20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2018 június 03, vasárnap

Nagy Tibor a MIÉP-ről és elnökségi közlemény

Szerző: Nagy Tibor

..."E céljainkból a mostani adatok ismeretében egy jottányit sem engedünk, ám azok eléréséhez sokkal többet kell dolgoznunk. Nem csak kampányidőszakban, hanem most, az új ciklus kezdetén azonnal el kell kezdenünk a felkészülést."...

A csúcsról a szakadékba, most újra kúszunk felfelé.

Kedves Barátaim!

A mögöttünk lévő Országgyűlési Választásokon való szereplésünket akkor tudjuk folyamatában értékelni, ha összevetjük a korábbi adatokkal. A MIÉP a legjobb eredményét húsz évvel ezelőtt, 1998-ban érte el, akkor 5,64 század százalékkal kerültünk be a Parlamentbe.

Ezt követően az ismert okok miatt folyamatos lejtmenet következett, 2002-ben még kaptunk 257430 szavazatot, ám a Jobbikkal való közös lista, majd Csurka István halála megrendítette a pártot.

2010-ben már csak 2345 szavazatot kaptunk, országos listát nem állítottunk.

2014-ben jött el a mélypont, amikor országos listát nem tudtunk állítani, és az is jelezte a mély válságot, hogy a MIÉP közös listán indult a Kisgazda Párttal, mert önállóan már semmire nem volt képes. A számokból látható, hogy mindig rosszul döntött a pártvezetés, amikor más párttal állított közös lista mellett állt ki.

2014-ben 2054 szavazatot értünk el, ami 0,04 (nulla egész nulla négy század) százalékot tett ki. Annyira kevés szavazatot még soha nem kaptunk, mint négy éve.

Ilyen előzmények után vettem át a párt vezetését 2017 tavaszán. Most 2018-ban országos listán 8712 szavazatot kaptunk, ami 0,15 század százalék, egyéni jelöltjeinkre 6897 szavazat érkezett, ami 0,13 század százalék. Választóink összesen 15609 ikszet húztak be, ami 0,28 század százalékot tesz ki. Tessék összehasonlítani a 2054-et a mostani 15609-cel, hogy valós képet kapjunk.

Sokan elszomordtak ettől az eredménytől, és bevallom, magam sem vagyok elégedett. Reménykedtünk abban, hogy legalább az egy százalékos küszöböt elérve állami támogatást kapunk, és magasabb szinten tudjuk újraszervezni a Magyar Igazság és Élet Pártját. Nem sorolom távolabbi céljainkat, az öt százalékos parlamenti küszöböt, melynek átlépésével akár a mérleg nyelvévé válhatunk. E céljainkból a mostani adatok ismeretében egy jottányit sem engedünk, ám azok eléréséhez sokkal többet kell dolgoznunk. Nem csak kampányidőszakban, hanem most, az új ciklus kezdetén azonnal el kell kezdenünk a felkészülést. Előttünk van az önkormányzati választás, az európai parlamenti választás, és belátható távolságra került a 2022-es Országgyűlési Választás.

Tudjuk mindannyian, hogy egy vasúti szerelvény megmozdításához kell a legtöbb erő. A folyamatos sebesség fenntartásához már sokkal kevesebb kell, és a gyorsításhoz sem szükséges annyi, mint a legelején, amikor még állt a mozdony. A mi mozdonyunk túl van a legnagyobb erőfeszítésen, megmozdult a kocsisor, bár sokszor még egymást meglökve és visszarántva halad. A 2014-es mélyponthoz képest elmozdultunk, annak a 7,6-szeresét teljesítettük.

Nyilvánvaló, hogy nagyságrendet kell váltanunk. Korábban század százalékban mértek bennünket, most tized százalékokon állunk. Nem ígérhetek csodákat. Ahhoz, hogy előrelépjünk, a jelenlegi eredményünket meg kell tízszereznünk, és még akkor sem leszünk a parlamenti küszöbnél, ami újabb erőfeszítést követel.

Verítéket és könnyeket ígérhetek nektek ahhoz, hogy előrébb jussunk. Én magam készen állok arra, hogy ezt a küzdelmet megvívjam, ha mellém álltok, és vállt vállhoz vetve együtt küzdünk. A médiaterror falának áttöréséhez új módszereket kell bevetnünk. Nem politizálhatunk a négy fal között egy olyan világban, amikor politikai ellenfeleink a tömegmédia uralásával minden lakásba betörnek, és ott a házi oltár, a televízi napi négy-hat órás bámulásával a tömegek véleményét befolyásolják.

Az új módszerek kidolgozását elkezdtük. Ki kell mennünk az utcára, meg kell találnunk azokat a helyeket, ahol nagy tömeget vagyunk képesek elérni. Figyelmet kell szentelnünk az Internet, a mobiltelefonok világának, a fiatalok és a középkorúak új szokásainak. Mindenek előtt hitelesnek kell maradnunk. Nem követhetjük el azt a hibát, ami hajdani radikális párttársunk vesztét okozta, amikor a hatalommal való szembenállás során még a szemkilövetővel, a ferde hajlamúakkal, vagy a kétfarkúakkal is képesek voltak együtt tüntetni. Önállóságunkat, nemzeti elkötelezettségünket minden körülmények között meg kell őriznünk. Most még kevesen vagyunk, de miénk a magyar igazság. Küzdjünk azért, hogy miénk legyen a magyar élet!

Nagy Tibor
elnök


 Közlemény a választási pénzek felhasználásáról

A Magyar Igazság és Élet Pártja Elnöksége megtárgyalta a 2018-as Országgyűlési Választások költségeinek kérdését. A feltételekkel elérhető állami támogatást a párt nem kívánta felhasználni, mert a korábbi eredmények alapján várható volt, hogy az 1 százalékos küszöb átlépése hosszabb előkészítő munkát igényel, és tetemes többletterhekkel jár. A pártlista állítás után megkapott 305.000.000 forintot komoly áldozatvállalással, másfél millió forintnál nagyobb banki kezelési költség és kamat megfizetésével a párt visszafizette az államnak.

Egyéni képviselőink az Elnökség tájékoztatása alapján tudatában voltak helyzetüknek, ezért nem javasoltuk számukra az egymillió forintos kampánypénz felvételét és felhasználását, hiszen senki nem volt a pártban, akinek a törvényben meghatározott szigorú feltételek mellett esélye lett volna szabályos felhasználás mellett a feltételként szabott eredmény elérésére.

Mindezek ellenére akadt néhány képviselő-jelölt, aki az Elnökség javaslata ellenére felvette az egymillió forintos egyéni kampánypénzt. Számukra az Elnökség felszólítást ad az egymillió forint és járulékos költségei állami számlára történő hiánytalan visszafizetésére. A MIÉP Elnöksége a fizetést nem teljesítők ügyét a Becsületbíróságnak adja át. A Becsületbíróság a visszafizetésig felfüggeszti az érintettek párttagságát, és megállapítja pénzfelhasználás és az esetleges sikkasztás következményeit.

A továbbiakban, ha a visszafizetés nem történik meg, a MIÉP rendőrségi feljelentést tesz, aminek következménye bírósági és végrehajtási eljárás. Mindennek költsége többszöröse lehet a felvett összegnek, ezért a MIÉP Elnöksége minden érintettet felszólít a törvényes út betartására.

Tiszaeszlár, 2018. május 20.
MIÉP Elnökség

Forrás: miepinfo.hu

A kiemelések és címzések a Magyar Megmaradásért szerkesztőtől.

Hozzászólás  

#1 Trianon főoka is a TalmudizmusS. Tejfaluss András 2018-06-11 18:25
Ameddig a zsidóság maga nem helyezi hatályon kívül a minden zsidót valamennyi nem zsidó ellen rablógyilkosságra, lopásra, csalásra, hamis tanúzásra, hamis ítélkezésre is felbiztató talmudi és ószövetségi törvényeit, addig a zsidók valamennyi többi nép esküdt ellenségei maradnak és viszont. Ezzel kell foglalkozniuk a tényleges megbékélést igénylőknek! A „MENEKÜLT IPAR” fajirtásra alapozó ingatlanspekuláció? Lehet, hogy ehhez kell majd a Magyarországon felépíttetett sok óriásstadion?
A „menekült ipar” gondosan eltitkolt, ill. elködösített lényege, hogy a korrupt hazaáruló bérencek „nemzeti színű” kormányai egyre nemzőképtelenebbé mérgezik az ingatlan tulajdonos lakosságot. Pl. káliummal mérgezett műtrágyákkal, valamint tiszta konyhasó helyett kálisóval sózással, a mérgező káliumtartalmukkal életrövidítő és nemzőképesség rontó „Menzareform” „Stop Só” élelmiszerekkel. A műtrágyával túladagolt káliumtól az állatkísérletekben a negyedik nemzedék hím állat (kos) teljesen nemzőképtelen lett! Minket 1950 óta mérgeznek káliummal. Akkor kaptak Nobel díjat, akik konkrét biológiai hatás mérésekkel patkánynál és embernél bebizonyították, hogy az étkezéssel túladagolt kálium és a hiányos konyhasópótlás életrövidítő is és nemiség torzító is. 2050-re várható a negyedik nemzedék mérgezett magyar teljes nemzőképtelensége. Ez a tényleges oka, hogy egy izraeli tudós a „nyugati férfiak nemzőképtelenségét” valószínűsíthette 2050-re, a spermiumromlási konkrét nemzetközi statisztikákra hivatkozva (Haarec). Miután a népirtással kiürített, „elárvult” ingatlanok a kormány tulajdonába kerülhetnek, az azokat kiárusíthatja a kálisóval műtrágyázással és kálisóval sózással még nem ivartalanított keleti országokból bevándorlóknak. Ez az étkezés módosítással népirtás, az elfoglalni akart országok népeitől való ingatlanrablás „hagyományos módszere”. Lásd: 2 Mózes 23/20-33., 5 Mózes 7/1-26., valamint Talmud Baba kamma 93 b. lap és Taanith 10 a. lap! Felmerül a kérdés: mi lesz, ha fellázadnak a (számukra) haláltáborban megnyomorodó magyar férfiak? Bezárják majd őket a sorozatban épülő, fogolytáborként is használható stadionokba? A fenti fajirtásra alapozó ingatlanspekulációs terrorizmus hatásmérési bizonyítékai is megtekinthetők a www.tejfalussy.com, s az ezen belül működő korábbi honlapokon. Az étkezés módosítások hatásai biológiai következményeit nem hinni kell, hanem rendesen bemérni!

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló