Visszapillantás a történelembe 2. rész
Nem mindennapos esemény alkalmával, mint például Koszovó függetlenségének kinyilatkoztatásakor, rendszerint előjönnek a nyugati könyvtárak polcain porosodó, nagyrészt politikailag helyes történelmi művek, hogy ismertessék a világgal az 1999-es Clinton elnök által NATO-val bombáztatott térség történelmét. És ez így is van jól, elvégre a hézagos és átszínezett történelemkönyvek féligazságaiért a cikkírók nem lehetnek felelősök. A történelemkönyvek sokféle történelmet megírnak, de igazi történelem csak egy van, ahogy megtörtént.
Nem szeretnék belemerülni az elmúlt évszázadok történelmébe, de a mai események megértéséhez szükséges a visszapillantás. - A napokban néhány Koszovóval kapcsolatos írást elolvastam, amelyekből soha nem maradnak ki a „jugoszláviai zsidó és roma áldozatok” üldöztetései, szenvedései. Ám magyarokról soha említés nincs, csak akkor, ha „háborús bűnös fasiszta-náci magyarok”-ról van szó. De remélem, a külföldi tollforgatók annyira azért nem ostobák, hogy zsidóknak és romáknak könyvelnék el a délvidéki magyarokat. Bár volt már eset, hogy Bukarest és Budapest között nem találtak különbséget. Az elmúlt években már olyat is olvastam újságcikkekben, hogy „Magyarország soha nem létezett!” Ez viszont nemcsak ostoba tudatlanság, hanem aljas rosszindulat. Pedig Magyarország nagyon régóta létezik és – Isten kegyelméből, ha egyszer megszabadulunk a parlamenti kakukktojásoktól – létezni fog a jövőben is. Annál inkább beszélhetünk a Trianonban összetákolt műállamokról, -- Csehszlovákia, Jugoszlávia -- amelyek valóban nem léteztek.
A lengyel-litván közös állam területe, a XV-XVIII. Században, a legnagyobb volt Európában. A két országot a XVIII. század végén száz évre nemcsak megcsonkították, de feldarabolták, letörölték a térképről. Litvánia emiatt egykori területének a kilencven százalékát elveszítette, amelyen ma Belorusszia és Ukrajna nevű műállamok vannak. - Kérdésem Koszovó esetében: akik olyan sietve elismerték a „függetlenségét” vajon mennyit tudnak a világnak ama térségéről, és tisztában vannak-e mi történik a háttérben? Vajon megkérdőjelezik-e hogyan lehet nemzetközi törvények fölé emelkedni a XXI. században? S hogy a világ kisebbségben sínylődő nemzetei közül a Nyugatnak miért éppen Koszovó népe volt a legfontosabb a „függetlenség”
Henri Pozzi francia diplomata és politikus, aki részt vett a párizsi béketárgyalásokon írta:
„Trianonban nem arról volt szó, hogy kinek van igaza, hanem arról kinek érdeke, hogy igazat adjanak neki. A nagy békebírók még elemi szinten sem ismerték azon nemzetek földrajzát, néprajzát és történelmét, amelyek sorsát intézték.”
