Majd ha Szent István mellett Szent Koppányról is lehet beszélni

Augusztus 20.

Csendben figyeltem az eddig a meglátásaitokat Koppány, István, államalapítás, pápaság, Róma ügyében.
Hozzáteszem a magamét, ahogyan én tudom, utána olvastam, hallottam. Több szemszögből látva talán közelebb juthatunk az Igazsághoz, így a megoldáshoz is. Augusztus 20-a az ősiségünk eredethagyományai, szokásai szerint az Új Kenyér áldásának ünnepe volt. Ez már erős összefüggést sejtet Jézus Királyságával, ama „Ez az én testem, mely értetek adaték” értelmében gondolkodva.

Egy Somogy megyében ma élő tudó ember, aki Koppány utódjának vallja magát a családjának eredete és vérségi öröksége okán azt mondta nekem néhány évvel ezelőtt, hogy Koppány kiiktatása, felnégyelése időpontját nem tudhatjuk pontosan (minő „véletlen”), de tény, hogy a nyári napforduló szerére összegyülekezett valamennyi vezér a szokások szerint. Abban az évben ez a szer Esztergomba lett összehívva. Koppány nem gondolhatta, hogy veszélyben foroghat a sajátjai által, hiszen arra azelőtt sohasem volt példa, hogy egymás orvul elárulói lettek volna. Tény, hogy innen nem engedték már el, foglyul ejtették. Vajk-Istvánt eltávolították az akkor már az országban bent lévő német lovagok, hogy ne avatkozhass-ék be az eltervelt történések menetébe. Feltehetőleg augusztus 20-a lehetett az az időpont, amikor Koppányt felnégyelték.

Addig tanakodtak, zajlottak egyezkedések, nem lehetett egyszerű Koppány kiiktatása és megsemmisítése mellett dönteni. A felnégyelt fejedelem testének egyik részét éppen Esztergomban tűzték ki a várra, Győr, Veszprém és Gyulafehérvár a helyszínek, ahová elrettentésül és üzenetül tűzték ki a várak fokára. Ha csak annyit gondolunk magunkban végig, hogy az országunkban az első püspökségek, egyházi központok éppen ezeken a helyszíneken alapítódtak, máig ezek a legfontosabb római katolikus egyházi központok.

Külön érdekessége mindennek az, hogy magam végigkutakodtam az országbani későbbi állapotok tükrében is ezeknek a városoknak a nagy és ország életét is meghatározó eseményeit.

Tudjuk pl., hogy a melegvérűbb kommunista vezér éppen Veszprémben volt, Esztergomról nem kell külön fejtegetésbe kezdenünk, és megdöbbentem, amikor rájöttem, hogy Erdély Romániához csatolását 1918 decemberében Gyulafehérváron mondták ki. De érdemes a magyar múltat ezeknek a helyszíneknek a kiemelt jelentőségét vizsgálni a meghatározó döntések és történések szempontjából. Én ezt megtettem, de idő szűkében most ennek fejtegetésébe és leírásába nem megyek bele.

Még két dolgot tartok magam részéről nagyon fontosnak a „megbűnhődte már e nép a múltat” elvén (mert úgy látom, nem kellene már bűnhődnie, de amíg nem képes meglátni, hogy mit tett, illetve mit nem tett azóta sem, addig csak álmodozhatunk, kesereghetünk, minden igyekezetünk hiábavaló, de nem büntetésből, hanem a magunk önhittsége, elvakultsága és gyávasága miatt. Idegen istent tukmáltak a magyarokra, és ebbe beletörődtek és erről alig hallani gondolatokat még a mi köreinkben is.

A Vérszerződés szellemét cserbenhagyták a nagy elődök, élén Géza fejedelemmel, Vajk apjával, aki Istvánként apja hagyatékát folytatta, vagy kénytelen volt folytatni, ez a további történések szempontjából szinte lényegtelen. Tény, hogy István Imre herceget szánta utódjául, ami folytatása a Vérszerződés megszegésének. Eskü- és hitszegő élődök nyomdokain haladunk azóta is.

A Szent Jobb tiszteletét állítólag az Aranybulla törvénybe iktatta. A Szent Jobbról azt tartják egyesek, hogy a Napot idézi! Olyan szép és megnyugtató ezt így hinni, és mivel sokszor mondják, el is akarjuk hinni? Én nem vettem észre eme világosságot a magyar nemzet sorsában azóta sem, amit a Szent Jobb hozott volna számunkra.

Hogy ki avatta István király szentté? László király! Bölcs döntés volt-e ez, vagy megalkuvás? Lehetséges, hogy akkora már olyan véres és lázongó állapotok uralkodtak, belviszályok, a „pogányok” lázadása az idegen térítők miatt, az országban, annyi volt itt az idegen, gyakorlatilag megszállt országgá váltunk (Koppány földjeit német lovagoknak adományozták a fejedelem meggyilkolása után), hogy valamiképpen rendezett állapotokat kellett László királynak teremtenie és megállítania a romlást! István király, a „gyógyító és áldó jobbját” az Úr megkímélte az enyészettől. Így hirdetik nekünk, így tanítják máig.

Ami megdöbbentő felismerés volt számomra: a Szent Jobbra a XVIII. században Ragúzában akadtak rá. A magyarokat annyira „hon szerető” Mária Terézia hozatta vissza 1771-ben Bécsbe !!!, majd nem sokkal ezután Budára került. Mert „segíteni” akart rajtunk! Most szó szerint Molnár V. József Kalendáriumából idézek ezzel kapcsolatban:
"Amerre vitték, az országutakat elözönlötte a jámbor nép (az addigra már eredményesen megbirkásított – megjegyzés tőlem). Megállt a munka, zúgtak a harangok, dörögtek a mozsarak. Az ereklye országlása 1938-ban és 1986-ban megismétlődött." Erre az utolsó mondatra azért érdemes felfigyelni!

Mi is történt ezt követő években a mi hazánkban? Kié ez a Szent Jobb? Mikor volt a magyaroknak jóakarója a habsburgok közül egyetlen is? Ki tud egyet is mondani? Honnan és ki varázsolta nekünk elő azt a „Szent Jobbot”, aminek ennyire „áldásos” következményei vannak? És még felháborodtak sokan azon, hogy zsidó
„testvéreink” tetemcafatként emlegették? Lehet, hogy ők tudják, kié ez a „mancs”?

Tavaly már bejelzett az Ég augusztus 20-án, a váratlan vihar miatt csak a bazilika előtti kis térre szorult vissza a körmenet. Érdekes módon az ezt megelőző augusztus 20-a is viharosra sikeredett, akkor is hirtelen és váratlanul. A felelőst a katasztrófa helyzetért persze rögtön keresték,:)) a tűzijáték is elmaradt tavalyelőtt! Éppen az 56-os forradalom 50. évfordulójának évében!

Mellesleg Mária Terézia 1774-ben Szent István lovagrendet is alapított! Milyen érdekes, hogy István király minden elnyomónknak a leghitelesebb királyunknak számított és számít máig! Valamennyi pártunk az egyházainkkal kéz a kézben, (még a MAZSIHISZ sem reklamál) nagy egyetértésben élteti Szent István királyt.

Nem gondoljátok, mennyire szellemi fogyatékos, hallatlanul buta népünk van? Buta, mert ezt a Szent István-maszlagot le lehetett dugni a torkán, és még védi is, manapság Koppányról már illetlenség beszélni, mert rögtön az a vád ér, hogy széthúzást gerjesztünk, mi vagyunk a magyarság elveszejtői, megosztói.
István király az országunk patrónusa. Általa vagyunk ilyen erősek!!! :))
Amit szintén Molnár V. József Kalendáriumában találtam azért fontos, mert látható, hogy következtetéseit tekintve mekkora naivitás, vakság rejlik benne:

„Felsőszakonyon és Buzsákon az asszonyok és a lányok fekete ruhában” gyászos öltözetben sírván" mentek el szentmiséjére. A malmokat és a hajókat Szent Istvánra keresztelték."

Mindez több kérdést is felvet: egészen biztos az, hogy éppen Koppány földjén, Somogyban, ahol Buzsák is van, Szent István királyt gyászolták augusztus 20-án a „szentmisén” feketében? Merték volna azt mondani, hogy máig Koppányra emlékeznek? Az fel sem merül, hogy titokban még mindig szent Koppányra emlékezve öltöztek gyászruhába?

A Szent István nevére keresztelt hajók is érdekesek. Én is tudok egy olyan hajónkról, ami Szent István nevét kapta, és máig érthetetlen bagatell volt az oka, hogy ez a hajó elsüllyedt!

Az István királyt méltatók és dicsérők arra szoktak hivatkozni, hogy mennyi énekünk maradt fenn róla, Koppányról meg egy sem, vagy alig.

Én emlékszem, és bizonyos, hogy mindenki más is az iskolás évekre (én 56-ban születtem), amikor a szép magyar mondáinkat, legendáinkat, énekeinket „valamiképpen” elhallgatták több évtizeden keresztül. Megtanulhattuk pl. a Mint a mókus fenn a fán, meg a Hegyek-völgyek között zakatol a vonat és hasonló dalocskákat.

Egy-két generációnyi időlépték éppen elég, hogy megfélemlítéssel el lehessen érni a hallgatást pl. a hatalmasságokat zavaró Koppányról szóló énekekről, vagy bármelyik hősünket a felejtés homálya borítsa és máris igaznak tűnik a tényszerűen bizonyított kijelentés: csak Szent Istvánról szóló énekeink, hozzá szentelt templomaink, helységneveink vannak. Maradtak azért koppányos helységnevek, folyók is. A régi szép énekeinkről nem is hallottunk. Akiknek a családjában nem sikerült megőrizni, mert a következményektől tartva nem adták tovább anyáról leányra, apáról fiúra, szép lassan elfelejtődtek. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy sok évszázadon keresztül a tanítók a papok voltak. Ennek tudható be az is, hogy a sorstestvéreinket ellenségeinket, ránk veszedelmet hozóként tanítják, hirdetik, emlegetik máig török-veszedelemként.

A habsburgokról ezek a „tudók” sohasem beszélnek furcsa módon!
Ünnepeink évtizedeken át, de bizonyos, hogy évszázadokra visszatekintve is a nemzetünk sírásói velünk éppen a mi népünk elnyomatásának, megszállásának, sorstragédiáinak évfordulóit ünnepeltették, ünnepeltetik máig. Április 4-, a májusfa állítás helyett Május 1. a sugárzó arccal kötelező felvonulások, és lehetne sorolni még az összes ellopott ünnepeink helyébe ránk erőltetett napot.

Nőnap március 8-a, holott van egy március 25-i Gyümölcsoltó Boldogasszonyunk, ami a mi lányaink, asszonyaink méltó időhelye! És mennyi Boldogasszony ünnepünket egyszerűen eltüntették.
Ilyen pl. Nádi Boldogasszony „esete” is. Ezt is a törökökre fogják az egyháziak, amikor tudakozódik a jámbor lelkű magyar.

Gondolom, hogy mindaz, amit itt leírtam, legtöbb lista-tagnak nem ismeretlen.
Azokra gondolva írtam most mindezt le, ha valaki még nem figyelt volna fel ezekre a jelenségekre és összefüggésekre.

Sokat töprengtem azon, hogy az elmúlt 20 évünk is miként alakulhatott úgy, de az egész magyar sorsunk az elmúlt évszázadok alatt, ahogyan valamennyien látjuk?

Hogyan vágyhatunk az igazságra, „Igazságot Magyarországnak!”, „Mindent vissza!” és hasonló követelésekkel, miközben a népünk többsége nem is keresi a velünk megesett sorstragédiák hátterének okát, gyökerét?! „Megtérítettek” bennünket, azóta sem tudott a mi népünk magához térni. Nem szembetűnő, hogy Koppány felnégyelése után minden erőfeszítésünk hiábavaló és a küzdelmeinken nincs áldás? Nem adódik a felismerés, hogy a 4 felé 4 égtáj irányában széthurcolt Koppány nyomában éppen 4 felé szabdaltak bennünket Trianonban szentesítve?

Vallási megosztottságunk egyúttal lelki megosztottságunkat, széthúzásunkat is jelenti, sőt magam annak következményeként látom.

Mindhárom szinten, szellemileg, lelkiekben és fizikailag is végbement az „államalapítás” által a felmorzsolódásunk és szétszórat-tatásunk.

A szabadság és szerelem népéből azzá lettünk, amit láthatunk mindannyian. Máig megdöbbenek azon a korlátoltságon, hogy nem látják a visszafordíthatatlan megsemmisülésünket a minduntalan a kisebbik rossz elvén döntéseink következtében. Mi mindig csak a kisebbik rosszban megalkuvásban keresünk szabadulást és megoldást? Beérjük egy Jobbikkal, egy FIDESZ-szel, azt remélvén, hogy az ha nem is tökéletes, de még mindig csak a kisebbik rossz? Egészen biztos ez?

Az is meggyőződésem, hogy minden magyar emberben Koppány él, lelkében Koppány, akár tud erről, akár nem. Én tudom, hogy az enyémben Koppány él.

Ezért egyet tudok azzal is érteni, amit Szarka L. javallott, ünnepeljük augusztus 20-án Jézus Királyt, de nem „keresztény egyházak” közreműködésével, irányításával és ne felejtkezzünk el Koppányról sem!

Mindaddig nem lehet igazságunk, amíg szembehunyva hallgatunk Koppányról. A megbékélés eleve letehetetlen, minden megbékélés lehetetlen igazság hiányában. Majd ha Szent István mellett Szent Koppányról is lehet beszélni, talán elkezdődhet a megtisztulása is a nemzetünknek és joggal reménykedhetünk abban, hogy véget ér a balsorsunk.

Üdv, Hena

A kiemelések a MM szerkesztőtől