Előzmény I.: “Tisztelt Honfitársam, tisztelt Orbán Viktor!” – Egy délvidéki asszony levele a magyar miniszterelnöknek
Tisztelt Honfitársam, tisztelt Orbán Viktor!
Remélem, nem lepődik meg a megszólításon, hiszen nemrég levelet írt nekem a népszavazással kapcsolatban. Október 2-án Önnek volt szüksége rám, most hallgasson meg engem is.
Írta, hogy a népszavazás tétje, hogy a fejünk fölött senki sem hozhat döntést abban, hogy kivel akarunk együtt élni, és kivel nem. Most, hogy a fejem felett repked Budapestről Nišbe, eszembe jutott ez-az. Remélem, hogy a magyar és szerb miniszterek kétoldalú találkozóin a vajdasági magyarokról is esik szó. Hogy az a több száz üzletember, aki a Nišben megrendezendő üzleti fórumon jelen van, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az egészségügy, a vegyipar, az építészet, az energetika, a környezetvédelem, a megújuló energiaforrások, a gépipar, a textilipar, a bútoripar, valamint az információs és kommunikációs technológiák területéről, a vajdasági magyaroknak is ad munkát. Itt fektet be, ezzel is segítve rajtunk. Tudja Ön, hogy mekkora a munkanélküliség? Hogy hány értelmes magyar gyereknek beázik a cipője? Hogy jelen pillanatban is hányan fáznak, miközben Ön a niši tiszti klubban izzad? Hogy sok ember másnapos kenyeret vesz, mert az olcsóbb, mert nincs pénze frissre? Hogy hányan éheznek, miközben Önök a svédasztalról csemegéznek?
Előttem a levele. Benne a szöveg, hogy soha nem látott bevándorlási válsággal állunk szemben. Itt, a Vajdaságban meg soha nem látott szegénységgel. A mi válságunkat nem Brüsszel rossz politikája idézte elő, hanem az ember, akivel most éppen vacsorázik. Igaza van, elhibázott politikai döntések miatt emberek hagyják el szülőföldjüket, és veszik az irányt Európa felé. Nem csak Szíriából, Pakisztánból, hanem az Ön magyarsága is a Vajdaságból, Magyarországról. Azért mennek, mert vezetőink felelőtlen ígéreteket tesznek. Olyasmit ígérnek, amit lehet, hogy nem is szabad betartani. Ezzel becsapnak bennünket. Vezetőink elhibázott politikája kockára teszi kultúránk jövőjét, mindennapjaink biztonságát, hazánk gazdaságát. Hazáink gazdaságát. Köszönet, hogy magyar állampolgárságot adott, így lehetőségünk van elmenni.
Azért beszélek hazáinkról, mert én Szerbiát és Magyarországot is a hazámnak tekintem. Itt sem, és ott sem vagyok otthon. Pedig magyar vagyok. Szerbiában élő magyar. Aki magáénak érzi mindkét himnuszt, de énekli a székelyt is, mert nekünk, vajdaságiaknak nincs ilyenünk.
Azt kérte tőlem, hogy mondjak nemet a kényszerbetelepítésre. Én arra kérem Önt, mondjon nemet a hamis ígéretekre, a valóságtól elrugaszkodott politikára, mert ezzel tönkretehetjük a magyar nemzet, gyermekeink jelenét és jövőjét. Igaza van, ez így nem mehet tovább. Mi, vajdasági magyarok nagyon jól tudjuk, mi a tét. Tudjuk, milyen az, amikor megváltozik falvaink, városaink etnikai, kulturális és vallási összetétele. Tudjuk, milyen az, amikor betelepítenek hozzánk koszovói embereket.
A vajdasági magyarok számíthatnak Önre?
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenem! A Vajdaságot sem. Kérem, mesélje ezt el barátainak, ismerőseinek is!
Üdvözlettel,
Egri Emma
valahonnan a Vajdaságból
Előzmény II.: „Tisztelt Orbán Viktor!” – Egy délvidéki asszony válaszlevele a magyar miniszterelnöknek, ismét
Tisztelt Honfitársam! Tisztelt Orbán Viktor!
Remélem, nem lepődik meg a megszólításon, hiszen megint levelet hozott a postás. Ön írta nekem. Ismét szüksége van rám. Az első megkeresése óta egy év sem telt el, akkor ÍGY válaszoltam.
Rögtön a levele elején tudatja, hogy már hét éve a magyar nemzet részévé váltam hivatalosan is. Ez nem csak gesztus, egy megkésett jóvátétel, hanem egy mindennapi cselekvés, hogy közösen alakíthassuk a sorsunkat.
Ön már alakította az enyém azzal a cselekedetével, hogy Vučić mellé állt áprilisban a szerbiai elnökválasztáson. Tudom én, hogy a délvidéki magyarok miatt pusziszkodnak. Ez a mi érdekünkben történik, hogy ne bántsanak bennünket, hogy nekünk jó legyen. Hogy megőrizzük a belpolitikai stabilitásunkat. Hogy a magyar közösség érvényesítse érdekeit. Blablabla.
Nem hiszem, hogy nem ismeri az elnökünket. Elég régóta politizálnak mindketten. Ismernie kellene még abból az időből, amikor nekünk szendvicseket kínáltak, hogy kitartsunk a magyar határig.
Meg az 1999-es tájékoztatási miniszteri hazugságairól. Akkor haltak meg a belgrádi televízióban az újságírók, mert nem szóltak nekik, hogy bombázzák az épületet. Meg már akkor hozott egy törvényt, ezzel befellegzett a sajtószabadságnak. Mindent megtett, hogy az ellenzéki sajtót ellehetetlenítse. Ezt most is folytatja. A róka csak a szőrét változtatja, de nem a természetét.
Tudjuk mindketten, hogy a Szerb Radikális párt, melyben Vučić is politizált, magyarellenes volt. Ezért is döbbentem meg, amikor megláttam a választási szórólapokon a „mesterhármast”. A Vučić-Pásztor-Orbán triót.
Majdnem olyan vicces, mint amikor Sláger Tibó és Bunyós Pityu együtt vigad Fásy Ádámmal. Nem is tudom, van-e ilyen a világon, hogy egy kampányban az elnökjelölt szórólapján egy másik ország miniszterelnöke is látható… Mellette meg ott a szöveg: „A mi jelöltünk Szerbia össz lakosának elnöke lesz.” Bár ne lett volna… Az, hogy Szijjártó szerbül beszélt a belgrádi kampányrendezvényen dicséretes, de nem értem, hogy minek kellett? Mocskos dolog a politika. Mocskos volt a kampány is. Ön is részt vett benne.
Azután ahogy illik, gratulált Vučićnak az elnökválasztáson elért magabiztos győzelméhez. Lehet, hogy csak nekem, aki itt élek tűntek undorítónak nyálas szavai. „Meggyőződésem, hogy a tegnapi kimagasló eredmény kormányfőként végzett munkájának egyértelmű elismerése. Az Ön vezetése alatt Szerbia a regionális stabilitás meghatározó szereplőjévé vált, és jelentős lépéseket tett az európai uniós tagság megszerzése felé, amelyhez hazánk továbbra is biztosítja a folyamatos politikai és szakmai támogatást.” Azután eljött személyesen is gratulálni a beiktatásakor. Ez az igazi barátság! Meg egy korábbi nyilatkozatában csupaszív, érző embernek nevezte kedves Ácót. Itt most két (vagy több) sor cifra káromkodás következik…
Egyik hazámban is, meg a másik hazámban is sakk matt helyzet van. Nincs ellenfelük sem Önnek, sem Vučićnak. A hatalomhoz közel állók gazdagodnak itt is, ott is. Nekem egyikük sem beszéljen a demokráciáról, a sajtószabadságról. Beszéljünk inkább a megalázásokról, az iskolák megszüntetéséről, a kilátástalanságról, a munkanélküliségről, a fizetések csökkentéséről, a kizsákmányolásról, az elvándorlásról…
Én nem kértem, hogy így álljon ki mellettem. Szándékosan vagy nem szándékosan, de rosszat tett nekünk.
Tudom, hogy többször nyilatkozta, hogy milyen fontos a gazdasági, oktatási és kulturális fejlődésünk itt a Délvidéken, és hogy Magyarország és Szerbia együttműködése folyamatosan felfelé ível, de akkor is… Mit ígér nekünk itt a jövő? Semmi jót. Már régen beborult.
Biztosan köszönik azok a vajdasági magyar emberek, akiknek jutott az 50 milliárdos gazdaságfejlesztési csomagból. Biztosan jó helyre került az ebből befolyt adó is a szerb kasszában. Köszönjük a beiskolázási segélyt is.
Mit vár tőlem? A magyar állampolgártól? Azt írja, hogy cselekedjek. Szavazzak. Számít rám. Az anyaországiak szidnak, mint a bokrot, hogy mi beleszólásom van nekem az ottani politikai helyzetbe, az ő jövőjükbe, mikor nem is élek ott, nincs is valódi rálátásom a dolgokra… Ez nem úgy működik, hogy úgy üzletelünk az állampolgársággal, mint a piacon a kofák a krumplival. Köszönöm minden magyar politikai pártnak, aki megszavazta az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló törvényt. Köszönöm, hogy Magyarország miniszterelnöke megtisztel a bizalmával. Felnőtt vagyok, tudok dönteni.
Megkérhetném, hogy nekem a jövőben ne küldjön levelet? Az adófizetők pénzét hasznosabb dolgokra is fordíthatja.
„Tisztelt Orbán Viktor!" – Egy délvidéki asszony harmadik válaszlevele a magyar miniszterelnöknek
Tisztelt Honfitársam!
Levelezgetünk, levelezgetünk… Már a harmadik levelét küldi nekem. Én meg jó kislányhoz illően válaszolok. Mert húzza a nyelvem…
Azért ír nekem, mert december hónapban letette az állampolgársági esküt az egymilliomodik új magyar állampolgár. Szép szám. Külön öröm számunkra, hogy egy délvidéki, gunarasi fiatalember és családja tehette le ünnepélyes keretek között az állampolgársági esküt Budapesten, a Sándor-palotában. Magyarok. Külhoni magyarok. Magyarok az őseik, magyar iskolába jártak, magyarul beszélnek a mindennapokban. Magyarul gondolkodnak, magyarul álmodnak. Szorgalmasan dolgoznak, nevelik a gyerekeiket. Nem akarnak innen elmenni. Egy tanyán élnek, etetik az állatokat, művelik a földjeiket. Jó emberek. Megjelentek a tévében, az újságok címlapjain, most meg még az Ön levelében is.
Az írja, hogy mi, magyarok nagy lehetőség előtt állunk. A szűkösség évei után most a növekedés, a gyarapodás és a nemzeti büszkeség korszaka következik. Meggyőződése, hogy nemcsak Magyarországon, hanem az egész Kárpát-medencében magyar nyelven írják a jövőt. Optimista hozzáállása van, nem vitás.
Mi már itt, a Délvidéken megéltünk jó pár szűkös évet. Most jelen pillanatban Budapest felől Orbán-erejű szél fúj, Belgrád felől meg érkezik a Farkasordító hideg.
Ez a kettős éppen a fejünk felett találkozik. Van itt minden, front, ciklon, anticiklon. Mindez idegességgel, ingerlékenységgel, fejfájással jár. A tüneteket nem mindig tudjuk csillapítani. Még nem érkezett meg a gyógyszer. Elégedetlenkednek sokan a közösségi oldalakon, a fodrásznál, a munkahelyükön, azután meg, ha lehetőség mutatkozik változtatni a dolgokon, akkor behúzódnak az egérlyukukba, és elfogyasztják a kapott szendvicsüket. A gyarapodásra ilyen körülmények között nem is gondolnak. A már meglévő éhes szájakat is nehéz etetni. Minimálbérből lehetetlen. A magyar-magyar kapcsolatok az egekben vannak, soha nem voltak még ilyen jók, mondják. Más a valóság, tájékozódjon egy kicsit tisztelt Honfitársam… Kérdezzen rá a magyar nyelvhasználatra, a magyar nyelvű tagozatok állapotára, a Nemzeti Tanácsok hatásköreire, az egyetlen magyar nyelvű napilapunk tájékoztatására, a délvidéki magyar emberek mindennapi harcaira… A büszkeségüket sokan feladták. Beálltak a sorba. A bólogatók sorába. Sokan kiléptek, elmentek külföldre. És még maradtak, akik itt akarnak élni, itt szeretnének boldogulni. És néha hallatják a hangjukat…
Harmadszor kéri, biztat, hogy éljek a demokratikus jogommal, és vegyek részt a magyar országgyűlési választásokon. Döntsünk közösen, írja, és még azt is, hogy számít rám. Harmadszor is elmondom, hogy tudom a dolgom. Van magamhoz való eszem…
Tisztelettel,
Egri Emma, valahonnan a Délvidékről
Forrás: delhir.info