20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2021 április 12, hétfő

A világjárvány bűnrészesei (I. és II. rész)

Szerző: Carlo Maria Viganò

A világjárvány bűnrészesei – II. rész. Interjú Viganò érsekkel a megdöbbentő összefüggésekről

Múlt héten "A világjárvány bűnrészesei – interjú a megdöbbentő összefüggésekről Carlo Maria Viganò érsekkel" címmel közöltük a Deutsche Wirtschaftsnachrichten c. német lapban megjelent főpapi nyilatkozat első részét. Munkatársunk az eredetivel egybevetette és újrafordította a különböző levelezőlistákon terjedő változat folytatását. Íme tehát a következő rész, ami német nyelven itt olvasható.

– Egy ellenvetés azoktól, akik összeesküvés-elméletnek tartják mindezt, így szólna: hogyan lehetséges, hogy a világon szinte minden országban szinte minden politikus részt vesz ebben a játékban? Kinek lehet annyi hatalma és befolyása, hogy a fél világot elszigeteltségbe kényszerítse?

– Mondok egy példát. Az egyház egy nemzetek feletti intézmény, a világ minden részén jelen van egyházmegyékkel, plébániákkal, közösségekkel, kolostorokkal, egyetemekkel, iskolákkal és kórházakkal. Mindezek a szervezetek a Szentszéktől kapják az utasításokat, és amikor a pápa imát vagy böjtöt rendel el, akkor a világ összes katolikusa engedelmeskedik; ha a Római Kúria dikasztériuma ad ki irányelveket, a világ összes katolikusa követi ezeket. A hatékony hierarchikus struktúrának köszönhetően az irányítás széles körű és azonnali hatású. Ugyanez történik a különböző államokban a nemzeti határokon belül: amikor a jogalkotó jogszabályokat alkot, a felelős szervek végrehajtják a törvényeket.

A mély állam és a mély egyház is hasonló módon működik: mindkettő erősen hierarchikus struktúrát képvisel, amelyből a „demokratikus” elem gyakorlatilag hiányzik. A parancsokat felüliről adják, és akik megkapják, azonnal végrehajtják abban a tudatban, hogy az engedetlenség szakmai sikertelenséghez, társadalmi megbélyegzéshez, sőt bizonyos esetekben fizikai halálhoz is vezethet. Ezt az engedelmességet zsarolással érik el: előléptetlek, hatalmat adok neked, gazdaggá és híressé teszlek, cserébe azt kell tenned, amit mondok. Ha engedelmeskedsz és hűséges vagy, akkor hatalmad és vagyonod gyarapszik, ha nem engedelmeskedsz, akkor véged. Valószínűleg a német olvasók ezen a ponton ösztönösen Goethe Faustjára gondolnak.

A politikusok, akik ma a nemzeteket kormányozzák, néhány kivételtől eltekintve mind a mély állam tagjai. Ha nem így volna, akkor nem ott tartanának, ahol most. Gondoljunk csak a tavaly november 3-i amerikai elnökválasztásra: mivel Trump elnök nem szeretett volna megbarátkozni a globalista egység gondolatával, úgy döntöttek, hogy eddig még soha nem látott mértékű választási csalással, az emberek akarata ellenére elűzik. Az Egyesült Államokban folyamatban lévő jogi folyamatok alátámasztják a csalás és a szabálytalanság vádját. Úgy vélem, hogy az elkövetkező hónapokban  ennek a csalásnak más bizonyítékai is elő fognak kerülni, melyek által véletlenül pont egy progresszív demokrata  katolikus került a Fehér Házba, aki tökéletesen idomul a Nagy Újraindítás programjához. Közelebbről megvizsgálva úgy tűnik, hogy XVI. Benedek lemondása és Jorge Mario Bergoglio megválasztása ugyanezt a forgatókönyvet követte, és ugyanaz a hatalmi lobbi vezényelte le. 
 

Az interjú a Deutsche Wirtschaftsnachrichten c. lapban jelent meg

Állítólag Németországban is olyan hírek terjednek, melyek szerint a világjárvány kezelése során az adatokat úgy hamisították meg, hogy azzal legitimálhassák a polgárok jogainak megsértését. És annak ellenére, hogy aggasztóan sok embernél voltak az úgynevezett vakcinának káros mellékhatásai, vagy meghaltak miatta, továbbra is az oltási kötelezettséget mantrázzák, habár már nyilvánvaló az is, hogy ez nem garantálja az immunitást, és hogy nem mentesít sem a társadalmi távolságtartás, sem a kötelező maszkviselés alól.

