A történelmi igazság pártján álljunk!

A tapasztalatokat látva, a békepártiság, konkrét követelmények támasztása nélkül nemcsak politikailag félreértelmezhető, hanem pártatlanságot, semlegességet, szembenállást is takarhat. Elvonatkoztatott felvetése nem is feltétlenül harci jelszó, holott arra van égető szükség. Az emberiség és az emberség kötelező szempontjából nézve a békeharc is a tévedéseket, félreértelmezést kizáró történeti/történelmi igazság melletti kiállást követeli. A jelen felméréséhez párosítva a múltra visszatekintést és a jövőre vonatkoztatást. Nos, a szövetségi rendszerek pont ezt akadályozzák, ezért eleve a nemzetállamok ellen dolgoznak, amelyek pedig erre törekednek. Jelenleg e harc is folyik.

Az efféle ellentmondásokkal együtt kell kezelnünk a szépnek és helyesnek tűnő jelszavakat. A mögöttük megbúvó szándék ismeretének hiányában is, de kitapintására törekedve, ésszerűen, rugalmasan kell súlyoznunk közöttük. Az élő példa kellős közepén vagyunk: történetileg jogosan, politikailag helyesen bíráljuk az itt elemzett hazai intézkedéseket és állásfoglalásokat. Tudva, hogy azt az egyetlen erőt bíráljuk (Nem támadjuk, bíráljuk!), amely jelenleg képes sikeresen szembeszállni az álbaloldali, önmagát ellenséggé nyilvánító ellenzék és külföldi „szövetségeseink” összehangolt támadásaival. Ám jóhiszemű, jóindulatú, kötődő bírálatunkkal erősíteni akarjuk, s bízunk benne, hogy erősítjük is ezt az erőt. Ehhez részéről szükségeltetik annak felismerése, hogy említett intézkedései, állásfoglalásai, ha a félrevezető külső nyomás miatt is, de nincsenek összhangban a történelempolitika követelményeivel, s ezzel önmaga gyengíti a tömegtámogatottságát. Többek közt azért, mert az a benyomás keletkezik, hogy visszaél a helyzettel; tudja, ennek ellenére is rája kell szavaznunk, ha nem akarjuk hatalomra juttatni a nemzetellenes ellenzéket, márpedig azt is tudja, hogy ezt nem akarjuk. Efféle kimondatlan közmegegyezést is ritkán látunk máshol.

Latolgatni, mérlegelni kell hát, „fent” és „lent” az egyaránt fontos eljárásokat, ami csak az első pillanatban tűnik lehetetlennek. Hiszen ennek élő példáit is megteremtettük közös erővel, mintát ajánlva szomszédjainknak, de talán a világnak is: köztük elsősorban a nemzeti konzultációk és a békemenetek. A megkésett és eltájolt szóbeli és írásbeli követeléseken alig túllépő békeharcosoknak a békemenetek főbb tapasztalatait figyelmébe is ajánljuk. Időszerűek voltak, eleve kitapintható szándékkal szerveződetek, nem a baj bekövetkezte után, hanem már a körvonalazódása láttán léptek. A nemzet által óhajtott igazságot és más tömegmozgósító jelszavakat tűztek zászlajukra. Békések voltak, de harcosak; megnevezték céljukat és ellenfeleiket. Erőt mutattak és kölcsönöztek a kormánynak. Eredményesek voltak. (Vakon mégsem követhetőek, hanem az adott körülményekhez, a várható fejleményekhez kell igazítani a jelszavaikat, céljaikat és a végrehajtási formáikat).

A kormányzás és a békeharc irányelveinek egyaránt a történelempolitikán kell tehát alapulniuk. A kedvező és kedvezőtlen tényeket ugyanígy számba vevő, a nemzeti erők kölcsönösen őszinte, minden félrevezetést elkerülő együttműködése (belpolitikánkban, geopolitikai környezetünkben) eredményezhet tudatos közös és így sikeres fellépést. Különösen szem előtt kell tartanunk, hogy kölcsönösen kimunkált, őszintén és következetesen megvalósított tudatos államférfiúi és tudatos állampolgári szándékú minél szorosabban összehangolt eljárás biztosítja a magyar megmaradást. Nagy szükség van rá. Az anyaország az EU-ban nem kapja meg még a szerződésileg neki járó juttatásokat sem. Az elszakított nemzetrészeinktől megvonják még a helyi alkotmányban garantált kisebbségi jogokat is, fenyegetéseknek, hátrányos megkülönböztetéseknek vannak kitéve. Szövetségeseink béke melletti kiállásunkért ellenfélként, sőt ellenségként néznek ránk, s nem riadnak vissza a beavatkozástól sem, uszítják, pénzelik az álbaloldali ellenzéket. Mi meg teljesítni kényszerülünk a jogellenesen szabott újabb és újabb feltételeket, hogy megkapjuk a járandóságunkat az EU-tól, kérjük szomszédjainktól, hogy a magyar kisebbségek kapják vissza a jogaikat, naivan kérdezgetjük szövetségeseinktől, árulják el, kik pénzelik az ellenzéket. Pedig azon kellene erősködnünk, hogy miért, milyen jogon teszik mindezt azok, akiknek egyre nagyobb részéről derül ki, hogy közönséges bűnözők. Vállalt kötelességeik teljesítését kell követelnünk. Szerencsére ez sem idegen tőlünk, akad eredmény is, de az összhelyzet nem javul.

A globálissá kerekedni látszó szellemi-politikai terror körülményei között hazánkban kedvező előjellel kiviláglik, hogy az ellenzéken belül a Munkáspárt és a Mi Hazánk Mozgalom, de az MVSZ, a HVIM és néhány más szervezet állásfoglalásai átgondoltak, nemzeti érdekeink védelmére irányulnak. Hasznosak, de sokkal hasznosabbak lehetnének, ha a Fidesz-KDNP-vel együtt képesek lennének a szövetségi politika irányelveit kölcsönösen érvényesíteni. Tapasztaljuk viszont, mennyire megterhelő és káros az országnak, a kormánynak, a közéletnek, az állampolgárnak az álbaloldali ellenzék háborúpárti, kormány- és nemzetellenes tevékenysége. Állásfoglalásaikból kiérződik, hogy a jelenlegi ukrajnai kormánnyal nem csak politikailag azonosak. Velük ellenjavallt tovább körülményeskedni. Az alkalmazandó, s a látleletet is tökéletesen szavakba öntő irányelvet még II. Rákóczi Ferenc megfogalmazta: „Nem tűrhetők az országban olyanok, akik hazai kenyeret esznek, és az ellenség parancsát követik”. Márpedig a vitathatatlan ellenzéki vezér Gyurcsány Ferenc nyíltan kimondja, a kormány megdöntéséért és azért harcolnak, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó pénzösszegeket az EU-tól! Ez félreérthetetlen magyarellenesség! Sőt, szerinte pocsék ember, szaralak, aki nem hajlandó meghalni Ukrajnáért! A DK-elnök ezzel csúcsra járatta az ellenséges és háborúpárti uszítását, magyarok életét veszélyezteti. Aki másokat ilyen emelkedett stílusban minősít, e minősítésnek nyílván önmagát is aláveti; legyen hát következetes, s mivel ennek nincs is semmi akadálya, menjen és harcoljon Zelenszkij oldalán. De amíg ezt nem teszi, annak minősül, aminek önmaga osztályoz másokat.

A nemzeti oldalra visszatérve, nem dicsérhetjük és védhetjük eléggé azokat, akik meghirdették és „szövetségeseink” nyomása ellenére is kitartanak mellette, hogy nem szállítunk fegyvert Ukrajnának, és kimaradunk a fegyveres konfliktusból. Ez mostanáig megmentett bennünket attól, hogy bevonódjunk a fegyveres összecsapásba. E bátor helyes eljárást becsülnünk, értékelnünk kell akkor is, ha kormány- és társadalmi szerveink egyéb módon támogatják az ukrajnai kormányt, politikailag tüntetően, ám tévesen mellette állnak. Ez bizony nem egyszerű feladat. Az előzőekben kiveséztük, történelempolitikai tévedés a túllépés az elkerülhetetlen szövetségi minimumon, aminek árát a történelem már megkezdte behajtani rajtunk. Az európai eszme árulójává süllyedt formális szövetségeseink részéről évek óta a politikait messze meghaladó szintű fenyegetéseknek vagyunk kitéve. Szerződésileg sajátnak nevezendő, de annak immár nem tekinthető szövetségeseink támadnak, szankcióznak, fenyegetnek, károsítanak bennünket. Akárcsak a fegyverszállításokról kissé megkésve, de hasonlóan döntött Bulgáriát és az ukranizálástól egyéb tekintetekben vonakodó országokat, avagy olyan szélesebb látókörű politikusokat, akik megnevezik a háború igazi felelőseit.

Bírálóan, önbírálóan látnunk kell, a történelempolitikai szemlélet tudatosnak tűnő mellőzése a tömegtájékoztatásban, a közvélemény formálásában a kulturális, eszmei, ideológiai harc feladását, tudatunk tudatos, vagy öntudatlan, de káros, veszélyes tudattalanítását jelenti. A hazai sajtó és hírközlés nagyobb része – benne egyes jobboldalinak tartott fórumok – mindent másképpen lát, keményen és félrevezetően dolgozik tudatunk deformálásán! Nemcsak tűri a félrevezetést, hanem esetenként szó szerint át is veszi. Mindezért valakik felelősek, de kormányzati részről még csak szóvá sem teszik, nemhogy felelősségre vonnák őket. Pedig minden területen és szinten megvannak, a jól fizetett kulcspontokon nyüzsögnek az illetékes szervek és hivatalnokok. Ám átlagos szintű, az átlagosságot előnyben részesítő, fokozatosan elidegenülő szervek, sokasodó nemzetidegen hivatalnokok uralkodnak. Alig várják, hogy Zelenszkij mondjon bármit, elítélendőt is akár, ők kiemelve és pozitív tálalásban adják elő. Putyin ritkább megnyilvánulásait pedig általában bírálják, vagy elhallgatják. Nyugtalanító, hogy e tudatformáló posztokról, ahogy hagyományosan, most is hiányoznak a nemzeti beállítottságú magyarok. Sajnos, azt is láthatjuk, a világközvélemény tájékoztatása az orosz politikának is gyengéje, ami fegyveres konfliktus nemzetközi értékelésére is kihat. Egyes politikusaink, politológusaink, tömegtájékoztatási eszközeink túlméretezett, érzelmes elfogult, hamisan össztársadalminak beállított ukránpártiságában is e hatás érvényesül. Ilyen természetű jelenség nem spontán alakul ki, hanem valamiféle háttérhatalmi összeesküvés megszervezi. Jelenleg nagy szerepet osztanak nemcsak a hírközlési eszközöknek, és a civilnek álcázott szervezeteknek (NGO) hanem, a jövőre gondolva, olyan szerveknek is, mint a Soros féle CEU. Mintha az illetékesek nem tanultak volna a budapesti főpolgármesteri poszt elvesztéséből, amihez nemcsak a hazai és nemzetközi háttérhatalmi előkészítés, azaz választási csalás járult hozzá, hanem a választói tudat naprakészen tartásának elhanyagolása is. Avagy a hazai háttérhatalomnak felelőtlenül átjátszott Zsigmond király egyetem esetéből, amelyet rögvest át is kereszteltek Milton Friedmanra, s ennek megfelelően utcai plakátokon áruként kínálja önmagát. De más egyetemek is elveszendőben lehetnek, ha nem központi irányelveket követnek, hanem vezetőik, kuratóriumaik, alapítványaik a saját meglátásaik szerint önmaguk határozzák meg az irányvonalukat. Óriási eredmény a gazdaság, pénzügy, családügy, gyermekvédelem, rezsicsökkentés, nyugdíjak és számos más terület sikere, rendben tartása a folyamatos hazai és nemzetközi ellenséges tevékenység ellenére is. Ám felkavaró köznapi események sorjázása figyelmeztet, a tudatformálást sem lehet átengedni a nemzetietlen erőknek.

