilóniai bolygók hierogrammjai láthatók olyan vésett jelekkel, amelyek a planétakultusz titkos papi írásának titkos mivoltával hozhatók kapcsolatba.

Mint egészen különleges jelenséget, megemlítem még azt is, hogy a babilóniai hét bolygó hét szent színe is szerepel a gyűjteményem agyagkorongjaira festve : Nergal-Mars hadisten vörös színe, Nebo-Merkur sötétkékje, Nindar-Ninip-Szaturnusz beégetett feketéje éppen úgy, mint a babilóniai és Khorsabád-i hét lépcsőfokú tornyokon és amely színeket az Ekbatana-i hét "kerítés" cölöpéin az ékírásos legendák szerint festettek oda. (7)

Az én különlegesen érdekes agyagkorongjaim felületén és az ugyancsak saját gyűjteményemben szereplő bálványokon ott található az akkád Nap-istennek, "Samas"-nak képírásos neve, trák nyelven = Zebeleiz is, majd "Sin" Hold-isten - Erdélyben "Hold leány" = Bendis (Pallas Athene-Diana-Artemis), továbbá "Anu" az Ég-istenének nevei (ez utóbbi Uranus-nak felel meg!) és ezek a nevek ugyanazon asztrológiai számrendszerhez tartozó jelekkel vannak leírva, amelyekkel Trója írástudói és a sumero-akkád Babilónia papjai használtak titkos írásként agyagba vagy kőbe vésve.

Így pl. az átformált "Anu" (4. ábra) akkád ideogram-jele, mely a Renan által bemutatott és föníciai írással írt feliraton Tyrus-vidékén a Nap és Hold jeleivel ugyancsak együtt találhatók.

Az 5. ábrában Renan a kereszt alakú ideogrammokban (képjelek) a kereszténység hatását látja, de ebben téved, mert ugyanezen kereszt a-laku ideogrammokat látjuk egyes trójai leleteken (agyaggyöngy 6. ábra) és egy edény fenekén Tordosban. (7. ábra), amely helyeken akkoriban a kereszténységnek természetesen semmi nyoma sem lehetett. Anu-nak ez az ideogrammja, mely itt Vénus-Istar-t, mint Anu leányát szimbolizálta Kelet Poroszországban, Marienburg környékén egy Hoppenbruch nevű helyen is előfordul és pedig egy Dr. Tischler által ismertetett csontvésőn két ízben is bekarcolva.

Erdély és Trója papja bálványképeiken és agyagkorongjain számjeleket véstek be, melyek rituális edényeiken isteneik megjelölését szolgálták, amennyiben e jelekkel tudatták, melyik istennek áldoztak a kérdéses edényekben.

Ezt a körülményt a trójai és tordosi leletek annyira feltűnő módon bizonyítják, hogy pél. az egyik égetett agyag trójai korsó (8. ábra) kétségtelenül a trák Pallas-Athene istennőnek szentelt edény volt. A 30-as szám "Sin" hierogrammja és a két a kebelornamentum bizonyítja, hogy Sin (a Hold) itt Erdélyben éppen úgy, mint Trójában, női istenség elképzelésében szerepel, bár a babilóniai Sin jelét megtartották.

A tordosi leleteim közt van egy égetett agyagból készült szénégető edény töredéke, melynek alsó feleként ugyanazok a jelek vannak bevésve. (9. ábra) Ehhez tartozik egy tölcsérformájú átlyuggatott fedő rész, amely arra szolgált, hogy a tömjénnel beszórt parazsat lefödje és amelynek felső része csőrszerűen ugrik elő.

Ez alatt a csőr alatt a Hold ugyanazon számjegye van bevésve, míg egy másik füstölő fedőn e csőr már szabályszerű bagolyfejjé alakult át (10. ábra). Itt tehát e jelek a szenes edényen és a füstölő fedőn, mint Pallas-Athene-Diana-Artemis-Bendiz hierogrammjai mutatkoznak és mint az istennő jelképei egyúttal azt is bizonyítják, hogy a füstölés és ama jámbor nép áldozata és imádsága Erdély védő istenasszonyának Bendis-nek lett felajánlva.

Különös, hogy Tordosban nem bukkantam rá a félhold formájú babilóniai henger szimbolumára. De a báró Nyáry Jenő ásatásai folytán előkerült Pilinből való különös gyűjtemény tárgyai között több ilyen kis agyagtárgyat láttam. (11. ábra) Így a báró Buckkenstahl-féle nagyszebeni Múzeum között is van egy nagyobb fél hold égetett agyagból (12. ábra) melynek rajzát a múzeum gyűjteményének őre, Müller Heinrik professzor szívessége folytán kaptam meg. Mindezeket a leleteket részletesebben megírtam egyik tanulmányomban, melynek címe "A római hódítás előtti Dácia bolygó-kultuszáról", amely 1887-ben jelent meg az Erdélyi Múzeum Közleményeinek IV. kötetében.

Ugyanez a tanulmányom a Német Embertani Társaság 1887-i I., az 1889-i II. III. és IV. "Korrespondenzblatt" című közleményeiben is megjelent. Az utóbbiakban közöltem azt a véleményemet is, hogy annakidején Dáciában imádság közben az agyagkorongokat - úgy látszik - letűzött rudakra, vágy cölöpökre húzták rá. Ehhez hasonló ábrázolásokat lehet látni a babilóniai pecséthengereken bevésve (13. ábra), mint azt később Menant, Lenormant, Babelon, Hommel-Onken és főleg Layard Írásaiban láttam.

A régészek által sokat vitatott kérdés : miért láthatók a Nap-isten szimbolikus jelei, - a kup, a piramis és obeliszk ugyanakkor Astarte-Vénusz szimbolikus jelei között, szerintem világosan azzal magyarázható, hogy Lakónia népei a hét szent bolygót hét obeliszk formában imádták (Pausanias). Jelenléte 5gy pecséthengeren szintén mitologikus jellegéből magyarázható. Ennek a kúpnak és piramis-párnak aztán Erdélybe is átvitték, amint azt a későbbiekben ismertetendő és a Traján-oszlopon szereplő kettős obeliszk szintén igazol.

Babilóniában ugyanis a vallási rendszer az égitesteket, mint az istenség megnyilvánulásait, kinyilatkoztatásait tekintette, mint megszemélyesített természeti erőket tisztelte és pedig a fizikai lét anyagának, szubsztanciájának kisugárzásaként, emanaciójaként, amelyet ők a világgal, mint az istenség művével azonosítottak és azután ennek eredetét egy tudományos, bölcsészeti rendszerbe foglaltak.

Így lett minden bolygó-istenség részese saját "másának", mint az eredeti másolatának, melyet visszatükröződésben Vagy az u. n képmásban megjelenítve tisztelt a nép. A férfiként elképzelt solaris-bolygó Nap-jelleget kapott és úgy tekintették, mint aki női képmásával vagy annak ábrázolásával valóságos házaséletet folytat és mindkettő ilyenformán egymást kiegészíti.

A legnőiesebb istenség, Anat vagy Nana sok különféle elnevezés alatt volt ismeretes s bár a sokféle név sokszerű tulajdonsággal, változó alakban és különböző formákban személyesítették meg, mégis egységes istenségnek tekintették, akinek pontosan körülírt személyiségébe belefoglalták minden sajátosságát és tevékenységét. Az istennő legfontosabb nevei közül megemlítem az Istar-Vénuszt, akinek bolygó-jellege volt és a szerelem-istennőjére vonatkozott, de ismerték Naná-t is a Nappal kapcsolatban, de csak házassági formában (Nap és Vénusz). Máskülönben Naná-t, mint Holdat = Gulá-nak is nevezték.

Akadtak istenségek soláris-nap-jelleg nélkül is, mint például a Sin = Hold-isten, de csak a Föld-del való viszonylatában, ahol egy lényegében chtonikus istenségként szerepelt. mint a Föld feleségének perszonifikációja. A Nap-hoz való viszonyában Sin-nek női jellege volt s ilyenkor Gula nevet viselt és ilyenkor Sa-mas-sal egyesült. Danténak valószínűleg volt tudomása erről a mítoszról - a Biblia ködös profétikus vonatkozásai, valamint a görög klasszikusok révén, mert csak így magyarázható a Purgatórium IX. énekének több megvilágítást igénylő részlete. A Hold kettős állása, kettős neme, kettős szerepe, Herodotosnak a méd mágusoktól átvett Afrodite-Mitrája, amelyről ujabb kutatók iráni eredetű források vizsgálatai nyomán, mint "Herodotos megbízhatatlan közléséről" nyilatkoznak.

Ez azonban tévedés, mert Samas-t napjellegével és eredeti női másával Sin-Gulá-val, vagyis a trák-dák Bendis-sel együtt és ilyen megjelenési formában ott találjuk Traján-oszlopán, a kettős obelíszken, a babilóniai pecséthengerek páros kúpján és a piramisokon, amelyek egyszeriben érthetővé teszik a Yacna egyik hely én szereplő "kettős istenségű Mitrát". Ugyanebből érthetővé válik az Artaxerxes újítási rendszerében említett Mitra kettős istensége, az Anahitnek Nap-Hold-kultusza, amely Herodotos szerint ugyancsak a babilóniai rendszer hatására fejlődött ki.

A paphi(8) érmeken szereplő Vénusz tehát nemcsakboly-gó jellege miatt van obeliszkkei, piramisokkal, háromszögekkel és kúpokkal díszítve (14. ábra), hanem azért is, mert mint Istar-Vénusz Samas-nak női párja volt és vele eggyéforrott. Ennek a viszonynak megértésére a bolygó-obeliszk figurák mellett ott található a Nap-jelkép is, a golyó-gömb, éppúgy, mint a Nap a Hold-Gulá-val való házasságánál is.

Samas és Istar-Vénusz kapcsolatainak egy érdekes metamorfózisa ismeretes Babilonból :egy golyóban végződő kup formája, ahogyan az a 15. ábrán látható. Ur-ghan királynak K. e. 4500-ból való és Sir-Gulá-ban talált sumer hengerén, de látható ciprusi hengereken paphi és sidoni érmeken (16. ábra). Mindennek dák utánzata látható egy tordosi és birtokomban lévő kúpszerű három oldalú kövecskén, melynek csúcsán egy kivágott golyó pihen (17. ábra).

Egy Felsőmagyarországi, őstörténeti településből származó urnán, mely ma a Magyar Nemzeti Muzeumban van díszként, két oltár és az áldozd maga van bekarcolva. Ezen oltárok egyikén látható a trák Vénusz - Bendis-nek egy golyóban végződő o-beliszkje is (18. ábra).

Márk krónikájában (Marci chronica de gestis Hungaro-rum, K. u. 1300.) olvassuk: "Fülöp, Fermó püspöke, az apostoli szék legátusa - azért, mert Kun László király (1290) nem keresztény módon élt, - meg tiltotta többek között, hogy a magyarok kunkalapot viseljenek."

