(Arany János)
„A ti életeteknek a szabadság olyan, mint a halnak a víz, madárnak a levegő, vadnak a rengeteg. Legyetek inkább halni készek véle, mint élni nélküle. Midőn mindeneteket föláldozátok érte és a szabadságot megnyerétek, nem vesztétek semmit, hanem nyertetek mindent."
(Bozzai Pál)

1848. március 15-e történelmünk egyik legkiemelkedőbb jelentőségű napja, a nemzet szabadságvágyának kifejezője, a fejlődés, a modernizáció szimbóluma

Miután a közbeszédben gyakran együtt emlegetjük a két fogalmat – a forradalmat és a szabadságharcot -, sokan gondolják úgy, hogy március 15-én egy elbukott forradalmat ünneplünk. Pedig a valóság egészen más! Az 1848. március 15-én kitört polgári forradalom legfőbb törekvései teljesültek, így Magyarországon az országgyűlés közvetítésével vértelenül, erőszak nélkül, az uralkodó és a nádor által törvényesen engedélyezett módon, békés szabályossággal alakult meg a független magyar kormány. Így nyugodtan kijelenthetjük: győzött a forradalom. Igaz ez még akkor is, ha a későbbi szabadságharc elvesztése miatt a magyar függetlenségi mozgalom vereséget szenvedett 1849-ben.

Március 15.-e igazi történelmi jelentőségét nem is a sokat citált pesti eseménysor adja meg, hanem a várostól 180 km-re lévő pozsonyi országgyűlés tevékenysége! Március 15-e csupán egy a nevezetes napok között. Igaz, messze kiemelkedik fontosságával a többi közül. De ha hűek akarunk lenni a történelmi eseményekhez, akkor azt kell mondanunk, legalább ekkora jelentősége volt a reformkornak, a márciusi forradalmat megelőző majd két évtizedes időszaknak. Enélkül ugyanis ezeket a vívmányokat nem lehetett volna kiharcolni. Nem lehet és nem is szabad március 15-e eseményeit elválasztani az e napot megelőző 18 esztendő küzdelmeitől.

Előzmények

A 20 éves napóleoni háború (1792-1812) nagy terheket rótt hazánkra is, elég ha csak az újoncok állítására, vagy a pénz és terménybeli segélyekre gondolunk. I. Ferenc (1792-1835) király minisztere, a hírhedt Metternich osztrák herceg nagy adók és vámok kivetésével tönkretette a földművelést, ipart és kereskedelmet. Szellemi téren is óriási volt az elnyomás, német szellemben és nyelven tanítottak az iskolákban.

Ebben a nehéz időszakban olyan költők nevelték és buzdították a haza szeretetére a népet, mint Kisfaludi Sándor és Károly, Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály és Kölcsey Ferenc. Olyan főurak akadtak mint Festetich György, aki Keszthelyen gazdasági iskolát alapít, valamint Széchényi Ferenc, aki saját könyvtárát és kincseit ajánlja fel a nemzetnek. Ebből létesült a Nemzeti Múzeum. A nemzet kezdett megint feleszmélni. I. Ferenc király -a vármegyék ellenszegülésének hatására (megtagadták az adót, az újoncokat, a királyi rendeleteket)- ismét összehívta 13 évi szünetelés után 1825 évre az országgyűlést.

← gróf Széchenyi István, ‘a legnagyobb magyar’

Ezzel kezdődött Magyarország újjászületésének korszaka, a reformkorszak.

Az események láncolatában nagy jelentőségű volt gróf gróf Széchenyi István Hitel című művének megjelenése 1830-ban. A méltán legnagyobb magyarnak nevezett Széchenyi talán a magyar politika legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja volt. Az ő munkássága készíti elő az ország újjáalakulásának nagy munkáját. Jelszava volt, hogy „Magyarországnak előbb gazdagnak kell lennie, hogy független, szabad és hatalmas legyen”. Nevéhez fűződik a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása.

Széchenyi a Hitel című művén egy évig dolgozott, hogy a benne foglalt új és átalakító eszméivel és reformterveivel lázba hozza, és a haladás útjára terelje a nemzetet. A modern nagybirtokok megművelését nem lehet korszerűtlen, Európa fejlettebb országaiban már rég elfeledett robotmunkára alapozni. („Se bot, se vessző nem hozott még egy országot is virulásra…”). Leírta, hogy Magyarországon fontos változásokra van szükség: el kell törölni az ősiség törvényét, meg kell szüntetni a jobbágy és a földesúr függő viszonyát. E művével kijelölte a változások irányát és sarokpontjait, elindította a reformkort, felnyitotta a nemesség szemét, és ráébresztette a nemzetet, hogy az országnak változtatnia kell eddigi berendezkedésén.

Széchenyi javaslatainak középpontjában a törvények átalakítása útján megvalósuló, népünk gazdasági felemelkedését szolgáló polgári átalakulás állt, hogy ezáltal hazánk versenyképes, modern országgá váljon. Egyrészt meg kellett szabadulni az elavult, – a kereskedelmet, iparosodást béklyóban tartó – középkori törvényektől, másrészt el kellett érni, hogy a kizsákmányolt rétegek – elsősorban a jobbágyság – érdekeltek legyenek munkájukban, így hatékonyabb termelő munkát végezve gyarapítsák a nemzet erejét. Ismerős célok ezek ma is, és semmit nem vesztettek jelentőségükből. Ma is szükségünk van jó törvényekre, de még inkább gondolkodó vezetőkre, összefogást pártoló, dolgozni akaró emberekre, és egymást megbecsülő polgárokra. A könyv zárómondata szállóigévé vált: „A múlt elesett hatalmunkból, a jövendőnek urai vagyunk. Sokan azt gondolják, Magyarország volt, én azt szeretném hinni: lesz!”

Széchenyi tehát elindított egy folyamatot, ami rövidesen egy mozgalommá terebélyesedve új célokkal, feladatokkal egészült ki, olyan emberek csatlakozásával, akik nélkül nem sikerülhetett volna országunk modernizációja. Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós, Deák Ferenc, Batthyány Lajos mind felsorakoztak az új Magyarország programja mellett.

Kossuth Lajos →

Kossuth és társai vállvetve igyekeztek elérni, hogy a diéta tagjai megértsék az ország felemelkedéséhez elengedhetetlenül szükséges lépések jelentését és jelentőségét. Meg kellett velük értetni, hogy mi az a közteherviselés, az örökváltság, hogy miért fontos a sajtószabadság, és a felelős magyar minisztérium.

A bécsi udvar úgy érezte, hogy a Széchényi és Kossuth által képviselt változások számukra komoly veszélyeket hordoznak, hiszen nem csupán modernizálják az ország gazdaságát, hanem olyan társadalmi folyamatokat is elindíthatnak, melyek veszélyeztetik a főnemesség hatalmát, és Ausztria Magyarország feletti uralmát. A bécsi hatalom tehát nem akarta a magyarországi modernizációt. Számára hasznosabb volt egy feudális viszonyok közt megmaradó, kiszipolyozható éléskamraként szolgáló gyarmat, mely elfogadja és elviseli Ausztria irányítását. Éppen ezért mindent megtett a feltörekvő hangok elnémítására. 1837-re a hatalom börtönbe juttatta Kossuthot, Wesselényit, a közszerepléstől való visszavonulásra kényszerítette Kölcseyt és megfélemlítette a reformmozgalom tagjait. De ezzel már nem lehetett megállítani a folyamatot. A stafétabotot a kor legtekintélyesebb jogtudósa Deák Ferenc vette ideiglenesen a kezébe. A pozsonyi országgyűlés reformtagjainak élére állva, 1840-re elérte Kossuth szabadon bocsátását, aki 1841 és 1843 közt a Pesti Hírlap hasábjain folytatta a harcot. Ő volt az első magyar politikus, aki felismerte és felhasználta a sajtó szerepét, és nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a lakosság széles rétegei megismerjék és megértsék az országgyűlésben folyó küzdelmeket.

Kossuth megértette az országgal, hogy szükség van a közteherviselésre, minden magyar állampolgárnak, – nemesnek, jobbágynak, polgárnak – egyaránt fizetnie kell az adót, hisz csak az összefogás által teremtett állami vagyon révén finanszírozható egy fejlődni akaró ország. Széchenyi a gyakorlatban is bizonyítani tudta e gondolat fontosságát, amikor kezdeményezésére megkezdték a Lánchíd építését, majd 1836-ban törvényt hoztak arról, hogy ezen a hídon bizony minden átkelőnek – nemesnek és közrendűnek egyaránt – fizetnie kell majd átkelési díjat.

Kossuth és Széchenyi érdeme volt a reformkor legnagyobb vívmányának, az örökváltságnak a tömegekkel való megismertetése, majd országgyűlés elé vitele. 1848-ig a magyar jobbágyság a feudalizmus alaptörvényei szerint nem rendelkezhetett földdel. Az általa használt földterület a földesúr tulajdona volt. A jobbágy megművelhette, és betakaríthatta terményeit, de ennek fejében rengeteg juttatással és szolgáltatással tartozott ura felé. Például a megtermelt javak tizedét át kellett adnia, illetve bizonyos napokon ingyen kellett robotolnia a földesúri majorságban. Az örökváltság révén Kossuthék azt kívánták elérni, hogy a jobbágy saját tulajdonába vehesse földjét, így munkája és élete célt, perspektívát nyerjen, aminek révén hatékonyabb munkát végezve modern gazdaságot tudjon működtetni.

A reformkor évei alatt a változásokat pártoló reformképviselők javaslatai rendre elakadtak az országgyűlések konzervatív tagjainak ellenkezésén. Mindössze néhány kezdeményezést sikerült végrehajtani, így lett pl. 1844-tól Magyarország hivatalos nyelve a magyar, az addigi latin helyett.

Ilyen előzmények után ült össze 1847 novemberében Pozsonyban az utolsó reformországgyűlés. Kossuth Lajos és köre összegyűjtötte azokat a javaslatokat, melyeket az azt megelőző 17 év alatt a változásokat követelő reformnemesség kidolgozott, de az országgyűlés mindaddig nem hagyott jóvá. Az ellenzéki párt egy nagy rohamra készült. Nem kevesebb volt az ellenzéki párt célja, minthogy az ország rendi alkotmányon nyugvó királyság helyett alakuljon polgári alkotmányos királysággá. Ehhez meg kellett változtatni a politikai, társadalmi és gazdasági rendszert. El kellett törölni a rendi kiváltságokat, fel kellett szabadítani a jobbágyokat, kimondani a törvény előtti egyenlőséget, a közteherviselést, kiterjeszteni a választójogot. Ezek alapján szükség volt népképviseleti országgyűlésre, felelős kormányra, magyar honvédségre és pénzügyre. Cél volt az ország egyesítése, az 1541 óta különálló Erdélyi Nagyfejedelemséggel történő egyesülés. A többségében nemesek és római katolikus egyházi személyek alkotta országgyűléstől komoly áldozatot kívánt a felsorolt sok új gondolat megvalósítása, mert ezekhez saját addigi hatalmukról, kiváltságaikról kellett lemondaniuk, hogy átadják az irányítást a nép által választott országgyűlésnek. Nagy változást jelent a jobbágyok felszabadítása, hiszen így a törvény előtt addigi jobbágyaikkal, a városi polgárokkal és az ország más lakosaival egyenlő jogállásúvá válnak. Ez még az anyagi létalapjukat is veszélyeztette, mert ezzel a jobbágyaiktól húzott jövedelmüktől, az egyháziak pedig a tized adta anyagi biztonságtól esnek el, hogy csak a legkeményebb áldozatokat említsük.

Így nem is olyan nagy csoda, hogy 1848 február végéig csupán csak részsikereket sikerült elérni. Kossuth és Széchenyi olykor egymással is vitába szállva igyekeztek harcolni a javaslatokért, de úgy tűnt, a bécsi hatalmat szolgáló konzervatív képviselői tábor erősebb. 1848. március 15-e azonban olyan fordulatot hozott, hogy a nagy változás mégis megtörtént. Az első fordulat március elsején következett be, amikor megérkezett Pozsonyba a párizsi forradalom híre. Kossuth kihasználta a konzervatív tábor pillanatnyi ijedtségét, – hogy a Párizsból kiinduló forradalmi hullám elérheti az országot – és gyújtó hangú felszólalásában a változásokat összefoglaló felirati javaslat elfogadását követelte.

Híres felszólalásában hangzott el a mondat: „emeljük fel politikánkat a körülmények színvonalára”. Kossuth ekkor még csak burkoltan követelte a közteherviselés, a politikai jogegyenlőség, a népképviselet és a független nemzeti kormány megteremtését Magyarországon – írja Hermann Róbert. Kossuth alkotmányt is követelt a Habsburg-birodalom örökös tartományainak, az osztrák és a cseh régióknak is.

Az alsóház el is fogadta a javaslatokat, ám a felsőház régi rendhez szokott konzervatív főurai a tárgyalás elodázására törekedtek, az országgyűlést elhagyva igyekeztek megakadályozni a reformgondolatok törvénnyé formálódását.

Ekkor úgy tűnt, megtorpannak az átalakulási folyamatok. De az események ezen pontján összekapcsolódtak az eddig több szálon futó események és az európai történések kedvezően hatottak a hazai változásokra. A forradalmak híre Pesten is megerősítette az ellenzéket. A forradalom előkészítésén munkálkodó Pesti Ellenzéki Kör petíciós mozgalmat indított, így igyekezett nyomást gyakorolni a felsőházra. Megszületett a híres 12 pont, ami tulajdonképpen Kossuth programjára épülő petíció volt.

Széchenyi közben azt javasolta, hogy a király nevezze ki őt teljhatalmú királyi biztossá, és rendelje alá az országban tartózkodó hadsereget is! A diktátori jogosítványokat követelő, a radikálisokat megfékezni akaró Széchenyi javaslatát azonban a bécsi udvar nem fogadta el.

Március 13-án a nádornál tartott kormánypárti értekezleten a bécsi forradalom hírére elhatározták, hogy Kossuth és Batthyány segítségét kérik a rend fenntartására. Március 14-én reggel azonban már elterjedt Pozsonyban is a bécsi forradalom híre. Az országgyűlés is felismerte a közhangulat változását és a bécsi forradalom jelentőségét. Kossuth a március harmadikai javaslatát a polgári átalakulás teljes programjává fejlesztette tovább. Ekkor már a főrendi tábla és a nádor vita nélkül fogadta el a javaslatot.

1848. március 15-én reggel az országgyűlési küldöttség Bécsbe indulása előtti kerületi ülésén a rendek elfogadták az általános közteherviselést, az úrbéri viszonyok eltörlését állami kárpótlással. Azt akarták, hogy a király nevezze ki a felelős minisztériumot. Március 15-én reggel tehát a rendek újabb döntő lépéssel haladtak előre. 10 órakor 72 képviselő, köztük Kossuth és Széchenyi vitte gőzhajón Bécsbe a javaslatokat, melyek uralkodói jóváhagyás esetén Magyarország számára egy új kor kezdetét jelentették. Miközben Kossuthot a forradalmi Bécsben ünneplő tömeg fogadta, Pesten is megindultak az események, kitört a forradalom.

Március tizenötödike

Innentől kezdve az események jól ismertek: március 15-én reggel a Pilvaxban Jókai felolvasta a 12 pontot tartalmazó kiáltványt, Petőfi pedig elszavalta a Nemzeti dalt. Az ifjak a szakadó esőben az egyetemre vonultak, először az orvosi karra, majd a mérnökök és jogászok következtek. Ezután a szaporodó tömegnek a Landerer-Heckenast nyomdában cenzúrázatlanul kinyomtatták a 12 pontot és a Nemzeti dalt.

← Benczúr Gyula: Petőfi

A Magyar Nemzeti Múzeum előtti népgyűlésen a legendával ellentétben a Nemzeti dal nem hangzott el, de Petőfi valóban ott állt a lépcső bal oldali mellvédjén, és lelkesítő beszédet tartott, miként Vasvári Pál és Irinyi József is. Délután háromkor majd tízezer ember jelenlétében bizottságot választottak, hogy az a városi tanáccsal elfogadtassa a 12 pontot. A városi tanács azt a tömeg nyomására elfogadta, majd megválasztották a közbátorsági bizottmányt, melybe Petőfi, Vasvári, Irinyi József, Klauzál Gábor és Nyáry Pál mellett jobbára a városi tanács tagjai, köztük Rottenbiller Lipót, kerültek be.

A húszezresre dagadó tömeg ezután a helytartótanácshoz vonult (amely „reszketni méltóztatott”). A tömeg és vezetői elfogadtatták a 12 pontot, eltöröltették a cenzúrát, és kiszabadították börtönéből Táncsics Mihályt, akit Népkönyv című munkájáért börtönöztek be 1847-ben. (Táncsics Mihály ennek a napnak az emlékére változtatta meg a nevét Stancsicsról.)

Győzött a forradalom

Éjjel ülésezett Rottenbiller Lipót alpolgármester elnöklete alatt a Pest városi Rendre Ügyelő Választmány, s kiáltványban közölte a nap eseményeit. Egy másik hirdetményben pedig bejelentette a nemzetőrség szervezésének megkezdését. Pesten ezzel győzött a forradalom.

Tyroler József: A Batthyány-kormány, az első felelős magyar kormány

Március 17-ére már országszerte elterjedt a pesti megmozdulások híre, s a vidék mindenhol csatlakozott a forradalomhoz. Sok helyen közbátorsági bizottmányokat alapítottak, megkezdték a nemzetőrség szervezését. E napon kapott felkérést Batthyány Lajos gróf az első felelős magyar kormány megalakítására is, miután miniszterelnökké nevezte ki őt a nádor. A kormány névsora a képen felülről lefelé és balról jobbra:

Batthyány Lajos miniszterelnök, miniszterek: Szemere Bertalan (belügy), Esterházy Pál (a király személye körüli ügyek), Klauzál Gábor (földművelés, ipar, kereskedelem), Kossuth Lajos (pénzügy), Mészáros Lázár (hadügy), Széchenyi István (közmunka és közlekedésügy), Eötvös József (vallás- és közoktatásügy), Deák Ferenc (igazságügy).

A bécsi kamarilla kényszerűségből egyezett bele a polgári átalakulásba. Ez az átalakulás nem csupán a Magyar Szent Korona országait, hanem az addigi Osztrák Császárság valamennyi tartományát érintette. Népképviseleti birodalmi gyűlés és kormány alakult Bécsben is. Mindehhez a bécsi és a pesti forradalom, valamint a birodalomhoz tartozó olasz tartományok forradalma és elszakadási törekvése is hozzájárult. Az itáliai államok hadsereggel siettek az Osztrák Birodalom két olasz tartománya forradalmának segítségére. Az itteni harci helyzet pedig lekötötte a császári csapatokat, ezért nem tudtak fellépni Magyarország ellen, pedig az önálló hadügyet és pénzügyet semmiképpen sem akarták a magyar kormánynak átadni.

A kialakult helyzetben az országgyűlés és a király a változtatások mellé állt. A király kineveztette az első felelős magyar kormány miniszterelnökévé Batthyány Lajos grófot, az országgyűlés pedig harmincegy törvényben megalkotta az átalakulás törvényes alapjait. Április 11-én Pozsonyban V. Ferdinánd király magyar nyelven megtartott beszédében jelentette be a törvények szentesítését.

A modern magyar parlamentarizmus nevezetes pillanata: István nádor 1848. július 5-én megnyitja az első népképviseleti országgyűlést.

Arany János így emlékezik meg március tizenötödikéről, a szabadság ünnepéről: „A mi forradalmunk Pesten, március 15-én nem vérontás volt, hanem egy szép ünnep, a szabadság ünnepe: ezerek meg ezerek csoportoztak össze Isten ege alá, ezerek meg ezerek emelték égre kezeiket, s egy szívvel, szájjal mondták Petőfi Sándor után az eskü szavait.”

Úgy látszott, hogy minden alkotmányosan és békésen fog végbemenni. De nem így történt. A kedvező külpolitikai helyzet nem tartott sokáig. 1848 nyarán a császári-királyi hadsereg döntő győzelmet aratott az itáliai harctéren és augusztus 9-én fegyverszünetet kötöttek az itáliai szövetséget vezető Szárd Királysággal, avval az egyértelmű és határozott céllal, hogy a császári fegyverek Magyarországon is mihamarabb visszaállítsák a régi rendet. De ez már egy másik történet, itt már a szabadságharc kezdődik.

Ám a forradalom győzelmét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az 1848-as eredményeket, vívmányokat – a jobbágyok felszabadítását, a közteherviselést és a törvény előtti egyenlőség évtizedes követelését (amelyek a reformkor legfőbb törekvései voltak) – még a szabadságharc leverése utáni rémuralom és abszolutista kormányzat sem merte eltörölni.

Az eseményeket Kossuth így foglalta össze: „Ezredéves történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk gyermek nemzet; 1848-i történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk elaggott nemzet.”

Megjelent: www.turul. info

Admin: Gratulálunk a www.turul.info oldalnak az 1848-as forradalom történéseinek remekbeszabott összefoglalásához!

Forrás: http://magaspart.hu/a-gyoztes-forradalom-1848/