TRIANONI FELHÍVÁS

93 év múlt el a megkötött békeszerződésnek nevezett ország-csonkításunk óta, amelynek alapja szégyenletes, minden erkölcsöt, emberiességet, becsületességet nélkülöző, hazug vádak, és lefizetett francia újságok légből kapott közlései voltak. Ez, a magyar nemzet keresztre feszítése, minden bajunk okozója. 1920. június 4-én kormányunkra erőltették a parancsbéke aláírását. A nemzetközi közvéleménnyel tudatni kell, hogy erőszakot alkalmaztak.

Idézem Hernádi Tibor: A magyarországi zsidóság ezeréves védelme c. könyvéből (Budapest, 2008):

Magyarország a Monarchia háborús veresége folytán nemcsak királyát veszítette el, hanem területének és lakosságának kétharmadát is, amelyben a nemzetközi szabadkőművesség gonoszságát kiegészítendő alapos munkát végzett és kivédhetetlen okot adott a Magyar Tanácsköztársaság létrejötte. Ebben pedig a zsidóság szerepe úgyszólván kizárólagos volt. ( . . . ) A nemzetközi szabadkőművesség aknamunkája az első világháború kitörésében, majd az úgynevezett békeszerződések diktátumában közismert volt. Még csak vitatni sem lehetett. Ennek lett a következménye, hogy a vesztes államok új kormányai – köztük a magyar is – betiltották működésüket. Úgy tűnik, ez néhány évig nem is okozott zavart a kormányok működésében. Mivel a páholyok nem nyílt szervezetekként működtek, nem is igen lehetett tudni, hogy kik voltak a tagjai. ( . . . )

A háborús gazdaság szanálása előbb-utóbb igényelte a Korona pénzrendszer inflációjának megállítását, teljes felszámolását. Erre a magyar kormány kellő időben megtette a szükséges intézkedéseket. A korabeli közgazdasági ismeretek függvényében ez külföldi tőkehitelek felvétele nélkül nem volt megvalósítható. Ne felejtsük el, hogy a csonka-ország gazdaságának újjászervezése és talpra állítása sokkal nagyobb feladat elé állította a magyar kormányzatot, mint a második világháború utáni állapotok. A hitel felvételében mind Bethlen István miniszterelnök, mind Horthy Miklós kormányzó egyetértettek. Tárgyalásokat kezdtek a svájci bankokkal. A tárgyalások a kölcsönös érdekek figyelembevételével normális mederben folytak, majd megegyezés előtti állapotba jutottak. Ekkor azonban nem kis meglepetés érte a magyar kormányzatot. A hitelező bankok utolsó, de lealkudhatatlan feltételként szabták a betiltott szabadkőműves páholyok működésének újbóli engedélyezését.

Horthy és Bethlen egy ideig ellenálltak. Erre hatalmas nemzetközi szabadkőműves offenzíva indult a magyar kormány vezetőinek megdolgozására. Dr. Török Zoltán mérnök, a titokban mégis működő, magyarországi Symbolikus Nagypáholy egyik vezetője, vállalkozott a közvetítő szerepre. 1923 végén az Association Maconnique Internationale nevű, szabadkőműves szervezet vezetőit a genfi kongresszuson hozta össze Bethlen István gróffal a magyarországi páholyok felszabadítása ügyben. Majd Török László meghívására a svájci Reverchon és a New York-i Ossian Lang szabadkőműves páholyok nagymesterei utaztak Budapestre. Hosszú tárgyalások végén kérvényt nyújtottak be a kormányzóhoz a páholyok újbóli engedélyezése érdekében.

A kitartó erőlködés végül is eredménnyel járt. A kormányzó és a kormány engedményekre kényszerült. Mondhatnánk, kompromisszum született. A magyar kormány ugyanis – most már megalkuvást nem tűrő módon – kikötötte: a szabadkőműves páholyok csak nyilvános szervezetek formájában működhetnek. Így történt, hogy különböző fedőnevek alatt folytatták titkos működésüket. Mint például: Ingyentej Egyesület, Ingyenkenyér Egyesület, Nyomorék Gyermekek Otthona, Pesti Lloyd Társulat, Magyar Cobden Szövetség, Rotary Club, stb. E szervezetek kizárólag régi zsidó szabadkőművesekből állottak.

A magyar kormány tagjai előtt természetesen nem volt titok a zsidóság ebbéli szervezkedése, de jóindulatúan kezelte, mondhatnánk „eltűrte”.

Előbb már említettük, hogy 93 év telt el nemzetünk keresztre feszítése óta. Ez idő alatt az első bécsi döntéssel, 1938-ban értünk el sikereket, mert visszakaptuk területeink egy részét, amit a párizsi békeparancsban (1947-ben) visszaigazoltak, további terület-visszacsatolással.

Azóta részünkről nem történt semmi, mintha lehetőségeink sem lettek volna. Pedig 1966-ban született és 1976-ban lépett hatályba a Polgári Jogok Nemzetközi Egyezség okmánya, amelyet majdnem minden ENSZ-tagállam aláírt, köztük Románia is. A népek önrendelkezési jogával élve Csehszlovákia felbomlott (1993-ban), és Jugoszlávia hét részre szakadt 1991 és 2008 között.

Nekünk, magyaroknak 1976 és 2013 között 37 évünk volt Trianon revíziójára.

Most, 2013 júniusában újabb lehetőségünk adódott. A kommunista és a sötét szocialista időszakokban nem szólhattunk, nem adhattunk hangot jogos és igazságos követeléseinknek. De az ég alatt minden változó. Eljött az ideje, hogy közös akarattal és kitartó szorgalmazással kikényszerítsük a trianoni és a párizsi döntések felülvizsgálatát. Éva Mária Barki erre bíztat minket, magyarokat. Íme:

Kedves Magyar Barátaim, Székelyföldön, Erdélyben, Magyarországon, a határokon túl és szerte a világon! Trianon mindnyájunk számára egy fel nem dolgozott trauma.

Azok számára is, akik nem akarnak, vagy nem tudnak erről beszélni. Az igazságtalanság mindenkinek fáj. És nincs senki, aki az igazságtalanságot ne ismerné el Nyugaton és Keleten egyaránt, mindenhol - Románián kívül.

Az első világháború utáni békerend jogi értelmezés alapján semmis, mert nem egyenrangú tárgyalások, hanem a vesztes államok által kényszerhelyzetben történt aláírás eredményeként jött létre. Mindenütt jogtalanul, ahol az alapvető emberi jogok ellen, az önrendelkezési jog semmibe vételével húztak új határokat.

Azóta változott a helyzet. Az önrendelkezési jog teljes elismerést kapott nemcsak a tudományban, de az írásos nemzetközi normákban is. A Polgári Jogok Nemzetközi Egyezség okmánya, amely 1966-ban született, és 1976-ban lépett hatályba, és amelyet majdnem minden ENSZ-tagállam aláírt, köztük Románia is, kötelezi a kormányokat az 1. cikkelyének betartására, amely szerint:

I. cikkely:

"Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket."

1989. november 4-én (pontosan 33 évvel a nagy magyar szabadság- és függetlenségi harc leverése után!) Európában ütött az önrendelkezési órája. Ezen a napon egymillió ember ment az utcára Lipcsében, azt skandálva: 'Mi vagyunk a nép!' Ezt a klasszikussá vált önrendelkezési követelést az egész világ diplomáciai erőfeszítései sem tudták megakadályozni.

Azóta az önrendelkezési hullám egész Európán végigsöpört. A német újraegyesítés után kivívták maguknak az önrendelkezést az észtek, lettek, litvánok, szlovének, szlovákok, horvátok, macedónok, koszovói albánok, számtalan új határ jött létre. A Közel-Keleten ugyan még nem kezdődött el a határmódosítási folyamat, de bekövetkezte várható a jövőben.

Összeomlott, és továbbra is szétesőben van az első világháború utáni kényszer-békerend. Kivéve a magyar területen. Egyes-egyedül a magyarság hűséges a kegyetlen diktátumhoz. Másutt már ünnepelték és ünnepelnék a szabadságot. Mi csak gyászolunk, és ápoljuk a sebeinket.

Ne nézzünk visszafelé, ne emlékezzünk Trianonra, végre nézzünk előre! Vegyük kezünkbe a sorsunkat, ne várjunk segítséget külföldről, ami sohasem fog megérkezni, ne várjunk megoldást az Európai Uniótól, mert nincs politikai akarat ebben a szövetségben, tehetségtelen és képtelen közbelépni. Ne hallgassunk a politikusokra, akik nem hajlandóak az érdekeinket képviselni. Cselekednünk kell. Hallgatással és tétlenséggel problémákat nem lehet megoldani.

Nekünk is jár az önrendelkezési jog. Mi is 'szabadon meghatározhatjuk a politikai rendszerünket és szabadon biztosíthatjuk a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésünket' Mert ránk is vonatkozik: 'Mi vagyunk a nép'. Nincs magyar kisebbség a Kárpát-medencében. A magyarság államalkotó nép, több mint ezeréves közös történelemmel, közös hagyománnyal, közös jogrendszerrel, közös kultúrával.

A Kárpát-medencében Mi vagyunk a nép!

 Ezt fel kell mutatni, hogy mindenki lássa és mindenki hallja. Tüntetésekkel, nyilatkozatokkal és aláírásokkal. Hogy soha többé ne kelljen gyászolni, hanem a jövőben mi is ünnepelhessünk. Mert: Mi vagyunk a nép.

Isten áldja a magyar népet!

Dr. Eva Maria Barki

Szintén bíztatók számunkra a két cseh történész, František Palacký és Rudolf Kučera gondolatai, amelyeket az MVSZ trianoni fellépése alkalmából, 2013. június 4-én, több nyelven is megismerhettünk.

A nem-elfogulatlan, a becsületességet és igazságot valló és követő történészek, politikusok és államférfiak meggyőződhetnek valóságról, arról, hogy 1920-ban félrevezették őket, és így születhetett meg az azóta is minden lelkiismeretes ember lelkét mélyen bántó, és a magyar nép azóta is fennálló, jól palástolt, de folyamatos genocídiuma, mert egy népet lehet pusztítani… “mindennemű spekulációval, éhbérrel, uzsorával, tisztességtelen versennyel, egészségtelen munkakörnyezettel, túlóráztatással stb. … melyek jelen gazdasági rendünk szörnyszülöttei. Az élethez való jog felette áll minden magántulajdoni jognak, ha még olyan abszolútnak van is kikiáltva.” (Hernádi Tibor)

A közbéke érdekében

A Magyarok Világszövetségének

Botos László által kezdeményezett felhívása

Az 1920. június 4-én a trianoni békeparanccsal megcsonkított Hazánk jövője kétséges, és bírhatatlan népünk állapota. Közel egy évszázada tart a magyar nemzet szétdaraboltatása anélkül, hogy ennek hatásos ellenszerét a magyarság akár eszmei szinten is felmutatta volna. Viszont a Magyarok VIII. Világkongresszusa és az általa elfogadott új magyar nemzetmeghatározás már címében is megteremti az eszmei alapot a trianoni (1920) és párizsi (1947) békeparancsok elleni fellépéshez: Jövő a Szent Korona jegyében.

„A magyar nemzet legkiemelkedőbb hozzájárulása az egyetemes emberiség felemelkedéséhez annak az államrendnek a kialakításában testesül meg, amely egyedülálló mértékben helyezi középpontba az ott élő emberek nemére, fajára, nemzetiségére és vallására való különbségtétel nélkül az emberi méltóságot. Ezt az államot eleink a Szent Korona tanra alapozták, és a Szent Korona országának nevezzük” – hirdeti a 2012-ben elfogadott új nemzetmeghatározás.

A trianoni békeparancs 93. évfordulóján a világ magyarsága és minden jó szándékú ember rendelkezésére bocsátjuk azt az eszközt, amely minden eddiginél hatásosabban, két kiemelkedő cseh értelmiséginek a Magyarok Világkongresszusának értékelésével egybecsengő érveivel támasztja alá a magyar nemzet igazságát, Trianon tarhatatlanságát. Íme:

Rudolf Kučera, cseh politológus a 2008-ban kiadott: Közép Európa története egy cseh politológus szemével c. könyvében egy elismert cseh történész, František Palacký érvelését idézi (70-71 o.)

František Palacký Az osztrák állameszme című dolgozatában így értékelte a magyar alkotmányt: „A magyar országos intézmények magva magában véve oly egész­séges és áldásos, hogy véleményem szerint érdemes volna más or­szágokban is alkalmazni; megvan benne az igazi országos autonó­mia eleven csírája, amely nélkül a polgári és politikai szabadság sehol sokáig és tartósan meg nem maradhat; jelen van benne a re­form és a határtalan tökéletesíthetőség elve is, amely nélkül min­den emberi intézménynek pusztulnia és elpusztulnia kell. Eb­ből lehet megérteni és magyarázni a hungarusoknak (nem csupán a magyaroknak) a maguk ősi alkotmánya iránti közös szeretetét s a rendkívüli energiát, amelyet annak fenntartására és védelmére fordítanak; a hungarusnak bürokrá­cia alatt élnie és boldogulnia nem lehet...”³⁴ Milyen volt hát ez az alkotmány, és mi volt a történelmi jelentősége? Először is állapít­suk meg, hogy a hungarusok ezeréves alkotmányos folytonossá­gukhoz való ragaszkodása alkotta a történelmi magyar állam lét­alapját. Ennek az alkotmánynak a fő előnye a hatalommegosztás volt az uralkodó és a rendek közt, miközben a tulajdonképpeni „demokratikusság” a széles körű decentralizáción, az autonóm or­szágos intézményeken nyugodott. Első helyen említsük meg az országgyűlést, amely minden királyi javaslatot megvitatott, és saját kebeléből választotta a nádort (palatínust), a király helyettesét, s az a Helytartótanács segítségé­vel végrehajtotta a király és a rendek által közösen elfogadott ter­veket. A decentra­lizált országos hatalom voltaképpeni alapjai a vármegyék voltak, a királyság egyes területein illetékes közigazgatási egységek, me­lyeknek élén a comes (főispán), az alispán és a több­nyire alulról választott, helybeli tisztviselők álltak. Minden várme­gye két követet küldött az országgyűlésbe. A vármegyegyűlések, melyeken részt vett az egész szabad lakosság, választották a vár­megye ügyeit intéző tisztikart. „Az országgyűlésen elfogadott és a király által szentesített törvényeket ki kellett hirdetni a vár­megyegyűlésen, hogy aztán a vármegyei hatóságok végrehajtsák azokat. A legmagasabb állami szervek intézkedéseit szintén ki kellett hirdetni a vármegyei hivatalok útján, és a vármegyegyűlés­nek jogában állt, hogy az olyan rendeletek ellen, amelyeket sérel­mesnek tartottak, »tiltakozásokat« nyújtsanak be, és végrehajtásukat a tiltakozások elintézé­séig leállítsák. Ha valamilyen népszerűtlen rendeletről volt szó, az egyes megyék közölték egymással tiltakozásuk tartalmát; ez volt az az eszköz, mellyel a történelmi Magyarországon tömegesen fel lehetett lépni a nem tetsző rendeletek ellen, ezek végrehajtását a megyék ellenállása akár meg is akadályozhatta. Ez a széles körű vármegyei önkormányzat volt az a legyőzhetetlen pajzs, amellyel a magyarok megvédték állami önállóságukat, és amellyel győztek az uralkodók egységesítő törekvéseivel szemben.”³⁵ A magyarok harca a magyar alkotmányért hosszú és véres volt, mint minden harc, amelyet a politikai szabadságért vívnak. Ez a harc a közép-európai történelem legfényesebb lapjaira tartozik, s a jövőben min­den Közép-Európa történetével foglalkozó tankönyv részének kel­lene lennie. Az emberi és polgári jogokért folytatott mai küzdel­münk számára ez olyan hagyományt jelent, amit vállalni kellene, a közép-európai nemzetállamok megalakulásának megalapozat­lan dicsőítése helyett. A nemzetállamok ugyan ideiglenesen meg­valósítottak számos nemzeti törekvést, meghozták némely nemzet­nek a nemzeti szabadságot, másoktól viszont elvették azt, s ami a legfontosabb, nem biztosították tartósan a politikai szabadsá­got, sem a békét nem hozták meg Közép-Európában.

Kell-e František Palacký és Rudolf Kucera érvelésénél fényesebb bizonyíték arra, hogy a magyar nemzet által megteremtett Szent Korona országa nem nyomta el a kisebbségben élő népeket?

Aligha. Jogos és elvárható tehát az új magyar nemzetmeghatározás követelése:

  „Annak a nagyvonalú állami berendezkedésnek fejében, amely évszázadokon keresztül lehetővé tette, hogy a Szent Korona országában a későbbi trianoni utódállamok államalapító nemzetei fejlődhessenek, elvárjuk, hogy e nemzetek rögzítsék alkotmányukban azt a tényt, hogy az uralmuk alá politikai kényszerrel sodort magyar nemzeti közösségek továbbra is, és megváltoztathatatlanul a magyar nemzet részei.”

Elfogadta az MVSZ Elnöksége 2013. február 17-én, Budapesten

Kihirdetve 2013. június 4-én, Versailles-ban, a trianoni békeparancs helyszínén.

Mit tehetünk, amikor szabad sajtója csak a csalárd, félrevezető híradásnak van, semmi esetre sem a népben és nemzetben gondolkodó magyarságnak. Ez a megállapítás igaz úgy a külföldi, mint a belföldi hírszolgálatra. Azon tudósításokat, amelyek hathatnak hazánk és népünk, a magyar nép életének jobbá tételére, fennmaradására, amelyek többségükben csak e-maileken keresztül juthatnak el hozzátok, továbbítsátok minden általatok elérhető helyre. Szólítsátok fel a címzettet, hogy Ő is továbbítsa. Csináljatok fénymásolatokat, helyezzétek el buszon, villamoson, vonaton, Volán autóbuszon, a földalattiban, és kérjétek fel a jobboldali újságaink szerkesztőit, hogy ők is vegyék át és közöljék. Ha valaki nem hajlandó a kérésnek engedni, úgy figyelmeztesd, hogy lemondod az előfizetését, és másokat is erre fogsz bíztatni. Ez a módszer megtörheti az ellenállás falát. Csak a nemzetért elszánt nép menthet meg bennünket. Csak elszánt, a nemzetért kiálló magyar nép mentheti meg hazánkat. - Utcára, magyar! – békés, de kitartó, elszánt követeléssel. Hisz’ a törvény adott, csak követelni kell a betartását, ahogy azt már több és kisebb nép is elérte.

A tények feljogosítanak bennünket az igazságos elrendeződés megtárgyalására. Hiszen Francois Mitterand francia miniszterelnök (1981-1995) 1992. február 29-én, a párizsi Chaillot-palotában tartott „Les tribus ou l’Europe” című nemzetközi konferencián elmondja:"....e század összes békeszerződései és különösen az 1914-1918-as háborút követő békeszerződés, kezdve a versailles-i szerződéssel, és ideértve az 1945-ös szerződést s mindazokat, amelyek ezeket követték, mind igazságtalan szerződések voltak, amelyek, hogy kielégítsék a győztes dicsőségvágyát, hatalmi ösztöneit vagy közvetlen érdekeit, minden alkalommal figyelmen kívül hagyták a történelmi, földrajzi, szellemi vagy etnikai realitásokat. A jövendő háború drámája mindig az előző békerendezés keretei között íródott."

Botos László

2013-06-03

Beküldte Ballán Mária

keresd a Trianon sebek címkét!