A párizsi események margójára (Felhívás a világ nemzeteihez)

Ha a „terror” szót hallom, akkor mindig elsőként mindig az 1956-os Forradalom és Szabadságharczot követő megtorlásokra gondolok. S végül, ha a kettő együtt: „Párizs és terror”, akkor az 1950-es évek Szajna partja jut eszembe, ahol az algériai felkelőket a „művelt franciák” nagyüzemben mészárolták le úgy, hogy a Szajna-parti rakpartok macskakövein szépen letérdepeltették őket, majd tarkójukhoz fegyvercsöveket szorítottak, végül el is sütötték. (Csak úgy miheztartás végett. Ha ne legyen kedve senkinek ellenük lázadni.) Sokszor több vér folyt akkor a Szajnában, mint víz. Nem véletlenül Párizs a sátánizmus egyik fővárosa.

An Address to All the Nations in the World (in commemoration of the Revolution and Fight for Freedom in 1956)

Mi, akik az 1956-os Forradalom és Szabadságharcz résztvevőjeként Budapest utczáin harczoltunk, s a muszkát, akit még a német Wehrmachtnak sem sikerült legyőznie, sihederként s hajadonfőtt megfutamítottuk, s háromszori (szégyenteljes) fegyverszünet kikérésére kényszerítettünk, halottainkból immár feltámadván s még ha hajunk deresedvén is, de testünkben, lelkünkben, szellemünkben egyaránt újra jelen vagyunk ebben a világban, s Magyarország, a Kárpát-medencze, s a világ macskaköves útjait koptatjuk.

Amiről a Forradalom s Szabadságharcz alatt működő utolsó névtelen rádióadó XI. 9-i 15.00 körül adásában beszámolt, ma is igaz, sőt ma talán még igazabb, mint valaha is, mert harczunk, vér- s életáldozatunk ideje érkezvén végre-valahára elnyeri-elnyerheti végső értelmét: vagyis

(Mi), „a forradalmárok nagyon fáradtak. (vagyunk)…, de lelkesebbek, mint valaha.

A különbség, hogy jelenleg nemcsak Budapest főváros III., VI. s XX. kerületében és a budai hegyekben működnek nagyobb forradalmár egységek, mint 1956 novemberében, hanem ma már miénk az utcza, miénk a tér, – s elvileg – miénk a Rádió, miénk a magyar Parlament. miénk valamennyi számot tevő hatalommal rendelkező magyar TV-csatorna, miénk még a banki munkatársak egy részének szíve is. De a lényeg a lényeg: miénk a történelem, s - ezáltal - miénk a jövő is. Mert az egész világ kénytelen volt meghajolni 1956 hősiessége előtt s ez a mi legnagyobb erkölcsi tőként.

Ellenséges gyilkosaink, s utódaik kezében gyakorlatilag már csak a halálos ítéletüket megtestesítő okmány maradt, amellyel elolvasták az Utolsó ítéletre szóló meghívólevelüket. Azt, amelyben hírül veszik, hogy meghívottként hivatalosak lesznek arra a tetemre hívásra, amely az újjászülető Kárpát-medencze területén az 1956-os Forradalom s Szabadságharcz hős mártírjainak, sőt halott hőseinek emléket állítani hivatott „Utolsó ítélet Székesegyház” megtekintésére ad majd kézbesítést a közeljövőben,. S tudják, s így joggal félnek: egyszer oda el kell jönniük. Ha időközben meg is haltak, nos, hát akkor erre a napra fel fognak támadni.

Világnak, oh, jaj, de sok népe! Ragadjátok meg az utolsó lehetőségeteket, ma sem késő még, hisz sohasem késő, s javítsatok népeitek igencsak siralmas teljesítményén (track record), amellyel bennünket immár 9, azaz kilencz éve, 2006. október 23-án csalárd vezetőitek révén cserbenhagytatok. Tegyetek róla, hogy ez soha többé elő nem fordulhasson.

https://www.youtube.com/watch?v=E3wMd_dLttc    Thanks to Burczy who uploaded it to the Net in quite a hurry.

A Székesegyházunk elodázhatatlan s egyben elkerülhetetlen meglátogatására való lelki ráhangolódásuk részeként, íme, megtekintésre csatoljuk egykori magyar harczostársunk Londonban elmondott beszédét. Megtekinthető, s az eredeti, ill. a magyar fordítása itt olvasható.

„Senki pedig ki gyertyát gyújt, be nem fedi azt valami edénnyel, hanem a gyertyatartóba teszi, hogy kik bemennek, lássák a világot, mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne, s nincs oly elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék, s világosságra ne jőne.” (Jézus)

Egyenes közvetítés Londonból, ahol (az USA mellett) a Forradalom vérbe fagyasztásának terve megfogant.

www.youtube.com/watch?v=wrjUUkWHKjE    Thanks to Mr Richard Presland who uploaded it to the Net.

Nagyvilág! Vessetek pillantást a brit képviselők lesunyt-lehunyt szemeire, amelyekkel harczostársaink szavait fogadják. Tegyetek róla, hogy bűneitek megbocsáttassanak, s az Utolsó Ítéletkor szégyenben ne maradjatok.

Kívánunk hozzá nagy bátorságot s sok-sok alázatot. Ne késlekedjetek, mert sok időtök már nem maradt hátra. Szinte semennyi sem.

Iván-Kovács László (Korvin-köz) nevében Nagykun Kovács László

All the Participants of the Revolution and Fight for Freedom in 1956 are present now and we are still fighting for freedom. We’re a bit tired and exhausted, but we can’t really complain, because God is with us, supporting us all, and the rest is non-sense. So beware, and don’t delay your surrender. Or else you’ll regret it, we can assure you all of that. Uff, we’ve told you the essence.

Csatolva:

Quote:

Ladies and Gentlemen, I’ve been asked to say a few words, on behalf of my friends who have taken part in the Hungarian revolution, I am a simple man, I am no soldier. I am not no politician. I do not belong to political parties. On October, the 23rd, I was in a government building, when it was taken over by my friends. They gave me a gun. I, we fought, as long as we could. I escaped to Austria to avoid negotiations. We appreciate the welcome given us in England. It is, however, not we, that are in need of your support. My friends (believe) of course in you. We are the ones who need more than belief. They need your moral and political assitance….”

Unquote:

A magyar fordítás:

„Hölgyeim s Uraim. Felkértek, hogy intézzek néhány szót, a barátaim nevében, akik részt vettek a Magyar Forradalomban. Én egyszerű ember vagyok, nem vagyok katona. Nem vagyok politikus. Nem tartozom politikai pártokhoz. Október 23-án kormányépületben voltam, amikor a barátaim elfoglalták. Fegyvert adtak nekem. Én, azaz mi, harczoltunk, amíg csak tudtunk. Ausztriába menekültem, hogy elkerüljem a kihallgatásokat (tárgyalásokat). Igazán nagyra értékeljük azt a szívélyes fogadtatást, amelyben Angliában részesültünk. Azonban nem mi vagyunk azok, akiknek szüksége van az Önök segítségére. A barátaim természetesen hisznek Önökben. Mi vagyunk azok, akik többre szorulunk, mint a hit. Nekik van (igazából) szükségük az Önök segítségére….”

An update on 2015-11-20

Ma sokunk elmondhatná ezeket a keresetlen szavakat. Ma is igaz.

„Hölgyeim s Uraim. Felkéretlenül intézek Önökhöz néhány szót, bár a barátaim nevében is, tudván, biztos egyetértenek velem, akik most részt vesznek az október 16-án minden évben kiújuló Magyar Forradalomban. Én egyszerű ember vagyok, nem vagyok katona. Nem vagyok politikus. Nem tartozom politikai pártokhoz.Az egyik október 23-án kormányépületben voltam, amikor a barátaim azt csak szerették volna elfoglalni. S még csak fegyvert sem adtak nekem, mert nem is tudták, hogy létezem. És sokan vagyunk, Jaj, Istenem, be sokan vagyunk, akik harczolunk, amíg csak élünk. (Többen is, immár, mint elegen.) Én (mi) nem menekültem (menekültünk) Ausztriába, Én (mi) nem menekültem (menekültünk) Nyugatra, bár megtehettem (megtehettük) volna, hanem itthon maradtam, itthon maradtunk, megmaradtunk, hogy életünket áldozzunk hazánk, s vele a világ szabadulásáért.

Igazán nagyra értékelem a Világ közösség részéről, hogy eleddig nem pusztított el, pedig megtehette, volna, ha nagyon akarta volna, s megmaradhattunk írmagnak.

Azonban nem én, vagy a barátaink vagyunk azok, akiknek szüksége van az Önök segítségére. Hanem, kedves Világ Közvéleménye Önöknek van szükségük reánk, magyarokra. A barátaimmal természetesen nem hiszünk abban, hogy Önök segítenek, nem számítunk az Önök segítségére. (De nincs is arra szükségünk. Nekünk az Önök segítségénél is fontosabb kincsünk van,: Istenünkbe vetett megingathatatlan hitünk s bizodalomunk).

Köszönjük a szíves figyelmüket.”

Nos, a Világ nagyhatalmainak tanulságára, hogy mire is van szüksége a magyarnak, milyen kevéssel is be tudja érni, ha az élet éppen azt hozza, a hitén (azaz hitünkön) kívül:

1. A szellemiségének arra, hogy járjanak a vonatok, a buszok, villamosok, mindig legyen, ki működésben tartja, kifizetvén rá a bérleteket, hisz a családjainkat el kell tartani, s hogy is lehetne ez a MÁV, BKV vagy a VOLÁN nélkül.
2. A lelkünknek arra, hogy legyen mindig, akinek adhatunk (magunkból s önzetlenül), s leginkább az adakozás legmagasabb formáját gyakorolhassuk, a másokért való imát.
3. S testünknek télvíz idején, hogy a fűtetlen lakásban a telet lázas betegként át akarván vészelni, mindig akadjon czitromos-mézes tea, mi holtunkból (azaz hitünk fogyásából) feltámaszthat, hogy felépülvén harczunkat újra tudjuk kezdeni.

De nekünk akkora a hitünk, mondom Nektek, Kárpátalja dicső magyar s ruszin népe, akkora a hitünk, hogy mi még azzal is beérjük, hogy csak Isten legyen velünk, akár vonat, villamos, busz vagy mézes citrom nélkül. Ugye, igazat mondok, s nem csak én tudom így?

A helyzet Keleten változatlan. Az elmebetegek (Lobovicsék) arra készülnek, hogy télvíz idején (januárban s februárban, mikor a hó olvadni kezd, s mikor az emberi lélek a legkiszolgáltatottabb), belerángassák Kárpátalja dicső magyar s ruszin népét a csak nekik jó ukrán-orosz konfliktusba, s ezáltal a Kárpát-medenczére is átterjesszék a III. VH – 2012 óta közvetlen zajló – s azt Magyarországot eleddig elkerülő fegyveres összecsapásait. Persze azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy menthessék a veszett fejsze nyelét: hamvába holt hatalmuk (Rákosi-éra) feltámasztásához fűzött utolsó reményeiket is.

Imádkozzunk, valamennyien, kik megmaradtunk magyarnak ebben a világban, hogy a kárpátaljai testvéreinknek legyen télire citromlé a teájába, s ha esetleg nem is jutna el, persze teszünk róla, hogy eljusson, hogy a Jóisten azt maga édesíthesse meg. K.L