20241204
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2017 március 17, péntek

Máig élő tabu: Solymosi Eszter meggyilkolása és a tiszaeszlári per

Szerző: Lipusz Zsolt

 

Fölbukkan egy holttest a Tiszából

Solymosi Eszter megölésének és gyilkosai felmentésének ügye a magyar jogtörténet – sok egyéb, máig megnyugtatóan nem tisztázott koncepciós eljárása mellett – egyik legsötétebb foltja. Ezen sorozat (első két) részében felvázoltam e köztörvényes bűntett előzményeit, most pedig arra teszek kísérletet, hogy rámutassak arra, milyen égbekiáltó eljárás- és büntetőjogi, igazságügyi szakértői hibákat, bűnöket vétettek bizonyos jogalkalmazók – felsőbb, nemzetközi szintre is felérő politikai megrendelésre – a tiszaeszlári per néven elhíresült büntetőügyben.

Solymosi Eszter rejtélyes eltűnése után bűncselekmény, nevezetesen gyilkosság elkövetésének gyanúja akkor merült föl először a 14 esztendős leány rejtélyes távolmaradásának okaként, amikor 1882. április 2-án, alkonyattájt Eszter édesanyja előtt Scharf József templomszolga különös, a helyi zsidóknak az ügyben való érintettségére utaló kijelentést tett: „Nem kell azon búsulni, nem vész az el! Nánáson volt ilyen történet gyermekkoromban, azt is(!) a zsidókra fogták (sic!), még a kemencében is keresték, meg is lelték utoljára a réten." Ezt a „freudi elszólást" szó szerint beismerte a bírósági tárgyaláson is – bár akkor már bánva azt – Scharf József. Ez egy roppant fontos körülményre világít rá. Nevezetesen arról van szó, hogy Scharf már Solymosi Eszter eltűnése napjának estéjén, vagyis akkor, amikor a világon még senki nem gyanúsította a helyi zsidókat és senki mást a lány eltüntetésével, esetleg bántalmazásával, hiszen még volt rá remény, hogy Eszter éjszakára hazakerül, nos tehát a zsidó hitközségi elöljáró már ekkor mindenféle ok, előzmény és alkalom híján védekezett egy még senki által meg sem fogalmazott vád ellen.

Az ügyben a következő döbbenetes, nagyon súlyos vallomás ismét a helyi zsidóság képviselői részéről hangzott el. Április 30-án Scharf József saját ötesztendős fia, Samu falubeli libapásztoroknak elmondta, ezt követően pedig több alkalommal megismételte több tanú előtt, hogy a mondott napon rituális gyilkosság történt Tiszaeszláron, vagyis a szerencsétlen sorsú magyar leányt feláldozták. „Atyus behívta az útról a magyar lányt, megkötözte, megmosta, metsző bácsi elvágta a nyakát, csirkét is vágott nálunk". E ponton ismét egy perdöntő körülményhez érkeztünk: az akkori hazai zsidó sajtó és külföldi laptársaik a későbbiekben (majd látni fogjuk, ennek is jelentősége lesz) telehazudták a fél világot azzal, hogy a sötét, műveletlen, babonás magyarok a középkori vérvád teóriájával álltak elő, így akarván bitófára juttatni a szerencsétlen, vétlen Scharfékat, noha ismételten és nyomatékosan hangsúlyozzuk: a rituális vérvád-koncepció zsidó részről fogalmazódott meg, és sem a magyar sajtóban, sem az Országgyűlésben, sem a bírósági eljárás során ez a gondolat a köztörvényes bűnügy vonatkozásában fel sem vetődött. Scharf Samu közléseit nagy részben megerősítette féltestvére, a 14 esztendős Scharf Móric is, azzal árnyalva a képet, miszerint ő maga nem volt bűnrészes, hanem későbbi elmondása szerint „Solymosi Eszter szombaton (ti. 1882. április 2-án, nagyszombaton) délben 12 óra körül édesapám hívására, amidőn az Ófaluból jött haza, bejött házunkba. Apám azzal hívta, hogy a gyertyatartót vegye le az asztalról. Solymosi Eszternek, midőn apámmal a házunkba bejött, kopottas fehéres kendő volt a fején, vöröses kendő a nyakán, fehéresforma vizitke és valami – ha jól emlékszem – kékes szoknya volt rajta. Hogy Solymosi Eszternek hívták, onnan tudom, mert apám Eszternek szólította. A leánynak gazdasszonya Huri Andrásné volt, mert mama megkérdezte, hogy kinél lakik? Megnevezte, hogy Huri Andrásnénál lakik. Solymosi Eszter arcba majd úgy nézett ki, mint testvére, Solymosi Zsófia. Solymosi Eszter a gyertyatartókat amint levette asztalunkról, föltette atyusom meghagyása folytán a sifónra. Midőn a leány a székről leszállott, akkorra a templomból egy koldus zsidót beküldtek a leányért, a koldus zsidó megfogta a leánynak a kezét, és kicsalta magával a templomba. Ott a templom pitvarában a magas, barna koldus zsidó a lányt megragadta, és a földre terítette. Ekkor kezdett a leány jajgatni és ordítani, de ekkor hirtelen, a már ott volt téglási és és tarcali metszők a leányt a földön megnyomták, és a Tiszalökről jött jelenlegi tiszaeszlári metsző – Schwarcz Salamon – megmetszette a leány nyakát, és veres cseréptányérba eresztette a vérét, s midőn a tányér telefolyt vérrel, a vért fazékba öntötte. E jelenetnél nem voltam bent a templomban, hanem kívül a templom ajtaja kulcslyukán néztem." Íme a rituális vérvád egy zsidó ifjú törvényszéken tett vallomása alapján a maga teljes, leplezetlen valóságában!

Az említett fejlemények okán hivatalos bűnügyi vizsgálat kezdődött, immár jó okkal gyilkosságot feltételezve Solymosi Eszter eltűnésének hátterében.

Miután a bűnügyi vizsgálat lefolytatására kijelölt Bary József vizsgálóbíró kapott megbízást, kiderítette alapos és tisztségével szemben elvárható vizsgálatának eredményeképpen, miszerint Solymosi Eszter halálát nem véletlen szerencsétlenség, sem pedig öngyilkosság okozta, mert erre Bary vizsgálódásai szerint a legkisebb nyom, bizonyíték, illetve tanúvallomás sem utalt, holtteste pedig nem került elő.

Tehát, értesülvén a kis Scharf Samu által az 1882. április 30-án mondottakról, Solymosi Gáborné május 4-én ismét felkereste a helyi bírót, Farkas Gábort, majd pedig Jármy főszolgabírót, s közölte velük a tudomására jutott, seregnyi tanú által hallott és bizonyított új fejleményeket. Ennek hatására kezdte meg Bary József vizsgálóbíró a nyíregyházi királyi törvényszék utasítására a május 19-ei helyszíni szemlével és tanúkihallgatásokkal a gyermekrablási, illetve gyilkossági ügyben a nyomozást, illetve bűnügyi vizsgálatot. Barynak minden indoka és jogalapja megvolt arra, egyben hivatali és lelkiismereti kötelessége is ezt parancsolta, hogy már az első tanúvallomások megtétele után Scharf Józsefet Móric fiával, továbbá Schwarcz Salamon metszőt, végül Brenner Braun Ábrahámot a tiszaeszlári községházán őrizetbe vétesse, s kezdeményezze előzetes letartóztatásukat.

S ezen a ponton ismét hívjuk fel a figyelmet egy perdöntő tényezőre. A későbbiekben a liberális zsidó körök által a sakterek jogi védelmére felfogadott sztárügyvéd, Eötvös Károly (aki a jeles politikussal, báró Eötvös Józseffel, illetve a kiváló tudóssal, Eötvös Loránddal nem állott rokonsági kapcsolatban) perbeszédeiben, majd 1904-ben megjelentetett, a tiszaeszlári ügyet a saját, szubjektív nézőpontja alapján taglaló A nagy per című könyvében kifejtett álláspontja vált kizárólagos zsinórmércévé, afféle hivatalos, megfellebbezhetetlen állásponttá a vérvád-pert illetően, s az a mai napig a történelemoktatásban és a jogi egyetemeken: az eszlári zsidókat ártatlanul, a középkori vérváddal illették egy fiatal leány öngyilkosságának okán, de az ő felvilágosult és heroikus ügyvédi munkájának köszönhetően a bíróság felmentette a koncepciós eljárás alá vont zsidókat. Túl azon, hogy mind jogi, mind történelmi elvi és módszertani okokból is tarthatatlan, hogy bármely ügyben csak és kizárólag az egyik fél álláspontja alapján ítélkezzünk, az egyébként kiváló író műve hemzseg az ellentmondásoktól, csúsztatásoktól és szimpla hazugságoktól.

Rögtön az elején kezdve: Eötvös annak tulajdonítja a kis Scharf Samu, majd testvére, Móric vallomásait, hogy ők voltaképpen akkor kezdtek beszélni, amikor az országos sajtó, a parlament és a hazai politikai közélet tele volt a vérváddal, „megfeledkezve" azon apróságról, hogy Scharf Samu először április 30-án tett említést a szerencsétlen tiszaeszlári leány meggyilkolásának körülményeiről, maga a Bary József által vezetett hivatalos processzus pedig 1882. május 19-én vette kezdetét. Miért fontos tényező ez? Nos, azért, mert Solymosi Eszter ügyében az első parlamenti felszólalás 1882. május 23-án hangzott el, vagyis több mint három héttel Scharf Samu vallomása után! Ekkor a választókerület képviselője, Ónody Géza tiszaeszlári birtokos a következőket hozta – hangsúlyozzuk, első ízben – képviselőtársainak, s ezen keresztül az egész ország közvéleményének tudomására: „Az eset annyira komoly, hogy megérdemli a közfigyelmet. Folyó év április elején történt azon községben, amelyben én lakom, Tiszaeszláron, hogy déli 12 órakor egy 14 éves lánygyermek ment Tiszaeszlárról ezen községhez tartozó Újfaluba, egy boltba, néhány fillérnyi bevásárlást tenni: midőn visszatért onnan, szemtanúk, élő emberek bizonyítják, hogy látták a lányt az izraelita ortodox zsinagóga előtt elhaladni, ott eltűnt, nyoma veszett. A nép lázongani kezdett, követelték az izraelitáktól a lányt, ők nem válaszoltak, hanem mindenféle kibúvó ajtót kerestek. Véletlenül kezd a borzasztó való felderülni. Ma az eset a nyíregyházi fenyítő törvényszék előtt van". A hazai sajtó csak ezt követően, első alkalommal tehát május 24-én kezdett és kezdhetett az üggyel foglalkozni. A dolog különös pikantériáját az adja, hogy ráadásul a magyarországi lapok 1882. év május havi példányaiban a zsidók elleni egyetemes és mély gyűlöletnek – a vezércikkektől az apróhirdetésekig – még a nyoma sem fedezhető fel, noha a sajtó mindenkor a közvéleményt tükrözi vissza, s ha ilyen elementáris gyűlölet és antiszemitizmus létezett volna, annak valamiféle nyomát az újságok tartalmában fel kellene lelnünk. Vagyis Eötvös A nagy per című művében egyszerűen hazudik, amikor a rituális vérvádra vonatkozó – miként már utaltunk rá –, egyébként zsidó részről megfogalmazott vallomásokat az országos sajtó izgatásának és az ennek nyomában támadó antiszemita közhangulatnak a rovására írja.

Eötvös ráadásul mindvégig azon az állásponton volt, miszerint Solymosi Eszter öngyilkos lett, a Tiszába ölte magát. Erre vonatkozóan is teljességgel logikátlan, életszerűtlen és mondvacsinált jogi-pszichológiai érvekkel hozakodott elő a per folyamán. Az a nagy fantáziával megáldott írót a legkevésbé sem zavarta, hogy az inkriminált partszakaszon olyan sekély a folyó vize, hogy ott meglehetősen bajos valakinek egy halálugrással a vízbe fojtania magát. Az pedig végképp nem, hogy Solymosi Eszternek semmi oka nem volt az öngyilkosságra.

Eötvös a cselédlányok sanyarú, kilátástalan sorsát említi meg az egyik motivációs tényezőként. Azonban ez sem állja meg a helyét. A szerencsétlen áldozat épp meggyilkolásának napján újságolta nagy örömmel testvérének, Solymosi Zsófiának, hogy gazdasszonya, Huriné húsvét alkalmából 5 forintos jutalomban fogja részesíteni őt. (Ez mai árfolyamon néhány ezer forintnak megfelelő összeg). A sztárügyvéd a másik lehetséges ösztönző erőt a közelgő nővé érés kiváltotta nagy lelki viharokban és instabilitásban vélte felfedezni. Persze, ha ezen állítást elfogadjuk, akkor a lányok nagy része soha nem érné meg a felnőttkort, ad absurdum, fajunk már rég kipusztult volna bolygónkról.

A véletlen szerencse azonban mintegy 80 nap elteltével a zsidó sakterek, s az őket védő Eötvös segítségére sietett. 1882. június 18-án, vasárnap, Tiszaeszlártól 8-10 kilométerre, Tiszalökön túl, Tiszadada község határában, a Tisza partjának azon a helyén, melyet a helybéli nép Csonkafüzesnek nevez, Máramarosból érkezett ruszin és zsidó tutajosok tanyáztak. Déli fél egy tájban egyikük, bizonyos Csepkanics György forgácsgyűjtés közben döbbenetes és felkavaró jelenségre lett figyelmes: az egyik tutaj alól egy úszó női hulla bukkant a víz felszínére. Innentől kezdve – amennyiben lehet ilyet állítanunk – a tiszaeszlári rémtörténet még abszurdabb fordulatot vett...

A tutajosok ál-Eszterének holtteste körüli bonyodalmak

A Solymosi Eszter eltűnése és meggyilkolása ügyében indított büntetőeljárás során a védelem mindenáron az öngyilkosság koncepcióját kívánta bebizonyítani. Ehhez azonban elengedhetetlen feltétel volt a szerencsétlen leány holttestének megtalálása. S több hét elteltével sem került a Tisza felszínére semmiféle élettelen emberi maradvány. A „véletlen szerencse" azonban végül Eötvösék kezére játszott: 1882. június 18-án Tiszadadánál, a Csonkafüzesnek nevezett partszakaszon felbukkant egy női holttest. A tiszaeszlári per számos furcsasága közül az említett vízi hulla feltűnése és az igazságügyi orvosi vizsgálattal kapcsolatos jogi következmények okozta bonyodalmak a legfontosabbak közé tartoznak. Ugyanis ezt követően Eötvös Károly az egész büntetőeljárás és a törvényszéki tárgyalás során arra alapozta a sakterek jogi védelmét, miszerint a csonkafüzesi holttest a Solymosi Eszteré, aki öngyilkosságot követett el.

Miután a Máramarosból érkezett tutajosok egyike, Csepkanics György felfedezte a vízen úszó élettelen nőt, az időközben Tiszalökről és Tiszadadáról visszaérkező társaival tanakodni kezdtek, mitévők legyenek. Végül Váradi András kerülő útján értesítették a tiszadadai bírót, aki, vasárnapi nyugalmát nem kívánva megzavarni, utasította a kerülőt, hogy menjen ki a füzesbe, és győződjék meg róla, hogy csakugyan van-e ott egy holttest. Váradi sem érzett sok kedvet egy kis Tisza-parti sétához, ezért a hivatalos megbízatást továbbadta kerülőtársának, Oláh Györgynek, aki végül délután 4 óra után, kijutva a Csonkafüzesbe, valóban meggyőződött róla, hogy igaz, amit a halott felbukkanásáról állítottak, s meghagyta a tutajosoknak, hogy a hullához egyetlen ujjal se nyúljanak, míg az illetékes hatóság a helyszínre nem érkezik, azzal visszaindult a faluba.

Végül sötétedés után a helyszínre érkezett a hivatalos delegáció, amelyet a tiszadadai községi elöljáróság tagjai alkottak. Időközben azonban – arra hivatkozva, hogy a nyári hőségben a holttest elviselhetetlen bűzt árasztott – a ruszin és zsidó tutajosok elhantolták a tiszai halottat. A szemléző bizottság a sír mellé őrizetet állítva, értesítette tehát a tiszalöki segédszolgabírót, Zoltán Istvánt, aki a járás tiszti orvosával, Kiss Jenővel a helyszínre sietett. Este 10 óra felé járhatott már az idő, amikor végre kezdetét vette a hivatalos halottszemle. A sírt kihantolták egy gyertya és egy kézi olajmécses világánál, ennélfogva ekkor alaposabb vizsgálatot lefolytatni nem lehetett. Eme első hivatalos szemlézés megállapította, hogy az elhalt ruhát visel, csuklójára kendő van kötve, ebben sárga papírban kék festék volt található, testmagassága kb. 140 cm, hajzata teljes egészében hiányzik, életkora 14 év körül lehetett, s természetesen a nyakán nem volt semmiféle vágás.

A szemle után a holttestet újra eltemették, s őrizetére hatósági személyeket jelöltek ki. Bary József vizsgálóbíró a hivatalos, teljes körű igazságügyi orvosszakértői vizsgálatot másnap, június 19-én délután 4 órára tűzte ki. Meglehetősen furcsa módon a zsidó Herskó Dávid vezette máramarosi tutajosok e nap hajnalán továbbindultak, annak ellenére, hogy az előző este eljáró segédszolgabíró, Zoltán István – értelemszerűen – ezt további intézkedésig megtiltotta nekik. A Bary vezette igazságügyi szakértői bizottság által nappal megtartott hivatalos halottszemle a következőket állapította meg az elhalt nőről.

Mindenekelőtt, a közvetlen hozzátartozók közül senki sem ismerte fel a halottban Solymosi Esztert! Az anya, Solymosi Jánosné a ruhátlan holttest alapos vizsgálata után a leghatározottabban kijelentette, miszerint az nem a leányáé. Mi több, indulatosan fakadt ki: „Mondom, nem ez az én lányom, akármit mondjanak is az urak, nem az én lányom". Ugyanígy nyilatkozott a holttest figyelmes megszemlélése után Eszter nagynénje, Solymosi Gáborné is. További hat tanú közül, akik ismerték Solymosi Esztert, négy a női hullában Esztert vélte azonosítani, ketten bizonytalanok voltak ezt illetően. Jellemző azonban, hogy később, a végtárgyaláson egytől egyig kijelentették, hogy tévedtek a csonkafüzesi szemle alkalmával, s a holttestben nem ismerték fel Esztert.

Ami pedig a halotti szemlét és boncolást követően kiadott orvosszakértői véleményt illeti, az megállapítja, miszerint már első ránézésre nyilvánvaló volt, hogy a holttest csupán néhány napot lehetett a vízben. (Emlékezzünk: Solymosi Eszter április 2-án tűnt el.) Viszont kétségkívül Solymosi Eszter eltűnésekor hordott ruháját viselte, s a bal kéz csuklójára egy sárga papírban lévő kékfesték volt kötve. (Erre a körülményre a későbbiekben még visszatérünk.) A külső vizsgálat megállapította, hogy a holttest hossza 144 cm, és a fejbőrön a hajzat annak leborotválása folytán hiányzik. Ez azért figyelemreméltó tény, mert a hithű, ortodox zsidóknál szokás a halott nő haját leborotválni, s nem mellesleg, Solymosi Eszter a korban szokásos hosszú hajat viselt. (Kérdésünk: állítólagos öngyilkossága előtt az lett volna a legfontosabb teendője a depressziós bakfisnak, hogy azt leborotváltassa? Ugyan kivel, mikor és hol? Ugyanis egyetlen ilyen tanú sem jelentkezett a per során, aki ezt az egyébként is képtelen, abszolút életszerűtlen feltételezést igazolni tudta volna.) A jelentés azt is tartalmazza, miszerint: „A kezek feltűnően kicsinyek és szépek. A körmök szép fejlődésük és gondos ápolásuk által, s azon körülménynél fogva, hogy megnövesztve vannak, különösen feltűnnek". Súlyos és Eötvösék számára rendkívül kínos megállapítás. Hiszen Solymosi Eszternek, a durva cselédmunkát végző kis parasztlánynak a kezei bármifélék lehettek, csak ápoltak, finomak és hosszú körműek nem.

További kardinális megállapítása a szakértői véleménynek az, hogy a vizsgált hulla semmiképpen nem lehetett vízbefulladás áldozata, hiszen „a gége és tápcső nyákhártyái, s ugyancsak azon szervek üregei semminemű folyadékot nem tartalmaztak (...) a tüdők metszlapjai vérszegények és nem vérdúsak, mint vízbefúlás esetében (...), a szív üregei, különösen a jobb gyomrocs s fel- és lehágó visszerek vértelennek, üreseknek találtattak, mely körülmény szintén a vízbefúlás lehetőségét határozottan kizárja". Továbbá az igazságügyi szakértők leszögezik, miszerint a vizsgált holttest életkora minimum 18, de legvalószínűbben már a 20. életévén is túl volt, a nemzőszerveket a szőrzettől megfosztották, a hüvelye erősen tágult, hiszen „nemcsak teljes bizonyossággal állítható, hogy a hulla nem szűz, de a szűzöv teljes hiánya és a hüvelynek szerfeletti bősége a nemi közösülésnek nagymérvbeni gyakorlását bizonyítja. Erőszakos közösülésnek a nyomai a hullán nem fedezhetők fel". Vagyis a vizsgált holttest egy ivarérett, és életében igen aktív szexuális életet élő nő földi maradványa volt. Ehhez képest Solymosi Eszter még gyermek és szűz, vagyis biológiailag éretlen leány volt.

A bűnügy szempontjából a legfontosabb közlés azonban a következő: „A boncolt hulla, véleményünk szerint legfeljebb tíz nap óta lehet halott (!!), mert ezen határozott állításunkat kellőleg indokolhatjuk azzal, hogy a külbőrön általános rothadást nem észleltünk, hanem csakis a ruhával fedett részeken mutatkoztak csekélyebbmérvű felhámrothadások és más részről azzal is, hogy a belek és zsigerek feltűnően épek voltak és rothadásnak semmi nyomát nem mutatták, holott ezek rothadása gyorsan szokott bekövetkezni". Igaz ugyan, hogy „a lágyrészektől részben megfosztott orsó- és singcsontnak szabadon fekvését említi (ti. a boncjegyzőkönyv 11. pontja – L Zs.), mert ezen állapot nem a rothadási folyamatnak, hanem azon feltehető körülménynek tulajdonítható, hogy a hulla a kézre alkalmazott köteléken vonszoltatott(!!)". Továbbá a már halott nő teste „három-négy napnál tovább vízben nem lehetett, igazolja ezt azon körülmény, hogy a hulla felpüffedve nem volt, sem a bőr, sem pedig az izomzat vizenyős beivódást nem mutat, s ezenkívül a koponya felületén és a bal gázizom leírt bőrfolytonossági hiányának csekély mérve határozottan afelől tanúskodik, hogy a vízben élő állatok falánkságának huzamosabb ideig kitéve nem volt". Végezetül a jelentés megállapítja, hogy a vizsgált személy halálát tüdővész következtében fellépő általános vérszegénység okozta.

Térjünk most vissza azon körülményre, miszerint a csonkafüzesi halott nő Solymosi Eszter eltűnése napján viselt ruhájába volt öltöztetve. Hiszen a fentebbi orvosi szakvélemény és a biológiai-fizikai törvények alapján is teljesen nyilvánvaló, hogy a Herskóék által a Tiszán leúsztatott nő hullája – minden valószínűség szerint egy néhai prostituálté – nem lehet azonos a Solymosi Eszterével. Ismételten felhívjuk a figyelmet azon körülményre, hogy vízbefulladás esetén a holttest néhány nap elteltével bukkan a felszínre, semmiképpen sem több mint tíz hét múltán. Ha esetlegesen valamilyen csoda folytán mégis a víz alatt maradna mintegy 80 napig, az alatt a felismerhetetlenségig felbomlana, a vízben élő állatok táplálékává válna, megsemmisülne. S amennyiben egyfajta deus ex machinaként mégis viszonylagos épségben vészelne át a Tiszában áztatva ennyi időt, úgy a folyó gyors sodrása következtében – különös tekintettel az éppen április táján levonuló tavaszi árhullámra – semmiképpen sem a tetthelytől 10 kilométernyi távolságra kellene a felszínre kerülnie, hanem vélhetően valahol a Duna-delta táján, még valószínűbben a Fekete-tenger belső részein. Az pedig végképp a mesék fantáziavilágába tartozik, hogy az a bizonyos sárga csomagolópapír és kékfesték 80 nap elteltével is csodálatos épségben, jól felismerhetően megmaradt, s nem ázott el, nem olvadt szét, nem oldódott fel a Tisza vizében. Arról az „apróságról" se feledkezzünk meg, hogy teljesen logikátlan értelmetlenség és életszerűtlen, hogy bevásárlás után bárki a vett portékát a csuklójához kötözze. (Meglehetősen nehéz bűvészmutatvány is lenne.) A megoldás kulcsa nyilván abban rejlik, hogy a hazai és nemzetközi zsidó köröknek mindenáron „bizonyítaniuk" kellett azt, hogy a gyilkosság áldozatául esett tiszaeszlári gyermekleány valójában önkezével vetett véget az életének. S mindenekelőtt: olyan hullát kellett produkálniuk, amelyen semmiféle külsérelmi nyom nem volt, hogy ezáltal tisztázhassák magukat – az egyébként kizárólag zsidó személyek tanúvallomásaiban említett – vérvád megbélyegző, rituális gyanúja alól.

Természetesen a hullacsempészetet nem Tiszaeszláron vagy Tiszalökön ötlötték ki az ottani műveletlen zsidók. A gondolat Nyíregyházán, esetleg Budapesten, magasabb körökben születhetett meg. A csempészet végrehajtói azonban részben az eszlári, részben a máramarosi tutajos zsidók voltak: teljesen műveletlen, tudatlan és babonás emberek. Nagyon pontosan és élethűen akarták utánozni az eltűnt Solymosi Eszter egykor viselt ruházatát és annak állapotát, nem gondolva arra, hogy már önmagában a papír és a festék is kizárttá fogják tenni mindazt, amit el akartak hitetni az igazságszolgáltatással, nevezetesen, hogy egy holttest 80 napig a víz alatt lehet, s az Solymosi Eszter földi maradványa.

Ennél már csupán az tragikusabb, hogy a védelem a büntetőeljárás során egyik fő pillérként használta fel a tiszaeszlári sakterek felmentése végett a képtelen hullamesét, s végül a törvényszék majd fel is menti Scharf Józsefet és bűntársait. Persze a 21. század eleji gondolkodó már semmin sem hökken meg. Nagyon is jól tudja, hogy bizonyos kriminológiai és történelmi tények esetében (pl. 1933-1945 között Európa németek által uralt érdekszférájában) az egyetemes és örök természeti és fizikai törvények valamilyen rejtélyes, megmagyarázhatatlan ok folytán egyszerűen nem hatnak, nem érvényesülhetnek

A bűntény a kor médiájában →


Hozzászólás  

#3 Tiszaeszlár: a magyar tragédia kezdeteR Zoltán 2021-03-30 22:03
Ez év Húsvétján már közel másfél százada, hogy a Tiszamenti falucskában – Tiszaeszláron – egy Solymosi nevű parasztasszony kékítőért küldötte Eszter nevű 14 éves leányát.

A kis Solymosi Eszter azonban sohasem tért vissza. A csendőri nyomozás megállapította, hogy a gyermek megvásárolta a húsvéti meszeléshez szükséges festéket – azután az egész ügy függőben maradt. Pár hét múlva azonban a helybeli zsinagóga sakterének 12 éves fia kibeszélte, hogy ő bekukucskált a zsinagóga ajtaján és látta, amint a felvidékről érkezett két bócher a templomban elvágta a leány nyakát és kifolyó vérét bádogedényben fogták fel.

Erre megindult a nyomozás, amit Bary József nyíregyházi vizsgálóbíró folytatott le. A vád egyetlen tanúja a kis Scharf Móric volt, aki álhatatosan vallotta, hogy végignézte az egész gyilkossági ceremóniát. A nyomozás befejeztével az ügyet a nyíregyházi törvényszék tárgyalta az egész európai sajtó jelenlétében – sőt ellenőrzése mellett.

A tanúk kihallgatása után a bíróság a vádlottakat, mert a gyermek Scharf Móric vallomása nem volt elegendő a vád bizonyítására, felmentette.

Hogy rituális gyilkosság történt-e 1882 Húsvétján – valójában sohasem derült ki és nem is ez a tény tette érdekessé a híres tiszaeszlári pert. A per drámai hátterét úgy a magyarországi, mint az európai zsidóság viselkedése idézte elő. A zsidóság magáévá tette a rituális gyilkossággal vádolt két galíciai bócher ügyét és a bécsi Rotschildok közölték az akkori magyar kormánnyal, hogy amennyiben nem mentik fel a vádlottakat, úgy a Rotschild-ház beszünteti a vasútépítésre szükséges kölcsönök további folyósítását. A felszólítás után az igazságügy miniszter magához hivatta a tárgyalás elnökét és országos érdekre való tekintettel a vádlottak felmentésére utasította, ami meg is történt.

Pár évtizeddel később a per ügyésze – Bary József – összegyűjtötte a nyomozás adatait és száraz tárgyilagossággal az egész per történetét megírta.

A hatalmas anyag a harmincas évek közepén látott napvilágot és igazságot szolgáltatott a per során annyit támadott magyar bírói és ügyészi karnak.

A könyv érdekességéhez tartozik, hogy az pár nappal megjelenése után eltűnt a könyvesboltokból. Ismeretlen tettesek azonnal megjelenése után felvásárolták.

Végül közöljük Erdélyi József, a nagy magyar költő versét, amely 1937. augusztus 2-án jelent meg a Virradatban, (magyarmegmaradasert.hu/.../290_53acbbc760b2e1155cad8efc0400ff0b) s amely miatt Erdélyit többéves börtönbüntetésre ítélték a "felszabadulás" után a sajtó- és az írói szabadság nevében.
Forrás:
harcunk.info/index.php/archiv/4010-tiszaeszlar-a-magyar-tragedia-kezdete

#2 BudapestElisa Miller 2017-12-31 00:36
Ariel Toaff

VÉRES HÚSVÉT
Középkori (?) zsidó rituális gyilkosságok Európában?


Mi lenne itt TABU? A világ már rég tudja, mi folyik és mi folyt zsidó körökben (is). Az izraeli weboldalak simán megírják, hogy a zsinagógákban erőszakolják meg a rabbik a fiaikat. MEGYERI SÁRI elég butácska színésznő ahhoz nem volt buta, hogy leírja, anyjának aaz apja volt a bíróság egyik tagja a tiszaeszlári perben, ahol persze Mikszáth Kálmán is ott ült. A zsidó gyerek részletesen elmesélte, hogyan ölték meg (hasonlóan a kb. egy évtizede történt szintén zsidó rituális nyakvágáshoz - Táncos Péter esete) a kislányt. Valószínűleg átkeresztelkedett zsidó lány lehett, mert a Solymosi név és az Eszter is zsidó név. Biztosan átkeresztelkedett szűz lány volt. Mikszáth Kálmán ebből is meggazdagodott, mert a zsidó fiú részletes vallomása ellenére elhallgatták az ügyet, eltussolták. Megyeri Sári apukája jogász volt, ez után az eset után a lányát kivette az iskolából, mert mellette egy zsidó lányt ült az osztályban. Ha világszerte könyvek jelennek meg, a friss sajtó Izraelben angol nyelven megírja, hogy mi történik, akkor ezen az ostoba Magyarországon miért TABU az igazság még mindig? Kinke az érdeke ez és miért? Arról nem beszélve, hogy a YouTube-on egy magyar okos fiatalember, CoronitaClassics néven videókban bemutatja azt is, hogy a Hús-vét és vasárnap mit jelentett, a kereszténység régen mit jelentett..zsidó rituálé volt az is kezdetben....amikor felcsinálták a szűz lányokat a "faszok" és a megszületett csecsemők vérében hengergették meg a főtt tojásokat Hús-vétkor, ezzel biztosítva azt, hogy a babonájuk vagy rituáléjuk szerint termékeny faszok lesznek a későbbiekben is......
#1 „Fiat justicia, pereat mundus”Gavallér János 2017-03-19 13:43
Gavallér János

„Fiat justicia, pereat mundus”
(Legyen igazság és vesszen a világ)


Hallom, vádak álmodóit:
Kutakodó szemük sunyin
oson végig halottaink
merev testén, vég-kéj izzik

vak-sötét lelkük tengerén,
bosszúeskü, kőszív övék,
s álmatlan utakon bűnlét
ketyeg mellkasuk legmélyén.

Dübörög kút-eszmetankjuk,
gázol időn, testen, Fiún,
míg imát titkon mormolunk,
gondverejték s ránc homlokunk.

Ők vádolhatnak, bírálnak,
bárki lehet náci, pápa,
álnok, mocskos pénz világa,
virágzik Sátán hatalma.

A magyar lett kirekesztő!
Tiszaeszlár jogveszejtő!
Nincs gyilkos, csak bűn s áldozat,
halott lány, vérvád és kárhozat.

A magyar bűnös, jogerős
igazság nincs, út s útvesztő
között csak Mammon-különbség,
leprás-, rongyérdekközösség!

Ők vádolhatnak, bírálnak,
bárki lehet náci, pápa,
hosszúkezük éjszakába
nyújtózó Sátán-virágfa!

Hallik, Solymosi Eszter sír!
Az ország egén villám-sír:
Gutaütést kap Bécs s Rotschild,
Isten lelkükkel cicázik!

2012. 04.02.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló