Kép: Wikimedia Commons

Erdélyi görög bevándorlók késői leszármazottjaként 1825-ben született Somogy vármegyében. A családja meglehetősen előkelő volt, apja Somogy főügyészi posztjáig vitte. Fiatalemberként annak rendje és módja szerint Xántus János is kitanulta a jogot, és el is helyezkedett Kaposvár aljegyzőjeként.

A szék azonban nem tudott megmelegedni alatta, mert amint kitört a forradalom 1848-ban, ő szinte azonnal jelentkezett nemzetőrnek. Huszonhárom évesen, abban a korban, amikor a hozzá hasonló mai fiatalemberek a diplomamunkájukra készülnek, ő a pákozdi csatában tüzérként harcolt Jellasics bán csapatai ellen.

Jó katona lehetett, mert többször is előléptették, és mire 1849 februárjában fogságba esett, már főhadnagyi rangban volt. Betegség, kórház és fogolytábor következett, majd a szülei közbenjárására végre szabadon engedték. János azonban még mindig makacskodott: rögtön Prágába utazott, és magyar emigránsokkal bocsátkozott hazafias tárgyalásokba.

Az akkor csúcsra járatott diktatúra ezt nem tűrte, ezért megint elfogták, ezúttal börtönbe került. Innen megszökött, és kezdetét vette egy utazásokkal teli életút.

Amerika magyar vándora

Kezdetben menekült: egész Európán keresztülutazott, majd Londonban kötött ki, végül 1852-ben Amerikába hajózott. Bármiféle munkát elvállalt, amiért fizettek, meg kellett élnie valamiből. Aztán hamar talált magának állást: az épülőben lévő Saint Louis-i vasútvonal felmérési munkálataiban vett részt. Hamar kitanulta a mérnöki szakmát, és térképészeti felméréseket végzett, miközben barátságba került több indián törzzsel. Ebben az időben már elfojthatatlan szenvedéllyel figyelte az élővilágot. Bejárta a prérit, és megkezdte azoknak a gyűjteményeknek a felhalmozását, amik később Magyarországon is híressé tették. Mindent tanulmányozott és összegyűjtött, ami élt, mozgott és Európában ismeretlennek számított.

Mivel eközben meg is kellett élni valamiből, változatos munkákat végzett: tanított például a New Orleans-i egyetemen, majd szanitéc őrmester volt egy kansasi erődben. Mindenhol kereste az emigráns magyarok társaságát, Iowa államban például rátalált a magyarlakta New Buda településre is. Hatalmas területeken végzett térképészeti munkát, köztük az akkor még szinte ismeretlen vadonban, a Kaliforniai-félszigeten is.

Állatkert- és múzeumalapító

Eközben szünet nélkül küldözgette a gyűjteményeit haza, Magyarországra, ahol komoly tiszteletet vívott ki magának. 1859-ben, távollétében választották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé, ő pedig Amerikában is egyre komolyabb pozíciókat töltött be: az amerikai polgárháború idején az északiak egészségügyi alakulatának főparancsnok-helyettese lett, később pedig mexikói konzullá nevezték ki.

Itt azonban be is fejeződött pályafutása a hivatalos világban, mert megint felhorgadt benne a forradalmi hevület, és összeszűrte a levet egy mexikói lázadócsoporttal. Diszkréten eltávolították az állásából, és mivel az egészsége is meggyengült, hazajött Magyarországra.

Mire visszaérkezett, megint bejárta Európát, és különböző nagyvárosok állatkertjeit tanulmányozta. Itthon aztán felvetette, hogy Budapesten is jó lenne létrehozni egy ilyet, majd tevékeny részt is vállalt a városligeti állatkert létrehozásában, ő lett az intézmény első igazgatója.

Hatalmas utazásokat tett a Távol-Keleten egy osztrák–magyar expedícióval. Nemsokára azonban itt is gondot okozott hazafisága: az osztrák kutatók Bécsbe akarták küldeni az összegyűjtött mintákat, ezért Xántus saját szakállára folytatta az utat. Olyan tekintélyes gyűjteményt juttatott haza, hogy ebből alakult meg később a Néprajzi Múzeum.

Aztán egyszer csak véget ért ez a döbbenetesen aktív, kompromisszumot nem ismerő szabad élet. Hatvankilenc éves korában, mint akkoriban olyan sokan, tüdőgyulladásban halt meg. Sírja a Fiumei úti sírkertben található, nevét általa felfedezett őszirózsák, kolibrik, gekkók, valamint más pikkelyes hüllők is viselik, és a budapesti Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium is.

De miért hívják az indiánregények rajongói Old Shatterhand Gimnáziumnak?

Xántus még hosszú évtizedekkel a halála után is tudott meglepetést okozni!

Az indiánregény hőse

Valamikor az 1970-es években német és angol források is előálltak egy első pillantásra hihetetlennek tűnő elmélettel. Állítólag Karl May, a Winnetou és más kalandregények német szerzője róla mintázta a világhírű prérihős, Old Shatterhand alakját.

Korábban azt feltételezték, hogy az író önmagáról mintázta hősét, mivel a regényből kiderül, hogy Old Shatterhand német származású, és eredetileg Charlie-nak hívták, ami nyilvánvaló utalás a Karl névre – de az egybeesések itt véget is érnek. Ha viszont Xántus Jánost helyettesítjük be Karl May helyére, akkor sokkal több gyanús azonosságot találunk. A még zöldfülű Charlie a Saint Louis-i vasútvonal felmérésével kezdi a vadnyugati karrierjét, szintén összeismerkedik számos indián törzzsel, és bejárja a prérit. Ő is egyedi módon ötvözi magában a jellegzetesen intellektuális tudósfigurát a vadnyugati kalandor folyton úton lévő alakjával.

A legárulkodóbb jel azonban egy fegyver, a híres amerikai Henry-karabély. Ez az ikonikus ismétlőpuska volt az amerikai polgárháború egyi legfontosabb fegyvere, és a regénybeli Old Shatterhand is egy bizonyos Mr. Henrytől kapja meg a fegyver egyik prototípusát. Sokak egyértelmű bizonyítékot látnak abban a leletben, ami Gödöllőn került elő néhány évvel ezelőtt. Egy amerikai gyártmányú Henry-karabély, a zárborító lemezébe pedig a John Xantus név volt belegravírozva. A gyártmányt nem jelzi a puskacsövekbe általában belevésett márkajel, de a rajongók ezt további bizonyítéknak veszik, mondván, hogy ez a Henry-karabély éppen úgy prototípus lehet, mint Old Shatterhandé. A fegyver a győri Xántus János Múzeum gyűjteményében található.

Karl May mint Old Shatterhand, 1896

Egyes források szerint Karl May levélben kereste meg Xántus Jánost, és annak rendje-módja szerint engedélyt kért tőle, hogy róla mintázhassa meg a regénybeli figurát. Érdemes lenne utánanézni, hogy ez a levél – ahogy a városi legenda állítja – valóban megvan-e Drezdában, a Karl May Múzeumban. May könnyedén hozzáférhetett a jónevű világutazó útleírásaihoz, valószínűleg ismerte is némelyiket.Észszerű is lett volna felhasználnia őket, hiszen ő maga csak jóval a regényei megjelenése után látogatott el az Egyesült Államokba. 

Forrás: Képmás magazin