20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2013 április 05, péntek

Harcolj Péter! - Nyílt levél Gerendás Péternek

Szerző: Pörzse Sándor

Kedves Péter, talán emlékszel rá, annak idején legalább egy tucatszor álltunk egy színpadon. Te, mint előadóművész, én, mint műsorvezető. Még kedveltük is egymást. És most mégis, képletesen szólva miattam akarod elhagyni az országot. Vajon arról a bizonyos színpadról hogyan jutottunk el idáig? Mielőtt a saját történetembe kezdenék, illetve a tiedbe, ahogyan én látom, felidézek egy 2008-as eseményt.

Biztos emlékszel a Hollán Ernő utcai tüntetésekre. Ez az után volt, hogy egy Hollán Ernő utcai jegyirodában lefasisztázták a Hungarica együttest, és állítólag azt is hozzátették, hogy magyarokat abban az irodában nem szolgálnak ki. Erre valaki molotovkoktélt dobott az irodára. Utána kezdődtek a tüntetések mindkét oldalon. Jómagam átmentem a Gyurcsány Ferenc fémjelezte oldalra, ahol döbbenten láttam egy nagyon idős zsidó házaspárt sárga csillaggal a mellkasukon. Szóba elegyedtem velük. Fogalmuk sem volt az előzményekről, de mivel a számukra mérvadó értelmiség illetve politikai elit azt mondta, hogy félni kell, hát ők tényleg félni kezdtek. Én akkor, és ott megértettem, hogy milyen könnyű az emberi félelemmel és a valamikori tragédiákkal visszaélni.

Kedves Péter!

Azt írod „beszóltak neked", és te ettől és a fellépések hiánya miatt azon gondolkozol, hogy elhagyod az országot. Te félsz, Péter? Mondták-e már neked, hogy a zsidó származásod miatt nem léphetsz fel valahol? Mert nekem mondták ellenkező előjellel, szemtől szembe, pofátlanul. (Ha egyszer találkozunk, azt is elmondom ki volt, azóta óriási sztár lett.) Lépett-e vissza szponzor miattad egy műsortól? Mert velem ez is megesett még rockműsor vezetőként, hogy valaki azért nem szponzorált minket, mert nem vagyok zsidó származású. Rúgták-e már hasba gyerekedet, azért mert zsidó? Mert az én lányommal ez is megesett- persze ellenkező előjellel- a Radnóti gimnáziumban, az én akkori Hírtévés szereplésem miatt. Egy fiú rúgta hasba, majd hozzátette: „most magyarkodj!" Idézett-e már be rendőrség egy dalod miatt? Mert engem 2006-ban kihallgattak egy Budaházy interjú kapcsán.

Ezt az országot mind gazdasági mind morális és kulturális válságba egy olyan liberális réteg segítségével sodorták, amelyet te a különböző aláírásokkal és kiállásokkal mindig is támogattál. Ez az ország, a nyomorának nagy részét a kommunistáknak és utódjaik mellett az SZDSZ-nek köszönheti. Kedves Péter, te mindig nyíltan felvállaltad, hogy ennek a holdudvarához tartozol, és most félsz. De ugyan mitől? Esett-e bántódása Horn Gábornak, vagy ki beszél már Demszky Gáborról? Kuncze Gábor annak idején megtagadta Wass Alberttől a magyar állampolgárságot. Akkoriban figyeltél te erre? A szintén a liberális oldalhoz köthető Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nemhogy a felelősségre-vonás elől menekül, hanem új választásra készül. Ez a politikai erő és a mögötte felsorakozó liberális értelmiség szellemi polgárháborúba sodorta az országot.

Tudsz-e te arról, hogy 2006 őszén miket kellett elviselni egyes embereknek? Akkor nem féltél? Most félsz, amikor még mindig minden vezető pozícióban a ti embereitek ülnek, amikor egy Német Péter- Bolgár György tengely miatt vonnak vissza kitüntetéseket? Péter, hát nem látod, hogy még mindig fújjátok Magyarországon a passzátszelet? Most félsz, mert beszóltak? Még csak nem is visszalőttek ebben a polgárháborúban, hanem csak simán megjegyzést tettek rád, és már menekülsz is.

Kedves Péter! Ha igazad van, miért nem harcolsz inkább? Miért nem te vagy az első zsidó értelmiségi, aki felemeli a szavát a fölösleges félelemkeltés ellen? (Például Izraelben rengeteg zsidó értelmiségi szólal föl a palesztinok jogai mellett.) Te legyél az első, aki odamegy ahhoz a zenésztársához, aki a magyarság 1100 éves ünnepén belebömbölte a mikrofonba, hogy „mi meg négyezer évesek vagyunk", és azt mondd azt akár utólag is, hogy „ezt azért mégsem kéne"! Hátha a példádon felbuzdulva akadna olyan cigány vezető és politikus is, aki végre megmondaná népének, hogy bármilyen kisebbségnek nem csak jogai, hanem kötelességei is vannak.

Legyél te az első zsidó értelmiségi, aki őszintén és tisztán tud énekelni a hazaszeretetről is! És ha mindezeket megtetted, és mégis aggasztó jeleket látsz, akkor hiteles, hogy felemeled szavad a félelem hangján. De addig csak olyan vagy, mint akik a két Hollán Ernő utcai öreget halálra rémítették. Harcolj Péter!


 Forrás: http://www.ujasz.hu/komment/4223-porzse-sandor-nyilt-level-gerendas-peternek
Beküldte:  Pesthy Ágnes Ildikó

Hozzászólás  

+1 #4 Dobrova ÉvaDobrova Éva 2013-04-15 09:04
Kedves "boróka"! Minden szavával egyetértek,mintha én irtam volna! "Arany" (úr?) nagyon eltévesztette gondolatainak megosztását,véletlenül nem a "népszavának",vagy a másik "orgánumnak"a népszabadság???-nak akarta elküldeni "eszmefuttatását"DE IGENIS MEGBÁNTOTT!!!És nem csak engem,hanem mindazokat akik ezt az oldalt olvassák.Én nem rosszul érzem magam,hanem a gyomrom forog az ilyen (ahogy ö irta!!) maszlagtól!!!
+1 #3 Arany SándornakBoróka 2013-04-10 22:34
Idézet:
Nem akartam senkit bántani! Valóban nagyon rosszul érzem magam, e fent leírtak miatt!
Mi is rosszul érezzük magunkat, mert százezrek nem jutnak munkához, százezreknek nincsen annyi jövedelme, hogy a közüzemi számláit rendszeresen tudja fizetni. Százezreknek nincsen pénze szórakozásra, üdülésre, fogorvosra. Százezrek nem mernek gyermeket vállalni, mert nem látják biztosítottnak a felnevelésüket. Százezrekre vár kilakoltatás a devizahitel-csalás miatt. Ezeket a százezreket és milliókat veszi semmibe Arany Sándor, amikor Pörzse Sándorral szemben, Gerendás Péter mellett foglal állást. Nem Gerendás Péter számára kellene fellépést szervezni, hanem a nép számára kellene tisztességes munkát és jövedelmet biztosítani! Nem Pörzse Sándort kellene leckéztetni, hanem azokat, akiknek köszönhető országunk jelenlegi állapota! Nem azon kellene sajnálkoznia, hogy Gerendás Péter elhagyja Magyarországot, hanem azokon akiknek csupán Magyarország a hazájuk és nem szándékoznak elmenni innen. Azokon kellene sajnálkoznia, akik orvosként, mérnökként, vagy csak munkásként már elhagyták Magyarországot, ezzel is rontva hazánk helyzetét. Ezekért az emberekért ki emeli fel a szavát? Miattuk nem érzi magát nagyon rosszul Arany Sándor?
-1 #2 És elnézést kérekArany Sándor 2013-04-06 21:31
Nyílt levelemet oktalanul küldtem, címeztem Pesthy Ildikónak, a szerzője nem ő volt az írásnak!
A szerző Pörzse Sándor, de a leírtak egy sorát sem vonom vissza a név változás miatt! Sőt!
-1 #1 Nyílt válasz egy külsőstőlArany Sándor 2013-04-06 21:16
Pesthy Ildikónak

Szeretném érteni az embereket, legyenek azok, cigányok, magyarok vagy zsidók!
Miért kell valakinek ilyeneket írni, aki valamit így érez?
Miért nem lehet ez az ő szíve joga?
Nem lehet ez egy reklámnak szánt, pénztelenség miatti figyelemfelkeltés?
A pénztelenség talán nincs jelen ma mindenhol? Miért kell azonnal ellenséget keresni, ha valaki ennek a kormánynak a regnálása alatt jutott el ideáig?
Miért nem írtál levelet minden hazáját a jobb boldogulásért elhagyó százezreknek?
Minden helyzetben fontos olyan dolgokat előhozni, amire pró és kontra lehet számtalan példát találni? Tényleg annak van értelme ebben az országban, ha minél többen egymás ellen fordulnak?
Valóban ekkora baj van? Ezekkel az uszításokkal kell elterelnetek az emberek figyelmét a valódi bajokról?
És akkor én mit csináljak? Vegyek fel egy árpádsávos lobogóra vart sárga csillagos pólót, hogy megértsék páran mekkora ostobaságnak a zászlóvivői?
Gondolhatja egyetlen, magát értelmiséginek gondoló ember, hogy részt szabad vennie egy ilyen mesterségesen szított hecckampányban?
Szeretném hinni, hogy ez csak egy rossz álom. Szépen kérem, kérj elnézést!
Nem azért mert egy zsidót bántottál, hanem mert nem az elkeseredését láttad!
Igazad van, feleslegesen vette bele levelébe az őt ért bántalmakat, de ez nem ok arra, hogy ugyan olyan hangulatkeltő maszlagokkal próbáld szőnyeg alá seperni jogos elkeseredettségét!
Hat kiskorú gyereket fenntartani a mai beszűkülő lehetőségekből valóban komoly feladat lehet!
Tényleg többet ért volna, ha elé teszel egy alternatívát. Szervezz neki havi két fellépést, ami valamennyit segíthetne, ha tényleg ekkora a baj!
Nem akartam senkit bántani! Valóban nagyon rosszul érzem magam, e fent leírtak miatt!

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások