20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2020 november 28, szombat

A rasszista és népirtó program már az EU szinten!

Szerző: Gaudi-Nagy Tamás

A Soros-terv nem a semmiből pattant ki, hanem a Kalergi-tervként elhíresült elméletből, amelynek az európai vezetők még a létezését is tagadják – többek között erről beszélt Gaudi-Nagy Tamás Tímár László „Ne legyen áldozat" című műsorában.

Gaudi: az őshonos európai népek felszámolásának rasszista és népirtó programja már az EU szintjére emelkedett (Videó!)

Gaudi-Nagy kifejtette, hogy a páneurópai mozgalom gondolatának atyja, Richard Coudenhove-Kalergi a nemzetállamok felszámolását és az őshonos európai népek eltörlését szorgalmazta. Gaudi szerint napjainkban Kalergi követői – a sorosisták – a humanitárius gondolat álcája mögé bújva tömény rasszizmust képviselnek és céljuk az őshonos európai nemzetek eltüntetése, vagyis a népirtás, amit tilt a nemzetközi jog. Gaudi kijelentései kiverhették a biztosítékot a „Nagy Testvérnél", a felvétel ugyanis rejtélyes módon három nap és tízezret meghaladó megtekintés után eltűnt a YouTube-ról, ám az egyik néző letöltötte, majd megosztotta a nyilvánossággal.

A szólásszabadság jegyében most portálunk is publikálja a törölt videót.→

A Soros-terv nem a semmiből pattant ki, hanem a Kalergi-tervként elhíresült elméletből, amelynek az európai vezetők még a létezését is tagadják – többek között erről beszélt Gaudi-Nagy Tamás Tímár László „Ne legyen áldozat" című műsorában.

Gaudi-Nagy kifejtette, hogy a páneurópai mozgalom gondolatának atyja, Richard Coudenhove-Kalergi a nemzetállamok felszámolását és az őshonos európai népek eltörlését szorgalmazta. Gaudi szerint napjainkban Kalergi követői – a sorosisták – a humanitárius gondolat álcája mögé bújva tömény rasszizmust képviselnek és céljuk az őshonos európai nemzetek eltüntetése, vagyis a népirtás, amit tilt a nemzetközi jog. Gaudi kijelentései kiverhették a biztosítékot a „Nagy Testvérnél", a felvétel ugyanis rejtélyes módon három nap és tízezret meghaladó megtekintés után eltűnt a YouTube-ról, ám az egyik néző letöltötte, majd megosztotta a nyilvánossággal. A szólásszabadság jegyében most portálunk is publikálja a törölt videót.

A felvétel elején a műsorvezető arról beszélt, hogy Afrikából, Ázsiából embertömegek özönlenek Európába, és ha nem állítjuk meg ezt a folyamatot, a bevándorlók fogják átvenni a fehér ember helyét kontinensünkön.

Azok, akik most az Európai Unióban hatalomban vannak, többnyire nem a népüket és hazájukat szolgálják, hanem egy, a nemzetek és népek felett álló háttérhatalmat, akik a jelenben döntenek békéről és háborúról

– így konferálta fel Tímár László a „Ne legyen áldozat" című műsornak azt az epizódját, amelyben Gaudi-Nagy Tamás európai szakjogászt kérdezték a Kalergi-tervről.

Cenzúra

Gaudi-Nagy Tamás a beszélgetés elején leszögezte, hogy elég súlyos témáról van szó, ám akkor még nem sejtette, hogy ennek a témának a YouTube-on nincs helye, a felvétel ugyanis a publikálás után három nappal, tizenkétezret meghaladó megtekintési számlálóval rejtélyes módon eltűnt a hosszú évek óta létező – korábban az Echo TV-n látható, jelenleg a D1TV-n futó, „Ne legyen áldozat" című műsor a televízió YouTube-csatornájáról. A csatorna cenzorai által sommásan közölt törlési ok: a gyűlölet elleni irányelvek állítólagos megsértése.

Lényegében az Európai Unió programja és működése keretében Kalergi elgondolásai váltak az eszmei alapokká

– hívta fel a figyelmet a nemzetközi szakjogász, idézve e körben Drábik Jánost.

Páneurópai gondolat

Gaudi felidézte, hogy Kalergi osztrák apa és japán anya gyermekeként az 1800-as évek végén született Tokióban, diplomata család tagjaként. 1925-ben megjelent a Praktikus Idealizmus címe könyve. Ő volt az, aki meghirdette a páneurópai gondolatot, és olyan folyamatokat indított el, amelyek rendkívül veszélyesek az európai őslakosságra nézve Gaudi-Nagy Tamás szerint.

Gyökértelen, soknemzetiségű sokaság

Gaudi kifejtette, hogy Kalergi a nemzeteket csúnya képződményeknek tartotta, amelyeket megítélése szerint meg kell szüntetni. Elképzelése szerint a jövő Európáját nem az őshonos népek birtokolják majd, hanem egyfajta ember alatti ember, amely különböző rasszok kényszerített keveredésének eredményeként jön majd létre. Kalergi szerinte sárga mongoloid és harmadik világbeli színesbőrű népekkel kell keresztezni Európa népeit, hogy létrejöjjön egy új identitás, etnikai hovatartozás nélküli, gyökértelen, soknemzetiségű sokaság, amelyet a jövőbeni hatalmi elit könnyű szerrel tudna uralni.

Kiiktatnák a nemzetállamokat

Az ijesztő jövőhöz vezető út állomásait is meghatározta. Úgy vélte, első lépésben meg kell fosztani az európai nemzeteket önrendelkezési joguktól, és ki kell iktatni a nemzetállamokat a tömeges bevándorlás és etnikai feszültségek, szeparatista mozgalmak szításának segítségével. Cél a kevert faj létrehozása, és a mai kor őshonos európai nemzetek csoportjainak, társadalmi osztályainak eltüntetése.

Illusztris névsor

Gaudi szerint Kalergi törekvései hatottak a múlt század politikai vezetőire: példaként említette, hogy már Churchill is egyesített Európáról beszélt. Majd szemezgetett a Kalergi-díjnak is nevezett Charlemagne-díjjal elismert személyek névsorából, és megemlítette, hogy ezt a kitüntetést többek között Konrád György, Bill Clinton, Jean-Claude Juncker, Angela Merkel, Donald Tusk, Martin Schulz, Emmanuel Macron és Klaus Iohannis is megkapta.

Tömény rasszizmus és népirtás

Gaudi-Nagy Tamás rámutatott, hogy Kalergi követői a humanitárius gondolat álcájával próbálják elfedni valójában rasszista törekvéseiket.

Az tömény rasszizmus, ha olyan gondolatiságot táplál valaki és ad el humanitárius gondolatként, hogy számoljuk fel az európai nemzeteket, akár a franciát, akár az angolt, akár a németet, akár a magyart, bármelyiket. Ez tömény rasszizmus

– hangsúlyozta Gaudi-Nagy Tamás, aki azt is hozzátette, hogy ez tulajdonképpen népirtás, amelynek még a nem erőszakos módja is tiltott bűncselekménynek számít a nemzetközi jogban. Azt is hangsúlyozta, hogy az európai vezetők még a terv létezését is tagadják, ám arra volt már példa, hogy konzervatív képviselők próbálták feszegetni ezt a kérdést az EP-ben. Hozzátette, hogy az Európai Bizottság által a közelmúltban megfogalmazott, migrációs paktumra vonatkozó javaslat is a bevándorlást segíti.

Aggasztó etnikai arányok

A 20-35 éves Németországban élő 11 millió férfiak felét már a migránsok képezik

– szögezte le német statisztikai adatokra hivatkozva Gaudi-Nagy Tamás, aki szerint napjainkban népirtás zajlik, az európai őslakosság eltüntetése a cél.

Eltüntetnék a fehér nacionalista embert

Arról is beszélt, hogy az Európai Unió ellenségképe a fehér, nacionalista, keresztény ember, viszont azonnal megbélyegzik, kirekesztik azt a közéleti szereplőt, aki ezt ki meri mondani. A belpolitikai kérdésekhez érve arról értekezett, hogy 2010-től erősödött hazánkban a nemzeti érdekek képviselete.

Önvédelmi mechanizmusok

Gaudi szerint folytatni kell a gazdaság megerősödése és a családok védelmének érdekében tett törekvéseket, hiszen ezek fontos önvédelmi mechanizmusok. Majd megjegyezte, hogy a bevándorláspárti erők számtalan eszközzel – például álcivil szervezetek hálózatával, politikai nyomásgyakorlással – próbálják megdönteni a demokratikus úton megválasztott kormányokat.

Az önvédelmi utat kell választani a nemzeteknek, nincs más megoldás. Az egykori gyarmatosítók most gyarmatosítottakká váltak

– érvelt, amikor arról kérdezték, hogy látja Európa jövőjét, majd hozzáfűzte, hogy a magyarság sosem volt gyarmatosító; meglátása szerint mi nemzetmegtartó nép vagyunk. Elismerően szólt a visegrádi országok együttműködéséről, mert szerinte a közép-európai államok összekapaszkodása is fontos a nemzetek fennmaradása érdekében, és azt is hangsúlyozta, hogy erős civil bázissal, jogi eszközökkel és a nyilvánosság erejével is harcolni kell.

Nyugaton már veszélyes szoknyát hordani

Ma már egy német vagy francia nagyváros a jó érzésű európaiak számára élhetetlen

– szögezte le, majd részben saját ismeretségi köréből vett példákat hozott arra, hogy Nyugaton már veszélyes szoknyát viselni a nőknek, mert meghurcolhatják és bántalmazhatják emiatt a radikális muszlimok.

Akár van hivatalosan ilyen terv, akár nincs, az események azt tükrözik, hogy ebbe az irányba szeretnék tolni Európát és ezt nem engedhetjük

– jegyezte meg zárszóként a Kalergi-tervről Gaudi-Nagy Tamás.

A nemzetállamok likvidálásáról, az európai őshonos lakosság ellen irányuló népirtásról szóló beszélgetés a szereplők szerint kiverte a biztosítékot a Nagy Testvérnél, hiszen a felvételt a gyűlöletirányelvek állítólagos megsértése indoklás és a konkrét, sértőnek tekintett kijelentésre utalás nélkül törölte a YouTube. A műsor készítője és a „Ne legyen áldozat" című csatorna működtetője, Tímár László portálunknak elmondta: felháborító, hogy a nyilvánosságot uralni próbáló óriáscégek nem adnak teret a szabad véleménynyilvánításnak. Gaudi-Nagy Tamás pedig érdeklődésünkre kifejtette: nem tudja pontosan, melyik kijelentése bántotta a cenzorok fülét, de arra gyanakszik, hogy az általa megemlített friss német adatok – miszerint a 20 és 35 éves Németországban élő férfi lakosok felét már a migránsok képezik – lehetett az az információ, ami miatt törölték a felvételt, vagy esetleg az, hogy az őshonos európai népek felszámolásának programja rasszista és népirtó jellegű. Arra, hogy a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője szerint miként, hogyan lehet fellépni az ellen, hogy ezek a globális technológiai nagyvállalatok igyekeznek gátolni a szólásszabadságot, és hogy fittyet hánynak azoknak az országoknak a vélemény-nyilvánítás szabadságát garantáló törvényeire, ahová – egyébként adófizetés nélkül hatalmas profitot kaszálva, de a politikai viszonyokat liberális irányba manipulálva – beteszik a lábukat, következő cikkünkben visszatérünk.

Forrás: Pesti Srácok
Beküldte: Antal Miklós

Hozzászólás  

#2 Keressétek a Kalergi díjakatDr. Ing. Sebestyén 2020-11-29 23:45
Évekkel ezelőtt kitettem a listát a Kalergi dijazottakról. Ott van az egész dìszes társasåg: Kohl (Kohn), Merkel, van Rompuy, ..., Iohannis. A mi Orbánkánk még nem érdemelte ki, mert Netán jahú nem engedi.
#1 A rasszista és népirtó program...Pető Imre 2020-11-29 18:20
Nincsen okos érvem Gaudi-Nagy Tamás írása és a benne megfogalmazott jelenségek ellen. Minden a lényeg felé mutat, Európa felszámolása illetve behódolása régi szabadkőműves program szerint zajlik. Coudenhove-Kalergi!

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló