Géza Taksony fejedelem fia volt, aki puccsal ragadta magához a hatalmat, melyet ősi rend és szokás szerint nem ő örökölt volna, hanem Taksony legidősebb férfirokona.

Géza szövetséget kötött az egyházzal, amely hűbéresén, I. Ottón keresztül segítséget ígért Gézának.
Ennek fejében el kellett pusztítani a régi, ősmagyar rendet, szellemet és vallást.
Vajk-István idegen papi nevelői és idegen felesége segítségével megszilárdította hatalmát.
Aztán keresztényi könyörülettel kiirtotta családjából a Vazul-ágat és közvetlen rokonságát, forró ólmot öntetett füleikbe vagy élve eltemetette őket. Kegyetlenül megölte és felnégyelte az ősi hitet képviselő Koppány vezért, a Csanáddal való leszámolás után negyvenezer jó magyar vitézt hányt kardélre.
Aztán idegen érdekek és a feudalizmus béklyójába rakta a szabad magyar nemzetet.

Vajk-István idegenekkel vette körül magát, elszakította a keleti kapcsolatokat és gyökereket, megsemmisítette az ősi gnosztikus tudást, erőszakkal felszámolta a régi nyelvet és az ősi szeretetvallást.
A szörnyű és erőszakos hittérítés következtében ötszáz évig, vagyis a mohácsi csatát követően lehetett csak először magyarul írni a latin helyett!
A katolikus szentmiséket a XX. század végéig latinul tartották!
A magyar néppel szemben Istvánt Róma és a Habsburg-ház akarata emelte magasra.
A véres keresztény államot megteremtő uralkodó, egy utat hagyott csak meg a múlt irányába: nem nyúlt, nem mert hozzányúlni a női princípiumhoz, a teremtő szülő Babbához, a Nagyboldogasszonyhoz.
A fenséges Istenasszonyt hozzákapcsolta Szűz Máriához, akinek oltalmába ajánlotta az országot.

István szinte mindent elpusztított a magyarság lelkéből és szelleméből, egyedül az újjászületés aktusát nem vette el a megcsonkított nemzettől.
István a fejére emelte a Szent Koronát, a Napisten körét és négy földi pántját, melyet közrefogtak a csillagok.
Az államalapító modern uralkodó homlokához érintette az univerzumot és a fényt, tetején a hatalmi realitással, a megbicsaklott latin kereszttel.
Az ősi jelek, a babiloni, a máltai, a kelta, az etruszk, a tau, a kopt, az ankh, a pártus, a hun, a szkíta, az avar, az ősmagyar keresztek, az ég-élet lélek csodás jelei, mind-mind eltűntek.
Helyettük mindenhol megjelent a nyugati civilizáció öldöklésének és halálának jelképe a latin kereszt. A földi hatalom jelképe, amelyben Istent és embert egyaránt megöltek.

Új időszámítás kezdődött. Valami hosszú időre megszakadt és elpusztult. Természeti népként a magyarok minden vesztes csata után talpraálltak, megújultak és megerősödtek.
Az Árpád-ház hatalomra jutását követően idegen tanítók jöttek az országba, akik tanaikkal belülről térítették és bomlasztották a magyarságot.
Egyedül Szent László a szigorú és igazságos lovagkirály volt az, aki beismerő bűnbánatot gyakorolt: Bűnös vagyok, mert a földi méltóság teendőit nem lehet előmozdítani súlyos vétkek nélkül vallotta be utódainak.
Ám később sem engedélyezték az ősvallást, az ősírást, a származás- és örökléstant, a nemzeti öntudatot, a felébredést, nehogy a nemzet ismét magára találjon. Idegen érdekeket képviselő, sokszor léha és élősködő papok, királyok és nemesek ültek a meggyötört magyarság nyakára.
Az egykor szabad és független nép lassan rabszolga lett saját hazájában.
Isten kiválasztott, harcos szellemi népét többé már nem a régi-égi Isten irányította a szakrális fejedelmeken keresztül, hanem a nemzettől idegen lelkiségű emberek, akiknek első volt a pénz és a hatalom.
A megfélemlített és megtört nép elhagyta Istenét, az Isten elhagyta szeretett ősi népét.
Ég és föld bennük végleg kettéhasadt.
Ezer éves balsorsunk ezzel kezdetét vette. Hagytuk elveszni ősi vallásunkat, ősi hagyományainkat, értékrendünket és történelmünket. Elfeledtük őseink és hőseink dicső emlékezetét.
Babba az egykor termékeny magyar anya előbb szűzzé, majd meddővé változott.
Ősi hitvallás és hagyomány nélkül nem lehet szép, igaz és boldog jövője egyetlen nemzetnek sem!

A magyarok hitüket (természetrend) és gyönyörű ősvallásukat (szeretetvallás) egykor feláldozták az európai beilleszkedés oltárán.
Olyan kultúrkörrel, tiszta hitvilággal és magasrendű istenélménnyel jöttek vissza ismét Európába, amely teljesen átformálta a kontinens akkori civilizációját.
A magyarság megnyerése, betörése és elvesztése létkérdés volt az Atilla által megregulázott katolikus egyházi vezetés számára, hiszen egyetlen európai uralkodóház sem volt olyan független a nyugati civilizációt képviselő pápai hatalomtól, mint az Árpád-házi vérvonal.

Mivel Európa nyílt háborúban nem tudta soha legyőzni a magyarságot, azt az ősi erőt kellett elpusztítani benne, ami hierarchikus és organikus nemzetközösségét összetartotta, vagyis múltját, nyelvét és ősi hitét kellett szétrombolni.
Az ősi magyar hitvilágban világos, áttekinthető, kozmikus természetrend uralkodott: az égi hatalmak és az evilági élet egységes rendje.
Élete során ez a nép, a kölcsönös égi és földi rendet fenntartotta és folytatta, a születés és halál szent misztériumát felajánlotta Istenének.
Egy Istent vallott, esküdvén vért áldozott, gyermekeit megszentelte, táltosait beavatta, a harcot és küzdelmet tisztelte, ellenfeleit becsülte, halottait arccal a Nap felé temette.
Soha nem vágyott máséra, mindég csak a magáét akarta, becsülte és birtokolta!

A magyaroknak a szabad szellem és a szabad lélek fénykultusza mindennél fontosabb volt.

Névtelen forrásból közzétette: Virág Edit

Forrás: magyarkozosseg.net
Ajánlotta: Ballán Mária