„Bús gyűlölettel szálltak küzdelemre
tűnt századoknak vérködös homályán;
pihennek most egymást ölelve, árván,
mert lelkük itt a bosszút elfeledte."
(Lovász Pál: Csonthalom)

A SZERZŐRŐL

A középkorú, szenttamási születésű szerző háromgyermekes családapa. Történelem iránti érdeklődése, időigényes kutatásai és írói-alkotói tevékenysége nem teszi lehetővé, hogy tanári — vagy bármi más — állást vállaljon. Nincs tehát jól jövedelmező munkája, hogy minden szabad idejét a kutatásnak és írásnak szentelhesse. Szemben tehát a fölsőbb elvárásoknak megfelelni kényszerülő történészekkel, szerzőnk a tudományos függetlenség ritka előnyével rendelkezik: nem befolyásolja semmilyen hatalmi vagy közéleti nyomás és befolyás.

Egyetemi tanulmányait 1989-től 1994-ig folytatta az Újvidéki Bölcsészeti Karon, a néhai Nagy-Jugoszláviában. Ekkor, a véres délszláv háborúk és a nemzetiségi viszálykodások nyílt kitörése után olyan helyzetbe került, hogy

— kénytelen-kelletlen — ő is föladta az idegen uralom alatti küzdelmes létet, és a maradék Magyarországon kezdett új életet. Máskülönben otthon kellett volna elárulnia a szülőföldjét, emberi és nemzeti önbecsülését. Nem az akkor még különösen időszerű balkáni történelmi helyzet — a legújabb kori nagyszerb tömegmészárlás — volt azonban az oka a kuruc kori rácjárások, és főleg 1848/49 délvidéki harcai, illetve egyáltalán a szerb-magyar viszályok iránti érdeklődésének: ez még a titóizmus — velejéig hamis „testvériség-egység" — korszakában fogant meg. Tudományos kutatómunkába fogott a tárgykörben minden segítség nélkül, a saját költségén. Már 1985 óta kutatja ezt a közel 800 éves korszakot átkaroló tárgyat, és írja a billentyűk szorgos kattogásai nyomán e bemutató kötettel kezdődően most megjelenő könyvsorozatot.

Történelemtanári oklevelét Pécsett szerezte 1996-ban. Szakdolgozatának címe: Az állítólagos első szenttamási csata igazsága és célja. Az 1848-as délvidéki vérengzések kiindulópontjának számító, a történetírás által addig ismeretlen bácsszenttamási magyarirtás bizonyítása, illetve a fölkutatott források elemzése volt ez a munka. Fő kutatási területe később is a szerb és a magyar nép közös történetének a mindenkori hivatalos tudomány képviselőinek körében kevésbé kedvelt oldalai maradtak különös tekintettel a sötét múlt föltáratlan titkaira, ezen belül is elsősorban az 1848/49-es időszak történetére. Egyébiránt a szerző általában is érdeklődik a tudományos rejtélyek iránt, főleg, ami azok történeti vetületét illeti. Elsősorban a magyar őstörténetről, a vallásbölcseletről és vallástörténelemről, a világűr történetéről és az űrkutatásról, a földtörténet titkairól stb. van szó.

Munkájában kitartó és alapos, törekszik a minél tökéletesebb megoldásokra. Gondolkodó, elmélkedő alkat, aki elkötelezetten kutatja a még föltáratlan valóságot, miközben nyitott marad az új eszmék és ismeretek előtt. A történelmi Magyarország területén évszázados gyökerekkel bíró rácjárások legutóbbi levezénylésének föltárására hivatott „Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944—45 Alapítvány" Szakértői Területének (http://keskenyut.hu/) tagja. Önálló kötete: Fejezetek a rácjárások történetéből. Lángoló temetők — Az úgynevezett Vajdaság kihasításának elhallgatott titkai és borzalmai. (Bemutató kötet, Szekszárd, 2009.) Szaktanulmányai főleg délvidéki és anyaországi folyóiratokban, illetve tanulmánykötetekben jelentek meg. Úgy mint az újvidéki Új Symposion (A Délvidék pusztulása. 2992/7—8. sz), a néhai Napló (1848. július 7. 1995/270—274. sz.), a budapesti Kapu (Kossuth vagy Stratimirovics szavai voltak-e: Akkor döntsön köztünk a kard!? 2000/3. sz.), a szabadkai Bácsország (Az 1848-as Bácsszenttamás véres titkai. 2001/I—IV. sz.) stb.

Az egyik munkája megjelent 2000-ben a Bosnyák István által Újvidéken (Ópéterváradon) kiadott, Délvidék, negyvennyolc — Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc a mai Vajdaság területén című tanulmánykötetben is (Délvidéki S. Atilla: Akkor döntsön köztünk a kard?). Szerb nyelven megjelent tanulmánya a II. magyar—szerb történészkonferencián megtartott előadásának szerkesztett változata: Eskaliranje tzv. „rašanskih najezdi" u Južnomađarskoj krajini 1848/49 g. (A délvidéki rácjárások kirobbanása 1848/49-ben.) „Magyar—szerb kapcsolatok a történelemben 2001-ig." „Magyarszko—szrpszki isztorijszki kontakti do 2001. godine." II. magyar—szerb történész konferencia előadásai — Baja, 2010. június 18—19.

KÖNYVAJÁNLÓ

1848 vérvörös júliusa

A rigómezei csata óta a magyarságot száz-százötven évenként megirtják Délvidéken a legkülönfélébb rác elemek. S mi mindet kegyesen elhallgatjuk. Miért? Ne gyűlöljünk senkit se, de ne is engedjünk teret a közönynek. Miért feledkeztünk meg a rácvédők 1848-as népirtásáról a délvidéki magyar és zsidó lakosság ellen? Csoda-e, hogy az 1944-ben megismétlődött? A véres múlt makacs újrateremtése fenyegeti azt a népet, amelyik szembenézés helyett a feledés fátylaival menekülne tulajdon történelmétől!

A jelenkor magyarsága azonban túlnyomórészt mégis pontosan így gondolkodik. Megretten, már a „rácjárás" szót olvasván is. Tényleg túl merész ez a még mindig oly sok ijedelmet kiváltó kiadvány? Vagy csak „rossz korban" jelent volna meg?

Tény, hogy a szakmai vitától egyenesen rettegő hivatásos történészeink továbbra is megpróbálják agyonhallgatni a rácjárások tárgykörét. Az igen nagy sikerű kötet, valósággal vörös posztó a történelmi önismeret ellenségei előtt! Jeszenszky Géza történész és volt külügyminiszter legfrissebb véleménye a történelmi igazságokat kerülgető hivatásosaink hozzáállásáról: „Bizonyára a félelem diktálja, hogy milyen reakciót válthat ki e szerb kegyetlen tettek felelevenítése. Pedig az igazság kimondása ebben a kérdésben is elengedhetetlen."

Kishitűség? Önkéntes szolgalelkűség? Helyzetek szülte megvesztegetettség? Ugyan miért utasította ki pl. a VMTT 2011-es tanácskozásáról e kötet központi tárgyát a délvidéki történetírás álarcát vesztett hivatalossága, a „Vajdasági Magyar Tudományos Társaság" elnökségéből? Talán, mert nem azok bűneiről szól, akiket Titó elvtárs alatt és azóta is mindmáig ócsárolnunk kellett és kell, hanem a magyarok és rácok (szerbek) elhallgatott múltjáról (1268—1868), az első rác hódító megjelenésétől kezdve Dél-Magyarország földjén — pl. az akkor még nándorlakta Nándorfehérváron — úgyszólván máig?

A 424 oldalas könyvritkaság legmegrendítőbb fejezete a teljesen eltemetett emlékű 1848-as szenttamási magyarirtás. Georgevits rác pópa először megakadályozta a húsvéti föltámadást ünneplők legyilkolását, a város ekkor azonban mégis a gyilkosok kezére került. A magyarok „föltámasztását" végül három hónap rabság után vitték végbe a „rácvédő" („szrbobranac") lázadók. Hencegő hóhéraink írott emlékeire derül itt fény, akiknek a lelkén kétezer halálra kínzott ember lelke szárad. Gyermeket szögeztek ki a templomkapura — úgy feszítették meg mint Jézust — még darabolták is! A belgrádi kormány zsoldosai Bácsföldvár magyarságát is legyilkolták három nap múlva. S a hivatalos történetírás azóta sem dolgozta föl népeink közös múltjának sötét oldalait, az egykor színmagyar Délvidék véres lakosságcseréjét, pedig Szenttamás és Földvár rettenete számtalanszor megismétlődött már e véráztatta vidéken. S ha így hallgatunk róla, még ismétlődni is fog...!

„S a haza szolgálata megkövetelte azt, hogy a hősök készek legyenek a szomszéd népet levagdalni" — jegyzi meg itt, a népirtások kapcsán Konrád György: „Tehát mindenütt, ahol asszonyokat, gyerekeket, ártatlanokat, védteleneket, nem harcosokat, nem fegyvereseket öldösnek, azt én, egyszer már mondtam itt egy sajtóbeszélgetésen, háborús bűnnek tekintem. Függetlenül attól, hogy hol állnak, és függetlenül attól, hogy lesz-e valaha is olyan nemzetközi bíróság, amely ezeket a háborús bűnösöket felelősségre vonja és elítéli." (Híd, 2008. március, 16. oldal.) Igaz ugyan, hogy Konrád úrnak ez a határozottsága csak Damjanits János (Jovan Damjanovics) állítólagos rácirtásainak szólt, de ő ezt nyilván akkor is pontosan ugyanígy gondolja, ha ún. „rácvédők" gyilkolnak magyar hazafiakat — köztük magyar érzelmű zsidókat. S mi egyetértünk vele! Ítélje meg hát a tömeggyilkosok tetteit a történelem ítélőszéke...

Hóhéraink rettenetes „Szrbobran"-jára, rejtegetett rejtélyekre derül itt tehát fény, ahol a „rácvédőket" teljesen leleplezve az emberiség szégyeneként láthatjuk viszont. A kötetben múltunknak olyan sötét oldalai tárulnak föl, amelyeket mindmáig elhallgattak, s még most is nagyon, de nagyon el szeretnének hallgatni. A nemzetieskedő szerbség Trianontól is régebbi nagy-nemzeti titkairól, nagy-szerb szélsőségesek által elkövetett szörnyűséges délvidéki népirtásokról, leleplezett magyarellenes rágalmakról van itt szó, és egy olyan új történelemszemléletről, amelynek tükrében teljesen más világ tárul föl még a legszakavatottabbak előtt is...

A hatszáz évet átfogó olvasmányt Arday Lajos, az MTA doktora lektorálta. Az oknyomozó kutatások e bemutató kötetét oly neves személyiségek ajánlják, mint ifj. Barta János, az MTA doktora vagy az első rendszerváltó magyar kormány tagjai: a volt külügyminiszter Jeszenszky Géza és Andrásfalvy Bertalan akkori művelődési miniszter.

A Magyar Szó Az Alsó Részek rémregénye címmel írt a borítóbelsőben két színes nemzetiségi térképpel díszített, hiánypótló, forrásértékű és egyben ismeretterjesztő kiadványról. Kitűnő ajándék minden igazságkereső számára!

 Köszönettel:
Délvidéki S. Atilla (www.delvidekia.hu)