20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2013 június 01, szombat

Csendben visszavonulót fújt a Monsanto

Szerző: Bilkei Bora

Spanyolország, Portugália és Csehország kivételével az összes uniós országban megakadt a genetikailag módosított gabonákat előállító és azokkal kereskedő Monsanto óriásvállalat működése. A multinacionális óriás csendben arról döntött, hogy ezentúl nem költ újabb vizsgálatokra, fejlesztésekre, marketing stratégiákra, hogy elfogadottá tegye GM kukoricáját az elzárkózó európai piacon.

monsanto

„Európában a Monsanto csupán három országba szállít kukoricát, így a génmódosított takarmány aránya kevesebb, mint 1 százalék az egész kontinensen bevetett kukorica mennyiségéhez képest. Szabadföldi kísérletek csupán három országban zajlanak, így most már nem fogunk arra költeni, hogy megbarátkoztassuk a gazdálkodókat terményünkkel" – közölte Brandon Mitchener, a Monsanto európai és közel-keleti piacainak vezető munkatársa egy dániai jelentés kapcsán.

A cég igen nagy csöndben hozta meg a visszavonulásról döntését, sőt a vállalat azt sem tartotta fontosnak, hogy ezzel a nyilvánosság elé álljon.

„Döntésük egyáltalán nem meglepetés, amióta tudjuk, hogy a BASF leállt az európai biotechnológiai kutatásaival még 2012-ben és a Syngenta is hasonlóan döntött egy évvel korábban. Ez a folyamat az egész nemzetközi piacra komoly hatással lesz" – kommentálta az újabb kivonulást Klaus Sall MSc, aki több éve tanulmányozza a GMO iparral szembeni politikai megnyilvánulásokat és most stratégiai üzleti tanácsadóként dolgozik. Ő írta azt a dániai állapotjelentést is, amelyre a Monsanto európai vezetője is reagált.

A BASF, a Bayer és a Syngenta 2012-ben a génmódosított burgonya eladását adta fel, hasonló okokból, mint most a Monsanto - egyértelműen kijelenthetjük, hogy a csatát elvesztették az óriásvállalatok. Mindezek ellenére a zöldszervezetek továbbra is küzdenek a biotechnológiai agrovállalatokkal Európában, valamint a világ más részein is.

A Monsanto már 2011-ben elkezdett más területekre koncentrálni, miután érezte, hogy Európában igen nagy az ellenállás a génmódosított takarmányokkal szemben. Akkor úgy döntöttek, hogy inkább a hagyományos hibridekre összpontosítanak. A Monsanto ezen a területen évről évre növekedést ér el.

Bővebben >>>


Forrás: http://greenfo.hu/hirek/2013/05/31/csendben-visszavonulot-fujt-a-monsanto

Beküldte: Hajdu Éva

Hozzászólás  

+1 #2 A viszakozás valós háttere!Ignácz 2013-06-04 21:08
Bárki, aki úgy gondolta, hogy GMO élelmiszerek, és a Monsanto, különösen, hamis "összeesküvés" Sz@r figyelembe kell vennie az oroszokat, aki figyelmeztetett tegnap, hogy ha az Egyesült Államok nem hagyja abba, hogy támogatja a Monsanto és GMO programja, elindul a világháború .
www. godlikeproductions .com/forum1/message2248341/pg1
GMO élelmiszerek nem élelmiszer a szervezet nem tolerálja.
www. theburningplatform. com /? p = 55122
Tavaly Franciaország kiadott egy átfogó tanulmányt hatását mutató etetés rats GMO élelmiszerek. Monsanto mindig nem tette lehetővé tanulmányok nyilvánoságra hozását 6 hétig, így Franciaországban volt egy hosszabb tanulmány a szabályok ellen. Minden a patkányon igen nagy daganatok és a rák jelentkezett és nem tudtak járni, mert a lábuk túl rövid lett. Az eredmény - Oroszország megállít minden GMO behozatalt.
+2 #1 Hiszi a piszi!Norbert 2013-06-02 11:00
Picit ismerve ennek a maffianak a strategiajat,egy szavukat nem hiszem el.
Ha szepen nem megy majd becsempeszik!
Belekeverik a tobbi vetomag koze.
Aztan porzaskor majd a mehecskek elvegzik a piszkos munkat es a gazdak majd csodalkoznak mi a fene tortent a termenyukkel...
Megmondom a frankot,jomagam semmit nem veszek ami az usabol szarmazik!
Nehez idok jonnek rank olyankor amikor a palackozott vizrol is kiderul,hogy olyan adalekot kevernek bele mint a hamburgereikbe...

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló