Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága ma folytatta a Juhász Imre és Hahn-Seidl Alida petíciója alapján indított eljárást a magyarok azóta is büntetlen megkínzását, meggyilkolását, deportálását s vagyonától történő megfosztását lehetővé tevő Beneš-dekrétumok EU jogba ütközéséről. Ezen kívül ma volt az első tárgyalása a Dr. Lomnici Zoltán és Gubík László kérelmezők által benyújtott petíció alapján a kettős állampolgárságot tiltó s a jogszabály következtében a felvidéki magyarokat szlovák állampolgárságuktól megfosztó jogszabálynak, illetve a megfosztás következményeinek az EU szabályai, jogrendje tükrében. Az ülésen természetesen részt vettem, s több ízben felszólaltam a következő tartalmakkal.
Először is tiltakoztam az ellen, hogy a fenti két témában a Bizottság zárt ülést tartson. Rámutattam: emberi jogokkal és általában joggal, jogérvényesítéssel kapcsolatban a nyilvánosság és a közvetlenség elvének alkalmazása igen fontos. Az EU által sokat hangoztatott "transzparencia", azaz a döntési folyamatok átláthatóságának elvével is ez volna összhangban.
Megosztottam a bizottság tagjaival azt a tapasztalatomat is, hogy az emberi jogi jogsértések súlya mindig valódi emberek valódi történetein keresztül érthető meg igazán.
Ezért is lett volna fontos, hogy például a 101 esztendős felvidéki magyar tanárnő közvetlenül mondhassa el, hogyan hatott rá, hogy megfosztották állampolgárságától. Arra az érvelésre, miszerint a zárt ülést azért kell elrendelni, mert a pártokat képviselő koordinátorok így rendelkeztek - rákérdeztem, hogy a jövő hónaptól folyhat-e esetleg az egész Európai Parlament munkája zárt ajtók mögött, ha a párt-koordinátorok éppen úgy döntenek. A zárt ülés elrendelése elleni tiltakozásképpen TRANSZPARENCIA? – feliratot helyeztem el asztalomon. Megdöbbentett, hogy felvidéki magyar honfitársainkat, akik a jogfosztottságukat panaszló plakátokat mutattak fel a teremből történő kiküldésükkor, az őrök fizikailag megtámadták, a transzparenseiket kezükből kitépve akadályozták a szabad véleménynyilvánításban, miközben a levezető elnök követelte, hogy az eseményt rögzítő kamerát kapcsolják ki. Hangot adtam megdöbbenésemnek, s annak, hogy lám ez az európai uniós demokrácia és szólásszabadság.
Az ügy érdemét tekintve felszólalásom lényege a következő volt. A megszólaló szlovák nagykövet, valamint az Európai Bizottság álláspontja szerint Szlovákia EU csatlakozásakor jogrendszerét az Unió arra hivatott szervei alaposan átvizsgálták és nem találtak kivetnivalót a Beneš-dekrétumok ellen. Ezzel kapcsolatban rámutattam, hogy a szlovák parlament 2007-ben hozott határozatot arról, hogy a Beneš- dekrétumok hatálya változatlanul fennáll. Tekintettel arra, hogy Szlovákia 2004-ben lépett be az Unióba, értelemszerűen nem vizsgálhatták ezt az elemét a szlovák jogrendnek.
Márpedig a 2007. évi határozatával a szlovák parlament nem kevesebbet mondott ki, mint hogy Szlovákia (mint EU tagállam) jogelveinek, értékrendjének változatlanul része a kollektív bűnösség elvének elfogadása, s a kollektíve bűnösnek tekintettek vagyonának elvonását változatlanul elfogadhatónak, elvben helyesnek találja. Hasonlóképpen szerves része jogelveinek és jogpolitikájának, hogy a kollektíve bűnösnek gondoltak megfoszthatóak állampolgárságuktól (talán ez van a nemrégi állampolgársági törvény mögött is...?), illetve otthonaikból, szülőföldjükről kitaszíthatóak, deportálhatóak.
Mi több, 2007-ben Szlovákia megerősítette: a magyarok sérelmére elkövetett kínzásokat, ölési cselekményeket ugyan emberiség elleni bűncselekményeknek tekinti a nemzetközi jog, de azok immáron örökre büntetlenek maradnak – szemben más háborús és emberiség elleni bűncselekmények elkövetőivel, akiket változatlanul világszerte üldöznek, a magyarokat gyilkoló és kínzó bűnelkövetők egyszer s mindenkorra mentesülnek a felelősség alól. Ezen kívül megerősítette, hogy az etnikai tisztogatás adott esetben elfogadható magatartás lehet egy állam részéről.
Mint rámutattam, az Európai Parlament feladata most az, hogy eldöntse: összeegyeztethetők-e a szlovák jogrendnek ezek az elemei az uniós joggal, amelynek része egyebek mellett a jogállamiság elve és az emberi jogok védelme. Örülök annak, hogy a Bizottság az ügyet nem zárta le, bármennyire is követelték ezt szlovák részről, illetve az Európai Bizottság, valamint néhány más EP képviselő részéről – hanem az "akta nyitva marad", s következő lépésként kikérik két másik szakbizottság álláspontját is. Minél több helyen és minél többször mondhatjuk el a magyarok jogfosztására irányuló Beneš-dekrétumok hatályban tartásának égbekiáltó gazságával kapcsolatos érveket, annál kevésbé lehet tovább védeni a védhetetlent.
A második tárgyalt témával, az állampolgárság ügyével kapcsolatban a kérelem elutasítását követelők azzal érveltek, hogy az állampolgárság kérdése, annak feltételei és szabályozása kizárólagos tagállami hatáskörbe tartozik. Ellenérvként rámutattam, hogy maga a petíció kiváló és meggyőző jogi érvelést tartalmaz, amelynek lényege a következő. A szlovák alkotmány úgy rendelkezik, hogy akarata ellenére senki nem fosztható meg állampolgárságától. Létezik azonban egy másik, az alkotmánynál alacsonyabb rendű jogszabály, amely viszont kimondja, hogy a kettős állampolgárság nem megengedett, aki felveszi másik állam állampolgárságát, elveszíti a szlovákot. A két szabály látványos és nyilvánvaló ellentétben áll egymással.
Elvárható egy EU tagállamtól, hogy polgárai bízhassanak alkotmányuk tartalmában és szavában, s annak szem előtt tartásával hozhassák meg döntéseiket. Ez esetben ez nem így van. Éppen ezért is került a kettős állampolgársággal kapcsolatos jogszabály az alkotmánybíróság elé. Nem egyeztethető össze az Unió jogrendszerével, különösen a jogállamiság elvével és az emberi jogok védelmével, hogy egy látványosan alkotmányellenes jogszabály alapján a legalapvetőbb jogainak egyikétől, az állampolgársághoz való jogától legyen megfosztva a polgár, mégpedig olyan eljárásban, ahol semmiféle jogorvoslatra nincs lehetősége.
Furcsa volt egy ilyen mélyen érzelmi kérdésben száraz jogi érveket hangoztatnom, de úgy tűnik, nem volt haszontalan, mert az aktát ebben az ügyben sem zárták le, hanem az eljárást felfüggesztették a szlovák alkotmánybíróság döntéséig. Ez természetesen nem az ideális megoldás, de "aki időt nyer, életet nyer" – s ahhoz képest, hogy az Európai Bizottság és számos EP képviselő a kérelem azonnali elutasítását javasolta, ez az eredmény még mindig sokkal jobb. Ezzel a témával kapcsolatban is minden lehetséges fórimon tovább kell harcolnunk. A besimulás és minden áron való kompromisszumkeresés helyett ezúttal mi magyarok kemény és határozott hangot ütöttünk meg, s ragaszkodtunk a jogainkhoz. Csak ez működik!
Brüsszel, 2013. május 27.
Morvai Krisztina
Európai Parlamenti Képviselő Függetlenek Csoportja
Magyar Kálvária 1945 - 1948 - Felvidék - kitelepítések → videó
Beküldt: Kunavar