20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2016 július 10, vasárnap

A kálium mint hatékony patkányméreg

Szerző: Aldobolyi E Judit

MILYEN KORMÁNY AZ OLYAN, AMELYIK MEGENGEDI, HOGY A ZSIDÓ TISZTA DESZTILLÁLT VIZET IGYON, MIKÖZBEN AZT A MÉDIA A NEMZSIDÓK FELÉ MÉRGEZŐNEK HAZUDJA, HOGY ŐK CSAK A SZENNYEZETT IGYÁK?

Csodálkozom azon, hogy mennyire megváltozott a világ. Olvasom, hallom, hogy óriási botrányokat helyeznek kilátásba az oktatók Magyarországon, mert nem olyan az oktatás mint ahogy ők elképzelik. Hogy tulajdonképpen mit képzelnek el, arról halvány fogalmam sincs, mert most a reformokat követelve a legfontosabb dolgokat még se hallottam. Csak általánosságokat, aminek a magja a magyar mentalitástól nagyon eltérő központi irányításra vezethető vissza. Ennek a megváltoztatását követeljék! A többi jön magától.

Nem hallottam, olvastam dolgokról, hogy követelnék, ami az oktatás szempontjából kimondottan hiányosság, hogy csak egyet említsek. Az emberi szervezet működésével kapcsolatosan pl. olyan dolgok is kerüljenek be a tantervbe, történelemből, biológiából, amit most még csak meg se említenek az iskolákban. Sőt, olyan dolgokat tanítanak, ami történelmi szempontból magyarság, és biológiailag kimondottan emberiség ellenes. Ma már szinte senki nem tud arról, hogy a kálium a legveszedelmesebb mérgek egyike. Ennek ellenére, úgy tanítják, hogy az emberi szervezet legfontosabb összetevője. Természetesen a szervezetnek sok mindenre szüksége van, de ahogy el volt az emberiség évszázezredekig túladagolt kálium nélkül úgy arra most sincs szüksége.

Pontosan az a kálium, amit az én gyermekkoromban még patkányméregként használtak, vagy öngyilkosok ittak. Faluhelyen igaz, ott voltak a kutyák és macskák az egerek, patkányok elpusztítására, - mert ezek a nyomorult állatok nem arra valók, hogy a gazda napi mozgás igényét a sétáltatással kielégítsék. Nem arra teremtette őket a jó Isten, de a természet egyensúlyban tartására igen. Összeszedni a kárt okozó, de ennek ellenére igen fontos funkciót is betöltő élőlényeket, a túlszaporodás ellen! Ennek ellenére bizony voltak évek, amikor annyira elszaporodtak ezek a rágcsálók, hogy komolyan kellett fellépni ellenük. Olyankor káliumos vízben áztatott kukoricát raktak a patkánylyuk elé, - ahol nem érhették el a többi állatok, kamrában, padláson, pincében stb. ahol azok leginkább mozogtak az élelmiszer közelében, amit azok felzabálva, nagyon rövid idő alatt elpusztultak. Városokban olyan dobozokba rakták ki a kukoricát az utcákra, - már a középkorban is, - aminek a kivágott lyukain csak azok fértek bele. Elképzelhetően néha galambok is áldozatul eshettek, szerencsére AKKOR MÉG NEM VOLTAK ÁLLATVÉDŐK EMBERVÉDŐK HELYETT, - de a patkányok eltűntek a környékről! Erről soha nem hallott senki?

No lám, ezt kellene tanitani, nem az ellenkezőjét! Ha majd azt hallom, hogy azt követelik legyen ez is benne a tananyagban, ne csak a tanári adminisztráció és egyebek csökkentése, akkor el fogom hinni, hogy komolyan változást akarnak az oktatásban! Ami meg a gyerekek kisebb mértékű leterhelésének követelését illeti, azt jelenleg otthon  mindenki figyelmen kivül hagyja, hogy az egész nyugati tipusú oktatási rendszer fentartás nélküli átvétele eleve agyament ötlet Magyarországon! Más az életritmus, más a mentalitás, más az alapvető mindennapi szellemi követelmény és igy tovább! Arra a szintere akarják levinni a magyart is a nyugati áltsluk elfuserált térsadalmakból hazánkba települt uj okosok, - ami látszólag sikerül is.

Csak egyetlen szerény kérdés. Hány NOBEL  dijas tudóst nevelt a nem is olyan régen még gyakorlatban lévő általános magyar oktatási rendszer, beleértve a tanárok megbecsülését és igényeinek messzemenő emberi kielégitését, - s hányat a többi állam oktatási rendszere???? A tanárok legalapvetőbb megbecsülése, hogy a nyári szünet nekik is nyári szünet legyen! Év közben a tanári leterhelés természetesen esetenként megkivánhat napi nyolc óránál több elfoglaltságot is mindent egybevetve, de erre ott voltak ellensúlyozásként a tanároknak is kijáró FIZETETT szünetek. Amikor nekik nem, hogy nem kellett, nem volt szabad dolgozni semmilyen minőségben, hanem pihenni kellett!!!!!

Mert a tanári hivatás igen is nagyon komoly feladat. A következő generációk felkészitése tudásban, lélekben, minőségi szinten - nem szájtépő kommunista tüntetéseken kormányt szapulva, - a legcsodálatosabb feladat kell legyen. Ezzel lehet megbecsülést adni ennek a hivatásnak, hogy a pihenést fizetik nekik! Nem kényszeritik a pihenő idejüket a kieső hetek, hónapok jövedelmének kétségbe esett bármilyen pótlására! Hol megbecsülése ez a következő generációért felelős embereknek? SEHOL. SŐT! MEGALÁZÓ. 

Ha majd a tanárok, tanitók, általános oktatók a megérdemelt fizetett szüneteik visszakapásáért tüntetnek, ezzel téritve meg nekik az év közbeni valóban megterhelő munkákat, akkor nem fognak tüntetni a hatalmas adminisztrációs és év közbeni órákra való felkészülés, dolgozat javitás stb. egyéb iskolai elfoglaltságok adta munkák miatt. A panasz a sok munkáról részükről jogos, de akkor is szükséges, de csak bizonyos hónapokban, hetekben. Jogos lesz a tüntetés, ha majd azért tüntetnek, hogy olyan dolgok is bekerüljenek a tantervbe, mint a kálium veszélyessége. Amit ma még csak meg se  emlitenek az iskolákban, sőt olyan dolgokat tanitanak mint, hogy a nagy mennyiségű kálium a szervezet legfontosabb összetevője,  ami kimondottan emberiség ellenes, tömeggyilkossághoz  vezet, akkor el lehet hinni nekik, hogy valóban változást akarnak. Ma már szinte senki nem tud arról az illetékes emberiség gyilkosokon kivül, hogy a kálium  a puszta életre a legveszedelmesebb ideg mérgek egyike.

Ha már tüntetnek, ezt vetessék bele a tananyagba a tanárok, a  szabadságuk alatti állami juttatásuk természetessé tétele mellett. Ahogy még akkor volt, amikor NOBEL dijas tudósokat neveltek az akkor igen nagy tiszteletnek örvendő magyar oktatók, és tanárok. Nem is tüntettek nagy szájjal soha! De nem is oktatták a káliumot feltétel nélküli nagy mennyiségű élelmiszer kiegészitőként.

Isten óvja az Emberiséget.

Aldobolyi E. Judit  

Beküldte: Kunavar

Hozzászólás  

#2 BiológiaA legszebb tudomány 2017-02-15 12:31
Nem hiteles az olyan újságíró, publicista, aki úgy ír (nyilvánvaló ostobaságokat) természettudományos témákról, hogy közben előtte nem nézett utána, hogy tényleg jogos-e a felháborodása.
Mert valóban, a K *egyes vegyületei* tényleg mérgezőek, veszélyesek, viszont például K+-ionok hiányában az idegrendszer képtelen a működésre, emellett pedig ezeknek az ionoknak fontos szerepük van a szervezet ionháztartásának szabályozásában is. Még ennél is rosszabb az (árulkodóan CapsLock-al írt) nem is tudom mi a szöveg legelején. Ön, amilyen tekintélyes természettudós, bizonyára hallott már hipo-, hiper és izotóniás oldatokról. Ha nem, akkor itt egy rövid összefoglalás: az emberi testfolyadék alapjában véve egy 0,9%-os NaCl-oldat. Ez az izotóniás sóoldat százalékaránya is. (Természetesen a testfolyadékban sok más oldott anyag, például káliumvegyületek és -ionok is találhatóak, ezért ezeket is pótolnikell, lásd később) Ha az oldat ennél hígabb, akkor hipotóniásnak, ha pedig töményebb, akkor hipertóniásnak hívják. A desztillált víz ilyenformán hipotóniás oldat. Akár hiper- akár hipotóniás oldat kerül nagy mennyiségben a szervezetbe, az bajt okoz, ugyanis a sejtek igyekeznek kiegyenlíteni a bennük és a közötük lévő oldat koncentrációkülönbségét, vagyis ha a kint található oldat hipertóniás (töményebb), a kelleténél több víz áramlik ki a sejtekből, ami (értelemszerűen) nem jó. Ha viszont az oldat hipotóniás, mint például a desztillált víz, akkor a sejtek belseje képviseli a töményebb oldatot, vagyis a plusz víz oda áramlik, előbb-utóbba sejt "kipukkadását" eredményezve, ami még sokkal rosszabb.
Tehát szerintem örülnie kéne, hogy az "illuminált zsidókok" desztillált vizet isznak, maga meg nem. Ennyi.
#1 2621 Verőce, Lugosi u. 71.S. Tejfalussy András 2016-08-18 10:36
Érdekel, hogy kik, miért és mivel teszik tönkre a szexualitásodat? Az étkezési víz-, konyhasó és kálium pótlásod megváltoztatásával!
Ha érdekel, lásd az alábbi tudományos hatásmérési eredményeket:

Nem hiteles az olyan orvos, gyógyszerész, publicista és politikus, aki tudja de hallgat róla, hogy mózesi, talmudi módszerekkel (lásd 2 Mózes 23/20-33, 5 Mózes 7/2. és 22, és Talmud Taanith 10 a. lap, Baba kamma 93 b. lap) irtatja a magyar lakosságot a „nemzeti kormányunk”. Például az étkezési sóként az interneten árusított patkányméreg hatású kálisóval, lásd kóser tanúsítványos BONSALT-ot. Továbbá az egészségvédő, gyógyhatású desztillált víz ivóvízként használását "életveszélyes vízmérgezés okozónak", és az ivóvíz bázis folyóinkba hiányos tisztítás után bevezettetett szennyvízzel bejutó és a klórozással nem hatástalanítható fertőző vírusokat, arzént és egyéb mérgeket tartalmazó vezetékes stb. ivóvizek egészséges ivóvíznek hazudásával. Valamint a víz, vérszérum, vizelet laboratóriumi vizsgálati eredményei értékeléséhez alapul vett optimum határok és mérgezési határértékek tervszerű módosítgatásával. Miért? Azért, hogy a 2010. november 8-án az Országgyűlés által „liberalizált” izraeli cég ide betelepülés eredményeként hazánkban szaporodó izraeliták létszáma mindenkori növekedésével arányosan pusztuljunk. A betelepült gazdag izraeli, ukrán stb. migránsok bármit megvehetnek az itt született, magyar vagy kettős állampolgár gyerekeiknek, ami addig a magyaroké volt. Házat, földet, erdőt, folyót, tavat, települést, mindent. Hazánkban évtizedek óta tudatosan életrövidítik és ivartalanítják a nem kóser étkezésű zsidó- és nem zsidó lakosságot. Nobel-díjat is kaptak 1950-ben, akik patkányokon és embereken végzett konyhasó- és káliumdózis variációs méréseikkel igazolták az étkezési konyhasópótlás korlátozás és a kálium túladagolás betegítő, vesemérgező, szívműködés gátló, vérbesűrítéssel magas vérnyomást okozó, allergizáló, ivartalanító stb. életrövidítő, fajirtó hatásait. Azóta a kormányok tudatosan arra használják, hogy az ily módon népirtással kiürített ingatlanokkal szolgálhassanak a becsalt migránsoknak. Hazánkban az Európai Unió és Izrael kölcsönös cégbefogadási megállapodása alapján az izraelieknek, és már intézik, hogy nemsokára az ukrán zsidóknak is. Németországban és sok más európai uniós országban is, a muszlim migránsoknak is. Mindehhez az Európai Unió Szakbizottságai, USA és az ENSZ WHO hamis egészségügyi és élelmiszer minőség ellenőrzési irányelveire is alapoznak, hivatkoznak. Vagyis tudatos fajirtás a Nemzeti Stop Só, Chips adó, Menzareform, és a háztartási szennyvíznek a termőtalaj helyett az ivóvízbázis folyókba vezetése, a lakosság adókkal is erre kényszerítése! Minden 1 liter desztillált víz mellé 9 gramm konyhasót, de csak 0,12 gramm káliumot szükséges pótolni. A Menzareform akármennyi vízhez legfeljebb 5 gramm konyhasó és legalább 4,7 gramm akármilyen gyors napi káliumpótlást kényszerít rá a nem kóser étkezésű lakosságra, a gyerekeinkre is. Emiatt csökken folyamatosan az átlagélethossz és emiatt nő a szaporodásképtelenség a magyar lakosság körében! 1 órán belül 0,8 gramm káliumnak a vérbejutása is mérgező. Mindegy, hogy honnan jut be. A Coca-Cola minden litere 1,5 gramm káliumot juttat be. Izzadás után, konyhasóhiányos állapotban, éhgyomorra több litert fogyasztva belőle akár szívleállást is okozhat. Ezeket is eltitkolta az „orvosod és gyógyszerészed”? A konkrét bizonyítékokat s a tételes bizonyítást lásd a www.tejfalussy.com honlapomon (videók, email-könyvek, on-line képzés, MEHNAM rovatok). Bizonyítsa is, aki azt állítja, hogy Magyarország egy „alkotmányos jogállam”! Ez a jogos védelmet (Btk.) megvalósító tájékoztatás az én felelősségemre változatlan szöveggel szabadon terjeszthető! Elsősorban a szexualitással foglalkozó YouTube és Facebook témákban célszerű közérdekű hozzászólásként feltenni.

Megbízás nélküli kárelhárítóként (Ptk.) közreadja: (nemes Sydo) Tejfalussy András Béla Ferenc (1-420415-0215), hatásmérés tudományi (korábban parlamenti) szakértő

Magyarország, 2016. aug.16. (iratjel: szexualitasvedelem160816)

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló