Párizs 1947. február 10.

"Mária, Jézus anyja! Magyarország védő asszonya! A Te képedet hordozzuk a zászlóinkon! A Te nevedet milliók ajka énekli magyarul! Könyörögj érettünk!" ...

Dobó István várkapitány imája, Gárdonyi Géza „Egri csillagok" című regényéből

A hit forrását szeretnénk fakasztani mindazok lelkében, akik fajtájuk sorsát és saját sorsukat azonosnak érzik, egynek tekintik. Akik nem „új hazát” keresni indultak a szétűzetéskor. Akik nem is találtak hamis-hazát, sem jobbmódban sem szabadrabságban Akiknek mindig is egy hazájuk volt, van és lesz: Magyarország.

Mindannyiunk előtt, ott van egy ködös jövő! Talán egy atomháborúval kiirtott emberiség, talán egy világ-rabszolgaság, talán a nyugati világ uralmának végleges csődje, vagy a klasszikus Róma bukásához hasonlóan megismételt nép-káosz, az eltömegesedés és a vele járó diktatúra. KioltottákNyugat keresztény eszméjének, magasba világító lámpáját, hogy „globálisan” legalább három milliárd rabszolgája legyen, egy áporodott szagú háttér hatalomnak. Csak egy billenés és a szabadságból a legféktelenebb terror, s a demokráciából nyilt despotizmus lesz. Mindig ez volt az a politikai rendszer, amelyben más volt az elmélet és más a gyakorlat. Már az ókori Athén demokráciája is viszhangzott az egyéni szabadság és a népszuverénitás eszméjétől, de sem a nép nem volt szuverén, sem a polgár szabad. Az ilyesféle gondolatok, napjainkban is a legnagyobb zsarnokságnak lehetnek a takarói...

Az emberi lélek ösztönösen érzi a veszélyt. Semmit sem számít, ha homokba dugjuk előle a fejünket, vagy ha fölismerjük is, de lakatot teszünk a szánkra és tollunkat a mismásolás tintájába mártjuk. A két véres világháború győztesei felkantározták az írástudók farizeusait a világhódítás fegyverzetével. Az atomveszély csak jelképes anyagi árnyéka annak a rombolásnak, amit az ítéletalkotó gondolkodás félrevezetésével már el is végzett a „szabadelvű” kommunista és demokrata színekben ágáló tömegtájékoztatás.

Második Trianon

 1947. február 10-én írták alá a párizsi második békeszerződésnek nevezett életfogytiglani siralomházat jelentő ítéletet, amely nemcsak feltámasztotta a trianoni békeparancs eszetlen szörnyűségeit, hanem meg is tetézte azzal, hogy a vakon kanyarított határok között létesített tenyérnyi országot még önállóságától is megfosztotta. Egy gyűlölettől fűtött ellenséges, parazita népség vezetésére bízva, odadobta gyarmatul a bolsevik Szovjetuniónak.

A második világháború részünkre 1945. április 4-vel fejeződött be, amikor elesett az utolsó magyar falu is. A Szovjet hordák maradéktalanul feldúlták, sárba taposták és megszállták az egész országot és a magukkal hozott, kiképzett ősterroristáknak lökték oda koncul, hogy éljék ki állati bosszújukat. Pusztítsanak ki mindent, ami becsületes és tisztességes, döntsék nyomorba a tehetetlen prédát, írtsák ki minden valamirevaló férfiát, akik a katasztrófa közeledtét előre látva elhárításáért kétségbeesetten küzdöttek. Húzzák akasztófára összeszedett hazafiait, hűséges katonáit, rendőreit, csendőreit. Lökjék börtönbe, internálótáborba vagy nyomorba bíráit, tisztviselőit és raboljanak ki mindenkit, akinek volt valamije: földje, háza, állása, diplomája, reménye, jövője. 

Ezt az állapotot örökítette meg, iktatta törvénybe két évvel később a párizsi ítélet. Nem vitás, hogy a párizsi ítélet a határok megállapításához egyszerűen átvette a trianoni ostobaságot és így a rokonság közöttük valóban fennáll. A két irat azonban teljesen más helyzetet teremtett. Ha a trianoni siralmas volt, a párizsi pokolinak minősül. Ha a trianoni elsorvasztotta az ország területi felségjogát, a párizsi azt teljesen megsemmisítette.

Ha a trianoni hagyott is egy tenyérnyi helyet, amelyen a magyar saját urának, önállónak, függetlennek, valakinek, valaminek érezhette magát, a párizsi mindennek a leghalványabb nyomát sem engedélyezte.

Magyarország leigázott gyarmattá lett, amelynek munkaereje, természeti kincsei, terményei és minden értéke a Szovjetunió rendelkezésére állt. A második Trianon egy további alapvető bűne, hogy a kisebbségek nemzetközi védelmének ügyét is elejtette. A nemzetközi védelem elsikkasztása megfosztotta a magyarságot attól az egyetlen ellenszolgáltatástól, amelyet a területrablók az első világháború után még kötelesek voltak megadni az általuk elrabolt területekért. Ha a magyar siralom nem fojtogatná annyira a torkunkat, rég át kellett volna írni a vádirat szövegét.

Párizs: a nemzetközi bűntettek tornya. Nem vakság, nem tévedés – tudatos építmény. A bűnök olyan halmaza, mely magasabbra sikerült az Eiffel-toronynál. Az elszakított területek magyarságának helyzete a lehető legnehezebb. Nekik a kommunizmustól való szabadulás még nem hozott szabadságot, csak egy más formájú elnyomást. Minden reményük az anyaországbeli magyarságban van. Joggal, mert ki segítse, ki értse meg őket, ki érezze át szenvedéseiket, ha nem a vértestvér. Feláldozhatók-e ezek a magyarok a „reálpolitika” oltárán a jószomszédságért? Megvásárolhatjuk-e az anyaországbeli magyarság békéjét ezeknek a könnyeivel? Gyakorlatilag igen. Erkölcsileg nem! Az európai uniós csatlakozásunk nem állandósíthatja, – még közigazgatási formában sem – a több millió magyart kisebbségi sorban tartó trianoni határokat!

Nemzetünk egészének a parasztság az édes szülője, ha sorsa úgy is hozta, hogy a föléje került társadalmi rétegek mostoha gyermekükké tették. Mindig is a parasztság volt nemzetünk fennállásának a pillére.

Elpusztult volna nemcsak a nép, hanem eltűnt volna elsősorban az a közposztály is, mely a parasztságból nőtt ki. Parasztságunk, mely nemcsak Dózsa Györgyökkel indult el a felszabadulás felé, mely nemcsak leszármazottja a jobbágysors keserű kenyerén élt elődöknek, - bölcsője, kútja, törzse tudott lenni a kialakuló nemességnek és a magyar főnemességnek is. Ő adta a legendás hősiességű tömegeket és vezéreket a magyar történelem vészes korszakaiban.

Micsoda egyensúly is van a paraszti lélekben. Ott van benne minden nemes alkotás nélkülözhetetlen feltétele: a szép hite, a szép szomja, a szép egészséges költészete, meglátása, követése!

Népi művelődésünk, népi zenénk és minden népi megnyilvánulás, mely erősít, bátorít, felemel: a paraszttól ered! 

Parasztságunk sorsába soha végzetesebben nem szólt bele a politika, mint az európai uniós csatlakozásunk előestjén.

A liberális szemlélet, a nép, a nemzet, az ország, a haza valósága fölött átnéz. Csak a hasznot, a kényelmet látja és hajszolja. Leszögezi, hogy a nagybirtok tőkeerősebb és hitelképesebb; a termelésben szakszerűbb és eredményesebb. Végeredményben a kisbirtoknál gazdaságosabb és hasznosabb. Természetesen a tőkés és az állam szempontjából. A liberális államrendszerek ezen az alapon minden közintézkedéssel a nagybirtokokat segítik. A kisbirtokok, s így a kisbirtokosság fejlődését eleve ellenzik, sőt akadályozzák. Az egyéni nyerészkedésen túl, így legfeljebb a népközösség jogi kereteit és gazdasági, tehát anyagi tartalmát szolgálják.

Az európai uniós csatlakozáskor a nagybirtokrendszernek ilyen profit-imádatból való támogatása éppen a mezőgazdasági munkával foglalkozó tömegek számára tette lehetetlenné a birtokszerzést. Ez magával vonta a kisebb, tehát széles terjedőképességű önálló egzisztenciák elsorvadását. Éppen a nemzettartó parasztság sorvasztását. A nagybirtokok árnyékában mégis megmaradó kisbirtokos réteget pedig az emészti el, hogy nem bírja a „szabad” gazdasági versenyfutást, melyet a nagybirtok tőkegazdasága hajt.

A nép, a nemzet, az ország, a haza valósága a bolsevista szemléletet ugyancsak nem érdekelte. Ha egyáltalán lehet ideálnak nevezni ezt a gyilkos országhódítást, akkor a bolsevista ideál, a vegyes proletár tömeg, mely egy meghódított földterület fölött az emberi mozgást képviselte. Nem az életet és nem az embert, csak az életnek és az embernek a termelő mozdulatait. A cél valami ködös Moloch, s a mód, mely ezt szolgálta: a massza, melyben emberi és gépi erő vegyült eszközzé. A termelő és alkotó életakarást csak indító erőnek tekintette. Mintha állat vagy gép volna az ember. 

A massza mozgásba lendítéséhez a bolsevista rendszer felszámolta a földesúri nagybirtok rendszert. Ezzel kiváltotta a parasztság termelő és alkotó életakarásának indító erejét. De, mert a kommunizmus semmi más, mint a liberalizmus reakciójaként nőtt vadhajtása az élet fájának, bibliájába iktatta a liberalizmus anyagelvűségét is. A kommunista biblia szerint is tőkereősebb, hitelképesebb, szakszerűbb és eredményesebb a nagybirtok-rendszer. A felszámolt egyéni nagybirtokokat tehát állami mezőgazdasági nagyüzemek és kényszer-termelő-szövetkezetek formájában vissza is állította. Ha a kommunista tervgazdálkodás sovány profitjából a néprétegek részesültek is, éppen a parasztság részesült a legkevésbbé. Éppen a népi törzs, a forrás,a nemzet tartó rétege.

Nem kezdhetünk semmit a nyugati materializmus változatával a keleti anyagelvűség romjain. Nem mehetünk semmire a marxista-leninizmus csupán marxistává szelidített változatával. Nem csalhatjuk meg népünket azzal, hogy egy külföldi kölcsön csodabalzsama behegeszt majd minden sebet, amit a liberális kapitalizmus, a marxizmus és államkapitalizmus ütött népünk kultúráján és biológiai állagán.

Mindkettő az aranyborjú imádata. A nép, a nemzet, az ország és a haza szempontjából pedig rablógazdál-kodás. Az elérhető legmagasabb haszon aratása, tehát a profit kizárólagos figyelembevétele, a termelés élő tényezőinek óvása nélkül. 

Új krisztusi rendet, szigorú krisztusi erkölcsöt akartunk 1956-ban országunk alapjává tenni. Olyan erkölcsöt, amely örök időkre kikorbácsolja a kufárokat a magyar élet templomaiból. Új politikai szemléletre várakozik a magyar rmezőgazdaság ügye éppen úgy, mint a nemzettartó magyar parasztság életfája, sorsa és pusztulása életrekelésének ügye. Új politikai szemléletre, mely megnyitja az utat a gazdaságszervezés tudományos eredményeinek érvényesítésére. Hogy a mezőgazdasági termelés elérje a legmagasabb hozamot is, de ugyanazzal a módszerrel megoldja a parasztnyomor rabláncait, teljesítse a magyar paraszt mindenkori vágyát és megvalósítsa a szilárd paraszt egzisztencia társadalmi, nemzeti és állami követelményét.

A magyar nem lehet az európai uniós tagállamokba gyúrható massza. Ágyazzuk bele nemzetünket a magyar földbe, hogy legyenek biztos, örök, szilárd alapjai, melyekről le nem taszíthatja soha senki. A magyar paraszt sorsa össze van forrva a termőföld sorsával. Idegenek kezébe egy ekevágást sem! A termőföldön keresztül kell megmentenünk népünk forrását, nemzetünk fundamentumát! Végvár ez minden hódító törekvés ellen, jöjjön az belülről vagy kívülről, keletről vagy nyugatról, akár gazdasági akár politikai, akár szellemi pusztító fegyverzetben! 

Rákóczi Frencnek hitével hisszük és valljuk, hogy nemzetünk áldozatából megszületik a szebb és boldogabb magyar jövendő, mert „az Isten az igaz ügyet nem hagyja el.” És ne felejtse senki, hogy nyugaton nyugszik, de keleten kél a nap! 

Véghely Tibor

2018. február 10. a világon szészóródott magyar szabadságharcosok nevében

„Te halgass a hazádra. Mindig mindent adjál oda hazádnak. A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Egyáltalán, semmit se várj a hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben. Ez a legfőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri.” Márai Sándor