Ez a kalap vagy süveg, egy golyóban végződő (koronázott) piramis forma volt, illetőleg egy ilyen kup, vagy obeliszk formához hasonló. Úgy látszik tehát, hogy még akkor is ismeretesek voltak a Nap-kultusz jellegét igazoló obeliszkek, piramisok és a kupok.

Meltzl Hugó kolozsvári egyetemi tanár, kinek tanulságos dolgozata : "Madonna és Astarte kultusz szolidaritása" sok tekintetben adott irányítást nekem kutatómunkámban, megemlíti többek közt, hogy még a mi időnkben is a városi házak kapuinak, kapufáihoz kupalakú köveket, csúcsúkon golyókkal támasztanak védelmi szempontból. De közben láttam azt is, hogy a mi Szamos-, Aranyos - és Maros-menti községeinkben a kapufa, melyeket vízszintesen felszegezett falécekből készítenek e kapuk közepén 1-7 lécet rézsútos formában úgy szegeznek fel, hogy golyóban végződő piramis formáját a trák Vénus-Bendis-ét szembeötlően mutatják. (19. ábra). De mindkét kapufa felső díszén a Nap háromszögletű szimboluma is ott található.

De az akkád mágia az általa megelevenített és személyesített tárgyait, mint egy család tagjait - a háromság - formájában is tisztelte és ebben a formában Samas-Gula - A Hold -vagy a Nap, a Hold és Istar-Vénusz egycsoportban ott szerepel egy hengeren. (20. ábra). Ugyanis a Nap kúpján egy félhold és a-zon Istar-Vénusz csillaga is be van vésve.

Egy Nabukadnezár képmásával díszített határkő planisz-féráján ez a háromság olymódon van megörökítve (21. ábra), hogy a Nap és a Hold kölcsönös viszonyuknak megfelelően feldíszített kettős-kup formájában ott láthatók az első két oltáron, még Istar-Venusz béka formájában ott található a harmadikon, amely háromságot az oltárok felett lebegő Nap, Hold és Vénusz bolygói igazolják.

Egy római-sidoni érmén Venus-Istar és Hold-Gulamindkét obeliszkje felett ott lebeg a Nap-korong (22. ábra). Ez a háromság díszíti ma a székelyfalvak házgerendáinak oromzatát. A székelyek magyar törzsek, akik Attila hunjainak visszamaradt részeként még Árpád-magyarjainak bejövetele előtt Erdély ke-leti határhegyein telepedtek meg és még ma is ott laknak és a-kiknek az ősi nyelvük, szokásaik, intézményeik több különleges jellegzetességgel még ma is élnek, a 23. ábrán bemutatok egy fából faragott csillagot, mely alatt a Nap-korongja és fölötte egy csillag látható, amely ott díszeleg az oromzaton.

Gróf Kuun Géza a mult évben végzett kutatásai szerint a székelyek a bolgár "Eseghel" törzsből származnak, amely törzset Attila seregének magyar részlegéhez számítja, mert a hunok nyelve törökös volt, míg a legrégibb székelység is mindig magyarul beszélt. Sőt a székelység magyar neve, a "székely", magában hordja az "eseghel" szó hangzását. Kuun Géza szerint a hunok és a kunok ugyanaz nép fiai, mivel a "hun" szó lágyabb formája a "kun"- "kumán" szónak.

Réthy László dr. szerint viszont a Bissene-törzsnek tagjai, vagy az Etel-közi magyarok törzsrokonai, akik a kunok által szorongatva visszahúzódtak Székelyföld keleti hegyvidékeire. (9)

Más előázsiai népek vallásos nézeteikben az ős-istent kétneműnek tekintették, mert néha összetévesztették az andro-gyn, nemileg kettős értelmű Nap- és Hold-istennel. Mint pl. az ősi arab népek a Schams-jukat női Nap-istenként (alilahat) ) - Herodotásnál az Alilat - tisztelték, a dák géták Tomaschek szerint trák vonatkozásban Zabeleizis névvel - mely a Zalmoxis egy formája - egy a Nap-isten imádták, aki Herodotos trák Ares-ével azonos. Csodálatos az egészben, hogy ezekben a nevekben hogyan olvadt bele, vagy szövődött össze az egiptomi Izis. Bár Tomaschek megjegyzi, hogy az "izi" végződés az iráni "yazia" = tiszteletreméltó rövidítése is lehet.

A perzsák egy Lunus nevű Hold-istent imádtak, míg Erdély területén és Trójában a Hold-istennőnek áldoztak. Kár, hogy Herodotos, ki az általa ismert összes népek isteneinek eredeti neveit sorra feljegyezte, csak éppen a trák neveket hanyagolta el, kivéve Zalmoxis=Zebeleisis Nap, illetve égi-isten nevét s őket egyszerűen Mars, Dyonisios, Artemis nevekkel jelölte meg. Dyonisios egyenlő a trák Sabazius, kinek neve személyében a róma Sol-lal esik egybe. Artemis pedig a trák Mend-dis = Bendis. Trák istenségként említik meg Molis-t és Atart-tist = Istar-t. Király Pál szerint az előbbi valószínűleg a halál az utóbbi pedig a ház és tűzhely istennője.

A pontusi, perzsa Lunus és a kiázsiai Men-Hold-istenek tehát csak vándorlásaik utján lettek istennőkké. Az eredeti Eufrátes-i Hold-istennek más neve és más neme volt és neve így vándorolt Szirián és Főnicián át Kis Ázsiából Ciprusba, Trójába és Samothrakén át Erdélybe, ahol sajátos jellegét és nevét elnyerte éppen úgy, mint az illyr, pelazg, tribali stb. törzseknél történt.

Az említett Nap- és Hold-istenek egymásközti viszonya, illetve együttes megjelenése babilóniai jellegét egy henger kettős kúpja (24. ábra) és egy másik henger, kettős, miniatűr piramisa bizonyítja (25. ábra.)

Hogy azonban mindkét égitestet Erdélyben is kettősen tisztelték, azt Apolodorus örökké fel nem becsülhető munkájával - a Traján-oszlop 16. csoportjában - Fröchner - 50-51 tábla, örökítette meg. Ott ugyanis látni két egymástól függetlenül felállított és négyszögletes területen körülkerített obeliszk forma oszlopot, melyeket Traján és kísérete megbámultak. (26. ábra) Ezen ábra hátsó részében látni egy cölöpökön nyugvó és fent kihegyezett, beékelt oszlopokkal összekapcsolt fedetlen kerek épületet, melynek oldaldeszkáit, mint a hordó dongáit hatalmas abroncsok tartják össze. E kerek épület mögött egy magas rúdon lebeg a dák sárkány és mellette egy zászlócska. Ezt a fedetlen épületet Király Pál a Nap-isten templomának tartja, mert igen nagyon hasonlít a Zilmisus hegyén álló építményhez, melyet Macrobius, Alexander Poly--histor szerint az első évszázadunkban irt le.

Az, hogy a hengereken és a dákoknál, valamikor oly gyakorta előforduló kettős kúpok és obeliszkek a Nap-isten szimbolumai voltak, valamint az istenség női része. több, mint valószínű. Különös azonban, hogy Frőhner nagy munkájában ezeket a dák, álló oszlopokat farkasvermeknek tulajdonítja, annak ellenére, hogy a háttérben lévő épületek jelentőségét Apolodorus kiegészítőén jelölte meg.

Ennek a megerősített szentélynek dák tábori jele a magas póznán lebegő kígyó, illetve sárkány (27. ábra) ott szerepel éppen úgy, mint a mása a Nap- és Hold-oltárok hengerein. (28. 4) A szkíták és pártusok hadi-tábori jele ugyancsak egy lándzsára fűzött nyitott szájú, ezüst sárkánykígyó volt, melynek testét bőrből, vagy szövetdarabokból készítették. Ezeket a hadi, tábori jeleket Traján idejében a rómaiak is átvették. A babilóniai legendák sárkányát, illetve kígyóját, Tiamat-nak = pikkelyeitől megfosztott -nak nevezték. Tény, hogy az akkádoknál a kígyó egyik jellegzetessége volt Ea-nak, a Halnak a Tudás Mesterének az Oceánok királyának, Helladius-Oes-ének, Berosus Oanesének (Ódákon, Dagon) képmásában való ábrázolása. A dák

a román drakul = ördög, a mai Balaur = zmeu = sárkány, a bibliai kígyó, a repülő óriáskígyó alak egy sokértelmű fél-állat és a Drakos-ok barlangjainak és palotáinak a lakója, de vizekben is lakik, (vízi nimfa). Siru-t a kígyó alakban ábrázolt kígyókirályt már a K. e. 1131. körüli babilóniai határköveken is látni.

Mediában az iráni hódítások előtti időkben a főisten kígyó alakban volt ábrázolva. De a turáni népeknél is ismerték a kígyó isteneket. Az akkár dythirambuszban a mitológiai kígyót "kétfejű kígyó"-nak ismerték. (A magyarság hétfejű sárkánya). Az iráni és ősi méd hiedelmek elkeveredése révén a kígyó-isten a "rossz"-nak megjelölésed paradicsomi kígyó) úgy, hogy a mandaizmusban Ahriman-nak kígyó alakja van, (10) hogy ily formában juthasson Ahuramazda közelébe. A kígyónak ebben az alakjában a babilóniai Ahriman lett láthatóvá a hengerek Nap- és Hold-oltárain. Tehát nem mint a Nap-isten szimboluma.

A Nap- és Hold-isten együttes ábrázolása és tisztelete Babilóniában nemcsak a a kettős kúpok és obeliszkek formájában, hanem a kup és korong alakban, mint a Nap-jelképe is kifejezésre jut, A Khorsabad-i kaputornyok mindkéroldalán párosított, radarszer ü korongok (29. ábra) is jelzik a Nap- és Hold-isten mitikus viszonyát. Ugyanígy szerepel egy Balawat-ből származó bronzkapu egy töredékén két, oltárra tett állványon, két rúdon álló korongot. (30. ábra)

Viszont egy ugyancsak Khorsabad-i domborművön az oltár álvány rudjain szintén golyókat láthatunk, mint a Nap szimbolumait. (31. ábra) Ha nem tévedek, Dárius Hystaspes is ismerte ennek az együttes Nap- és Hold-Istennek a kultuszát, mert a perse-polisi sirmelékének északi oldalán lévő domborművön két kicsi. golyóban végződő kúpot helyeztek a trónusán ülő király mellé. (32. ábra) Talán az a két oszlop, melyeket a bibliai Salamon király (Királyok könyve) egy főniciai mesterrel, tehát nyilván föníciai minták után, a már készen álló jeruzsálemi temploma elé felállítatott, szintén ebbe az eszmekörhöz kapcsolódik. Ezek ércből voltak öntve és "Jáchia"-nak = szilárd, erős, valamint 'B"oas-nak ="az erejében lévő"-nek nevezték őket.

Éppen úgy, mint a kettős kup, a piramisok és obeliszkek vonatkoztathatók a Nap-ra és Hold-ra, úgy jelentette az akkád "Agu" név mindkét istenségnek a megjelölését. Asszír nyelven "Agu" ="erős"- "heves". Az ékírásos szövegekben viszont a Hold-isten ideogrammja "SIN". Az asszír "iri"= szolgát jelez és ezért a királyok neveihez csatolva, mint díszjelző "Iri-aku" a "Sin szolgájá"-t jelenti. Zend nyelven viszont az "aghu" sző "urat" és "parancsolót" vagyis szintén királyt jelent. A perzsa Nap-isten Mithra mellékneve "agu". A semitizálódott akkád, vagy neo-sumer kiejtésben az "agu"-nak értendő.

A Nap-isten "Agu" és "Aku" névformái - mint azt a már idézett Meltzl Hugó találóan megjegyzi - kétségtelenül az u. n. "Samotraki Háromság": Axieros, Axiokersa és Axiokersos kialakulásához vezettek. Az "Acuinos" dák Nap-isten, egy az Ad-aquas-ban talált, vagyis a mi Kalán-unkban szereplő felirattal azonosítható. (C. J. L. III. 1403.) így a babilóniai és dáciai népek eltűnt vallásának emléke legalább is igy, képes ábrákban mégis fennmaradt és még inkább a trák és babilóniai "Agu" névelemzésekben ma is felfedezzük.

És most vizsgáljuk meg, mi maradt még meg a Nap-kultusz háromszög, kup, korong s kerék szimbolumaiból és azok elváltozott hatásaiból a mai hagyományokban.

Gyűjteményem kerékformáju, korongalaku tárgyaival a; pozsonyi teológiai akadémia igazgatója, Schneller István összefüggésbe hozza az u. n. "keresztjárás" fakeresztjével. Mint minden európai árja település lakóinak utódainál, még ma is megfigyelhető, hogy a népies ünnepeiken ez a kerék, kup és kotongformáju vagy háromszögletű Nap-szimbolumok sokféle, de természetesen már nem mindig értett jelentésben tovább élnek és használatban vannak.

Schuster Vilmos, szászvárosi evangelikus lelkész egy igen tanulságos dolgozatában "Deutsche Mythen aus Sieben-bürgischen Quellen" címmel (Verein d. Siebenb. Landes-kunde X. Bd. 1876.), megemlíti a szász népszokásokat. Az én jelenlegi néprajzi, illetőleg vallástörténeti munkámmal kapcsolatban ennek a dolgozatnak az adatit igen értékesnek találtam. Így pl. azt írja, hogy Apold-ban a nép Péter-Pálkor, junius 29-én, alkonyat kezdetével egy almával, cseresznyével és süteménnyel teleaggatott árboc körül táncol, mely népszokás annak emlékeként maradt fenn, hogy a Napnak, lementekor áldozatot mutattak be vallásos táncokkal kísérve.

Zsiberk községben viszont János-napkor táncoltak egy árbóc körül, melynek tetejére egy kocsikereket helyeztek. Ugyanezt a napot népi tánccal ünnepelték Mirkvásárott azzal a változattal, hogy a kerékre egy méhkast helyeztek és azt lejtették körül. Ez esetben a méhkas a kúpot helyettesíti, mely ép oly Napkultusz jellegű, mint a kerék. A kereket azért alkalmazták a Napkultuszban, mivel ezt az égitestet egy izzó, forgó keréknek képzelték el.

Kelnek községben és Nagydemeteren az év leghosszabb napján régebben egy szalmával burkolt és meggyújtott tüzes kereket gurítottak le a hegyről, vagy a toronyból. Orbón a fiatalság szentestén égő, szurokba mártott szalmakoszorukat lobogtatott a templom tornyából, mintha azok tüzes kerekek lettek volna. Ez a szász községek fiataljai által gyakorolt népszokás éppen úgy importált, átvett szokás, mint ahogy Rom osz község szász asszonyai a hat évszázadon át készített horgolt munkáinak mintája.

Karácsony estéjén az u. n. betlehemező gyerekek egy pálcát visznek magukkal, amely végén egy ragyogó csillag látható, mely valószínűen szintén egyike a Nap-szimbolumoknak, mintáz egy babilóniai pecséthengeren is látható (95. ábra).

Ugyanilyen csillagforma szerepel egy ciprusi hengeren is (96. ábra), de megtaláljuk az én gyűjteményemben is (97. ábra). Vajon nem elegendő bizonyítékok a felsoroltak a babilóniai eredetű bolygó-kultusz folyamatos továbbélésének a leleteken és népszokásokon keresztül ?

Az északi árja népek - skandinávok - hiedelmei szerint a Nap, karácsony táján, az úgynevezett "Jul"-ünnepen egy vadkan által ejtett sebeiben szenved (Adonis metamorfózisa!) és annyira el van gyengülve, hogy nem képes az őt környező hideg, alvilági életből az északi égre felemelkedni. Ezért fiatalítják, gyógyítják és újítják meg a meggyújtott kerekek szimbolumával. Svédül" juel", finnül " juhl", skótul "yul", a dán nyelvben "hjul" az indiai "hul" mindannyian kereket jelentenek, illetve a kerék ünnepét. Sőt, ahogy azt Khun írja, a bolgároknál a december hónap "kolozegu"-t jelent, amelynek értelmezése: napkerék-gyujtás-nak felel meg.

