Egy leállított tudományos kutatásról.

Kik a Basarabok? 

Izzadnak a Románok! avagy ungrovlachia túl beszédes neve

Nem kell túl sok ismeret ahhoz hogy rájöjjünk mit is jelent ez az elnevezés. Ungrovlachia azaz Magyaroláhia, vagyis egy olyan magyar terület, melyre oláhok költöztek. Keressetek rá, érdekes olvasmányok találhatóak ezen a néven.

Vicces nem? Nekik nem.

Izzadnak is az oláhok rendesen, így biztos ami biztos gyorsan át is nevezték Ungrovlachiát cári Romániának, viccet félretéve Románországnak.

Az még csak hab a tortán hogy mikor már körvonalazódni látszott hogy a nagy román uralkodó dinasztia vagyis a Basarab család nem is román volt gyorsan leállították a további kutatást. Ekkora bukást nem engedhet meg az így is recsegő ropogó román történelemtudat. Ha tudományosan is bizonyosságot nyer mindaz, melyet egyébként tudunk hogy a román uralkodócsalád kumán vagyis kun származású volt, összeomlana a román világ.

így 2012-ben le is állították a további kutatásokat, hogy mentsék az eddigi menthetőt.

" Egy leállított tudományos kutatás

Az új kulturális miniszter, Puiu Haşotti (képünk) 2012. június végén leállíttatta azokat a régészeti feltárásokat, amelyek célja a Basarab-dinasztiához tartozó havaselvi vajdák származásának megállapítása. A miniszter álszent módon sírgyalázást emleget." (részlet a forrásban megjelölt cikkből) (forrás)

"Nagyon röviden nézzük a terület névtörténetét az ezredfordulótól. Előtte természetesen Etelköz magyari népei lakták e területeket: 1) Besenyőország: a 894-902. évi magyar honegyesítést követően 1070-ig; 2) Kunország: a XI. századtól a kunok és az úzok uralják a területeket. 1227-től IV. Béla magyar király felveszi a Rex Cumanie, Kunország királya címet; 3) Ungrovlachia (Ungro─Vlachia) 1324-ben még magyar hűbéri terület, élén I. Károly Róbert király Basarab vajdája áll. 1330-ban a poszádai csatától számítják a havasalföldi román történelmet. " (Forrás)

Forrás: nimródnépe.blog.hu/
Ajánlotta: Áldás rád

A cikk 2012-06-24 böl:

Kik a Basarabok?

Az új kulturális miniszter, Puiu Haşotti (képünk) 2012. június végén leállíttatta azokat a régészeti feltárásokat, amelyek célja a Basarab-dinasztiához tartozó havaselvi vajdák származásának megállapítása. A miniszter álszent módon sírgyalázást emleget.

Arra is hivatkozik, hogy elődje csak a sírok régészeti feltárására adott engedélyt, de a DNS-vizsgálatra már nem. Lehet, hogy a tudomány számára jelentős a DNS-minta vétele – mondja, de a Havasalföld uralkodói iránti tiszteletből ezt nem fogadhatja el. Az a fontos, hogy ezek az uralkodók a nemzeti történelem részei, semmi jelentősége nincs annak, hogy azok kun származásúak voltak-e, vagy sem.

Mielőtt Puiu Haşotti közbelépett volna, Florin Scărlătescu építész, a Curtea de Argeş-i múzeum igazgatója úgy nyilatkozott: a Szent Miklós-templomi kutatáso­kat a 2012/142-es számú engedéllyel a Kulturális Minisztérium hagyta jóvá. A feltárásokat a Román Akadémia megbízásából a bukaresti Vasile Pârvan Régészeti Intézet régészei végzik. Vladislav sírjának felnyitására 2012. június 28-án került sor. Megtalálták I. Vladislav vajda maradványait, akit az utókor Vlaicu vajdaként ismer Alexandru Davila hasonló című színdarabja nyomán. A sírban csontmaradványokat, ing-, ruha- és bőrszíjdarabokat, gombokat és egy diadém húsz gyöngyét találták.

A miniszteri tiltás megakadályozza a régészeti feltárások legfőbb célját, a DNS-vizs­gálatok számára szükséges mintavételt. Az Alexandru Simion által vezetett kutatócsoport a Román Akadémia és a Világörökség égisze alatt szeretné feltárni nemcsak I. Vladislav, de más vajdák, köztük Mircea cel Bătrân, Matei Basarab, Radu de la Afumaţi (és mások) sírjait is. A DNS-minták laboratóriumi vizsgálatát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudomány­egyetemen, illetve különböző európai tudományos központokban, így a Cambridge Egyetemen, valamint Hollandia, Spanyolor­szág hírneves egyetemein végeznék.

Bukaresti emlék

Amikor a miniszter leállíttatta a szakemberek kutatómunkáját, e sorok írójának eszébe jutott 1990. szeptember 9-e, amikor a történelem szakos megyei tanfelügyelőket Bukarestbe hívták a történelemoktatás kérdésének megvitatására. A legtöbb ide érkező abban reménykedett, hogy a diktatúra után pozitív változások következnek.

A tudományos akadémia részéről az előadást Florin Constantiniu tartotta. Két órán keresztül európai szinten ismertette Románia újkori történelmét. Ezt a korrupció, a hatalom visszaélései, a tolvajlás szintje alapján korszakolja. Eszerint Alexandru Ioan Cuza alatt sokat lopnak, utána még nagyobb mértékben, „boiereşte", „ţigăneşte" stb. Amikor befejezte az előadást, vártam a kitörő tapsot, de inkább döbbenet uralkodott. Majd felvetődött a valós történelem megírásának és oktatásának kérdése. Az elején még úgy tűnt, hogy mindenki egyetért abban, véget kell vetni a propagandaszintre süllyesztett román történelemoktatásnak. Több bátortalan gondolat hangzott el, azonban hamarosan azok vitték a szót, akik úgy vélik, hogy nem lehet a történelmet egykönnyen megváltoztatni. Na, nem azért, mert nem ismert a valós múlt, hanem azért, mert az nem szolgál nemzeti érdekeket. A hangadók némelyike, köztük Ioan Scurtu történész is felteszi a kérdést: mi lesz, ha ezek („ăştia"), illetve az ellenségeink („duşmanii noştri") kihasználnák ezt?

Nos, számomra ekkor világossá vált, hogy a parancsuralmi rendszer felszámolását nem fogja követni a történelem újraértékelése, tudományos alapokra helyezése. Azonban örömmel tapasztalható: 2012-ben – a románság szélesebb látókörű rétegeiben – már kialakulóban az igény a történelmi múlttal való szembesülésre. Ezt bizonyítja az, hogy a régészeti kutatásokat több romániai kulturális szervezet is felkarolja. Lucian Boia professzor Történelem és mítosz a román köztudatban című könyvében rámutat arra, hogy „a román történetírásban olyan kritikai felülvizsgálat szükséges, amely nem kerülheti meg a képzelet és a történelem közti viszony kérdését".

Sarmisegetusa fontosabb

Huszonkét évvel a kommunizmus bukása után, az információ szabad áramlásának idején a kun, illetve a kun származású vajdák sírjainak feltárása, a DNS-vizsgálatok megakadályozhatók, mert a nacionalista politikai elit nem hajlandó lemondani az imaginárius múltról. Jelképes értelmű az is: épp e napokban jelenti ki a miniszter, hogy jelentős összeget biztosított a dák-római kor régészeti feltárásaira és azok megőrzésére. Tervezi azt is, hogy két-három héten belül személyesen látogat Sarmisegetusára, ahol valóságos rablás („jaf"), fosztogatás történik. Ezt mi sem vonjuk kétségbe, de azt, hogy a román történelemhez nem kapcsolható régészeti kutatások fontosabbak lennének, mint a XIV–XVI. századi valós román történelem feltárása, aligha hisszük.

A miniszter Histrián tartott régészeti konferencián említi, hogy továbbra is támogatja a régészeti kutatásokat. Tervbe veszi, hogy olasz szakembereket hív a romániai műemlékek restaurálására. Ezek alapján nem állítható, hogy ne értékelné a régészet és a műemlékvédelem szerepét. Alig pár napos regnálása során tesz-vesz, tervezget, pénzt is teremt a „dák-római" származtatás mítoszának és a képzeletbeli őstörténet ápolására, miközben elzárkózik, illetve megtiltja a tényleges román történelmi múlt feltárását. Miért? Mert számára és tanácsadóinak hasznosabb a 800 éves történelem tagadása, mint a mítosz, mert az utóbbi a románok több ezer éves ősiségét „bizonyítja" Erdélyben és Románia területén.
Nem hisszük, hogy a románságnak azok tesznek jót, akik továbbra is kitalált őstörténethez ragaszkodnak. Csak remélni tudjuk, hogy azok a román régészek, történészek, akik elindultak a valós történelem feltárásának útján, nem fognak megtorpanni.

Két nép és két vallás

Domokos Pál Péter A moldvai magyarság című munkájában írja, hogy Sándor vajda halála után „özvegye, Dobokay Klára a katolikus hitterjesztés gondozója, védelmezője volt, és az maradt egész életében. 1370-ben V. Orbán pápa levélben köszönte meg neki, hogy édesleányát, Annát, a bolgár cárnét a tévelygésből a katolikus hitre visszahozta, és szorgalmazta, hogy mostohaleányát, Ancsát, a szerb cárnőt is térítse meg, amint már oly sokakat visszahozott az üdvözítő hitre." Megállapítható, hogy Vladislav mostohaanyja hitbuzgó római katolikus magyar asszony. Vladislavot is katolikusnak keresztelik, mert 1325 táján a kun vezetőréteg katolikus vallású. Az első ortodox püspökséget 34 évvel később hozzák létre. Vladislav nagyapja és dédapja, tehát Basarab és Toktemir is katolikus. Ugyanígy katolikusnak keresztelik az apját, Sándor (Nicolai Alexandru Basarab) vajdát is. Ez nem képezheti vita tárgyát, amint az sem, hogy a Vladislav vezette állam népességének nagy többsége, mely a Balkán-félszigetről telepedik át a Duna bal partjára, ortodox. Így érthető az is: már Vladislav apja, Sándor is arra kényszerül, hogy népének ortodox püspökséget alapítson.

Úgy tűnik, hogy Sándor vajda is szimpatizál az ortodoxiával. Kétarcú egyházpolitikát folytat. Ő alapítja 1359-ben az első ortodox püspökséget, és ő telepíti le a konstantinápolyi pátriárka küldöttét, Hyakinthost, aki „Ungrovlachia metroplitája" lesz. A vajdaság nevével kapcsolatban Thesszália prefektusa, Angel Joann egy korabeli (1343) egyházi rendeletében írja, hogy „Valahia de acum se numésce Ungrovlachia, ca să se deosebescă de cea din Thessalia, adecă de Moglene". Ennek magyar értelme: Valahiát Ungrovlachiának azért nevezik, hogy megkülönböztessék a thesszáliai Moglene tartománytól. E pár sor is egyértelműen mutat arra, hogy a Balkánról vándormozgalommal északra ke­rült románokat megkülönböz­tetik a „Mog­lene"-ben maradtaktól. Robert Roesler pedig úgy véli, hogy a vajdák a magyar királyok tisztviselői voltak, a vajdai megnevezés nem jelöl „önálló uralkodót".

Vladislav katolikus gyökerei és neveltetése ellenére is ortodox uralkodó. Amikor édesapja, Sándor vajda létrehozza az első román ortodox püspökséget, akkor ő középkorú ember. Mivel a magyaroktól való függetlenedés útja az ortodoxia, ugyanakkor népének többsége is az, érthető, hogy áttér e vallásra. Ő alapítja a második ortodox püspökséget 1370-ben, ő építteti fel az első ortodox kolostort Vodiţán. A trónon testvére, Radu követi, akinek magyar felesége, Anna buzgó katolikus. Anna férje egyetértésével Argyasudvarhelyen (a mai román nevén Curtea de Argeşen) római katolikus templomot építtet a nagyszámú katolikus közösség lelki oltalmára. Nagy Lajos királyunk javaslatára 1381. május 9-én az argeşi egyház püspöki székhellyé alakul.