|
Cseri Géza, a NATO-főparancsnok egykori tanácsadója a The Washington Times szerkesztőségi oldalán írja: „A nemzetközi közösségnek a Vajdaságban élő magyar kisebbség jogainak védelmével is törődnie kell, és beszélni kell romániai, szlovákiai és ukrajnai magyar kisebbség autonómiájáról is. Amióta Koszovó kikiáltotta függetlenségét, a sajtóban sok szó esik az ottani szerb kisebbség jogairól. Ez helyénvaló, de nem történik említés a szerbiai, vajdasági nagy magyar kisebbségről - állapította meg a magyar származású levélíró. Nem írnak Európa legnagyobb nemzeti kisebbségi csoportjainak, a Romániában, Szlovákiában és Ukrajnában élő magyaroknak a jogairól sem. Pedig számuk meghaladja a 4 milliót. Aggasztó és meglepő, hogy Közép-Európában még nem készült átfogó elemzés a kisebbségek jogairól, ez pedig kulcskérdés a térség és egész Európa békéje szempontjából. A kisebbségi sorban élő magyarok nem bevándorlók, sosem hagyták el őseik falvait és városait, azokban élnek ezer éve. Idegenné váltak szülőföldjükön, amikor a nagyhatalmak csaknem 90 éve önkényesen átrajzolták az országhatárokat, semmibe véve az önrendelkezés elvét. Ezek a kisebbségek békések, nem kívánnak erőszakot és nem törekednek a határok megváltoztatására. Mindössze autonómiát szeretnének kapni abban a térségben, ahol élnek. Az ENSZ, az Európai Unió és az Egyesült Államok erkölcsi kötelessége, hogy segítsenek nekik elérni ezt a célt.” ♦ |
A Jugoszláv álom
A II. világháború során az ország külső katonai agresszió áldozata lett. 1941. április 6-án a náci Németország hadat üzent Jugoszlávia államnak, mivel segíteni kívánt a Görögországban vereségeket szenvedő olasz csapatoknak. Hajnalban német, olasz, és bolgár csapatok megtámadták Jugoszláviát. A német légierő egy hétig bombázta Belgrádot és más nagy jugoszláv városokat. A királyi hadsereg április 17-én kapitulált. A kormány Londonba emigrált. ▒ A tengelyhatalmak hamar elfoglalták Jugoszlávia területét, majd feldarabolták. Split, Šibenik, a szigetek, Montenegró és Dalmácia Olaszországé lettek. Megalakult a fasiszta Független Horvát Állam (ami magában foglalta Bosznia-Hercegovina területét is). Magyarország visszakapta a Bácskát, a Baranya háromszöget és a Muravidéket. Bulgária irányítása alá vonta az I. világháborúban elvesztett Macedónia tartományt. Szerbia német megszállás alatt ált. Kosovo pedig albán megszállás alá került. Észak-Szlovéniát beolvaszották a Harmadik Birodalomba.
Dél-Magyarország
1910: Dél-Magyarország területének nemzetiségi összetétele. - „E statisztikai táblázatból is nyilvánvaló a párizsi békeszerzők a 25 százaléknyi szerbség kedvéért csatolták e területeket Jugoszláviához, a mi a népi elv nyilvánvaló sérelmét jelenti. A népi önrendelkezési elv megnyilatkozásaként elismerték a Délvidék szerb megszállása második hetében Újvidékre összehívott Nagy Szerb Nemzeti Tanács 1918. november 24-i határozatát, nem gondolván arra, hogy e határozat meghozatalában csupán az összlakosság egy töredéke, a szerbség nyert képviseletet.” –Hononnay Elemér, 1960
Amiről nem beszélnek
„A gyilkolást, kiűzést a szerbek már a háború előtt is nagymértékben gyakorolták, 40-50 ezer magyart gyilkoltak le a legbarbárabb módon, a telepítés pedig már megindult 1919-ben. Csak 1928-ig 16 995 dobroljovácot és gyarmatos családot telepítettek a volt magyar területekre. Ez a telepítés folytatódott ezután is, főképp Sándor király meggyilkolása után, amiről a szerb kormány nagyon jól tudta, hogy a magyaroknak semmi része nem volt benne.
A németek visszavonulása után a szerbek nekiestek a németek és magyarok gyilkolásának. A szerbek mindig tudtak gyilkolni, de most történelmük legszörnyűbb tényeit is felülmúlták. A kalocsai egyházmegye 18 papját gyilkolták meg a legválogatottabb kínzások között. Bajmokon, a trianoni határon 3 tömegsírban 527 lemészárolt magyar nyugszik, Szabadkáról 7 000 legyilkolt magyar áldozatvolt, Zomborban több ezer. Főképpen a Ferenc-csatorna fölötti területeken oldották meg gyilkolással a nemzetiségi kérdést, mert féltek attól, hogy a Ferenc-csatorna fölötti rész Magyarországhoz kerül, pedig nem kellett volna attól félniük, hogy a béketárgyalások urainál a lelkiismeret megmozdul. Ezek azt gondolták, hogy a történelmet folytatják ott, ahol 1939-ben abbahagyták, és érdekeiket újra kinevezhetik igazságnak és demokráciának. A szerbek tízezrével telepítették be Ószerbiából a szerbeket és vitték a magyarokat a Balkánra, ahonnan nem jöttek többé vissza. A Tito-kormányzat tíz év alatt 265 000 szerbet telepített be Bácskába (1944-1954), főleg a kiüldözött, meggyilkolt svábok helyére.” -- Szalay Jeromos, Igazságok Közép-Európa körül, II. ◘◘◘