A megfiatalítást, újjászületést, illetve annak eszméjét sokféle formában látjuk a Nap-kultuszban. A sumer-akkád Thammuz Dumuzi (Adonis), az egiptomi Osiris, az indiai Cyavana, a pelazg Dyonisios, a trák Sabasios, Kronos-Saturnus minden évben és mindig ujjá születtek és újjáéledtek, ősi Írásokban maga Krisztus, mint új Nap és új Fény terjesztője szerepel.

Mig falvainkban ezeknek a szokásoknak és ünnepi cselekményeknek a jelentősége már régen ismeretlen, a német és francia nép tüzes kerek alkalmazását saját szórakoztatásukra használt tűzijátéknak tekinti anélkül, hogy ennek a szokásnak a tulajdonképpeni jelentését ismernék, pedig a bevándorolt kelták és ős-germánok ezekkel a szokásokkal honosították meg a Nap-kultuszt hogy t. i. a tüzes kerekekkel a Nap-istent befolyásolhassák.

A korong-hajtás, korong-verés a germánoknál középen átlyukasztott fakorongokkal történik, mely eket tavasszal meggyújtanak és átdugott karókkal gyorsan megforgatnak és azután úgy dobják fel őket magasra, hogy mint repülő kerekek legyenek messzire is láthatók. Ezzel d. Ernst Krausa szerint azt akarták jelezni, hogy a Nap az égbolton, míg felemelkedik, a vetést és gyümölcsöt megérlelhesse. Es még érthetőbbé válik az egésznek megfordít ott formája János-napkor, amikor a Nap újra megkezdi lefelé-való útját. Itt éppen úgy mint a kelneki és nagydemeteri ifjúság csinálta, egy szalmával burkolt, szurokkal bekent öreg kereket, meg esetleg egy öreg szurkoshordót gyújtanak meg, hogy azt egy magas hegyről a folyóba gurítsák. Még 1823-ban is így csinálták Mozel-mentén és más bortermelő vidéken. Ha a kerék még égett, amikor a folyóba zuhant, azt jelentette, hogy a szüret igen jő lesz.

A következőkben azt is bizonyítani akarom, hogy Erdély lakosainál is ismeretes volt az ázsiai Nap-kultusz, illetve annak emléke és e kultusz jelképei sokféleképpen megnyilvánulnak. A hátszegi völgyünkben Ponor községben a legények nagyszerdán este egy szalmával befont kereket gurítottak le a faluszéli dombról és közben tréfás példálózásaikkal a lányok jövőjére váltakozva célozgattak. Általában a falusi lányok jövője e tréfás játékok után dőlt el. Régi szokás szerint ennek a meg nem vasalt keréknek kopottnak kell lennie. A kerék-szimbolum ott van különben ma is ott van a templomok és házak külső falain s még az útszéli kereszteken is be van égetve. (33. ábra) Ezek a fedett keresztek sokhelyütt egy kis kölrülkerített térség közepén úgy vannak felállítva, mint ahogyan a Nap szimbolumai, A kup és a háromszög, melyek rudakra, vagy cölöpökre vannak felállítva, ugyancsak körülkerített helyeken vannak. (34. ábra)

Gyűjteményem kultusztárgyai közt vannak kis agyagku-pok. Az egyiknek az alsó felén tengelyiránt van egy mélyítés, hogy azon állíthassák fel a kis kupocskát, azért, hogy az istentiszteletkor megfelelő magasságban állhasson a föld színe felett (35. ábra)

Király Pál is Zalnoxis-sal kapcsolatban úgy hiszi, hogy ez a tordosi kup Nap-szimbolum és pedig a sugár vonalai miatt, melyek a kup alsó felének a közepéből indulnak ki. (36. á.) Ezt a kúpot valamint a báró Nyári Jenő által a pilini ásatásoknál talált hasonló darabokat, valamint a gróf Waldstein Károly által Csehországban talált, végül az Alsó Ausztria földjén kiásott ilyen darabokat az én tordosi gyűjteményem utánzatainak tartom. (20. ábra)

Az egész úgy tűnik fél, mintha bolygó-kultusz kontinuitása Üdvözítőnk fedett keresztjein is megnyilvánulna, hiszen a kereszt formája is a három szöget mutatja, mint a babilóniai kultusz szimbolumát, melynek eredeti alakja úgy változott keresztté. hogy a keresztfa álló szárát a háromszög felső sarkáig nyújtották. (37. á.)

Az erdélyi falvak fakeresztjein látható, beégetett u. n. "isten szeme" (38, ábra) azonos a pecséthengereken bevésett, sugaras háromszög Nap-szimbolummal. Ez a sugárzó embléma a templomokban ott található az Üdvözítő fején, ugyanabban a háromszög formában, mint ahogyan ez a sugaras háromszög a Nap-isten fejét a különböző mitológiáknál besugározza. (39. ábra.)

Hátszeg vidékén vannak kónikus-kupos-tetős fakeresz-tek, melyeknek ágai körül köríveket alkalmaztak úgy, hogy a kereszten a teljes kör vagyis a Nap- korong szimboluma látható. (40. ábra.)

Kérdem, ha a mi tetős keresztjeinek nincsen semmiféle kapcsolata a Nap-háromszög szimbolummal, akkor miért díszíti a nép azokat még ma is középükön kerékkel, koronggal, vagy háromszöggel ?

Erdős hegyeinkhez vezető utakon még ma is látható faoszlopok állnak sokhelyütt, melyeknek csúcsait fakerekek díszítík (41. ábra.)

Majláth Béla a liptómegyei ásatásai során talált olyan hengerekre bevésett napkorong-szimbolumokat, melyek egy ősrégi település kultúrtörténetének maradványai voltak. Ez a lelet ma a Magyar Nemzeti Múzeumban van. (42. ábra) Az agyagkorong felületén van egy kör, azon belül az egyik figura a tűzszimbolumnak tartott horogkereszt volt, azaz a "svastika" volt bevésve. Ez a jel India, Kína és Európa őstörténeti leletein előfordul. A. H. Sayce közli, hogy e jelnek ősi hazája Európa, helyesebben a hittiták hazája Kis Ázsiában, mert ez a horogkereszt sem a babilóniai asszir, sem a föníciai ásatásoknál nem fordult elő. Mindazonáltal én a horogkereszt ősi példányát az Istar-t körülvevő szimbolumok között látható, lebegő, repülő madárban látnám. (43. ábra) Ezt az adatot igen figyelemre méltónak tartom, hiszen maga Sayce és Schúemann az Ilios-ában és Tiőjá-jában megemlíti, hogy a Ciprus, Athén és Mikéne ősi leletei között talált svasztikákban repülő madarakat ábrázoló horogkereszteket látnak. Ez annál inkább fontos, mert ez a körülmény bizonyítja, hogy a jelet Babilonban, Asszíriában mégis csak ismerték. Viszont hogy ez - ahogy eddig hitték - a tűz jele, vagy a Diaus. az árja Zeusé, Indráé-é (az első indiai isten) a skandináv Thort vagy Donnai-t jelképezi-e vagy a szláv Perun-t vagy Perkun-t, éppen olyan kérdéses, mint amilyen kétséges talán az a véleményem, hogy a jelzett szimbolum Istar jelvényei között a hengereken látható és mivel Istar arca előtt lebeg, vagy maga Istar, esetleg szellemi Szikra, vagy Istar-tüze lehet.

Már az egiptomiak szerint is Vénusz úgy szerepel, mint a Hajnal és a Nap-lemente égi madara.

Már az egiptomiaknál is Vénusz úgy szerepel, mint "Hajnal" és a "Naplemente Égi Madara" és Babilonban a Galamb volt az Istar-Vénusz jelképe. Mint ahogyan ma is a Szentháromság jelében a madár (-galamb-) a Szentlelket jelenti, úgy a horogkereszt-szerűen megnyírt madár a pecséthengereken Istar szellemét jelképezheti. Ez az álláspontom jogosult, mert a Müncheberg melletti Altmarkban (Lindenschmidt :H an dbuch der deutschen Altertumskunde, 167. old, 58. ábra.) talált fémlándzsán látható szimbolumok ezt igazolják. Szerepel e lándzsán a Triquet-ra, a Félhold és a Svasztika. A Triquetrá-ban a Nap-kerék legősibb formáját ismerjük meg, a Svasztikában viszont Astarte- Vénusz bolygó képviselőjét és az egész rajzcsoportban a hengeren bevésett Háromságot : Nap, Hold, Vénusz bolygókat ismerjük fel.

A Svasztika indiai érméken már K. e. 400 táján előfordul, de megtalálták már New Jersey Államban, Észak Amerikában egy ősi települési helyen, amelyet Cuningham Páli-írásjelnek vél és szerinte valamiféle tűzcsiholó szerszámot jelképez.

M. Müller a berlini Királyi Kabinet trák eredetű aranyérméken előforduló Svasztikákban a trák Nap-Istennek, Zalmoxis-nak jelképét látja. Valószínű azonban, hogy inkább a trák Holdistennő, Bendis bolygó jellegű ideogrammjának kell tekintenünk.

Érdekes, hogy a trójai agyaggyöngyökön lévő (44. ábra.) valamint a tordosi fogontyus edénytöredék (45. ábra) díszei a horogkeresztek, itt, az ősi erdélyi földön a nép háziipari díszítményein teljes eredetükben átöröklődtek és meggyökeresedtek.

N a gy en y e d vidékén pl. a hegyvidéki lakók (46. ábra) gallérjain hímezve fordulnak elő. Herpelyi Károly ottani gimnáziumi tanár gyűjteményem több tárgyán akkád írásjelet ismert fel a hímzéseiken. A Svasztika különben húsvéti tojásokon is előfordul. (47. ábra)

Ugy látszik, hogy a 44. ábrán bemutatott agyaggyöngy véleményemet igazolja a tekintetben, hogy a Svasztika tényleg Is-tar jele volt.

Schliemann azt hitte, hogy a Svastika jobbra torzított szárai a Tűz szimbolikus jelére vonatkoznak, balra torzított szárai ellenben a Víz-szimbolumot jelentik és egyben a Nap és Hold jelképeinek is megfelelnek. Ezzel ellentétben, szerintem a trák Ben-dis, Hold-istennő jelképei, aki bár női jellegi kultuszt élvezett, a Nap-isten férfi jellegének misztikus "párjának", vagy "felének-részének" tekintették.

Folytatom még az egyre jobban eltűnőben lévő, de még eddig felismerhető Nap-isten kultusz emlékeinek leírását gyüjteményemmel kapcsolatban, főként azért, hogy egyre tisztábban bebizonyíthassam, miszerint az európai, de különösen az erdélyinép szokásaiban az ázsiai hagyományok nagyon jelentős szerepet játszanak.

Hunyad-megyében az erdős vidékek községeiben néhány helyen, az utak mentén alaktalan, másfél méteres kőkupokat láthatunk (48. ábra), melyek előtt a vándorok levett süveggel állnak meg és kereszteket vetve ösztönszerűleg imádkoznak. Ha megkérdezzük őket, miért csinálják ezt, nem tudnak választ adni. De kétségtelen, hogy a népáhitat a Nap-kultusz szertartásaira vezethető vissza. Ezek a kőkupok ősrégi szimbolumai a Nap-istennek a tordosi gyűjteményben csak úgy (49. ábra), mint a babilóniai emlékek sorában. (50. ábra)

Végül még valamit, amely a Nap-kultusz szolgálatában alkalmazott táncokból a népszokások terén mutatkozik. Dél Erdélyi részek lakóinál még ma is ismeretes karácsonykor az u. nevezett "kalugyér" vagy "kaluzser" tánc. Az eredeti neve ennek a táncnak ismeretlen. Mai nevét "szláv"-nak vélik és a "kolo" = gyűrűből vagy kerék-táncból eredeztetik. (11)

A kaluzser eredetileg fegyvertánc volt, amelyben azonban a csillagok mozgását, a bolygók pályáját is jelképezték a táncforgás közben. Samothrák ünnepségek alatt, ősi időkben a papok asztonómiai istenségek jelképes öltözeteiben mutatkoztak, ami viszont egiptomi hatásra mutat átalakulása után. Táncuk u. i. a Nap- és Hold-istenségeket szimbolizálta és a táncmenetben ezért a nekik megfelelő álarcokat is viselték. A trákok sabaziai körtánca is a Nap, Hold és a bolygók mozgását igyekezett utánozni. Az arkadiai Polemo a tánc nevét "Salius"-ból vezeti le, Critolaus viszont a samohtrákiai "Saon"-ból, aki Aeneas-szal a trójai "pena"-tokát Laviniumban telepitette meg, ami azt bizonyitaná, hogy a tánc maga trák eredetű.

Megyénkben ezt a táncot 12 legény járja. (12) Ez alkalommal köznapi ruhájukat ünnepi köntössel váltják fel. Hímzett ingeiket gyapjuszőttes, színes övvel erősítik meg derekuk körül, amelyet vállukon is átvetnek kereszt formában. Ez a viselet azonos a babilóniai papok ruháit összefogó vállkötő szalagtoldalékkal, amilyeneket a hengerpecséteken és babilóniai idolokon láthatunk. Fehér posztó nadrágjuk, amely nagyon szűk, egészen csizmájukba ér, vállukra finoman rojtozott női tarka kendő van átvetve, mely fő -ként a bal hátat és mellüket fedte. A kendő végeit az övükön erősítik meg. Tánc közben a térdszallagjaikra függesztett rézcsörgők barbárul hangzó zajt vernek, míg kezükben furkósbotot viselnek. A berlini Néprajzi Múzeum igazgatója, dr. Voss Albert még azt is megjegyzi róluk, hogy a táncban nők nem vesznek részt.

Az előtáncos a wetawu" állítja körbe a 12 legényt és ő irányítja a különböző fordulatokat, melyeket a táncosok körben forogva egymás után utánoznak, régebben fuvola, ma pedig bárminő zene kísérete mellett. A tánc hevében különböző irányokban forgatják botjaikat, azokat átugrálják, vagy ütemesen egymáshoz verdesik. A múlt század első esztendeiben a táncban egy rikító színű ruhába öltözött, mókázó bohóc is részt vett és akkoriban a tánc még egy póznára erősített kerék körül forgott, amelynek végére egy csöbör bort függesztettek és mely azé a legényé lett, kinek sikerült azt onnét lehoznia. A győztes legény társaival a helyszínen sebtiben megitta a bort.

Xenophon "Anabasis"-ában leírja a a mysiaiak és trákok táncait. Ebben a leírásban a kaluzser-tánc két figuráját kétségtelenül felismerhetjük. Finály Henrik egyetemi tanár fordításában az erre vonatkozó rész így hangzik:". . . Korylas, Paphlagónia akkori fejedelme követet küldött az átvonuló hellénekhez... ezeket baráti vendéglátásban részesítették és lakomát rendeztek nekik, miközben nádbólfont gyékényeken hevertek és fapoharakból ittak. Áldomás után elénekelték a paan-t és akkor előbb a trákok álltak fel, hogy fuvola hangja mellett fegyvertáncot járjanak, miközben nagy ügyességgel magasakat ugrottak és kardjaikkal hadonásztak. Végül az egyik táncos rajtaütött valamelyik társán s ez ügyesen mókázva esett el, mintha megölték volna, mire a paphlagóniaiak hangosan felkiáltottak. Erre a "győző" elszedte a "legyőzött" társ fegyvereit és a "sitalká"-t énekelve elvonult. Néhány trák pedig elvonszolta a legyőzöttet, mintha halott lett volna, bár semmi baja sem történt. . . Ezek u-tán egy mysiai lépett elő és két pajzzsal járta a táncot, majd bemutatott egy perzsa táncot is, miközben a pajzsokat összecsapdosta, térdeit behajtotta és újból fel-felállt" A trákok magasugrásaiban, valamint a mysiaiak térdrehullásában és felugrásában felismerhetők a kaluzser-tánc, sőt az utóbbi nép tréfás táncosai még a 40-es években (14) szokásban lévő bohóckodással azonosíthatók. A különbség mindössze annyi, hogy fegyverforgatás helyett botokkal hadonáznak, de az árboc, a rajta lévő kerék és a körülötte forgó körtánc is hatásosan bizonyítják, hogy ez a szertartás az ősi Nap-kultuszhoz tartozik, épp úgy, mint a befejező borivás is.