20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2021 március 15, hétfő

"Migráns" megszállások délvidéki falvakban!

Szerző: Szabó Angéla

Szombaton délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi, az oroszlámosi és az egyházaskéri lakosok, hogy egy sétát tegyenek a faluban, és ezzel a békés felvonulással tiltakozzanak a falvaikat elözönlő, a házaikat barbár módon bitoroló migránsok ellen.

A "migránsok" elfoglalták Majdányt

majdany1

...Folyamatosan érkeztek az emberek, főleg férfiak, de néhány nő is akadt közöttük, jöttek távolabbról is, Zomborból, sőt még Újvidékről is. Az imaház előtt gyülekeztek, és onnan indultak azokhoz a házakhoz, amelyekben több migráns is meghúzódott. Nemritkán 40-50 személy is tartózkodik egy-egy épületben. Az erőszakos házfoglalók nem menekültek hanyatt-homlok az érkező csoport láttán, bevárták a látogatókat, és ha kérdezték őket, szóba is elegyedtek velük.

A helyszínről folyamatosan élőben tudósított Darko Varadjanin nagykikindai újságíró. Az általa készített videók is arról tanúskodnak, hogy a migránsok nagyon is otthon érzik magukat a feltört, elfoglalt házakban. Mintha csak a sajátjuk lenne! Azaz mégsem, mert azt aligha rongálnák meg, ott talán mégsem gyújtanának tüzet a szoba közepén, hogy a leszaggatott és felaprított ajtók, ablakok, szekrények lángjánál, parazsánál melegedjenek. Vagy ki tudja?!

A Majdányon és Rábén keresztül a román és a magyar határ irányába gyalogoló "migránsok" (bevándoroltatottak /szerk.) már vagy 4-5 éve megkeserítik a helyiek életét. 2016-ban már rendszeresen szállították őket a taxik, arra is volt példa, hogy a temetőben vertek maguknak sátrat. A lakosság már akkor tűrhetetlennek ítélte a helyzetet, és a maga módján, a maga eszközeivel próbált is tenni ellene. Egy évvel ezelőtt aláírásgyűjtésbe kezdtek, a petíciót Gyémánt Ella indítványozta. Ennek kapcsán így nyilatkozott: – Ezzel azt szerettük volna elérni, hogy biztonságosabban éljünk. Mert nagyon sok volt a migráns Majdányon is, Rábén is. Már féltünk kimenni az utcára.

Szegény majdányiak, rábéiak, ha akkor nem érezték magukat biztonságban, akkor mit mondjanak most?! Akkor még 60-80 kenyeret rendeltek és vettek meg a "migránsok" (bevándoroltatottak /szerk.) a falu egyetlen kis üzletében – és a lakosság azt is soknak tartotta! –, azóta viszont már naponta 300-400 vekni fogy, sőt volt olyan is, hogy egyetlen nap alatt 450 kenyeret adtak el.

Kenyér, keksz, energiaital

Egyik ismerősöm arról számolt be, hogy ami a bolt környékén, az általuk keresztutcának nevezett helyen történik, azt szavakkal nemigen lehetséges leírni, azt látni kell. Nem kizárólag csak a mindennapi kenyér vásárlása lendült fel az új jövevények által, ugyanígy fogy a napolitankának nevezett édes keksz is, amelyből két nap alatt 120 kilót is eladtak. De ugyanígy rákaptak a migránsok az energiaitalokra is, azokból már nem is csak karton-, hanem palettaszámra kell rendelni.

Ismerősömet arról kérdeztem, hogy a törökkanizsai önkormányzatból megjelent-e valaki a tegnapi összejövetelen. Azt a választ kaptam, hogy nem. Mintha a városnak az égvilágon semmi köze nem lenne a hozzá tartozó falvakban uralkodó áldatlan állapothoz.

– A rendőrség milyen erővel képviseltette magát?

– Jelen voltak több kocsival is. Két autó állt a falu bejáratánál, de másutt is voltak, sőt még a rabszállító autót is kivezényelték. A rendőrök nem társultak hozzánk, elkülönültek, úgy figyelték a történéseket. Azt beszélték, hogy civil ruhások is érdeklődtek a csendes tiltakozás iránt.

– Egyébként milyen gyorsan tudnak kiérni a faluba, hogyha sürgősen hívják, riasztják őket?

– Gyorsan jönnek, nincsen evvel semmi baj. A migránsokat kiterelik a házakból, de amint a rendőrök elvonulnak, ők már vissza is térnek. Tíz-tizenöt perc sem telik el közben.

– Sok a szemét mindenütt…

– A házak környékén lépten-nyomon emberi ürülék látható, rengeteg az eldobott műanyag flakon, azokban viszik a vizet, és úgy tisztálkodnak, vagy nedves törlőkendőt használnak. Ezek meg nem bomlanak le egykönnyen, nem úgy, mint a papír. Karácsony előtt a fiataljaink szerveztek egy szemétgyűjtési akciót, 40 zsák hulladékot szedtek össze az út mentén és a házak környékén.

Egy újabb ház vált lakhatatlanná

Tavaly februárban az egyik riportalanyom nem volt rest, és megszámolta a rábéi meg a majdányi házakat. Akkor, vagyis egy évvel ezelőtt Majdányon 60 üres épületet talált, és már csak 53 olyat, amelynek még maradt lakója. Eddig 43-at vettek birtokukba a migránsok.

Pióker Margit elkeseredett hangú sorokat fogalmazott meg tegnapi Facebook-bejegyzésében: „Ez a ház a komaasszonyomé volt. Elment Szabadkára a lányához, aki albérletben lakik, hogy vigyázzon a kisunokájára. Földönfutó lett a család, mert ezek a bitorlók tönkretették az otthonukat, megfosztva őket az örökségüktől. Lábbal tiporják az emberek jogait. Nincs még egy ilyen ország, amelyik szemet huny az ilyen tettek felett.”

– Margit, Ön az egyik közzétett videó alapján felismerte a rokonai családi házát…

–Tizenhét évig éltem Majdányon, nyugalomban, de már elköltöztem. Tizenöt éve Magyarkanizsán lakom. A ház, amelyről szó van, a Tito marsall utca 40-es szám alatt található. A komaasszonyomé, azért ismerem. Nagy épület, két utcai szobával, egy kisszobával, konyhával, fürdőszobával és másik két szobával. A tulajdonosa ideiglenesen Szabadkán tartózkodik, a lányánál, és már nincs is hova visszatérnie. Az otthonát, mindenét tönkretették.

A tegnapi sétálók abban állapodtak meg, hogy azokat a „hidegfegyvereket”, amiket a migránsoknál találnak, azt átadják a rendőrségnek. Hosszú kések is előkerültek, ez látható a helyszínen rögzített videóanyagban. Egy áramlopást is bemutatnak. Két épületen keresztül vezették át a kábelt a harmadik épületbe, csakhogy áramhoz jussanak, hogy a telefonjaikat feltölthessék.

– Itt látható, miként lopják Szerbiában az áramot, a naponta itt közlekedő rendőrök szeme láttára, és hogyan gyarapítják a háztulajdonos villanyszámláját – mondta a helyszínről tudósító újságíró.

Bevert udvari ablakok, és az udvarban mindenütt a pusztítás, a rombolás nyomai. A rengeteg törmelék, szemét. Leginkább ilyen kép marad a távozó migránsok után.

A békés tüntetők kiballagtak a falu szélére, egészen a temetőig.

A beszámolóból kihagyhatatlan annak a szerb férfinak az indulatos nyilatkozata, amelyet a mobiltelefonjával szintén rögzített a terepi tudósító. Elmondta, hogy éjjel 11 órakor a migránsok rátörtek a saját lakásában, és meg akarták ölni.

– Ami itt van, az a szörnyűségek szörnyűsége, a katasztrófák katasztrófája. És ezt ti megengedtétek! Ezt a szép falut tönkretették. Az itt élőknek nincs se éjjelük, se nappaluk. Mi nem szoktunk hozzá ahhoz, hogy rettegésben éljünk, márpedig itt már nem lehet a tévében egy filmet nyugodt körülmények között megnézni, mert hangoskodnak, kiabálnak, Allahról énekelnek – mondta. Majd felszólította az ország politikai vezetőit, hogy látogassanak el Észak-Bánátba, és szabadítsák fel az ott élő embereket. Mert ami ott folyik, az igenis területfoglalás, Szerbia egy részének a meghódítása.

 majdany2  majdany3

Vasárnapi események

Ozvald Hajnalka ezt írta mai Facebook-bejegyzésében: „Jó reggelre ébredtünk hajnali 3 órakor. Köveket dobáltak be az udvarba és bemásztak a kapun.” Soraihoz egy képet is mellékelt az udvarban álló megrongált kocsiról. Az autó nem is a sajátjuk, a hozzájuk érkezett szabadkai vendégeké.

Ozvald Hajnalka fotói a megrongált kocsiról:

majdany4c

Arról is érkezett hír, hogy a migránsok betörték a helyi imaház ablakát. A rendőrségi helyszínelés után a 11 órai vasárnapi szentmisét megtartották.


Feltörtek egy házat a migránsok Kelebián

majdany5

Pejić Tukuljac Erzsébet a Szabadkán élő beteg nagymamáját ápolja, nála tartózkodik, hogy mindig mellette lehessen, ezért már huzamosabb ideje nem Kelebián, nem a saját házában lakik. De rendszeresen kijár Kelebiára, hogy megnézze, rendben van-e minden.

– A házam a magyar határ közelében van. Arrafelé gyakran feltűnnek a migránsok. Amikor legutóbb otthon jártam, elég ijesztő látvány fogadott: a lakás ajtaját kifeszítették, a szobákat feldúlták. A migránsok beköltöztek, behúzódtak a hideg elől. Árammal fűtöttek. Szerencsére nem vittek el semmit, még a saját takarójukat is otthagyták, sőt ruhákat is találtam. Az egyik szomszédom állítása szerint a rendőrség 15 migránst vitt el arról a környékről. A történtek után most már félek újra kimenni. Sajnálatos, hogy ilyesmi megtörtént, hogy ezt művelték az otthonommal, de a jó Istennél semmi sem lehetetlen, Ő minden rossz dolgot jóra tud fordítani. Ebben bízom – mondja Erzsébet.

Szabó Angéla

Forrás: Délhír
Kiemelések és külalak Zolitól

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló