Lélekről, hagyománytól támogatott hitelességről van szó, ami jóval több és más, mint művészet, pénz, szerencse vagy halál... Egyáltalán mi az, ami az emberi lélek nyugalmát újra meg újra megzavarja? Jobban mondva: ami voltaképpen soha nem engedi az ember lelkét megnyugodni? Saját maga. Saját önzése, érvényesülni vágyása, elégedetlensége. Ez az, ami örökös összeütközésbe juttatja az emberekkel, a körülményekkel s végeredményben: Istennel. A tagadásból és visszautasításból kinőtt nyavalyánkból való biztos és gyökeres kigyógyulásnak nincsen semmi más módja - csak az az egy, - ha a magunk önző akaratát teljes tökéletesen alárendeljük egy más, önzetlen, igazi javunkra és boldogságumkra irányuló akaratnak: az eddigi erőszak és hatalom ellenében! - alázatosszívű és szelid Jézusunk akaratának.
„Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint kiket a szabadság törvénye fog megítélni" (Jak.2:12)
Szabadság és törvény: szembetűnő ellentét. A kettő kizárni látszik egymást. Aki szabad, másokra nem káros, tevékenységében, magatartásában és minden közéleti, politikai jogaiben nem korlátozott, mi dolga a törvénnyel? Ez a kérdés, amit nem tisztázott; nemcsak a köznyelv és közerkölcs, hanem az imposztor világ büntető ügyeit intézni hivatott jogrend. Pedig! – kétségtelenül köze van, kell legyen a törvényhez, mert a szabadság nem teljes függetlenséget, hanem a maga módja szerinti fejlődést, gyarapodást jelent. Aki azt véli – vindikálva a szó hitelét, magának jogot tartva, mint például a Jézusi szabadság csak épp megengedi, hogy könyörületes legyen, gondolja csak meg, hogy Jézus azért jött, hogy megtanítson bennünket beszédünkben s cselekedetünkben az Ő szent szerelmét tejességre vinni. Mi e törvény szerint fogunk megítéltetni és semmi hamis látszat, mások szándékos félrevezetéséből anyagi vagy erkölcsi hasznot húzó, függetlenséget hangoztató ok nem más, mint szélhámia – minket nem téríthet el.Ezért kötelességünk életünk minden megnyilvánulásában szem előtt tartani, hogy mit követel tőlünk a helyes alárendeltség (a helyes parancstól függés!), hogy ama nagy napon (akár december 21-én!) ne szégyenüljünk meg. Azok, akik a társadalmi és különösen a nemzeti közélet további irányítására megbizást nyertek: óvónők, tanítok, tanárok, orvosok, gyógyszerészek, papok, polgármesterek, politikusok, törvényszéki és sport bírók (Nem zárójelben!), akik a gondolat mélységeibe hivatottak akarva (nem akarnak!) betekinteni, vizsgálják meg - nem a saját!, hanem az Íge fényében, - hogy milyen a cselekedetük és beszédük. Isten törvénye szerint való? Szabaddá lett a szó hitele életedben?
Csak a szó hitelét kockáztató – míg önmagán kívűl nemzetet is kompromittál még súlyosabb elbírálás alá esik, aki Íge hirdetőjeként odáig jutott, hogy lejáratja és rossz hírbe hozza Erdély magyarságát. Adós maradhatott volna sok mindennel, de a becsületét vesztett volt Királyhágó-melléki református püspök Tőkés László most ezt kijelentést teszi: „Megítélésünk szerint a jobbikos országgyűlési képviselő antiszemita megnyilatkozása nyílt provokációt jelent – mondja - nem csupán zsidó polgártársaink és – az egyébként nemzetközi bírálatok és támadások keresztüzében álló – Magyarország, hanem hasonló módon a határon túlra szakadt, legfőképpen pedig a kettős állampolgársággal rendelkező magyarok ellen is" és hozzátette az EMNT elnöke „Romániában élő magyar polgártársaim közösségében külön is kikérjük a határon túl élő magyar állampolgárok iránti kollektív bizalmatlanság – közvetett – kinyilvánítását". Gyöngyösi kijelentését az erdélyi magyarok elleni támadásként értékelni nem lehet, Tőkés önmagát sok minden alól felmentette, de az igazmondás terhe alól senki! (Kommt Zeit, kommt Rat!)
Igen jól esik – ezeknek utána – megtudni, hogy Franklin Benjamint, az amerikai Egyesült-Államok nagy államférfiát az tette mind tisztább és tökéletesebb életűvé, hogy „ujjhegyre szedte" fogyatkozásait, bűneit s azokat öntudatos harc utján egyenként semmisítette meg.
Maga Kálvin János, a nagy reformátor este soha sem aludt el s reggel soha sem kelt fel anélkül, hogy az elmúlt napon elkövetett cselekedeteit még egyszer emlékezetébe ne idézte volna. Mindkét történelmi személyiségnek ez tette frissé naponként bűntudatát s ez tette őket képessé a bűnök elleni eredményes harcra. A szó hitele, amit mondasz addig igaz, míg az ellenkezője nem lesz az.
A szöveg megállapítását végezte:
Pásztori Tibor Endre
Hozzászólás
Ágostházy Szabolcs hivatalvezető-helyettes sziporkája:
"... Az Alaptörvény a nemzeti hitvallásban nem a történeti alkotmányt, hanem a történeti alkotmány vívmányait tartja tiszteletben ..."
Tecc'enek érteni? És a folytatásban egy kicsit később:
"... A történeti alkotmány vívmányai nem azonosak a történeti alkotmány egészével. ..."
És mindezt Áder János Köztársasági elnök meghatalmazásával tárja a nagyérdemű elé, Ágostházy Szabolcs közszolga.
Kérdés?
"JA, más a kampány és más a kormányzás!"