Ezen népek politikusai arról panaszkodtak Trianonban, hogy a magyarok elnyomták őket. Milyen egyszerűen lelepleződik ezen állításuk annak a fényében, hogy ők nem csökkentek lélekszámban soha azóta, hogy a hegyeken át besétáltak a hazánkba. Bezzeg a magyarság lélekszáma óriási csökkenést mutat az elcsatolt területeken. E körben figyelembe lehetne venni az 1910-es népszámlálás adatait is, s az is kiderülne, hogy amíg pl. a szlovákság megháromszorozódott, addig a magyarság a felére csökkent! Ugye ehhez nem kell külön magyarázat? Figyeljük csak mit mondott egy Nobel díjas író Trianonról: „Amikor az államférfiak és barátaik 1919.-ben a legjobb párizsi szállodákban laktak, és a szerződésen munkálkodtak, melynek az volt a feladata, hogy európaivá tegye a Balkánt, és amely végül is Európát tette balkánivá, a románok bevetésre kész gyorsbeszélők és történelmi precedensidézők válogatott kollekcióját vonultatták fel. Amikor ezek mind elmondták a magukét és a szerződések aláírása következett, kiderült, hogy a megkapták minden iránybéli szomszédaiknak mindazokat a területeit, amelyeknek nevét román küldött valaha is kiejtette a nevét. A szerződés aláírói valószínűleg ezt sem tartották nagy árnak azért, hogy megszabaduljanak, a tüzes román honfiak jelenlététől. Mindenesetre Románia most kénytelen fenntartani Európa legnagyobb békehadseregét, hogy megfékezze lázongó új románjait, akiknek egyetlen vágyuk, hogy ne kelljen románnak lenniük.” Így ír a román nyomulásról az amerikai– Hemingway. Persze Trianon más furcsaságokat is produkált. Pl. Románia vállalta az Antant felé, hogy nem köt különbékét, de mégis különbékére kényszerült. Ennek ellenére Trianonban mindent (amit csak követelt) megkapott. (?) (Ugye ez sem lehet véletlen?)
Trianon igazságtalanságáról, már maguk a létrehozók is meggyőződtek néhány év múlva, de nem volt kellő lelki szilárdságuk hibáik kijavítására. Inkább elfogadták a második bécsi döntést Hitlertől. Maga Románia kérte fel a Führert azzal, hogy döntését elfogadja és tiszteletben tartja. Persze esze ágában sem volt azt tiszteletben tartani ezen nyilatkozatát a második háború után. A kimondott szó becsülete nem a román politika erénye. Az utódállamokban a kisebbségi sorsra kárhoztatottak elnyomása messze meghaladta és meghaladja a képzeletbeli magyar elnyomás bármikori mértékét. A magyar kisebbség kultúráját elnyomják, legfőbb nemzeti kincsünk magyar anyanyelvünk használatát, hol nyíltan, hol bújtatva terrorisztikus módszerekkel, még mindig büntetik, tiltják, használatát ellehetetlenítik.
És mi megfelelően harcolunk-e ezen tűrhetetlen igazságtalanság ellen?
Ezt a harcot nem fegyverrel, hanem az igazság szavaival kell vívjuk. Tanuljunk és leplezzük le lépten-nyomon a történelemhamisítókat! Ne engedjük a „templomot és az iskolát”, ne hagyjuk elveszni a gyermekeink szájáról a szép magyar beszédet, a magyar logikát és gondolkodást, valamint önbecsülést eredményező édes anyanyelvet, de főleg ne hagyjuk magunkat fasisztázni és nácizni, különösen egy olyan Szlovákia vezető politikusaitól, amely állam valóban Hitler kreatúrája és utolsó csatlósa volt!
Sokan nem is tudnak arról, hogy a békediktátumhoz csatolt Kisebbségi Záradékban az aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élő valamennyi nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. De az emberi jogok biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült, sőt ma sem teljesen! Történelmi tény az elcsatolt területen élők más területekre való kitelepítése, internálása, deportálása. Tények a vallásszabadság semmibe vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása. A kisebbségi jogok betartása tehát nem volt biztosítva, s ezzel a szomszédos államok - Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia – alapvető szerződésszegést követtek el, amely a teljes diktátum érvényességét kérdőjelezi meg.
A Szerződéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenőrizte, holott ez a felelősség a diktátum készítőit is terhelte, s terheli ma is. A kisebbségeket ért atrocitások következménye volt az is, hogy több 100 ezer magyar az elcsatolt területekről gyakorlatilag eltűnt. Ez a háborús bűntett miatti felelősséget is felveti. Pl. Josip Broz Tito terroristái 40.000 főt jóval meghaladó magyart mészároltak le Délvidéken. A román Vasgárda is olyan magyar mészárlásokat végzett, amelyet még a szovjet hadvezetés is megelégelt. A magyar lakosság számának radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti eltérés is igazolja, minden utódállamban, kivétel nélkül. Akkor ki is a szélsőséges?
A Versaillesban született békediktátumok hamisságát éppen az bizonyítja legjobban, hogy már régen szétesett a (csalásokra, hazugságokra) felépített országok többsége. Az a béke és harmónia, amelyet éppen a Szent Korona biztosított a Kárpát-medencei nemzeteknek, nem tért vissza, mert az 1848-tól elfogadott „hungarus” jogegyenlőség és az ősi erkölcsös hit megsemmisült a rablással értékvesztett utódállamokban. Hivatkozhatnánk mi magyarok arra is, hogy ezer éven át védelmeztünk életünkkel, vérünkkel és javaink feláldozásával a keleti hordák ellen a Kárpát-medencét, de nekünk nem kell kizárnunk ebből a történelemből őket, hiszen ők – mint befogadottak – részei voltak annak. Nekünk nem kell tehát letagadni őket, nem kell a történelmet még kiszínezni sem, nincs szükségünk a lódításokra, mert nekünk elég a valóság feltárása, amelyet azonban tűzzel-vassal akadályoznak az utódállamok politikai osztályai. Szerencsésebb tehát arra hivatkozunk, hogy a magyar uralom alatti élet nem volt elviselhetetlen senkinek, hiszen ha így lett volna, akkor kivándorolt volna a Kárpát-medencéből minden más náció. Sőt, nagyon is megbecsülte a magyarság a társnemzeteit, mert soha olyan erőszakos magyarosítás nem folyt az évszázadok alatt, mint aminek a tanúi lehetünk nap mint nap, a mai Kárpát-medencében!
Pedig mi megosztottuk velük a hazát. Megosztottuk az ősi magyar szabadságot, amely a szkíta ősállami létből fakadóan is európai, s amely az íjfeszítő népek „hungarus” jellegű joga, s szabadsága. Nekünk magyaroknak: jót, szépet, nagy és nemes cselekedetet véghezvinni, örök óhajtás marad. Erre tanítottuk és így emeltük be az alkotmányosság bástyái közé a tótokat, rácokat, oláhokat is, de ők nem a közös ellenséget - a kufárság szellemét - akarták kiűzni a Kárpát-medencéből, hanem minket. Lelkük rajta. De hamarosan ők is felismerik majd a közös ellenséget. Csak nehogy késő legyen! Csak nehogy az erőben vagy a szerencsében bízzanak, mert az meg fogja őket csalni. A magyarság ebben a fájdalmasan nehéz helyzetben a feltámadásban bízik. De nem az erő vagy a lehetőség feltámadásában, hanem az igazságéban. S mi azért bízunk az igazságban, mert az áldozatvállalás és a szenvedés jogán: „Megbűnhődte már e nép A múltat, s jövendőt…”
S végül nézzünk egy kicsit a jövő felé. A mai szerb belügyminiszter szerint Koszovó felosztása "az egyetlen reális megoldás". Ivica Dacic hangsúlyozta, hogy ez a véleménye még akkor is, ha ez sem Belgrádnak sem Pristinának nem tetszik. Aláhúzta, hogy ő "politikai realista", és úgy véli, hogy "ahol szerbek élnek, az Szerbiában marad, és az a rész, ahol az albánok élnek, leválik. Csak ez a reális módja annak, hogy gyors megoldást találjunk"- mondta. Szerinte minden más megoldás időpocsékolás. A párbeszédről azt gondolja, hogy "nagyon nehéz" lesz olyan megoldást találni, amelyet mindkét fél elfogadna. "Ha ez könnyű lenne, már lett volna eredmény", de amíg ez nem történik meg, nem ismerik el Koszovót függetlennek - mondotta a szerb politikus.
Azt hiszem, el kellene ezen nekünk is gondolkodnunk. Mert ha azon nemzet tagjainak nem lehet autonómiát adni az ősi települési földjükön, amely nemzet először adott a világon teljes önkormányzatiságot az egyébként nem őshonos erdélyi szászoknak, akkor nagy baj van itt a nemzetek gondolkodásával. Akkor a globalista sátán nagyobb munkát végzett, mint gondoltuk. Ha a szlovák, román, ukrán, szerb, horvát, osztrák és szlovén állam nem hajlandó autonómiát adni a területén élő magyarságnak, akkor milyen alapon kívánják meg tőlünk, hogy feledjük el Trianont! Mi soha nem fogjuk elfeledni!
Mi ugyanis nem megosztani akarjuk Kárpát-medencét, hanem egységesíteni! Szerintünk nem a reális megoldást kell keresni, hanem az összefogás tisztességét. Hiszen gyerekes dolog történelmet hamisítani akkor, amikor a magyar fél nem akarja az általa befogadott nemzeteket kizárni a közös történelemből, sőt inkább a tanúságok levonását javasolja minden Szent Korona tagnak. Hiszen bármely nemzet gyermeke élt itt, mi az alkotmányosság bástyája mögé engedtük. Mi a saját szabadságjogainkból adtunk nekik részesedést. Mi soha nem akartuk őket lemészárolni, elüldözni, megsemmisíteni, beolvasztani. Mi szeretettel befogadtuk őket.
De mi befogadók feledjük el Trianont? SOHA! Nem, nem SOHA!
Ismét Kölcseyt kell idéznem: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!”
Márpedig a hazát nem veheti el, nem csonkíthatja meg senki, mert a haza lelkünk része. A haza bennünk él, s hozzánk tartozik. A haza egységes és oszthatatlan.
Vérrel áztatott történelmünk, amely összeköt minket. Szabadságjogaink méltósága, kultúráink hagyománya és a föld, amelyhez „annyi szent nevet egy ezredév csatolt”!
Mi befogadók nem felejtjük Trianont, de ti se feledjétek! S főleg emlékezzetek a Szent Korona védőernyőjére! Álljatok ellent a sátán művének, amely szembefordított minket „hungarusokat” egymással. Velünk együtt kiáltsátok oda a sátánnak, hogy: Nem, nem SOHA!
Ha összeérnek a lelkeink: akkor FELTÁMADUNK!
Szeged, 2011-05-17 Dr. Bene Gábor S.
Ui:
Nyílt levél a szlovákoknak!
Kedves tót testvéreink!
Ami a magyarellenességet illeti a környező országokban, az a mai felvidéken a legerőteljesebb. Tudjuk azonban, hogy nem a szlovák nemzet akarata és szándéka ez, hanem a bankárkaszt uszítása és az egészségtelen nacionalizmus felkorbácsolta indulatok következménye. Ne is ragozzuk tovább! Csak egy apró részletet szeretnék nektek átnyújtani Petrovics, vagy ahogyan szerette magát nevezni Petőfi Sándor munkájából. Örülnék, ha megértenétek a szándékomat. Örülnék, ha megértenétek Petőfi szándékait is. Isten legyen velünk!
Ha nem születtem volna is magyarnak,
E néphez állanék ezennel én,
Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb
Minden népek közt a föld kerekén.
Szegény, szegény nép, árva nemzetem te,
Mit vétettél, hogy így elhagytanak,
Hogy Isten, ördög, minden ellened van,
És életed fáján pusztítanak?
S dühös kezekkel kik tépik leginkább
Gazul, őrülten a zöld ágakat?
Azok, kik eddig e fa árnyékában
Pihentek hosszú századok alatt.
(Élet vagy halál! 1848)
A vers címe jól mutatja a választási lehetőségeit a globális őrület ellenében a Kárpát-medence népeinek: Élet vagy halál?
Kedves tót testvéreim: ez a kérdés válasszatok!
Hozzászólások megtekintése a régi honlapról
« Prev Next