249-ben kitört a Decius-féle keresztényüldözés. Az ifjú Pál a vértanúk mellett olyan keresztényekkel is találkozott, akik - megtörve a kínzásoktól - megtagadták hitüket. Talán ő sem érezte magát elég érősnek a vértanúsághoz. Mivel félt sógorától, hogy feljelenti őt, vidéki házába húzódott. Nővére férje valóban feljelentette Pált a római hatóságoknál, ezért menekülnie kellett. Alsó-Théba pusztaságában egy barlangra talált, melynek bejárata rejtve volt. A barlang közelében datolyapálmák és egy tisztavizű forrás volt - eszményi rejtekhely.
Isten pedig menekülésében megérintette a fiatal Pált: úgy döntött, hogy teljesen Istennek szenteli életét, és nem tér többé vissza a világba. A pálmafák leveleiből ruhát készített magának (innen ered ábrázolása: levelekből szőtt, zöldes ruhában).A Szent Jeromos által írt legendában Remete Szent Pálnak egy holló visz mindennap fél cipót. Egy barokk-kori festményen a hollót egy angyal vezeti selyemszalagon - az Isten gondviselő jóságára utalva ezzel.
Életéről tudunk sokkal többet. Néhány mozzanatra azonban következtetni lehet. Ismerve a remeték életmódját, feltételezhetjük, hogy Remete Szent Pál körül kialakult egy laza közösség. Nem éltek közösségi életet, talán csak az istentiszteletre gyűltek össze - mégis: a pálosok "lelki elődei" lehetnek.
Ezt látszik megerősíteni Vörös Győző régész felfedezése is.
Az egyiptomi pusztaságban, ahol a hagyomány szerint Remete Szent Pál élt, hatalmas monostor épült. A történelmi viharok során elpusztult, de a XVIII. században újjáépítve ismét benépesült. Szent Antal Reguláját követő szerzetesek lakják. P. Joachim Dembicki OSPPE, lengyel pálos atya járt ott, az ő beszámolójából idézek:
"Thébai szent Pál kolostorához, vagyis Dair Anba Bulához a Qualialah hegy északi oldalának legkanyargósabb útja vezet. Helyes, hogy ez a kolostor puszta, sziklás, növényektől megfosztott, szigorú, de ugyanakkor imádságra, egyedüllétre és egészen Isten felé fordulásra szólító területen fekszik. És éppen ezt a barlangot választotta ki a fiatal, gazdag ember, Pál, hogy a teljes Istenhez tartozásról tegyen tanúságot...
Nem kevésbé bűvöltek el rendünk Pátriárkájának életéről és haláláról beszélő emlékek és ereklyék: a barlang, (az itteni szerzetesek állítása szerint) a Szent földi maradványait őrző márvány szarkofág, Szent Pál ikonja, vízforrás, amelyből a Szent merített, vagy a kis pálma-oázis a kolostor belsejében. A szerzetesek beszélnek a hollókról is, amelyek gyakran megjelennek, és amelyek a környező sziklás hegyekben fészkelnek."
Remete Szent Pál életéből talán a legismertebb jelenet, amikor Remete Szent Antal meglátogatta.
Szent Antal égi szózatot hallott, amely figyelmeztette: nem ő a legidősebb, legszentebb remete, hanem Pál. A 90 éves Antal többnapi vándorlás után megtalálta a 113 éves Pál barlangját. Közösen dicsőítették Istent, elmélkedtek, beszélgettek. Beszélgetésük alatt megérkezett a holló, aki most nem fél, hanem egy egész cipót hozott. Hálát adtak Istennek, aki így gondoskodik szolgáiról.
Az átimádkozott éjszaka után Pál kérte Antalt, hozza el Szent Athanáz püspök köpenyét. Antal sietve útra kelt, de amikor visszafelé tartott, érezte, hogy Pál meghalt. A legenda szerint látta Szent Pál lelkét, amint angyalok, próféták és szentek kísérik a mennybe.
Sietve tette meg a hátralévő utat. Pált térdelve, ég felé emelt karokkal, holtan találta. Beburkolta testét a Szent Athanáztól kapott köpenybe, Pál pálmalevélből készített ruháját megtartotta (ettől kezdve a legnagyobb ünnepeken mindig azt hordta), majd a szent testét eltemette abba a mélyedésbe, amit két váratlanul megjelenő oroszlán kapart ki. Első Remete Szent Pál halálának éve 341.
Később Antal tanítványai, az első szerzetesek, kegyelettel zarándokoltak el a minden remeték Fejedelmének és Mesterének szent barlangjához, s egyben sírjához, hogy ott tegyenek engedelmességi fogadalmat. Ezzel megőrizték annak helyét. A sivatagi körülmények miatt Szent Pál teste gyorsan mumifikálódott.
Remete Szent Pál életszentségének híre gyorsan terjedt. 494-ben Gelasius pápa szentté avatta. Romlatlan állapotban talált tetemét pedig 1169-ben Konstantinápolyba szállították:
"Sok-sok esztendő elmúltával... Emánuel, konstantinápolyi császár... elhatározta, hogy ennek az idős szentnek (Remete Szent Pálnak)...oszlásnak nem indult testét pedig az említett helyről, ahol Szent Antal a vadállatok ásta gödörben elhantolta, a császári székvárosba, tudniillik Konstantinápolyba viteti, és az általa alapított Periblepta, azaz a Megcsodált Mária szent egyházába elhelyezteti. Fejét azonban...Rómába vitték."
Sokáig itt is maradt a test a szerzetesek gondozásában, három ujja pedig a cluny-i apátságba kerül, még 1240 előtt. "Fejét innen (Konstantinápolyból) Rómába vitték, ahonnan IV. Károly császár Prágába vitte. Innen Karlątein várába került a szent ereklye."
1240-ben Szent Pál ereklyéje Velencébe került: "Az Úr megtestesülésének 1240-ik esztendejében, IX. Gergely pápasága és II. Frigyes római császár alatt, Szent Pál csodáinak híre elterjedt, egy bizonyos férfi, az előkelő Jacobus Lorenzo, velencei polgár Velence kikötőjéből Konstantinápolyba ment. Ott Péter testvérnél, az apátnál, és a Megcsodált Szűz Mária kolostor szerzeteseinél okleveles óvadék alatt, ékes stílussal, csodálatos mondatokkal, ügyes beszéddel, nem üres ígéretekkel, szerfelett óhajtott kívánságával elérte, hogy Szent Pál ereklyéit neki adják, amelyeket ujjongó örömmel vitt magával Velencébe, s a Szent Julián tiszteletére szentelt templomban nagy tisztelettel elhelyezte, ahol a nép is a neki kijáró tisztelettel vette körül."
A pálosok nagyon vágytak rá, hogy ősatyjuk teste náluk pihenjen. Nagy Lajos, aki szerfölött kedvelte a pálosokat, fogadalmat tett: ha nyer a Velence elleni háborúban, megszerzi kedvelt Rendje számára az óhajtott ereklyét. Indulása előtt Boldog P. Lukács márianosztrai perjel megjövendölte a győzelmet (az ennek emlékét őrző fa a török hódoltság idején pusztult el):
"Ó legyőzhetetlen fejedelem!, erősen bízok az Úrban, mert imád kétség kívül meghallgatást nyer, és fogadalmi ajándékodat, amit kívánsz, megszerzed."
1381. október 4. éjszaka Velencéből átszállítják Szent Pál testét Budára. A Velencéből való elszállítás titokban történt, hogy a nép ne próbálja azt megakadályozni. Néhány csont azonban Velencében maradt ereklyeként. 1999-ben ebből küldött egy-egy darabot a velencei pátriárka a budapesti pálos kolostornak, és a lengyel pálos atyáknak."
Előbb a budai királyi kápolnában helyezték el az ereklyét, majd onnan a budaszentlőrinci monostorba, a Pálos Rend főmonostorába szállították át, fényes körmenettel, 1381. november 14-én.
II. Lajos 1523-ban ígéretet kapott a cseh uraktól arra nézve, hogy a Karlstein várában féltve őrzött fej-ereklyét kiadják a magyaroknak. 1523. május 25-én illesztették össze a fejet és a testet Budaszentlőrincen.
A pálosok, féltve az oly nagy becsben tartott kincset, Szent Pál atyánk ereklyéjét, a török elől elmenekítették előbb az elefánti kolostorba (Nyitra megye), majd onnan Trencsén várába, remélve, hogy ott nagyobb biztonságban lesz. De a török Budaszentlőrinc feldúlása és elpusztítása után 1527-ben eljutott Trencsénbe is, ahol a drága ereklye az ostrom alkalmával elégett.
Ide illik, Remete Szent Pál életének végére a Pálos Rend címerének magyarázata: a pálma ruhát és táplálékot nyújtott Szent Pálnak; a holló mindennap fél cipót hozott; a két oroszlán pedig a sírt ásta meg (és mint királyi állatok, jelenlétükkel jelzik Szent Pál nagyságát). Ezért szerepelnek ezek az elemek a pálos címerben - mindegyik Isten gondviselő szeretetéről tanúskodik.
Hozzászólás
Remete Szent Pál érdemeiről vagy azok hiányáról nem akarok vélekedni, mert ahhoz nem értek. Nem tudom, miként értendő a pálma, a forrás, a holló, az oroszlán, stb., föltételezhetően csak átvitt értelemben. Azt sem tudom, hányszor lettek ezek a szavak, úgymint a remete kiléte, miléte, története átírva, vagy hogy milyen szándékkal. Ha a zsidó vagy a zsidókrisztián intézmények átmásolgatták és "kijavítgatták" a korai iratokat vagy mondákat, akkor biztosak lehetünk, hogy amit ma olvasunk erről a remetéről, az legjobb esetben megbízhatatlan, de inkább egy néhány csalétekként bevetett igazságba csomagolt, tévhit terjesztés eszköz, azaz, lényegében hazugság. Aki ezt és az ehhez hasonló anyagot komolyan kutatja, az, viszont, föltételezhetően azon apró igazságok után érdeklődik, melyeket a csomagolásban remél megtalálni.
Egy pár észrevételt, viszont, ezen fonalat olvasók kedves figyelmedbe szeretnék ajánlani - igaz, egy kicsit elkalandozva a témától. Én nem úgy olvasom, hogy e cikk szerzője ezen remete hirdetett életét mindenkinek példaként ajánlja - de lehet, hogy tévedek. Hanem inkább úgy, hogy aki hivatását az elmélkedésben érzi, és azt elszigeteltségével próbálja kielégíteni, az azt az Igazság (Isten) keresésével kezdje, úgy, ahogyan azt ezen remete állítólag tette.
Az ilyen hajlamú ember - pláne, ha hajlama erős - úgy is haszontalan más munkára. Ha muszáj, és ha az illető becsületes, elvégzi a számára természetellenes föladatot, de annak gyümölcse mindig savanykás lesz. Mindenki saját adottságai hasznosításával tudja leghatásosabban - és leghatékonyabban - szolgálni népét. Az egyik tehetsége a hadászat, egy másiké a gyógyászat, egy harmadiké a lelkészet, bölcsészet, stb.
Az elmenekülés, habár sokszor megvetendő gyávaságot árul el, nem föltétlenül elítélendő. A halott mindenkor haszontalan, úgy népe mint saját maga számára; a halott semmire sem jó: Népe szolgálatában tehetetlen, még önmaga gondozásával is másokat terhel (másnak kell eltemetnie). Ha, viszont, életben marad, akkor képes szolgálni népét. A Badiny Jós Ferencek, Baráth Tiborok és a többi, hontalanságba kényszerített hazafias kutató olyan lelki és szellemi értékekkel ajándékozott meg bennünket, amilyeneket még csak nem is remélhettünk volna, ha tehetségüket a bitófa vagy a recski haláltábor kioltotta volna. Ha ez a remete hasonlóképp szolgálta az emberiséget, szerintem ő sem elítélendő. Ezen túl, lehet, hogy az elmenekülő pont azért hagyja el szülőföldjét, hogy Hazáját képes legyen szolgálni, mely munkát szülőföldje bitorlói lehetetlené teszik.
Evvel nem azt mondom, hogy mindenki hagyja el szülőföldjét ha fenyegetve érzi magát: De, ne keverjük össze a szülőföldet a Hazával. Őseink is többször elhagyták szülőföldjüket, a Kárpátmedencét, de a Hazát nem. Megerősödtek, és visszajöttek kiverni az erőszakkal bepofátlankodó idegeneket. Ahhoz, viszont, hogy megerősödjenek, első sorban világos gondolkodókra és tanítókra volt szükségük. Sajnos, aki mindennap megélhetőségéért küzd, az nem ér rá se a mély elmélkedésre, se a tanítására.
Természetesen, aki képes kitartani szülőföldjén, és azt hivatásának érzi, tartson ki, ha avval nem önérdekét, hanem a Haza érdekét szolgálja. Az ilyen hazafias gondolkodás és magatartás mindenkor elismerést érdemel, és minden magyar számára példamutató. Evvel ellentétben, viszont, aki képtelen a Haza érdekét szülőföldjén szolgálni, ám, arra képes lenne azon kívül, de gyengeségei attól visszatartják, afölött semmivel sem nehezebb ítélkezni, ugyanavval a mércével, mint afölött, aki egyéni érdekből keres magának hont máshol.
Hogy félreértés ne legyen, hangsúlyozom: Aki arra képes, maradjon, szaporodjon és a Magyar Földön szolgálja a Hazát. De, gondolkodjunk el azon, hogy akiket meggondolatlanságból elmeneküléssel vagy tétlenséggel vádolunk, mit tettek és tesznek látóhatárunkon túl a Magyar Hazáért - még akkor is, ha némelyiküknek nem jutott a Magyar Föld-szülőföld áldásából.
Mely ok, vagy okok azok amelyek az említett személyt szentté avatták? A barlang, a forrás, a pálmák, a hollók és az oroszlánok legendája? Mely tett az, ami Remete Pált követendő példaként állítják a mindennapi fennmaradásáért küzdő ember elé?
A hun-magyar ennél többet tud! Az említett korból őrzi annak az embernek az emlékét, aki Gilgames vérvonalából való Uruki Mani őspörös (felekezeti döntőbíró) fia. A gyermek pateszi képzését 236-ban fejezte be Urukban, majd Babilón városában arbag-gyógyító orvossá avatták. Kora legműveltebb, 24 karélyos beavatottjává fejlődött. (Aki bírja a róvás minden jelének jelentését, az tudja, hogy miért "ly" a "karély"!) Önálló működését 250-ben kezdte meg, nagy-hírű gyógyintézetet alapított, gyógy-kolóniát létesített és sok életmentő gyógyítót képzett ki. Kortársak szerint, a világosság birodalmának küldötte volt. Egyiptomban ’Jézus apostolának’ nevezték, Kínában a ’világosság Buddhája’ melléknevet viselte.
De mi tette őt olyan veszélyessé, hogy szükségessé vált nevét átkeresztelni, élete munkájának emlékét ájtatos aszkézissé silányítani?
Mani ismerte az Ataiszból Úrba érkezett Él- és Vanisten hívők minden tanítását, az Ahura-Mazda mágusainak és Zaratustra próféta hitéből megalkotott Avesztát. Feltárva azok össze-függőségét és eredetét, majd megalapította az "Uruki-Mani keresztény egyházat" azzal, hogy a gnosztikus és agnosztikus elemek ellentmondásait feloldotta, és orvosként hirdette az Égből eredő „Szeretet-Egyház" tanait. Vallotta, hogy az Isten létezésének tudata senkit nem jogosít fel arra, hogy ne dolgozzon. Hite szerint "... mindenkinek munkát kell végeznie, mert dologtalanul senki a más munkájából nem élhet. A munka pedig a Teremtőnek tett szolgálat azért, hogy az e-világi megnyilvánulás lehetőségét az ember megszolgálja..."
Tanai miatt, bár arbag-gyógyító volt, minden országból száműzték, börtönből börtönre hurcolták, mégis tovább gyógyított. Ha egy előkelő ember "gyógyíthatatlan" bajban szenvedett, királyi engedéllyel, Mani meggyógyíthatta.
Csőrös, perzsa király, I. Koszrán szaszanida uralkodó kérésére megnyúzatta, szalmával a bőrét kitömette, városról-városra hordatta és fára akasztatta a következő felírással: „Így jár az, aki a mennyei eredetű uralkodók tizedének fizetését megszüntetni hirdeti!" (A szöveg fordítása talán nem pontos, de a mondanivaló nem hibádzik.)
Nincs kétségem afelől, hogy a pápai ukázzal a Szent Ágoston-rendi regulára kényszerített mai Pálosok bőszült rohamot intéznek az írásban foglaltak ellen. Ők híven követik a gyűlölet parancsolatját, pedig tudják, hogy Özséb mentelmet keresett híveinek, aki tanítók, gyógyítók és harcosok voltak! Özséb az egyike, a Rudolf Steiner által említett 12 bölcsnek, akikből 7 a XIII. században inkarnálódott, hogy az ataiszi idők bölcsességét mentse tovább.
A katolikus pálosok, olybá tűnik, Homunkuluszt teremtettek maguknak, hogy elégedettséggel dőljenek kényelmes heverőjükre, mert Remete Szent Pál felmutatható példa, amit követni kell.
Valóban?
Joe I. Wolfy