Nemzetközi szinten is távolabb kell látnunk. A történelmi terhet magára vállaló Oroszország és körvonalazódó szövetségesei az első komoly lépést tették meg a globális háttérhatalom által immár részleteiben is megtervezett és meghirdetett, a hatalmának megmaradását biztosító, az emberiség nagy részét kiirtó, a megmaradtat pedig szellemi-pénzügyi rabigába döntő „Szép új jövő” (vagy „Nagy újraindítás”) jelszó alatt indított nyomulásának megállítására. Formálódik az emberbaráti világhatalmi szövetség. E körülmény is teljességgel kívül esik a felelőtlenül ítélkezők látókörén. Törlik napjaink történelméből ezt is. Pedig tudatosítani kell a világban, hogy ez lehet az emberi jövő záloga, s felsorakoztatni mögé a békés természetes emberi fejlődésre vágyakozókat.

Széchenyi idézettel kezdtük, fejezzük is be azzal: „Sokat kell tanulnia az embernek ahhoz, hogy megtudhassa, milyen keveset is tud.” Ezt megfogadva, sokkal erőteljesebben kell fejlesztenünk az igazságérzetet és az igazságtudatot, hogy a megélt történelmet úgy ismerhessük, ahogy megtörténik. Különben, akarva-akaratlanul, de a tudatosan és bódító gőzerővel terjesztett téveszmék áldozatai lehetünk. Az elmondottakból sok tanulság levonható, de talán az a leginkább megszívlelendő, hogy az igazságot nem lehet pártosan mérni; sem békepártian, sem háborúpártian, csak igazságpártian. Hogy ez lehetetlen? Közel áll a lehetetlenhez, de idézett nagy elődeink példája mutatja, hogy lehetséges. Ezért kell pontosan és helyesen ismernünk, mi történik a világban, hazánkban, környezetünkben, de bennünk magunkban is. Tudatosodjon mindenkiben, történelmi bűn a félrevezetés azok részéről, akiket olyan pozíciókba választottunk, ahonnan ezt megtehetik. Meg kell találniuk a módját a háttérhatalom és a vele egy húron pendülő szövetségi rendszerünk hódító, leigázó törekvéseinek megnevezésére és korlátozására. Nyugtázhatjuk, hogy ennek keresése sem idegen a politikánktól.

Legyünk biztosak benne, nem egyedül a mi kis országunk okozza a jelenünket uraló súlyos gondok döntő többségét. Akkor sem, ha nagyhatalmak, országok és szervezetek, az önmagukról történő figyelemelterelés céljából minket vádolnak ezzel. A többségük hagyományos minősége megszűnőben, s a globális félrevezetésnek engedve, önmagát helyezte különleges, önkárosító és emberellenes státuszba. Magyarország igazságpárti szándékkal kialakított státuszát kívánja megőrizni a világban, geopolitikai környezetében, az EU-ban és a NATO-ban. Itthon pedig a beérett, ésszerű, nemzeti érdekeinket figyelembe vevő igazságpárti társadalmi módosítások saját hatáskörben történő bevezetésével. Jelenleg ennek egyik eszköze lehet a témakörben késedelem nélkül megszervezett, a kormány, s ezzel az ország helyzetét megerősítő nemzeti konzultáció, vagy azonos léptékű folyamatos akció, a történelempolitikai szemlélet alapján megfogalmazott kérdésekkel. Az erre irányuló minden más józan történelempolitikai tudatformáló lépést is parancsoló szükségszerűségként kell kezelni. A háttérhatalom tervei szerint az életünk van veszélyben, de ennek kivédéséhez, avagy megvalósításához a tudatunkat nekünk kell uralnunk, avagy nekik uralniuk. A tudatunk van tehát a közvetlenebb veszélyben. Létfontosságú a közvéleményünk tudatosítása az uralomra jutó mellébeszélés helyett és ellenében. A fentiek alapján el tudjuk dönteni, kiknek áll érdekében a magyar közvélemény félretájékoztatása. Ezért a történelempolitikai irányelvünk mindenkori legfontosabb pontja legyen tudatunk megvédése, fejlesztése, naprakészen tartása. Nem megkésve, nem eltájolva, s addig tegyük meg, amíg lehet!

Szerző: Sütő Gábor, nyugalmazott nagykövet