Szent György és Mózes SZARVAKkal. Szarvakkal és nem glóriával!

Míg Michelangelo híres Mózes szobra, a hozzákapcsolt "félreforditott" sztorival némileg közismert, addig az már kevésbé, hogy Michelangelo következetesen önmagát etruksznak (azaz szkíta származéknak) tekintette (lásd: http://www.naput.hupont.hu/24).

Ezzel szemben Szent György ezen ábrázolása viszont szinte teljesen ismeretlen. Sallai János (a fénykép internetes portálos megosztója) a kérdésemre az alábbi infokat közölte: "A képet egy nehezen beszerezhető könyvből fotóztam, Horst Klusch: Zauber alter Kacheln aus Rumänien. A kályhacsempe sajnos a könyv szerint Bukarestben található, egy múzeumban."

De mégis mi lehet a SZARVAK magyarázata?

 I.       SZARV-GLÓRIA

Földváry Miklós István (ELTE Bölcsészettudományi Kar Latin Tanszék adjunktus) a MÓZES SZARVA tanulmányában részletesen foglalkozik e kérdéssel. A teljesség igénye nélkül idéznék a http://www.foldvary.eoldal.hu/cikkek/szakmai-oneletrajz-es-publikaciok/mozes-szarva.html cim alatt található tanulmányból:

„És midőn leszállana Mózes a Sínai-hegyről, tartja vala a bizonyság két tábláit, és nem tudja vala, hogy szarvas volna az orcája az Úr beszéde társalkodásából.” (Ex 34,29) Mózes „szarvas orcája” úgy él a köztudatban, mint Szent Jeromos félrefordításainak iskolapéldája, mint a Vulgata hiteltelenítésének közhelye. A művelt közönség többnyire azt tartja, hogy a vonatkozó bibliai helyen szereplő héber szó mássalhangzói egyaránt gyökét képezik a „ragyogás” és a „szarv” szavaknak, és a keresztény Nyugaton több mint ezer éven át használatos szöveg a két szó egyszerű összetévesztéséből származott. A botlást (?) különösen érdekessé teszi, hogy alapjává vált a középkor — és katolikus vidékeken az újkor — Mózes-ábrázolásainak. 

...

A mértékadó bibliai héber szótár egyetlen qrn gyököt vesz föl: ebből eredezteti a qeren, azaz „szarv” szót. Ötödikként, egyetlen helyre (Hab 3,4) alapozva közli még a „fénysugarak” jelentést, és ebből vonja el denominatív igeként a Mózessel kapcsolatban szereplő qāran-t, amely így a fénysugarak kibocsátását takarná. Az ige egyedül itt, az Exodus 34. fejezetében fordul elő: filológiai műszóval tehát hapax legomenon, vagyis egyszeri olvasat, értelmezésénél ezért nem támaszkodhatunk az adottól eltérő szövegkörnyezetre.

Egy mai Tóra-kommentár szintén az arcbőr ragyogásáról beszél. Ugyancsak hivatkozik a szó főnévi értelmét módosítani látszó Habakkuk-helyre, és a csodát az isteni sugárzás visszatükröződéseként értelmezi, amely szerinte a mezopotámiaimelammu fogalmával vethető össze. Ez valamiféle legitimációs erő, amely a királyt elborító fényként is jelentkezik — és Mózesnek van „király” címe a zsidó hagyományban. A ragyogást szokásosan kifejező ’ōr helyett valószínűleg azért használja a szöveg a „szarv” jelentésű főnévből képzett igét, mert így ellentételezheti az aranyborjút, szembeállítván Mózest, az igaz közvetítőt a bálvánnyal, a hamis közvetítővel. Ez a szójáték téveszthette meg a kommentár szerint az értelmezői és fordítói hagyomány egyik vonalát, melynek — legalábbis hatása szempontjából — legjelentősebb képviselője Jeromos volt.

A rabbinikus hagyomány valóban mindenütt ragyogásról tud. A szöveget kommentáló midrások a fénnyel való feltöltődés mikéntjét részletezik különféleképpen, de nem térnek ki egy lehetséges „szarv” értelmezésre. A legfontosabb középkori magyarázók ezzel szemben foglalkoznak a szóválasztással. Slomo ben Jichak rabbi — közkeletű nevén „Rasi” — utal a Habakkuk-helyre: szerinte a qāran és a qeren között a jelenség formája jelent kapcsolatot. A fénysugár úgy tör elő, mint egy szarv, és ezért érdemelte ki Mózes „a dicsőség szarvait”.

…

Avraham Ibn Ezra is a Habakkuk-szöveget veszi elő, amelynek qeren-jét a megelőző verssel való gondolatpárhuzam alapján fénysugárnak fogja föl. Felháborodottan cáfol egy olyan véleményt, amely szerint Mózes arcbőre a negyvennapos böjttől szarusodott volna el.

Érdekes magyarázatok, melyből a “legtetszetősebb” a negyvennapos böjtől elszarusodott arc.

Az ábrázat ragyogása és az orca „megszarvasodása” tehát párhuzamként áll egymás mellett. A „szarv” (qrn–crn) gyökből képzett, ritkán használatos ige akár ragyogást is jelenthet, ha a szövegkörnyezet úgy kívánja. A ragyogás nem független a Septuaginta és a föltehetőleg azt követő régi latin fordítás „dicsőség” fogalmától sem. A „dicsőség” — amely biblikus közegben az isteni jelenlét terminusa — még az Újszövetségben is többször áll mondattani kapcsolatban fényjelenséget leíró igékkel. A dicsőség fölkel, megvilágosít, beragyog. A Jeromos által használt ritka megfelelő így mintegy összefoglalja a fény, a dicsőség és a szarv képzetében rejlő asszociatív lehetőségeket. Alkalmas arra, hogy hordozza az őt megelőző hagyomány teljességét, sőt arra is, hogy kiindulást adjon a belőle táplálkozó hagyománynak...

A mitra, a püspöksüveg két szarva éppen akkor kezd a Testamentumok jelölője lenni, amikor Mózes szarvairól megfeledkezni látszik a hagyomány. És a virágzó középkor enciklopédikus alakjánál, a kánonjogász és liturgista Guillemus Durantusnál ismét együtt van minden: a hegyről leszálló Mózes, a Testamentumok, a mitra, és — eretnek álláspontként idézve — a fenevad is.

Nem valamiféle „héber eredeti” igazsága áll tehát szemben egy másodlagosnak ítélhető fordítás hibájával. Az európai kereszténység alapszövegének olvasatát állította szembe az egyre kevesebb nyelvi merészséget mutató újkor egy olyan értelmezéssel, amelyet amaz eredetileg el egyáltalán nem vetett, csak éppen nem gondolt kizárólagosnak, és amelyet szintén több évszázad értelmezői hagyománya dolgozott ki anélkül, hogy a szöveg jelentésgazdagságát csonkítani kívánta volna. A mondottak fényében ki-ki maga döntse el: érdemes volt-e kijavítani a „szarvashibát”!

Elfogadva Földváry kitűnő érvelését, érdemes kiinduló pontnak tekinteni a „szarv” (qrn–crn) gyököt. De ezek a gyökök nemcsak héberben, hanem több másik nyelvben is fellelhetők:

A latin auRuM - arany és CoRN-szarv szavakban szintén megjelenik ez a gyökpár. Arról a sárgás arany színről van szó, mely a Nap, a dicsőség, és a glória fénye is. A dicsőséges glória színe az aRaNY, ami elég könnyen azonositható módon összecseng a latin AuRuM szóval (ismerve a N,NY,M nyelvi megfeleltethetőséget).

A görög κερατο (ejtsd: KeRato) – szarv és a Κωρωνα (KoRona) – korona, a tárgyi alakot öltött glória szavak KR mássalhangzója is szintén egybecseng a héber „szarv” (qrn–crn) gyökkel. (Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a magyar KöR ősgyök egyik származéka a KoRona szó is)

Hasonló kapcsolat figyelhető meg több, a hébernél sokkal ősibb nyelvekben is. Pl. a szankszrit és dravida nyelvek aRaNY szavában, a hiRaNan-ban szintén megfigyelhető ez a RN páros.

 II.    SZARV-KIRÁLY

A KoRona és az uralkodó összetartoznak. Földvárynak erre vonatkozóan volt már egy mellékes utalása, amin érdemes tovább haladni:

“Mózesnek van „király” címe a zsidó hagyományban”

Bilecz Ferenc a Magyar Irodalmi Lap Bel-Ár (XV- XVI.) írásában a SZARV és KIRÁLY szavunkkal foglalkozik:  http://www.irodalmilap.net/?q=felhasznalo/bilecz-ferenc&page=1

A SAR szó király=cár jelentése igen régi idők óta közismert volt Keleten....

A szkíta művészet vezérmotívuma, a szarvas, amely eredetileg napjelkép volt, megtalálható a Kr.e. 2. évezredben Kappadókiában, Szíriában, a 3. évezredben pedig Mezopotámiában. Bizonyítható például, hogy a koravaskori Kobán-kultúra Kis-Ázsiából, a hettita kultúrkörből származik. A szkíta szimbolika is részletekbe menően megegyezik a korábbi kis-ázsiaival...

Viszont a „sar” (ŠAR), „sarru” (ŠARRÛ), már az akkád nyelvben ismeretlen eredetű jövevényszónak számított és a jelentése „király” volt. Lásd még a hettita mitológiában Šarruma isten „hegyek királya” titulusát is. Az első akkád királyt Nagy Sarrukínt (i.e. 2270-2215) Šarru/Šarrum-kīn-nak, „igaz királynak” hívták. A védikus hindu vallásban Surya nap isten volt. (Rigvéda i.e 1200. ellőtt)...

Ábrahám feleségének Sarai-nak a neve „hercegnő”, ami minden bizonnyal a király (sar) leánya, értelemmel bírt. Magyarban a szárkirályi jelentését talán Szár László nevében fedezhetjük fel.

Azaz a GLÓRIA-SZARV-SAR-KIRÁLY kapcsolat áthatja az ősi nyelveket! De nézzük tovább Bilecz Ferenc gondolatmenetét, mennyire egészíti ki az eddigi eszmefuttatásunkat:

De a cáréhoz hasonló a magyar „király” szó története is. Míg a magyar „király” szóban a „kör”, a szláv „cár” szóban a „sár” (gömb, pld. földgömb, Земной шар) szó jelöli a teljességet, a mindenek feletti uralmat. Ezt a gömböt (nálunk országalmát) tartják a kezükben az ősi istenek, királyok. 

Ahogy a KRN gyök vizsgálatánál már utaltam a KoRona- KöR kapcsolatra.

 Ezt a vitát nagyon jól elemzi Varga Géza (Rovó - 2011.08.05.) a Közös-e a szár "király" szócsaládja a sumer, akkád és magyar nyelvben? című írásában. Ezt írja: „Úgy gondoljuk, hogy - bár az újabb sumer szótárakban valóban nincs sar "király" szó, némi joggal beszéltünk sumer-akkád sar "király" szóról. A sumer sar "növényzet" és az akkád sar "király" szó ugyanannak a szónak a két megjelenése. Nincs okunk kizárni azt, hogy a sumer sar szónak volt "király" jelentése, ezt azonban csak az akkád nyelvi anyagból dokumentálták eddig (esetleg indokolatlanul minősítették csak akkádnak?)”. A lényeg a „szar” szó király és nap jelentésén van. És hogy függ ez össze a szarvas nevével? Segítségül ott van a magyar mese és mondavilág csodaszarvasa. A kereszténnyé szelídült magyar mondában ez Szent Lászlónál jön elő legtisztábban a Képes Krónikában:

„És mikor ott állottak Vác alatt, ahol most Boldog Péter apostol egyháza van, egy szarvas jelent meg nekik, szarvai tele égő gyertyákkal; eliramodott előlük az erdő felé, és lábát azon a helyen vetette meg, ahol most a monostor van. A vitézek rányilaztak, mire a Dunába szökkent, és többé nem látták. Ennek láttára szólott Szent László: «Bizony, nem szarvas volt ez, hanem Isten angyala.» És mondotta Géza király: «Mondjad, kedves öcsém, mit jelentettek az égő gyertyák, miket a szarvas agancsán láttunk?» Felelt Szent László: «Nem agancsok voltak azok, hanem szárnyak, nem is égő gyertyák, hanem fényes tollak, lábát pedig azért vetette meg ott, mivel megjelölte a helyet, hogy ott építsük fel a Boldogságos Szűz egyházát, s ne másutt!»”.

 ,,, A nép a „b” hangot igen gyakran keverte „v” hanggal. (Lásd pld. Vizantija, Bizantija). A nap fejű állatot, pedig úgy hívták, hogy „szar-bas”! A középkor elején Kelet Eurázsia területén a „fej” jelentésű szó így hangozhatott, hogy „bas”. Erre, ma már csak a törökös (és óorosz) nyelvekből következtethetünk.... De innen van a „pasa”, sőt a „baskír” szó is.,, A szkíták, magyarok totemállata egynapfejű állat volt, aminek a nevét a magyar nyelv őrizte meg az ősi „szarvas” formában – minden hangilleszkedési törvény igénybevétele nélkül.,,

Én állítom, a fentiek alapján, hogy a magyar szarvas szónak semmi köze sincs a szarvval rendelkező„szarvas” állatokhoz, hanem királyi állat volt őseink szemében, a feje, mint a nap ragyogott. A neve, pedig ebből adódóan, szarvas lett!…

Varga Géza szerint „az Ószövetség a szarv jelképet "király" jelentésűnek magyarázza, Tarkumuva király nevében pedig egy szarv-at ábrázoló hieroglifa jelenti a Tar szót (s ugyanezt a szarv alakú Tar szójelet találjuk egy Huszka által közölt másik hettita ábrázoláson a világoszlop jele mellett). A szimbolikát ismerték a szibériai népek is, ezért szerepel sámánkoronákon és az alucsajdengi hun koronán is szarv”.

III.    Sumérok

Bilecz Ferenc több alkalommal is hivatkozott a Sumérokra. Ragadjuk meg ezt a szálat, hátha a Szarv-Glória kapcsolat mélyebb és ősibb kultúrális gyökerének megértéséhez további hasznos észrevételeket nyújthat.

“Viszont a „sar” (ŠAR), „sarru” (ŠARRÛ), már az akkád nyelvben ismeretlen eredetű jövevényszónak számított és a jelentése „király” volt. Lásd még a hettita mitológiában Šarruma isten „hegyek királya” titulusát is. Az első akkád királyt Nagy Sarrukínt (i.e. 2270-2215) Šarru/Šarrum-kīn-nak, „igaz királynak” hívták. A védikus hindu vallásban Surya nap isten volt. (Rigvéda i.e 1200. ellőtt).”

“Joggal beszéltünk sumer-akkád sar "király" szóról. A sumer sar "növényzet" és az akkád sar "király" szó ugyanannak a szónak a két megjelenése. Nincs okunk kizárni azt, hogy a sumer sar szónak volt "király" jelentése, ezt azonban csak az akkád nyelvi anyagból dokumentálták eddig (esetleg indokolatlanul minősítették csak akkádnak?)”. A lényeg a „szar” szó király és nap jelentésén van. “

A sumér pecséthenger lenyomatok ábrái szinte miden nap szolgálnak valami újabb meglepetéssel. A korábbi Odüsszeia napút elemzésemnél már utaltam az Enki istent ábrázoló lenyomatra (Lásd: http://www.naput.hupont.hu/30). Érdemes újra elővenni ezt az ábrázolást és most már az egész lenyomatot tüzetesebben megvizsgálni, méghozzá fokozott figyelemmel a fejfedőkre.

Mik is a jellegzetességei ezeknek a fejfedőknek?

- Csúcsosak, akár a "varázssüvegek".

- Ágacskák állnak ki belőle, akár a karácsonyfából, de ezek a kiállló ágak akár kisugárzásra is utalhatnak.Talán hasonló szereppel rendelkeznek, mint a Képes Krónika ábrázolásain a koronáknak az ágszáma?

- De ezen sumér fejfedők legmeglepőbb részlete mégis a szarvhoz hasonló "peremük".

Nézzük meg alaposabban ezeket a peremeket! Ezek ténylegesen peremek, vagy inkább szarvak? Ha kalapperemet kéne rajzolnuk, vélhetően hasonlóan járnánk el, mint ezen a sumér lenyomaton láthatók – azaz a kalap jobb és bal oldalán jeleznénk hangsúlyosan a peremet. De vajon ilyen logikát követnek a sumér ábrázolások is? Kinagyítva az ábrát, a választ magunk is felfedezhetjük. Öt személy közül háromnál nem fut végig a kalapperem a kalap alján, hanem a homlokból emelkedik ki! Csak az oldalnézet esetében hagy minket a bizonytalanságan a pecsétnyomó kifaragója. A szembenézetek többségénél inkább édemes SZARV-ról nyilatkozni, sem mint kalapperemről!

Ha a szarv ennyire egyértelmű, akkor talán a faágak helyett is érdemes ragyogásról, fény kiáramlásról beszélni?

A korábbi betlehemezéssel foglalkozó írásom indító képanyagának tudatosan választottam a csúcsos süvegű előadókat, hiszen e "varázskalap" joggal utalhat mind a sumér kalapokra éppúgy, ahogy a német területen talált bronzkori aranykalapokra is (lásd http://en.wikipedia.org/wiki/Golden_hat). De nem csak ezekre.

 IV.    Mithrász és a Jupiter Dolicheus kultusz

A Csipkerózsika, a betlehemes játékok és a Szent György tanulmányok mind egy témára irányultak a Mithrász kultusz megértésére. A szarv-glória kettős kapcsolat véleményem szerint a Mithrász kultuszban is fellelhető. A sumér ábrázolások süvegből kiálló ágacskái joggal emlékeztetnek bennünket a közel keleti Mithrász ábrázolásokra is.

“A Napisten és Mithrász találkozása” ábrázoláson feltűnő, hogy mennyire más a kettejük fénykoronája. A Napistené akár a KoRona, addig Mithrászá akár a GLÓRIA. Érdemes újra idézni a korábbi tanulmányokban is sokat emlegetett sorokat:

“Mithrász és a Nap, a lángoló AEon közti harcot írja le. Az epizód végül egy megállapodással zárul. Ezután Mithrász elnyeri a Nap korlátlan hatalmát. Azt a hatalmat, amely a hvareno, az ősi mazdaikus (perzsa) hagyomány  glóriájával egyértelmű.”

Talán az sem véletlen, hogy a tátott halszáj formájú püspöksüveg neve akár tőlünk keletre és délre ugyanaz, a MITRA.

Hogy van-e kapcsolat Mithrász és a Mitra között, azt mindenki maga döntse el, mint azt is, hogy a mitra forma változása mire utalhat.

Ideje a Jupiter Dolichenus kultuszról is szót ejteni, mely mintha rejtélyes módon kiegészítené a Mithrászt kultuszt.

Amíg azonban Iupiter Dolichenus-szentélyei elsősorban a provincia és a Barbaricumközti határok mentén, a legios táborok, alák táborai és helyőrségek területén alakultak ki,addig Mithras-kultusza ettől egy kissé eltérő képet mutat. Itt nem csak a határ menti területeken, hanem a provincia belső területein is előfordul, igaz sokkal kisebb számban éselszórtan. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a Mithras-kultusz tisztelete szélesebb körbenvált elterjedtté. Dolichenus tisztelete ugyanis teljes mértékben a keleti származású, első sorbanszír eredetű kereskedőkre – akik között egyúttal térítő papok is megtalálhatóak – és a helyiszármazású katonaságra korlátozódott. Felvetődik az a kérdés, hogy milyen szerepet játszottak a sacerdotes Iovis Dolicheni a táborvallásban, illetve a katonai vallásosságban milyen jelentőséget kell tulajdonítani orientális-szír származásuknak? A hadsereg vallási igénye tekinthető életre hívó tényezőnek, amiben nyilván közrejátszott a Keleten sorozottkatonák jelenléte. Az átalakuló, differenciálódó religiozitást kívánták kielégíteni a szírrítusokat, ősi vallási szokásokat, a commagenei Ba'al eredeti alakját közelebbről ismerő keletiek, akiknek jelentős része valószínűleg magából Commageneből származott.

Vágási Tünde a diplomamunkájában egyéb érdekességet is megemlít:

Jupiter Dolichenus tisztelete Kr. u. 235-ben Pannonia tartományaiban szinte nyom nélkül megszűnik, más nyugati provinciákhoz hasonlóan. A Rajna- és Duna-menti tartományok területéről jelenleg ismert valamennyi Dolichenus-szentély erőszakos pusztítás áldozatává vált. A szentélyek pusztulásánakidőpontjára vonatkozó adatokat vizsgálva azt állapíthatjuk  meg, hogy az minden esetben a Kr. u. 3. század első felében, nem sokkal Alexander Severus halálaután következett be. A pusztulás dátumául tehát Kr. u. 235-öt, vagy közvetlenül utánakövetkező egy-két évet kell megjelölnünk. „A Dolichenus-kultusz hirtelennek tűnő hanyatlása… talán összefüggésben áll a katonai anarchia korszakának politikaikonfliktusaival.”

Egyetlen esetben sem tudunk az elpusztult szentélyek helyreállításáról vagy ismételt felépítéséről. A Rajna- és Duna-menti tartományoktól eltekintve a kultusz továbbélése egészen Kr. u. 256-ig bizonyított a Római Birodalomban, elsősorban a keleti provinciákban és Róma városában...

Eddigi ismereteink alapján Pannoniában összesen három olyan település van,ahol biztosan állt mindkét isten szentélye: Carnuntum, Brigetio és Savaria. 

Azaz többségében egymástól elkülönülten telepedtek le, gyakorolták a vállásukat. Kicsit hasonló a helyzet, mint amit László Gyula is megfigyelt az avar kérdésben. Ott is a “korai” és “késői” avarok elkülönülten, mozaik alakban telepedtek le, és nem egymásra. Ha ez a mozaikszerű földrajzi elhelyezkedés az avaroknál, rokon nép letelepedési kapcsolatára utal- akkor talán hasonlót feltételezhetünk fel itt is. Rokon, de nem ugyanazt a népcsoportot feltételezve.

Vágási több tényadatot is megemlít, melyet érdemes majd pontosítani:

- A szír kultuszterejesztőket, a kánaáni és a Baál kapcsolatot, valamint

- A Jupiter Dolichenus kultusz hirtelen és erőszakos megszűnését.

V.   A kánaáni Baál isten és a Jupiter Dolichenus kultusz

Palesztina és Szíria területén volt népszerű a Baál (vihar)isten. Az álló testhelyzete és a kéztartása az ábrázolásain jellegzetes: A feltartott kezében baltát, fokost, míg az előre kinyújtott, bal kezében villámköteget tart. A fejét csúcsos sapka fedi és több ábrázolásán a homlokából kinövő szarvat visel.

A Jupiter Dolichenus kultusz központi motivumában is pontosak ezek fedezhetők fel – néhány fontos különbséggel:

1. A korábbi Baál istent, most már (mint, a Jupiter Dolichenust) a bika hátára helyezik (ahol Mithrászt is találjuk)
2. A korábbi szarv eltűnik a fejéről és helyette jellegzetes Zeuszi ábrázolásnak megfelelő dús szakáll érvényesül.

E különbséges ellenére az alap mozdulat és eszközök (a balta és a villám) megmaradnak a Jupiter Dolichenusnál is, ahogy a Baál isten jellemzői voltak.

A Jupiter Dolichenus ábrázolásnak “bővített” változataiban további sajátosságok figyelhetők meg, melyről szintén érdemes pár szót ejteni:

A háromszög formáról külön fejezetben lehetne elmélkedni, de ezzel most mégsem kívánok foglalkozni. Amire azonban mégis érdemes a figyelmet felhívni, az a

háromszög forma felső részén– a Mithrász ábrázolásokhoz hasonlóan- a Nap és Holdisten fejek. Ezek elhelyekedése, és kidolgozása (hasonlóan a bikára állítása) nagyon erősen utal a Mithrász kultusz szimbólikájára.

Pont ezen hasonlóságok alapján ki is mondható, hogy a Jupiter Dolichenus ábrázolások kapcsolatba hozhatók mind a kánaáni Baál isten kultuszával ugyanúgy, mint a Mithrász kultusszal. Ez pedig igazolja a SZARV és GLÓRIA közti logikai kapcsolatot is, hiszen míg a kánaáni Baál isten sajátossága a SZARV volt, addig Mihtrászé már a GLÓRIA.

(Arról a BAÁL istenségről van szó aki talán az egyiptomi ÁTON- istennel együtt a BAÁL-ATON, Balatonunk nevét is adta? Talán nem kell felhívni a figyelmet arra, hogy Baál isten megítélésénél nem a zsidó hagyományt kell alapul venni- hiszen ahogy a latin mondás tartja   “Vae victis” – “Jaj a legyőzötteknek”, de az isteneiknek is.)

A Jupiter Dolichenus kultusz hírtelen és erőszakos megszűnéséről még nem volt szó. Az elfogadott nézetek alapján a késő római császárok számlájára szokás ezt írni. De biztosan így történt? Mi van ha a Mithrász kultusz hívei, vagy éppen a keresztények üldözték ezt a kultuszt? Ez nem is olyan lehetetlen, hiszen azokon a területeken tűnt el erőszakosan a Jupiter Dolichenus kultusz, ahol Attilának sokkal erősebb ráhatása volt az eseményekre. Ha mindezt elfogadjuk, akkor mi válthatta ki ezt az “eretnek üldözést” – Talán Attila ravennai találkozása Bölcs Leo pápával? Ezek újabb meglepő feltételezések, de nézzük meg az időrendi kapcsolódást:

Jupiter Dolichenus tisztelete Kr. u. 235-ben Pannonia tartományaiban szinte nyom nélkül megszűnik. A Rajna- és Duna-menti tartományok területéről jelenleg ismert valamennyi Dolichenus-szentély erőszakos pusztítás áldozatává vált.

Egyetlen esetben sem tudunk az elpusztult szentélyek helyreállításáról vagy ismételt felépítéséről. A Rajna- és Duna-menti tartományoktól eltekintve a kultusz továbbélése egészen Kr. u. 256-ig bizonyított a Római Birodalomban, elsősorban a keleti provinciákban és Róma városában.

VI.  Vadzsra és a Szent György?

Ideje megint egy pillanatra megállni és összefoglalni az eddigieket. A szarvval ábrázolt Szent Györgytől indultunk el, majd igazoltuk, hogy a SZARV és a GLÓRIA megfeleltetés nem véletlen. Ennek mind nyelvi, mind szimbólikai kapcsolatát véltük felismerni a sumér időktől kezdve a különféle ókori népeknél. Most váltsunk tematikát.

Eddig csak a kályhacsempén ábrázolt Szent György Szarvára koncentráltunk, ideje alaposabban megvizsgálni Szent György személyét is, hogy az ókori mitológiákban hol található hasonló utalás a sárkányölésre? Részlet a hindú, buddhista hagyományból:

"Vritra sárkánykígyó, az aszú- rák ura félelmetes és legyőzhetetlen ellenfélnek számított, hiszen nem is olyan rég Ő maga akolbó-lította ki Indrát királyi székéből. A szembenálló felek közti téren fűszál sem rezgett, mindkét sereglétszáma végtelennek tűnt. A feszültség kibírhatatlan, a tét óriási volt: ha Vritra győz, elpusztul a világ, méghozzá mindhárom: az égi, a földi és a földalatti sík egyszerre semmisül meg.
E veszélyt mindenki fölismerte, a végső pusztulást meg kellett akadályozni. A nagy küzdelemel őtt az isteni seregek vezetői parancsnoki értekezletet tartottak, ahol az előterjesztő komor arccalfejtette ki, hogy győzelmi esélyeik igen csekélyek, mivel Vritrán nem fog semmilyen fegyver. „Semfából, sem fémből, sem kőből készített fegyver nem árthat neki. Semmit sem tehetünk ellene.”A teljes tanácstalanságot és elkeseredést végül Brahmá szüntette meg. Aző emlékezete távoli korokra visszamenően is jól működött. Reménykeltően így szólott: „Szerintem létezik egy meg-oldás. Keressétek meg Dadhícsit, a risit, aki még az ősidőkben egyszer kiengesztelte Sivát, s ennek jutalmaképp csontjai különleges minőségűvé váltak – elpusztíthatatlanná transzformálódtak, keménységük mindent felülmúl. Ha a csontjaiból csodafegyvert készíttettek, van esély arra, hogy…"

De mitosz folytatása még érdkesebb. De ezt már máshonnan idézném:

"„Bármiért is jöttetek, meg fogjátok kapni.” A dévák elmagyarázták a helyzetet, és megkérték Dadhicsát, hogy áldozza fel testét a világ java érdekében. Dadhicsa, mivel valódi szent volt, cseppet sem habozott. Magához hívta közeli hozzátartozóit, és elmondta, mire készül. Utána a dévák jelenlétében intenzív szamádhiba merült, elhagyta a testét, és elérte a Brahmant (a határtalan tudatot).
Utána a dévák különböző fegyvereket készítettek a Rishi (Dadhicsa) kemény csontjaiból. A vadzsra Dadhicsa gerincéből készült... ekkor Indra kilőtte a vadzsrát, amely nyitott száján keresztül behatolt Vritra testébe, és félbevágta." http://www.hotashtanga.com/2013/04/indra-es-villam-fegyver.html

A világot elpusztító sárkánykigyó és az önfeláldozó, megváltói szerepkör együtt a buddhista hagyományban! De mi is ez a “varázsfegyver”, a vadzsra? Bármi meglepő a buddhista hagyományban, nem más, mint az összefont villám! A villámistenek megregulázott villáma. A neten kutakodva érdekes gondolatokat lehet olvasni a vadzsrát illetően:

A (vadszra) VIII. század során Indiából került Tibetbe, s vált a lámaizmus jellegzetes kellékévé. A legenda szerint a vadzsra meteorit-vasból készült valaha. Származására utal tibeti nyelvű elnevezése, amelynek magyar nyelvű fordítása: mennyei vas, azaz mennykő.

Máshol viszont ez olvasható:

Vadzsra, mennykő-jogar

Ezt szanszkrit nyelven vadzsrának, A tibetiek dordzsének hívják, ma is része a tibeti buddhizmus szertartásinak. A vallástörténészek úgy gondolják, hogy a régi vadzsrákat meteorit-vasból készítették, innen a név: mennyei vas vagy mennykő. A világ oszthatatlanságának jelképe, az igazság szimbóluma. A dordzse valójában egy hangrezonátor, a Mindenhatóval való kapcsolat felvételének eszköze. A vadzsra szó magyar jelentése: vágy-rá, vagyis vágyakozás Istenre, a Napistenre.

                                                         http://www.uranusz.eoldal.hu

Napistenre vágyakozás a buddhizmusban? Ez egyértelműen sokkal ősibb tudásra utal, mely jóval megelőzi Buddha születését. Ez mindenesetre Napisten kultuszra utal! 

De mi a helyzet a Sárkányölő sárkányával? Hol bukkanhatunk rá?

A sárkány későbbi megjelenését, szerepét a történelemben, talán éppen a hettita „Viharisten és a kígyó”mítoszból érthetjük meg. Sarruma feleségül veszi Illujankasznak (Illuyankaš) a hettita mitológia kígyószerű sárkányának leányát. Amikor apja Tarhuntasz, megküzd a sárkánnyal, Sarruma az apósa oldalára áll, ezért a Viharisten megöli őt és a sárkányt is. Névelemzésem szempontjából nem elhanyagolható, hogy az Illujankasz nevének első része („illu”) a fénnyel kapcsolatos (világít, fénylik), a második tag (-anka) a szanszkrit „ahi” (sárkány) megfelelője. (A proto indoeurópai etimológia ősnyelvi rekonstrukciója szerint). A szanszkrit „illu”, a latin „illumino” (megvilágít) és a magyar „vill” (világos) szavak, és így a „bel” (fénylő, ragyogó) szó bokrainak etimonja. Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy a „szár” „sárga” „nap” értelmet kapcsolatba hozzuk a fénnyel, és a későbbi korok „sárkán” nevét az így kapott „sár-anka” szóval. 

Ismerősek ezek a nevek: Sarruma és Tarhuntasz? A tanulmány elején már szó volt róluk, Bilecz Ferenctől érdemes újraolvasni az idevágó sorokat:

Viszont a „sar” (ŠAR), „sarru” (ŠARRÛ), már az akkád nyelvben ismeretlen eredetű jövevényszónak számított és a jelentése „király” volt. Lásd még a hettita mitológiában Šarruma isten „hegyek királya” titulusát is. Az első akkád királyt Nagy Sarrukínt (i.e. 2270-2215) Šarru/Šarrum-kīn-nak, „igaz királynak” hívták. A védikus hindu vallásban Surya nap isten volt. (Rigvéda i.e 1200. ellőtt).

Varga Géza szerint „az Ószövetség a szarv jelképet "király" jelentésűnek magyarázza, Tarkumuva király nevében pedig egy szarv-at ábrázoló hieroglifa jelenti a Tar szót (s ugyanezt a szarv alakú Tar szójelet találjuk egy Huszka által közölt másik hettita ábrázoláson a világoszlop jele mellett).

És ezzel körbe is értünk.

VII. Jupiter Dolichenus és a Nap-Hold párosság

A publikációt megelőzően Kollarics Gábor pár érdekes észrevétellel élt, mely elkerülte eddig a figyelmem:

“A bika szarva is a holdsarlót idézi szerintem, meg a balta ívei is, és azért dupla ívű fokosbaltával ábrázolták, mert a növekvő és fogyó holdciklusok ikerképletével az időfolyamatot is tudták jelezni, így az idő "teljességét".A sárkányölő mellett a szarvak előtt látható sugaras képlet pedig a nap lehet, esetleg egy másik bolygóminőség, például a vénusz(?). Mögötte madár, ami jelezheti, hogy az egész nem földi, hanem égi szférákra, kozmikus történésekre utal, vagy pusztán a szellemi szintet hivatott megtámogatni?”

Ezek szerint a Jupiter Dolichenus kutusz NAP-HOLD párosságán alapul – ráadásl több szinten is?

- Ha a balta a HOLD, akkor a villám lenne a NAP Jupiter Dolichenus kezeiben?

- Ha a bika a HOLD, akkor a rajta lovagló Jupiter Dolichenus a NAP?

- És ha Jupiter Dolichenus a NAP akkor a mellette lévő Junó a HOLD (akinek egyébként is tükör, azzaz Hold atributum van a kezében)?

Ez nagyon is elfogadható szimbolikailag. Ez viszont felvett két további kérdést is:

- Jelen van-e valahol a Vénusz bolygó?

- Mi a szerepe a gyűrűt a szájába tartó madárnak Jupiter Dolichenus feje mellett? Hiszen mintha Mátyás királyunk gyűrűt tartó hollóját előlegezné meg…

És ugyanezeket a kérdéseket fel lehetne tenni a Szarvakkal ábrázolt Szent Györggyel kapcsolatban is, hiszen a madár ott repdes a Szent György szarva mögött is! Láthatóan a csillag-szarv-madár hármasság egyértelműen egységet alkot. De akkor milyen kapcsolatban vannak is ezek egymással?

Forrás: Dobos Csanád →