A DEMOKRÁCIA LÉLEKTANA
A demokrácia az eredetében nem a tehetségtelenek (hülyék?) gyülekezetét és a népellenség kisebbségi uralmát jelenti az ész, az értelem és a társadalmi progresszivitás felett. Miként ez a kommunizmusban bizony így volt, ezért bukott meg oly csúfondárosan rövid idő alatt a rendszere. Természetesen a 1990-es magyarországi hatalomváltás után az ország a mentalitását onnan örökölte, és az óta is működve keseríti a nemzetünk életét. A tőkés kizsákmányoló társadalomban pedig az alábbi lélektani fondorlat szerint.
Mert, hogy is keletkezett a demokrácia társadalmi jelensége? Valahogy úgy, hogy Athén társadalma végveszélybe került a halálos ellensége, a Perzsa Birodalom által. Jellemzően a Kr.e. 507-399. évek között működött görög demokrácia kezdeteire, az ókori görög-perzsa háborúkat közvetlen megelőzően. A hazáját féltő görög őslakosságnak döntenie kellett. Vagy megbuktatják a nekik idegen latin-dór arisztokrácia oligarchikus elnyomását fenntartó türanniszok uralmát, és helyébe Kleiszthenész vezetésével az athéni demokrácia intézményrendszerét vezetik be, vagy a perzsák győzik le őket a háborúkban. Következménye, hogy az athéni ősnép magához ragadva a hatalmat, Miltiadész (550-489) sztratégosz vezetésével a 490. évi győztes marathóni csatájukban megvédik a perzsáktól a szép görög és úrnépi hazájukat. (Úrnépi,vagyis magyar gyökerek!) Továbbá várható volt egy második perzsa invázió is Athén állama, polisza ellen, ami be is következik 480-ban. Az elkerülhetetlen önvédő háborúban ismét a nép demokratikus összefogásával, Themisztoklész vezetésével a szalamiszi tengeri csatában legyőzték halálos ellenségüket. Megmentve általa szép hazájukat és közvetve Európát, a perzsák akkori meghódításától. A görög demokratikus kor legnagyobb államférfijának Periklészt (495-429) tartja a történelem. De még belefér a görög demokrácia történetébe a marathóni győztes, Miltiadész börtönbe zárása és ottani halála, valamit a szalamiszi győztes Themisztoklész száműzetésbe menekülése is, az újra feléledő athéni arisztokrácia pénzelte vádaskodások elől.
De ne higgye senki sem, hogy a demokrácia maga is görög társadalmi találmány lenne. Mert bizonyítható, hogy a görögök előtt a történelem első demokráciái a HUN- MAGYAR nemzetek által létrehozott sztyeppei katonai demokráciákban – miként a Hsziungnuk államban – az ókor elejétől már létezett ilyen ősi államforma (Wikipédia nyomán). Bár Arisztotelész megfogalmazásával: „a demokráciát az egyenlőség iránti (olykor túlzott) igény szülöttjének tartotta, az egyenlőtlenségre épülő oligarchiával szemben”, azért az akkori nemzetségi alapú demokráciákat sikeres átmeneti államformának írhatjuk le. A történelmi példát megragadva az ókori nemzetségi demokráciákat joggal hun-magyar találmánynak tekinthetjük – amit ősi testvérnépünkként a görögök is ismertek – bizonyítva a haladó voltát az Árpád-féle ókori nemzetségi társadalmi modellünk alapján, mely az egyenlőség helyett a nemzetségek egyetértésére épült. Amit a meghódítóink a következő korokban – különösen az utóbbi 100 évben – bizony ismét a társadalmi igazságtalanságok és nemzetellenesség oligarchikus elnyomó rendszerére változtatták vissza.
A demokrácia e rövid történetéből is pontosan megérthető, annak érdekében, hogy a görögök eredményesen védekezhessenek a náluknál sokszorosan nagyobb katonai és gazdasági túlerőben levő ellenséggel szemben, Athén népének le kellett ráznia magáról a gazdag kizsákmányoló és a nekik idegen dór-latin eredetű arisztokrácia oligarchikus uralmát. Helyébe pedig a nép egyetértését hordozó többségi ősnépi uralmat, az ősi hun-magyar demokráciát állították vissza. Talán az is megérthető e történelmi vázlatunkból, hogy a 21. század demokráciái mind ellentétesen működnek az ősi demokráciák vívmányaival. Miszerint ma nem a többségi nemzetségeket védi, hanem a demokrácia álarca mögé bújt nemzetellenes kisebbségek törvénytelen uralkodását szolgálja ki, egyetemes kiterjedtséggel.
A mai atlanti demokráciák sötét titka, hogy még véletlenül sem a népuralomból meríti a működése motorját, hanem egyenesen népellenes hatalmi diktatúrák rejtőzködnek az álarca mögött. Amíg egy valódi népuralomban a nemzet tagjai közül a rátermettség alapján választanak képviselőket, fel egészen az országgyűlésig, addig a mai demokráciák jellege nem választási, hanem jelölési demokráciáknak definiálhatóak. Értsük rajta, hogy nem alulról építkezve, a lakóközösségek állítanak maguknak rátermett képviselő jelölteket, hanem csak valamilyen botcsinálta pártok állította jelöltjeikre lehet szavazni. Ráadásul kettéválasztják a szavazás procedúráját is, országgyűlési és helyi képviselő választási szintekre. A jelölési demokráciák lényege, hogy valakik a pártstruktúrákon keresztül, titkos háttéralkuk következtében olyan jelölteket javasolnak képviselőknek, akik kizárólag az őt delegáló pártérdekek kiszolgálói, e tekintetben a pártok között nincs kivétel. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy ha egy pártjelölt képviselő nem csak a lakosság érdekeit fogja szolgálni.
Az érthetőség érdekében válasszuk ketté a demokráciák működési elvét:
- A nemzetségi, avagy a klasszikus görög választási demokrácia. Azért tudott a maga idejében nemzeti és világtörténelmi feladatokat eredményesen végrehajtani, mert a néptöbbség legkiválóbb tagjait tudta közvetlen jelöltállítási joggal és a párhuzamos választási joggal a cserépszavazásokon megválasztani.
- A polgári, avagy az atlanti diktatúrák jelölési demokráciái (Áldemokráciák). Azért vált népellenes pénzhatalmi diktatúrák fedő szervezetévé a mai demokratikus rendszer, mert a valóságban nem az választ, aki szavaz, hanem az, aki jelöl! A választásokon általában az győz, aki „megfelelő” jelölteket állíthat, akik túlnyomó többségét szinte biztos, hogy megválasztja a választók többsége. Ebben a folyamatban alkalmazzák az ismertetett jelölési demokráciák lélektanának gyakorlatát.
A nép maga, amíg tehette, a konzervatív kifejlődéséből adódóan, minden esetben az önmaga által ismert társai közül választotta a vezetőit. Mára ez a folyamat megfordult, és a népnek az önmaga által nem ismert jelöltek névsorából kell választania. Talán érthető a két gyakorlat különbsége: Az elsőben, vagyis a klasszikus demokráciákban mind a jelölt állítás, mind a szavazás együtt a nép kezében összpontosult. Addig a másodikban, az újkori gyakorlatában szétválva, a legfontosabb jelöltállítás az titkos hatalmi alkuk eredményeként már nem a nép joga, és csak egyedül a választási jog maradt meg a nép kezében. A folyamatot nem ismerő szavazó sajnos egy gondolatátviteli manipuláció (hazugság) áldozataként, annak elszenvedő alanyaként, mint eszköz, kellék a cirkuszban, akaratlanul is önmaga és nemzete ellen szavaz a jelöltségi választásokon. A több párti jelölés még tovább rontja egy nemzeti választási cél elérhetőségét. A hatalombitorlók a jelöltek állítási jogát megszerezve a pártstruktúrák által, a továbbiakban a megválasztott jelölteken keresztül gyakorolja a rejtőzködő oligarchikus egyeduralom a saját országa, különösen a neki idegen népek és nemzetek feletti totális diktatúrájuk társadalmi hatalmát. Tehát kijelenthetjük, hogy a pártok nem mások, mint az újkori jelölési demokráciák háttér szervezetei. A tényleges, legtöbbször a kevesek, az oligarchikus hatalmat bitorlók fedőszervei.
A fentiek szerinti teljesen újszerű demokrácia történetet azért kellett felvázolnunk, hogy megértsük: egy idegen hatalom szerviliseivel és vallásával totálisan elnyomott nép már nem képes önmagát sem megvédeni, se a belső, se a külső ellenségeivel szemben. Így a magyar nemzet, ha nem képes összefogva az ősei nemzetségi demokráciája elvén egy utolsó erőfeszítéssel – az egyedül helyes – a nép által jelölt és választott, az alulról építkező nemzeti egyszemélyes szakrális hatalmi rendszerét – konzervatív köztársaságot – létrehozni a saját jelöltállítási joga visszaszerzésével, akkor az a nemzet halálához vezet. Ha az így elnyomott, ténylegesen az oligarchikus kisebbség által megtámadott nemzet tehát nem tudja levetni magáról ezt a halálos ölelésű és áldemokratikus parazitizmusát, akkor mindennek vége. Már csak idő kérdése a nemzethalál bekövetkezte.
Magyarország, 2012-ben ebben a társadalmi végállapotában a haláltusáját vívja!
Vaskút, 2012-05-22
Tácsi István
Beküldte: Rékabea