A nagy európai őskeresés

Grandpierre Atilla írja az Atilla és a hunok című könyvének előszavában:

Az ókori görög kultúra a reneszánszig jóformán egészében tiltottnak számított, és nem a nyugati hatalmi rendszernek, hanem az arab közvetítésnek köszönhető, hogy a reneszánszban újjá tudott születni. Az európai vérkeringésbe bekerülő magyarság szinte egész addigi történelmét és kultúráját elpusztították Szent István korában (Vitéz, 1816). És a többi európai nemzet sem járt sokkal jobban, őstörténelmüket, az ősmúlttal folytonosságot biztosító nemzeti kultúrájukat elpusztították. Nem csoda, hogy az európai nemzetek azóta sem tértek magukhoz. És azóta szinte el sem tudjuk képzelni, milyen lehetne az életünk, ha a sorsrontó, romlott hatalmi erők helyett a jószándékú közösségi irányítás levegőhöz jutna. Márpedig lassan elkerülhetetlenné válik, hogy tisztázzuk a helyzetünket, különben az emberiség rövidesen összeomlik.

Furcsa kettősség jellemzi a múltról kialakult/kialakított képünket. Ennek egyik oldala C.W.Ceram megfogalmazásában így hangzik: Ma már minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Asszíria és Babilon történelméről, Babilon és Ninive város virágzásáról és bukásáról többet tudunk, mint az egész "klasszikus" ókor , mint valamennyi görög és római történetíró, noha ők e távoli időkhöz több mint kétezer évvel közelebb állottak! (A régészet regénye, 201.) Ezzel szemben Európa történelmében már a görög és római kort megelőző időszakról, ezeknek a kultúráknak a gyökereiről még ma is kevesebbet tudunk, mint amit történetíróik Babilonról és Ninivéről ránk hagytak.

Azt már sokan kifogásolták, hogy az Európáról tanított történelem a görögökkel és a rómaiakkal kezdődik. Ugyanakkor Európa számtalan helyén gigantikus alkotások tanúskodnak egy ismeretlennek tartott nép egykori jelenlétéről. Annak ellenére van ez így, hogy a XVIII. századtól meginduló összehasonlító nyelvészeti és régészeti kutatások eredményei alapján - is - egyre nyilvánvalóbb, hogy a görög és római kultúra nem volt előzmények nélkül való. Hogy a köztörténet kiterjesztése a görög-római kor előttre mégsem történt meg, annak csak egyik oka, hogy az összehasonlító nyelvészet eredményei nem alkalmasak a történetiség bizonyítására. Másik és fontosabb oka ennek a hallgatásnak, hogy a köztörténet eme kiterjesztésével vissza kellene menni Európa kelta gyökeréig. Ezt viszont nem lehet megtenni anélkül, hogy a kelták kilétéről, nevük és kultúrájuk eredetéről, népi létük megszünésének okairól ne beszélnénk. Azért sem lehet a kelta Európa bukásáról beszélni, mert akkor a bukás okait és körülményeit ismertetni kellene. Végül, de nem utolsó sorban, azért sem lehet erről beszélni, mert a kelta Európát elsöprő Római Birodalom csak formálisan szűnt meg. Népeket rabszolgaságba taszító szellemisége máig él és a lelkek felett megszerzett hatalom révén bolygónk meghatározó politikai tényezőjévé vált az eltelt másfél évezredben.

Továbbá azért sem lehet felvállalni azt a gondolatot, hogy az egykori kelták utódai ma is itt élnek Európában, mert akkor az is kiderülne, hogy az egykori kelták tanítói, a mágusok népe ma is itt él Európa közepén, a Kárpát-medencében. Arról is beszélni kellene, hogy a Római Birodalmat katonai erővel megdöntő, barbárnak nevezett népek Atilla hunjai voltak, akik testvéreik megsegítésére, felszabadítására jöttek. Európa kelta gyökereinek felvállalása azzal a nemkívánatos eredménnyel járna, hogy a kelta múlt kutatása új lendületet kapna. Sokan felismernék és felvállalnák ennek a múltnak az örökségét saját életükben. Többé nem éreznék magukat gyökértelennek, öntudatra ébrednének. Lassan megváltozna a mágusok ma is élő utódainak, a magyarságnak a megítélése is. A magyar múlt kutatása össz-európai érdekké válna, ennek eredményeképpen viszont összeomlana az indoeurópai történelemkép. Ez a mély hallgatás Európa kelta gyökereiről a legárulkodóbb tünete annak a történelemhamisításnak amelyet Heribert Illig kutatásai tártak fel. Közismertté válna az a tény, hogy a magyarság ősei Európa őslakói, akiknek műszaki tudásáról megalitikus Naptemplomok (Stonehenge) és erdővel borított piramisok, alagútrendszerek tanúskodnak. Nyilvánvalóvá válna, hogy a magyarság ősei, a mágusok népe a megszerzett tudást, technológiai újításokat messze földre eljuttatták kivándorló csoportjaik által. Sok minden nyilvánvalóvá válna, legfőképpen az, hogy a római birodalom szellemének átmentése erkölcstelen eszközökkel, hazugsággal, csalással, lejáratással és történelemhamisítással történt. Egy új hatalmi garnitúra ennek az ocsmányságnak a feltárását nyugodtan vállalhatná. Hogy mégsem így van, arra bizonyíték, hogy a világot irányító erők máig ennek a rabszolgatartó római szellemnek örökösei és éltetői. Közvetlen szellemi utódai a hamisítóknak és hazugoknak. Amint a mai magyar politikai élet szereplői az 1919-es patkányforradalom prominenseinek utódai, úgy Európa vezetői a római szellem éltetői. Nem feltétlenül szándékosan, csupán kényszerpályán vannak, mivel gyökértelenek. Sodródnak azoknak az erőknek a hatására, amelyek nem lépnek a nyilvánosság elé, hanem a háttérből, gazdasági hatalmuk révén érvényesítik érdekeiket.

A keresztény vakbuzgóság századaiban a Biblia szavai vitathatatlannak, betűi szentségnek számítottak. A felvilágosodás kora magával hozta a kritikát. Ám ugyanaz a század, amelyben a kritika irányzataiban a kétségek örök forrásává vált, bebizonyította, hogy a Biblia - ha a későbbi kitalálások burkolata alatt is - sok igazságot tartalmaz. Ezekkel a gondolatokkal kezdődik A régészet regénye 18. fejezete, a mezopotámiai régiségek felfedezéséről.

A XVIII. században megkezdődött a Biblia állításainak kritikai vizsgálata. Mint korszakos eseményeknél, ez sem korlátozódott csupán a Bibliára, hanem a felvilágosodás szellemének megfelelően egy általános kritikai szemlélet megjelenésének hatásait figyelhetjük meg a visszatekintésben. Annak ellenére állítom ezt, hogy tisztában vagyok az ún. 'felvilágosodás' elsötétedésként való megítélésének jogosságával is. Ha ezt a kettősséget (felvilágosodás => elsötétedés) megkaparjuk az értelem fényével, akkor azt kell megállapítanunk, hogy a vallási dogmák spontán megdőlésének ideje sajátos módon magával hozta a gondolkodásnak azokat a vadhajtásait, amelyet ma 'összeesküvés elméletek' címszó alatt von kétségbe a hivatalosság. Tehát a közgondolkodásban meghonosodó kétkedést - mint oly sok spontán megnyilvánulását a tömegeknek - ismét ellenkező előjelűre változtatták azok az erők, amelyek máig minden olyan mozgalom vezetését igyekeznek megszerezni, amelyet megakadályozni nem tudnak. Gondoljunk csak Cion bölcseinek szavaira! Jelen írásomban csak az emberiség ébredésének értelmében használom a felvilágosodás fogalmát. Ebben a rövidke felvezetőben azonban ismét szembetaláljuk magunkat a történelem vörös fonalával, a ferdítéssel, hamisítással. Méghozzá annak a könyvnek kapcsán, melynek nevében máglyák tüze lobogott Európa szerte, könyveket égettek, háborúk dúltak, népeket irtottak ki.

Azonban a Biblia állításainak kritikai felülvizsgálata során kialakult egy identitás válság a történelmi kereszténységű Európában. Az eddigi vakhit talaján szilárdan álló felépítmény roskadozni kezdett, végül összeomlott. Új sarokpontokat kellett keresni a származásra, a nyelvek eredetére. Európa elveszítette sosemvolt gyökereit, újakat kellett keresni. A korra jellemző múlt felé fordulás ennek az identitásválságnak a kifejeződése volt. Ez az őskeresés a magyarságot is érintette, csak éppen ellenkező előjellel. Tőlünk el kellett venni azt, amit a művelt nyugat keresett magának.

Ennek a múltkeresésnek a megnyilvánulási formái a művészetben a klasszicizmus, a tudományokban az összehasonlító nyelvészet és az archeológia (régészet), de a Szent Grál utáni kutatást szintén ide sorolhatjuk. Ennek az őskeresésnek van egy olyan vonatkozása is, amely a szemita származást igyekszik bizonyítani Európa népei közt.

Művészetek

Ezeknek a következményeknek közös jellemzője a görög-római múlt felé fordulás, amelyet a klasszicizáló stílus megjelenése jelez a XVIII. század második felében. Ekkoriban kerülnek az érdeklődés homlokterébe a felfedezett Dél-itáliai romvárosok, Herculaneum és Pompei, ahonnan az antik művészet szebbnél-szebb alkotásai kerülnek elő tucatszámra. Az ásatások 1748-ban kezdődtek meg. A klasszicizmus szellemi hátterét a felvilágosodás eszmeisége adta, amely természetességre, a jelenségek ésszerű magyarázatára törekedett. Esztétikájában  (Winckelmann: Gondolatok a görög festészet és szobrászat remekeinek utánzásáról), kimondta, hogy csak egyetlen művészi szépség van, amit már az ókori művészet is elért: a mérték, a szimmetria, a rend és az egyszerűség. (wikipédia) Amíg a reneszánsz újjászületés a földi létre irányította a figyelmet, ezzel a figyelmet az anyagra terelte, addig a klasszicizmus múltkeresése a bibliai teremtéstörténet megdőlése nyomán gyökértelenné váló ember számára keresett kapaszkodókat. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy G.A. idézett kijelentésének fényében, már a reneszánszban is ott volt a görög kultúra felfedezésének, mint európai előzménynek az elragadtatott felismerése. Megállapítható, hogy az európai művészetek történetében is kimutatható ennek az őskeresésének a megnyilvánulása. Jelenléte pedig árulkodóan szembesíti az érdeklődőket azzal a szégyenteli hallgatással, amit a római egyház kényszerített Európára, az európai történelem elhallgatása és mindenféle - a vallási dogmákon átlépő - tudás elfojtása érdekében.

Régészet

A Herculaneum és Pompei feltárásával meginduló régészeti kutatások a század végére kiterjedtek Görögországra majd Egyiptomra. Schliemann feltárta Tróját. Sir Arthur Evans folytatta munkáját és feltárta Krétán a knossosi palotát. Grotefend 1802-ben megfejti az asszír ékírást, fogadásból. Champollion a XIX. század első negyedében kidolgozza az egyiptomi hieroglifák megfejtésének elvi alapjait. 1839-ben Layard megkezdi kutatásait Irakban. Naplójában így ír: Ellenállhatatlan vágy hajtott az Eufráteszen túli vidék felé, melyet a nyugati bölcsesség szülőhelyének tart a történelem és hagyomány. A század közepére megszületik az asszírológia tudománya. Paul Emile Botta 1843-1846 közötti ásatásai során feltárta Sargon palotáját Ninivében. Rawlinson 1846-ban Grotefendtől függetlenül ismét megfejti az ékirást. George Smith 1872-ben megtalálja és megfejti a Gilgames eposzt, amelyben a bibliai özönvíz eredeti leírását ismeri fel.

    A világ nagy érdeklődéssel fogadta a hírt a hajdani népről és magas műveltégéről. A meglepetés csak akkor suhant át az ujjongó lelkeken, mikor kiderült, hogy ezen ősi műveltséget alapító nép nyelve nem indoeurópai vagy szemita, mint azt föltételezték, hanem turáni, azaz urál-altáji, és ezek között is a magyarhoz áll a legközelebb. Oppert sumér-nek nevezte el Mezopotámia őstelepeseit, míg Rawlinson a nyelvükben szittya (Skytha) nyelvet ismert föl.(...) Az ékírásos sumér szövegek megfejtése során kiderült ugyanis, hogy a magyar nyelv számít a leghasznosabb segédeszköznek az ősi szövegek olvasásában. Ma már ismeretes, hogy a magyar Rónai Jácint Rawlinson munkatársa volt, míg Mátyás Flórián Oppert munkásságát segítette eredményesen. E két magyar a kezdeti sikereknek részese volt.(...)
   
    1975-ben jelent meg a Sorbonne magyar tudósának, Dr. Gosztony Kálmánnak a Dictionnare d’étymologie sumérienne et grammaire comparée című összehasonlító nyelvészeti tanulmánya francia nyelven. Gosztony ugyanúgy, mint Csőke kimutatta a sumér és magyar nyelvben előforduló egyezéseket mind a szóállagban, mind a nyelvtanban, melyek megerősítik a sumér és magyar nyelv közeli rokonságát, esetleg azonosságát. E munkának egy összefoglaló magyar nyelvű változata is megjelent Összehasonlító szumér nyelvtan (Duna Könyvkiadó Vállalat, Svájc, 1977) címmel, melyet Vállay Ferenc Károly fordított magyarra. Gosztony 1050 sumér szó összehasonlítását végezte el. A következő eredményt kapta: "23 egyezés van a latinban; körülbelül 40 az etruszkban(?); 20 az akkádban; 20 (a bizonytalanok nélkül) az örményben; kb. 50 a török nyelvekben (a kiegészítésekkel együtt kb. 75); 96 az északi finnugorban (kiegészítésekkel kb. 110); 923 a magyarban (ennek 8%-a csak valószínű). Ezenkívül 10 van a kaukázusiakban, 3-4 a baszkban, 3 a bretonban, 2-3 az arabban." (64. oldal.) A vizsgált 53 sumér nyelvtani jellegzetesség eredménye a következő: 21 párhuzamos a finnugorral, 24 a kaukázusival és 51 a magyarral (35. oldal). (Radics)

A régészeti kutatások mára világos eredményei alapján nem tekinthetjük véletlennek, hogy nemzetközi szinten elismert tudós ma már csak a magyar nyelv ismeretében lehet bárki. A vezető egyetemek régészeti, történelmi fakultásain a magyar nyelv elsajátítása kötelező. Ezt a tényt magyarázza, hogy úgy az etruszk írást, mint az egyiptomi hieratikus írást magyar nyelven lehet igazán jól olvasni. Általános vélemény szerint az ókori írások megfejtése során a magyar nyelv ismerete nélkülözhetetlen.

Összehasonlító nyelvtudomány

Az őskeresés egyik következményét az összehasonlító nyelvtudomány történelemfejtő szerepében fedezhetjük fel. Történelemfejtőnek pedig azért nevezem, mert a történelmi talányokat, - amit a történetírásból érthető okból nem lehetett megfejteni - a segédtudományok segítségével próbálták megoldani. Viszont a segédtudományok nem arra valók, amire használni akarták/akarják őket, ezért a kudarc is természetes. A történelem segédtudományainak szerepe az lenne, hogy a hiteles közlés szándékával leírt események emberi gyarlóságból eredő hiányosságait, hibáit korrigálni lehessen, a történetírás adta képet árnyalja és illusztrálja.

Ennek az őskeresésnek volt egyik megnyilvánulása és eszköze az akkoriban felvirágzó összehasonlító nyelvtudomány, amely a világ nyelveit nyelvcsaládokba sorolta. Keresték a rokonságokat, az eredetet. Ezeknek a kutatásoknak lett eredménye az indoeurópai nyelvelmélet, de a finnugor nyelvelmélet és a sumer-magyar nyelvrokonság felismerése is.

Mára az összehasonlító nyelvészet fogalmával szemben már megkülönböztetnek alternatív nyelvelméletet, melyet a wikipédia az áltudományok közé sorol. Pedig csak annyiban áltudományos, amennyiben az összehasonlító nyelvészet is annak minősíthető akkor, amikor illetékességi területén kivül eső témában, népek etnikai azonosítására használják.

Az indoeurópai nyelvelmélet

    Sir William Jones másodbíróként szolgálta a brit koronát Indiában. Szabadidejében bejárta Ázsia nagy részét, és behatóan tanulmányozta a hindu mitológiát. Megtanulta a szanszkrit nyelvet, majd hazatérése után megalapította az Ázsia Társaságot, ahol előadásokat tartott.
    
    Kutatásaiból azt a következtetést vonta le, hogy a szanszkrit nyelv nagyban hasonlít a perzsa, görög és a latin nyelvre. Ezért feltételezte, hogy egy közös ősnyelvből származnak, mely egy India területén élő, kihalt népcsoport nyelve volt. Sir Jones tanítványa, Wilhelm Schlegel német kutató az 1800-as évek elején megpróbálta megcáfolni, vagy alátámasztani téziseit. 1808-ban kiadott, Az indiaiak nyelvéről és bölcsességéről című művében azt állította, hogy az első civilizáció India északi területein alakult ki, melynek harcos tagjai meghódították az egész világot és megalakították az első történelmi civilizációkat. Ezek a civilizációk indogermán nyelvjáráson alapuló nyelveket beszéltek, és nordikus testi vonásaik voltak. Schlegel ezeket az ősöket a szanszkrit árja szóról nevezte el, mely nemest, vagy fenségest jelent. (wikipédia: Árja fajelmélet)
   
    A szanszkrit nyelvvel való összehasonlítást Franz Bopp kiterjesztette a németre és más nyelvekre is. A 19. század folyamán e kutatásokból alakult ki az „indogermán nyelvek” fogalma, amellyel akkoriban elsősorban a németnek a többi nyelvvel való rokonságát akarták kihangsúlyozni, és a német kultúrprioritást bizonyítani. További nyelvek vizsgálata során a nyelvcsalád elnevezése indoeurópaira változott. (wikipédia: Indoeurópai népek)

A finnugor nyelvelmélet

    Kiemelkedő szerepe volt az összehasonlító nyelvészeti kutatásokban az 1737-ben alapított göttingai egyetemnek.
   
    A német nyelvészek és történészek, akiket a magyarok iránti rokonszenvvel senki sem gyanúsíthat meg, hamarosan rájöttek arra a triviális tényre, hogy a ragozó magyar nyelv élesen különbözik a többi európai nép hajlító nyelveitől s ezért a figyelmük azon adatok felé fordult, amelyeket már a XV. század óta feljegyezgettek utazók és diplomaták, s amelyek szerint a napkeleti magyar nyelv mégsem rokontalan, hanem testvérnyelve a primitív körülmények között élő szibériai vogul és osztyák, az Ural hegység nyugati oldalán lakó permi népek nyelve, a mordvin, a votják, a zűrjén (komi és mari), az udmurt, sőt az észak-európai finn, észt, liv és lapp is.
    
    Johann Eberhard Fischer, Szibéria története c. műve 1768-ban jelent meg s ebben a szerző már kinyilatkoztatja, hogy a finnek, az észtek, a lappok, a permiek, a vótok, a cseremiszek, a mordvinok, a vogulok és az osztyákok mind-mind rokonai a magyaroknak. Az indítás tehát kétségtelenül idegen eredetű. Súlyos torzítás és kemény csúsztatás tehát, hogy még a közelmúltban napvilágot látott nyelvtudományi könyvekben is azt olvashatni (például a nyelvész Fodor István, Mire jó a nyelvtudomány? c. legújabb könyvében és a Millenniumi Magyar Történetben is), hogy a magyar nyelv „finnugor" voltát legelőször Sajnovics János ismerte fel és úgymond: bizonyította be. Sajnovics egy évvel Fischer könyvének megjelenése után indult csak el a Lappföldre s a lapp és a magyar nyelv összevetésével éppen a göttingai professzor, a magyargyűlölő August Ludwig Schlözer és a szász Hell Miksa bíztatására kezdett foglalkozni, a Demonstaratio c. műve pedig csak 1770-ben jelent meg. Sajnovics matematikus és csillagász volt, egyáltalán nem értett a nyelvészethez, primitív szóhasonlításait tudatosan felfújták, hasonlóképpen Gyarmathi Sámuel orvos működéséhez, aki a finn nyelvet tanulmányozta. Gyarmathit is Schlözer vette rá, hogy mentse meg a magyar tudományosság jó-hírnevét, mert a magyar őstörténészek javíthatatlan rajongók.
   
    A finnugor rokonság és származás-elmélet kidolgozása és hangoztatása vitathatatlanul politikai tartalmú is volt. Nem csak az, természetesen, de le nem tagadható, hogy a magyarok nemzeti önbecsülését, nemzeti büszkeségét kívánták ezzel is sárba tiporni. Már az olasz Bonfini észrevette ezt II. Pius pápával kapcsolatosan, amikor így írt: „A pápa nem vette jónéven, hogy a magyaroknak valamiféle nemes eredet jusson! Ez a szentséges atya nem nézte jó szemmel, hogy a Szkítiából származó magyarok, akik az ausztriaiakat és a németeket súlyos vereséggel és csapással sújtották, ily nagy dicsőséggel ékeskedő ősöket kapnak!" A Berlint megsarcoló Hadik-huszárok is bőszítették a németeket, akik szerint a magyarok csak a lóhoz és a kardforgatáshoz értenek, a tudományhoz és az irodalomhoz semmi közük sincs, boldogan közlik hát, hogy az 1730-ban kiadott Philip Johan Strahlenberg-könyv újabb perdöntő bizonyítékokat mutat be arra, hogy az Atilla hun királlyal dicsekvő magyarok valójában a primitív, barbár és buta mongoloid szibériai obi-ugorok testvérei. Az osztyákok Szibéria leghülyébb népe - írta Strahlenberg. S ezt a könyvet a szegedi őstörténeti műhely 1975-ben újra kiadta! 
    (http://www.szabir.com/blog/finnugor-gyokereink/ Bakay Kornél írása)

A finnugor rokonság erőltetésének és cáfolatának hatalmas irodalma van, ezért a további idézetektől megkímélem olvasóimat.

Nem reklám, de ilyen is van:

A finnugor korszak elnevezését politikai célból találták ki a magyarság elnyomásának legsötétebb korában. A finnugor kor létét nem bizonyítja az, hogy kisebb népek átvettek néhány töredéket a magyarok kultúrájából.

Eredet [finnugor < újmagyar: finnugor < finn (népnév) + ugor (népnév) < óorosz: ugri (nyugat-szibériai népcsoport)]

Megjegyzés: A honfoglalás előtti kor szavait (beleértve a máshol finnugornak mondottakat is) ebben a szótárban ősmagyar gyűjtőnévvel jelöljük a szavak eredetének megadásánál. Az ettől korábbi időszakokat a forrásnyelv megadásával jelöljük, például: dravida, szanszkrit, sumér. (wikiszotar.hu)

A kitalált középkor és a finnugrista hamisítás közös vonásai 

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az indoeurópai nyelvelméletben saját identitásukat megtalálni vélő német kutatók közül kerültek ki azok is, akik a magyarok számára a finnugor elméletet felkínálták és a kaphatóakat rávették az elméletet szolgáló kutatómunkára. Közülük kerültek ki azok is, akik a MagyarTalanító Akadémián szolgálták a német 'kultúrfölényt'. Ez a kettősség egy jól meghatározható cél elérésének kétféle módja, azonos eszközökkel. A német nép számára jól csengő nevű ősöket találni, a magyarok dicső múltját pedig elhazudni. Eszköz: az összehasonlító nyelvészet. Ez a XVIII. században kezdődő jelenség csak tudományosnak látszó módszerében új, egyébként azonban nem előzmény nélküli. A középkori naptárhamisítás hátteréből ugyanez a törekvés sejlik fel. A germánoknak történelmi múltat teremteni, a magyaroktól pedig elvenni a múltjukat. Más szempontból vizsgálva az eseményeket, megállapíthatjuk, hogy a hazugság hazugságot szül. Ezt az ördögi folyamatot szakította meg Heribert Illig, talán óvatlanul, szerencsénkre. A XVIII. századi események arra is rávilágítanak, hogy Európa keresi a gyökereit. Ugyanis felismerte, hogy valahol elveszett időközben. Egyetlen nép van Európában, amelyiknek még megvannak a gyökerei, talán éppen emiatt is idegen ebben a nagy gyökértelenségben. Európa pedig mindent elkövet azért, hogy integrálja ezt a népet. Mindent megtesz azért, hogy gyökértelenné váljon. Már majdnem elérte a célját, de jött Illig, hozta a gyertyát. Ha egymás mellé rakjuk ezeket a darabjait a kirakósnak, akkor felöltöztettük Európa elhazudott/elhallgatott őstörténetét, mint H.G. Wells a láthatatlan embert és kirajzolódik egyébként láthatatlan alakja. 

Tehát röviden:

A jelek arra mutatnak, hogy az elmúlt másfélezer évben két gigantikus kísérlet történt a magyar nép eredetének és történelmének semmissé tételére.  A közben eltelt időszakot pedig a nemzet fizikai megsemmisítésre törekvő próbálkozások jellemezték, és ez zajlik jelenleg is! A második kísérlet finnugor származáselmélet néven napjainkig mérgezi történelemtudatunkat. Ennek a szellemi terrornak tagadhatatlan volta és világos célja hitelesíti az első kísérlet mára homályba vesző és kétségbe vonható megtörténtét. Mindkettőnek azonos haszonélvezője és azonos károsultja van. Ha pedig Európa jelenlegi népei gyökértelenek, amint azt a lázas őskeresés is bizonyítja, de a hun-magyar nép múltjának elvétele, gyökerének elvágása a második frontvonal célja, akkor ebből csak egy következtetés adódhat: Európa népeinek gyökere a hun-magyar népben van. Ezt viszont nem vallhatják be, mert akkor az egyenlő lenne önmaguk szembeköpésével. Most már kénytelenek hazugságban létezni. Ez a sorsuk. Ha nem számolják fel a hazugságokat, amikről a ma élők csak részben tehetnek. Jogi nyelven szólva a mulasztásos törvényszegés állapotában vannak. Ezért halódik az indoeurópai elmélet, ezért kívánják már a szkítákat és a keltákat is indoeurópainak hazudni. Ezért vannak bajban az indoeurópai őshaza megtalálásával is. Ugyanis az eddigi hazugságok fonalán haladva csak azt tartják elképzelhetőnek, hogy a magyar népet, mint ennek a hazugságon alapuló történelemnek élő tanúját, előbb indoeurópaivá tegyék, majd történelme után nyelvét és hazáját is elvegyék. Ha ez megtörtént, akkor fel lehet fedezni a szkítákat, mint kihalt, ős-indoeurópai népet. Akkor már nem lesz nép, amelyik létével emlékeztetne az ellene elkövetett bűnökre.
---------------
Források:

- Bakay Kornél: Finnugor gyökereink
- C.W. Ceram: A régészet regénye
- Grandpierre Atilla: Atilla és a hunok
- Radics Géza: Eredetünk és Őshazánk

Képek: internet