Ennek akkoriban nem sok jelentősége volt, mert elsősorban mind erdé­lyiek és magyarok voltunk, román megszállás alatt. Ott kezdte el pályafutását egy másik zsidó gyerek is, Havas Emil, aki egy szép napon bejelentette: „Nem gürcölök én itt tovább, hanem ki­megyek Amerikába, és ott leszek újságíró."

Még aznap délután átment a New York nevezetű kávéházba, ahol a román egyetemi hallgatóknak külön törzsasztaluk volt, és szembeköpte az ifjúsági elnököt. A felmérgesedett diákok jól elverték, és másnap már harsogta a nagy hírt a világ minden rá­diója: zsidóverés Romániában, ölik a zsidókat Kolozsvárott! Két napra rá ott volt a repülőjegy a Havas Emil zsebében, és repült New Yorkba, ahol állás várt rá a New York Timesnál.

Nagy csoda volt ez, sokat beszéltek róla, de aztán a magyar­ellenes hangulat egyre sűrűbb magyarveréseket eredményezett, ezekről azonban nem tettek említést sem a rádió, sem az idegen nyelvű újságok, s Erdély magyarjainak nem volt hova menekül­niök előle. Helyzetünk egyre romlott, s végül is ránk szakadt a második világháború. Aztán a németek megkezdték összefog­dosni a zsidókat, mi meg próbáltuk elrejtegetni a szerencsétle­neket~ ahogy lehetett. Behívtak katonának s mentünk háborút csinálni. Fölfordult a világ. Milliók pusztultak el, milliók váltak földönfutókká.

Engem Bajorföldre sodort a vihar, ott nyomorogtam nehány évig, majd Hamburgban lettem éjjeliőr. Közben megírtam ne­hány könyvet is. Ebben az időben jelent meg egy aprócska elbe­szélésem, Kicsi Anna sírkeresztje címmel, melyben szó van egy zsidó boltosról, akit elrejt a falu, s amikor rázúdulnak a musz­kák a házakra, szaladnak az emberek a zsidóhoz segítségért, de annak nincs ideje, mert a kommunista pártot kell megszervezze a városban. Alig jelent meg ez az elbeszélés, máris nekem estek: „Antiszemita uszítás! Antiszemita náci! Hogy mer ilyesmit írni! A zsidók mindég segítették a népet!"

Így lett belőlem először antiszemita. Aztán 1950 augusztusá­ban négy kisfiammal együtt Amerika földjére léptem. Alig kö­pött ki magából a nagy hajó, olcsó kis New York-i hotelszobám­ban megjelent Havas Emil. Végignézett, mintha sohase látott volna, és kijelentette: „Maga még fiatalember! Írásai után több­nek gondoltam. Maga tehetséges! Ezért elhatároztuk, hogy meg­mentjük magát. Egy javaslattal jöttem."

A javaslat ez volt: írjak nekik egy könyvet, ahogy azt ők kí­vánják, és „ők" bestsellert csinálnak belőle, a Readers Digest is lehozza, és filmet is készítenek. Arról azonban, hogy „miképpen kívánják", nem volt hajlandó nyilatkozni. Én pedig ragaszkod­tam ahhoz, hogy csak úgy tudok írni, ha tisztán látom a témát. Még fenyegetni is próbált: „Ha nem fogadja el a javaslatunkat, egyetlen könyve se jelenik meg Amerikában! Mert akár hiszi, akár nem: itt vannak a kezünkben a kiadóvállalatok, a sajtó, a televízió! Amerika azt lát, amit mi akarunk, hogy lásson, azt hall, amit mi akarunk, hogy halljon, és azt olvas, amit mi aka­runk, hogy olvasson!"

Nem tudtunk megegyezni, és Havas úr haragosan eltávozott. Hamarosan rájöttem, hogy igazat mondott. Amikor első kézira­tomat megküldtem az egyik jól ismert ügynöknek, nehány nap múlva visszajött minden magyarázat nélkül. Miután ez több­ször is megismétlődött, megalapítottam az Amerikai Magyar Szépmíves Czéhet, erdélyi mintára, és később a Danubian Press nevezetű kiadóvállalatot. Vén koromra mindkettő megbukott ugyan, de azért kiadtunk összesen 22 könyvet magyarul és an­golul, s a Transylvanian Quarterly, Hungarian Quarterlyés The Central European Forum nevezetű folyóiratokat.
Az antiszemita jelző nagy erő itt Amerikában, azt beismerem. Nehéz küzdeni ellene. Mindössze az bosszantó kissé, hogy nem szolgáltam rá. Még csak nem is amiatt bélyegeztek meg, amit írtam, hanem azért, amit nem voltam hajlandó vaktában megírni.

De ilyen az élet! S én inkább vagyok szegény ember tiszta lelkiismerettel, mint gazdag ember, ki szégyenszemre eladja magát. (kiemelés mm. szerkesztö)

Forrás: Erdély Ma
Ajánlotta: Pásztori Tibor Endre