Megértettük ugyanis, hogy első bejövetelükkel a Diocletianus nevéhez köthető keresztényüldözéseknek vetettünk véget és az egész kontinensre rátelepedő rabszolgatartó Rómát számoltuk föl. Észrevettük, hogy Európa első keresztény uralkodója, a 313-as milánói ediktumban vallásbékét hirdető Nagy Konstantin valójában azonos Attila idősebbik fiával, krónikáink Aladárjával. Ezeknek a felismeréseknek hatalmas jelentősége lehet történelemtudatunkra és nemzeti önbecsülésünkre. A témával kapcsolatos kutatások nem csupán egy páratlan lehetőséget jelentenek kronológiai trükkökkel összekuszált történelmünk szálainak kibogozásához, de választ adhatnak olyan alapvető kérdésekre is, hogy mi végre vagyunk itt, miért jöttünk ide, és valójában mi a feladatunk Európában. Egyszersmind megérthetjük azt is, hogy miért áll ez a nemzet folyamatosan a támadások célkeresztjében, kiknek állunk az útjában és évezredes történelmünk véres századai során valójában miféle erők próbálták országunkat újra és újra leradírozni a térképről.
A rengeteg lelkes hangvételű, bíztató és bátorító levél mellett néhány józan és megfontolt hang is eljutott hozzám, akik jó szándékú és építő jellegű kritikával próbálták előmozdítani az újabb felismeréseket. Mindezek közül a leginkább elgondolkodtatóak azok a kérdések voltak, amelyeket Németh Zsolt juttatott el hozzám.
Németh Zsolt maga is történelmünk lelkes kutatója, több könyve is megjelent már különböző témákat feszegetve. Foglalkozott többek között a magyar Szent Korona sérüléseivel és átalakításaival, írt a csíksomlyói Salvator-kápolnáról, valamint a Képes Krónika miniatúráinak átfogó értelmezése is az ő nevéhez köthető. Németh Zsolt tehát föltett nekem néhány kérdést, s mint majd látni fogjuk ezek a kérdések minden szempontból telitalálatnak bizonyultak. Olyan új gondolatokat indítottak el, olyan új összefüggésekre világítottak rá, amelyekre korábban gondolni sem mertem! A kérdések, amelyek a gondolatlavinát útjukra indították, így szóltak:
| „Ahogy olvasom az Ön sorait, az a kérdés vetődik föl bennem, hogy hol voltak egyáltalán szlávok? Pl. a horvátokról is kimutatja, hogy ők sem azok, a bolgárok sem. Valahol csak voltak. Aztán bele kell tudni illeszteni a képbe Cirillt és Metódot, akik élete jól dokumentált, csak a helyüket kell megtalálni az időben.” |
A kérdés tehát elsősorban a szlávok kilétét firtatta. Az előző fejezetekben kimutattuk, hogy a lengyel nép valójában a magyarok testvérnépe. Eredetük az ókori méd nemzethez vezet vissza, amely a szkíta törzsszövetségbe szarmata néven betagozódva vállalt részt Attila Róma elleni hadjárataiban. Láttuk a lengyelek szarmatizmusát, és azt is észrevettük, hogy a lengyel név nem más, mint venger-hungár népnevünk módosult alakja. A bolgárokról írt fejezetben Fóthi Erzsébet kutatásai alapján kimutattuk, hogy a bolgár és magyar nép teljes etnikai azonossága sem kizárt. Észrevettük, hogy a bolgár honfoglalás kezdő dátumai éppen 297 évre vannak a magyarok Attila idején történt első bejövetelének 373-as dátumától. Megállapítottuk, hogy Levente al-dunai hadjárata valójában nem a bolgárok ellen irányult, sokkal inkább a bolgár testvéreinket dél felől szorongató bizánci befolyást próbálta megtörni. A horvátokkal kapcsolatban észrevettük, hogy eredetük a Csabából kreált Kovráton keresztül az ősi Horezmi Birodalom térségébe vezet vissza, s így bennük – nagy valószínűséggel – Csaba horezmi származású feleségének nagyszámú és népes rokonságát kell tisztelnünk. A korábbi fejezetekből az is kiderült, hogy a vend nép sem volt szláv, hiszen hungár-hung népnevünknek létezett egy vandál-vend változata is.
De még ennél is tovább mentünk! A Saqaliba c. fejezetben a bizánci, arab és szír források által emlegetett saklab-sakaliba-sklavus etnonimről is kiderítettük, hogy sokkal inkább vonatkozott az Erdélybe behúzódó székely hunokra, semmint a valódi szlávokra. A saklab név tudniillik annyit tesz: szakal (azaz székely) törzs.
Németh Zsolt felvetése tehát teljesen jogos. Ha sorra mutatom ki Európa szlávnak tartott népeiről, hogy valójában nem voltak szlávok, akkor arra a kérdésre is meg kell adnom a választ, hogy kik voltak az igazi szlávok? Hol éltek? Hiszen valahol mégiscsak lenniük kellett! Amilyen kézenfekvő és logikus a kérdés, olyan rövid és megdöbbentő lesz a válasz: Olyan nép, hogy „szláv” valójában sohasem létezett. Legalábbis abban az értelemben, amit az emberek túlnyomó többsége a bennük kialakított helytelen sztereotípiák és torz történelemkép alapján szlávnak vél, abban az értelemben a szlávok valóban nem léteztek.
Aki a korábbi fejezeteket figyelmesen végigolvasta az észrevehette, hogy létezik néhány olyan nyom, olyan útjelzőként szolgáló megnevezés, amelyeket követve pontról-pontra kirajzolódott előttünk Európa népvándorlásokat megelőző korszakának etnikai térképe. Láttuk, hogy a Balti térségtől le egészen a Balkánig, Moldvától a mai Belgiumig, a száli frankok és a silingi vandálok szállásterületeitől a Saar vidéken keresztül egészen Sziléziáig egy szinte teljesen egységes és összefüggő népességet találunk, amely feltűnően és gyanúsan „fehér” volt. Ez a nép a P-L-K és P-L-T nevek különféle alakjait, a SZÁR vagy SZÁL szavakat, illetve a VIS szó egyes változatait használta saját maga más népektől való megkülönböztetésére. Láttuk, hogy ezek az elnevezések mindig, minden körülmények között az eftalita hunok jelenlétére utaltak és azt is láttuk, hogy ez alól az egész Európára jellemző egységes kép alól a Kárpát-medence sem jelentett kivételt. Itt élt ugyanis Alboin király longobárd népe, amelyet három fiktív évszázaddal később Salán (illetve Szvatopluk) népével azonosítottunk. Megállapítottuk, hogy mind a Salán, mind az Alboin, mind pedig a Szvato- nevek ugyanazt jelentik: fehér.
