Ezt a szokást Jézus kereszthalálának, illetve az azt megelőző negyvennapos böjtölésének emlékére tartják. Régebben a böjt idejét különböző egyházi előírások, étkezési, mulatozási és szórakozási tilalmak jellemezték. Ez alatt az idő alatt a hagyományőrző emberek nem fogyasztanak semmiféle zsíros és húsos ételt. Jellegzetes ételek böjt idején pl. a cibereleves, a kenyér, a hal, a növényi eledelek.

A húsvét ünnepi előkészületei, a hagyomány szerint már hamvazószerdával megkezdődnek, innentől kezdve 40 napig lemondunk az ételről - úgy, ahogy Jézus lemondott értünk életéről. Ez a fajta lemondás tulajdonképpen közösségvállalás, amely a vallásos embereknek alkalmat ad a hitben való elmélyülésre és kiengesztelődésre. Ezáltal méltóképpen felkészülhetnek Jézus Urunk feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére.
A negyvennapos böjt utolsó hete, a nagyhét, virágvasárnappal kezdődik. A nagyhét napjai Jézus jeruzsálemi eseményeihez kapcsolódnak, illetve a népszokások ezeket elevenítik fel.

Virágvasárnap a bevonulás napja.
Általánosan elterjedt szokás a nagymise előtti barkaszentelés, melyet a pap aztán kioszt a hívek között. ( Virágvasárnap elnevezése a római egyházban Dominicca palmarum 'pálma vasárnap', ezért mediterrán vidékeken ilyenkor pálmaágat vagy olajágat szentelnek. A pálmaszentelés szokása már a VII. században elterjedt volt Itáliában.) A megszentelt barkának gyógyító, rontásűző szerepet tulajdonítottak. Gyakorta leszúrták a földbe, azt tartva, hogy elűzi a férgeket.
Nagycsütörtök, az utolsó vacsora és a tanítványok lábának megmosásának napja (ma ez a vendégszeretet jelképe).

Nagycsütörtökön elhallgatnak a templomok harangjai, azt tartják, a harangok Rómába mentek, ott gyászolják Jézust. Szokás volt ilyenkor kereplővel zajt kelteni, így gondolták elűzni a gonoszt és így helyettesítették a harangokat. Liturgikus szokás a nagycsütörtöki lábmosás.

Általában magas rangú egyházi személyek mosták meg ilyenkor tizenkét szegény ember lábát. Szintén liturgikus eredetű szokás a pilátusverés vagy égetés. A templomban a gyerekek égtelen zajt csaptak (verték a padokat), vagy a falu határában Pilátust jelképező szalmabábut égettek. Elterjedt szokás nagycsütörtökön a virrasztás, annak emlékére, hogy Jézus az olajfák hegyén virrasztott.

Elsősorban a protestánsok körében ismert nagypénteki népszokás a Pilátus-verés, égetés, kergetés vagy pancilusozás. Ennek során gyerekek, fiatal fiúk óriási lármát csapva dorongokkal, botokkal döngetik a földet, vagy a templom elé hordott deszkákat, esetleg a templompadokat, s teszik mindezt abban a hitben, hogy ezzel Pilátust verik agyon, aki Jézust halálra ítélte.

Nagypéntek, pedig Jézus keresztre-feszítésének napja, a gyászünnep, e napon halt kereszthalált Jézus. A keresztények körében a bűnbánat, a mély gyász és a szigorú böjt napja. A templomokban az oltárakat letakarják, a harangok némák. Ezen a napon a passiojátékok, élőképes felvonulások világszerte ismert szokások. Rómában minden évben a Pápa közreműködésével elevenítik fel a keresztút (Via Crucis) stációit.

Számos vidéki helyen, de elsősorban a Hortobágyon dívott (és dívik ma is) a nagypénteki mosakodás. A férfiak azért tisztálkodnak meg alaposan, hogy ne legyenek ragyásak, az asszonyok a szeplőt mossák le az arcukról. A fürdetésből a gyerekek sem maradnak ki. Az állatok közül elsősorban a lovakat fürösztik meg alaposan (ha mód van rá, meg is úsztatják őket), hogy ne legyenek rühösek, egészségesek maradjanak. A mosdatási ceremóniák eredete az a hollóval kapcsolatos hiedelem, mely szerint nagypénteken mossa a holló a fiát. Ebből következik, hogy az embereknek meg kell mosakodniuk, s a lovaikat is meg kell mosdatni.

Nagyszombat azonban már a feltámadás jegyében zajlik. Elindulnak a körmenetek, a templomokban gyertyát gyújtanak és lezárul a böjt is.

Tulajdonképpen Nagyszombathoz tartoznak a jellegzetes ételek is, mint például a tojás, a bárány és a kalács. Húsvét vasárnap maga a feltámadás napja. Ekkor sokan megnézik a Napfelkeltét, majd a hagyomány szerint bárányt fogyasztanak. A bárányevés az "áldozati bárányságot", azaz Jézus halálát szimbolizálja. Ezért is nevezik őt a mai napig Isten bárányának.

HÚSVÉT

A tavaszi ünnepkör legjelesebb ünnepe. A húsvét március 22-e és április 25-e közötti ünnep. Nem esik minden évben ugyanarra a napra, mint pl. a Karácsony. Pontos időpontja attól függ, hogy mikor van a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő első holdtölte. Az ettől számított első vasárnap húsvét első napja.

Hús-vét… ez azt jelenti, hogy húst veszünk magunkhoz. Miért olyan nagy dolog ez, hogy még az ünnep neve is megemlékezik róla? Azért, mert a farsangi nagy vígasságokat egy 40 napos böjt követi, ami az ún. „Hamvazószerdával” veszi kezdetét. Ezt a szokást Jézus kereszthalálának, illetve az azt megelőző negyvennapos böjtölésének emlékére tartják. Régebben a böjt idejét különböző egyházi előírások, étkezési, mulatozási és szórakozási tilalmak jellemezték. Ez alatt az idő alatt a hagyományőrző emberek nem fogyasztanak semmiféle zsíros és húsos ételt. Jellegzetes ételek böjt idején pl. a cibereleves, a kenyér, a hal, a növényi eledelek.

A böjt a húsvéti ünnepekre való előkészület, a várakozás, a testben-lélekben való megtisztulás ideje. Mivel a böjt a bűnbánat gyakorlását is jelenti, ebben az időszakban nem tartottak lakodalmakat, mert a hívő emberek körében tilos volt mindenféle hangos mulatozás, táncos rendezvény. A lányok-asszonyok nem viseltek világos színű ruhákat. Az emberek templomi szertartásokon vettek részt. Az egymással haragban levők igyekeztek kibékülni egymással.

A XX. századtól enyhültek a tilalmak. Az egyház már csak a pénteki napokra és a húsvét előtti hétre írta ki a szigorú böjtöt. A nagyhét virágvasárnaptól húsvétvasárnapig tart. Virágvasárnapnak nevezzük azt a napot, amikor a bibliai történet szerint Jézus bevonult Jeruzsálembe, és az emberek pálmaágakat terítettek elé a földre. Erről emlékeznek meg a virágvasárnapi barkaágak. A begyűjtött barkákat a templomba viszik, ahol barkaszentelést végeznek. A szentelt barkának ugyanis varázserőt tulajdonítottak az emberek: felhasználták rontás ellen, gyógyításra, mennydörgés, villámlás elhárítására. Az általánosan elterjedt hiedelem szerint a villámcsapás és a tűzvész ellen megvédi a házat, ha a kapufélfára tűzik. Az állattartásban is használták, jóslásra, varázslásra (pl. a küszöb alá tették sertésvész ellen). A földművelők a földbe szúrták, ezzel űzték el a férgeket. Virágvasárnapon szokás volt az is, hogy a lányok és a legények zöld ágakkal vonultak végig a falun. A zöld ágak a tavasz behozatalát jelentették.

A kiszebáb szintén a virágvasárnaphoz kapcsolódó jellegzetes szokás. A kisze egy menyecskének öltöztetett szalmabáb, mely a különböző magyarázatok szerint a telet, a böjtöt vagy a betegséget személyesítette meg. A lányok énekszóval kísérve vitték végig a falun, majd a falu végére érve szétszedték, elégették vagy vízbe dobták.

A nagyhét jeles napjai a nagycsütörtök, a nagypéntek és a nagyszombat. E napokhoz sokféle szokás kapcsolódik. Nagycsütörtökön megszűnt a falvakban, városokban a harangozás. A gyerekek zajt csapva, kereplővel hívták templomba az embereket. A zajjal a gonoszt űzték el a férfiak és a nők közül.

Nagypénteken nem ettek húst, böjtöltek. Tejet, túrót, tojást, metélttésztát fogyasztottak. E napon nem szítottak tüzet és nem sütöttek kenyeret, mert az ilyen kenyér az általános hiedelem szerint kővé vált volna. A nagypénteki mosdásnak, fürdésnek viszont nagy jelentőséget tulajdonítottak, egészség- és szépségvarázslás, valamint gyógyító erő szempontjából.

Nagyszombaton véget ért a negyvennapos böjt, a vallásos emberek pedig ún. feltámadási körmenetben vettek részt. A hívők ugyanis ezen a meghitt ünnepen Krisztus feltámadását ünneplik. Nagyszombat a tisztaság és a féregűzés napja is: ekkor kitakarították a házakat, lemeszelték a falakat. Nagy zajt csaptak és a férgeket jelképező szemetet kiseperték az útra. Ez a tavasz kezdetét, a természet megújhodását is jelentette; ezzel együtt az ember is megtisztítja, megújítja környezetét.

Húsvétvasárnapon nem dolgoztak az emberek. Megszentelték a sonkát, a tojást, a kalácsot, a bort és mindezt az ünnepi asztalnál ették meg. 

Húsvéthétfő a víz tisztító és termékenységvarázsló erejének ünnepe. A legjellemzőbb népszokás ekkor a húsvéti locsolkodás. Ezt a napot régen vízbevető, vízhányó hétfőnek hívták. A lányokat a kúthoz vitték és vödörszám öntötték rájuk a vizet. A kölnivel történő locsolás csak később terjedt el, ekkor már verset is mondtak. A locsoló fiúkat, férfiakat sonkával, tojással és borral vendégelik meg. A lányos házak számon tartották, hány locsoló látogatta meg a családot.

A tojás egész Európában a termékenység jelképe. A húsvét egyik legnépszerűbb szokása a tojásfestés. A locsolkodó fiúknak a megvendégelésen kívül ún. hímes tojás is járt. A tojások festése, díszítése az asszonyok dolga volt. Régen a színezést házi festőanyagokkal színezték, pl. leggyakrabban hagymalevél főzetével festették vörösesbarnára. Erre viasszal rajzoltak, vagy belekarcoltak különböző mintákat. A legügyesebbek pedig apró fémdíszek felhasználásával patkolt tojásokat is készítettek. Az irodalmi művekben néhol a világ keletkezését is kapcsolatba hozzák a tojással. A megrepedt, eltört tojáshéj alsó része a Föld, felső része az ég, sárgája a Nap, fehérje a Hold.

Újabban elterjedt szokás városban és faluban egyaránt a tojást hozó nyúl, mely a termékenységet jelképezi. S hogy miért éppen a nyuszi hozza az ajándékot? Feltehetőleg fordítási hiba miatt. Eredetileg fürj lehetett az ajándékozó, akinek tojása is van. A nyúl Amerikában és Magyarországon is a XVI. Században vált ismertté. A védtelen nyúl a keresztény jelképrendszerben annak a kereszténynek a megtestesítője, aki az ördög elől Krisztushoz menekült. A legenda szerint egy kutyák elől menekülő nyúl Szent Márton köpönyege alatt lelt menedéket. A nyulat hosszú ideig mágikus lénynek tartották. Az elfogyasztott állat lábát nyakba akasztva viselték, mert azt hitték, elűzi a gonoszt.

A húsvéti bárány vallási jelkép. Általában áldozati állatként szerepel. A fehér bárány az ártatlanságot szimbolizálja. A zsidó hit szerint a bárány vére mentette meg a zsidókat az egyiptomi menekülés előtt az Úr haragjától. Az állat vérével kenték be a bejáratot, s ahol a pusztító angyal ezt a jelet látta, ott nem bántott senkit. A szarv nélküli fiatal bárány Krisztust, az áldozati bárányt jelképezi, aki magára vállalta az emberek bűneit, s ezzel megváltotta a világot. A bárány az ókeresztény vallásokban az apostolok és az egyház jelképe. Sokszor feltűnik Jézussal, a jó pásztorral kapcsolatban is.

Készült a következő Források alapján :ww.fertopart.hu/rovataink/unnepek,_unnepnapok/357-husveti_hagyomanyok,_nepszokasok.html  http://nagymami.network.hu/blog/nagymamik-klubja-hirei/a-tavaszi-unnepkor-hagyomanyai-husvet-1 stb