20241011
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2018 december 14, péntek

Mert a disznó az mindig is tudta, tudja ma is....

Szerző: Wass Albert

- Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember. Tudják-e milyen jó szándékú, becsületes állatok azok?

Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra.

Aztán folytatta:
- Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát.
Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől. Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert, hogy maga alá piszkolt, fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. És éppen erre mentek rá a farkasok.

- Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az állatokat a karámból s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől s azt cserkészték be a farkasok. Négyen támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra.
Képzeljenek csak el kétszázegynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és fogcsattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt. Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem fogadott vissza soha.
De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.

- Hát látják, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért.

Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok.

Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a,gonoszság és az önzés.

Wass Albert

Beküldte: Antal Miklós

Hozzászólás  

#1 disznók!úgyistudodki 2018-12-16 13:18
"Wass Albertnek" születik az Ember , ahogy Igazságos ,Tisztességes Becsületes Embernek is,és nem azzá lesz. Ezért nem ismerik a ma hatalmon lévők,és a velük szinpatizálók,hogy mi is az elöbb felsorolt Emberi értékek. A fentiek magukkal hozzák az Ember megkülönböztető képességét,hogy tudatában van cselekedetei súlyával,annak következményével, hogy nem az önös érdekei vezérlik döntéseiben,tetteiben. Ez ma teljesen kiveszett a többségből,és aszerint érvel,vagy véleményez,hogy számára, mi hoz hasznot, vagy azok számára, akik biztosítják neki a jólétet. Függetlenül attól,hogy van e köze az Igazsághoz, vagy sérülnek e más érdekei. Ahogy a "rabszolga törvény" elleni tüntetés miatti nemtetszések kinyílvánítása. Holott már rég nem csak erről szól a történet. Hogy egy bizonyos vallási(?) kisebbség,mely "kiválasztottnak" képzeli magát, többezeréves múltjára(?) hivatkozva ,felsöbbrendűnek képzeli magát,így kizárolagosságot a hatalom gyakorlására. Nem törődve azzal,hogy Emberek,sorsok,életek mennek tönkre bele. Ezer éve, a "szentistván" hatalomra kerülése óta a Magyarság zsákutcába jutott ,és azt is lejt menetbe végzi. De az elmúlt száz év ebből adódó tragédiáinak sokasága írtja a Magyarokat. De valahogy nem igen akarják tudomásul venni a bajok okát. Hogy Magyarország már régóta nem a Magyaroké,így vezetőiket sem ők választják a választási komédia ellenére,hanem israelből jelölik ki. Ugyan olyan feltéleket,jogokat, életteret adva(?) a helyieknek, mint israelben a Palesztínoknak. Annyi esélye van a Magyarságnak idehaza,mint hitlernek a dob utcában,ha nem térnek észhez,hogy rövid időn belül csak rabszolga lesz a saját hazájában. Ezek a zsidócsahosok,judeofilek fokozatosan elvonják a Magyarság jogait,lehetőségeit, (már ami megmaradt) és ugyan úgy kövekkel, botokkal dobálhatják a hatalom nehéztüzérségeit ,mint a Palesztínok. De ma egy darabka konc úgylátszik többet ér a holnap szabadságánál, vagy az unokák felhőtlen kacajánál.

Itt mindenki abban bízik,hogy ő kimarad mindabból,ami a másikkal megesett,akár deviza(?) hitelről,munkanélküliségről,kórházi ellátásról(?), önhibáján kívüli lecsúszásról, vagy a hatalom aljasságairól legyen is szó. Hát nem!! Előbb utób mindenki sorra kerül valamelyik helyzetben,akkor ráébred majd,hogy milyen az, amikor valaki magára marad.
A jelenlegi fertőt csak összefogással lehet megszüntetni,mert a teljes lakosságot nem lehet egyszerre lecserélni. Még ha azon is igyekeznek a "választott" vezetők(?) !

" a hatalom csak úgy tudja fenntartani azt a hamis látszatot,hogy szükség van rá,ha folyamatosan rettegésben tart."

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló