N E M T A G A D O M
Igen, megcsinálták. Mostantól hazánkban is büntethető a holokauszttagadás. A Btk. új, 269/C paragrafusa alapján "aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő".
No de, kérem, induljunk el a kályhától. Mi is az a holokauszt (mely szót egyébként viszonylag modern szövegszerkesztő programom helyesírás-ellenőrzője sem ismeri), mit is tilos tagadni?
"A holokauszt a náci Németország által kontrollált területeken a második világháború alatt végrehajtott, a nemzetiszocialista német kormány által eltervezett és irányított népirtás neve, amelynek körülbelül hatmillió európai zsidó esett áldozatul. A náci rendszer más csoportokat is üldözött vagy próbált megsemmisíteni: a cigányokat, az oroszokat (különösen a hadifoglyokat), a lengyeleket, a fogyatékosokat, a homoszexuálisokat és a politikai vagy vallási ellenállókat, például a szocialistákat, kommunistákat vagy Jehova Tanúit."
Érdekes módon e viszonylag bő felsorolás szereplői közül igen kevesek azok, akik rendszeresen protestálnak a fenti -egyébként valóban igen embertelen- háborús esemény miatt.
És gyakorlatilag egyetlen, igen jól körülhatárolható csoport az, mely a holokausztot követően folyamatosan hallatja hangját, és szót emel a történelmi esemény negligálása, bagatellizálása, vagy egyszerűen a világtörténelem egyik puszta elemeként való besorolása, említése ellen.
A holokauszt tagadása tehát tilos, büntetendő, immár Magyarországon is. Így hát - nem tagadom.
Nem tagadom, hogy egy totalitárius rezsim sokakat faji, vallási, ideológiai alapon megkülönbözetett és halálra ítélt.
Nem tagadom, csak borzasztóan fölháborít, hogy e miatt pont egy olyan vallási és népcsoport siránkozik a leghangosabban, mely magát önkényesen Isten választott népének, felsőbbrendűnek kiáltja ki, a más felekezethez, fajhoz tartozókat pedig alsóbbrendűnek, "gojnak" nevezi.
Eszem ágában sincs, ahogyan a törvény fogalmaz, "nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatainak méltóságát sérteni, a holokauszt tényét tagadni, kétségbe vonni vagy jelentéktelen színben feltüntetni". Pusztán nem értem, hogy egy, az évezredes múltú Magyarországra és magyar kultúrába nagyobb létszámban csupán jó másfélszáz éve bevándorolt társaság miként tüntethet fel egy néhány évtizede rajta esett sérelmet a magyar és a világtörténelem legszörnyűbb, alul- és felülmúlhatatlan, egyedülálló és főleg megkérdőjelezhetetlen, dogmaértékű eseményeként.
Nem vagyok történész. A holokausztról annyit tudok, amennyit a középiskolás történelemkönyvek és -tanárok közöltek, illetve, amennyit saját érdeklődésem kielégítése végett hozzáolvastam. Távol áll tőlem vitatni megtörténtét, fejtegetni jellegét, áldozatainak létszámát és nemzetek, fajok szerinti arányait (ámbár erről egyéb, jelen írásnál jóval régebbi és tőle független források is homlokegyenest eltérően nyilatkoznak).
Történész nem vagyok, de önérzetes magyar polgár igen. És publicista, aki szívesen fogalmazza meg gondolatait hasonlatokba burkolva. Íme egy: cukorbeteg kisgyerek. Nem értik? Megmagyarázom, bár kicsit hosszú lesz.
A magyarországi zsidóság és az őshonos nemzet között hosszú időn át nem volt különösebb konfliktus. A magyarok szántottak-vetettek, csatáztak, mert ehhez értettek, a zsidók pedig kereskedtek, mivel nekik pedig ahhoz volt affinitásuk. Jól forgatták a pénzt, tollasodtak, gyarapodtak, de megfértek egy országban keresztény embertársaikkal.
Egyszer aztán az Úr 1883. esztendejében szörnyű dolog borította fel a viszonylag békés együttélést: Tiszaeszláron egy fiatal szolgálólány rituális célú meggyilkolásával vádoltak meg egy zsidó társaságot. Bár végül felmentő ítélet született, az ügy erősen megosztotta és eltávolította egymástól a magyarokat és a zsidókat. Tudtak még együtt élni, de már nem úgy, mint régen.
Aztán jött a modern cionizmus atyja, a judapesti.. bocsánat, budapesti Herzl Tivadar személyében, akinek 1895-ben megjelent A zsidó állam című könyve és az abban hirdetett eszmeiség futótűzként terjedt a magyar és az európai zsidóság köreiben, majd a mű hatására 1897-ben Bázelben megrendezett első cionista kongresszus végképp megerősítette az izraeliták jó részében a kiválasztottság, az eredendő üldöztetés és sértettség tudatát, így vezetőik eltökélték, hogy ha törik, ha szakad, nekik legföljebb fél évszázadon belül saját, önálló hazájuk lesz, ahogyan maga Herzl írja: "Bázelben megalapítottam a zsidók országát, s ha most még nevet is ezen valaki, várjatok 5 vagy legfeljebb 50 évig és meglátjátok".
Azonban ez a törekvés igen sok pénzt, továbbá igen magas és széles körű politikai kapcsolatokat igényelt. Az Európában és azon belül Magyarországon a kiegyezés idejére, de az I. világháború végéig aztán főleg nagy gazdasági és politikai befolyásra szert tevő zsidóság kezdett népszerűtlenné, idegenné válni a gazdanemzetek, így a magyarság szemében is.
Adolf Hitler, a Harmadik Birodalom megálmodója és teremtője volt az, aki intézményesítette a zsidók elleni fellépést Európában, és ennek eszközeként a hátrányos faji megkülönböztetésben és tömeggyilkosságban manifesztálódó holokausztot választotta és valósította meg rezsimjével.
Vitathatatlan, hogy a tömeges megsemmisítés, a népirtás még háborús körülmények közt is elfogadhatatlan eljárás. Ám sajnos a világtörténelem során számos elvakult vezető, kegyetlen uralkodó, véres kezű diktátor létezett és létezik, akik különböző indokokkal e rendkívül kegyetlen módszerhez folyamodnak sátáni terveik véghezvitele érdekében. A holokoauszt előtt is, és utána is.
A II. világháború véget ért, a koncentrációs táborokat felszabadították, a zsidóknak lett saját országuk.
És innentől kezdve a világ zsidóságának legnagyobb része elkezdett úgy viselkedni, mint a fent ígért hasonlatban szereplő cukorbeteg gyermek, aki, mivel szülei mindent megengedtek neki betegsége feledtetésére és ellensúlyozására, torz lelkű, ellentmondást nem tűrő és tiltást el nem viselő felnőtté vált.
A zsidók régi-új hazájukban felépítették a világ egyik legmilitánsabb országát, létrehozták egyik legarrogánsabb hadseregét és vallási diktatúráját, valamint a Föld egyik leghírhedtebb titkosszolgálatát. Esztelen bevándorlási politikával, főleg az államalapítást követő időszakban Izraelbe vonzották a világ más részein szétszórva élő, úgynevezett diaszpóra-zsidóság jó részét, amiből (számukra) logikusan következett a szomszédos államok területeinek elhódítása, a polgári (telepes) és katonai gyarmatosítás eszközeivel.
Izrael atomhatalommá, majd atomnagyhatalommá válásával párhuzamosan a jórészt onnan vezérelt, maradék diaszpóra, illetőleg a zsidó állam eleve e célnak szentelt ügynökei elképesztő vehemenciával épültek be az USA és számos európai állam gazdasági és politikai elitjébe; egyesek szerint ezek köztes lépések a teljes világgazdasági és pénzügyi hatalom megszerzése érdekében, mások azt is hozzáteszik, hogy a szomszédai által egyre tűrhetetlenebbnek tartott, a Közel-Keleten egyre kevésbé biztos pozíciójú Izrael lakosságát egy, a térséget destabilizáló fegyveres konfliktus (pl. USA-Irán, Izrael-Irán) esetén valahová evakuálni kell(ene), erre pedig Kelet-Közép-Európa, azon belül is Magyarország tűnik (mára már remélhetőleg csak tűnt) ideális célállomásnak.
Tűnt, hiszen Magyarországon erősödik az antiszemitizmus (pontosabban: az antijudaizmus és anticionizmus, zsidóellenesség), minden nemzetközi törekvéssel dacolva olyan pártok, mozgalmak alakulnak, melyek határozottan felemelik szavukat a holokausztot védőpajzsként maga előtt toló zsidó gyarmatosítás ellen.
Egy szó, mint száz, nem tagadom. Nem tagadom sem a fenti 11 bekezdés igazságát, sem a holokausztot. Egyiket sem. És biztos vagyok benne, hogy az úgynevezett holokauszt-tagadónak aposztrofált személyek és ideológiák döntő többsége sem magát a történelmi eseményt és ártatlan emberek igazságtalan megölését vonja kétségbe, hanem azt állítja, hogy mindez nem lehet hivatkozási alapja a pozitív diszkriminációnak, a fajvédelemnek, a következmények nélküli kulturális, ideológiai és gazdasági-pénzügyi gyarmatosításnak.
Talán lesznek, akik a fentiek alapján úgy vélik, hogy megvalósítottam a Btk. új, 269/C paragrafusában foglaltakat; de bízom benne, hogy jóval többen akadnak olyanok, akik egyetértenek, vagy legalábbis elgondolkodnak.
Elgondolkodnak azon, hogy sokaknak milyen meglepetést okozna, ha a magyar kormány hirtelen kijelentené, hogy mivel a hazánk egykori területének kétharmadát lakossággal, kultúrával, ásványkincsekkel, heggyel-folyóval együtt elrabló Trianoni Szerződés helyreállíthatatlan gazdasági, demográfiai és erkölcsi károkat okozott Magyarországnak, mostantól ez a nép nem ismer el magára nézve kötelezőnek semmilyen szerződést, főleg nem az utóbbi évtizedek államadósságát, és elvárja az elcsatolt területeket jelenleg magukénak valló országoktól, hogy állítsanak Trianon-emlékműveket, és a szerződés minden évfordulóján tartsanak gyásznapot.
Nem tagadom, örülnék, ha ez utóbbiak lennének többen.
Münzberg Mihály
Nyíregyháza
2010. február 27.
Beküldte: Szemtanu