Hazafias jogászokból álló, a magyarság jogvédelmével 18 éve foglalkozó civil jogvédő szervezetünk, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat az alábbiakban foglalja össze álláspontját a 2022. február 24-én széles kiterjedést nyert, de korábban már évek óta fennálló orosz–ukrán fegyveres konfliktussal, a katonai cselekmények miatti menekülthelyzettel és mindezeknek a Kárpátalján élő őshonos magyar nemzeti közösségre gyakorolt hatásaival kapcsolatban.
1. Az orosz–ukrán fegyveres konfliktus és a menekülők helyzetének jogi megítélése
A nemzetközi jog szerint fegyveres erőszak alkalmazása az ENSZ Biztonsági Tanács felhatalmazásával vagy arányos és szükséges módon önvédelem körében lehet jogszerű. Ennek fényében a február 24-én indított orosz katonai művelet Ukrajna ellen – amennyiben az önvédelem körébe egyértelműen nem tartozónak minősül – nemzetközi jogot sért, mivel a háborút államok közötti viták rendezési eszközeként csak a fenti két kivétellel lehet folytatni.
A polgári lakosságot ért célzott támadásokat pedig semmi nem igazolhatja, bár az ilyen sajnálatosan tragikus támadásokkal kapcsolatban számos ellentmondásos hír lát rendszeresen napvilágot, ezért az elhamarkodott ítélkezés nem szerencsés és nem vezet minden esetben a valós tényeknek megfelelő eredményre. A felelősség kérdésétől függetlenül minden kioltott élet veszteség az emberiség számára, és együttérzés illet minden érintett üldöztetést, veszteséget szenvedőt.
Ugyanakkor attól sem lehet eltekinteni, hogy Oroszország évek óta számos – a nem kis részben a nyugati államok és Ukrajna miatt meghiúsult – diplomáciai erőfeszítést tett a tárgyalóasztal mellett. Annak érdekében, hogy meggyőzze az ukrán állami vezetőket és az őket – a demokratikus jogállami elvek érvényesülésének csekély szintje ellenére – pénzügyileg, katonailag, politikailag lényegében feltétlenül támogató nyugati államokat, illetve az USA, és a mögötte álló globalista körök világuralmi törekvéseinek szolgálatába állított katonai szövetséget, a NATO-t, hogy orosz önvédelmi érdekek miatt elfogadhatatlan Ukrajna NATO-csatlakozása, illetve az enélkül is évek óta folytatott felfegyverzése, továbbá a térségben amerikai csapatok állomásoztatása, nukleáris fegyverek telepítése.
Attól sem lehet eltekinteni, hogy a krími és donbaszi régiókban jelentős számban élő, önrendelkezés jogát a 2014-es népszavazásokkal gyakorló oroszok ellen – bár az ott élők saját állampolgárai – az ukrán állam 8. éve sokezernyi halálos áldozatot eredményező fegyveres támadásokat folytat és a létfenntartáshoz szükséges ellátásukat akadályozta. Emlékeztetünk arra, hogy 1999-ben a fegyveres erővel felgyorsított, önrendelkezés jogára hivatkozó koszovói albán függetlenségi küzdelem oldalára állt az USA és az EU-tagállamok többsége Szerbiával szemben. Olyan mértékben, hogy hetekig tartó bombázással kényszerítették rá a szerb államot, hogy lényegében feladja Koszovót, amely elvezetett ezen terület 2008-ban kikiáltott és ma már az ENSZ- tagállamok közel fele által elismert függetlenségéhez. Ezzel szemben a krími és donbaszi területek önrendelkezési döntéseit ugyanezen nyugati államok nem ismerik el és az ukrán állam területi integritása megsértésének tekintik, csakúgy, mint az itt élők védelme érdekében is fellépő oroszok katonai műveleteit.
Az előzményektől is függetlenül azonban lényeges kiemelni, hogy a fegyveres konfliktus mielőbbi befejeződése és a vitás kérdések diplomáciai eszközökkel való rendezésére irányuló érdemi tárgyalások mielőbbi megkezdése a térségben élő minden nép érdeke, így magyar érdek is, különös tekintettel a Kárpátalján egyre szorongatottabb helyzetben élő, 102 éve történt elcsatolása ellenére kitartó magyarokra is.
Ez különösen azért is magyar érdek, mert meg kell teremteni a szülőföldre való mielőbbi visszatérés feltételeit honfitársaink számára, akik többsége egyébként magyar állampolgársággal rendelkezik, dacára annak, hogy a magyar állampolgárság felvételében őket az ukrán állam évek óta akadályozni törekszik. Fennáll sajnos azonban a veszélye annak és kaptunk is már ilyen jelzést, hogy – csakúgy, mint ahogy a délszláv háborúk idején Délvidéken történt – az elmenekülő magyarok helyét Kárpátalján túli területekről érkező ukránok foglalják el, ez véglegesség esetén elfogadhatatlan és a nemzetközi jogba is ütközik.
Addig is azonban rögzíthető, hogy az Ukrajnát mint velünk szomszédos országot érintő fegyveres konfliktus miatt otthonaik elhagyására kényszerülő polgári lakosság (túlnyomórészt nők és gyerekek) ma már sajnálatosan több milliós nagyságrendű menekülése az első biztonságos szomszédos államokba, így hazánkba is a nemzetközi és hazai menekültjogi szabályok szerint a menekültekre vonatkozó szabályok alkalmazását indokolja. Éppen ezért helyeselhető, hogy a kormány és az állami szervek számos civil és egyházi karitatív szervezettel, illetve önzetlen segítséget nyújtó magyarok tízezreivel együtt karöltve megadják a menekültek részére a szükséges mindenoldalú segítséget.
Helyesnek tartjuk azt is, hogy a kormány nem járul hozzá fegyverek szállításához a konfliktuszónába hazánkon keresztül és elzárkózik minden olyan felelőtlen törekvéstől, amely hazánkat ebbe a fegyveres konfliktusba sodorná. Ugyanakkor a mostani események miatt különösen felértékelődik hazánk védelmi képességeinek utóbbi években történt, jelentős mértékű és folytatandó fejlesztésének nemzetvédelmi jelentősége. A nyugati államok által generált, Oroszországgal szembeni – több tekintetben is észszerűtlen, Európa számára önsorsrontó jellegű – szankciókkal és különösen a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű energiahordozókkal kapcsolatos hazai döntések terén csak a magyar érdekű megközelítés lehet a helyes, ebben a körben is minden külföldi nyomásgyakorlásnak ellen kell állni.
Csak remélni tudjuk, hogy a magyarok humánus segítségét és vendégszeretetét megtapasztaló ukrán emberek majd hazájukba visszatérve az ottani vezetésre nyomást gyakorolnak annak érdekben, hogy a kárpátaljai magyarok és ruszinok az őket megillető egyéni és közösségi jogaikat megmaradásuk érdekében gyakorolhassák. E körben helyesnek látnánk célzott tájékoztatás megadását részükre, hogy megismerjék a korábban ezer éven át a Magyar Királysághoz tartozott, a trianoni diktátummal 1920-ban elszakított Kárpátalja és az ott élő népek valós történelmét.
Arra ugyanakkor felhívjuk a figyelmet, hogy a menedékjogra való jogosultság megállapítása és a hazai közbiztonság fenntartása érdekében a keleti határon Ukrajnából belépők ellenőrzése, regisztrálása megkerülhetetlen állami feladat, mint ahogy azok kiszűrése is, akik visszaélni kívánnak a helyzettel.
Sokat elárul az EU szerveit irányító körök mögöttes szándékairól, hogy – a szolidaritás és felelősség általuk ezerszer hangoztatott elvei ellenére – eddigi ismereteink szerint pénzügyi segítséget nem adtak az érintett közép-európai tagállamoknak, így hazánknak sem a II. világháború óta a legnagyobb európai humanitárius válsághelyzet kezelése érdekében.
E körben kell rámutatni arra, hogy a mostani menekülthullámmal szemben a 2015. évtől kívülről gerjesztett bevándorlási válsághelyzet idején jogsértések sorozatán, a menedékjoggal való tudatos visszaélésen, szervezett bűnözés keretében virágzó embercsempészésen alapuló, hazánkat és egész Európát fenyegető jelenségről volt szó, amellyel szemben a nemzeti önvédelem minden lehetséges eszközét (határkerítés, jogi és élőerős határzár stb.) helyes volt bevetni és jelenleg is az. (Erről szól a 2015.09.04-i NJSZ közlemény: „Bevándorlási válsághelyzet: a magyaroknak is vannak jogai!”) Az Európai Unió külső határainak védelmét megvalósító magyar védekezés sok száz milliárdos költségeinek fedezéséhez sem járult hozzá az EU, ugyanakkor alaptalan jogállami bírálatot annál többet adott.
Ahogy akkor és korábban számos esetben a nemzeti jogvédelem eszközeivel léptünk fel a magyarok jogainak védelmezése érdekében, most is készek vagyunk szakszerű jogi segítséget adni együttműködő ügyvédjeink útján azon kárpátaljai magyar honfitársainknak, akik a háború vagy az ukrán állam kényszersorozása elől hazánkba menekültek és ezért – szemben a déli határaink felől agresszíven behatolni törekvő, szinte kivétel nélkül katonakorú férfiakból álló afrikai-ázsiai gazdasági bevándorlókkal – jogi értelemben valódi menekültnek minősülnek. Várjuk a jogvédelemre szorulók jelentkezését (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 30/549-4167) és olyan ügyvéd kollégákét is, akik hajlandóak ebben a munkában részt venni.
Tevékenységünkhöz számítunk magánszemélyek és vállalkozók erkölcsi és pénzügyi támogatására (NJSZ bankszámlaszám: 11600006-00000000-29912821), mivel széles hatókörű nemzeti jogvédő munkát csak ilyen forrásbevonással tudunk végezni.
A fegyveres konfliktus kitörése után szinte azonnal – másokkal együtt – pénzügyi támogatást adtunk élelmiszer- és ruha-segélyszállítmány civil segítséggel történt gyors eljuttatásához Kárpátaljára a mezőkaszonyi magyar közösségnek.
A „Minden magyar felelős minden magyarért!” elv jegyében hasonló cselekvésre ösztönzünk minden jó szándékú magyar polgárt és civil szervezetet, kiemelve, hogy ebben a nehéz helyzetben különösen nem szabad magára hagynunk a szülőföldjén maradó, életüket és személyes biztonságukat kockára tevő kárpátaljai testvéreinket, akiknek sok erőt és kitartást kívánunk ezúton is.
2. A fegyveres konfliktus és a kárpátaljai magyarok helyzete
A jelenlegi ukrán állam területének nagy részét más államok egykori, népek közötti történelmi konfliktusok sorozatával korábban érintett területeiből – közte a korábban a Magyar Királysághoz tartozott Kárpátaljából – alakították ki a XX. században a minden népet megillető önrendelkezési jog figyelmen kívül hagyásával. Ennek köszönhetően a mai formájában 1991-ben létrejött Ukrajna egy többnemzetiségű állam lett, népességének 30 százaléka (11,5 millió ember) nem ukrán nemzetiségű. Ennek ellenére az ott élő nemzetiségek (különösen több mint 8 millió orosz, lengyelek, magyarok, románok, bolgárok, örmények stb.) számára nemhogy az önállóvá válást vagy más államhoz való tartozás jogának meghatározását is jelentő külső önrendelkezést nem biztosította, de a föderális megoldást sem választották, illetve a nemzeti közösségként való megmaradást szavatoló valódi önigazgatás lehetőségét biztosító területi autonómia sem érvényesült.
Sőt különösen a nyugatbarát kormányok idején, de leginkább 2014 óta egyre kiszolgáltatottabb, jogfosztottabb helyzetbe kerültek az Ukrajnában élő nemzetiségek, köztük a legalább 150 ezres lélekszámú magyarság Kárpátalján.
A 2014-es Euromajdan puccsot követően egy olyan korrupt, etno-nacionalista önkényuralmi rendszer épült ki Ukrajnában, amely leginkább az oroszokat ellenségnek tekinti és amely állami programmá tette az ukránosítást. Ennek, a nemzeti kisebbségeket egyre jobban elnyomó politikának elszenvedői az erre semmilyen okot nem adó kárpátaljai magyarok is. Ezzel együtt ezt a – demokratikusnak nem igazán tekinthető – államot azonban az USA és szövetségesei, illetve az EU feltétel nélkül támogatandó partnernek tekintik, szemben hazánkkal, amely évek óta állandó, alaptalan és álcázott jogállami bírálatuk kereszttüzében áll.
Különösen visszás, hogy napokkal az EU-val 2017-ben kötött társulási megállapodás aláírása után fogadott el Ukrajna egy olyan oktatási törvényt, amely az 5. osztály után lényegében kizárta az anyanyelven való tanulás lehetőségét a nemzeti kisebbségek számára. Az ezt követő, szintén ukránosító célokat szolgáló nyelvtörvény, majd a folyamatosan erősödő, gyarapodó magyarellenes támadások (pl. a legnagyobb magyar szervezet, a KMKSZ székháza elleni robbantásos támadás) sem váltottak ki érdemi tiltakozásokat vagy intézkedéseket az EU részéről, annak ellenére, hogy a társulási megállapodásban Ukrajna vállalta a nemzetközi jog és az európai gyakorlatok szerint nemzeti kisebbségi jogok garantálását.
Nemzeti jogvédőként mi is szereztünk rossz tapasztalatokat e téren. 2017 őszén a Nemzeti Jogvédő Szolgálatnak a kárpátaljai magyarság jogi helyzetét kivizsgáló, jogvédő monitorozó körútját az ukrán állam kitiltásokkal (dr. Morvai Krisztina akkori független EP-képviselő és dr. Gaudi-Nagy Tamás NJSZ- ügyvezető beutazását tagadták meg egy 2014-ben politikai okból öt évre elrendelt, határon közölt kitiltás miatt) és nemzetbiztonsági megfélemlítéssel törekedett megakadályozni sikertelenül. Az ezt követően a budapesti ukrán követség előtt a jogtipró ukrán oktatási törvény és a kárpátaljai magyarok jogfosztottsága elleni tüntetésnek pedig a betiltását követelte az ukrán külügyminiszter, szintén eredménytelenül.
A magyar kormány helyesen lépett fel mindezen lépések ellen és blokkolta-blokkolja emiatt Ukrajna és a NATO közötti kapcsolatok bővítését a megszorító törvények visszavonásáig, azonban erre az ukrán állam nem volt hajlandó. Más kérdés, hogy Ukrajna már ekkoriban is együttműködött a nyugati katonai szövetséggel, fegyverszállítmányokat kapott az Egyesült Államoktól, nyugati kiképzők és katonai tanácsadók is működtek-működnek az országban.
A magyarságot ért jogfosztások ellenére az Alaptörvény D. cikkében rögzített kötelezettségének megfelelően a magyar állam hosszú évek óta stratégiai egészségügyi és oktatásügyi fejlesztéseket hajt végre – az ukrán állam helyett – a Kárpátalján élők életfeltételeinek javítása érdekében jelentős hazai forrásokból, amelyeket Ukrajna azzal „hálált meg”, hogy kitiltotta az ezzel foglalkozó magyar kormánybiztost.
Mindezek a körülmények rendkívül negatív hatással voltak a kárpátaljai magyarokra, de ennek dacára létszámuk nem csökkent számottevően. Ezt az állapotot súlyosbította a háború, amelyben – ahogy 2014-ben is – sorkatonaként kötelezi az ukrán kormány a magyar állampolgársággal is rendelkező magyar férfiakat is az oroszokkal szembeni háborúban való részvételre.
E helyütt kell megemlékezni arról, hogy Kárpátalja egy része 1938-ban az első bécsi döntés révén, majd a nagyobb része – éppen 83 éve – 1939. március 15–18. közötti hadműveletek révén visszatért a Magyar Királysághoz. A többségében – az ukránok által önálló nemzetiségnek máig el nem ismert – ruszinok és magyarok által lakott csodás, hegyekben, erdőkben és vizekben gazdag területet az 1947-es párizsi békediktátum a Szovjetunióhoz csatolta, majd a terület a Szovjetunió szétesése után az egyik békediktátum szerződő feleként sem szereplő frissen megalakult Ukrajnához került.
Ukrajnának tiszteletben kell tartania és végre kell hajtania a területén élő őshonos nemzeti közösségek egyéni és közösségi jogait garantáló kötelező európai normákat, amelyeket nemcsak a jogtipró oktatási és nyelvtörvénnyel, hanem a nemzetiségek, köztük a kárpátaljai magyarok szisztematikus és beolvasztási célzatú elnyomásával is megszeg. Addig nem lehet tagja az EU-nak és a civilizált európai nemzetek közösségének, amíg nem biztosítja a területén élő minden nemzeti közösség, így a kárpátaljai magyarok önrendelkezését.
Indokolt megoldási lehetőségként emlékeztetni az 1991-es kárpátaljai népszavazásra, amely Kárpátalja, ezen belül Bereg-vidéken élő magyar közösség számára széleskörű területi autonómiát javasolt bevezetni. Ebből még annyi sem valósult meg, hogy a választásokon önálló választási körzet legyen.
De a nemzetközi jog lehetővé tenné azt is, hogy az Ukrajna legszegényebb régiójának számító Kárpátalján elnyomottan és másodrangú állampolgárként élő magyar és ruszin polgárok egyébként – ENSZ-felügyelet melletti, természetesen ukránok részvételével is zajló népszavazáson – akár arról is dönthessenek, hogy milyen keretek között kívánnak élni.
Az orosz–ukrán fegyveres konfliktus kívánatos mielőbbi befejezése kapcsán csak olyan megoldás fogadható el magyar szempontból, amely megfelelő garanciákkal biztosítja az Ukrajna területén kisebbségben élő minden nemzeti közösség számára az önrendelkezést.
A mai nemzeti ünnepen az emelkedett emlékezés mellett különösen fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a nemzeti függetlenségünk és honfitársaink megvédése – éljenek bárhol – mindig komoly erőfeszítésekbe került, de a szabadságszerető magyar nemzet számára nincs is más választás. Erőt kell merítenünk bátor elődeink iránymutató példájából.
Lényeges most a felelős országvezetés nemzeti függetlenséget védeni kívánó és békét megőrizni akaró erőfeszítéseinek össznemzeti támogatása – indokolt esetben a jobbító szándékú kritika jogát gyakorolva – politikai beállítottságtól függetlenül, mivel a kormányzat az eddigiekben már bizonyította, hogy eltökélt szándéka, terve, cselekvőképessége, társadalmi támogatottsága és eszközei vannak a nemzet megvédésére.
Ebben, a magyarság számára sorsdöntő, kihívásokkal teli időszakban erőt, s hitet erősítő, emelkedett ünneplést kívánunk nemzeti ünnepünkön a határon inneni és túli minden jóakaratú magyar testvérünknek, kérve különösen kárpátaljai honfitársaink sorsának jobbra fordulását, Isten áldását és segítségét közös nemzetvédő küzdelmeinkhez.
Isten óvja és vezesse Magyarországot! Nem engedünk a magyarok jogaiból!
Budapest, 2022. március 15.
Honfitársi üdvözlettel:
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) nevében
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető
Forrás: Magyar Nemzet
Beküldte Antal Miklós