Úgy tűnik tehát, hogy a népvándorlások áradatát és a magyarok két bejövetelét megelőző korszakban, egészen a késő római kor végéig egy szinte teljesen egységes eftalita hun etnikum népesítette be a kontinenst. Ha most visszagondolunk a Fekete magyarok, fehér magyarok c. fejezetben megfogalmazott gondolatokra, akkor ezt könnyen beláthatjuk. Ott ugyanis már említettük a kínai égtáj-szín szimbolikát, amelyet a kínaiak nagy valószínűséggel éppen a hunoktól vettek át. A nyugati égtájat e szimbolika a fehér színnel jelölte. Vagyis teljesen logikus, hogy a hatalmas eurázsiai térség legnyugatibb területein éppen olyan hunokat találunk, akik ezzel a fehér színnel jelölték magukat. Vegyük észre, hogy ebbe az egységes „fehér” képletbe csak a népvándorlások során keveredett némi fekete elem. Attila hadjáratai és a magyarok két bejövetele előtt a kontinens képe még szinte teljesen fehér volt.
Felmerül azonban a jogos kérdés: ebben az egységes eftalita képletben vajon hol és hogyan jut hely a szlávoknak? Nos, a válasz roppant szokatlan lesz: maguk az Európát benépesítő eftalita hunok azok, akiket mai kategóriáink szerint szlávoknak tartunk! Vagyis az a szláv nép, amelyről a belénk ültetett sémák és előítéletek alapján azt gondoljuk, hogy egy tőlünk idegen etnikai entitást képviselnek, valójában közeli testvéreink!
Szinte minden előadásomon illetve az előadások utáni beszélgetések során igyekszem világossá tenni, hogy rosszak azok a kategóriák, amelyekben gondolkodunk. Már kicsi gyermekként elültetik bennük, hogy vagyunk egyrészt mi, a magyarok, van a minket fojtogatón körbevevő, tőlünk idegen és velünk ellenséges szláv tenger (az úgynevezett „kis-antant”), és természetesen vannak a különféle indogermán népek (a nagy-antant), akik Európa boldogabb felét népesítik be. De nem adnak magyarázatot arra, hogy valójában mitől indogermán az indogermán, nem fejtik ki, hogy mitől szláv a szláv és végképp nem adnak magyarázatot arra, hogy mi magyarok miben különbözünk az előző két entitástól. Ha mégis kifejtik, az annál rosszabb! Mert egy teljesen elhibázott történelemszemlélet alapján gyártanak nekünk helytelen válaszokat a már eleve rosszul föltett kérdéseinkre. Hogy Pap Gábor gondolataival fogalmazzam meg: A peremvidék, vagyis a héj perspektívájából próbálják meg definiálni azt, ami csak a centrumból, vagyis a mag szemszögéből lenne érthető.
Csak a centrum, vagyis a mag lehet az, ahonnan értelmet nyer a fekete, a fehér, a vörös és a kék. Csak a centrumból, vagyis a magból érthető, hogy kik az északi, kik a nyugati, kik a déli és kik a keleti testvéreink. Az északi fekete ág egy darabig még tudja ezt, majd elfelejti és elkezd külön kategóriákban gondolkodni. A nyugati fehér ág úgyszintén. Mivel uralkodó történelemképünk alapvetően a peremvidék szemléletmódjából táplálkozik, azt teszi egyeduralkodóvá és azt kényszeríti ránk, ezért mi sem értjük már mitől germán a germán és mitől szláv a szláv. Pedig a megoldás pofonegyszerű. A germán valójában KARA-MAN, vagyis fekete nemzetség, a szláv pedig SZÁR-ÁB vagyis fehér nemzetség. Ugyanannak a nagy szkíta-hun törzsszövetségnek az északi és nyugati ága. Nem fajidegenek, nem ellenségek és végképp nem képeznek külön kategóriát semmilyen szempontból, hiszen mindannyian ugyanannak az egykor hatalmas nemzetnek a peremvidékekre szorult különböző ágai. Ez az, amit elfelejtettünk, ez az, amit szándékosan elfelejttettek velünk. Hogy kik? Azok, akiknek érdekében állt e nemzeteket szembefordítani egymással! Azok, akik előszeretettel alkalmazták és alkalmazzák mindmáig az „Oszd meg és uralkodj!” elvét! Ők Róma szellemi örökösei, a mindenkori birodalomépítők.
A szkeptikusok most joggal vethetnék a szememre, hogy a szláv = szár-áb levezetés teljesen önkényes, forrásokkal megfelelően nem alátámasztható. A helyzet azonban úgy áll, hogy éppen hivatásos történészeink kedvenc forrása, Bíborbanszületett Konstantin De Administrando Imperio c. munkája támasztja alá legfényesebben a fenti levezetést. A 32. fejezetben ugyanis, melynek címe A szerbekről és a földről, melyen most laknak, a következőket olvashatjuk:
| „Tudnivaló, hogy a szerbek a kereszteletlen szerbektől származnak, akiket fehéreknek is neveznek, s akik Turkíán túl azon a helyen laknak, melyet ők Boíki-nak neveznek, ahol szomszédos velük Frankország, úgyszintén a fehérnek is nevezett kereszteletlen Nagy Horvátország is; tehát eredetileg ezek a szerbek is ott laktak. Miután azonban Szerbia uralmát két fitestvér vette át apjától, az egyik magához vevén a nép felét Heráklioszhoz, a rómaiak császárához menekült, s őt ez a Herákliosz befogadván, letelepülési helyül Thesszaloniké tartományban lévő Szérbliát adta, mely attól kezdve kapta ezt az elnevezést. A »szerbek« a rómaiak nyelvén »szolgák«-at jelent, s innét a köznyelv »szérbüla«-nak mondja a szolgák lábbeliit és »tzerbulianoszok«-nak azokat, akik olcsó és szegényes lábbeliket hordanak. Ezt a nevet azért kapták a szerbek, mivel a rómaiak császárának szolgái lettek.” |
Ahogy azt korábban is írtam, mi hajlamosak vagyunk rá, hogy még a legárulkodóbb és legdöbbenetesebb közléseken is olyan játszi könnyedséggel lépjünk át, hogy igazából fel sem fogjuk, amit olvasunk! Ez a részlet ugyanis elmond nekünk mindent.
| „Tudnivaló, hogy a szerbek a kereszteletlen szerbektől származnak, akiket fehéreknek is neveznek...” |
Itt áll előttünk világosan a szerb szó eredeti jelentése! A szerb tehát valóban annyit tesz, mint fehér! A szár szó – ahogy azt számtalanszor kifejtettem már – aranyló, fénylő, ragyogó és fehér jelentéstartalommal bír, és mindig, minden körülmények között a Nap-imádó és tűztisztelő fehér hunok megjelölésére szolgált. Ez a szár szó a már jól ismert -áb végződéssel kiegészülve előbb szár-áb, majd szerb formában jelent meg. Teljesen egyértelmű tehát, hogy a szerb szó eredeti jelentése: fehér hun törzsből származó, közülük való. Tapasztalva azonban a kérdéses korszakban az R–L hangváltozás gyakoriságát, szinte biztosra vehetjük, hogy ez a SZÁR-ÁB később SZÁL-ÁV formát öltött. A SZÁL-ÁV azonban a mássalhangzó-torlódás úgyszintén gyakori jelensége után már SZLÁV formában jelenik meg.
Ha tehát valaki felteszi a kérdést, hogy hol vannak a szlávok és hogyan illeszthetők be az előttünk feltáruló képbe, akkor a válaszom így szól: A szláv nép valójában fehér hun nép. Az egykori hatalmas, egész Eurázsiára kiterjedő szkíta-hun törzsszövetség nyugati ága, amely a történelem hajnalán mezopotámiai őshazánkból a sztyeppe felé törve a BAL-ÁG szerepét vállalta magára. Innen jön a Polák, innen jön a Bolgár, de innen jön a Balkán-félsziget megnevezése is, ahogy azt Pap Gábor korábban már észrevette. Megjegyzem az általam sokat emlegetett és szintén eftalitákra jellemző balta - szekerce jelentésű ősi P-L-K és P-L-T alakok eredeti elsődleges jelentése is éppen ez: bal ág! Mert amikor egy törzsről lehasad egy ág, akkor maga a lehasadt rész is ezt a balág (vagy jobbág, ebből lett a jobbágy szavunk) nevet viseli, de az eszköz, amellyel lehasítjuk szintén ezt a nevet kapja.
Ugyanezt a szót használták akkor is, amikor egy kezdetben egységes, de egyre inkább szaporodó és sokasodó nép egyes csoportjai, saját addigi élőhelyüket kinőve, elvándorlásuk előtt a számításba jöhető új szállásterületeket felosztották egymás között. Erre egy gyönyörű példát a Szentírásban is találhatunk:
| „Lótnak is pedig, aki Ábrámmal jár vala, valának juhai, ökrei és sátorai. És nem bírá meg őket az a föld, hogy együtt lakjanak, mert sok jószáguk vala, és nem lakhatának együtt. Versengés is támada az Ábrám barompásztorai között, és a Lót barompásztorai között; és a Kananeusok és a Perizeusok is ott laknak vala akkor azon a földön. Monda azért Ábrám Lótnak: Ne legyen versengés közöttem és közötted, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között: hiszen atyafiak vagyunk. Avagy nincsen-é előtted mind az egész föld? Válj el kérlek, tőlem; ha te balra tartasz, én jobbra megyek; ha te jobbra menéndesz, én balra térek.” (I. Mózes 13. 5-9.) |
Tehát „ha te balra tartasz, én jobbra megyek; ha te jobbra menéndesz, én balra térek”. Így jön létre a föld felosztásakor mindig egy bal-ág és egy jobb-ág. Ami igaz volt annakidején Ábrám és Lót barompásztoraira, az természetesen igaz a sztyeppén élő hatalmas szkíta-hun nemzetre is. A peleku – paratu – parta szó mindig a föld felosztására, egy nép kettéválására, vagy egy központi törzsről való lehasadására utal. S hogy ez mennyire így van, arra még egy kitűnő példát találhatunk a Szentírásban:
| „Hébernek is lett két fia: Az egyiknek neve Péleg, mivelhogy az ő idejében osztatott el a föld” (I. Mózes 10. 25.) |
A fenti összefüggések fényében immár nem szorul magyarázatra, hogy Péleg neve és a föld felosztása hogyan és milyen logika mentén kapcsolódik egymáshoz. De így értjük meg azt is, hogy aki a magról balág gyanánt lehasad és elvándorol, az valójában el-BALLAG. Ez a rendkívül ősi (és magyarul máig is kitűnően érthető) szó egyben kifejezi azt az eszközt is, amellyel a hétköznapi életben hasítani, repeszteni, kettéosztani szoktunk: a baltát és bárdot. De ugyanennek az ősi szónak létezik egy ilyen jelentése is: megbomlik az egység. Vagyis az előbb említett jelentéstartalmakon kívül pártos, pártütő értelemmel is rendelkezik. Nincs tehát semmi ellentmondás az eftaliták „pártus” nevére adott különféle magyarázatok között. Bihari Gábornak is igaza van, amikor a pártusok nevét az általuk előszeretettel használt harci eszköznek, vagyis a szekercének, a csatabárdnak a nevére vezeti vissza, de igaza van Bakay Kornélnak is, aki a pártusok nevében a pártütő, elpártolt és pártos szavainkat véli felismerni. És természetesen Pap Gábor magyarázata is helytálló, aki a bal-ág jelentést látja megalapozottnak. Ez a sok-sok, látszólag egymásnak ellentmondó magyarázat egyszerre és egyidejűleg igaz, mert mindegyik ugyanarra az ősi péleg – peleku – paratu – parta szóra, és annak különböző jelentéseire vezethető vissza.
A Bárdosok utódai c. fejezet publikálása után többen is felvetették, hogy hogyan lehetséges, hogy ennek az ősi szónak a vizsgálatakor – debreceni létemre – nem térek ki a pártára, népviseletünknek erre a jellemző darabjára. A felvetés teljesen jogos, ezért egy gondolat erejéig tegyünk kitérőt és vizsgáljuk meg, hogy a párta szó hogyan és milyen logika mentén vezethető le az ősi peleku – paratu – parta szóból! Tudjuk, hogy a félkörív alakú párta valójában az égboltozat leképezése. Az égboltozatban található BOLT szó azonban ugyanennek a PART szónak az R–L hangváltozáson átesett alakja. E szó különféle jelentései között megtalálható a feloszt, a kettéoszt, és az elválaszt is. Hogyan is olvastuk a Teremtés Könyvében?
|
„Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket. Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt. Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek. Így lett este, és lett reggel: második nap.” (I. Mózes 1. 6-8.) |
A BOLT-ozat célja tehát az, hogy elválasszon. Hogy elválassza a vizeket a vizektől. Mivel a párta éppen ezt az „elválasztásra szolgáló” boltozatot szimbolizálja, így világossá válik, hogy ebben a szóban is a peleku – paratu – parta szó nyomára bukkantunk, amely mindig elválaszt, mindig elkülönít, és mindig feloszt. De így értjük meg azt is, hogy a tengert a szárazföldtől elválasztó vékony földsáv miért éppen PART. Így értjük meg, hogy testünk piciny részecskéje miért éppen PORC. Vagy, hogy a levágásra és feldarabolásra szánt háziállatunk neve – a P-B-M hangváltozáson keresztül – miért éppen MALAC. (A malac szó angolul: pork!) A sort a végtelenségig lehetne folytatni, jelen tanulmányomnak azonban nem célja e szó gazdag jelentéstartalmának és számtalan változatának feltérképezése. Számunkra most elsősorban az a fontos, hogy megértsük: az eurázsiai térség nyugati (vagyis európai) területeit a hatalmas szkíta-hun nép azon ága népesítette be, amely a centrumról, vagyis a magról bal felé lehasadva „balági” lett és ezért előszeretettel alkalmazta saját magára e szó különféle változatait. Prágától Moldváig, a Balti-tengertől a Balkánig, Belgiumtól a Burkusok országáig, a bolgárok földjétől a barkókig és a palócokig mindenütt ugyanezt a megnevezést találjuk.
Mielőtt bárki félreértene, szeretném világossá tenni: én nem teszek egyenlőségjelet például a szlovákok és a palócok közé. Mindketten eftalita hunok ugyan, végeredményben mindketten rokonaink, de azért nem teljesen mindegy, hogy mikor hasadtak le a kezdetben még egységes hun magról! Ha ez a lehasadás évezredekkel ezelőtt történt, akkor az eltelt évezredek függvényében a nyelvi és kulturális különbségek is jelentősek lehetnek. A régebben lehasadt ágak nyelve távolabbra sodródott a mag ősnyelvétől. A csak nemrég leszakadt ágak nyelve azonban alig tér el attól. Ezért értjük a palócok beszédét és ezért nem értjük a szlovákokét. De ez semmit nem von le abból a tényből, hogy egyik is és másik is eftalita hun, azaz rokon.
Fontos továbbá tudnunk, hogy a sztyeppei centrumban, azaz a magban élő szkítákat is külön ágnak tekintették. Noha ők voltak a törzs, amelyről jobbra is és balra is lehasadtak különféle ágak, azért őket is külön ágnak nevezték. Ők voltak ugyanis a mag-ág. Ezen a ponton értjük meg, hogy a hunokra és a magyarokra oly sokszor alkalmazott Magóg kifejezés valójában honnan ered. Tudjuk továbbá, hogy elvándorlásra sohasem az uralkodó réteg vagy a nemesi elit kényszerül, hanem azok a szegényebb, leszakadóban lévő rétegek, akik a jobb megélhetés reményében hagyják el szülőföldjüket. A jobbra vagy balra leszakadó ágak mindig a társadalom legalacsonyabb szintjén élő, megélhetési gondokkal küszködő csoportjai. Ők ballagnak el elsőként. Aki legkevésbé szorul rá, hogy az elballagást válassza, az a gazdagabb, nemesi réteg. Ők maradnak legtovább a magban, ők a mag-ág, vagyis a Magóg.
Mint láttuk, ezek az európai eftaliták a hun égtáj-szín szimbolika alapján fehérek voltak. Innen jön másik megnevezésük a szár-áb = szerb és szál-áv = szláv. A kételkedők most azt mondhatnák, hogy ez egy teljesen elhibázott levezetés, hiszen a De Administrando Imperio-ból vett fenti idézet világosan megmondja nekünk, hogy a szerb szó eredeti jelentése: szolga! Hogyan is olvastuk Bíborbanszületett Konstantinnál?
| „A »szerbek« a rómaiak nyelvén »szolgák«-at jelent, s innét a köznyelv »szérbüla«-nak mondja a szolgák lábbeliit és »tzerbulianoszok«-nak azokat, akik olcsó és szegényes lábbeliket hordanak. Ezt a nevet azért kapták a szerbek, mivel a rómaiak császárának szolgái lettek.” |
Ugyanazzal a problémával állunk tehát szemben, mint amelybe már a maghreb = magyar-áb levezetésnél is belefutottunk. Akkor is azzal az ellenvetéssel találkoztunk, hogy a maghreb szónak az arab geográfusok műveiben világos jelentése van. Ez a szó ugyanis azt jelenti: nyugat. Azonban már ott is azt láttuk, hogy ennek a szónak csak a másodlagos jelentése volt a nyugat, az elsődleges és eredeti jelentése magyar-áb volt! Mivel a magyar-áb letelepedés éppen az iszlám civilizáció legnyugatibb szegletét érintette, ezért egy idő után a „Maghreb felé” és a „nyugat felé” kifejezések teljesen azonos értelművé váltak, s így létrejött egy másodlagos „nyugat” jelentéstartalom is. Pontosan ugyanez a helyzet most is. Ez a szár-áb – szál-áv – szláv nép volt az az őseurópai etnikum, amelyre a Római Birodalom dél felől ráterjeszkedett és a szlávok törzseit leigázva azokat rabszolgákká tette. Ami tehát a szkíta centrumból vizsgálva nyugati hun testvérnép, fehér törzs, vagyis szár-áb, addig ugyanaz római szemszögből leigázásra váró rabszolga. Mivel a terjeszkedő Róma a hódító hadjáratai során általa összefogdosott szláv foglyokat rabszolgákká tette, ezért egy idő után a szláv és a szolga szavak teljesen azonos értelművé, egymás szinonim kifejezéseivé váltak. A szerb illetve a szláv szavak elsődleges jelentése tehát: fehér törzs, a másodlagos – római szempontból értelmezendő – jelentése pedig: szolga.
Ezen a ponton nyer magyarázatot a nyelvünkben hatalmas mennyiségben előforduló állítólagos szláv kölcsönszavak talánya is. Az akadémikus tudományosság azt igyekszik elhitetni velünk, hogy kultúrszavaink jelentős részét a bennünket körbevevő szláv népektől vettük át, hiszen nemzetünk honfoglalásunkat megelőzően – legalábbis szerintük – egy barbár, civilizálatlan, szedett-vedett horda nyelvi és kulturális szintjén állt. A másik – lényegesen józanabb – oldal ezzel szemben azt igyekszik bizonyítani, hogy a kölcsönzés iránya éppen fordított volt. Nem mi kölcsönöztük e szavakat a szlávoktól, hanem ők vették át tőlünk. Hosszú-hosszú évtizedek teltek el és nyelvtudományunk alig tudott túllépni ezen az értelmetlen kérdésen: Ki lopott kitől? Pedig a megoldás szinte adja magát: senki nem lopott senkitől! Ezeket a szavakat mind a szlávok, mind pedig a magyarok ugyanabból az ősi szókincs-bázisból merítették, mint sajátjukat vitték tovább és hosszú évezredek külön utas fejlődése során a saját szájízük szerint változtatták, módosították és torzították el. Ez a két nép ugyanis hajdan egy volt. Ugyanannak a hatalmas nemzetnek a két ága.
Ez a felismerés azonban újabb gondolatokat indít útjára, hiszen tovább árnyalja a két bejövetelünk mögött meghúzódó indítékok és motivációk képét. Lehetetlen ugyanis, hogy a szteppén (vagyis a centrumban) élő száznyolc nemzetség ne lett volna tökéletesen tisztában azzal, hogy az Európát benépesítő fehér hun nép az ő közeli rokona, édestestvére. Nyilván tudtak róluk és számon is tartották őket. Az is lehetetlen, hogy a szlávokra dél felől ráterjeszkedő Róma hódításainak híre ne jutott volna el hozzájuk. Arról is egészen bizonyosan értesültek, hogy a rómaiak az ő eftalita testvéreiket szolgákká teszik és árucikként kezelik. Amikor azonban a gőgös és önistenítő caesarok megindították a birodalom történetének legbestiálisabb keresztényüldözéseit, akkor a száznyolc nemzetségnél végképp betelt a pohár:
| „...a Szittyaországban lakozó hunok megsokasodtak és kapitányokat rendeltek maguk közül, Csele fia Bélát, ennek őseit Kevét és Kadocsát, Bendegúz fiait Attilát, Kevét és Budát, majd elhatározták, hogy benyomulnak a nyugati tájakra. Akkor egy lélekkel kivonultak Szittyaországból...” |
Úgy tűnik tehát, hogy a kereszténység védelmén kívül létezett egy másik igen nyomós ok is, ami a hunok roppant áradatát elindította. Bármilyen különös vagy szokatlan legyen is a gondolat, igen valószínű, hogy Attila seregei azokért az eftalita hunokért vállalták ezt a hatalmas feladatot, és azoknak a fehér hun törzseknek a felszabadításáért szálltak harcba, akiket ma szlávnak nevezünk. Ez a gondolat azonban egész történelmünket egy teljesen új perspektívába helyezi. Már a krónikásaink sem értették világosan bejövetelünk eredendő okát. Úgy olvastuk: „...a Szittyaországban lakozó hunok megsokasodtak”. Lehetetlen azonban, hogy Szkítia földje ne tudta volna eltartani mind a száznyolc nemzetséget. Mi nem új hazát keresni érkeztünk ide, nem új területeket kerestünk éhes jószágainknak, hiszen Szkítia földjén hatalmasabb országunk volt, mint bármely más nemzetnek a világon. Mi nyugati testvéreink segélykiáltását hallottuk meg, őket szabadítottuk fel a szorongató római elnyomás igája alól!
Attila győztes hadjáratai és a magyarok második bejövetele után a megalázott Róma számára alapvető fontosságú volt, hogy e két testvérnépet egymás ellen hangolja. Hosszú évszázadok titkos aknamunkájával ezt a szándékát sikerre is vitte. Ma Magyarországon szinte nem találni olyan nemzeti érzésű közösséget, amely testvéri szeretetet ápolna szláv véreink iránt. Hogyan is ápolhatna testvéri szeretetet, ha már azzal sincs tisztában, hogy egymás testvérei vagyunk? Ehelyett mélyen belénk plántált gyűlöletet van bennünk egymás iránt. A magyarok a szlávokban ősi földjüket elrabló tolvajt látnak, a szlávok pedig a magyarokban egy őket korábban megszállás alatt tartó keleti rablóhordát. Kinek állt mindez érdekében? Mennyi hazugság és mennyi történelemferdítés vezetett idáig?
Ugyanazt tapasztaljuk tehát, mint amit a Hosszú hajú Merovingok c. fejezetben a franciákkal kapcsolatban láttunk. Egy alapjaiban meghamisított torz történelemképet erőltetnek ránk, amely mindenekelőtt azt a célt szolgálja, hogy elválasszon bennünket saját testvéreinktől, szembefordítson velük és egymás ellenségeivé tegyen bennünket. Ez az „Oszd meg és uralkodj!” elve, a rómaiak jól bevált taktikája. Persze tudom jól, hogy sokan mindezt megalapozatlan összeesküvés-elméletnek gondolják. Akik így gondolkodnak, jól teszik, ha figyelmesen végigolvassák Michael Rhetor Manuel császárhoz intézett beszédének következő részletét! Olvasás közben pedig vegyék figyelembe, hogy a lenti idézetben szereplő dákok alatt minden esetben szerbeket (vagyis szlávokat), a gepidák helyén pedig magyarokat kell érteni!
| „...ó császár, magad is részt vettél, a dákok és gepidák, e két nép elleni hadjáratban: azok ellen, mert odúikból előmásztak a rómaiak földjére, ezek ellen, mert az alattvalói esküt semmibe vették, és fegyverbarátságra léptek a dákokkal – akik szomszédaik, és velük vérségileg is keveredtek (...) A dákok dolga most már – miután egyszer ekkora veszedelembe jutottak – biztonságban volt, s a továbbiakban a harcban erős dák követett is téged a rokon és szomszédos gepidák ellen. Te ugyanis elindultál, hogy vitézi kardodat a területileg is érintkező népekre sújtsad. A dák és a gepida tudniillik annyiban határosak, hogy ketten nem ugyanazon a parton, hanem a folyó átellenes szélein merítik az italt, mely vérükkel keveredett, mert rokon fajtából valók; gondolkodásuk is megegyezik irányunkban, mert mindketten ellenségeink. Mármost te a vérségileg, gondolkodásmódban és lakóhelyüket tekintve egymáshoz közel álló dákokat gondolkodásmódban a gepidáktól eltávolítottad, a gepidákat a dákoknak még a vidékeitől is távolra telepítve tartod – hiszen jóformán mindenestől szolgáiddá tetted őket –, a vért pedig elválasztottad a rokon vértől az öldöklés vérfröccsenésével, mely általuk és belőlük ömlött. Mert a gepidáknak mintegy a kezét megragadva a kezek gazdáira csaptál le – hiszen a dákok voltak korábban a gepidák kezei, mégpedig nagyon is rokoni kezei. E két nép harci szövetségét újabban harci ellenségeskedéssé változtattad; az egyetértő sereget két csatarenddé, éspedig ellenséges indulatú csatarenddé választottad szét.” |
Tehát figyeljük meg:
| „...rokon fajtából valók; gondolkodásuk is megegyezik irányunkban, mert mindketten ellenségeink.” |
Majd:
| „Mármost te a vérségileg, gondolkodásmódban és lakóhelyüket tekintve egymáshoz közel álló dákokat gondolkodásmódban a gepidáktól eltávolítottad” |
Továbbá:
| „...a vért pedig elválasztottad a rokon vértől...” |
Végül:
| „...a dákok voltak korábban a gepidák kezei, mégpedig nagyon is rokoni kezei.” |
Hogy mi az igazolás arra, hogy itt valóban a szerbekről és a magyarokról van szó? Nos, a történelmi összefüggésekből ez teljesen egyértelmű, ugyanis Manuel császár éppen a szerbek és a magyarok ellen viselt háborút. De megerősíti mindezt a kötet szerkesztője, Moravcsik Gyula is, aki Az árpád-kori magyar történet bizánci forrásai c. munkájában e szakaszhoz a következő lábjegyzetet írta:
| „...a gepidák a magyarok, a dákok a szerbek (a későbbiekben is).” |
Hadd emlékeztessek ezen a ponton Pap Gábor gondolataira, aki a magyar múlt tanulmányozása kapcsán rámutatott: kétféle kapcsolat létezik testvér és testvér között. Az egyiket Káin és Ábel egymáshoz való viszonya jellemzi, a másikat Hunor és Magyar kapcsolata. Ezek után mindenki tegye föl magának a kérdést: melyikfajta testvériség jellemezte Attilát és a vele tartó száznyolc nemzetséget, amikor eftalita testvéreinek segítségére indult? ... És milyen testvériség jellemez bennünket, amikor azon hahotázunk, hogy a teljes szlovák történelem elférne egyetlen söralátéten? ... Ha hagyjuk magunkat testvéreinkkel szembefordítani, akkor Róma szellemi örökösei máris elérték a céljukat!
Forrás: http://maghreb.blog.hu/2012/10/13/tot_atyafiak_943#more4846622
Beküldte: Solymosi László
Hozzászólás
még mindíg a dokumentumokra, az írásokra alapozódunk, amelyek hitele nagyon kicsi. Már maga a nyelv, sokkal nagyobb hitelu lenne. Honnan van, ered a szlovák nyelv ? Na azt a mi kiválló Varga Csabánk magyar eredetunek mondott ki. Mit mondanak errol a nyelvészek ? Egy teória csak teória marad a bizonyításig, viszont teória marad a megcáfolásáig is …
nagyon sokat és biztosat mondhatna a genetika. Az egy fizikai származás nagyon fontos dolog, mégha nem is teljes. Ami bennünket illet, nálunk a nyelvi származás fontosabb, mint a fizikai (azok voltak a magyarok, akik nyelvünket ránkhagyták …
egy ötletem van már réges-rég. Az az, hogy a mi tót szavunk, kifejezésünk egy valami idegent, egy olyant jelent, akik mi nem értünk meg (idegenek, mert idegen, érthetetlen nyelvuek). Na ezt az egyik legismertebb egyiptomi istenség neve és funkciója alapján. Ezt a görög ítások "Thot"-nak adnak, miközben o maguk ezt Hermesz Triszmegisztosz"-nak írták le. Na jól ismert az, hogy az egyiptomiaknál (mint más osi kultúránál) a tudomány zárt-köru volt (hermetikus). A hermetikus (csak belülrol ismert) és a tót egy ugyanazt jelenthetné. Lehetséges lenne az, hogy a mi tót szavunk ez lenne ? Azért neveztük volna a szlávokat (akik azonossága még nem volt annyira ismert, mint a germán törzseké) egy közös néven tótoknak és végül apródonként ezen kifejezés a mi, a hozzánk betelepedettekre használtuk csak …
okvetlenül meg kellene ismernünk a genetikai eredetünket és a környezetünkét is. Mégha ezek nem is annyira fontosak, ezek legalább biztosakra vehetok és végül is ez nagy segítség lenne a multunk megismeréséhez …
szeretettel, L
Sokra tartom a női megérzést, és vallom, hogy a világból igen csak hiányzik a női elem. Mégis azt gondolom, hogy érzelmi, indulati szólamokkal, frázisokkal nem szabadna megpróbálni hozzáállni a történelemhez. Ha valami mellett több komoly érv szól, azt bizony nem lehet lesöpörni az asztalról. Ha Cirill/Csaba csak ABC-t szerkesztett a fehér magyaroknak, azt még később a beszélt nyelv szintjén bárhová csavarhatták. Állítólag még egy angol sem értene meg egy 4-500 éve élt ősét, így a beszélt nyelv elfajulása nem igazán érv.
Aladárt illetően pedig ne felejtsük el, hogy annak az anyja nem tiszta vérű hun leány volt, hanem valami nyugati nőszemély. Nem csoda hát, hogy elfajzott a vonala (ő volt az első ismert mocsok Géza/István előtt), és az sem, hogy a hunok többsége (és Atilla Nagyfejedelem ÖSSZES többi fia) Csabát támogatta az utódlásban. Azonban, már akkor is működött az Oszd-meg-és-uralkodj gyakorlat, aminek áldozatai most éppen itt bizonyítják ennek a tevékenységnek a sikerét.
a magyarokkal egybekeverje Tóth Gyula vagy akárki !
A szláv nyelv hajlitó nyelv ilyen az összes indoeuropai nyelv is, de jiddis és a cigány is.
Ha Attila állitólagos fia, a Aladár(dór!) magyar nyelvü és hitü lett volna, akkor most Európában
mindenkinek magyarul kellene hogy beszéljen.
A hóditók mindig rányomták(rákényszeritették) az elnyomottakra (népekre) a saját nyelvüket, mint ahogy történik ez körülöttünk mindenhol- Szlovákiában, Romániában, stb. - A hóditó szlávok, germánok -latinok (valamennyien a dór-szemiták leszármozattjai !!!!) nem tanulják meg a szolganép nyelvét - hanem rákényszeritik a saját korcs nyelvüket a meghóditott népekre.
Tóth Gyula irásaihoz annyit füznék hozzá, hogy most már érteni vélem a mondást, amit a magyar édesanyák mondogattak csemetéjüknek:
Én nem tartom szegénynek a magyar népet. E nép keblére ölel, befogad mindenkit, ezáltal is gazdagodva. Még az olyan tudatlanoknak is helye van, akik a forintot ötven évesnek hiszik ( lásd a cigánylányos meséhez hózzászólásodat, egyébként www.ektf.hu/~botal/tanegys/!pastterm/2006_07.2/inf-4/penz-hun.htm )
Igazán nagyon bátor vagy, kedves István, hogy ilyen ismeretek (hiányában) ilyen bátran szólsz hozzá. Igaz, ilyen messziről a lóról sem lehet eldönteni, hogy vak vagy bátor. Azért vagyok kicsit megilletődve, mert elszoktam már attól, hogy ezeken az oldalakon sületlenségeket olvassak, olyan bátor (?) hozzászólótól, aki büszkén hirdeti, hogy el sem olvasta azt, amiről véleményt mond. Tényleg, le a kalappal. Őseim is tisztelték a bátorságot, én is tisztelem. A sületlenségek botor megjelentetését viszont módfelett sajnálom, mert a legszebben terített asztal mellett is elmegy az ember étvágya, ha valamelyik tányér szélére kutyapiszok kerül. Ott már nem az elkövető bátorságát méltatom, hanem azon kezdenék el töprengeni, hogyan tudnám a hasonló eseteket megelőzni. A világ ugyanis tele van illemhelyekkel, és ami odavaló, azt ne tegyük már az asztalra.
Én érvek alatt is egészen mást értek, minthogy "nem olvastam, de akkor is tudom". Szomorúan figyelem, hogy ma már egyre kevesebb az olyan magyar honlap, ahol a látogatók hozzászólhatnak.
Azt gondolom, hogy ha nem ügyelünk most az oldal szellemiségének tisztaságára, később már nehéz lesz.
ad.1.)
- Indogermán és indoszláv hódítás nem lehetett, mert az indogermán elmélet is újabb keletű, mint a vele ön által jelezni kívánt - egyébként történelmileg nem létezett - hódítás. Mert indoeurópai, indogermán elméletet ismer a történelemtudomány, de hódításról nem beszél, mivel az elmélet megszületése is az egyéb módon - a szkíta/szittya/magyar ősnépi közösségből való kiválással magyarázni nem kívánt - származáselméletet hivatott, elködösítve ugyan de mégis megteremteni, illetve ezt az ősnépi származást elrejteni. Ugyanis, ha ez a rejtezési szándék nem létezne, akkor ők is be kellene lássák, hogy máshonnan nem származhattak csak abból az ősnépből amelyet az eurázsiai sztyeppe övezetet benépesítő népek tengere alkotott. Abból a néptengerből, amelyet a Folyamközből a Kaukázuson keresztül elvándorlásra kényszerült magas kultúrájú népek mágusai és elvándorló csoportjai tanítottak (mágusok népe). Ez az eurázsiai sztyeppe övezet pedig a Turáni alföldtől az Atlanti óceánig terjed. Tehát ezt az övezetet lakta be az a nép, amelynek nyugatra vándorolt szórványai a római birodalom szolganépévé, rabszolgáivá váltak.
- Az őrlés eredménye az őrlemény. Esetünkben ők - többek közt - a szláv népek, akik a szittya népek tengeréből történt korábbi (Atilla korát megelőző) kiválásukkal alkalmassá váltak az eredetükről/történelmükről történő leválasztásra. Az őrlést pedig a római birodalmi eszme (és rabszolgatartó berendezkedés) továbbéltetésének igénye és ennek a törekvésnek az irányítását átvevő, élősködésre szocializált népcsoport képviselői által sugallt megosztási taktika eredményezte.
- Az indoeurópai/indogermán származáselmélet annak a történelemhamisítási folyamatnak volt egyenes következménye, amely kezdetben a szittya népek tengerének megosztására, a római birodalmi gondolat átmentésére szolgált. Ugyanis, ha ezt a származáselméleti lufit nem alkotják meg, akkor be kellett volna ismerniük a történelemhamisítás tényét. Ezért indogermán/indoszláv hódításról beszélni balgaság, mivel egy jelen tudatsablont vetít vissza a történelemben és kapcsol hozzá olyan eseményeket, amelyek ugyan megtörténtek, mégis a jelzőül alkalmazott fogalom abban az időben még nem létezett. Ennek az eljárásnak az a veszélye, hogy az időben való visszavetítéssel mint természetes, öröktől létezőt igazolja, ezzel elmossa megtévesztő jellegét (az indoeurópai elméletnek).
ad.2.)
- Azért, mert a magyarok vitték tovább az atillai örökség szellemét, illetve alapos okkal feltételezték ennek a szellemnek a továbbélését, feléledését. Tőlünk féltek, félnek ma is a legjobban. Történelmünket tanulmányozva, ennek számtalan jelét lelhetjük. Ha megvizsgáljuk a világpolitikát, akkor is azt láthatjuk, hogy az iszlám közösség siíta ágán (Irán) kívül a magyarság, illetve egyéb ősnépi szórványok (kurdok, baszkok, írek) szellemi függetlenségének megtörése a fő cél. Ha ezeknek az ősnépi maradványoknak a helyzetét megvizsgálja, körülöttük is megtalálhatja a maguk szlávságát a britekben, a törökökben, irakiakban, spanyolokban, grúzokban, azeriekben. Ők is elszigeteltségben léteznek.
ad.3.)
- Mint korábban írtam, 'indoszláv' fogalom nem létezik. A szó etimológiáját vizsgálva a szlávokat senki nem próbálta India és Perzsia környékéről származtatni. Ők egyszer csak előkerültek a történelmi bűvész cilinderéből. Ha megtaláljuk a bűvészt, akkor megértjük a trükk célját is. Ezt a trükköt leplezte le Tóth Gyula.
- Második történelmi embertípus kialakulásáról beszélni felesleges, mert ennek a fogalomnak sincsen tudományosan megalapozott elmélete. Aki erről beszél arról feltételezhető, hogy bizonyos tények elhallgatását, ismertetésének elkerülését kívánja egy nem defíniált fogalom mögé rejteni. Egyszerűen: ködösít. Helyette egyenesebb beszéd ha megmondjuk, hogy melyik népcsoportból, mikor váltak/válhattak ki. Milyen külső és belső körülmények hatására változott meg kultúrájuk, nyelvük. Tehát kérem a másodlagos embertípus pontosabb meghatározását, mert ennek hiányában csak mellébeszédnek tekintem!
- A szarmaták szintén szittya nép volt. Akkor, amikor szlávság még nem létezett. A szarmata népek legismertebb örököse a mai Lengyelország egykori uralkodó elitje. Hogy ma szlávnak tartjuk őket, a nyelvcsere eredménye, amelynek körülményei - mivel a megosztást szolgáló titkos érdekek irányították - homályosak. Többet tudunk - Tóth Gyula kutatásai révén - a bolgár nép eredetéről, akik szintén szittya/magyar népek voltak amíg a nyelvcsere nem változtatta meg gondolkodásukat. Érdemes olvasni Tóth Gyula blogját.
- A szemita fogalommal kapcsolatban pedig javaslom annak értelmét a gondolkodás elszemetesedésében, természettől való leszakadásban felismerni. Hasonló ment végbe a nyelvek esetében. Leszakadtak az éltető gyökérről és gyökértelenné (hajlítónak nevezzük) váltak.
didgerido
Ha arra az íróra gondol, aki az egyik legnagyobb történelem hamisító Illignek a Kitalált középkor című könyvét vette védelmébe, attól nincs mit olvassak.
De attól tartok, azokkal sem lehet szót váltani, akik az ilyen totális tudati sötétséget tartják üdvözítőnek.
Szegény magyar nép?
Meg kell kockáztatnom azt a feltevést, hogy a hozzászóló alig valamit vagy semmit sem olvasott Tóth Gyulától. Nem hiszem, hogy a logikai bukfenceinek a javítgatása bárkiben is képes megértést, "AHA" élményt létrehozni.
Hozzászólásai viszont remekül alkalmasak annak szemléltetésére, milyen mélyen sikerült beleégetni a magyar(?) emberek lelkébe a hamis gondolatokat.
Ha jobban belegondolunk, a mai napig érvényes ez az elv (nem az Oszd meg és Uralkodj-ra gondolok, mert az triviális): nem pozitív állításokat fogalmaz meg a Jézussal szemben álló luciferi erők földi propagandája, hanem becsmérlést, pocskondiázást és leszólást. Ha valaki megnéz egy politikai (politika=hatalomvágy) kampányt, ugyan milyen kijelentések vannak túlsúlyban?
Ebből a mocsárból ugyanannyi esély van pár nap alatt kikecmeregni, mint a sörhasból pár nap alatt kockahasat csinálni. Aki nem hiszi, próbálja meg. A szellemi és a fizikai testen végzett munka semmiben nem különbözik, csak a gondolatok nem láthatóak, ezért azt "hisszük", hogy... De csak hisszük. Saját magamon tapasztaltam, hogy a hibás gondolkodási minták lecserélése gondolkodási minták nélküli valódi gondolkodásra hosszú évekbe, évtizedekbe telik.
Kár az anonimitásáért, mert pragmatikusan válaszol és érvel. Nekem még nem sikerült a regisztrációm, így csak rövid választ tudok adni:
1. A Magyari népeknem szakadtak ki sehonnan sem, ők voltak európa őslakói. Ezt a 100%-os őslakókat őrölte fel a latin, majd az indogermán és az indoszláv hódítás.
2. Gondolja csak át, hogy miért csak a magyarok körül taláható meg körben a szláv országok karélya?
3. A szláv nyelv egész egyszerűen egy indoszláv = asszír eredetű szemita nyelv. Ők nem szakadtak ki a Magyariak táborából, hanem ez a második történelmi embertípus kialakulásának története. Az indoszlávok = szarmaták európai hódításai a Kr.u. I. évezred második felének a története.
A logikai bukfencet - véleményem szerint - ön követi el. Azt írja: "a magyar nemzetet sokezer évves őslakóknak írjuk le, aztán meg jön valaki, valakik, és azonosítják a szláv szlovákokat a magyarokkal."
- Nem azonosítjuk a szlávokat a magyarokkal, csupán arról van szó, hogy a szkíta/szittya népek közösségéből korábban kiszakadt népek a római birodalom rabszolgaságába kerültek. Ebből az elnyomatásból próbálta meg Atilla felszabadítani a nyugatra szakadt testvérnépeket. Ebben a küldetésében halála megakadályozta. Munkáját fiai fejezték be, azonban a római-bizánci ármány - amely elmaszatolta személyüket és tevékenységüket - végül mégis sikerrel leválasztotta ezeket a népeket a közös történelem tudatáról, majd a XIX. század folyamán szembefordította őket a magyarsággal. Ezt a helyzetet utasítja most ön el a kettős nemmel. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a történelem Tóth Gyula által feltárt meghamisítása nem történt meg.
Továbbá:
"A szlávok a történelmi megjelenésükből adódóan alig 2000 éves népek."
- Látja, ön is tisztában van azzal, hogy Atilla Róma elleni fellépését csupán néhány évszázaddal előzte meg feltűnésük a történelem színpadán. Esetleg meg tudna nevezni olyan ősnépet, amelyből való kiszakadásuk igazolható lenne? Mert azt ön is beláthatja, hogy nem a semmiből kerültek elő.
"Ráadásul a nyelvük is 100%-ban eltér a mi nyelvünktől (hajlító, nemek szerinti ragozás stb)."
- Nem vagyok nyelvész, de azt bátran merem állítani, hogy a hajlító nyelvek, egyszerűbb szerkezetüknél fogva, a szóbokrok szerves rendszerének hiányában egy kultúrális degradáció (visszafejlődés) eredményeképpen jöttek létre. Ez a csökevényesedés pedig arra utal, hogy jelentős idő telt el az anyakultúra közegéből való kiszakadás után. Így vált/válhatott nyelvük hajlító jellegűvé, idomulva a környezetben élő népek nyelvéhez. Ajánlom olvasásra Varga Csaba (Fríg Kiadó) nyelvészeti tárgyú könyveit.
"jelentős Magyari népcsoportokat hódítottak meg, így a jelenlegi szlovákok több mint 50%-ban magyari vérvonalat hordoznak."
- Fordítva ül a lovon kedves István. Az Árpád által vezetett sokadik bejövetelünket tanítják úgy az iskoláinkban, hogy meghódítottuk az itt élő szlávokat. A 907-ben lezajlott pozsonyi csatában az akkori teljes európai haderőt verték meg őseink, amely után fél évszázadig békében hagytak bennünket. Milyen szláv hódításokról beszél és mikor történtek ezek ön szerint?
"a hatalmi törekvéseikből ítélhetően, ők még a mi kibékíthetetlen ellenségeink, mert évezredes céljukat élik meg,"
- Évezredes céljaikról beszél, de azt láthatóan nem veszi tudomásul, hogy a nemzetiségi ellentétek kiéleződése/kiélezése a habsburg politikának az eredménye, amely az 1686-os török kiűzést követő erőszakos népcserétől kezdődően fordította ellenünk azokat a népeket, amelyek a Magyar Királyságban a magyarokkal azonos jogokat és lehetőségeket élveztek.
"Ez a jelenlegi csendes folytogató harc a magyarok és a szlávok között, kizárólag az egyik fél totális győzelmével fog végződni."
- Az igazság felszabadít. Mindenkit.
Hogyan lehet azt a logikia bukfencet elkövetni, hogy egyszer a magyar nemzetet sokezer évves őslakóknak írjuk le, aztán meg jön valaki, valakik, és azonosítják a szláv szlovákokat a magyarokkal.
Nem és NEM!
A szlávok a történelmi megjelenésükből adódóan alig 2000 éves népek. Ráadásul a nyelvük is 100%-ban eltér a mi nyelvünktől (hajlító, nemek szerinti ragozás stb).
Bátran kijelenthető, hogy a szlávok és a szlovákok is a másodlagos történelmi embertípus képviselői, velük szemben a magyarság és rokonnépei az első (őslakó) történelmi embertípus képviselői.
Az viszont igaz, hogy jelentős Magyari népcsoportokat hódítottak meg, így a jelenlegi szlovákok több mint 50%-ban magyari vérvonalat hordoznak. De ettől, a hatalmi törekvéseikből ítélhetően, ők még a mi kibékíthetetlen ellenségeink, mert évezredes céljukat élik meg, az ősnépek rovására a saját területfogallásaikat hajtják végre. Saját országot a magyarok ellenében!
Ez a jelenlegi csendes folytogató harc a magyarok és a szlávok között, kizárólag az egyik fél totális győzelmével fog végződni. Hát "Tisztelt Tóth Györgyök" ezt akarjátok?