20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2009 november 10, kedd

Interjú egy szókimondó dokival az influenzáról

Szerző: Keszthelyi Gyula

Dr. Keszthelyi Gyula tardi családorvos. Blogjában így mutatkozik be: Dr. Keszthelyi Gyula háziorvos vagyok. Belülről látom azt, amiről az újságok kívülről írnak. Van torzulás. Ezeket igyekezem korrigálni. Hogy mi a téma? A kórházak. A körzet. A rendelő. A bűzlő magyar egészségügy.

Keszthelyi a mostani oltási kampánnyal kapcsolatban súlyos aggályokat fogalmazott meg. Erről kérdeztem meg egy rövid interjúban.

Sz.G: Kezdjük először egy általánosabb kérdéssel. Amerikai és olasz, több millió személy adatát feldolgozó vizsgálatok bizonyították, hogy a szezonális influenza elleni védőoltások hatástalanok és Tom Jefferson, a független elemzéseket végző Cohrane Library influenza szakértője is puszta üzletet lát az influenza elleni oltásokban. Neked mi erről a véleményed és tapasztalatod?

Dr. K.Gy.: Magyarországon soha nem vizsgálták meg, hogy az oltottak és nem oltottak között a járvány után volt-e különbség a mortalitásban, morbiditásban, vagy a kiesett munkanapok számában. Tehát az oltási kampány után semmiféle utóvizsgálat nem történt a hatásosság (járványügyi és nem immunológiai) alátámasztására. Ebből arra lehet következtetni, hogy egy cél volt pusztán: az értékesítés. Senkit nem érdekelt, hogy az oltás véd-e vagy sem a vad vírus ellen. Azt sem vizsgálták, hogy egyáltalán influenzás volt-e az a pár százezer ember, akiket ezzel a diagnózissal jelentettek. Ezek orvosi tippek voltak, tavaly 249 bizonyított eset volt 1190 beküldött anyagból, és ebből extrapoláltak 3-400 ezer beteget.

Az influenzaoltás hatásosságát emberben három fő típusú kísérleti módon lehet bizonyítani:

1. Kísérleti vizsgálat, itt önkénteseket fertőznek meg az oltás után élő vírussal, nagyon szigorúan ellenőrzött körülmények között, és így mérik az oltás hatékonyságát. Ez és csakis ez a tudományosan valóban elfogadható, értékelhető tudományos tényeket generáló tanulmány.

2. Terepvizsgálat, ahol a járvány kitörése után egyszerűen számolják a betegek és a halálozások számát, de itt már sok a hipotetikus elem, mert azt senki nem tudja, hogy a betegek vajon mind influenzások-e, valamint Magyarországon nem vizsgálják, hogy hányan voltak oltva a megbetegedettek közül, tehát kiknél volt hatástalan a vakcináció.

3. Immunválasz vizsgálat, ez folyt most Magyarországon, ahol már csak azt rögzítik, hogy a beoltott egyének szervezete termelt-e ellenanyagot.
Ez utóbbi forma azonban kizárólag csak azt teszi lehetővé, hogy kijelenthessük, az oltóanyag képes immunválasz kiváltására, illetve a kísérleti személyek szervezete képes volt ellenanyag termelésére.

Amikor tudósaink és vezetőink beleharsogják a köztudatba, hogy az új magyar csúcsvakcina hatékony, akkor szándékosan elhallgatják azt a tényt, hogy kizárólag a legutolsó típusú vizsgálat szempontjai alapján értékelt hatékonyságról beszélnek.

Ez nem más, mint a laikus közvélemény tudatos, és szándékos megtévesztése, ugyanis ez semmit nem jelent azzal kapcsolatban, hogy a beoltott személyek meg fognak-e betegedni az élő vad vírussal történő találkozáskor, vagy sem. Azt sugallja, hogy az oltás biztos védelem, pedig ez hazugság.
Erre vonatkozóan csak az 1-es típusú tanulmány adhatna választ, ami szerintem egy ekkora hisztériakeltéssel bevezetett világjárvány forgatókönyv esetén indokolt volna.

Kész az oltóanyag, meg is lehetne csinálni a vizsgálatokat. Akár egy-két hét alatt.  Nem tudok arról, hogy bármely vakcina gyártó cég eddig elvégzett volna ilyen kísérletet a mostani H1N1 kísérletek kapcsán, de az biztos, hogy Magyarországon nem volt.


Semmi nem sürget, mert a már 22 hete tartó járvány alatt a fél hazai lakosság tudtán kívül áteshetett a betegségen, ami nagyon enyhe, a halálozás jóval alacsonyabb, mint a szezonális influenzáé.

Ez utóbbi tény okozza a legtöbb gondot, ugyanis durva orvosi hiba olyan személyt oltani (pláne esetleg szennyezett) tojás alapú vakcinával, aki már védett a betegség ellen. Ezt a kérdést a szakemberek is agyonhallgatják, kivéve a hivatalos szerveket, akik szerint csak oltsunk be nyugodtan mindenkit. Akár beteg volt, akár nem. Ez olyan fokú szakmai nemtörődömség, ami már a büntetőjog határait súrolja, és az alapvető orvosi szakmai szabályt, a „legelőször is ne árts” durva megsértése, és erre ösztönzi a hazai orvosokat is a vezető járványügyi szakember.

Én a magam részéről úgy gondolom, van bőven idő egy ilyen 1. szintű tanulmány lefolytatására. Nagyban fokozhatná az orvosok oltási hajlandóságát, ami most nem mondható különösebben magasnak sem itthon, sem külföldön. Úgyhogy e nélkül oltson az, aki hazudozik.:-)

Sz.G: Miben különbözik ez az új influenza és mennyiben más az új oltóanyag? Mindenfélét hallani, hogy valami adalékanyagot is tartalmaz és ez valami extra veszélyt jelent az eddig sem mellékhatás-mentes oltásokkal szemben?

Dr. K.Gy.: Az új vírus rendkívül változékony, gyorsan mutálódik, és nagyon színes klinikai lefolyású eseteket láttunk, ritkán súlyos szövődményekkel, vagy máskor egyszerű nátha szintű két napos kórral. Halálozása eddig alacsonyabb a szezonális influenzáénál, de pl. Magyarországon olyan kevés, konkrét tenyésztésen alapuló diagnózis van (200 körüli), hogy nem is tudjuk, a járvány 23 hete alatt vajon csak 200, vagy már fél millió ember esett-e át a betegségen.

Az oltóanyagot tojásokban szaporítják. A tojás, az tojás, és abban minden van, ami képes benne szaporodni. Amiről itthon a higanyon túl egyáltalán nem hallani, az az avian leukemia virus, illetve olyan retrovírus töredékek, amiket képtelenség a vakcinából eltávolítani. Az USA tudósai végeztek ezzel kapcsolatosan utóvizsgálatokat az MMR oltás kapcsán, és annyira jutottak, hogy az oltottakban – egyelőre – nincs következménye ezek beadásának. De nem tudjuk, mi lesz 10 év múlva ezekből.

A védettségre vonatkozó kutatási adatok hiánya lehetetlenné teszi az előnyök mérlegelését. Önmagában az a tény, hogy az önkéntesen oltottak túlélték az oltást, vagy az, hogy az ellenanyag szintjük megemelkedett, nem bizonyíték a vad vírussal szembeni védettségre. Ilyen vizsgálat tudomásom szerint soha nem is történt Magyarországon.

A most forgalomba hozott oltóanyag előirata szerint még állatkísérlet szintjén sem történt kísérleti vizsgálat, vagyis annak vizsgálata, hogy az oltott és oltatlan állatok között van-e különbség mesterségesen előidézett fertőzés esetén a betegség lefolyásában, vagy a halálozásban.

Sz.G: Úgy hírlik, először a terhes anyákat és a kisgyereket tervezik beoltani. Az ember azt gondolná, ők a legveszélyeztetettebbek az oltási mellékhatások szempontjából, hiszen a fejlődő magzati agy és a gyermekagy nem jelent még nagyobb kockázatot egy esetleges idegi károsodással szemben? Te hogy látod ezt?

Dr. K.Gy.: Ismereteim szerint nincs, vagy alig van épeszű magyar orvos, aki ezeket a személyeket oltaná. Itt a választható antivirális szereket illik preferálni.
Szintén az USA-ban készen van egy aerosol formában bejutatható készítmény, ami annyiban jobb az oltásnál, hogy a természetes behatolási kapun át jut be, és így pontosan azokat az immunszűrőket aktiválja, mint a vad vírus. Az így létrehozott immunitás jóval erősebb. A vér/agy gát 10 éves korig nem szűr tökéletesen, minél fiatalabb a gyermek, annál kevésbé védett a közvetlenül a keringésbe juttatott anyagokkal szemben a központi idegrendszer.
Nem tudjuk, milyen kárt okozunk, és ennek ellenére oltunk.

Sz.G: A British Medical Journal hasábjain nem rég közölt felmérések szerint a világ más országaiban is az egészségügyi dolgozók és orvosok jó része nem hajlandó beoltatni magát. Jól gondoljuk, hogy egy orvos még inkább felismeri a rejtet kockázatokat, mint egy halandó ember?

Dr. K.Gy.: Igen. Ennek oka pedig egyszerűen az, hogy az oltási reklámdömping bagatellizálja a súlyos veszélyeket, amikről sokszor csak egy-egy tudományos közlemény számol be, ezeket itthon valószínűleg kevesen olvassák el angol eredetiben, de túlhangsúlyozza a (bizonyítatlan) előnyöket.

Sz.G: Azt olvasni, hogy az új influenzának még alacsonyabb a halálozási aránya, mint a szokásos szezonálisnak. Szerinted miféle érdekek fűződnek hát ehhez az egész kampányhoz?

Dr. K.Gy.: A Bizonyítékokon Alapuló Orvoslás által megkívánt bizonyítékok szinte teljes hiányában csak az a feltételezés marad, hogy üzleti érdekekről lehet szó.
Magyarországon a kormányzat egyetlen céget gyakorlatilag monopolhelyzetbe hozott a piacon, kizárva a versenyt azzal, hogy ezen egyetlen cég termékét osztogatja ingyen a lakosságnak, ahelyett, hogy pl. egy fix összeggel támogatná valamennyit, és az emberekre, orvosokra bízná annak eldöntését, hogy a palettáról oltást, vagy esetleg antivirális szereket választhassunk.

Sz.G: Azt olvastam, hogy az oltással szemben valamiféle ellenállást szervezel. Pontosan miről van szó, mik a céljaitok?

Dr. K.Gy.: Nem ellenállás ez, hanem rendrakás. A védőoltások jogi szabályozása olyan mértékben inkoherens, sok esetben nyíltan alkotmányellenes, hogy ennek megszüntetése, rendezése érdekében fogadtunk 170-en jogi képviseletet, és készíttetünk velük polgári jogi szerződéseket, lévén szolgáltatók vagyunk, tehát a piacon dolgozunk, ugyanakkor a kormányzat az ingyenmunka kikényszerítésére törekszik velünk szemben. Ezt óhajtjuk tisztességes mederbe terelni.

Nézzük mit mond az 1997. évi 154. Tv. (EüTv) erről:

129. § (1) A kezelőorvos joga, hogy a tudományosan elfogadott vizsgálati módszerek (119. § (3) bekezdés b) pontja) közül szabadon válassza meg az adott esetben alkalmazandó, általa, illetve az ellátásban közreműködő személyek által ismert és gyakorolt, a rendelkezésre álló tárgyi és személyi feltételek mellett végezhető eljárást.
(2) A választott vizsgálati és terápiás módszer alkalmazhatóságának feltétele, hogy
a) ahhoz a beteg e törvény szabályai szerint beleegyezését adja, valamint
b) a beavatkozás kockázata kisebb legyen az alkalmazás elmaradásával járó kockázatnál, illetőleg a kockázat vállalására alapos ok legyen.
és:

119. § (3) Az egészségügyi szolgáltatás megfelelő minőségének alapvető feltétele, hogy …
b) az ellátás során érvényesüljenek a jogszabályban foglalt vagy egyéb szakmai szabályok, így különösen a tudomány mindenkori állását tükröző és bizonyítékokon alapuló szakmai irányelvek, ezek hiányában a módszertani útmutatókban közzétett szabályok, a szakmai irányelvek vagy módszertani útmutatók hiányában a széles körben elfogadott szakirodalomban közzétett szakmai követelmények;

ca) egészségi állapotában az elérhető legnagyobb tényleges állapotjavulást eredményezze. Ám ezeket a szabályokat információ hiányában nem lehet betartani. Egy tisztességes oltás felkészítéssel, a jelenleg érvényes nyilatkozat aláírásával, tájékoztatással, megfigyeléssel legalább fél óra. Mikor lesz erre idő 3,5 millió páciens esetén?

Sz.G: Mit gondolsz a közegészségügy és az orvosok felelősségéről? Hogy számol el egy orvos a lelkiismeretével, ha az általa beadott oltás mondjuk egy terhes anyánál vetéléshez vagy magzati károsodáshoz vezet?

Dr. K.Gy.: A felelősség jogszabályba foglalt módon az oltóorvos felelőssége, épen ezért az oltási kockázat becslése, az olthatóság eldöntése is csak az övé lehet. Sem miniszter, sem ÁNTSZ nem szólhat ebbe bele. Viszont átveheti a feladattal együtt a felelősséget is. Akkor nem mi oltunk ezekkel az ismeretlen kocsonyákkal, hanem ők. Nem véletlen, hogy ezért a teljesen ismeretlen új vakcináért sem vállal az állam semmiféle kártérítési felelősséget. Az egyik jogi kérdés, amit az ügyvédi irodával tisztázni fogunk és szerződésbe foglalunk, az éppen a felelősség kérdése, hiszen az oltást nem én ajánlom, hanem az ÁNTSZ, de a beteg kéri, mert ez nem kötelező oltás. Ezért a felelősségnek kettejük között kellene megoszlani. Én csak egy oltópisztoly vagyok. Ma már a szakdolgozó is beadhatja jogszerűen az oltást, hiszen az nem ördöngösség, a cukorbetegek naponta 4x szúrják magukat. Csakhogy ők tudják, hogy mivel. Nekünk fogalmunk sincs a FLUVAL hatásairól.

Sz.G: Mi a látleleted a magyar orvosok gondolkodásáról. Én azt látom, kevés olyan józanul gondolkodó és bátor kiállású orvos van, aki szembe mer menni a megkövesedett, gyógyszeripari érdekek által támogatott téves elméletekkel, amikbe emberek halnak bele nap, mint nap. Meglepett, pl. amikor a koleszterin ügyben mellém álltál. Ebből számomra az jött le, hogy Te sok orvostudományi elméletről mást gondolsz, mint ami akár a mai tankönyvekben is szerepel.

Dr. K.Gy.: Einstein egyszer azt mondta magáról, hogy ő nem különösebben tehetséges, csak nagyon kíváncsi. A magyar orvosok zöme induláskor nagyon tehetséges, de egy szalagon dolgozó rabszolgaként 20 év múlva már fásult, érdektelen, kiégett. Csak arra kíváncsi, mikor ér véget a munkaidő, az ügyelet. Alig van orvos barátom, és sok orvos kollégám kifejezetten hülyének tart.:-) Erre büszke vagyok. A betegeim szeretnek. És elmondják, hogy azért, mert nem olyan vagyok, mint a többiek. Nekem ez elég. Ők a fontosabbak.

http://holahatar.uw.hu/viewpage.php?page_id=3

(erre a linkre kattintva még két igen remek elemzést is elolvashattok! Érdemes!) Az idézett cikket Szendi Gábor írta, nyílvánvalóan sokunkat megmentve ezzel a tévedéstől.

Áldja meg őt ezért a Magyarok Istene! http://tudos.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=80473&recommend=1

Varga Géza

Beküldte: Fritzi

Hozzászólás  

+2 #3 Alice Springs, Australiaseduxen 2013-03-18 22:25
Üdv Mindenkinek! Prince Charles Hospital Intenzív Osztálya, Queensland, Ausztrália volt a munkahelyem 2009-ben. Mi voltunk a központ a fövárosi "disznó influenza fertözések" fölvételére. Félelmetes volt megfigyelni hogy mily módon manipulálták az egész "járvány" ügyet. A WHO majd hogy nem teljesen eltörölte azokat a kondíciókat amelyek alapján "epidémiának" lehessen nevezni egy megbetegedést. A helyi kormány elrendelte hogy ne kelljen azonosítani a vírust, ha H1N1 fertözés gyanújáról van szó, mindenkibe belepumpálták a oseltamivir névre hallgató horribilis mérget (a volt amerikai hadügyminiszter volt igazgatótanácsi tag ennél a cégnél!) amelynek a mellékhatásai és terápiás hastástalansága addigra már publicitást nyertek olyan nemzetközi szakirodalomban mint: Lancet, BMJ és Epidemiology. Még a fölfújt számok és a lecsökkentett szenderdeken túl sem érte el a fertözés és a halálozások mértéke az átlagos influenza szezonok halálozási számát! ( articles.mercola.com/.../recommended-tamiflu-has-flawed-results.aspx ) Ez a kis gazdasági húzás - lobbisták, hamis szakértöi vélemények - trillió dolláros költségekbe verték a kormányokat, nemzetközi szinten, és persze aranybánya volt a gyártó La Roche-nak. Annak idején jelent meg az angol Daily-Mail cikke hogy mennyit költött a Brit NHS ezen az ál-járványon: cirka 1.5billió Fontot! Bizonyítottan kevesebb mint 50 H1N1 beteg volt regisztrálva. Viszont ennek a szernek a mellékhatása, csakúgy mint legtöbb védöoltásé napjainkban borzasztóbb mint a megbetegedés maga! Különösen gyerkekre, öregekre és terhes nökre a legkifejezettebbek ezek a hatások. Éppen ma reggel kellett kommentáljak a Brisbane-i napilapban, merthogy elkezdték ismét dobolni a az újabb pánikot és most ugyanazon szer új változatával akarják megvezetni a Nyilvánosságot, Relanza névre hallgat és ugyanazon évben volt publikálva a szer hatástalansága! Pontosabban hatástalansága a vírusra. A mellékhatásai tökéletesen pusztítják a szedöjét... Ja, hogy a védöoltás influenza ellen??? Az csak röhejes: bárki, aki valaha is tanult epidemiológiát tudja és tudhatja: a vírusok túlélése arra épül hogy átformálódik minden egyes gazda után. Mégha csak egy picit is de már nem ugyanazok a tulajdonságai, gyengeségei. Amikor valaki azt állítja hogy beoltana szezonális influenza ellen, akkor azt állítja hogy pontosan tudja az üveggömbjéböl hogy milyen influenza fog megtámadni, hogyan fog kinézni és melyek azok a gyengéi amelyeket ez a "védöoltás" fog pontosan eltalálni... Gondolkozz ezen!
#2 Ithaka 2012-02-24 17:59
Tisztelt Szókimondó Dk Keszthelyi Gyula nagyon is osztozom az észrevételével, mert az ami folyik a népirtással az tömeg gyilkosság. Közvetlen a családomon figyeltem meg és a környezetemben, gyönyörű fejlett föleg egészséges unokám született, elsödlegesen az anya a forralatlan tehéntejjel rontotta el az egészségét, mert a csecsemö védönö ezt diktálta, 3-hónapos babának, továbbá ez a védöoltás! - most 20-éve az áldozat és nincs imun rendszre minden megárt neki pedig rendszeresen sportol-na, ha birná, egyik sportágat a másik után probálgatja de egyhöz sincs fizikai ereje. A bedegenerált edesanya 10-éves koráig mindenféle vitaminnnak nevezett lassu méreggel vegyitett gyogyszer bogyokkal, és védö oltásnak hivott különbözö virosokkal fertözözz injekciókkal terheltette. Most nekem fáj a szivem, lelkem a 20-éves unokámé, meg másoké ia. Ez az a nagy hiedelem ! - a csodálatos elméjúséget, el homájositottság. Most sajnálkozunk az orvosokon az értünk tett feláldozottságukért, a gyenge fizetésükön vagyunk megbotránykozva, de ha ök is ugyan ugy éreznének mint mi ök irántuk, akkor nem lenne tele a váró beteggel akiket 3 és 5 percenként engednek ki a vizsgálóból, -megvizsgálva ? ezt az önök elgondolására bizom, de van a kezükben egy regiment recept, és számoljona utánna 2-2,5 óra alatt 38, 43 vagy 48 beteget vizsgált meg egy orvos, szép teljesitmény ! A magánrendelöjében 8,13,15, beteg / fejenként 5.000.-Ft, ami ugyan abban a rendelöben amiért semmiféle adót nem fizet. A dólgozó emberek pénzén tanultak ki, hát akkor mi itt az igazság. szerintem nekik is olyan fülük, farkuk van mint aki most a 10-12 órával keres minimál bért, ez a minimálbér nem serkenti az embereket lelkiismeretségre, de az orvosok sincsennek ezen a fokon. Van köztük, tisztelet a kivétel ! igaz elvontan, akik a hivatásuknak élnek és megtesznek mindent, hogy a páciensei mielöbb meggyogyuljon. Ez az én meglátásom, mivel nap mint nap szembesülök a látottakkal. :cry:
#1 mehecske 2012-01-14 14:33
ezt az ezerszer leragott csontot miert kell meg mindig ezer egyedszer is-- a valasz: mert nem lehet a buta nepet elegszer felvilagositani arrol hogy csalas az egesz

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló