A világ készen állt a központi bankok digitális valutáinak érkezésére is. Hónapok teltek el és a terv 2020. elején azzal folytatódott, hogy mindőssze néhány megbetegedést „jelentve” a világon mindenkit kényszerpihenőre küldtek, rabságba otthonaikba egy „pandémiára” hivatkozva.

Lepénylesők elfedve, szólsászabadság és emberi jogok eltörölve. Ígérték, hogy csak néhány hét és mindenki szabadulhat, majd amikor nyilvánvalóvá vált a lakosság számára, hogy továbbra is zajlik egy álllítólagos pandémia (statisztikai csalások és folyamatos ellentmondásokba keveredett vírus celebek, hazug politikusok által propagálva), a tájékozatlan többség beletörődött a következő lezárásba is országtól függetlenül, különböző időpontokban. Közben megérkezett az ígért „elixír”, amit igaz évtizedek óta nem sikerült biztonságosan előállítani, igaz minden tanulmány és állatkísérlet azt igazolta, hogy egy veszélyes technológiával állunk szemben, igaz Moderna soha nem volt képes egy használható terméket sem előállítani a “therapeutics” piacon, igaz Pfizer ellen több eljárás és per indult hanyag és veszélyes működése következtében, mint ahányat a józan ész képes feldolgozni (Johnson&Johnson-ról nem is beszélve), igaz az mRNS termékek génterápiaként lettek bejegyezve^[3] és nem vakcinaként, a „parazita stressz” alatt álló, halálra rémisztett lakosság önként felvállalta a kísérleti nyúl szerepét. Ígérték, hogy csak az időseknek kell oltani és a „veszélyeztetetteknek”, akik a halálozási statisztika szinte teljes egészét jelentették – ahogy korábbi években influenza esetén, sőt még inkább, hiszen a SARS-CoV-2 kevésbé jelentett veszélyt gyermekekre, mint idősekre az influenzával ellentétben a tudományos jelentések alapján –, de még ez sem volt elég. Újabb ígéretek, maszkolások, lezárások, és kísérletezések ciklusában rekedtünk és immár a pánikoló tömeg habzó szájjal követeli diktátraitól, hogy büntessék meg azokat, akik rossz gyerkőcként vissza mernek feleselni az apuci kormánynak.

De „1984”-ben erre már senki sem emlékszik, hiszen a lakosság állandóan beteges, feledékeny és érdektelenné is vált a totális megfigyelés árnyékában. Most ismét maszkolás, lepénylesők elfedve, amiért természetesen a gondolkodó hányadot hibáztatja hazug kormányuk és cinkosuk, a propaganda média. A helyzetünk teljesen egyértelmű és szerencsére napról napra egyre többeknek kezd derengeni, hogy mi is történik valójában. Sajnos egyeseknek a nehezebb úton kell megtanulniuk, mint másoknak és nagy árat fizetnek érte. Persze mindannyian komoly árat fizetünk. Ebben a háborúban, csakúgy mint a korábbiakban, nincsenek győztesek közöttünk. Egyedül azok nyernek, akik a dombtetőről szemlélik a harcmezőt, mint királyok a vérengző népet. Ők egyébként is a bőrünket tépik, húsunkat marcangolják adókkal, mesterségesen előidézett inflációval, elsikkasztott milliárdokkal, ellopott álmokkal.

De kik ezek az emberek? Egyáltalán milyen bizonyíték létezik arra, hogy lehetséges a világot irányítani mindössze néhány ember által? Nos, ezt megérteni és átfogóan leírni képtelenség néhány sorban, sőt, akár néhány könyvben azok számára, akik valóban szeretnék érteni, hogy mi történik. Véleményem szerint azt képtelenség tudni, hogy pontosan mi történik a színfalak mögött, de azért vannak bizonyos ismeretek, amiket megszerezhetünk, amik által kellő magabiztossággal kijelenthetjük, hogy “a hatalom világszerte rendkívül kevés ember kezében összpontosul.” ^[4]

Technokraták, bankárok, iparágak vezetői, a hadsereg és hírszerzés kulcsfigurái mind részét képezik ennek a néhány embernek. David Rothkopf, Henry Kissinger „lótifutijaként” is ismert „Szuperosztály – A globális hatalmi elit és az általuk teremtett világ” című 2008-as könyvében éppen erről értekezik. Ugyan messze nem ő az egyetlen, aki ebben a témában publikált a történelem folyamán – például az elit Edinburgh-i Királyi Társaság első főtitkára, fizikus John Robison, a modern propaganda atyjának tartott Edward Bernays, Bill Clinton Georgetown egyetemi professzora Carroll Quigley, Columbia Egyetem professzor és a „new left” szellemi atyja C. Wright Mills, Stanford kutató prof. Antony Sutton, John Coleman brit MI6 ügynök, Charlotte Iserbyt, az Egyesült Államok oktatási minisztériumának vezető politikai tanácsadója és sokan mások -, akik véleményem szerint művénél klasszisokkal magasabb színvonalon értekeztek a témában, viszont írása karrierjét, bürokráciában betöltött magas pozícióját figyelembe véve szintén a megdöbbentő kategóriába sorolható. Csak hogy néhányat említsek az általa betöltött pozíciók közül;

•    1993-ban csatlakozott a Clinton-kormányzathoz, mint a nemzetközi kereskedelempolitikáért és fejlesztésért felelős kereskedelmi államtitkár-helyettes,
• a Nemzetközi Kereskedelmi Minisztérium megbízott kereskedelmi államtitkára volt, és a Nemzetközi Kereskedelmi Hivatal 2400 alkalmazottját irányította, beleértve az Amerikai Kereskedelmi Szolgálatot, a Nemzetközi Gazdaságpolitikai Irodát, az Importigazgatási Irodát és a Kereskedelemfejlesztési Irodát,
• Különböző tanácsadói és befektetői vállalatok alapítója,
• A Kissinger Associates ügyvezető igazgatója is volt, a Henry A. Kissinger volt amerikai külügyminiszter által alapított és elnökölt nemzetközi tanácsadó cégnek,
• Vendégkutató volt a Carnegie Endowment for International Peace-nél, ahol a Carnegie Gazdasági Stratégiai Kerekasztal elnöke volt és a Nemzeti Stratégiai Befektetési Fórum Párbeszéd elnöke,
• Tagja volt az Egyesült Államok Békeintézetének, a Johns Hopkins/Bloomberg School of Public Health, a Center for Global Development,
• Tagja a Külügyek Tanácsának (Council on Foreign Relations, vagy CFR)
• és volt előadó is az USA legnívósabb egyetemein is.

Úgy vélem, hogy nála adekvátabb személyt nehezen lehetne találni arra, hogy ebben a témában nyilatkozzon. Itt fontos megjegyeznem, hogy természetesen a CFR tagjaként naivitás a nagy képet várni tőle és érdemes szkeptikusnak maradni bizonyos kijelentései iránt, viszont a szkeptikusok szkeptikusai, az örök tagadásban élők számára a legjobb első lépés a további tanulmányokhoz a témában. Ő és kutatói úgy találják, hogy ennek a bizonyos elitnek a tagjai között található „…valamivel több mint 6000 ember, akik megfelelnek…” a kritériumoknak. Egy olyan csoportól van szó, ami kutatási szempontjaik alapján “…egyszerre elég kicsi ahhoz, hogy valamilyen racionális módon elemezhető legyen, és elég nagy ahhoz, hogy magában foglalja a politika, az üzleti élet, a hadsereg és az eszmék világának minden alapvető nemzetközi közösségét, ami ahhoz szükséges, hogy a világ legfontosabb hatalmi forrásait reprezentálja.”

Felmerülő általános kritika, amikor ilyen témákról van szó, hogy képtelenség összehangoltan rendelkezni emberek milliárdjai felett mindössze néhány száz, vagy tucatnyi ember által. Amikor ehhez hasonló kritikát hallok, vagy olvasok, mindig igyekszem megértő lenni, hiszen tényleg nehéz átfogóan látni, hogyan is tud működni mindez, ha valaki sosem vizsgálta a geopolitika, közgazdaság, történelem, vallás, vagy egyáltalán a társadalomtudományok különböző területeit ilyen szemszögből. Ugyan Rothkopf kifejezetten egy új, globális elit kiemelkedéséről beszél, nagy hatalmú uralkodók szövetsége létezett modern technológiai vívmányaink megjelenése előtt is. Birodalmak épültek, terjeszkedtek, majd elbuktak. Hazugság, árulás, csalás és összeesküvés szövi át az emberiség történelmét és mindezt a hatalomért mások felett, uralomért természet felett. Az ember elkeseredett vágya, hogy istenné válhasson központi elemként fedezhető fel ókori mitológiában, de kortárs médiatörténetben egyaránt. Míg a fáraó, vagy a feudális uralkodó azt hirdette, hogy számára Isten szolgáltatta uralkodói előjogát, addig a modern technokraták a technológia nyújtotta előnyükkel diktálnak. Míg a király a domb tetején élt és csak fel kellett nézni várára, ha valaki tudni szerette volna, hogy kinek jár kemény munkájának eredménye, kit illet terményének százalékos beszolgáltatása (igaz a banki hitelezők jelenlétéről kevesebb történelem könyv értekezik), addig korunk „feljebbvalóinak” eldugott luxusvillák és kastélyok adnak otthont.

Rothkopf kétségtelenül egyike azoknak, akik képesek megadni a bíztató lökést az érdeklődőknek, ezért is tartom fontosnak, hogy írjak róla. Ahogy a felvételen is elmondja – jegyzem meg remekül –, bármilyen területét is nézzük az életnek, a hatalom egyre kevesebb kézben összpontosul, minél feljebb lépkedünk a hierachiában annak ellenére, hogy „Érdekeik nem mindig egyeznek. Sőt, nagy különbségek is lehetnek a csoport tagjai között. De valójában összeköti őket a nagy hatalom és az a tény, hogy e csoport tagjai, vagy e csoport fontos alcsoportjai – mint bármely gazdasági osztály tagjai – gyakran összehangolt érdekekkel rendelkeznek. A csoport átmeneti jellege semmiképpen sem csökkenti a csoport létezésének valóságát vagy jelentőségét, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy például amikor a hatalmi pozícióhoz vagy intézményi hovatartozáshoz kapcsolódik, a különböző egyének nagyjából azonos szerepet játszanak, mivel az intézmény érdekei szerint cselekszenek, és mivel az intézményen belüli szerepük alakította őket.” 

„…kvantumszinten erősebbek, mint bárki más a bolygón…” “Az, hogy létezik ilyen csoport, vitathatatlan. Államfők, a világ legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói, médiabárók, befektetéseikben aktívan részt vevő milliárdosok, technológiai vállalkozók, olajpotenciálisok, fedezeti alapkezelők, magántőke-befektetők, legfelsőbb katonai parancsnokok, néhány kiválasztott vallási vezető, egy maroknyi neves író, tudós és művész, sőt még terrorista vezetők és főbűnözők is megfelelnek a […] tagsági kritériumoknak.” 

Sajnos az a tapasztalatom, hogy az ilyen információk kritikusainak egyik sötét szegletében azok tengődnek, akik szerint „könyvet bárki írhat”, vagy „Mit számít, hogy egy valaki mit mond?”, és a kedvencem, hogy “összeolvastál minden hülyeséget”, a másikon pedig azok, akik annyit jártak iskolába, hogy képtelenek bármit is befogadni, amit nem intézményük hagy jóvá és tol az orruk elé, mint központilag hitelesített és megemésztésre bocsátott ismeretanyagot. Számomra nem nyújt teljes igazságot a könyv, de mindenképpen vallomása, vagy legalább elismerése annak, hogy a neo-feudalizmus korát éljük és mindezt úgy, hogy nincs ember, aki rámutathat többé a domb tetején élő királyra. Ugyan a rendszer finomodott, ahogy a publikum világról alkotott képe is, a felállás mégis ugyanaz. Vagy talán rosszabb? Nos, a következő néhány hétben ezzel az égető kérdéssel fogok foglalkozni. Talán annyi jó akad nyomorúságunkban, hogy egyre többek irántunk és az általunk előterjesztett információk által tanúsított ellenállását töri meg a kötélen rángatott hazug kormányaik okozta trauma, amit egy új, globális világrend kényszerítésének érdekében hajtanak végre a “csoport” direktíváit követve. Bizony, összeesküvés áldozatai vagyunk!

A videót az eredeti oldalon tudod megnézni. Kattints a képre.

⇓ David Rothkopf ⇓

Hivatkozások:
https://www.express.co.uk/news/world/1281081/who-world-health-organisation-coronavirus-latest-swine-flu-covid-19-europe-politics-spt
https://www.forbes.com/2009/10/16/swine-flu-world-health-organization-pandemic-opinions-contributors-michael-fumento.html?sh=58646b068992
https://www.who.int/bulletin/volumes/89/7/11-088815/en/ https://www.who.int/mediacentre/news/statements/2009/h1n1_pandemic_phase6_20090611/en/

https://www.who.int/mediacentre/news/statements/2009/h1n1_pandemic_phase6_20090611/en/

https://web.archive.org/web/20201101161006/https:/www.who.int/news-room/q-a-detail/coronavirus-disease-covid-19-serology
https://ec.europa.eu/health/sites/health/files/vaccination/docs/2019-2022_roadmap_en.pdf

. https://www.sec.gov/Archives/edgar/data/1776985/000119312519241112/d635330df1.htm

https://www.sec.gov/Archives/edgar/data/1682852/000168285220000017/mrna-20200630.htm#i8ebe2c9c2ccd487c851f72dd23b1630b_121
David Rothkopf, Superclass, 2008. (Ebook)

Forrás; Szkeptikus Kerekasztal