Mondjuk ki végre az igazságot: 1000 éve idegenek írják a magyar nemzet történetét és az egyetlen Mátyás király volt, aki igaz történetünket méltó módon írásba foglaltatta. De hol vannak a "Corvinái"...? Ezeket is eltüntette vagy elpusztította a népünket mindig leigázó idegen érdek, éppen úgy, mint a hajdani rovásfákat. Nem akarom okolni sem I. István királyunkat, sem országunk birtoktestének 80%-át birtokoló római egyházat. Ezek csak végrehajtói voltak annak a sok ezer éves küzdelem - korukra eső - szakaszának, mely népünk ellen folyik. - Pedig mi igazán nem tehetőnk arról, hogy ős- Európának egy "őshonos" (autoktón) népe létezett és élt a Kárpát-medencében már abban a régi időben is, amikorra a képzelet szülte, újkori "indo-európaiságot" nem lehetett ide beilleszteni.
BARÁTI LEVÉL A MAGYAR TÖRTÉNÉSZEKHEZ
MAGYAR MITOLÓGIA MAGYAR TÖRTÉNELEM ALAPELVEK A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET KUTATÁSÁBAN
A FINNUGORIZMUS VÉGLEGES FELSZÁMOLÁSA.
EGY ÚTON AZ IGAZ MAGYAR ŐSTÖRTÉNELEM FELÉ.
I. A KÁRPÁT-MEDENCEI ÉLETTÉR ŐSISÉGE
II. A KÖZELKELETI ÉS KAUKÁZUSI ÉLETTÉR ŐSISÉGE
A "GRAVETTIEK"
III. KISZÉLESÍTETT ÉLETTÉR NYELVE
BIBLIAI NEVEK A LEGRÉGIBB NYELVEMLÉKEKEN.
IV. A Kárpát-MEDENCEI ŐSHAZA
AZ ÁLMOS-ÁRPÁDI HONFOGLALÓK KIALAKULÁSÁNAK ELŐZMÉNYEI.
A SZKÍTÁKRÓL ÉS HITVILÁGUKRÓL
A SZKÍTA EMBER ÉS A LOVA
A SZARVAS SZIMBÓLUMA.
PÁRDUC SZIMBÓLUMA.
MIT TUDUNK NIMRUDRÓL?
PÁRDUC A KERESZTÉNYSÉGBEN
EMLÉKEZÉS FETTICH NÁNDORRÓL...
A HÉTEZER ÉVES NAPBA ÖLTÖZÖTT BOLDOGASSZONYUNK
A TARTAR-TÁBLÁK REJTÉLYE
BABBA-MÁRIA HAGYOMÁNYUNK EREDETE
A MAGYAR ŐSISÉGRŐL, ANNAK HÍVEIRŐL ELLENSÉGEIRŐL
TURUL MADÁR, TURUL-TÚR NEMZETSÉG
EMESE ÁLMA.
A HUNOK ÉVEZREDEI
KIK A HUNOK?
HOVA VEZET MINKET A TURULMADÁR?
AZ EHHEZ KAPCSOLÓDÓ EGYÉB TÖRTÉNELMI BIZONYLATOK
I. A "HUN-AVAROKRÓL":
II. A "HUN-UJGUROKRÓL":
III. A "HUN"-UNUGURIAKRÓL:
AZ "ŐSÖK" VISSZATÉRNEK...
ATILLA KÜLDETÉSE ÉS HALÁLA A CSILLAGMÍTOSZ SZERINT
ATILLA HALÁLA UTÁNI HALÁLA
TÖRTÉNELMÜNK EDDIG ELTITKOLT SZAKASZAI
NEMZETI ÖNGYILKOSSÁGUNK HIVATALOSAN FELÚJÍTOTT MÓDSZEREI
HOGYAN CÁFOLJUNK?
A PARTOS BIRODALOM- RÓMA NEM BÍR KELETTEL
MI TÖRTÉNIK PERZSIÁBAN?
KAZÁRlA ÉS DANTUMAGYARlA SZÜLETÉSE CHOREZM
MAGYAROK A KAUKÁZUSI TÉRBEN
A KAZÁR REJTÉLY
UIGUR ROKONSÁGUNKRÓL
A KEMBÖS ÉKSZER
A KÁRPÁTMEDENCE VISSZAFOGLALÁSA - HONFOGLALÁS
SZVATOPLUK
ÁLMOS- AZ "ÁLDOZAT"
VERECKE HÍRES ÚTJÁN TÉRTEK HAZA ŐSEINK...?
ŐSVALLÁSUNK NYOMÁBAN GUDEÁTÓL- JÉZUSON ÁT- A "RIDEG VALÓSÁGIG"
BÚCSÚ E KÖNYV OLVASÓITÓL
A külső borítón A szkíta "Napmadár", Közép Ázsiai szkíta királysírból, Kr. e. 4-3. szd. (Ermitage. Nagy Péter gyűjtemenyéből.)
A szövegben lévő ősi nevek közlése (Inana, Zaratustra, Strabon, Plutarchos, Izlam, Steppe, Herodotos, Fönícia stb.) nem egyöntetű. A különbség onnan van, hogy a felhasznált forrásmunkák is különbözőképpen írják - a tényeket és az értelmet ez nem zavarja!
ISBN: 963 7985 28X
Kiadta az ORIENT PRESS Kft. Felelős kiadó: Horváth József ügyvezető
A nyomdai munkák a kiadó nyomdájában készültek. 1116 Bp., XL Építész u. 8-12.
ELŐSZÓ
BARÁTI LEVÉL A MAGYAR TÖRTÉNÉSZEKHEZ
Mondjuk ki végre az igazságot: 1000 éve idegenek írják a magyar nemzet történetét és az egyetlen Mátyás király volt, aki igaz történetünket méltó módon írásba foglaltatta. De hol vannak a "Corvinái"...? Ezeket is eltüntette vagy elpusztította a népünket mindig leigázó idegen érdek, éppen úgy, mint a hajdani rovásfákat. Nem akarom okolni sem I. István királyunkat, sem országunk birtoktestének 80%-át birtokoló római egyházat. Ezek csak végrehajtói voltak annak a sok ezer éves küzdelem - korukra eső - szakaszának, mely népünk ellen folyik.
Pedig mi igazán nem tehetőnk arról, hogy ős- Európának egy "őshonos" (autoktón) népe létezett és élt a Kárpát-medencében már abban a régi időben is, amikorra a képzelet szülte, újkori "indo-európaiságot" nem lehetett ide beilleszteni.
A saját "indo-európai" őstörténetét kereső szakmabeli készítette az itt bemutatott térképet, és Kr. e. 70000- 3500 időpontokat jelöl hozzá. Így a címe: "Ős-EURÓPA az indo- európaiak előtt."
Annak ellenére, hogy ennek az "ős-Európának" népességét "őslakosnak" ismert el, ezen "őslakosság" által kitermelt kultúra már "indo-európai" termék, szerinte.
Pedig Vértesszőllős ősemberének (350 000 éves) a jóakaratú és nem magyar tudós - Andrey(2) - "Early Hungarian" (ősmagyar) nevet ad, és a másik jószándékú angol történész Baldwin (3) - így ír:
Azok, akik ezt a témakört gondosan tanulmányozták, általában megegyeznek abban, hogy az a fajta, amelyet ma Európában a MAGYAROK és a FINNEK képviselnek, az őskorban majdnem az egész európai kontinenset benépesítette."
Azt is kiderítették hamarosan, hogy ez az európai őshonos emberfajta azonos Közel-Keleten, a Tigris és Eufrátesz folyamközben és a Kaukázus feletti térségben élőkkel. (4)
Ezen a hatalmas területen terjeszkedő azonos és őshonos nép műveltsége aztán "neolitikus kultúra" nevet kapott a szakkörökben, és Torma Zsófia nevéhez fűződik egy ilyen "neolitikus településnek" hazánkban való feltárása 1875-ben. Ásatásai során Tordoson, a felszínre került leletek piktográfikus (ma így mondjuk: "sumer jellegű"), agyagból készült tárgyakat, ember és állat formájú és az ős sumer vallásos hiedelem fogalmait kifejező, e hiedelem szimbolizmusa szerint ábrázolt, és képiratos feliratokkal díszített, kultikus szobrocskákat, edénycserepeket talált, és így írt róluk.(5)
A bálványokon és agyag olvasógyöngyökön ékírásos számjelek találhatók, melyek a planetárium >isteneit< ábrázolják." Sajnos ő még akkor nem tudhatta, hogy az általa feltárt pecséthengerek pontosan egyeznek a mezopotámiai kultúrkörök anyagával. Azóta VLASSA megtalálta Tatárlakán az írásos amulettet, amiről aztán éppen Gimbutas és dr. Renfrew (6) számolnak be részletesen, hivatkozva dr. Hans E. Suess professzorra, aki a C 14-es vizsgálatok alapján Kr. e. 5200. évben rögzíti az amulettet viselő hajdani ember elégetett testének szerves maradványát.
Az "indo-európai" felsőbbrendűséget és kronológiai elsőséget szolgáló "szakmabeliek" azután ezeket a Körös-Tordos kultúrkörbe tartozó leleteket összesimítják a DUNA I. és II. néven ismert műveltségekkel és - természetesen - "indo-európai" és "árja" eredetűnek minősítenek mindent. De a nagy sovinizmusban akad "ellentmondás" is.
Ilyen a brüsszeli egyetem kiadásában megjelent Anne MORELLI őstörténész könyve, Belgium őstörténetéről, Ebben a "wallon" és "flamand" ellentétekkel foglalkozva így ír: "Nincs értelme a területi vitákhoz kapcsolt ősi jogokról vitatkozni Belgiumban. Ugyanis a legrégibb időben nomádok vándoroltak ide-oda Belgium területén. Ezeknek a nomádoknak a neve ma még ismeretlen, de Kr e. 5250-4900 között magyar földmíves csoportok vándoroltak be Belgium területére a Balaton környékéről és Dél-Magyarországról."
A nagy "indo-európai" fölény hirdetésébe élesen belevág tehát az a valóság, hogy: "Közép-Európába a kultúrát a Kárpát medence népei hozták" A belga őstörténészek ennek az "ismeretlen kultúrnépnek", mely a Kárpát- medencéből hozta Belgiumba is az újkőkori földmívelő kultúrát is, melynek a "rubenés" nevet adták
Ez azonban nem népnév, hanem a vonalas díszítési kerámiájuk elnevezése, amit Belgiumba is magával vitt ez - az általuk "nomádnak" is és "magyarnak is nevezett - nép. De itt is hangsúlyozni kell azt, hogy a "nomádság" nem kultúrfok hanem "életforma". A Belgiumba bevándorlók "nomád", sátorozó életmódot folytathattak addig, míg városaikat éppen úgy felépítették, mint az a "kultúrkör" népe, ahonnan eljöttek. (Lásd: pl. Erősdöt a központi fűtéses házaival, amint majd azt itt bemutatom.) - Viszont az a tény, hogy ezek a Kárpát-medencei földmívelők nemcsak a földmívelési kultúrát vitték magukkal, hanem edénykészítő fazekasok is voltak, akiknek művészete edényeik díszítésén is mutatkozik, már magasabb műveltségi fokot bizonyít.
Az "edény" azért a kultúra egyik fokmérője, mert az élelemtárolás, élelemszállítás és főzés bizonyítéka. A forma és a díszítés pedig a hiedelemben lévő jelképek (szimbólumok) mutatója. - MORELLI könyvének a bizonyítékai jó 3000 évvel hátrább teszik a DUNA-i kultúránknak azt a nyugat felé való áramlását, mint amit itt a térképen látunk, és ezt átvettük: "The Corridors of Time" by Harold Peake and Herbert John Fleure c. könyvből. (YALE UNIVERSITY Press. New Haven 1928.)
(A Dunai kultúra területét a sűrű, merőleges vonalakkal betöltött rész mutatja a térképen.)
A térképen látszik a DUNA-i kultúrának Belgiumig való terjeszkedése.
De magas műveltségi fokra utal az "Isten-anya" tiszteleten alapuló vallásos hiedelem is, aminek a felszínre került agyagszobrocskák a bizonyítékai. Kőrösön húsz darab és - mint majd ismertetem-Tatárlakán huszonhat. De Méhteleken is találtak hatvan darabot. Mondhatjuk tehát, hogy a Kárpát-medence őslakos népének saját tulajdona volt ez a hiedelem - amit éppen a nem magyar dr Marija Gimbutas bizonyít legjobban az említett könyvében(6) - és "autoktónnak" véli azt, nem pedig Keletről eredő "átvételnek".
Igen nagy öröm tehát olvasni azt, hogy Kárpát-medencei ősmíveltségünknek az őshonosságát "idegen" szakemberek bizonyítják. Így a magyar kartársaknak csak hozzá kellene ragasztani saját eredményeiket. Azokat, amelyeket az általuk képviselt "magyar" régészeti, embertani, néprajzi, történelmi és vallásbölcseleti tudományukban, saját hazájuk földjéből felszínre került leleteiből kiértékeltek.
Ugyanis minden más nemzet szakmabelijei - logikusan - így teszik ezt a magukéval, sőt vannak olyanok is, akik az "idegen" értékeket is magukhoz ragadják. (Gondolok itt a maguknak "őstörténelmet" kereső románokra és szlovákokra.)
Igen nagy szomorúsággal vettem a kutatásban megőszült dr. László Gyulának - a minden "idegen jószándékot" lebunkózó véleményét, amint így ír ebben a témakörben: (7) "Az első földmíves rajok Elő-Ázsiából indultak útnak és egészen a Kőrösig jutottak. Emlékeiket Kőrös-csoport néven tartják számon"... "a házak szentélyeibe helyezett kis szobrokon pedig a Termékenység jelképe, a nő válik uralkodóvá."
A műveltség, amelybe ezek a táblácskák és női szobrocskák tartoznak, az ún. tordos-vincai műveltség. Ennek a népe később beolvadt a következő korszakok népeibe, nem lehet tehát arról szó, hogy Erdély későbbi lakóinak, közöttük a magyaroknak is elődei lettek volna, mint ahogyan e felfedezések első lelkesedésében jószándékú emberek gondolták."
Semmiképpen sem tudom megérteni azt, hogy dr. László Gyula egy életet töltött el az "őshaza"-keresésben, és nem vette figyelembe az idegen kutatók megállapításait a Kárpát-medencei őshonos népekre vonatkozóan. Utalok itt Dayton(8) azon meglátására, hogy éppen a Kárpát-medence őshonosainak volt a kiváltsága (privilégiuma) a fokos (battle-axe) készítése.
De a Kárpát-medencei őshonosainknak közel-keleti kapcsolatait sem derítette fel. Pedig ezek az azonosságok oly perdöntő eredményeket biztosítanak, melyek már gyökerében elvágnak minden őshazakeresést és a "kölcsönszavakra" épített nyelvészet félrevezetéseit nevetségessé teszik. Ugyanis - mint majd látni fogjuk - a "SAPIR-SZABIR-SZUBAR" ősnevünk kapcsolja egybe a Kárpát-medence-Káspi-Aral- térség és Közel-Kelet egyesített, hatalmas területén települt és kultúrát teremtő, őshonos népünket, akik ebben a hatalmas hazában úgy mozogtak, ahogyan a történelmi viharok azt megkövetelték. Így az "igazságos történelemben" a "történelmi Igazság" azt bizonyítja: "Nem mi jöttünk Európába-Európa LETT általunk"
E baráti levélben arra kérem a "magyar" történészeket, hogy írjuk le történelmünk hiányait. Mindenki úgy, amint megtalálta, és nem kell hivatkozni senkire sem! - Majd az egyeztetésnél azután hivatkozunk egymásra, éppen úgy, miként azt az indo-európai történészek teszik.
Ugyanis az eddigi "szakkönyveink" tele vannak "lábjegyzeti" hivatkozásokkal és ezeknek az alapját mindenütt a finnugor nyelvészet adja. Így létezik aztán: "proto-magyar", "ősmagyar", "Ó-magyar", majd "magyar" nyelv.
Az indo-európai felsőbbrendűséget hirdetők "állító mondatokban" határozzák meg a maguk történetét, ahol minden indoeurópai. Ezzel szemben a "mieink" így írnak - idézek dr. Harmatta János tanulmányából: (9) "...szinte közmegegyezés van abban, hogy az Ural-Káma vidéki őshazát elhagyva, a protomagyar népek a Kaukázus északi nagy térségében, illetve a Fekete-tengertől északra, a Don-Donyec vidékén kerültek hosszú ideig tartó érintkezésbe alán, azaz iráni nyelvű népekkel. Ennek az érintkezésnek, sőt együttélésnek az eredménye a magyar nyelvben meglévő közép - (vagy már új) iráni kölcsönszó-réteg ama része, amely már a hunok betörése - azaz az alánoknak a Kaukázus északi előterébe kerülése - után került átvételre a magyarba."
Csodás nyelvünknek ócsárlása ez, hiszen Sir Bowring "kősziklának" nevezte azt, mely nem kér senkitől kölcsönszavakat. De mit értsünk "iráni" név alatt...? Édes anyanyelvünknek összevetése a ma "sumernek" nevezett nyelvvel kizár minden ilyen "iráni"-nak nevezett félrevezetést, ezért ama kérem a "magyar" történészeket, hogy írjanak "történelmet" és ne nevezzék "történelemnek" a nyelvészeti hipotéziseket.
De ha nyelvi vonatkozásokat is keresnek történelem-írásukban, úgy forduljanak a sumer-magyar nyelvazonosság valóságának cáfolhatatlan adataihoz.
Ugyanis e könyv adatait is így kötötte kévébe a Szerző.
Hivatkozások:
1.Dr. Gimbutas térképét átvettem: Dr. Nagy Ákos: "A Cultural and Historical Review of Central Europe" (Melbourne, Academia Press 1995.) könyvéből.
2. Andrey, R.: "The Hunting Hipothesis" (N. Y. 1976.)
3. Baldwin, J.: "Pre-Historic Nations" (N. Y. 1971.)
4. Kephart, C.: "Races of Mankind" (N. Y. 1960.)
5. Torma Zsófia: "Hunyad megye Monográfiája" (Atheneum Bp. 1897.)
6. Dr. Gimbutas Marija: "The Gods and Godesses of Old Europa" (Weidenfeld and Niolson, London, 1965.) és Dr. Renfrew Colin: "New Configuration in Old Worls Archaeology" (1971.)
7. Dr. László Gyula: "Emlékezzünk régiekről" (Bp. 1979.)
8. Dayton.-J. and Dayton, A.: "Minerals, Metals, Glanzing and Man" (London, 1977.) ,
9. Dr. Harmatta János: "Irániak és finnugorok, irániak és magyarok" (Magyar Őstörténeti Tanulmányok. Bpest. 1977.)
I. RÉSZ
MAGYAR MITOLÓGIA MAGYAR TÖRTÉNELEM ALAPELVEK A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET KUTATÁSÁBAN
A természet törvénye szerint: "Gyökér nélkül nincs élet!" Ez a nemzetekre is érvényes. Amelyik népnek nincs gyökere - nincs ősisége -, annak jövője sincs. Ez a magyarázata annak, hogy minden nép keresi, kutatja a származását indokoló és bizonyító őstörténetét.
Abban a pillanatban azonban, amidőn egy nemzet kulturális és oktatásügyi vezetőségének hatalmi intézkedése alakítja ki a "nemzeti" őstörténelem szemléletét és irányítja a "nemzett" történelem megírását - ez a "nemzeti" történelem a nemzetpolitika érdekeinek szolgálója lesz és a nemzeti sorskérdések kibontakozást irányának meghatározójává válik. Pozitív irányban láthatjuk ezt az oláhoknál és a szlovákoknál, ahol a történelemszemlélet a hajdani történelmi események meghamisítása és valótlan adatok hozzáadása útján lett "nemzeti történelemnek" elismerve, hirdetve és tanítva.
Negatív irányban való érvényesítését pedig a saját bőrünkön tapasztalhatjuk, ahol is az idegen uralkodóink által ránk erőszakolt "finnugor származásunk közhírré tevése a nyelvét összelopkodó, minden népnél műveletlenebb, pogány és barbár nemzetségnek- mondhatni: minden népek utolsójának- hirdette a magyarságot kialakító őseinket.
Reális kiértékeléssel tehát azt mondhatjuk, hogy: a szlovák és oláh "őstörténelem" - a hamisításokkal és valótlanságokkal is építő szándékú nemzetpolitika, mialatt a magyarságra erőltetett "finnugor származású elmélet"-re ennek éppen az ellenkezője mondható.
Az igaz magyar őstörténelem kutatásában tehát első kötelességűnk, amit azonnal teljesítenünk kell
A FINNUGORIZMUS VÉGLEGES FELSZÁMOLÁSA.
Ugyanis ennek a "finnugor őstörténelemnek" következményei - éppen világpolitikai síkon - bebizonyították azt, hogy a "finnugor őstörténelmünk" NEM NEMZETÉPÍTŐ, hanem NEMZETPUSZTÍTÓ politikát eredményezett. Tehát nemzeti érdeket nem szolgál, hanem a nemzeti ősiség leértékelésével minden építő, felemelő és nemes honszeretetre buzdító nemzetpolitika lehetőségének kibontakozását meggátolta. A saját népnevelési síkon pedig-a nemzeti hagyományok tanításának elhagyásával, azok elfeledtetésére és végleges kiirtásukra való törekvéssel az általános népi értelmiség szintjét a közöny és a tudatlanság posványába süllyesztette.
Ennek a "finnugoros" őstörténelemnek azonban igen nagy hatása volt a nemzetközi politikára is. Ugyanis nincs még egy népe a nagyvilágnak, mely önmagáról - az "őstörténelmének" nevezett és a saját tudományos intézményei által publikált kiadványaiban - annyi szemetet, primitívséget, műveletlenséget és kegyetlenséget hirdetne, mint a "magyar"... Itt a "hivatalosított" és hazánkban már 1526 óta uralkodó idegen hatalom által szerkesztett "magyar őstörténelemre" gondolok, mely a "magyar" tudomány égisze, alatt azt hirdeti- rólunk még ma is, hogy: "valahonnan az Ob, Tobol és Irtisz folyók forrásvidékéről, a primitív vogul és osztyák nép fázós és nyomorúságos világából jöttünk és úgy jutottunk az őstörökök világába, hogy valamelyik észak-ázsiai nomád őstörök nép leigázott és magával sodort minket a Volga vidékére, majd a Donhoz, ahol egy másik őstörök nép, a kazár, újra leigázott, egy harmadik őstörök nép pedig, a besenyő, a Kárpátok mögé kergetett bennünket és nyelvünk elemei így nagyrészt egykori urainktól származnak és a maradékot a vándorúton talált népek nyelvéből szedegettük össze."
Itt hálás köszönettel kell megemlékeznem Geönceöl Gyuláról, aki ezt felderítette, és egyik írásából veszem kölcsön az adatokat. Az általa megtalált tankönyv: Donald W. LEE: "English Language Reader" (1967). A szerző egyetemi tanár (Houston University). A könyv 53-55. oldalain az angol nyelv szépségének és felsőbbrendűségének ismertetésekor összehasonlításként a "finnugor" nyelvekből - idéznek dr. Margaret SCHLAUCH megállapításaiból, mely a következőket mondja: "Európában van néhány nyelv, mely teljesen idegen az indoeurópai testvériségtől. Az idegen Finnországban egyetlen rokonhangzású szót sem hallhat... Ugyanezt tapasztalja a látogató Magyarországon, Észtországban és a Lapp--földön is. Ez mind külföldi , mely meghatározás szó szerint értendő. Ezek a nyelvek századokkal ezelőtt KÍVÜLRŐL érkeztek. VÁNDORLÁS révén értek ide a Volga és az Ural mindkét oldaláról. A "magyar beszéd" portyázások (incursions) sorozata folyamán lett áthurcolva ide. Ezek a portyázások egészen a Középkorig tartottak és a feldúlt ittlakókat - akik már többé-kevésbé kialakulóban voltak a római birodalom peremén - a félelem terrorjával rettegették."
Azután felsorolja mindazokat a finnugor népeket, amelyek az Ural északi, elérhetetlen és járhatatlan vidékén élnek, ahová a Volgától jutottak el, majd megemlíti a szamojéd népet mondva: "SZAMOJED - orosz elnevezés, és azt látszik jelenteni: "ÖNEVŐ"... - vagyis kannibál. A "finnugor" származási elméletben ezek is a magyarok rokonai.
Az emberevők árnyéka tehát reánk is esik.
Szomorúan kell megállapítanunk azt, hogy az az angolszász világ, mely 150 évvel ezelőtt a szabadság bajnokát - Kossuth Lajost-virágesővel fogadta és államfői tiszteletben részesítette, felmagasztalva a magyar nép példás vitézségét, erkölcsi értékét, MA - 150 év után - betolakodott idegeneknek és Európában "nem kívánatos" népnek tart minket. Talán jó példa ez azok okulására, akik az Egyesült Európa és az Európai Parlamenttől várják felszabadulásunkat. Kérem ezeket a reménykedőket, hogy tekintsenek vissza erre az elmúlt 150 évre. Ismerjék fel ismét azt a történelmi tényt, hogy a Habsburg szellemi elnyomás terrorja a finnugorizmus köztudatba vitelével rakta rá a magyarságra a megvetésnek, lebecsülésnek mindazt a bélyegét, amit ma tanítanak rólunk a "művelt Nyugat" iskoláiban. Ébredjünk a valóságra. Az Egyesült Európa csak szolganépként fogad be minket... ha egyáltalán befogad és nem adja át Csonkaországunkat az Európában "nem idegen" oláhoknak és szlávoknak.
Fel kellett említenem ezt a lehetőséget is, mert ezzel a szomorú példával talán kellőképpen tudom érzékeltetni az őstörténeten alapuló nemzetpolitika erejét. A nemzet érdekét szolgáló őstörténelem egészséges nemzetpolitikája felemeli és fejlődésében elősegíti a nemzetet. A nemzet érdeke ellen való őstörténelem pedig egy nemzetellenes és nemzetet - azaz önmagát-elpusztító nemzetpolitikát termeltet ki az illető népen uralkodó idegen hatalom diktatórikus szellemi és politikai ereje útján, ez pedig a pusztuláshoz vezet. Barátokat nem termel csak ellenségeket. Dr. Bobula határozta meg legjobban a nemzeti őstörténet és a nemzetpolitika egymáshoz való viszonyát és az ebből fakadó lehetőségeket. Így mondja:
A létért való küzdelem során vannak korszakok, mikor egy-egy nemzet fennmaradása szempontjából döntő fontosságú, hogy mit tud az a nemzet a saját eredetéről, múltjáról, érdemeiről és hivatásáról, de az is, hogy mit tudnak róla mások, akiknek sorsunk alakítására - az adott pillanatban - hatalmuk van... Amelyik hatalom egy másik nemzet életterébe akar törni, hogy nemcsak földjét, de népét is kizsákmányolja, az rossz hírét költi kiszemelt, vagy a tényleg már rabsorsba taszított áldozatának. "
A mindig élesen látó Bobulának ezúttal megint igaza van, mert most vagyunk abban a korszakban, amikor a magyarság sorsa véglegesen eldőlhet. Fel kell fedeznünk tehát valódi ősiségünket és fel kell számolni véglegesen ezt a ránk erőszakolt hazugságot - a finnugor származást. A felszámolást azonban most már nem lehet "tudományos módszerekkel" elvégezni, mert bebizonyosodott, hogy ez a finnugorizmus NEM TUDOMÁNY, hanem a feltételezések tudományos köntösét magára öltött MAGYARELLENES POLITIKA. Ugyanis, ha "tudomány" lenne, akkor elegendő lenne a régész László Gyulának azon bizonyítéka, mely szerint: "olyan terület, melyet a nyelvtudomány az urali-finnugor korra feltesz, nem volt" (Őstörténetünk. Tankönyvkiadó Bp., 1981, 37. old.) és "nincsen közös finnugor régészet, néprajz, embertan". (Op. Cit. 48. old)
Ha "tudomány" lenne - belátná, hogy a magyar nyelv nem származhat a primitív finnugor nyelvekből, mert - miként a finnugorisztika nagy apostola- Björn COLLINDER mondja: "A finnugor hangkészletből hiányoznak a következő magyar fonémák: á, é, cs, gy, i, ly, ny, ó, ő, sz, ty, ú, ü, zs, tehát összesen 14 hang", és a finnugor nyelvek igekötővel sem rendelkeznek. (Az idézetet átvettük: Comparative Grammar of the Uralic Languages, Stockholm. 1960.)
Ha "tudomány" lenne - elfogadná prof. Hideo MATSUMOTO kutatásainak eredményét, mely szerint a magyarság vérképe, az immunglobulinok marker-génjei szerint, ázsiai eredetet mutat (sárga és vörös markerekkel), míg az urali és finnugor népeknél a markerek színe fehér és kék - azaz teljesen elütő, és ez minden embertani rokonságot vagy származást kizár. Vagyis a japán kutatások eredménye szerint - finnugoroktól a magyarság nem származhat. A japán kutatások eredménye ad elégtételt mindazoknak az otthoni és külföldön élő kutatóknak, akik eddig tudományos módszerezéssel cáfolták a finnugoristák hamis állításait. Itt nem az a fontos most, hogy ezek a kigúnyolt, sajtóban kipellengérezett szakemberek igazságos állításai igazolódtak, hanem az, hogy a magyar nemzeti kultúrpolitikát károsan befolyásoló finnugorista őstörténetünkről kiderült végre az, hogy hazugság, és így tovább fenn nem tartható. A magyarságra erőszakolt "hamis őstörténelem" így elfoglalja méltó helyét a -tudomány szemétkosarában, de ezzel a hamis őstörténelemmel együtt kell eltűnni, megszűnni mindannak a negatív hatásnak, a magyarság érdeke ellen való befolyásnak, amit ez a hamis őstörténet és annak hirdetői a nemzeti kultúrpolitikára gyakoroltak.
Itt azonban a történelmi igazságot hirdető, pozitív nemzetpolitikát kialakító és nem finnugoros őstörténetünk tanítása és köztudatba vitele elé két érdekeltség állítja szembe támadó szellemű harcosait.
Az egyik a jelenleg Magyarországon uralkodó ideológia, és a másik a judai-kereszténység sok egyházi szervezete.
A marxista uralom által kitermelt és magukat "magyarnak" mondó történészek egyik kimagasló alakja dr. Bartha Antal. Egyik mostanában megjelent könyvének címe: "A magyar nép őstörténete". Az olvasónak meghökkenve kell tudomásul vennie, hogy dr. Bartha magát nem "igazságot kereső történésznek", hanem szocialista történésznek nevezi. Gyanítjuk, hogy az otthoni finnugorizmus hivatalosai most ezt az új terminus technicust óhajtják becsempészni a történelemtudományba. Az a valóság azonban, hogy dr. Bartha a "magyarok őstörténetében" - a történelmi források helyett- legalább "negyven" alkalommal Marxra és Engelsre hivatkozik, nemcsak egy "történész" szegénységi bizonyítványaként könyvelendő el, hanem fel kell ismernünk végre azt, hogy a finnugorizmus MA a marxista ideológia politikai eszköze lett. Aki tehát finnugor őstörténelmet vall és hirdet - valójában a marxizmust szolgálja. Ez a szolgálat pedig elvégezhető kétféleképpen: tudatosan, vagy a tudatlanság butaságával: Mindkettő azonban feltétlenül és biztosan a magyar nemzet érdeke ellen való.
Most vizsgáljuk meg azt, hogy mit várhatunk a meghirdetendő ÚJ és IGAZ ŐSTÖRTÉNETÜNK elismerése, elfogadása és tanítása tekintetében a judai-keresztény egyházi szervezetektől. Tudom - igen kényes kérdés tárgyalását kezdtük meg, mert a római egyház - ha akarná- titkos könyvtáraiban lévő történelmi adatokkal tudná bizonyítani pl. a hun-avar-magyar azonosságot is, és a magyarság oly ősiségét, amelynek kibogozása részünkről most van folyamatban. A római egyház illetékesei nagyon jól tudják, hogy a magyarság ősisége oly hatalmas élettérre terjed ki és oly sok millió népet foglal magába, hogy ezen ősiség történelmének leírása és köztudatba vitele meggátolta volna egy európai szellem sovinizmusának kialakulását éppen abból az okból kifolyólag, hogy az európai népek javarészének nincs őstörténete. A római egyház tehát illetéktelenül "belenyúlt" a magyar ősiségbe. Ugyanis nem lehet véletlen az, hogy Aeneas Piccolinimi útján és írásával a magyar népet az északi primitív népektől eredezteti, és amikor Piccolinimi pápa lesz, a magyarság finnugor származását ex orbi et urbi kihirdeti. Véletlen lenne az, hogy az összes nemzetek és népek között a MAGYAR az egyetlen, amelynek a római egyház keresett és talált "ősöket" a primitív és műveletlen jeges-tengert peremnépeknél...? Ne feledjük, hogy Aeneas Silvius Piccolinimi mint II. Pius pápa 1458-64 között uralkodott. Még senkinek sem jutott eszébe arra gondolni, hogy II. Pius pontosan akkor lépett a római egyház élére, amikor a magyar nép Hunyadi Mátyást választotta királlyá, és bizony Mátyás királyunk "nemzeti vallás" megalapításával fenyegette meg a római pápaságot azért, hogy kizárta befolyását a magyar ügyekből. Nem tudjuk, hogy Mátyás királyunk Corvinái milyen őstörténetet tartalmaztak a magyarság eleiről, de talán azért kellett elpusztulniok, mert biztosan a nemes honszeretet serkentő és nemzeti öntudatot kitermelő ősiségünk és hagyományaink igazsága volt mindegyikben leírva. Mátyás királyunk udvarából áradó kultúrfölény ledorongolásához volt szüksége a római egyháznak ahhoz, hogy oly gyökeret hirdessenek papjai a magyar népnek, amelyből csak a szégyenkezés és származási bűntudat vadhajtásai fakadnak. Talán válasz volt ez Mátyásnak azon intézkedésére, mellyel nem tűrte az Árpádi honfoglaló őseink elpogányosítását; hiszen a felújítani óhajtott nemzett vallásunk is - mint magyar ősvallás - az Árpádi hagyományok tartozéka. A Vatikán által útjára bocsátott finnugorizmus így erősítette meg a Honfoglaló Árpádi magyarság pogánynak hirdetett és tanított mivoltát. Az egyházi síkon tehát ez a kettő összetartozik és ez az egybetartozás mindazoknál, akik csak Szent Istvántól számítják a magyar történelmet érvényes és a vallási meggyőződésbe iktatott hiedelem még ma is.
Sajnos a római katolikus papság konokul kitart azon álláspont mellett, hogy a "magyar" történelem csak Szent Istvántól kezdődik, és minden, ami előtte volt, az "pogány és műveletlen népség rablóhadjárata". Az "országalapító" nekik-Szent István. Ez az álláspont tökéletesen megegyezik az otthoni kormányzat véleményével, hiszen látjuk, hogy az "ateista" marxizmus rehabilitálta Szent Istvánt, és 1988-ban már "Szent István Emlékérmeket" osztogatott az emigrációban is. A mai magyarországi vezetőség természetesen egybekapcsolja a Szent István-i ideológiát-vagyis az "idegeneknek való előnyök nyújtását", (hogy az "INTELMEK" szerint jól érezzék magukat a magyarok országában) - a magyarság származási műveletlenségével, vagyis a finnugorizmussal. Hiszen a Szent István-i ideológia szerint éppen azért van szükség idegenekre, hogy azok legyenek tanítói a "pogányságban" tengődő magyarságnak.
A római katolikus álláspont így szolgálója lesz a marxizmusi kultúrterrornak. Ezzel a rövidlátó, csökönyös és bigottan magyarellenes állásponttal tehát a római katolikus klérus - a mindennapos Krisztus áldozata mellett - az Antkrisztus seregébe lép, és miért...? Azért, mert nem a Jézusi Szeretetet gyakorolja, hanem a gyűlölet magvát hinti. E sorok írója kérdezi a magyarul beszélő papokat: "miért nem szeretik honalapító Árpád apánkat és honfoglaló őseinket...? Miért nevezik őket istentelen pogányoknak akkor, midőn hiteles történelmi kútfők bizonyítják, hogy Istenes Honfoglalók voltak és az Istenes Nép oltalmazójául a SZŰZANYÁT hitte...? - Miért vétenek a saját maguk által tanított 4. parancsolat ellen, amikor nem tisztelik és nem becsülik ősapáinkat...?
Véget kell vetni ennek a magyarellenes népnevelésnek is, mert ősapáinknak elpogányosítása beletartozik a finnugorizmus nemzetellenes politikájába. Mondjuk ki végre azt, hogy: "akinek csak 1000 esztendős a magyar történelem, aki azt állítja, hogy Szent István előtt magyar kultúra nem volt - miként azt Horzenszky Richárd, a pannonhalmi gimnázium igazgatója kinyilatkoztatta a "Katholitus Szemle+1988. 2. számában -AZ NEM MAGYAR - HANEM A MAGYARSÁG ELLENSÉGE."
Legyen elismerve végre az, hogy a FINNUGORIZMUS SZOLGÁLATA ÉS HONFOGLALÓ ŐSEINKNEK POGÁNNYÁ VALÓ MINŐSÍTÉSE NEM MÁS, MINT A MAGYARSÁGOT ELPUSZTÍTÓ FÖLDI POKOL, a marxista ideológia által kitermelt "hivatalos" történelemszemlélet nemzetsorvasztó politikájának kegyetlenségében.
Közösítsük ki magunk közül a finnugorosokat és a pogányozókat.
A finnugorizmus felszámolása és végleges elvetése után most minden erőnket összpontosítsuk arra, hogy végre közös megegyezéssel, megértéssel és együttes munkával haladjunk
EGY ÚTON AZ IGAZ MAGYAR ŐSTÖRTÉNELEM FELÉ.
Tudom, hogy itt is nehéz feladat előtt állunk, mert éppen a finnugorizmus felszámolása érdekében nagyok sok magyar szakember és az igazságot kereső történész-búvár nemcsak a saját véleményének adott kifejezést a helyes és megfelelően adatolt cáfolatokkal, hanem mindegyik kidolgozott egy saját elgondolást őstörténelmünkről. Ezeknek az elgondolásoknak az összeillesztése, összehangolása és a hiányzó szakaszoknak megtalálása, kikutatása sok ember munkáját veszi igénybe, de a munka végrehajtásának egyetlen kezdeti feltételét minden munkatársnak el kell fogadnia. Ez az egyetlen feltétel pedig azt mondja: "nemcsak az a jó és igaz, amit én állítok". És - lelkiismereti kérdésként- még azzal a szándékkal is ki kell egészíteni ezt a feltételt: "mérlegelnem kell és jól átvizsgálnom a másik kutató eredményeit is".
Ezeknek az alapgondolatoknak az előrebocsátásával kísérli meg e sorok írója őstörténeti és történeti alapjaink lerögzítését. Javaslatként egy közösen elvégzendő hatalmas munka teljesítésére, melynek eredményét csak néhány szerény szó mutatja. Ez a pár szó azonban a jövőnk, fennmaradásunk, feltámadásunk reménységét hirdeti így: "AZ IGAZ MAGYAR ŐSTÖRTÉNET'.
Célunk elérésének érdekében változtatni kell elsősorban a módszeren. Ugyanis az összes eddigi rokonság-, őshaza, ősnépelmélet alapja kivétel nélkül a finnugor nyelvtudomány volt. Módszerünkből már kizártuk a finnugorizmust, most tehát el kell hagyni a nyelvtudományból következtetett történelmi kiértékelés elsőbbségét, és az etnológia, régészet, embertan, a tárgyi és szellemi néprajz, társadalomtörténet adatainak felmérése és rögzítése után kell az összehasonlító nyelvtudomány szabályai és törvénye szerinti vizsgálatot is elvégezni. Tehát a nyelvtudományból nem szerkesztünk ismét származástant, hanem azt a bizonyítás kisegítőjeként használjuk. Éppen ezért e javaslatunkból elhagytuk mindazoknak az ötleteknek az ismertetését és felhasználását, melyek ismét nyelvészeti alapokból indítják az őstörténeti kutatásainkat, Itt gondolunk Kemény Ferenc (Das Sprechenlernen der Völker) azon munkájára, melyben a szerző szerint "a nyelvek az újkőkor földmívelőinél keletkeztek, méghozzá egyetlen ősnyelv elkorcsosulásából, és ez az eurázsiai ősnyelv a magyar lett volna." Elhagyjuk ezt az ötletet éppen azért, mert a nyelvek régebbiek, mint a földmívelés. Hasonlóképpen mellőzzük azt a - szintén csak ötletnek nevezhető -feltevést, mely szerint azért a legősibb nyelve a világnak a "magyar", mert az egész földkerekségen ezernél is több magyar hangzású földrajzi elnevezés található. De mellőzzük a Churchward-Csicsáky elméletét is, mely az elsüllyedt MU világrészről származtatta a magyarságot. E munkák egyikét sem értékeljük le, hanem - mint feltevéseket, vagy jobban mondva, ötleteket - számon tartjuk. Mellőzésük legfőbb indoka az, hogy igen hasonlatosak minőségükben az eddig ránk kényszerített finnugor hipotézishez, mert ahogy a finnugorizmusnak nincs régészeti, embertani és történeti alapja, úgy az itt felsorolt ötletek is nélkülözik mindezeket - a kétségtelen bizonyítékokat szolgáltatni képes - adatforrásokat.
De szolgáljon útmutatónak dr. Baráth Tibor véleménye aki az elsüllyedt MU kontinensről állítólag kirajzó "magyar" népről a következőt írja: "A történész egyelőre nem látja, hogy az említett földrajzi és geológiai adatok a magyar nyelvű népek őstörténete elé volnának illeszthetők."
Őstörténetünk nyelvérzeti fejezetének alapelveit azonban már most le tudjuk rögzíteni éppen azért, hogy a finnugorizmus általunk elvetett azon hamis elméletét, mely szerint nyelvünk valami primitív nyelvek származéka lenne - sziklaszerű bizonyítékkal pótoljuk. A magyar nyelv minősítésének tekintetében igaznak és bizonyítottnak véljük néhai kiváló nyelvészünk CSŐKE SÁNDOR tanulmányának végkövetkeztetését (Három tanulmány, Eberstein 1977. 63. old.), így: A magyar nyelv magyar eredetű. A magyar nyelvet az idők végtelensége szülte. A magyar nyelv szókincsének kilencvenöt százaléka magyar eredetű. Transzcendentális mélységekből önmagából eredő ősnyelv szerkezeti rendszerében is."
Csőke Sándor fenti megállapítását igen sok kutató összeköti a Kárpát-medencei őshaza létezésével. Elérkeztünk tehát őstörténetünk legrégibb szakaszának-az "őshaza" kérdésének - tárgyalásához. Itt - megvizsgálva a "nem finnugoros" történészek és kutatók tanulmányait-azt látjuk, hogy e kérdésben két főcsoportra oszlik a kutatás. Egyik rész a KÁRPÁT-MEDENCEI ŐSHAZA mellett tanúskodik, és ez a felfogás lassan a köztudatba mint MAGYAR ADORJÁN TÉTELE került, a nemrégen elhunyt kiváló néprajzosunk állítását ismételve, hogy "nem jöttünk mi sehonnét. A magyar őshazája a Kárpát-medence".
A másik csoport azt állítja, hogy a magyarok őshazája KÖZEL KELET és a KAUKÁZUS DÉLI RÉSZE.
E két felfogásnak máris megvan a közös értéke, mert általuk őstörténetünk kizárja az Ádám-Éva-i származtatás monogenézis elméletét és az emberiség paralell, azaz párhuzamosan kifejlődött ősiségét ismeri el. Mindkét csoportnak megvannak a "perdöntő" bizonyítékai tételének elismertetéséhez. Ennek pedig egyszerű következményeképpen azt kell felfedeznünk, hogy ősiségünk kialakulásának óriási nagy az élettere. A finnugorizmus által bevezetett "őshaza"-kutatás módszere kettéválasztotta ezt a hatalmas életteret, és a Kárpát-medencei őskorok emberének fejlődését és kultúráit a franciaországi barlangműveltségeknél talált szerszámfajták neveinek ide való illesztésével különböztette meg egymástól. A kutatók igyekezete mindig az volt, hogy a Kárpát-medencei őskori műveltségek átmeneti állapotát és lényegtelenségét tüntessék fel. Ebből a valóságból kiindulva bizony jó lesz, ha magunk is megvizsgáljuk az ősembert és a magyarság életterében kifejlesztett műveltségeit azért, hogy együtt állapítsuk meg végre azt, hogy milyen volt.
I. A KÁRPÁT-MEDENCEI ÉLETTÉR ŐSISÉGE
Amikor a kíváncsi kutató visszanéz és a Kárpát-medencei őskorok embere után nyomoz, rögtön olyan csodálatosan érdekes dolgot talál, mely még nagyobb érdeklődéssel viszi bele az évezredek százainak ismeretlen világába. Ugyanis a világon az egyetlen hely a Kárpát-medence, ahol az ősember visszahagyta nekünk a saját lábnyomát. A Vértesszőlősön megtalált ősember tette ezt, akit a tudományos körök "Homo erectus/sapiens paleohungaricus" néven ismernek. Úgy állapították meg, hogy 350 000 évvel előttünk élt. László Gyula is beszámol róla. Elmondja, hogy megtalálták kavicseszközeit is, és megmagyarázza, hogy azért hívják "erectus/sapiens" néven, mert az embertan nem tudta megállapítani, hogy csak felegyenesedő (erectus) előemberről van szó, vagy már értelmes (sapiens) ember-ősről. (L. "Vértesszöllőstől Pusztaszerig", Gondolat, Bp., 1974. 42. old.) E sorok írójának éppen László Gyula adta azt a sejtelmet, hogy a Kárpát-medencei őskorok mindazon ismertetésénél, melyek a jelenlegi, hazai paleontológusok kiértékeléseként kerülnek nyomtatásra - és így a köztudatba -, oly összehangolt tanítást kell észrevennünk, mely semmiképpen sem akar a Kárpát-medencei ősembernek - kimondottan kárpátmedencei - fejlődési folytonosságával foglalkozni. Abban a pillanatban, amint a logikus következtetések ide irányulnának egyszerű "elhallgatás", vagy hirtelen fordulattal más témakör ismertetését viszik a sorok. Kiváló néprajzosunk -Tóth-Kuruc Márta- is így írja egyik tanulmányában: "sajátos majomszeretettel aggatják rá a Kárpát-medencében talált ősműveltségekre az azokkal egyidős vagy fiatalabb nyugati barlangkultúrák szerszámainak elnevezését (mustier, aurignac, madeleine, solutré stb.)", de semmi több. László Gyulával ki is ásnám a harci bárdot éppen a vértesszőllősi ősember miatt, mert az említett és nagyszerűen szerkesztett könyvében megemlíti, hogy: "E kor emberét és műveltségét általában a pekingi ősember (Sinanthropus pekingensis) alapján ítélték meg. Mintegy félmillió évvel ezelőtt élt, használta a tüzet, és eszközeit feltört patakkavicsból készítette."
Azután ismerteti ezt a pekingi ősemberi és közli embertani adatait, s ebből megtudjuk, hogy "koponyatérfogatának középértéke kb. 1050 cm'". A vértesszőllősi ember hasonló adatainak ismertetésével azonban adós marad. Itt keletkezett nálam az a gyanú, hogy a lehetetlen finnugorosítás érdekében nem szabad közölni olyan adatokat, mellyel a Kárpát-medencei ősiség kidomborítható. Ugyanis nem azért hívják a vériesszőllősi ősemberi "sapiens"-nek, mert kétség támadt arra vonatkozóan, hogy csak "felegyenesedő" volt, vagy már értelmes - hanem azért, mert az embertan megállapította azt, hogy koponyatérfogata 1400 cm3-nél nagyobb. (A mai emberé 1450 cm'.) Ezt miért nem közli László Gyula? Talán nagyobb szeretettel kellett volna fogadni ezt a Kárpát-medencei "értelmes embert", és talán azért is, mert a vele egyidős pekingi társát sok szakember már proto-kínainak nevezi. (J. Gunnar Andersson: "A Sárga-Föld Gyermekei"-ben-T. Kuruc Mária közlése.)
Ne essünk azonban abba a hibába, hogy a vértesszőllősi embert beiktassuk a Kárpát-medencei "magyar" őshazánk lakói közé. Nekünk itt az a fontos, hogy a paleontológusok egyöntetű véleménye szerint - a Kárpát-medencei hévíz-források már a vértesszőlősi ember korában is működtek és a jégkorszakok idején is. Érdemes ide iktatni egy idézetet Vértesszőllős ügyében: "Szerintem az ember egyszerűen ott ült a langyos víz szélén... visszatért a hévforrásokhoz. Meg kellene nézni ezeket az édesvízi mészköveket. Itt, a Duna mentén, Óbudától Pomáz, a Dunakanyar, egészen Dunaalmás tájáig rengeteg ilyen hely van. Nem hiszem, hogy ha egyszer Vértesszőllősön ott élt az ember, máshol ne létezne nyoma." (Gáboriné Csánk Vera: Az ősember Magyarországon. Gondolat, Bp. 1980. 62. oldal) "Vértesszőllős jelentősége abban áll, hogy ezen a telepen embermaradvány, eszközök, tüzelési helyek, kultúrrétegek, régészeti fejlődési sorozat került elő - még az ember lábnyomát is megtaláljuk -, tehát mindaz együtt és egy helyen, ami más lelőhelyeken csak külön-külön, vagy csak részben található." (id. m. 83. old)
És most 300.000 évet kell ugornunk ahhoz, hogy a kárpátmedencei őskutatók szerencséje megint az ősemberi hagyatékokat megtalálja, de már nem az őskőkor legalsó rétegében, hanem jóval felette. Így a TATA-i őskori telephez jutunk, de csak azért, meri az itteni szerszámokat is kis méretű kavicsokból gyártották, és ezért mondják a régészek, hogy olyan, "mintha a vértesszőllősi telepen járnánk", és szintén a hév-források mellett van. Korát 33.000 évre datálja a mikrokarbon vizsgálat. Annak ellenére, hogy a neanderthali ember már legalább százezer éve nem létezik, mert a tudomány álláspontja szerint "kihalt, eltűnt" - ezen az aránylag fiatal telepen- anélkül, hogy egy ősemberi koponyát találtak volna-mégis "neandervölgyi" embernek nevezik azokat, akik itt munkálkodtak.
Ugyanis "2000 szerszám és 150 kg gyártási hulladék került elő, de sem az elejét, sem fejlődését megállapítani nem lehet" írják a régészek -, annak ellenére, hogy Süttőn, Tokodon, a Kiskevélyi barlangban, a Szelim barlangban és Csákváron is találtak hasonló településeket.
Hasonlóképpen a nearderthali (görnyedten járó, kisméretű koponyájú, kezét jól használni nem tudó) ősembernek ajándékozza Gáboriné Csánk Vera az általa megtalált ÉRD-i szabadtéri, hatalmas ősembertelepet, és ismét ősemberi maradványok nélkül. Emberi csontokat vagy koponyát nem találtak. Annál inkább több állatcsontot (50.000 darabot, melyről 90.000 kg húst fejtettek le). Igen fontos az érdi telep a Kárpát-medencei ősember helyi és őshonos fejlődésének megállapításában és pontosan ezzel a témával nem szabad a finnugorizmus idejében foglalkozni. Ezért írják azt, hogy: "az érdi telep kultúrája világosan délnyugati kapcsolatokat mutat".
Nem kell különleges szakértelem ahhoz, hogy ellentmondást fedezzen fel az olvasó az érdi telepről szóló "hivatalos" ismertetésben, hiszen ha az érdi ősember kultúrája "délnyugati" kapcsolatokat mutat, akkor miért ad a felfedező - Gáboriné Csánk Vera (akinek nevét a jövőben így rövidítjük: GCSV) - ily végkiértékelést Érdről: "A telep jelentőségét könnyű összegeznünk. Újfajta települési mód... -egy új kultúra. Ilyen erős specializálódást-amely nyílt fennsíkon, síkságon, barlangoktól távol, a természeti környezettel szinte ellentétben áll - máshol nem találunk."
Ha nincs máshol - akkor hogyan jött délnyugatról...?
Íme ismét egy példa arra, hogy a Kárpát-medencei ősember őshazájának ne kelljen a Kárpát-medencét feltételezni, és a folyamatos és összekapcsolódó fejlődés lehetőségét kutatni. De érdekes adat köti össze a TATA-iakat az ÉRD-iekkel ebben az őskorban. Mondtuk, hogy TATA kora 33.000 évvel előttünk való. Az érdi telep alsó rétege 50. 000 éves, a felsőbb rétegeknek pedig 35-38 000 év a kora. Tehát 13-15. 000 éven át élt itt az ősember. A TATA-iak ismertetésénél láttuk, hogy a SZELIM BARLANG-ban is volt a tataiakéhoz hasonló település. Most az érdi telepet megtaláló nagyszerű tudósunk leírásában meglepetéssel olvassuk, hogy ebben a SZELIM barlangban az érdiek is települtek. Így idézzük a szöveget (GCSV 141, old.): "Magyarországon egyetlen helyen ismerünk olyan szerszámokat, amelyek az érdiekhez hasonlítanak. A Bánhida közelében lévő Szelim barlangban. Ebben a nagyon szép barlangban... többféle réteg, többféle kultúra volt: Különböző embercsoportok lakták. Nincs most hely arra, hogy ismertessük a leleteket, a kultúrákat és a korokat. A legalsó rétegben fordul elő néhány olyan kőszerszám, amely az érdiek hasonmása. A koruk is azonos."
Tehát "nincs hely" a Kárpát-medencei fejlődés ismertetésére, de az összes külföldi "kultúraváltozások"-at tárgyalja Franciaországtól Közép-Itálián át egészen Grazig, mint "kisugárzó lehetőségeket". .
Hasonló a helyzet a BÜKK-hegységben talált őskori kultúrákkal. Itt SUBALYUK a "perdöntő", mert egy nőt és egy gyermek csontváz darabjai kerültek elő, és GCSV azt mondja e csontvázakról, hogy: "Mind a két személy a specializálódott és kifinomult neandervölgyi típushoz tartozik."
Az emberleletek a felső kultúrréteg alján, a barlang előterén kerültek napvilágra. Két személy: egy felnőtt nő és egy 6-7 éves gyermek csontvázának a maradványa."
Hát itt is nagy ellentmondást kell észrevennünk, mert a neandervölgyi emberről nem azt tanultuk, hogy "kifinomult", hanem azt, hogy elkorcsosult, és éppen ezért halt ki. Mivel az emberi leleteket a felső kultúrrétegben találták, és ez már nem a középső paleolitikum korába, hanem a felső-paleolitikum korába esik - ajánlanám, hogy változtassuk meg Gáboriné véleményét arra vonatkozólag, hogy az itt talált ősember a "neandervölgyi kifinomult" típushoz tartozna. Ugyanis a "mousterien" szerszámok is egyformán előfordulnak a középső és felső-paleolitikumba tartozó, subalyuki rétegekben. Talán erre az esetre is alkalmazni kellene azt a kiértékelést, amit Gáboriné nagy tudású férje - Gábori Miklós - alkalmaz az ázsiai őskutatásban. Pl. hasonló esetet találunk a közép-ázsiai Pamír hegység egyik helyén, melyről így tudósít minket Gábori Miklós:
"Aztán itt találjuk a híres Sougnou lelőhely anyagát a Pamírból. Több rétegű település. AluI még moustérien szerszámtípusok kerülnek elő - mármint a rétegekben -, aztán ezek szépen átfejlődnek, fennmaradnak a sokkal fiatalabb leletek között is. A népesség tehát nem cserélődött ki, hanem a középső paleolitikum kultúrája ott helyben átnőtt a felső paleolitikum fejlett vadászműveltségébe. Az egyik még a Paleoathropus, a másik már a Homo sapiens fossilis ideje. Nem gondolhatunk másra, minthogy nemcsak kulturális, hanem embertani folyamatosság, fejlődési kapcsolat volt itt." (Gábori Miklós: Ala-Tau-Ararat. Gondolat, 1978. 133. old.)
Gábori Miklós módszere szerint tehát a felső-paleolitikum embere nem lehet neandervölgyi, azaz Paleoathropus, hanem "értelmes ember", és feltétlenül ez az az ősember, amelyik mindazt a sok-sok Kárpát-medencei őskultúrát kialakította, folyamatosította, fejlesztette, amelyeket a "hazai" és finnugoros szakembereink eddig "elszigetelt", "gyökértelen" műveltségekként kezeltek. Subalyuk egy hatalmas kultúrkörnek egyik lelőhelye csak. Ez a kultúrkör pedig kiterjed az egész BÜKK- hegységre, és nyugodtan nevezhetjük BÜKKI ŐSKULTÚRÁNAK. GCSV hiába mondja azt, hogy a "subalyuki barlang kultúrája biztosan nem alakult ki itt nálunk". Viszont felsorolja a Garadna völgyében, Lillafüred közelében talált, és a miskolci Bársonyház leleteit is, majd a "miskolci Avas-tetőn, a felszínen heverő eszközöket, de nem követi férjének - Ázsiában alkalmazott pozitív és konstruktív módszerét, hanem hamar befejezi a témát így: "ez a kérdés azonban most elvezetne a témánktól". (GCSV. 113. old.)
Talán okosabb lett volna, ha a subalyuki csontvázak elbírálásánál betartotta volna nagy tudású férjének- Gábori Miklósnak - a neandervölgyi emberre vonatkozó megállapítását, mely így szól (id. m. 225. old.): "... egy embertani ténnyel kell válaszolnunk. Azzal ez ismétléssel, hogy a Pateoanthropus formakörbe tartozó embertani maradványok száma igen csekély, és a túlnyomó részül már nem Paleoanthropus, hanem Homo sapiens, presapiens. Az embertanilag még nem specializált, durva alkatú, ún. generalizált neandervölgyi típust, leletet egy kézen meg lehet számolni. Talán még egy kéz összes ujjai sem kellenek hozzá".
Így sem helyes az a kiértékelésünk, hogy a tatai, érdi és a bükki ősembereink nem neandervölgyiek, hanem már "értelmes emberek". (Nem értjük, miképpen írhatta László Gyula a megnevezett könyvében azt, hogy a "neandervölgyi embernek országunk mai területén több mint tucatnyi települését tárták fel".)
Igen erőltetett az a szándéka is, hogy ennek a bükki ősembernek - jobban mondva ősember-csoportnak - tulajdonságául megállapítja, hogy "specializált kőszáli kecske vadászok voltak". Annak ellenére, hogy a kőszáli kecske vadászatának történetét elmondja Kirgíziától az Alpokig, az olvasót nem tudja meggyőzni arról, hogy a Bükk-hegység dombos vidékén olyan "kőszáliak" lennének, ahol ez a zergafajta honos. A kiásott csontoknak javarésze azonban kecskecsont. Nem lehetséges az, hogy ez a "homo sapiens" már volt olyan "értelmes", hogy kecskét tenyésztett...? Ugyanis a Hillebrand-barlang falán ott van az ősember "firkálása", és az nem más, mint egy valódi kecske ügyes, vonalas rajza (lásd: az alábbi ábrán).
Így ábrázolta az őshonos SZELETA-kultúra ősembere a "kecskét" a Hillebrand Jenő-barlangban. (Vértes László találta meg.)
Persze ha ezt a "firkálást" kecskének látjuk, akkor azt is hozzá kell mondani, hogy a Kárpát-medencei ősember már a felső paleolitikumban háziasította a kecskét és állattenyésztése is volt, tehát nemcsak vadászott. E sorok írója úgy véli, hogy ha ez az ősemberi "firkálás" nem hazánkban, hanem mondjuk a Szovjetunióban van, akkor az őskort kecsketenyésztés valószínűsítésének semmiféle ellenvetése nem lenne.
De ne illessük Gáborinét a sok bizonytalanság elhintésének a vádjával, mert termékeny bizonyosságokról is tudósít minket, pl. amikor felfedezi, hogy: "ebből a Bükk-hegységi moustérianból alakult ki a szintén őshonos" Szeleta kultúra".
A "szintén őshonos" kifejezés pedig azt jelenti, hogy a bükki ősember is a Kárpát-medencében fejlődött ki kultúrájával együtt.
Ez a SZELETA kultúra a Lillafüred-Hámor feletti Szeleta-tető nagy barlangjáról kapta nevét. Itt találták meg a kőlándzsás ősember fegyverét. Ne felejtsük el, hogy az őskor felső szakaszában - a felső paleolitikumban vagyunk (50.000-től 8000-ig terjedő időben). E korszakot így jellemzik a szakemberek: "Hihetetlen a változatosság- ennek alapján állapítjuk meg az egyes kultúrákat, kisebb csoportokat, amelyek most már bonyolult rokoni kapcsolatban állnak egymással. Kialakulnak a fejlett csonteszközök, hosszú dárdahegyek, nyílhegyek -, de nemcsak a fegyverek, hanem az agancsból készített kapák, az átfúrt fejű csonttűk a ruhák varrásához, és még számtalan használati tárgy... A dárda nyelére állatszobrocskákat faragnak. A szerszámok készítéséhez már nyersanyagot bányásznak; természetes földfestéket termelnek ki csontlapátokkal; kialakult a bőrből készült ruházat, a díszes csigákból-kagylókból készült ékszer és a kereskedelemnek a legrégibb formája.
A lakás többnyire még barlang; a szabad területen azonban mesterségesen épült kunyhókat, rudakból állított sátrakat, néha több család részére készült, földdel fedett házakat találunk. Egyes helyeken ismerjük a belső térelrendezést - a fegyvereknek, használati tárgyaknak állandó helyük van, és a sátrak előtt totemoszlopok állanak. Bonyolult temetkezési rítusok vannak: a halottakat "mellékletekkel" hantolják el. Egy olyan társadalom áll előttünk, amelyben már megtalálható a legősibb vallás, a totemizmus, az ősök tisztelete, amelyben törzsfőnökök és sámánok vannak." (GCSV 164-165. oldalakon.)
Egészítsük még ki a mondottakat azzal, hogy az első sarlók is készen vannak, mint foglalatba erősített kőpengék. Művészet is van, hiszen Közép- és Kelet-Európában agyagból és mészkőből formált kis női szobrocskákat és a termékenységi hiedelem "Vénuszait" is megtaláljuk, mint az értelmes ősember hagyatékát.
A Kárpát-medencében őshonos SZELETA kultúra csak egyik része ennek az állandó fejlődésnek, amelybe beletartoznak a Kárpát-medencei sorstársai is, mint a Bükk másik oldalán települt "csontlándzsások", a dunántúli szeletaiak (akikről azt is mondják, hogy mégsem "szeletaiak"), a "csiga-ékszert" gyűjtők az Ipoly partján és az ún. "gravettiek".
Ezekhez érkezve azonban meg kell szakítanunk a kárpátmedencei szemlélődésünket, és a Közei-Keletre kell ugranunk, mert a Kárpát-medencei ősiség élettere igen kibővül a Közel-Keletről eredő ősembernek a Kárpát-medencébe való érkezésével. Vizsgáljuk meg tehát együtt, hogy a fejlődésben mit hoz nekünk
II. A KÖZELKELETI ÉS KAUKÁZUSI ÉLETTÉR ŐSISÉGE
Gábori Miklós állapítja meg, hogy: "A Kaukázustól délre olyan gazdag és olyan jellegzetes kultúrákat, a lelőhelyeknek olyan tömegét találjuk, amelyben a keleteurópai síkság civilizációjának minden előzményét, gyökerét megtaláljuk.
Egy terület, ahol az ősember kultúrái régóta akkumulálódtak, összesűrűsödtek a Kaukázus lábai előtt: egy rendkívül fontos góc, ahonnét a benépesedés útja észak felé irányult... Olyan ez a Kaukázuson túli terület ebben az időszakban, mint valami melegház, ahol minden összegyűlt, minden kivirágzott. ... a Kaukázuson túli gócból megindult az embercsoportok áramlása északra. ... A Kaukázuson túli terület a Fekete- és Kaszpi-tenger között egy felfelé vezető "nyak" egy történelmi folyosó, melyben délről érkező, ősi kultúrák vándorolnak fel a Kaukázus alá, és egészen természetes, hogy az "etnodinamikai nyomás" erről a meleg, burjánzó, felgyülemlő területről az északnyugatra eső, füves pusztai területeket népesítette be... kb. 20.000 év alatt. Így népesedett be... a Kaukázus felől Közép- és Kelet-Európa területe." (GCSV 161-162. old.)
Feltehetően ez az őskori helyzet, a belőle logikusan következtethető kaukázusi emberfejlődés és a vele járó civilizációk és kultúrák szellemi terméke lehet az a mitológia, amelyet az ember teremtésére vonatkozóan a Bibliában találunk. A Kaukázus embere helyben, ott a Kaukázusban született. Ott fejlődött, és így érthető, hogy az őskori hagyományokat átvevő és megőrző utódoknál kialakult egy sajátos elképzelés a "teremtés" nagy misztériumáról. Ennél a pontnál pedig nem szabad elfelejtenünk azt, hogy e kaukázusi térből fejlődött közel-keleti - kifejezetten a mezopotámiai - kultúr-társadalomban, az i. e. 3000 körül már írásba lesznek foglalva ezek a mitologikus hagyományok, melyeknek egyik változata - a biblikus Ádám és Éva - a judai-keresztény vallások tanításában - történelmi valósággá merevedett a "teológiának" nevezett tudomány által inspirált hiedelem emberi világában. Ezeket a mitologikus vonatkozásokat semmiképpen sem tudjuk kizárni az őshaza-kutatás menetéből, tehát majd beillesztjük ezt is illetékes helyére.
Viszont azt a körülményt is tekintetbe kell vennünk, hogy ez a Kaukázus alatt kifejlődött "etnikum", mely képes volt létrehozni azt az etnodinamikai nyomást, hogy a Kaukázus feletti síkságot benépesítse, nemcsak szerszámipari, hanem szellemi kultúráját is magával hozta, hiszen már "homo sapiens" - azaz "értelmes ember". Értelmességébe pedig beletartozott valószínűleg az "eredet-hiedelem" is, hiszen az őskori leletek alapján ismerték fel a néprajzosok az ősök tiszteletének kultuszait már az ősembernél. Az "eredet-hiedelem" tartalmába azonban itt- ennél a "keleti gravettinek" nevezett népnél- semmiképpen sem lehet beiktatni oly elképzelést, melyet a Biblia tartalmaz.
Ugyanis a bibliai írások a késői zsidóság termékei - annak ellenére is, hogy kimutatható a zsidóságtól idegen hagyományokra való támaszkodás.
Az "eredet-hiedelem"-be tartozónak véljük az ennél a népnél igen kifejlődött ISTENANYA tiszteletet. Ugyanis e nép hiedelemvilágának terméke a híres "Willendorfi Vénusz" is (20.000 éves), ugyanaz a kövér testű női szobor, mint a keleti síkságon. Meg kell itt említenünk azt, hogy Közép- és Kelet-Európában eddig 150-nél több ilyen "Vénuszt" találtak a kutatók, és érdekes, hogy ezek a művészeti tárgyak nem az ún. "kultikus helyek", hanem a lakások tartozékai voltak.
A Kárpát-medencei őstörténet rögzítésében itt azt a helyzetet kell hangsúlyoznunk, hogy a korábbi BÜKK-i és szintén őshonos SZELETA kultúrák töltődnek fel ezzel a "keleti gravettinek" nevezett ősetnikummal, hogy aztán a jégkorszak végződésén túl is - egészen a DUNA I. újkőkori műveltségig biztosítsák a Kárpát-medencei "őshonos és folyamatos fejlődést". Itt azért említjük a DUNA I. kultúrát, mert az UNESCO segítségével kiadott és a nemzetközi tudományos körök által egyöntetűen elfogadott álláspont értelmében "nagyon sok azonosság található a magyarországi bükki nép kultúrája és a között a nagy klasszikus kultúra között, melyet a régészet DUNA 1. néven ismer". (HAWKES-WOOLLEY: "Prehistory and the Beginnigs of Civilization" 1. 244. old. London, 1963.)
A bükki őskultúra a szeletaival folytatódott, és ezt követte a "keleti betelepülés" hulláma - a "gravetti etnikum".
Mielőtt azonban ezeknek a "gravettieknek" a kultúráját tárgyalnánk, fontos a lerögzítése és hangsúlyozása annak, hogy:
1. A bükki kultúrához tartozó Istállóskői-barlangban találták azt a háromlyukú csontsípot, melyet az első "hangszernek" nevezhetünk, mert öt hangot szólaltat meg. Ezért inkább furulyának nevezik. Nyilvánvalóan itt- a bükki kultúrában - van az ötfokú (pentatonikus) dallamalkotás legrégibb lehetősége.
-Csontnyílhegy és háromlyukú síp a bükki Istállóskői-barlangból-
De itt talán Kodályra kell hivatkoznunk. Ugyanis a "háromlyukú" síp biztosan kiadja a "három" szomszédos hangot, melyről Kodály így ír: "Tekintve, hogy az ötfokú dallamok magva és legtöbbet használt hangcsoportja a három szomszédos hang... igen könnyen elképzelhető magának az ötfokú rendszernek létrejötte e 3 hangnyi recitáló formulából." (Kodály Zoltán: A Magyar Népzene. Bp.. 1952. 28. old.)
Tehát itt van az emberiség első "tritonikus" dallamainak a kezdete, amiből aztán az ötfokú dallamok kifejlődtek.
2. A bükki és a Szeleta kultúrák őshonosok. Közöttük folyamatos a fejlődés. Az UNESCO könyve - Vértes Lászlónak - a vértesszőllősi ember megtalálójának munkájára való hivatkozással-innen, a Szeleta műveltségből származtatja a franciaországi Solutrean-kultúrát, és megállapítja a Szeleta- Gravetti kapcsolatokat. (Id. m. 86. old. és 101. old. 7. jegyzet.) Ez nem jelenthet mást, mint a Szeleta helybeli továbbfejlődését a rátelepedett "gravetti" népség hatásának eredményeképpen. E folytonosság ismeretében most vizsgáljuk meg együtt ezeket a "keleti bevándorlókat".
A "GRAVETTIEK"
A kaukázusi gyökerű és a Kárpát-medencében - az eddigi őslakosságra rátelepedett - keletről érkező népet azonban nem az emberfajtájáról, sem a régi településéről nevezték el, hanem egy "nyílhegyről", amit ez a nép is használt. (Gravette = kőből pattintott nyílhegyfajta.) Ez talán megint egy olyan "tudományos" elnevezés, amivel minden jól összekavarható, hiszen ez a nyílhegy (gravette) cserélhető, exportálható, és az Őskor emberénél - aki az értelmességéről igen megbecsülendő tanúbizonyságokat tett-talán hétköznapi is lehetett. Ezzel csak azt szeretnénk hangsúlyozni, nem mind bevándoroltak azok az ősök, ahol ezt a "gravettet" a régészeink megtalálták. Kétségtelen, hogy ez a kaukázusi gyökerű nép Kelet-Európa síkságain tanyázott sokáig, és az ott kialakult síkvidéki kultúráját hozza be a Kárpátmedencébe. Ebbe a síkvidéki kultúrába már beletartozik a háziasított állatok tenyésztése és a földmívelés is. A földmívelésnek természetesen nem az "ekés", hanem azt a "kapás" formáját kell érteni, amit még megtalálunk a Középkorban is a nyugat-európai társadalmaknál.
Azt is meg kell állapítanunk, hogy a régészek, amikor ennek a kaukázusi, közel-keleti gyökerű és a Kárpát-medencében megtelepedő népnek a "gravetti" nevet adták, vagyis megint egy szerszámféleségről nevezték el a már mozgó etnikumot - módszertani hibát követtek el. Ugyanis most már nem kőszerszámok és csonteszközök ezrei vagy állatcsontok halmazai mozognak előttünk az időskálán és a térképen - hanem egy ősi etnikum: az ember. A letelepedés pedig tömeges. Ennek következtében itt már nem csak az ősember után kutatunk, hanem a Kárpát-medencének egy hosszú történeti folyamata áll előttünk. Ez pedig már őstörténet.
E sorok írója úgy véli, hogy a Kárpát-medencei őstörténetünk nem az eddigi szokás szerinti "neolitikumtól" indítandó, hanem ennek a "keleti gravettinek" nevezett népnek a letelepedésétől, melyet azok a kutatók, akiknek már elegük van a "szerszámfajták" alapján megkülönböztetni az egyes őskort népcsoportokat a "rénszarvasok népének" neveznek.
Ha feltérképezzük azokat a helyeket, ahol ezt a "gravette"-t (nyílhegyet) a Kárpát-medencében kiásták, vagy a felszínen megtalálták - az egész ország területére kiterjed a "betelepedés". (Sajnos, hogy az elszakított területek vizsgálatainak anyagát nincs módunkban ismertetni. Ezt az a körülmény okozza, hogy a jelenlegi hazai (finnugorizmus semmiféle olyan könyvkiadást nem enged meg, ahol a Kárpát-medence egésze képezi a kutatás alapját. Nekik Magyarország egyenlő a "csonkaországgal".)
A rendelkezésre álló adatokból azonban hasznos következtetésekkel az egész Kárpát-medencére kiterjeszthetjük vizsgálódásunkat, hiszen ez a "keleti gravetti" nép az egész Dunántúlon, a Duna-Tisza közén és a Dunától keletre megtalálható. Legrégibb telepük Bodrogkeresztúr (28.000 éves), aztán Arka és Ságvár ( 19.000 éves). De tudjuk, hogy az obszidiánt Tokajból, a gyepvasércet a Balaton északi partjáról, a hematit-szilánkokat pedig a Mecsekből hozták. De ott vannak a Hernád és a Bodrog mentén, a Vág völgyében, az egész Duna-kanyar tele van velük, az Ipoly mentén, Vác, Verőce, Zebegény, Nagymaros, Pilis, Basaharc-Dömös, Csillaghegy, és még Zalaegerszeg is az ő birodalmuk (12.125 éves).
A "rénszarvasok népe" elnevezés'köti tulajdonképpen ezt a népet a Kárpát-medencéhez. Ugyanis: "ezek a gravetti törzsek nálunk, Közép-Európában tértek át a rénszarvas vadászatára... a mai magyar medence dombvidéke, síksága, a Duna mente... a rénszarvas életterülete volt". (GCSV 212. old.) A "nálunk" kifejezés feltétlenül a Kárpát-medencére vonatkozik, mert Kelet-Európában, ahol a "hosszú házakban", tehát komoly, masszív építményekben lakott ez a nép jó pár ezer évvel a Kárpátmedencében való megtelepedése előtt is, nem rénszarvasra, hanem mamutra vadásztak. Miután a Kárpát-medencében megtelepedtek, és az itt honos rénszarvas vadászatára tértek át - itt is maradtak. Ezért írja GCSV, hogy: "a gravettiek vándorlása a Kárpátokon kívül megrekedt". (209. old.)
A Kárpát-medencében viszont törzsi közösségben élnek, és az egyes letelepedett törzsek feltétlenül ismerik egymást. Itt már "társadalommal" kell számolnunk, ahol valószínűleg megvan a társadalmi rétegeződés is. Vannak vezetők, lehet, hogy "törzsfőnökök" vagy "kiskirályok" is. Mindenki úgy nevezheti a főnököt (talán a legügyesebb vadászt, vagy a legintelligensebbet a sok közül), ahogyan akarja. Így lát egyik kutatótársunk a bükki Jankovich-barlangban talált "vésett rajzú csonteszközön" (László Gyula említett könyvének 49. oldaláról átvéve) egy "rövid ködmönös, hosszúgatyás koronás királyt".
Vésett rajzú csonteszköz a bükki Jankovich-barlangból
A Kárpát-medencei fejlődési folytonosságban jó lenne, ha Erdélyből is rendelkeznénk letelepedési adatokkal erre a "gravetti népre" vonatkozólag. Sajnos ilyen forrásanyag nem áll rendelkezésre, de a Kárpátokon túli keleti síkságról a Duna mentén és az Olt medre mellett feltétlenül kellett letelepedésnek történnie. Ezek a "gravettiek" a Kárpát-medencei élettér utolsó ősembereinek vannak nevezve a hazai és finnugoros irányítású régészek munkáiban. A Szekszárd-palánki őstelep C14-es vizsgálata 10.000 körülinek mutatja az itt megtelepedetteket. Ez a jégkor utolsó szakasza. GCSV megállapítja, hogy: "Ezek a vadásztörzsek a jégkor utolsó hideghulláma alatt éltek nálunk, és a rétegtani vizsgálatok szerint kissé túl is élték a jégkorszakot. Ők voltak az utolsó ősemberek - majd hirtelen eltűntek, mintha nyomuk veszett volna.
Még egy-két évezred múlt el a pilisi ősemberek után. Erről az időszakról azonban kevés a mondanivalónk. Itt-ott néha előfordulnak szerszámaik, a kis gravetti hegyek... majd hamarosan megjelennek az első földművelők, az állattartók. Egészen új korszak következik: a fiatalabb kőkor vagy neolitikum... Mi az, ami az ősember korának végén, a civilizációnak ezen a szintjén fennmaradt...?
Nagyon egyszerű találmányok ezek tízezer év táján... Ismerték a mesterséges lakást, a földbe épített lakóputrit, a sátrak és kunyhók különféle fajtáit. Semmivel sem rosszabbak és nem is egyszerűbbek, mint amilyeneket az újkőkor népei használtak. Le is telepedhettek volna, ha nem a vadászat hajtja őket... "Feltesszük a nagy kérdést: miért kellett eltűnni a Kárpátmedencéből az évezredekig itt letelepedett kaukázusi gyökerű, de a Kárpát-medencében őshonos kultúrákat továbbfejlesztő "gravetti" népnek...? Miért kellett eltűnnie, hiszen már ismeri a "földlazító" szerszámokat. Ezrével készítette a csontkapákat, és maga Gáboriné írja, hogy földmívelő szerszámai ugyanolyanok, mint az "újkőkor" földmíveseinek. (Id. m. 248. oldal.) Miért kellett eltűnnie a Kárpát-medence termőföldjeiről, onnan, ahol már nemcsak mint vadász, hanem mint földmíves és állattenyésztő - közösségekben, letelepedett törzsszövetségekben - élt és dolgozott... sok ezer éven át!?
Megtaláljuk a választ Gáborinénál, aki elvonultatja őket fel északra, és így mondja: "Észak-Európa nyugati részén feltűnnek a proto-lappok, keletebbre pedig a proto-finnugorok... délről pedig megindul az indo-európaiak áramlása Európába..."
Hát azért tűnnek el, illetőleg azért tüntetik el őket, hogy a Kárpát-medencébe majd ezeknek a proto-finnugorok primitív leszármazottainak utódjaként lehessen bevonultatni a kései magyarokat. De Gábori Miklós azt állítja, hogy: "a neolitikus kultúra csupán újabb civilizációs elemeket vett fel a régiek mellé, de a gyökere tízezer évekre nyúlik vissza". (Id. m. 279. old.)
A Kárpát-medencei Bükk-Szeleta-Gravetti kultúrák egybekapcsolódó fejlődési folyamata oly régészeti leleteket mutat fel, melyek a földmívelés és állatháziasítás kezdetét nem az itt erőszakkal elnevezett neolitikus időbe, hanem az őskor utolsó szakaszába teszik... tehát itt a földmívelés is őshonos. "Valamennyiünknek a múltja, a kultúrája az ősember korába, az elfelejtett ősi vadász elődhöz nyúlik vissza" - írja Gáboriné a megnevezett könyvének utolsó mondatában. Valószínűleg ezért nevezi az észak felé vándorló vadászokat proto-lappoknak és proto-finnugoroknak. Itt "feltételezések"-ről van csak szó. "Vándorlást" eddig senki sem tudott bizonyítani, és "proto-lappokat". "proto-finnugorokat" sem talált senki. Észak-Európában.
Miután a Kárpát-medencében-mint kimutattam-ez a folyamatos és őshonos fejlődés a földmívelés megindulásával és az állatok háziasításával már jóval magasabb kultúrfokot mutat az őskorban, mint amit a proto-lappnak és proto-finnugornak nevezett vadászoknál észlelhetünk - kérdezem: tudománytalansággal és délibábűzéssel vádolna-e engem akkor, ha ugyanezzel a módszerrel az újkőkor előtti, Kárpát-medencében megtelepedett, földmívelő és állattartó ősemberek társadalmát protomagyarnak nevezném...? Ugyanis semmi mást nem tennék, csak a "mérjünk egyenlő mértékkel" elvet alkalmaznám, hiszen a neolitikus új bevándorlókat sem lehet "indo-európai"-nak felismerni, mert a bejövők őseredete ismét csak a Kaukázus alatti "melegágy" lehet, amely ősnép utódaiban nincs sem "európai", sem "indiai" elem.
Javasolnám most, hogy számoljuk fel együtt itt, az ősember segítségével, azt az elméletet, mely a magyarság elődeit az "urali-finnugor" népektől származtatja, de ugyanakkor a lappokkal is rokonosít minket... már úgy értve, hogy azok is "elődeink" lennének.
Maradjunk meg azonban a származási lehetőségünk kiszélesített életterében, mely mint mondtuk, a Kárpát-medence, Közép- és Közel-Kelet.
A Kárpát-medencei őshonos népnek semmiféle származási kapcsolata a proto-lappokkal és a lappokkal nincs és nem lehet, mert a műveltségi időrend ezt kizárja,
Beszéljen helyettünk erre vonatkozólag maga Gábori Miklós, így: "Egyszer csupán szórakozásból feldolgoztam egy lappföldi leletanyagot. A legegyszerűbb, kvarcitból készült szerszámokból állt. Teljesen olyanok voltak, mintha Közép-Európában egy 50 ezer éves ősemberi településről származtak volna. Semmiféle eltérést nem találtam, pedig a lappföldi régészeti anyag húsz centiméter mélyen feküdt a mai fű alatt a kunyhókban, és csak az i. e. 1500-2000 közti időből származott. Ott még csak akkor kezdődött el az újkőkor." (Id. m 252. old.)
A Kárpát-medencében már a bronzkor végén van a műveltség ebben az időben, tehát minden lapp származási lehetőség elesik.
Most nézzük meg az urali-finnugor "őshazai" lehetőséget.
Itt László Gyula feltevését kell megcáfolnunk, aki így ír:
A keleti gravetti népének egyik ága Lengyelország és az Oka folyó közt sajátos műveltséget alakított ki, amely keskeny sávon át az Uralig terjedt. Ezt - egy kis Lengyelországi patakról - szvidéri műveltségnek nevezzük. A szerző feltevése szerint a szvidéri műveltség népe lett volna az ősuráli nép, az a népcsoport tehát, amelyből a későbbi szamojédok, finnugorok, majd a magyar nép elődei kiszakadtak." (ld. m. 51. old.).
Tehát László Gyula szerint a Kárpát-medencében letelepedett keleti gravetti népből nem jöhetett létre egy őshonos "proto- magyarság", de az ugyancsak keleti-gravetti népnek az Uralnál "feltételezett" ágából már nem a "proto", hanem a magyar nép elődei kiszakadhattak.
De meg is indokolja ezt az állítását az "Őstörténetünk" c. könyvének 90. oldalán, a következőképpen: "Ezzel indítottam őstörténetünket, amely ekként az időszámításunk előtti 11.000 évig vezetett minket, mert ebben az időben jelentek meg Közép-Lengyelország területén a szvidériek, akik- úgy látszik - az ukrajnai keleti Grauetti népeiből szakadtak ki"
Tekintve, hogy az OKA folyó Moszkva magasságában torkollik be a Volgába, és László Gyula az Uralig kiterjeszti ennek a szvidéri műveltségnek a népét a felső paleolitikumban, nézzük meg, mi a véleménye erről Gábori Miklósnak, akitől így idézzük a cáfolatot: "Térjünk csak vissza az ősi vadásznépekhez, az ősember korához. A paleolitikus kultúrát - éppúgy, mint a későbbi, történeti időkben is -Közép-Ázsiában három irányból érték hatások, illetve három irányból származtak. Közép-Kelet, Irán, Irak felől- délről- és keletről, Belső-Ázsia térsége felől. Csupán nyugat és észak nem jött számításba a legrégibb kultúrák megjelenésében... Az Ural vidéke és Szibéria területe pedig ebben az időben még lakatlan volt. A másik feltűnő jelenség, tény az, hogy ezeknek a legrégibb civilizációknak az Uraltól nyugatra találhatókkal, az európaiakkal soha semmiféle kapcsolatuk nem volt." (id. m. 251. old)
Kérdezzük tehát László Gyulától, hogy nyugati kapcsolat nélküli és lakatlan területen hogyan lehetett egy ősurali nép az őskorban...? Ebből a nemlétező népből és életlehetőséget nélkülöző területről hogyan tudja "kiszakítani" a magyar nép elődeit...? Tudós munkája ez, vagy olyan huncutság, mint amilyenre Gábori Miklós hivatkozik így: "Még tovább merek menni: a régészeti, történeti megállapítások mögött, sajnos, néha egészen modern geopolitikai >sejtések<, lapulnak. És akadnak ilyen tünetek, nyomok.
Akinek ma szláv kérdésre fog a füle a régészetben, a történelemtudományban, az holnap az ősemberre fog hivatkozni: >Már Paleoathropush<"
Akinek a "finnugorizmusra" fog a füle - láthatjuk - szintén az ősemberre hivatkozik, és 11.000 éves saját paleoanthropusa is elővarázsolódik a papíron, mely- sajnos - nagyon türelmes.
De idézek egy adatszolgáltatóm- a már említett néprajzosunk, Tóth-Kuruc Márta- nekem küldött kéziratából is, és örülnénk, ha megbecsült régészünk - László Gyula - okulna az alábbi és szeretettel írt véleményből:
Amiben mégis van szemrehányni valónk László Gyulának, nem más egyéb, mint az, hogy tudja a finnugor eredeztetés képtelenségét, és mégis ott kalandozik valahol Közép-Lengyelország és az Ural-hegység közötti szvidéri műveltségben, ahelyett, hogy átlépne a Kárpátokon, hiszen a szvidéri műveltség közvetlen a Kárpátok északi és keleti peremén volt! Idézem Grahame Clark angol régészt >A világ őstörténete< című művéből: >Északra számos rénszarvas-vadászó csoportot azonosítottak a késő-glaciális időszakból, közöttük nevezetesen a hamburgi, ahrensburgi és szvidéri kultúrák hordozóit az észak-európai síkságon; az utóbbiak a Kárpátok északi és keleti lejtői mentén. (tehát nem Közép-Lengyelországtól az Oka folyóig!). Ennek ellenére, a mi kiváló régészünk arrafelé ballókál, amerre nékünk semmi keresnivalónk nincs."
Azt hiszem, az elmondottakkal kellőképpen bebizonyítottuk a finnugor származási elmélet minden hamisságát és főleg az ősemberig való visszavezetésének ötletszerűségét. Tettük ezt abban a reményben, hogy bizonyítékaink László Gyulánál is és mindazoknál a szaktudósoknál, akikben még él az igazságra való törekvés önérzete, megfontolásra és értékelésre találnak. Talán oly mértékben is, hogy a jövőben - minden ideologikus befolyástól mentesen - részt vesznek a magyarság igaz őstörténetének szakszerű feltárásában és tanításában.
Kérjük azon módszerünk követését is, mely szerint az "őshazakutatásban" az őshaza életterét kiszélesítettük. Vagyis a Kárpát-medencéhez csatoltuk mindazokat az élettereket, ahonnét a Kárpát-medencébe tömegesen bevándorolt és itt letelepedett népek, az előttük már ott kialakult kultúrák őseivel évezredeken át tartó együttélésben alakították ki a Kárpát-medence népi alakját. Feltétlen szükségesnek véltük az "élettérnek" ily módon való kiszélesítését azért is, hiszen ebben a kiszélesített élettérben- vagyis a Kárpát-medence és Közel-Kelet, valamint e két földrajzi területet összekötő térségben - az őskortól kezdődőleg, állandó ide-oda való népmozgás mutatható ki. Ez a népmozgás pedig a kultúrszint emelkedésével egyre erősebb lesz és a történelmi korszakokban már állandósul is. A történelem előtti összeköttetés azután a történelmi korok szent hagyománya lesz, mely a népregékben és mítoszokban fennmarad. Nagy értékű és igen megbecsülendő valósága e hagyomány-kincsnek az az ősgesztai hagyaték, mely a TARIHI ÜNGÜRÜSZ-ben fennmaradt, és néphagyományunk a "CSODASZARVAS MONDA"ként ismeri. E mondánk is egyesíti a Kárpát-medence és Közel-Kelet életterét és megerősíti ennek a hatalmas élettérnek az egynyelvűségét, hiszen a közel-keleti ADZSEM (Elam) "szarvasűző" népe talált olyan népet a Kárpát-medencében, akik "az ő nyelvükön beszéltek". A hagyomány is megköveteli tehát e két élettérnek "őshazai" egyesítését és ez - mint majd látni fogjuk- megold minden nehézséget, mely az Árpádi honfoglaló magyarságnak az "őstörténetünkbe" való beillesztésében eddig előállt.
Ebben a kiszélesített élettérben-már az őskortól kezdődően végbement népvándorlások azonban csakis úgy történhettek meg, hogyha a vándorló embereknek megvolt a nyelvük. Ha egymás értésére tudták adni szándékaikat, és a "nyelv" használata így életfeltételükké vált. Ne feledjük, hogy a kárpátmedencei Bükk-Szeleta-Gravetti műveltségfolytonosság kialakítója az "értelmes ember" (homo sapiens) volt. Mi lehet az "értelemnek" első megnyilvánulása- ha nem a beszéd? Elérkeztünk tehát vizsgálódásunknak ahhoz a fejezetéhez, amiben szeretnénk kifejteni álláspontunkat arra vonatkozólag, hogy milyen is lehetett a
III. KISZÉLESÍTETT ÉLETTÉR NYELVE
Az indo-európai hajdani alapnyelvet feltételező indo-európai nyelvtudomány és a finnugor ősnyelvet ugyancsak feltételező hazai nyelvészet egyöntetű véleménye szerint, ezek az "alapnyelvek" a felső paleolitikum idejében, tehát az ősember korának végén keletkezhettek. Meg is szerkesztették a jégkorszak utáni Európa "nyelvi térképét", melyre ha ránézünk, nem szabad csodálkoznunk az indo-európai sovinizmuson. Ugyanis Nyugat-, Közép- és Kelet-Európában mindenütt már ott vannak az indo-európaiak és egy - természetesen az indo-európai "alapnyelv" is. Nyugat-Európában helyet adnak a proto-lappoknak és az ibero-baszkoknak. Közép-Európában csak ők vannak-illetőleg- csak és kizárólag az indo-európai alapnyelv. Kelet-Európában: északon a proto-finnugorok és délen a kaukázusiak nyelve. Ezt a kaukázusi alapnyelvet három összetevőre bontják: a proto-hatik. a proto-elámiák és a protourartuiak vannak Feltüntetve ős-alapnyelvként.
Tekintve, hogy Közép-Európában ezen a "nyelvi térképen" csakis indo-európai nyelven beszélhet az ősember, innen nem tudunk kiindulni. Már csak azért sem lehet ez a kiindulásunk egyik pontja, mert legújabban a nyelvtudósok teljesen felszámolták azt a hipotézist, hogy egy indo-európai "alapnyelv" létezett volna.
A finnugor "alapnyelv" hasonlóképpen sohasem létezett, és ezt elismerik a hazai finnugor nyelvészek is, hiszen Hajdú Péter állítja, hogy: "Nincsenek olyan szövegeink, melyek a finnugorság alapnyelvén szólnának hozzánk. Ennek következtében mind az alapnyelv szókészlete, mind nyelvtani szerkezete a maga teljességében és legapróbb részleteiben ismeretlen előttünk... Így legfeljebb az áll módunkban, hogy a nyelvtudomány eredményeit felhasználva próbáljunk rekonstruálni egy hipotetikus finnugor alapnyelvi szöveget." (Finnugor népek és nyelvek. Gondolat, Bp., 1962. 98. és 101. oldalakon.)
Ha nincs finnugor "alapnyelv', akkor "proto-finnugor" nyelv sem létezhetett soha. Aminek nincs gyökere - annak hajtása sem lehet.
Nézzük és vizsgáljuk meg azokat, amik még elérhetők ezen a "nyelvi térképen". - Hattik, Elániak és URARTU-iak valóban léteztek. Saját nyelvükön írt nyelvemlékek tudósítanak történetükről és őseik is vannak. Itt a gondos nyomozás eredményes lehet. Vizsgáljuk meg tehát együtt e nyelvek népeit. Kezdjük a legfiatalabb elnevezésen. Derítsük fel, hogy kik voltak
A PROTO-URARTUIAK.
Azért mondtuk az "urartu" elnevezést a legfiatalabbnak, mert ezt a nevet az asszírok adták egy másik népnek, aki sohasem nevezte saját magát "urartui"-nak.
Dr. Bobula Ida derítette fel legjobban ezt a történeti problémát, mely szerint az "urartu"-iak identitását ellenségeik érdeke homályosította el. Legjobbnak azt véljük, ha átadjuk dr. Bobulának itt a szót és idézünk "A Sumír-Magyar Rokonság" c. könyvéből (Editor Esda, Bs, As. 1982. 84-85. oldalakról.) "... kusiták. (nem semita és nem indo-európai) kulturális és politikai hatalmának egyik központja kétségtelenül átélte az Asszír Birodalmat, és ez a káld királyság volt a VAN-TÓ partján. Ennek a népnek az ékírásos feliratai csak nemrégen kerültek megfejtésre. (G. F. Lehmann-Haupt. Corpus Inscriptionum Chaldicarum. Berlin, 1928. 128-136. oldal.)
Történelmüknek legfőbb ismerője - Lehmann-Haupt-panaszkodik azon szokássá vált tévedés miatt, mely szerint ezt a népet - a legnagyobb ellenségük - az asszírok által adott néven urartuiak (urartean) nevezik. Ugyanő javasolja, hogy adjanak végre ennek a magas kultúrájú népnek, a Vanic, Urartean, Alarodian, Haldic. vagy egyéb - többé-kevésbé önkényes - elnevezés helyett olyan nevet, amelyet ők maguk használtak. Bebizonyítja azt a tényt, hogy ez a nép önmagát örökké >káld<-nak nevezte, s ennek következtében azt kívánja, hogy ők a saját nevükkel legyenek ismertek és elfogadottak. (G. F. Lehmann-Haupt: Armenien einst und jetzt. Berlin. 1911. és Von Aussterbenden Vorderasiatischen Sprachen. Annalecta Orientalia - Roma. 1935. 207. old.)
Johannes Fridrich a subarean és urarteanról írt, nagyszerű összehasonlító tanulmányában ezek rokonságát állapítja meg. (Zum Subarische und Urartischen Annal. Orient. 1935. 135. old.)"A fent idézett munkák adatai alapján tehát megállapíthatjuk, hogy az urartui nyelv tulajdonképpen a káld-ok (káldeusok) és a subarok nyelve, és csak önkényesen lett ez a nép és nyelv az asszírok által urartuinak nevezve. Ezekkel a valóságokkal már mélyebbre tudunk haladni a történelmi időszakokban, hiszen ékírásos agyagtábla létezik az i. e. 3. évezredből, mely arról tudósít, hogy a káld és a subar nép egy-azonos nyelvet beszélt, egy nyelven imádta az Istent. Prof Kramer közölte a fordítását a philadelphiai University Museum egyik táblájának, melyen ez van írva. (29. 16. 422. sz. tábla a Nippur Collectionból.) Mezopotámia őslakóinak is ezeket a "subar"-okat tartja, akik- szerinte - ős-Sumírnak az első civilizációját alakították ki. Ők voltak az első földmívelők, építők, az első halászok, ácsok, kovácsok, kőmívesek, bőrmunkások, fazekasok stb. (N. S. Kramer: The Sumerians, their History, Culture and Character. Chicago, 1936. 40. oldalon.) Egy másik könyvében közöl egy térképet is, ahol a subar nép országát a Tigristől a Káspi-tengerig tünteti fel. (Sumerian Mithology. Harper. 1961. 7. old.) Özönvíz előtti népnek mondja őket.
Káldeától Ister-Gamig c. könyvem II. kötetének 221. oldalán közlöm az Ashmolean Múzeum 1924. 475. számú agyagtáblájának ékiratos másolatát, amelyen ugyancsak az "egynyelvű" országok vannak felsorolva. Itt "subur" mellett szerepel HA-MAZI-KI is. (A 6. sor utolsó jelcsoportja ez.) Általában azt szokták mondani, hogy ez a "HAMAZI" a Zagros-hegység keleti oldalának egyik területe, de a jelcsoport jeleinek tartalma egészen mást mond. Ugyanis: "ha" : hal, "ma" : hajó. "zi" : élet és "ki" : ország. A jelcsoport tehát olyan területet fejez ki, ahol "hajóval halászó élet" van. Ez pedig nem lehet más, mint a Káspi-tenger vidéke, tehát a Káspi és Aral térség, hiszen szintén van ékiratos bizonyítékunk arra, hogy a mezopotámiai URUK város és a Káspi térségben lévő ARATTA város uralkodói szintén "egy nyelven" leveleztek egymással, és mind a két helyen az Isten-Anya - INNANA - kultusza volt követve, mint a vallásos hiedelem megnyilatkozása. A legrégibb sumír mítosznak éppen prof. Kramer adta azt a címet: "ENMERKAR és ARATTA királya". (Megnevezett könyvem 206. oldalán láthatjuk, hogy Aratta királya is "subur".)
Ebből a rövid történelmi nyomozásból máris azt az eredményt kapjuk, hogy Mezopotámia és Közép-Ázsia népei, az i. e. 4. évezredben egy-azonos nyelven beszéltek. Az egynyelvűség azonban kiterjed az említett két térség között lévő hegyvidék lakóira is, akiket ezen az "egy nyelven" (mai sumír) KUR-i névvel különböztetnek meg a síkvidékiektől. KUR : "hegy". KUR-i pedig "hegyi". KURRITA, vagy HURRITA néven ismeri őket a szakirodalom, ahol rokonosítva vannak a "subar" és az "urartu"-i néppel. Látjuk tehát, hogy tulajdonképpen az elnevezésekkel történő körbeforgással van dolgunk éppen azért, mert ezeknek a népeknek a nyelve tulajdonképpen folyamatos nyelvfejlődést mutat, hiszen sokszor 1-2000 év különbség van egyes megvizsgált nyelvemlékek között. - Így azok egy-azonos nyelv különböző időben leírt fejlődési fokozatai vagy nyelvjárásbeli különbségei. Mivel egyik változatát sem lehet besorolni sem az indo-európai, sem a semitának nevezett nyelvekbe tehát megmaradnak a "hasonlatosság" nagy ismeretlenségében. Az igazságot kereső szakemberek azonban azonosítják őket, és "egynyelvűnek" vélik a különböző név alatt szereplő népcsoportokat.
De haladjunk tovább a "subar-subir" nyelv és nép kutatásában. Még senkinek sem jutott eszébe, hogy egy alapos tanulmányban felderítse mindazokat a történelmi, népi és- talán azt is mondhatjuk, hogy - nemzetpolitikai tartozékokat, melyek ennek az elnevezésnek használati értelméhez kapcsolódnak. Ugyanis az i. e. kb. 2300 körül keletkezett "aggade" (akkád) uralkodója - SARRUGIN (SARGON) - ékirataiban találjuk meg legelőször a SUBARTU kifejezést, az ő "királyi címében". Az előtte lévő sumír királyokhoz hasonlóan, Sargon is magát a "négy világrész urának" nevezi, és ebben a "négy világrészben" SUBARTU az északi területeket és azok népét jelöli. Ezekből az ékiratokból nem tudjuk megállapítani, hogy mit is jelent valójában SUBARTU-a sumír "fül" szerint. Dr. Bobula úgy értelmezi, hogy subar : szabad és tu : születni. SUBAR-TU tehát annyit jelent, mint szabadnak született. Ezt igazolni vélik a későbbi akkád írású és nyelvű ékiratok. Ugyanis ezekben subar, sabar ékjelekkel írják a rabszolgát. Így az írásban is igazolódik prof. Kramernek az a kijelentése, amit a sumír-akkád nép egymással szembeni életére vonatkoztat, mondva: "Korai Mezopotámia történetét manapság úgy nézzük, mint két különböző fajtához tartozó népcsoport elkeseredett, halálos harcát." (Id. m. 288. old.)
Megerősíti prof Kramer véleményét a többi szakember is. A több nyelven és sok kiadásban megjelent egyik könyv is éppen ezért közli azt, hogy "SUBARTU kifejezés alatt a nem semita nép és annak északi területei értendők". (Cassin/Bottéro/ Vercoutter: Die Altorientalischen Reiche, Fischer, 1965. Fr.a.M.) Az élet-halálharchoz csatlakozik az ideológikus küzdelem is, ami abban az időben a semita-akkád népnek abban a törekvésében nyilvánult, mellyel meg akarta szerezni mindenképpen a nem semíta sumírok tudáskincsét. Első lépés ebben az ékírás kisajátítása volt, de bizony jó 500 év telik el addig, amíg - már Hamurabi korában-az akkádok hajlító és nem ragozó nyelvére sikerül megfelelő ékjeleket szerkeszteni-természetesen a tökéletes rendszerű sumír ékírás alapján. A "harc" tehát az értelmi síkon is folyik, és a sumír értékek ellenkező értelemmel kerülnek át az akkád nyelv és akkád ékírás használatába. Ennek első példája a már említett "subar, sabar" kifejezésnek "rabszolga sorsra" való juttatása. Ha azt vesszük azonban tekintetbe, hogy a régi képírásos és "archaikusnak" nevezett vonalas írású sumír szövegekben miképpen szerepel a SUBAR név, érdekes eredményekre jutunk.
SUBAR... előfordul a legrégibb képírásban, és jelentése: "jövőbe látó pap". Labat szótárában szerepel ékírással is átvéve a neoasszír és kassita ékiratokból. (L, 181/182.) De ott kiejtése nem SUBAR, hanem A-ZU (talán a régi magyar NÉZŐ ősi formája). Jelenti a "jövőbe látást" is.
Érdekesebb azonban az az ékjel, melyet ugyancsak megtalálunk a legrégibb sumír írásokban, és ez a SU (L. 545.). Jelentése: védelem, oltalom, tökéletesség, felsőbbrendűség. Ezt a semita akkádok átvették azonos értelemmel és ékirataikban "dingir SU"... nem más, mint vallásuk szakállas istene, MARDUK.
Igen fontos magyarázatot ad ez az ékjel sok - és talán eddig nem kellőképpen értékelt - történelmi adatra is. Pl. most tudjuk csak megérteni Strabo (i. e. 1. században élt) tájföldrajzának azt a kijelentését, hogy az ő idejében:
A Káspi-tengertől délkeletre azok a szkíták élnek, akik a SU törzshöz tartoznak." (Geographia Vol. ll. ll. szak. 2. jegyzete.) Ezzel a "SU" szóval képzett "su-bar" fejlesztés jelenti a "védelem, felsőbbrendűség mását" (L. 84.), és a "bír vagy pír" ékjel (L. 381.) csatolásával a "su-bír" pedig az "örök védelmet". Így kell értelmezni a sumír felfogás szerinti elnevezéseket. A történelmi idők folyamán azonban már legtöbbször subar és sabír (szabír) alakban találjuk meg e népnevet. Herodotos pedig már sa-pír elnevezést használ, és e sorok írója úgy véli, hogy ez a helyes. Ugyanis a Kárpát-medence-Közel-Kelet élettér legrégibb írásában - mint nyelvemlékben - is ilyen formában látjuk.
Itt a Tatárlakán talált és égetett agyagból készült amulett írására gondolok, amely - mint "nyelvemlék" - bizony igen felborzolta az indo-európai felsőbbrendűséget hirdető és vezető állásban lévő tudósok érdeklődését. Felháborodásuknak is kifejezést adtak, hogy a "barbárok" Kárpát-medencéjében találták meg az emberiség első írását, mert ez annyit jelent, hogy "a történelem a Kárpát-medencében kezdődik". Az "elsőséget" a C-14 vizsgálatok eredménye mutatta, mely szerint ez a tatárlakai amulett majdnem kétezer évvel megelőzi az első mezopotámiai - és eddig legrégibbnek elismert - írásokat.
A IV. fejezetben részletesen foglalkozom ezzel a témával. Itt csak prof. Sinclair HOOD véleményét közlöm, aki hiába ért el hatalmas eredményeket Knossos kiásásával, tudománytalan és az indo-európai sovinizmus által sugallt érveléssel óhajtja ennek a tordosi kultúrkörhöz tartozó tatárlakai írásnak értékét csökkenteni. Indokolatlan végkövetkeztetésének magyar fordítását írom: "...a tartáriai táblák a balkáni őstörténet egyetlen különlegességét képezik. Váratlanul jelennek meg vakmerő ellentéteként annak a barbár háttérnek, ahol e táblák elkészítése után is hosszú ideig ez a barbár életforma uralkodott, mely nem teszi lehetővé az írás meghonosodását. Lehetetlenségnek látszik, hogy a Balkán Újkőkora volt az a miliő, melyben az ember eljutott az írástudás fokáig." (S. Hood: "The Tartarian Tablets", Scientific American, 1968. March. 30-37. old.)
Akármilyen furcsának is minősíthető prof. Hood "tudományos" véleménye, a lényegen nem változtat. A lényeg pedig az, hogy a mi kutatásunkban, amikor a Kárpát-Közel-Kelet-Közép-Kelet nagytérség ősnépének ősnyelvét keressük, az i. e.-i KŐRÖS kultúrkörbe (i. e. 5500) tartozó TORDOS mellett előkerült az a "nyelvemlék", mely az "ősnyelven" szól hozzánk. Benne pedig felfedezzük azt a népnevet, mely a Kárpát-medencei ősnépet összekapcsolja az Álmos-Árpád-i magyarsággal. Ez a népnév pedig a SA-PÍR... szabír. Bemutatom prof. Hood táblázatát, ahol a nyelvemlékek írásjeleit összehasonlítja. Itt utolsó sorban láthatjuk a SA-PÍR népnevet Mezopotámia-Knossos-Kárpát-medence térségében, teljesen azonos formában.
(TORDOS I, II táblázat)
Hood táblázata
Az első jel: SA (L. 352.), jelentése: "orca, arc".
A második: PÍR vagy BAR11 (L. 381.), jelentése: "napfény, pír".
Itt van tehát leírva legelőször (i. e. 5200) a SA-PÍR vagy SA BAR népnév, mely "naparcút", "istenfényű arcút" "napbarnított arcút" jelent. Csak az csodálkozhat vagy hitetlenkedhet ezen, aki nem ismeri az ókori népek hagyományait, ahol a megszemélyesített és képekben ábrázolt istenek, istenfiak mind-mind sötétbőrűek-tehát "naparcúak" voltak.
Érdekes az; hogy az indo-európai őskutatás - Hood minden lesújtó véleménye ellenére - egyre jobban igyekezik besorolni a tatárlaki táblákat a saját őstörténetébe. Megfejtésének lehetőségét azonban éppen úgy mellőzik és tagadják, amint a mai hazai "finnugorista" szemlélet teszi.
Az indo-európai szakkörök igyekeznek e táblákat a DUNA I. kultúrkörhöz csatolni, és így ők azok, akik megcáfolják prof. Hoodot a "Balkán"-hoz való illesztés szándékában.
A radiocarbon megállapítás alapján végzett kormeghatározásokat nagyszerűen ismerteti prof. Andrew E. Rothovius ("'The Oldest Civilization in the World", FATE 1976), amikor a "danubian" civilizációt fedezi fel a legrégibbnek. Összefoglalásának 40, oldalán a jugoszláviai Lepenski Vir és a tatárlakai (Tartaria) táblákat említi, mint ennek a kultúrának s egyben a legősibb civilizációnak "írásos" hagyatékait. Idézünk munkájából: "Both of these finds were briefly headlined in the world press but soon forgotten. Scholars, however, headed by Dr. Colin Renfrew of the University of Sheffield in England and Dr. Marija Gimbutas of the University of California at Los Angeles, were greatly excited. The Lepenski Vir and Tartania discoveries became doubly important in the light of the recalibrations of radiocarbon datings worked out in the late 1960's by Dr. Hans E. Suess of the University of California at San Diego.
Briefly, Dr. Suess work shows that due to variations in the amount of solar radiation reaching the earth and affecting the radioactive carbon content of living organisms, dates which have been established for organic material from sites earlier than 1000 B. C. are incorrect by 800 to 1000 years. That is, the matenal is 800 to 1000 years older than previously believed.
Applied to Danubian material, the Suess recalibration pushed the beginnings of the culture back to about 7000 B. C. and at one stroke a great mass of data from scores of excavations fell into logical sequence. With the publication of Dr. Renfrew's paper >New Configurations in Old World Archaeology< in 1971 and Dr. Gimbutas book, The Gods and Goddesses of Old Europe, 7000-3500 B. C. in 1974, the full extent of the Danubian civilization finally emerged into full view.".
Majd a következő oldalakon kétségtelenül leszögezi a tatárlaki leletek korát- mondva: "To this period belong the Tartaria Tablets, now dated from their associated organic remains to about 5200 B.C, whose script we cannot and probably never will be able to read."
Magyarra fordítva: "Ehhez a periódushoz tartozik a tatárlaki tábla, most így korhatározva a vele kapcsolatos organikus maradványok szerint kb. 5200 Kr. e. - amelyik írást mi nem tudunk és talán sohasem leszünk képesek elolvasni."
Egyetlen tévedése erre a leletre vonatkozólag az, hogy mégiscsak elolvastuk a tatárlaki írást, és annak szövege éppen azt az érdekességet is megfejti, hogy miért találtak annyi sok istennő szobrocskát ezen a helyen...? A tatárlaki amulett szövege felel erre a kérdésre, mert az akkori embernek imádságát tartalmazza a táblácska szövege, és ez az imádság pontosan az "anyaistennőhöz" van intézve. Kétségtelenül tehát egy amulett ez a táblácska, melyet az elégetett ember a nyakában viselt életében.
De a kormeghatározást igazolják a Tatárlaka környékén található települések, melyeket a szakmai kiértékelés a "Tordos kultúrkörbe" sorol, és ez a tatárlaki amulett is "TUR-DIS" (TORDOS) oltalmazójához fohászkodó imát rejt. A Tordos-kultúra pedig a mellette talált KŐRÖS-kultúra része és azzal mutat azonosságot minden lelete. Ezt a kultúrát pedig már igen kiértékelve és kormeghatározással találjuk az UNESCO által kiadott nagyszerű munkában (Woolley & Hawkes: The Beginnig of Civilization), ahol a MAP VII. együtt tünteti fel TORDOS-t és ERŐSD-őt, mint az i, e. 5500 évre datált KŐRŐS-kultúra lelőhelyeit. "Oltenian" népnek nevezi ezt a kultúrát kifejlesztő és már városokba települt népességet, akikről azt állapították meg, hogy: "They lived porched houses of megaron type furnished with domed clay ovens and their roff gables embellished with ornate finials." (p. 251.)
Ily magas kultúrájú népről, mely csaknem 2000 évvel a sumerek előtt már ily településekben élt - feltételezhető, hogy írni is tudott. És ÍRT! Miképpen pedig a tatárlakai (Tartaria) táblácskák mutatják, írt már az eddig legrégibbnek nevezett ős-mezopotámiai és ma sumernek ismert nép írásbelisége előtt jó "ezerötszáz" évvel hamarább. Tehát a "történelem" Tatárlaka írásával kezdődik.
Sokat kellene foglalkoznunk az emberiség első írásával, hiszen az Isten ezt is nekünk adta. Talán jobban kellene megbecsülnünk, mert az elmondottakból észrevehetjük az indoeurópaiak sejtését is, ami abban a szorongásban jut kifejezésre, hogy "csak a magyarok meg ne fejtsék"! Őstörténetünk kutatásában részletesen kellene foglalkozni vele, hiszen az "ősnyelv" kutatása itt nem hipotézisen alapul, hanem "nyelvemlék" mutatja.
Hát az írás megvan. De mit mond...? Milyen a nyelve az írásnak, és talán mondjuk így... milyen az emberiség első nyelve az emberiség első írásában...? Az indo-európai tudósok már előre látják azt a nekik elképzelni lehetetlen, de elfogadni még lehetetlenebb - "lehetőséget", hogy a tatárlaki tábláról megfejtett ősnyelv a Kárpát-medencei őshonosság hangsúlyozásával - a Kárpát-övezet magyar ethnogenezisének kezdetét és kialakulásának egyik részét is ide - a Kárpát-medencéhez - köti. Ugyanakkor azonban a közel-keleti térséget is véglegesen ide kapcsolja, és a mezopotámiai agglutinatív nyelvi kultúrközpontnak Közép-Ázsia területén található nyelvekre gyakorolt hatását nem "hatásnak", hanem az ősnyelvből történt differenciálódásnak értelmezi. Ez pedig nem más, mint a Kárpát-Közép-Ázsia Közel-Kelet nagytérségben már az őskortól beszélt ősnyelv dialektikus tagozódása. De még tovább is mehetünk a kiértékelésben. A nyelvtudomány módszere szerint- abban az esetben, ha az "ősnyelv szókincséből és grammatikai rendszeréből találunk azonosságot ehhez az ősnyelvi területhez kötődött élő, vagy íráshagyománnyal rendelkező nyelvekben - úgy ezeket az ősnyelvből fejlődött formaváltozatoknak minősíthetjük.
A IV. fejezetben közlöm ennek a tatárlakai amulettnek a megfejtését, és láthatjuk majd, hogy ez a képírásos szöveg már nyelvtani elemeket is tartalmaz.
Ha a képírást jelentő szavakat összehasonlítjuk a legrégibbnek nevezhető magyar nyelvemlékünkkel - a Tihanyi Apátság alapító levelének ún. "magyar szórványaival" - nem idegen nekünk a szöveg, és néhány szavát egyeztetni tudjuk ide, de a sumernek nevezett nyelvhez- mindegyiket, és a ragozási sajátosságok azonosak.
De az "írással" már a történelem korszakába léptünk, és azt is hozzá kell mondanunk, hogy: "az emberiség történelme itt, a Kárpát-medencében, a Kőrös-Tordos műveltségben kezdődik!"
Ezek után feltesszük az olvasónak nagy kérdésünket: hogy nevezzük ezt a megtalált ősnyelvet...? Nem fog a nagyvilág "tudománytalansággal" illetni bennünket, ha PROTO-MAGYARNAK mondjuk...? És a nagy, hatalmas térséget nevezhetjük-e Kárpát-SZABÍR-nak...? Tudom, hogy új gondolatok ezek, de az új történések mindig új kifejezéseket szülnek. Vagy talán nem is újak a kifejezések, hanem csak az "értékük" nagyobb, mert az igazságra támaszkodnak. De sokaknak fáj az igazság. Érdekes azonban, hogy az őskori viszonylatban teljesen lehetetlen kibontakozású "proto-urartui" kifejezés ellen senki sem tiltakozott. Most az a kérdés, hogy nyissunk-e új fejezetet a "proto-elámi" és a "proto-hatti" irány tárgyalásának?
Ha arra gondolunk, hogy a tatárlakai amuletten lévő írásnál régebbi nyelvemléket nem lelünk sem a proto-hatti, sem a proto-eláni és eddig csak feltételezett ősnyelvek kialakulásával kapcsolatba hozható területeken, akkor egyelőre feleslegesnek látszik minden további kísérletezés. Ugyanis jobb és elfogadhatóbb eredményre nem juthatunk.
Indokolja álláspontunkat az a teljesen sémi alapú, biblikus történelemszemléleti megállapítás is, mely szerint sem az "urartuiak", sem az "elamiak" nem vették át az akkád nyelvet, hanem "anyanyelvükön" írt ékírásos textusokat hagytak az utókorra. (The Interpreter's Dictionary of the Bible "A" 303. old. Abingdon Press. 1962.)
A tatárlakai írás azonban összekapcsol minket a katti és az elami nép - kétezer évvel később lett - nyelvével, éspedig a mezopotámiai - ma sumírnak nevezett - nép írásemlékeiből megfejtett nyelvvel. A kattik és az elániaknak legrégibb írásemlékei is a sumír ékírás termékei. Ezek a körülmények pedig minden feltételezés határán túlmenően - azt a következtetést jogosítják, hogy ezek a népek is beletartoznak az általunk felderített nagy élettér egynyelvűségébe. Eddig ugyanis a nyelvtudósoknak az a csoportja, mely az emberiség ősiségében az "elsőszülöttség Jogát" az indo-európaiaknak akarja juttatni, mindent elkövetett, hogy az összes kaukázusi nép szájából indo-európai beszédet varázsoljon elő. Azonban minden erőlködés hiábavaló volt, hiszen a ragozó nyelvek nem illeszthetők be a hajlítók családjába és az összes - legrégibbnek nyilvánított nyelvemlékekről bizony ragozó rendszerű nyelvet olvastak el, amivel az indo-európai nyelvészek nem tudtak mit kezdeni. Kiragadtak tehát egyes szavakat az ősnyelvből és azt "hasonlítgatták" saját nyelvükhöz.
Itt pedig meg kell említenem egy oly - szinte mesébe illő történetet egy cseh nyelvészről, kinek fejét az indo-európaiak babérkoszorúja díszíti. A neve HROZNY. Szerencséje: hogy tudott magyarul. Ez a Hrozny foglalkozott a mai Törökországban kiásott ékiratos táblák megfejtésével, és ezt azzal a céllal tette, hogy azokon megtalálja az indo-európai nyelvek ősét. Hosszas keresés után végre talált egy szót: EKUT-ENNI. Erre az egyetlen szóra van felépítve az az elmélet, hogy a katti (hittita) nép indoeurópai volt. Hrozny magyarázata a következő: ENNI.. annyit jelent németül: ESSEN, tehát megvan a kapcsolat a német nyelvhez, mely indo-európai. De az ékiraton talált ENNI szónak semmi köze nincs a magyar nyelvhez. Tiszta véletlen, hogy magyarul is úgy mondják az "evést": ENNI.
Sok idő telt el azóta, és - mint már említettük - megbukott az indo-európai "alapnyelv-teória". Most mindazokat a keleti népeket és nyelveket, melyeket be akarnak sorolni abba a nagy erőlködésbe, hogy saját őstörténetet szerkesszenek maguknak, egyszerűen "jafetita" népnek, vagy "jafetita" nyelvnek nevezik, a "semita" nyelvek elnevezéséhez hasonlóan.
Ebből az igyekezetből láthatjuk, hogy őstörténetünk kutatásában nekünk is be kell kapcsolódni a biblikus hagyomány szerinti szóhasználatba. Annál is inkább, mert erre minket a Mezopotámiában kiásott és ma sumírnak nevezett ékiratok kényszerítenek. Meg kell néznünk, hogy vannak-e
BIBLIAI NEVEK A LEGRÉGIBB NYELVEMLÉKEKEN.
Csak az ékiratos nyelvemlékekhez tudunk nyúlni, mert ezek az egyetlenek, melyeken irodalmi szövegek találhatók. Egyetlenek, melyek történelmet is tudósítanak. Az eléggé hibás kronológia szerint az i. e. 4000-ig részletes történelem-írást adnak nekünk, az utókornak. Elsősorban a ma sumírnak nevezett nép által ránk hagyott ékiratokhoz kell nyúlnunk, mert ez a nép ránk hagyta - írásban - saját történelmét, leírva az uralkodók és hatalomra került városállamok neveit, de tudósítanak "őt" vízözön előtti város létezéséről is.
Tanulmányunkba nem illik most be ezeknek részletes kifejtése, de meg kell említenünk a szellemi néprajzba illeszthető azon hiedelmet, mely magyarázatot ad az őskori "anyaistennő" sok-sok és szintén őskori ábrázolására. Ugyanis ezen az ékiratos sumír agyagtáblán az "őt" özönvíz előtti város és uralkodójának, valamint uralkodási idejének leírása után, a következő szöveget olvashatjuk: "azután jött az özönvíz. Az özönvíz után az uralkodó hatalom ISMÉT az égből küldetett a földre".
Az "ismét" szó itt nagyon fontos, mert egyrészt azt jelenti, hogy az özönvíz előtt is már úgy hitték az emberek, hogy az égiek küldötte uralkodik a földön. Ez visszavetíthető arra az őskori hiedelemre, mely a termékenységet tartotta a földön égi uralkodásnak, és az életadást hitte a legnagyobb hatalomnak.
Az "ismét" szónak azonban ma már ideológiai vonatkozása is létezik. Ugyanis, ha ezt az 5000 éves szöveget az "ismét" szó nélkül írjuk le, így: "az uralkodó hatalom az égből küldetett le a földre" - tápot adunk arra, hogy a világuralomra törekvő hatalom vagy hatalmak egyike - mint jövendölést vagy isteni kinyilatkoztatást - saját magára vonatkoztathassa. E sorok írójának akkor ötlött eszébe ez a gondolat, amikor prof. André PARROT "SUMER" c. hatalmas albumának 96. oldalán közölt szövegben észrevette az "ismét" szó hiányát. Szolgáljon tehát ez a példa is arra, hogy a magyarság jobban becsülje meg a sumíroktól eredő hagyományt, hiszen ez nem más, mint a magyar nép nimrudi őshazájának írott történelme.
Ez az ékiratos hagyaték ugyanis a "jafet" és "sem" szavakhoz ragadt bibliai neveket nem ismeri. Tehát" semita nyelv" vagy "jafetita nyelv" és "nép" elnevezésekkel nem lehet a történelem előtti korokba hatolni vagy azokat történelmi meghatározásoknak minősíteni. Ezeket csak azért használják a "nem ragozó" nyelveket beszélő népek szakemberei a saját ősiségük terminus technikusaiként, mert jól tudják azt, hogy a Kaukázusból kiáradó és "ragozó" nyelvet beszélő ősnép - ma mitológiának nevezett-vallási hiedelmében önmagát HOS-KUS néven nevezte.
A bibliai hagyományt a zsidók a babilóni fogságban "szerkesztették" a káldeus ékiratokban megismert és tőlük merőben idegen káld nép hiedelméből és a saját érdekük szerint átalakítva - saját kánonjukba illesztették. (Ezt írja Sir Leonard Woolley: ÚR in Chaldea c. könyvében és Gyrus GORDON: The common background Greek and Hebrew civilizations c. munkájában.)
Krónikáink és ősgesztáink Nimrudtól indítják a hunok és magyarok etnogenezisét. Nimrudot a Biblia is említi, mint hatalmas birodalomnak a királyát, és így nyilvánvaló, hogy ő csak ennek a Kaukázusból kiáradt ősnépnek az egyik uralkodója lehetett.
A Bibliában előforduló neveket tehát meg kell keresnünk a bibliai kéziratok előtt sok ezer évvel előbbi nyelvemlékeken, és itt meg is találjuk őket. Ezek a "nyelvemlékek" pedig nem mások, mint az írásos sumír agyagtáblák, melyeket a 4. évezred második felétől kezdődően (i. e.) Mezopotámiában találunk. Itt bemutatom az i. e. 3. évezred közepe táján uralkodó sumír király - LUGALZAGGISI - ivópoharának felírását.
LUGALZAGGISI FELIRATA
Itt fogalomjegyekkel írottan, a következő szöveget olvashatjuk:
A 9. sorban: DUMU KUS KUS : KUSOK FIA.
A 24. és a 25. (bekerített) sorokban: DINGIR NAP KUS-A.., a NAPISTEN KUSA. (Káldeától Ister-Gamig I. c. könyvem 186. és kk. oldalain bőven kifejtem ennek a szövegnek Nimrudhoz csatolt vonatkozásait is.)
Ebben a szövegben előforduló "kusok fia" kifejezés kétségteleníti azt, hogy a KUS fogalom feltétlenül népelnevezés. De ezt megerősíti a Biblia is, mert az Édenkert leírásakor, az Édenből kijövő egyik folyóra vonatkozóan így ír: (Gén. 2. 13.) "A második folyónak neve pedig Gihon: ez az, mely megkerüli az egész KUS földet."
(Érdekes megjegyezni a bibliai szövegre vonatkozóan azt, hogy még az Isten nem teremtett embert, de KUS-föld már létezik.) Tehát a biblikus hagyomány ismeri a "kusokat". Itt most az nem érdekes, hogy a Biblia Noétól származtatja a KÁM-KUS-NIMRUD-ot, mert ez a leírás a régi sumír-káldeus hagyatékból ered, ahonnét a héberek kisajátították. Az Édennek a KUSOK földjével való azonosítása azonban azt látszik igazolni, hogy a ma sumírnak nevezett Káld-KUSOK hiedelemvilágában ugyanaz az őshaza-tudat élt, mint amit Gábori Miklós ma az emberiség kaukázusi melegágyának nevez, ahonnan Közel-Kelet és Közép-Európa is benépesedett.
Annak a sumír fogalomjegynek az értelmezésénél azonban, melyet a mai szakemberek KUS értékkel ejtenek ki, a biblikus szöveg hatása észlelhető. Ugyanis a mai sumírnak nevezett Káld-Kusok nevüket (mellyel népüket nevezték) feltétlenül arról a szárnyas KOS-ról kapták, mely a hiedelemviláguk szerinti "teremtéstörténet"-ben őket a Tudás Fájához vezette. Vallási kultuszuk szent állata is a KOS, melyet Sir Wolley ásott ki UR városában, aranyból és lápiszlazuliból készített csodás formájában. Igazság szerint tehát: ha a "szent állat" neve KOS, akkor a nép neve is ugyanaz, vagy KUS mind a kettő. (Sajnos a mai sumír szótárak segítségével ezt leellenőrizni ma nem tudjuk, mert a sumír hangállományt- a magyarul nem beszélő megfejtők - a semita-akkád szövegek alapján állították vissza, és a semitáknál nincs "O" hang, csak "U". Így a sumír szószedetek is hiányolják az "O" hangot- annak ellenére, hogy hangtanilag az "O" előbb keletkezik, mint az "U" és az "U" is az "O" hang családjába tartozik.)
Talán ezért is van az, hogy a klasszikus írók a KUSITA, KUSI népeket mind a két formában nevezik. Mondják KUS-I és KOS-I formában is. Fogadjuk el a gyakorlatban lévő KUSI, kusita formát, és a ma sumírnak nevezett nép hivatalos neveként. Mondhatjuk tehát, hogy: a kusita nyelvet beszélő kusita népek töltötték be a Kárpát-Közel-Kelet nagy életterét, és e népek ragozó nyelve csak tájszólásilag különbözött egymástól.
Természetesen nem a mai magyar nyelvből kell kiindulni, hanem a régi formából. Ehhez a régi formához pedig a szanszkrit is csatlakozik, hiszen Kőrösi Csoma Sándorunk már elvégezte a szanszkrit- magyar összehasonlítást, és azt ősnyelvünk egyik formájának ismerte fel. Kutatni kell a régi elnevezéseket is. Pl. a "TAHIRI ÜNGÜRÜSZ" azt a területet, melyet ma IRÁN néven ismerünk, ADZSEM-nek nevezi és Nimrud ősapánk birodalmához tartozónak mondja. Ez a név másutt ADZSA-M formában található. Érdekes véletlen lenne, hogy a szanszkritban ADZSA jelentése KOS...? ADZSA-M pedig... "a KOS földje", a "KOS országa".
Ezt a területet nevezik későbben Perzsiának - de csak akkor, amikor a perzsák ezt elfoglalják az 500 évig ott uralkodó pártusoktól, akik itt kialakították i. e. 256-tól i. sz. 260-ig azt a Birodalmat, mely Róma egyetlen legyőzője volt, A szakirodalomban IRÁN név alatt találjuk meg a legtöbbször, de a Bibliában neve ELAM. Az Apostolok Cselekedeteinek késői írója valószínűleg a szájhagyomány alapján írta le azt az esetet, amikor Jézus Apostolai a mindenféle országból összegyülekezett néphez szóltak (2-7, 8, 9). A szentíró a galileus apostolok igehirdetéséről úgy írja, hogy "minden nép a saját nyelvén hallotta a szavukat". -A Szentlélek csodájának minősíti ezt. A mai kutatóban, aki most a népek egynyelvűsége ügyében nyomoz, azonban egy nagyon valószínű "nyelvazonossági" esetnek a lehetősége mutatkozik meg, hiszen a hallgatók (mint a Biblia írja) "pártusok és médek, elámiták és kik lakoznak Mezopotámiában, Júdeában, Kapadociában, Pontusban és Ázsiában..." voltak.
Ezek mind beletartoznak az egy-azonos nyelvet beszélő Nagy Népbe. Megértették a "galileusokat", hiszen ők is Mezopotámiából lettek Palesztinába telepítve akkor, amidőn a "nagy asszír király" deportálta onnan az izraelitákat, és helyükbe Mezopotámiából vitt lakosságot. Az olvasó itt joggal megkérdezheti, hogy miért nevezi a Biblia ELAM-nak azt a területet, melyet a klasszikus hagyomány ADZSEM, ADZSAM néven ismer...'? A válasz egyszerű: "azért, mert a szentíró a saját, sémi hagyományaiból merített". Említettük az előbbiekben a sumír- akkád küzdelmet. Ez természetesen a kulturális síkon volt állandóan tapasztalható. (Még ma is.) Akkád nyelven nevezik ezt a területet ELAM-nak.
Káld-sumír neve megint egy perdöntő bizonyítékot szolgáltat.
Az ékiratokon ugyanis AN-SA-AN-KI ékjelekkel van írva. Itt a "SA" jele pontosan ugyanaz, mint a tatárlakai amuletten lévő SA-PÍR szöveg "SA" írásjele. AN-SA-AN-KI annyit jelent: "istenes égarcúak országa".
A történelmi hagyományokban eddig ilyen hatalmas párhuzamot sehol sem találunk, mint ebben az esetben. A Kárpát- medence "NAP-ARCÚ" - SAPÍR népének vallási hiedelmét találjuk meg Közel-keleten, az Adzsem-Elam-ANSAAN soknevű terület "ÉG-ARCÚ" népénél. Az őskorokig visszanyúló hagyományok ezek, melyek a kőkorszakokkal megkövesedtek az emberi lélekben, hogy aztán a fémkorszakok ékszerekbe, arany kegytárgyakba öntve ragyogtassák Isten felé a hiedelem erejét.
Visszakanyarodva kutatásunk tárgyához- mondhatjuk, hogy a Biblia segítségével - gazdagabbak lettünk a keresett "egynyelvűség" egy bizonyítékával, melyet a vallási hagyomány emberi öntudata emel a bizonyosság fokára. A mai materializmusból visszatekintve, csodálatos és szinte irigylésre ösztönző az a valóság, hogy a sok ezer éves, legendás múlt embere önmagát Istenhez hasonló "Isten-Arcúnak", "Nap-Arcúnak" hitte. A történelemnek kellene lenni életünk tanítómesterének.
Sajnos nem az, hanem éppen az ellenkező szerepet kapta a történészektől, akik saját kényük-kedvük szerint írják vagy közlik, és nagyon sokszor meg is hamisítják a múlt történéseit.
E sorok írója úgy véli, hogy nagyobb szeretettel kell fogadni a hirtelen felbukkanó "Isten-Arcúakat". Ugyanis, ha arra is kiterjesztjük elmélkedésünket, hogy mi indokolta náluk azt az elhatározást, hogy emberi mivoltukban, önmagukat Istenhez hasonlították - talán sokkal magasabbrendű "filozófiát" észlelünk náluk, mint amit a mai vallások a saját rozoga szekerük kerekébe törtek. - De haladjunk tovább a megkezdett történelmi nyomozásunkban.
Az ősnép ősnyelvének a keresésében, az i. e. 5200-ból származó tatárlakai tábla írásáról lefejtett szöveget a mai sumírnak nevezett káld-kusok nyelvével azonosítottuk, és a szintén agglutináló szanszkritig értünk. A Kárpát-Közel-Kelet nagytérségben Gordon Chllde azon meghatározásához, mely szerint: "a Kárpát-medencétől Mezopotámiáig-egyazonos nép települését látja" - mint régész, az "egynyelvűség" tételét is csatolhatnánk, ha az égei térség nyelvét ismernénk. Itt a kréta-mikénei műveltségnek-igaz már bronzkori, de eddig ismeretlen - írására gondolok. Nevezetesen a phaisztoszi korongra és a mínoszi lineáris A és B nevezetű írásokra. Bár ezek az i. e. II. évezred termékei, de minden "indo-európainak" nevezett görögség előttiek.
Pár évvel ezelőtt ZEBITSCH Herbert osztrák mérnök számítógépes eljárása oldotta meg ezt a nyelvi titkot. Megfejtette a nevezett írásokat, és megállapította, hogy a megnevezett írások: "ugyanazon a nyelven készültek, mely nem a görög nyelv, hanem egy eddig ismeretlen és egyelőre pelazgnak nevezett nyelv, mely az agglutináló (ragozó) nyelvek típusába tartozik. A jelek szótagokat jelölnek. A szótagok többségükben magánhangzóra végződnek, a ragozás pedig kizárólag elő-, utó- vagy szóközi ragokkal történik. A ragok mindig önálló szótagok."
A pelazgnak nevezett nyelv ismertető leírása tökéletesen ráillik mind a káld-kos-sumír, mind pedig a magyar nyelvre.
Zebitsch megfejtésével tehát igazolódik CHILDE megállapítása azzal a csekély módosítással, hogy A Kárpát-medencétől Mezopotámiáig települő egy azonos nép nyelve is azonos volt.
Az a káld-kos-sumír nyelvemlék pedig, melynek szövege elmondja, hol a mezopotámiai felsorolt népek - és köztük a SUBAR-SABAR-SAPÍR nép is - egy nyelven dicsérték az Istent, kiegészítődik a "nagy élettér" többi területeiről származó írásokkal ennek az "egynyelvűségnek" a bizonyítására. A "szabír" térség és benne az őshonos szabírság élettere a Kárpát-medencétől Észak-Mezopotámiáig szélesül. Ugyanis itt a "subarean"-nak nevezett szabírok már az i. e. 9.000 évben települve találhatók. (Bővebb felvilágosításra ajánljuk: BÍRÓ József: A Szabírok Őstörténete c. könyvet.)
Bibliai neveket keresünk a régi nyelvemlékeken. KUS és NIMRUD neveket megtaláltuk. KÁM is ott van. Értelme: a "Tudás Isteni tökéletessége". A sumír szótárak KUS4 jellel értelmezik az "isteni rendelkezést", és a KUS5 ékjel jelentése "szarvasállat-KOS".
Jézus tanítását már az i. sz. első században megismerte az Eufratesztől keletre eső - ma Közel-Keletnek nevezett - vidék. A 3. századtól kezdődően a páli teológiára alapított kereszténységnek nyitott utat az örménység. Ettől kezdve használja a bibliai népelnevezéseket. Így lesznek a káldeusok és a velük egy nyelvet beszélő népek mind "kosok". Lukácsy Kristóf ad ékes magyarázatot erre vonatkozólag, amint mondja, hogy a hun-magyar népek mind "kos" névvel vannak megkülönböztetve mindaddig, míg a görög írók nem kezdik el rájuk akasztani a "szkíta" nevet.
Tekintetbe kell vennünk azt is, hogy mindazokon a területeken ahová a római kereszténység ki tudta terjeszteni befolyását, a bibliai teremtés történetével indult az emberiség őstörténete.
Még ma is ezt hirdeti a római egyház hivatalos filozófiája. Az "egyházak" csak az Ádám- Éva monogenézist fogadják el és ugyanazt tanítják, ahol a "kámiták" átkozottak.
Tekintve, hogy KUS KÁM fia volt- az egyházi szeretetből ki vannak rekesztve az összes "kusita" népek. A "semiták" és "jafetiták" kedveltek. Talán éppen ezért használják szakkifejezésként az embertanban és a nyelvészetben is ezeket a jelzőket, hogy a szimpátiát előlegezzék és az esetleges feltételezések elfogadását biztosítsák.
Pontosan ellenkezőjét tapasztaljuk mindkét tudományágban akkor, ha "kusita", "kosi", "kusi" népeket említünk.
Ennek a nyilvánvaló "antikusitizmusnak" ékes példája a " kusi- magyarság" igaz származásának a csúffá tétele, melyhez a római egyház adta a legnagyobb segítséget.
- De hagyjuk a bánatot, hiszen felszámoltuk már ezt a hazug finnugorizmust. haladjunk tovább múltunk érdekességeinek feltárásában. vegyük fel az elkezdettek további gombolyítását... és állapítsuk meg, hogy a Biblia emberektől való származást ír.
KÁM apja KUS-nak, ez pedig NIMRUDNAK. Nem így van leírva a káldeus hiedelem "teremtéstörténetében", melyet a ma sumirnak nevezett ékiratos agyagtáblákon olvashatunk.
Ezek úgy mondják, hogy "KÁM-ból- az Isteni Tudás Tökéletességének a világából vezette a KOS az EM-BAR-t a földi Tudás Fájához".
Ezért találjuk az i.e. IV. évezredből, URUK városból származó és eddig legrégibb kultikus váza díszítésében a KOS-t, mint az oroszlán előtt haladó "vezérállatot"
Azt is meg kell tanulnunk, hogy az EM-BAR szóban az EM káld-sumir nyelven "istennőt, nagyasszonyt" jelent és a BAR (PAR) a "párját". EM-BAR kifejezés alatt tehát az első "kosi emberpár" értendő.
NIMRUD nagykirály volt a "kusi nép" első tanítómestere. Azért maradt róla annyi rege, mítosz és hagyomány. Jó, ha megismerjük a klasszikus írók hagyatékát Nimrudra vonatkozóan. Ezért az alábbiakban közlöm munkatársam - OLÁH Imre - kutatási adataiból a legfontosabbakat. "A hagyomány szerint Nimrud után egy Turás nevű uralkodó foglalta el trónját: "Nimrod successit Thuras...", írja az alexandriai krónika. Tehát, mint látjuk, már jóval a semiták előtt, Asszyriát régen Atturának nevezték. A csillagvallás istenkarában Turást a Mars bolygó jelképezte. (Különös, ha belegondolunk, hogy a mongolok nyelvén Buda ugyancsak a Mars bolygót jelöli.) A görögök ezt a Marsot "Ares néven tisztelték. Az asszyrok Arest, Marsot nemzetalapítójuknak tekintették, kinek tiszteletére (épp úgy, mint később Mátyás király Budán) emlékoszlopot emeltek. Az Asszyr kalendáriumban ugyancsak Mars nevéről volt elnevezve az újév első hónapja is, sőt H. Rawlisontól tudjuk, hogy az asszyr királyok felségcímer gyanánt gyakran használták az "Ares" nevet, amely hajdani nyelvükön oroszlánt jelentett.
A klasszikus hagyományokból úgy tűnik, hogy Nimrud, miután utódjára hagyta Asszyriát (Atturát), keletre költözvén, egy újabb birodalmat alapított magának. "Et Cush genuit Nimrud, quippe cujus Historia esset notabilior, et magis particulariter recensezi mereretur. Is enim non tantum Assyriam, sed (ut videtur) Mediam et Persiam et Bactriam usque ad Indos sibi subjugavit, ibique propagavit Imperium."
Vagyis: "És Cush nemzette Nimrudot, akinek a története természetesen nevezetesebb és sokkal részletesebb tárgyalást érdemel. Ő ugyanis nem csupán Asszíriát, hanem (úgy látszik) Mediát, Perzsiát és Baktriát is hatalma alá vette, egészen az Indusig, s ott kiszélesítette a birodalmát..
Tehát Atturából elindulva, Nimrud birodalmának központját Perzsiába, a hajdani Evilátba helyezte át, és tényleg a hagyományok Perzsia első honfoglalóit mindig kusoknak nevezték.
De Perzsia is új elnevezés. Hajdan nem ezen a néven ismerték.
Hyde, a klasszikus keleti hagyományok jó ismerője ezt írja; "Persia est Agjem... et in omnibus orientatium libris, tam Persia..., vocantur Agjem." vagyis Perzsia, Adzsem... és minden keleti forrásban ezt a Perzsiát... Adzsemnek hívják.
Ad vagy Aud névről, amelyről a történelem előtti Adzsem birodalmat elnevezték, csak annyit tudunk, hogy valamikor egy kimagasló történelmi személy neve lehetett. (Donelly szerint Ad a bibliai Khám patriárka dédunokája volt, ennek fia Sed-Ad, Arábiát és Irakot hódította meg. Hasonlóan az arab történészek is úgy tartják, hogy ez az uralkodó a történelem előtti Arábia [Khus] ura volt, akinek leszármazottja a legendás hírű Dahak [Dahaj] viszont Perzsiát uralta.)
Hogy ez az Ad vagy Aud valamikor egy igen ősi keletű személy neve lehetett, az kétségtelen, de mindaddig, míg Higgins meg nem fejtette, kiléte sokak előtt ismeretlen volt.
Higgins szerint ui. az Adzsa szó szanszkritul "kost" jelent. Ez pedig számunkra világosan igazolja, hogy Adzsem alapítójának Ad, Aud neve a bibliai Khus patriárka nevében maradt fenn.
Innen eredt tehát az Adzsem elnevezés is, amely Khus földjét, Scythiát, és később Kézai Simon idejében már Perzsiát, Eviláthot, s ma pedig Khuzisztánt jelöli.
A történelmi földrajzhagyomány Kaldeát hajdan Erák, Irák néven ismerte. Ez az Erák-Kaldea viszont két részre, egy külső és egy belső területre oszlott. A belső, vagyis a nyugati terület foglalta magába Turánt, ahova Média és Párthia is tartozott.
Ezt a területet egyszerűen Éráknak nevezték, csak később lett Irak, majd végül Kyrkánia belőle. A Perzsiába eső keleti, vagy külső területnek Erak-i Adzsem vagy Külső-Adzsem volt a neve.
Az iráni őshagyományokat őrző "Dabistán" című történelmi munka elbeszélése szerint, Iraki-Adzsem vagyis Ó-Irán történelme során 14 olyan oroszláncímeres papkirály uralkodott, akiket papi hivatásuk folytán elért kiemelkedő érdemeikért, a mágus vallásrend halhatatlan hírű prófétáivá avattak. Az óiráni papkirályok, az ún. Mah-Abad-ok sora a legendabeli Mah-Abad-dal, az adzsemi uralkodó dinasztia ősével, a mágus vallás megalapítójával kezdődőtt. Mag-Abad uralmának idejére egyedül a ".Desatir" című mágus-kánonban találunk utalást, "amikor ennek kezdetét a Kos-korszakának elejére, vagyis arra az időre teszi, amikor a bolygók fejedelme (a Nap) a Kos csillagképbe lépett".
Ennek az Erak-i Adzsemnek az ősisége beláthatatlan legendás időkre néz vissza. Muhmad bin Khavendas bin Mahmud, köznéven Mirkhond - ismert perzsa költő, oly fontosnak tartotta Adzsem történelmét, hogy azt a " Razut uz Szafa" című terjedelmes munkájában, hazája hírnevének öregbítésére, a perzsák történetét büszkélkedően, a legendás hírű adzsemi birodalom történetével kezdi. Ennélfogva a perzsa őstörténelem alapját is a szabír-hun, magyar hagyomány képezi. Amikor tehát Perzsia őstörténetét olvassuk, valójában Káldea-Erak vagyis az östuráni nemzethagyomány történetébe tekintünk bele. Számunkra tehát azért fontos Adzsem történelmének ismerete, mert ez a hely volt a hun-magyar nemzet ethnogenezisének színhelye. Itt uralkodott valamikor a legendás hírű Nimrud, akinek Kézai Simon mester krónikája szerint: "ott feleségétől, Enethtől két fia született, Hunor és Magyar, akiktől a hunok és a magyarok származtak. De az óriás Menrótnak - azt beszélik - Eneth mellett még más felesége is volt, akitől Hunoron és Magyaron kívül több fia és lánya született; e fiai s ezek utódai Perzsia vidékét lakták, testalkatra és színre a hunokhoz hasonlítanak, csupán beszédjük tér el kissé, mint a szászoké a thüringiaikétól.
Grandpierre K. Endre, őstörténetünket magába foglaló Tar-Ihi Üngürüsz ős-csodaszarvas mondáit elemezve, megállapította, hogy őstörténeti mondáinkat ugyancsak "egy olyan nép alkotta, amely Iránból Meotiszba költözött és Iránból magával hozta a mondát..."
Ez a szent hagyomány köti össze a Kárpát-medence "Nap-Arcú" (szabír népét az adzsemi "Kus-Ország" "Ég-Arcú"-akkal..., a "kusokkal". Egyetlen népe ma a világnak a MAGYAR, aki ily messze múltba néző hagyománykinccsel rendelkezik. Tekintettel arra, hogy Nimrud ősapánk létezését, birodalmát és hatalmát a Biblia is tanúsítja-mint legelsőt az emberi történetben -, érthető, hogy a bibliai elsőbbséget szolgáló vallások "ellenzik" a nimrudi hagyományok újraéledését és sokszor - a "fajgyűlöletig" érő ellenvetéseik károsak a magyarság életére.
Mindenkiben önkéntelenül felvetődik a kérdés, hogy miért van ez az egybehangolt ellenkezés...? Miért nem szabad a nimrudi hagyományt őrző és ma még élő "egyetlen" népnek - a magyarnak - ősrégi eredettudatának szellemiségét és gazdag hiedelmét bizonyítani, hirdetni és tanítani...? Itt azokra - a ma sumírnak nevezett - ékiratos szövegekre gondolunk, amelyekről leolvasható ennek az ősnépnek nemcsak a saját történelme, hanem azon vallásfilozófiai felfogása is, mely szerint a természet törvényeinek felismerése útján eljutott a Mindenható, Egyetlen, Hatalmas Isten-Erő felfedezéséhez. Az emberi Lélek érzete, annak Istennel való homogenitása pedig az istenfiúság kötelességeinek tudatosítását alakította ki benne. Ez az Istenfiúság volt aztán megalkotója annak az Isten-Tiszteletnek, ahol az Atya-Isten Napereje mellett helyet kapott az Isten-Anya - mint az örök Élet adója, az ősvallás Istenasszonya.
Nevezhetjük mindezeket a valóságokat, a kereszténységi terminológia szerint, "isteni kinyilatkoztatásoknak" is, de akkor azt is hozzá kell tennünk, hogy mindezek a "sumír isteni kinyilatkoztatások" sok ezer évvel megelőzik mindazokat a biblikus hasonlóságokat, amelyeket a judai-keresztény vallásfilozófia a jahvei nép kizárólagos tulajdonának tanít.
Valószínűleg itt kell keresni az ellenkezések gyökeret. Meglepő az, hogy pl. a buddhizmus vagy az indiai brahmanizmus hasonlóságai ellen sohasem emelik fel szavukat ezek a vallásfilozófusok, "finnugoristák", akkádisták, jafetiták, semiták vagy indo-európaiak. A sumír-magyar vonatkozások vizsgálata, nyelvi és származási összefüggések alapos és tudományos kutatása ellen azonban késhegyig menő harcba bocsátkoznak és minden eszközzel meg akarják szüntetni e kutatások és tanítások lehetőségét.
Aki tehát a magyar őstörténettel foglalkozik és a ma sumírnak nevezett "kusitákhoz", ezek ősapjához - MIMRUDHOZ - nyúl, számoljon a feléje szálló "antikusitizmus" mérgezett nyilainak érkezésével.
Minden negatív befolyás ellenére azonban kutatnunk kell őstörténetünket. Benne őseinket, eleinket. Őshazáink kultúrái, hagyományai, hiedelmei alakították ki és teremtették meg azt a formát és életfeltételeket, melyek végül is az árpádi honalapító magyarság útján váltak végső örökségünkké.
A kutatók munkájának azonos és egyakaratú útra való terelésének a szándékában elérkeztünk a kutatás legnehezebb szakaszához, melyben az "őshaza" kérdésének összekuszált fonalát kívánjuk egy szálba gombolyítani. A gondos szemlélődés már az eddig elmondottakból ís ki tudta következtetni alkalmazott módszerünket, amellyel ezt a témát egyes részleteiben és összetevő adataiban tárgyaltuk.
Az ősiség "életterének" kiszélesítését követelte meg az összefüggő adatsorok láncolata. Ez a sok őskori összefüggés, az emberiség első írásának a Kárpát-medencében való igen korai megjelenése (i. e. 5200), majd annak közel-keleti kapcsolatai, az "egynyelvűség" létezése a kiszélesített élettérben, azt a kellően indokolt javaslatot sugalmazta, hogy feltétlenül létezett ebben a "kiszélesített élettérben" egy hatalmas népség. Ennek az egy-azonos népnek pedig éppen a Kárpát-medencei tér felé való folyamatos és állandó gravitációja adta azt a jól megfontolt gondolatot, hogy ezt a hatalmas népet proto-magyar néven illesszük be őstörténetünkbe. Megfontolásunk indokolását-az őskorok idejére vonatkozólag - a "Kárpát-medencei Őshaza" c. fejezetben fogjuk elmondani, ahol is ennek a proto-magyarságnak őskori kialakulását ismerjük meg. Itt van az "eredet", a folyamatos fejlődés és az ún, etnogenézisnek a proto-magyarságra vonatkozó legrégibb fejezete. - De a "hatalmas, nagy nép", az egy-azonosságnak már a történelmi korokban is létező bizonyítékát is ide kell illesztenünk. Ugyanis így - átugorva az őskorból az árpádi magyarság etnogenézisének - a kiszélesített élettér ellenkező oldalán lévő - utolsó indulási helyére - KHOREZM-be, 10-15 000 év távlatában tudjuk ismét felfedezni az egy-azonos, hatalmas népet, melynek nevéről már teljes bizonyossággal elhagyhatjuk a "proto" megjelölést és már MAGYARNAK nevezhetjük.
Tolsztov - idézett könyvében - ezt a nevet a babiloni ékiratokon feljegyzett KU-MA-RIS-MA (Kumarizma) elarabosított formájának véli. Káldeától Ister-Gamig I. c. könyvemben foglalkozom ennek a névnek az etimológiájával. Az ott írottakhoz csak annyit kívánok hozzátenni, hogy az elismert és nagy tekintélyű orosz szumerológus - prof. Djakanov- egyetértett ennek a névnek a sumír hangzás szerinti elemzésével, mely szerint KHOREZM - KUMARIZMA ősi formája így állítható vissza - a nyelvtudomány törvényszerűségével: KU-MAH-GAR-RI-ES-MA.
Ez a szó, mint sumír elnevezés, pedig annyit jelent: a HATALMAS NAGY NEMZETSÉGES ORSZÁG.
Íme eljutottunk a "hatalmas, nagy néphez", de most már a történelmi korszakok idejében. Ezt az adatot ki kell egészítenünk még Tolsztov azon jelentésével, melyben közli, hogy a "magyar név a IX. század folyamán az ARAL-TÓ mentén bukkan fel". Előzőleg azonban hivatkozik a VI. századbeli bizánci írókra, akik ugyanitt "ugor" (ogor) népet említenek. A kiszélesített életterünk őstörténelmét - az "őshaza" kutatásában -tehát az életterek sorba vétele útján kell feltárnunk.
Éppen Khorezm történetével kapcsolatos tényadatokkal kell kiegészíteni majd az álmos-árpádi magyarság eltörökösített történelmében a nem finnugoros, hanem déli irányú származás igazságát. Ugyanis Tolsztov is hivatkozik arra, hogy a chorezmi uralkodóház és a Pártus Birodalom Arsacida királyi háza között közvetlen dinasztikus kapcsolatok álltak fenn. Tekintve, hogy mind a két uralkodóház azonos ősre vezeti vissza származását, a két uralkodóház ugyanazon gyökér hajtása. Tolsztov hivatkozik Sztrabónra (XI. 9.), aki arról tudósít, hogy "az Arsacidák megalapítói azoknak a daháknak a földjéről származtak, akik a MAIÓTISZ-TÓ (az ARAL-TÓ) mögött, vagyis azokon a vidékeken laktak, amelyek CHOREZM mögött, a Szir-Darja alsó folyásán terülnek el." (Tolsztov: id. m 126. old.)
Majd látni fogjuk, hogy eredetkutatásunkban míly óriási változást eredményez az a tény, hogy MAIÓTISZ (Meotisz) alatt nem az eddig véleményezett "Azovi-Tenger" vidéke, hanem az ARAL-TÓ értendő.
A felsorolt sok adattal elérkeztünk a kiértékelés lehetőségéhez. Tanulmányunknak ahhoz a fejezetéhez, amelyben álláspontunkat, mint IRÁNYELVEKET, lerögzíthetjük és egyben javasoljuk az eddigi kutatási részleteknek ebbe való illesztését. Az eddig fennálló nézeteltéréseknek összehangolását, vagyis az egy úton való haladást őstörténelmünk igazságának feltárásában.
Keressük meg tehát önhazánkat, vagy talán pontosabban őshazáinkat.
IV. A Kárpát-MEDENCEI ŐSHAZA →
Hozzászólás
ISRAHELL-i PARANCSRA FESZÍTETTÉK KERESZTRE AZ EMIH SZŰZ-LEÁNY és JÉZUS GYILKOS NARANCSHÉJ KIPÁS, KÖVES-ORBÁN FÉLE POKOLFAJZATOK A MAGYAR HAZAFIT és SZABADSÁGHARCOST: GYŐRKÖS ISTVÁNT!!!
Netanjahu helyőrsége (tev.hu/ujnyilasokra-csapott-l...) Kövess Slomó és olajos Pintér vérszomjasai, a zsideszes Habony-művek, a CIA-s Index brutális koncepciós pert kevertek ki a "terrort rendelő" felcsúti mocsok kényére!!! - és vad-cionista köreinek kedvére, hogy továbbra is a "nagy" nemzetmentő szerepében tetszeleghessen!!!
...hogy melyik nemzetnek?! 3-at találgathatsz!!!...:(
KÖROSZTÁSÚ JELZÉS = JÉZUS KRISZTUS! Eléggé magyarul van; - ugye?!
Badiny Jós Ferenc JóIsten adta világhírű ÜDVtörténészünk emlékére; - aki újból életet lehelt a Magyar Szakrális Királyság Kékvérvonalába!
Igen sokan vannak, akik Jézus puszta létezését, azaz „történelmi személy” mivoltát is tagadják. Mások, „Isten fiaként”, azaz a „második isteni személyként” imádják. Megint mások prófétát, tanítót, Isten küldöttét, vallásalapítót, s ki tudja még mi mindent látnak benne. Míg egyesek a valódi kép megismerésére törekszenek, mások szánt szándékkal igyekeznek hamis ismereteket terjeszteni. Mindezek figyelembe vételével, mi az, amit biztosan tudhatunk Jézusról jelen korunkban?
JÉZUS KRISZTUS = KÖROSZTÁSÚ JELZÉS - Eléggé KÉPletes 1 SZERű és MAGYAR?!
www.youtube.com/watch?v=xbl9mN23Wao