Amint láthatjuk, az alakuló, formálódó új államban a vallási kettősség hosszú ideig fennáll. Megállapítható, hogy ekkor mindkét vallás egyenrangú, azonban a katolicizmusnak az ortodoxiánál mélyebb gyökerei vannak itt. A kunok többségét már a XIII. század első felében katolizálják, ezzel magyarázható, hogy az első római katolikus püspökség 132 évvel, a második katolikus püspökség 113 évvel korábban létesül, mint – a Dunától északra fekvő területeken – az első ortodox püspökség. Természetesen, Havaselve területén már korábban is élnek ortodoxok, mert a vlachok első csoportjai már 1200 táján átlépik a Duna vonalát. Tömegesen csak a nagy mongoljárás (1241) után érkeznek. Ők ortodoxok, és egyházi központjaik a Balkánon vannak. Tény, hogy a XIV. század második felében számukra is alapítanak ortodox püspökségeket. 1410-ig a viszonylag későn alapított Havaselve és Moldva területén öt római katolikus püspökség működik.

A Prut és a Vaskapu közötti Kunországot, Kumániát a hatalmas területeken élő kunok nyugati csoportjai hozzák létre 1068 táján. Innen szerveznek betöréseket, fosztogató hadjáratokat a magyar királyság területére. 1200 táján Brassó környékén, a Barcaságban pusztítanak. 1211-ben II. Endre magyar király a betöréseik megakadályozásra telepíti ide a Hermann de Salza nagymester vezette Német Lovagrendet. Miután ezek független államot akarnak szervezni úgy, hogy hatalmuk alá szeretnék vonni a Ialomiţa (Ilonka) folyóig terjedő kun-magyar területeket is, fegyverrel kényszerítik őket e területek elhagyására.

A magyar királyság délkeleti határai biztonságának növelésére a kunok katolikus térítésére törekszik. Így kerül sor 1227-ben a milkói kun püspökség megszervezésére az esztergomi hercegprímás irányítása alatt. Ezt követően 1246-ban megalapítják a szörénytornyai katolikus püspökséget. A római katolikus püspökségekre nemcsak a népes kun, hanem a városokban élő nagyszámú magyar és szász közösség miatt is szükség van. A kunok katolizálásával párhuzamosan megvalósul e területek magyar hűbéri függésbe vonása is.

Kialakul egy érdekes helyzet: az uralkodó réteg katolikus, a betelepedők, lényegé­ben a népesség többsége ortodox. Amikor 1330-ban létrejön a Basarab alapította új állam, az vegyes lakosságú és vallású. Idézem Rásonyi professzor sorait: „Basaraba fő támaszai az uralkodásban a kun, kipcsaki, esetleg blakokból (vagyis bulakokból) maradt kenézek voltak, a vlach [román] jobbágynép fölött mintegy feudális réteg."

Ideje lenne, hogy a román történetírásban a kun és a kun származású vajdák elfoglalják méltó helyüket. Ennek elismerése egyúttal azt mutatná, hogy a vlachokat, a románok elődjeit a hajdani Kunország területén a XIII. és a XIV. század folyamán a kun vezető réteg szervezi államba. A történelmi múlt bevallásával, az igazság kimondásával nem dől össze a világ. Itt az ideje, hogy a több nemzedéket megfertőző buta nacionalizmus véget érjen.

I. Vladislav

Vladislav vajda 1364 és 1377 között uralkodott. A magyar történeti forrásokban I. Vladislav Vlajkó és Lajk néven ismert. Egy 1369-ben keltezett levélben saját közjogi helyzetét így határozza meg: „Lajk (Vladislav), Isten és Magyar­ország királyának a kegyelméből havasalföldi vajda és szörényi bán, továbbá Fogaras hercege.”

E levélben felszólítja a katolikusokat, hogy fogadják illő tisztelettel az Erdélyből érkező római katolikus püspökhelyettest, ugyanakkor „szigorú parancsban” adja a várnagyoknak, ispánoknak és bíráknak, hogy támogassák a katolikus küldöttséget. Mindez nemcsak a magyar vazallus, hanem a katolikus egyházat (is) tisztelő vajda alakját vetíti elénk.
Nem szabad elfelejteni, hogy nevelő­anyja, Dobokay Klára a királyok távoli rokona, buzgó katolikus. V. Orbán pápa, amikor Vladis­lavot megtérésre szólítja fel, megemlíti, hogy katolikus hiten „sokan vannak uralmad alatt, főleg Krisztusban szeretett leányunk, a nemes Klára úrnő, a te mostoha anyád közreműködése révén”, ezért „jöjj el nyugodtan ezen egy akolhoz”.

Vladislav édesanyjáról, „Doamna Ma­riáról” keveset tudunk, de az apai leszármazást annál jobban ismerjük. Elődjei római katolikusok. Apját, Sándort is katolikusnak keresztelik. Ő alapítja 1359-ben az első ortodox püspökséget. Ez határkő Havaselve történetében, megkezdődik az ortodoxiára való áttérés.

E folyamat bár lassú, de idővel a kunok, az itt élő magyarok és szászok is beolvadnak a román többségbe. Neagu Djuvarának nem véletlenül alakul ki az a véleménye, hogy aberráció elhallgatni, letagadni a Basarabok kun származását, és azt, hogy az itt élő kunok szervezték meg Havaselvét.

Akárcsak elődjei, Vladislav is kísérletezik a vazallusi függőség lerázásával, de neki sem sikerül. A magyar király vazallusaként több hadjáratban vesz részt Bulgáriá­ban, és harcol a törökök ellen is. Elsőként veret pénzt, az első ezüstdukátokat és a váltópénzt, a „bani”-t. A kereskedelem fellendítését szolgálja a szászoknak adott kereskedelmi kiváltság. Vladislav 1377-ben, más források szerint 1374 táján hunyt el. Sírja Argyasudvarhelyen található. A trónon testvére Radu, majd annak kisebbik fia, Dan követi. 1386-tól ennek testvére, Mircea cel Bătrîn lesz a vajda.

Basarab és felmenői

A latin nyelvű magyar oklevelekben emlegetett „Bazaradot” – XIX. és a XX. század fordulója – a román történészek gondolkodás nélkül románnak tartják. Nicolae Iorga az elsők közt gondol arra, hogy a Basarab név kun eredetű. Felteszi a kérdést, hogy a Basarab „név kun (...) vajon csak a név?” Neagu Djuvara történész lesz az, aki megpróbálja bemutatni a kun származású Basarabot. Djuvara könyvének címe is ezt jelzi: Thocomerius – Negru Vodă. Un voievod de origine cumană la începuturile Ţăriii Româneşti. Azonban e sorok írója úgy véli, hogy Basarab kun volt. Csa­ládjának el­románosodása később, talán unokája, I. Vladislav korában, az ortodox vallás családon belüli elfogadása után számítható. Magyará­zatra szorul Basarab kunként való em­legetése is. Ez elfogadható, mert a nyugati tatárok többsége kun eredetű. Családfája azon­ban Dzsingisz kánig vezethető vissza. Rásonyi László turkológus professzor szerint a Basarab név: „győző apa”, „leigázó apa”, a török „bas” leigázni, lenyomni jelentéssel bír. Megállapítja azt is, hogy a Havaselvét meg­alapító vajda „az Arany­horda hercege, Ba­tu kán ükunokája, Dzsingisz kán hetedízigleni leszármazottja volt”. A román történészek – köztük Constantin C. Giurescu és Dinu C. Giurescu – a Basarab nevet az ótörök nyelvből „uralkodó atya”-ként fordítják. Más román történészek szerint e név kun nyelvű, és „legszentebb, leghatalmasabb, a győzedelmes” jelentésű.

Rásonyi alapján ismertetem Basarab családfáját. Sorrendben ismert nevek: Dzsingisz kán, majd (egyik) fia, Dzsocsin. Őt követi (Dzsocsin unokája) a híres hódító, Batu kán. Batu fia Tutukan, az ő fia Mengü-Timür. Ez utóbbi neve török nyelven, a Codex Cu­manicus szerint „örökkévaló vas” jelentésű. Men­gü-Timür fiának neve Tokta, melynek jelentése „tartsd emlékezetedben”. Tokta fia Toktemir, kinek neve „erős vas”-at jelent. Ő Bessza­rábiában uralkodik. Toktemir fia az államalapító Basarab. Az egyházi adatok szerint Basarab felesége Margit volt.

Neagu Djuvara Basarabot Fogaras földjéről származtatja. Feltételezése azonban nem igazolható, mert a fogarasi birtok 1290-táján a magyar királyé volt. Egy 1291-ben keltezett oklevélből tudjuk, hogy a fogarasi uradalmat III. Endre magyar király visszaadatja Ugrin mesternek, mert azt korábban az ő elődjei birtokolták. Ugyanakkor Erdélyben 1300 előtt nem igazolható nagyobb méretű román telepítés. III. Endre király 1293-ban kiadott rende­lete alapján az Erdélyben szórványosan megjelenő első román családokat összeszedik, és a Gyu­la­fehérvár melletti királyi birtokra telepítik, mert nem volt joguk máshová telepedni. Idézem a korabeli oklevelet: „valamennyi oláh [universos Olacos], bárkinek birtokán le­gyenek is, a mi királyi Székes nevű birtokunkra” vitessenek. Nagy Lajos király 1365-től engedélyezi a (kun) falutelepítők – a korabeli szóhasználattal vajdáknak, kenézeknek nevezett vezetők – számára, hogy magánbirtokra is telepíthessenek. Tény: 1290 táján Fogaras vidékéről nem telepedhetett Havas­elvére olyan nemzetség, amely vlach alattvalókkal rendelkezik, mert a toponímia nem bizonyítja a románság jelenlétét. A háromkötetes Erdély történetében olvassuk: „1300-ig közel ezer, nagyrészt magyar, kisebb részben szász falut említenek az oklevelek, ugyanebben a korszakban mindössze 6 olyan falunak a nevét ismerjük, ahol bizonyosan éltek románok, s ezek közül 5 (Enyed, Fülesd, Ilye, Fenes, Szád) kétségtelenül magyar eredetű nevet visel. Tohán, azaz Oláhtelek viszont nevével elárulja, hogy magyar környezetben keletkezett.”

Új állam születik

Mivel Erdélyben 1300-ig nem mutatható ki kun vezetésű román közösség léte, arra gondolunk, hogy a Basarabok származási területe inkább lehet Besszarábia, ahol Basarab apja, Toktemir uralkodott. Elképzelhető az is, hogy Basarab a Szörényi bánságból telepedik át Havaselvére. Neagu Djuvara említi, hogy az Aranyhorda egyik kánja, Nogaj 1291-ben kiterjeszti hatalmát a Dunai Vaskapuig. Domokos Pál Péter felhívja a figyelmet az 1971-ben kiadott Istoria românilor (Giurescu, Constantin-Giurescu, Dinu C.) alapján, hogy épp ebben az időben (1291 és 1324 között) nem szerepel a Szörényi bánság élén magyar király által kinevezett bán.

Tény, hogy Basarab, akár Besszarábiából, akár a Szörényi bánságból érkezik a későbbi Havaselvére, a magyar király vazallusaként szervezi meg azt, sikerül néhány évig kivívnia Ungrovlachia függetlenségét. 1330-ban Basarab a kunokra támaszkodó hadseregével veri szét Poszádánál egy szűk sziklaszorosban Károly Róbert páncélos hadseregét. Vannak olyan történészek, akik Basarab oldalán harcoló tatár szövetségeseket is emlegetnek, köztük Gheorghe Brătianu, Nicolae Iorga és P. P. Panaitescu. Érdekes az 1358-ban összeállított Bécsi Képes Krónika két miniatúrája, amely a poszádai csatát ábrázolja. Idézem Rásonyi Lászlót: „A völgyszorosban, amelybe valószínűleg a régi lovas nomád taktikával, a színlelt megfutamodással becsalták a magyarokat, a szoros két oldalán emelkedő sziklafalak tetejéről kun süveges, »komonákos« harcosok dobálják a nagy köveket a magyar seregre.”

E csata eredményeképp 1330-ban a Kár­pátoktól délre, a Dunáig terjedő területen valóban megszületik az első olyan állam, amely szervezésileg is magasabb szinten állt, mint a korábbi időszakban szervezett közösségek. Az 1241-es mongoljárás idején szétvert Kunország területén a Farkas és János magyar-kun kenéz­ségeket, a Szeneszláv és Lytva vajdaságait a magyar király által elismert (korlátozott jogállású) tisztviselők vezetik.
 Az 1330-ban született új állam, Havaselve uralkodója és vezető rétege ekkor még kun. Ők az egyre nagyobb számban érkező vlachokat szervezik államba a hajdani Kun­ország délnyugati szögletén. Néhány évvel Poszáda után Basarab kénytelen ismét elismerni a korábbi vazallusi állapotot. Utódai szintén hűbéresek, ennek fejében hűbérbirtokként kapják a fogarasi uradalmat és Omlás vidékét is, ezért viselhetik az Omlás és Fogaras hercege címet. Amint Djuvara is írja, a havaselvi vajdák hűbéri függése a magyar királysággal szemben kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen a mohácsi vészig, 1526-ig történeti valóság.

Miért nem kell a kunoktól való származás

 Mert a  Basarabok tatár-kun származásának felderítése ellentmond az őshonosság mítoszának. Márpedig a nacionalista gondolkodás foglyai számára a dák-római származtatás, az imaginárius őstörténet fontosabb, mivel azzal igazolható a több ezer éves román ősiség. Míg a kun származású vajdák létének elismerése azt jelentené, történeti tényként kellene kezelni, hogy a románság története még Havaselvén is legtöbb 800 évre tekint vissza.
Érthető, hogy a miniszter miért állíttatja le a Basarab családjából származó vajdák eredetének kutatását. Ő jól tudja, hogy a DNS-vizsgálatok, az oklevelek, a régészet és a toponímia csak az említett nyolc évszázadot és a balkáni származást tudja igazolni. Igaz, hogy I. Vladislav sírjának feltárásakor elhangzott olyan arcátlan csúsztatás is, hogy a román vajdák sírjait az elmúlt ezerötszáz-kétezer évre visszamenőleg szeretnék feltárni. Mindezt akkor, amikor az első román vajdákról csak a XIII–XIV. századtól lehet beszélni. Még Vladislav sírja is 635 éves. Kétezer évig még háromszor ennyi idő van! Tény: a legrégibb román állam, a havaselvi alapítása 682 évre tekint vissza, a moldvai államé 653-ra.

Fölösleges a történelem hamisítása

E sorok írójának szilárd meggyőződése, hogy a történelmi múlt ismerete megilleti a román népet és a Romániában élő többmilliós más nemzetiségűt. Számunkra azért is fontos a történelmi igazság ismerete, mert az imaginárius múlt, a román ősiség emlegetése révén elhitetik, hogy jogos a magyarság közösségi jogoktól való megfosztása, mert ők az ősi román földön jövevények. Ezzel szemben a becsületes és őszintén megírt történelem ismeretével össze lehetne fogni Erdély román és magyar népét, ami a békés együttélést szolgálná. Valljuk, hogy az információ mai világában már sem a román népet, sem a magyarságot nem szabad tovább „hülyíteni” imaginárius dák-római őstörténettel. Úgy gondoljuk, hogy a román nép semmivel sem lesz kisebb azáltal, ha tudja, hogy az első román államalapító a Dzsingisz kán családjából származó kun Basarab volt.

A történelmi jog miatt nem érdemes – Lucian Boia professzor szerint – történelmet hamisítani. Moldva és Besszarábia területének őshonossági kérdését véve példának, Boia kijelenti: „Mi történne, ha megtudnánk, hogy a románok a szlávok után jöttek ide? Valójában nem történne semmi.” Az erőszakos határmódosítás bármikor talál alibit, ha ettől tartanak.
 Most, amikor több millió román kénytelen Európában szétszóródni, amikor a szegénységi szinttel Románia Európa élenjárója, értelmetlen dolog történelmet hamisítani csak azért, hogy eszközként lehessen felhasználni az utolsó megmaradt magyar tömb, a két és fél megyényi Székelyföld szétverésére. Inkább össze kellene fogni velük – közösségi jogok biztosításával –, minden itt élő hasznára közös jövőt építeni. Sajnos, ahogy a professzor is írja, „a nacionalizmus velejárója a mások fölötti primátus érvényesítése”. Az „ősrögösség” hívei erre törekedve lépnek ki a történelemből, álomvilágban élnek. Meg kellene már érteni, hogy a történelem a románságot és a magyarságot egymás mellé rendelte, a jobb életért együtt és nem egymás ellen kell küzdeniük. 

Szerző: Kádár Gyula

Forrás: 3szek.ro