Okunk van azt hinni, hogy a COVID kezelése ugyanazon irányítás alatt ugyanazzal a forgatókönyvvel került megszervezésre. Néhány nappal ezelőtt New York állam kormányzója, Andrew Cuomo elismerte, hogy utasítást kapott a Londoni Imperial College-tól, amelyet a Bill és Melinda Gates Alapítvány finanszíroz, hogy idős embereket fogadjanak be egészségügyi intézményekbe – idős embereket, akik a helytelen terápiás protokoll miatt haltak meg, lélegeztetőgépre kényszerítve. És merő véletlen, hogy az amerikai filantróp számos nemzeti intézményt – beleértve kormányokat is – támogat, amelyek aztán gazdaságilag egy olyan magánszemélytől függenek majd, aki a bolygó egy világjárványnak köszönhető elnéptelenedéséről elmélkedik.

Azt kérdezi tőlem: kinek lehet annyi hatalma és befolyása, hogy a fél világot elszigeteltségbe kényszerítse? Azoknak, akik hatalmas erőforrások felett rendelkeznek, mint például Bill Gates és Soros György; azoknak, akik képesek a WHO-t is finanszírozni és annak döntéseit befolyásolni és hatalmas nyereségre szert tenni, mivel gyógyszeripari vállalatok részvényesei is.

Donald Trump egykori elnökhöz írt nyílt levelében a világosság és a sötétség erői közötti összecsapásról beszélt. Ha most visszatekint 2020-ra, mit gondol, hogyan alakult ez az összecsapás mostanáig?

 – Mint a földi ügyekben mindig, a jó és a rossz, a fény és a sötétség gyermekei közötti háború úgy tűnik, inkább az utóbbi javára dől el. A sátánnak, aki princeps huius mundi [a világ vezetője], nagyon sok jól megszervezett követője és végtelen számú szolgája van. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy a jók számszerűen kevesebben vannak és rosszul szervezettek, gyakran névtelenek, és szinte mindig híján vannak minden olyan hatalomnak vagy gazdasági eszköznek, ami lehetővé tenné, hogy ugyanolyan hatékonysággal cselekedjenek, mint ellenségeik. De ez mindig is így volt, mert a győzelem nem a jó embereké, hanem Krisztusé. Ego vici mundum: én vagyok az, aki legyőztem a világot, figyelmeztet minket erre az Úr. Mi kevéssel járulunk hozzá ehhez, és néha ugyan hősiesen, de Isten kegyelme nélkül semmire nem jutunk: nihil potestis facere.

2020 arra kényszerített minket, hogy a globalista Medúza szemébe nézzünk, és megmutatta nekünk, hogy milyen könnyű a mély államnak egy egészségügyi zsarnokságot rákényszeríteni emberek milliárdjaira. A nagyon magas túlélési arányú vírus, melyet nem is izoláltak, instrumentum regni [a királyság eszköze] lett, és ebben a kormányon levők, a média és az egyházi vezetés is bűnrészes. A bezárások által kiváltott gazdasági válságnak szükségszerűvé kell tennie az adósság eltörlését és az univerzális alapjövedelem intézményét, a magántulajdonról való lemondásért és az egészségügyi útlevél útján történő nyomon követés elfogadásáért cserébe. Aki visszautasítja a vakcinát, azt olyan fogolytáborokba internálhatják, melyeket már számos országban, köztük Németországban is előkészítettek. A bíróságok engedni fogják, hogy az alkotmányos és vallási jogainkat semmibe vegyék, mindezt egy örökös vészhelyzet nevében, ami felkészíti a tömegeket a diktatúrára. Ez vár ránk a Nagy Újraindítás szerzőinek beismerése szerint.

De az egymást követő szigorításokhoz, melyeket nevetséges és azóta bizonyítottan megcáfolt indokokkal vezettek be, eddig a tömegek egyfajta fideisztikus [a hitet a tudománynál többre becsülő és előnyben részesítő felfogás] hozzájárulást adtak, ami súrolja a babona határait. Az úgynevezett szakértők abszurd állításait megkérdőjelező „tagadás” vádja miatt sokan megértették, hogy a COVID-ot pontosan azért mutatják be vallási vonatkozásúnak, hogy ne lehessen megkérdőjelezni, mert ha tudományos szempontból tekintenék, akkor úgy kellene kezelni, mint az elmúlt évek összes többi koronavírusát. Ezek az ellentmondások sokak szemét felnyitották, a média pimasz talpnyalása és az ezt ellenzők közösségi média általi cenzúrájának megsokszorozódása ellenére is.

 – Milyen lenne a világ, ha azok az erők kerülnének fölénybe, amelyeket a sötétség erőinek nevez?

 – Egy olyan világban, amelyben a mély állam uralkodna, a Jelenések könyvében, az egyházatyák és a különböző misztikusok által leírt legrosszabb forgatókönyv valósulna meg. Ez egy pokoli királyság lenne, amelyben mindent, ami a keresztény társadalomra csak távolról is emlékeztet – a vallástól a törvényekig, a családtól az iskoláig, az egészségtől a munkáig –, betiltanának, megsemmisítenének és kiforgatnának. A heteroszexuálisokat üldöznék; az egy férfi és egy nő által alkotott családokat betiltanák; a gyerekeket béranyák szülnék; cenzúráznák a történelmet; a vallást lejáratnák; az őszinteséget és a fegyelmet kicsúfolnák; a becsületet fasiszta fogalomnak állítanák be; a férfiasságot elítélnék, mert „mérgező”; az anyaságot helytelenítenék, mivel az „nem fenntartható”; az öregeket eutanáziára kényszerítenék; a betegség csak haszonszerzési alkalomnak minősülne; az egészségre úgy tekintenének, mint ami gyanús. És két évszázados agymosás után még a híres demokráciát is megtagadnák azok nevében, akik kormányoznak majd minket, persze mindezt a közegészség nevében, a választásokat is félretéve.

Csak Krisztus királyságában lehet békesség és igazi egyetértés. A sátán zsarnokságában terror, elnyomás, a jó elleni háború uralkodik és jóváhagyják a legsúlyosabb bűnöket.

 – Mit gondol, mit lehet tenni, hogy elkerüljük az ilyen fejleményeket?

 – Gondoskodnunk kell arról, hogy ami eddig történt, az ne érhesse el végső célját. El lehet és el kell ítélnünk azokat a hazugságokat és megtévesztéseket, melyeket naponta etetnek meg velünk azok, akik ostoba rabszolgáknak tekintenek minket. Azt hiszik, hogy képesek lesznek hatásuk alá vonni anélkül, hogy bármilyen reakció lenne a részünkről. Ha olyan törvények vannak, amelyek megfosztják a polgárokat természetes jogaiktól, mindenkinek bátran fel kell emelnie a hangját tiltakozásul, megkövetelve a bíráktól, hogy hallgassák ki és ítéljék el a globális puccs felelőseit.
 
Nem engedhetjük meg, hogy egy bizottság által létrehozott világjárvány mumusa miatt a nemzeteket először rettegésben tartsák, majd leigázzák egy mesterségesen előidézett gazdasági és társadalmi válsággal, sem azt, hogy a lakosságot a szabadság olyan szintű korlátozásának tegyék ki, ami a törvénynek és a józan észnek is ellentmond. Ha szilárdan tudunk állni, és nem hátrálunk meg a diktatúra elől, akkor a mély állam visszavonul és kedvezőbb alkalomra fog várni, és lesz időnk megakadályozni a zsarnokság kialakulását. De ha engedünk, akkor visszafordíthatatlanná tesszük ezt a pokoli tervet. 
 

Ne felejtsük el, hogy katolikusként nagyon nagy felelősségünk van mind lelkipásztoraink, mind a bennünket irányítók felé. Engedelmességünk viszont abban a pillanatban megszűnhet és meg is kell szűnnie, amikor arra kérnek minket, hogy bűnös vagy az egyház tanításaival ellentétes törvényeknek engedelmeskedjünk. Ha az ellenállásunk olyan szilárd és bátor, mint a mártíroké volt egykor, akkor mi is tehetünk érte, hogy megszerezzük azokat a kegyelmeket, amelyek megváltoztathatják az emberiség nagy részét, és késleltethetik a végidők üldöztetéseit.

Imádkozzunk tehát hittel a Legszentebb Szűzhöz, a győzelmek királynőjéhez, a keresztények védelmezőjéhez, hogy ő legyen a vezetőnk ebben a történelmi csatában. Legyen mellette a dicsőséges Mihály arkangyal, aki a pokolba taszítja a sátánt és a többi gonosz szellemet, a qui ad perditionem animarum pervaganturt mundo [akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban].

Forrás: Erdély Ma
Beküldte: Antal Miklós 

« Prev Next

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló