( UTÓLAGOS VÁLASZTÁSI INTELMEK - HETEDIK LEVÉL )

Kedves Unokaöcsém!

          Figyelmeztettelek benneteket a várható fejleményekre. Kiérződik választokból, hogy elolvastátok ugyan leveleim, de nem értettétek meg politikánknak a helyzetből fakadó kényszerűen fortélyos rejtett logikáját. Mivel túl vagyunk a választásokon, nyíltabban kifejthetem. Tárgyilagosságra törekszem, nehogy önmagunknak okozunk károkat. Keserű szájízünk enyhítésére pedig, magunk között, igyekezzünk a mulatságos végén megfogni a dolgokat, merthogy a történtek sem nélkülözték a vidám elemeket, s hátha így jobban megértjük, miért kellett szomorújátékot végigszenvednünk. Az ellenzék választási antipolitikája legszörnyűbb mutatványainak fényében legelőször szaladjunk át főbb állításaimon naprakészebb fogalmazásban, mert hasznát vehetjük a tanulságoknak.

Vesztésre játszva győzni

Mindenekelőtt ezúttal is aláhúzom, az április 8-i választásokon az ellenzék tehetetlensége és egységképtelensége miatt előttünk (akik minden párt színében választók voltunk) egyetlen komoly kérdés merült fel: kormányképes lesz-e a Fidesz-KDNP ismét, avagy koalícióra kényszeríthető. Állítom ezt abban az értelemben, hogy mi ez utóbbit akartuk elérni, de titkon mindegyik ellenzéki párt erre játszott, elérhetőnek is tartotta, s ennél többre valójában még a leghangosabb optimisták sem számítottak. De ez nagy tévedésnek bizonyult. Az általatok emlegetett kétharmadtól nem is tartottak. Bizonyította ezt, hogy játszadoztak nemcsak a szavakkal, ígéretekkel, rágalmazásokkal, fenyegetésekkel, hanem egymással is. Legalább annyira igyekeztek egymást kijátszani, mint a Fidesz-KDNP kétharmadát megakadályozni. Ez volt a másik nagy tévedés. Kormányváltásról is beszélt mindegyik, de megsúgom nektek, színtiszta hazugság volt az is. Szívük mélyén nem kormányváltást szerettek volna, sokkal messzebbmenő vágyaik voltak. Sorossal és az EU-val együtt rendszerváltást, ország- és népváltást akartak. Csakhogy ez ma még teljességgel lehetetlen volt. Ezért újfent hangsúlyozom, az egyetlen aggasztó kérdés a kormányképesség elérése, vagy el nem érése volt, csak ezt senki nem mondta ki.

Még ezt is inkább csak remélték. Nem érezték, hogy az egymással egyébként szembeálló, vagy ellenséges pártok hirtelen összefogása gyanússá és hiteltelenné tette mindegyiket a választók előtt. Nyílt egyezkedéseik, alkudozásaik pedig értésükre adták, hogy nem csak a kamupártok vannak tele megélhetési politikusokkal, akik a legjobb esetben is csak politológusi szinten politizálnak. Titkolódzó, egymást kontrázó önérdekű taktikájuk csak arra volt jó, hogy eltorzította és eleve vereségre kárhoztatta az egész ellenzéki kampányt. A választók számára átláthatatlan, érthetetlen volt, ezért ők az átláthatóra, az érthetőre szavaztak. 

Mindezt előrelátva, a számunkra kedvezőtlen erőviszonyokat és következményeket számításba véve, eleve arra kényszerültünk, hogy cseles módon, az utolsó pillanatban egymás javára történő egyeztetett visszaléptetésekkel, átszavazásokkal mégis próbáljuk kihasználni a magunk javára a Fidesz-KDNP elkerülhetetlen győzelmét. Vesztésre játszva kellett valahogy győznünk. Mégpedig azáltal, hogy minden eszközt bevetve megpróbáljuk átléptetni a parlamenti küszöbön pártunkat, az LMP-t, hogy esetleges koalíciós partnerként számba vehető legyen. Kiderült, ebben is elszámítottuk magunkat, mert a Fidesz-KDNP nemcsak egyszerű többséget, hanem ismét kétharmadot szerzett. Simicska Hír TV-je hiába tájékoztatott folyamatosan a választás napján – szabálytalanul – az esélyes ellenzéki jelöltekről és hívott fel a támogatásukra. Magyar barátaim állítják, hogy az egymás javára történt visszalépések a jelöltek kazár kalmár szellemét tanúsították a választók előtt, akik ezt jogosan fogták fel árulásként, hiszen ők egy meghatározott pártra adták ajánlásukat, nem arra, hogy kereskedjenek vele.

Pártunknak neveztem ezt a Szél-kotlót, mert nincs jobb. A vezetői nem látták át kellően, nem is hittek a taktikánkban. Hol önhitten győztesnek képzelték magukat, hol majréztak, hogy be sem jutnak a parlamentbe. Ezért tapasztalhattátok, hol lefasisztázták a Jobbikot, a Vonakodó szélkakast, hol az ellenzék vezető erejének nevezték, amelyhez igazodni kell. Még olyan kijelentést is hallottam, hogy csak a kormányváltás után hajlandóak együttműködésre a Jobbikkal. Máskor meg a „Vagy mindenkivel, vagy senkivel!” végletes álláspontot erőltették. Igaz, e mögött az is ott rejlett, nem akarták, hogy a Jobbik, igazi ellenlábasuk a titkon melengetett koalíciós partneri eshetőségben, előnyösebb helyzetbe kerüljön.

Ilyen körülmények között, s választási harc közepette, nem tehettük, de már kimondhatjuk, egyelőre eleve a vesztésbe kalkulált kiügyeskedhető részgyőzelemre kellett játszanunk. Annál inkább, mert nézzétek csak meg közelebbről, hogy kik közé keveredtünk.

Komédiások, képmutatók, alkuszok 

Tanúi lehettetek, hogy az ellenzéki pártok mind a választói elvárá-soktól, mind a tényleges helyzettől elszakadva politizáltak. Vezetőik, mint mutatványosok, köpönyegforgatók, ügynökök, kiválóan teljesítettek, de mint politikusok szinten alul maradtak. Elkeserítő, hogy pártfogoltjainkról ezt ki kell mondanunk. Átgondolatlan ígérgetéseikkel, alaptalan vádaskodásaikkal, erőt nélkülöző fenyegetéseikkel, a migráció és a betelepítési kvóta nem létezőnek nyilvánításával olyan képtelen helyzetet teremtettek, hogy esetenként már maguk sem tudták, mi is az álláspontjuk, s hogy önmaguk megfelelnek-e neki, nem is beszélve a választókról, akikről következetesen elfeledkeztek. Az egységhiány mellett a számtalan melléfogást, ballépést, bakit követtek el. Lehetetlen súlyozni közöttük, azokra emlékeztetlek benneteket, amelyeket gyanús hibának tartok.

Március 12-én délutáni szunyókálásomból ébresztett fel Gyurcsány körtelefonja. De nem emiatt vesztettem el végleg a hitemet benne, ami már egyébként is gyenge lábakon állt. Csakis egy kitikkadt, ígéreteinek súlyát felmérni képtelen politikustól hallhattam a saját szájából olyan hazug voltától üvöltő ígéretet, hogy ha rá szavazok ingyenes lesz a víz-, gáz- és áramszolgáltatás. Ha nem a saját fülemmel hallom, el sem hiszem. A választókat együgyűnek néző, nyilvánvalóan teljesíthetetlen ígéret csak a Fidesznek találékonyan alájátszó ügynök szájából hangozhat el. Ha mégsem ez forog fenn, minimum beleszédült az általa másoknak állított csapdákba. Zavarodottságából eredhetett az országot megnevettető televíziós kijelentése is, miszerint az MSZP-DK megállapodásának a lényege, hogy le kell váltani a DK-t, azaz saját pártját. Ám észrevette, hogy valami nem stimmel, s menekvésként átváltott számtanra. Megkérdezte önmagától, mennyi 2x3, mert ezt meg tudta válaszolni. De mert érezhette, hogy ez nem érv, tovább akarta csillogtatni matematikai jártasságát és megkérdezte, melyik a legnagyobb prímszám. A 11-et nevezte a legnagyobb, majd a hallgatósággal vitába keveredve, a legkisebb prímszámnak. Ám ez is rossz válasz. Ezúton tájékoztatom, hogy a 2 a legkisebb prímszám, egyben az egyetlen páros prímszám. A koronát minderre a kampányzáró rendezvényen elhangzott kijelentése tette fel, miszerint „sokszínű Magyarországot” akar. Mondjátok már meg, a nyugat-európai terrorista akciók láttán, hány piros-fehér-zöld érzelmű magyar szavaz rá?  

Április 4-én Juhász Péter körtelefonja ébresztett fel. Arról győzködött, hogy az ő jelöltjére leadott szavazat ötször annyit ér … , Na, itt mondtam neki egy cifrát és letettem a kagylót.

Dühített, hogy a mi pártunk is ezen a szinten hitegette a választókat. Szél Bernadett a Heti TV elnevezésű csatornánkon Breuer Péternek kijelentette: a választás nem lesz demokratikus, szabad, jogállami, azzal érvelve, hogy ha demokráciában élnénk, akkor nem kéne Gyurcsánnyal meg Vonával leülnie. Emberileg megértem, hogy nem rokonszenvesek neki, de ezzel közhírré tette, hogy nem lesz ellenzéki egység. Rögvest utána határozottan közölte, hogy „a XXI. század nyertesévé teszi Magyarországot”, majd még a választás napján délelőtt körtelefonban arról biztosított engem is, hogy a kormánya világszínvonalú oktatást teremt. Hát erre elsősorban neki lenne igazán szüksége. Pedig biztosan észrevettétek, őt népszerűsítettük a legjobban. Fényképe magyar és külföldi webhelyek meglátogatásakor mindenhol, kéretlenül megjelent. Több helyen láthattuk, mint versenytársait, beleértve Orbánt. Mindez nagy hazai és nemzetközi támogatásunkra és sok pénzünkre utalt. Csak attól tartok, személyileg célt tévesztett. Szél Bernadett ugyanis a választások előestéjén, büszkén közölte, hogy a pénzügyi visszaélésekbe keveredett Hadházy Ákos lesz a kormányában a korrupcióellenes harc tárca nélküli minisztere. Hát én női politikusban még nem láttam ekkora ….., na, nőről ezt le sem merem írni. Még nem volt alkalmam kideríteni, honnan szedték őt elő a mieink? Vagy lehet, hogy nem is a mieink, hanem valakik bejátszották nekünk? Ha ez Soros volt, meglesz a véleményem róla is.

A vereséget megvilágító melléfogásra, önáltatásra számtalan példát nyújtott a sajátunknak vélt média is. Sokat vártunk Csintalantól, de ehelyett a „Tantusz” című műsorában nagy nyomatékkal közölte nézőivel, hogy „Nem Orbán kedvéért vagyunk magyarok, hanem magunktól”, ami inkább bágyadt humornak hangzik, mintsem komoly politológusi fejtegetésnek. A „Szabadfogásban” (Hír TV) a jó beszélőkével rendelkező Puzsér Róbert azzal áltatta a hallgatóit, hogy tíz szavazó közül hat kormányváltást akar. Valaki más, rátromfolva, már nyolcat mondott. A Hír TV „Sznobjektív” adásában Puzsér az LMP-be hol belépő, hol kilépő Vágó Gáborral igazán szórakoztató műsort adott. Felsorolták azt a tíz érvet, amelyek miatt Orbán „erkölcsileg már megbukott”, és a másik tízet, amelyek miatt mégis „örökre marad”. De megtudhattuk tőlük azt is, Orbán az édesapja és általában „az öregek uralma ellen” harcol, mert 2002-es bukása óta „haragszik a népre” s ugyanez motiválja az „EU elleni harcát is”. Határozottan unaloműző volt. Nem tudom, akarták-e, de tudálékoskodásukkal Orbánnak szereztek szavazatokat. Most mindannyian megnézhetik magukat. Ja, biztosan láttátok, Puzsér a választások után azzal vigasztalta önmagát, hogy „Gyurcsányból Orbán, Orbánból Gyurcsány következik.” 

Magyarországon a kezünkbe kerített hírközlő eszközök már valóban hatalomággá nőtték ki magukat, de ez sem segített. Mint látjátok, tehetségtelen, okoskodó-fontoskodó, mindenhez, főleg a politikához felületesen értő, önmagukat felsőbbrendűnek tartó, magyartalanul beszélő, s mindezzel a közvéleményt bőszítő embereink foglalták el. Szerintem legalább annyira hibásak a vereségben, mint a politikusok. Mintha a Fidesz szándékosan engedte volna szabadjára a sajtószabadságukat, arra számítva, hogy ellenszenvet keltenek, ahogy keltettek is. A vereség után a pártokban egymást követték a lemondások, de a médiában semmi következmény, sőt ugyanazt folytatják. A nemzeti értéknek számító „Magyar Nemzet” napilap és a Lánchíd rádió megszűnése pedig azt bizonyítja, hogy az oligarcha Simicskának sem a sajtószabadság volt a célja. Csak eszköznek használta egykori harcostársa ellen. Ám amint kiderült, hogy nem érte el a célját, kivárás nélkül, egy pillanat alatt ejtette mindkettőt.

Említenem kell a Simicska által ugyancsak felvásárolt, de még nem ejtett Jobbikra. Akárcsak az LMP, mindvégig kilógott az ellenzéki egységből azonos gyanús okból. A mieinkhez hasonlóan a jobbikosok is úgy vélték szerepet játszanak a történelemben, de még e gyengus mezőnyben is a csepűrágó szintjén szerepeltek, s tragédiájuk, hogy láthatólag nem is érzékelték. Bár szavakban mindketten kijelentették, hajlandók tárgyalni a másikkal, valójában, ha léteznek a politikában esküdt ellenségek, ők azok. Ehhez igazodva mindketten arra próbáltak játszani, hogy a Fidesz-KDNP-nek ne legyen kétharmada, rászoruljon koalícióra, s az ő hátán lovagoljanak be a parlamentbe. Azt sem tudták, hogy ajánlkozzanak fel neki, mert sejtették, hogy jól titkoltan, de a DK, vagy még az MSZP sem riadna vissza ilyen lépéstől. Ne csodálkozzatok, hogy ezt nem vettétek észre, mert a színlelésben mindegyik felülmúlhatatlan. De ezúttal önmagukat verték meg. Csúfosan. A Jobbik azt is nyerő stratégiának találta, ha bejelenti, bárkivel hajlandó szövetkezni, aki meg akarja dönteni Orbánt. Szánalmas gyermetegségüket szemlélteti, hogy Vona még az ördögöt is emlegette közöttük. Ez oly ragályossá vált, hogy mások, köztük, természetesen Szél, sőt Karácsony Gergely, az MSZP lízingelt miniszterelnök-jelöltje (Nagymellűen kijelentve, hogy „vagy Orbán lesz a miniszterelnök, vagy én!”) is a lehetséges szövetségesek közé sorolta az ördögöt, miközben mindegyikőjük elmarasztalta emiatt Vonát, az eredeti gondolatgazdát. Karácsony azt is kijelentette, hogy győzelem esetén az Alaptörvényt azonnal kidobná a kukába, s talán észre sem vette, azt mondta, azaz azzal akart nyerni, hogy az egyéni elképzelése, avagy a mások által rája erőszakolt alkotmányellenes törekvések szerint kormányozna.

Mondjátok már meg, ki fog olyan jelöltekre szavazni, akiknek láthatólag még magához a jelöltséghez sincs elég sütnivalója? Fájdalmas volt látni mindezt. Az ilyen és hasonló kijelentések a kabaréban átütő sikert aratnának, de a politikában a meddőség jelei. Szavakban a Fidesz ellen hadakoztak, a gyakorlatban a többi ellenzéki erő kiiktatásán, vagy hátrányosabb helyzetbe szorításán ügyeskedtek.

Az indokolt kisebbségi érzéssel küszködő ellenzéki vezetők ostoba politikájának másik jellemzője a választókat elriasztó zsigeri gyűlöletük kimutatása volt. Nyíltan hirdették, Orbán nagyobb veszélyt jelent, mint Soros, s hogy a kerítést le kell bontani. Ezzel nyíltan kimondták, nekik nem Magyarország az első, mint a Fidesz-KDNP-nek. Több sem kellett! Egyéb állításaikban is megbocsáthatatlan politikai tévedések voltak, amelyek azt érzékeltették a választókkal, hogy az ellenzék úgy, ahogy van, nem gondolkodik, vagy csak önmagára gondol. Nem ismerték fel, hogy a szavazóknak legalább a fele Orbán-párti, másrészt nagy részük megtapasztalta, mit jelent a migránsok sáskahada. De elfeledkeztek közismert tényekről is, amelyeket mi is elhallgattuk ugyan, de a szavazók emlékeztek rá. Tudták, hogy Sorost nem Orbán kezdte el bírálni, majd támadni, hanem Soros fordult ellene. Emlékeztek rá, hogy mások régebben is bírálták. Számunkra, meg az ellenzék számára ugyan nem mérvadó, de tény, hogy még 1988-ban maga Kádár János minősítette illegálisnak az alapítványi és ösztöndíj-nyújtási tevékenységét. Aztán Zacsek Gyula, az MDF képviselője, „Termeszek rágják a nemzetet, avagy gondolatok a Soros-kurzusról és a Soros birodalomról” Magyar Fórum 1992. szeptember 3-i számában meglepő pontossággal leírta, miben mesterkedik Soros. Ne is tekintsétek véletlennek, hogy a népszerűvé vált írását eltüntettük a világhálóról. Igyekszünk hozzáférhetetlenné tenni Csurkának a Sorost ugyancsak kikészítő számtalan írását, köztük a „Dr. Utólag visszaemlékezését”. De még Horn és sokan mások is bírálták Sorost. Az ellenzéki politikusok azonban elvakultságukban mindezt „elfelejtették”, vagy inkább Soros dollárjai elfeledtették velük.

Bár a mi pártunkon álló ellenzékiekről van szó, önmagától egyik sem jött rá, hogy a kerítés érdeke ugyan Magyarországnak is, de talán nem kevésbé nekünk is, mert a rég kiszemelt második hazánkba (bár lehet, hogy Ukrajna mögé kell sorolnunk harmadiknak) csak ne tolakodjanak be antiszemita muszlimok. Mi a magyarokkal is csak addig akarunk együtt élni, ameddig elkerülhetetlen. Véssétek ti is az agyatokba, ha nekünk nem állt volna érdekünkben, nem is lett volna ilyen sima és sikeres a kerítés felhúzása és a fenntartása. Csodálkozok, hogy a Jobbik nem jött rá erre és nem használta érvként a kormány ellen? Igen ám, de a zsidókat védő kerítés csak az eredeti Jobbik kezében lett volna érv; a lelkületét vesztett, mindenkinek, nekünk is kiszolgáltatott Jobbik részére ez már ellenjavallttá vált. Önmaguk ellen dolgoztak akkor is, amikor hol a nyugdíjasokat, hol az erdélyieket gyalázták, és más kérdésekben is olyan politikai dülöngélésbe kezdtek, hogy ahhoz képest a tökrészeg is egyenesen jár.

Mivel mindez kontrázta egész múltjukat, nem is hozhatta a várt eredményt. Ezt érezve, a Jobbik hol egyik, hol másik vezetője időnként vissza-visszatáncolt, esküdözve, hogy elképzelhetetlen még az is, hogy egyáltalán leüljön tárgyalni balliberális erőkkel. Azaz, nem kapható rá, hogy olyan szövetségre lépjen, amely mindezek után hajlandó őt elfogadni. Miután a két álláspont között naponta újabb és újabb magyarázkodásokra került sor, a Vona-vonat egész legénysége, nemcsak a mozdonyvezető, hanem a fűtőtől az utasokon át a jegykezelőig mindenki, eljátszotta a tekintélyét jobb- és baloldal, a közvélemény és a saját tagsága előtt egyaránt. Heller Ágnest is beleértve, pedig, hirtelenjében, hej de fellángolt az elsietettnek bizonyult szerelem. Mindezek nyomán a választásokhoz ugyanazzal a felismeréssel érkeztek el, amellyel nekivágtak: Jobbiknak és balliberálisoknak egyaránt káros lenne, ha szövetkeznének. Végül, derült égből a villámcsapás. Mirkóczki Ádám szóvivő közölte: „De igazából mi nem azok voltunk, akiknek láttattuk magunkat. Azt is mondhatnám, hogy az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz.” E beismerés még klasszikussá válhat. Bevallják, hogy hazudtak, alakoskodtak akárcsak Gyurcsányék. Ha lehet, még annál is rosszabb, mert kifejezetten a nemzeti érzéssel játszottak, amit sokan soha nem bocsátanak meg nekik.

Látom, ti sem értitek világosan, mi az a Jobbik, ezért részleteztem ennyire a kérdést. S idézek nektek még két ellenlábast is, hogy eligazodjatok. Csurka István a Jobbik megalakulásakor úgy érezte, hogy a balliberális erők találták ki őket. Akkor kevesen hittek neki. Ám zaklatott, izgága politikai vonaluk a választók szemében ezt bizonyította. De nem mondok le az általatok ismert azon meglátásomról sem, hogy a Jobbik fészkelődő magatartásához a Fidesznek is több köze lehet, mint gondolnátok. A gyanúmat erősíti Novák Előd választások előtti nyilatkozata is: „a tősgyökeres nemzeti radikálisok április 8-án az otthonmaradás helyett bosszúból elmennek és a Fideszre fognak szavazni. És a végén kiderül, hogy a Jobbik pálfordulásának köszönhetően a Fidesz ismét kormányra kerül.” Ez történt.

        Mindezek miatt nem volt hát nehéz dolgunk, vesztésre játszani, de míg mi tudatosan ezt tettük, pártfogoltjaink, szövetségeseink rövidlátóan, győzelemittasan meneteltek a vereség felé. Keserű szájízzel mondom, így könnyű volt veszteni; mondhatni, játszva vesztettünk. Egyelőre!

Láthattátok, az ellenzéki vezetők a Fidesz-KDNP győzelmére is színvonaltalanul reagáltak. Először, mivel mást nem is tehettek, kényszerűen elfogadták, de már másnap Gyurcsánnyal (aki sajnálkozott, hogy nem találja az orbáni politika ellenszerét, de „ádáz ellenfele” lesz az új kormánynak) az élen csalásról kezdtek papolni, vizsgálatot, újraszámlálást követeltek, a választási törvényt, majd a szavazókat kárhoztatták, sőt bűntársakká kiáltották ki magukat a szavazókat. Hadházynk szerint „ezt a választást nem a kormány nyerte meg, hanem az ellenzék veszítette el”. Jól hangzik, bár ezt már sokszor hallottuk a történelem során. Lehetett eset, amikor igaz volt, de most – sajnos – nem az. Önmagunk jövőbeni helyzetértékelési lehetőségeit korlátoznánk, ha elfogadnánk. Karácsony kesergett, hogy „más jövőt szántunk Magyarországnak, mint amit a választók többsége, és ki is tartunk mellette.” Ez igaz, de ellenérvként szembeállítni és kitartani mellette súlyos hiba, hiszen a magyarok éppen azt a jövőt utasították el. Mirkóczki szóvivő pedig azzal hihetetlen bárgyúsággal vigasztalta önmagát, hogy nem a pártja, hanem a magyar társadalom bukott meg. A sopánkodásban az Index (Földes András) mindegyikükön túllépett: „Hogy lehetett ennyire hülye egész Magyarország?” – tette fel a szónoki kérdést.

Mieink, mieink ők, ám nem lenne szabad ennyire elrugaszkodni a valóságtól. De ezt teszi a notórius bajkeverő Gulyás Márton is, aki javasolta, hogy az ellenzéki képviselők ne vegyék fel a mandátumaikat, ne üljenek be a parlamentbe, s Lányi Örssel együtt tiltakozó tüntetést is szervezett (ahol az élelmesebbjei még pénzt is gyűjtöttek) a Fidesz elsöprő választási győzelme után azzal a nevetséges jelszóval, hogy „Mi vagyunk a többség!”. Ami e helyzetben mintha nem csak átvitt értelemben jelentené, hogy mi vagyunk a bolsevikok. Igaz, egyik vezérszónokuk kilógott a sorból, mert azzal kezdete, hogy „Senki vagyok!” Van jövője ennek az egységnek, hiszen önkritikus – mondatja velem a kis ördög. Ám valójában ez menekülés önmaguk elől, s védekezés, nehogy valakinek eszébe jusson felelősségre vonni őket csúfos vereségükért. A folytatódó tehetetlenség jele. Politikai fintor, hogy ellentüntetésre végre képesek voltak egyesülni az ellenzéki pártjaink; ott volt mindegyik. Nincs jobb, őket kell támogatnunk. Akkor is, ha a sorsdöntő, de még nem Soros-döntő választás leváltotta az ellenzéket. Maga Soros is ezt tette. Válogat. Most Gulyás Mártonra és az újbolsevikokra áldozza a dollárjait. Ehhez meg alkalmazkodnunk kell.

A választási témát befejezve, látnunk kell, csűrhetjük-csavarhatjuk (Tegyük is, ne értsétek félre tárgyilagos elemzésemet!), de magunk között el kell ismernünk, a Fidesz-KDNP szabályos demokratikus választáson nyert. Lehettek szabálytalanságok, de nem hiszem, hogy egy-két tizedszázaléknál több, s korántsem biztos, hogy csak a Fidesz javára. Egyébként a szavazókörökben ott ültek a pártok képviselői, szakértőik előzetesen ellenőrizhették az informatikai rendszert, a választási törvényt mindenki ismerte. Központi, döntő jellegű csalás kizárt. Mellesleg még a különböző beállítottságú közvélemény-kutató intézetek is egyhangúan hasonló eredményt jósoltak. (A túlszerepeltetett és durva szóhasználattól sem visszariadó Bayer Zsolt utólag még azt is kiszámolta, hogy „választási eredményével a Fidesz–KDNP Nagy-Britanniában a parlamenti helyek 86 százalékát, Franciaországban 72 százalékát, Olaszországban 63 százalékát, Németországban, Romániában és Szlovákiában pedig 53 százalékát szerezné meg. Magyarországon ez a szám 67 százalék”).

A körülmények, elemzések, hangulat idejekorán figyelmeztettek rá, a Fidesz-KDNP győzelmét segíti elő, hogy az ellenzéki politikusainkba annyi taktikai érzék sem szorult, hogy legalább szót ejtsenek a népről, a nemzetről, amivel hallgatólagosan elismerték azt, amit a választók gyanítottak, azaz, hogy (amint a gójok mondják) nemzetidegenek, vagy idegen érdekeket képviselnek. Miközben a Fidesz meg mintha tényleg néppárttá válóban volna.

Hét békemenet

Nyolc év alatt hét békemenet – kétségtelen néppárti siker; a hetedik önmagában is ijesztő győzelem. A Fidesz-KDNP mozgósított, s meg volt szervezve, látszott a városok felirataiból, mondjátok. Persze, de gyermekeim, ne beszéljetek ti is Széleburdi módon. Láttatok már szervezetlen menetet, vagy akár naggyűlést? Nem is titkolták, hogy megszervezték. Azt képzelitek, hogy a mieink, Gyurcsány, Vona, Szél, vagy Molnár-Kunhalmi páros nem mozgósítottak? Az ők száz-kétszáz fős (vagy ennél kisebb) „naggyűléseit” is szervezték. Csak oda annyian mentek el kissé kényszeredetten és fapofával, ide meg félmilliónyian és láthatólag örömmel, félreérthetetlen szándékaikat kifejezve. A Fidesz listázza a potenciális szavazóit, panaszoljátok. Tudjátok, mit mondok én nektek erre? Lehet, mert, sajnos, van kiket listáznia, az ellenzéki pártok meg csak listáznának, ha lenne kiket. Azt lássátok nyugtalanítónak, hogy nemcsak a békemenet szervezői, hanem a riporterek által megszólítottak is világosan el tudták mondani, miért vesznek benne részt. Még aggasztóbb, hogy láthatólag érezték, meg kell mutatni erejüket, s hogy kiállnak a kormány politikája mellett. Ez előrevetítette a magas választói részvételt és azt is, hogyan fognak szavazni. Nem is értem, kis pártocskáink miért hazudtak önmaguknak, s választóiknak, amikor lekicsinyelték a békemenetet, s előre ittak a medve bőrére. Fel kellett volna fogni a politikai figyelmeztetést.

Mi viszont tanuljunk belőle. Vigyáznunk kell, nehogy elbízzuk magunkat eddigi sikeres nyomulásunk miatt. Ha az európai gójok, köztük a magyarok győztesen kerülnek ki a muszlimokkal szövetséges EU-val megvívandó csatából, ránk újfent nagyobb gyanúval tekintenek. Velünk nehezebb dolguk lesz, de a kerítés hatékonyságából, a békemenet sikeréből, a választási verségből tudnunk kell, nem az a helyzet, amelynek a kialakulásában reménykedünk, s amire Ady egykor panaszkodott; most NEM „alszik a magyarban a magyar”. Sajnos, ennek az Orbánnak sikerült felébreszteni őket. Még ha lett volna ellenzéki egység, ilyen tömegmegmozdulás és akarat azt is könnyűszerrel elsöpörte volna, mert tudatában volt, hogy a saját jelenéért és jövőjéért küzd. A megszólalt résztvevők jobboldalinak nevezték a megmozdulást, ami tagadhatatlan, de sajnálattal közlöm veletek, hogy inkább össznemzeti jellegű volt.

A felébredt magyarnak azonban további igényei lesznek; Orbánnak azokat is ki kell elégítenie! Az ellenzéki pártok meg csak hadd nyírják egymást közös vereségük miatt. Az csak erősíti az LMP-t, amely előbb-utóbb kinevel magának egy jellegzetes tehetséges vezetőt. Ezért hadd harcoljanak csak az EU és Soros ellen, akik az előtérben vannak, és hagyjanak bennünket nyugton, meg az éceszgébereinket is, akik távolabb vannak. Hogy kik ezek – kérdezitek. Hát nézzétek meg, hogy a migránsok kik ellen nem harcolnak egyáltalán! (Akiknek pedig nagyon is közük van a sanyarú sorsukhoz). Hadd ne nevezzem meg azt az egymástól földrajzilag távol eső, mégis elválaszthatatlan, ráadásul szupergazdag nagyhatalmat és kis országot, ahova nem is engedik menekülni őket. Pedig éppen ezzel bizonyítják, hogy álmenekültek, s éppen ők szervezik a migrációjukat. Továbbmenve, én lennék az utolsó, aki védené a Magyarország történelmében döntő, sőt tragikus szerepet játszott valaha volt szovjet Moszkvát, de magatok is láthatjátok, a tőkés Brüsszel messze túltesz rajta, hiszen az ország, a nép sorsát kérdőjelezi meg, ami Moszkvában fel sem merült. Ha meg Putyint nézem, restellem, s egy pillanatra sem felejtem, hogy ellenségünk, de, kérem, így kell elismert világpolitikát csinálni, nem a demokrácia kéretlen exportjával. Nem azért mondom, mintha utánozásra hívnék fel bárkit is közülünk, hanem hogy tanuljunk belőle.  

Főszerepben az érdekeink

Lehet, meglepetést okozok vele, de nem értjük meg a világunkat, ha nem látjuk, hogy valamennyi említett és nem említett, de napirenden lévő téma a lényegét tekintve egytől egyig gazdasági-pénzügyi kérdés. Ez külön elemzést igényelne, amire most nincs időm. A legfontosabb annak megértése, hogy a népvándoroltatás is az. Engedelmes Európa, új gazdasági világrend és világkormány létrehozását célozza. A háttérben pedig az a bizonyos láthatatlan világelit áll. Ők pedig nagyrészt a mieink, akiket az előbb éceszgéberként említettem. Az ő kártyájukba mi is alig látunk bele. Azonban érzékeljük, hogy érdekeik megvalósításának eszközei egyre nagyobb valószínűséggel nemzetközi polgárháborúk lesznek. Polgárháborúk, mert országokon belül fognak folyni és nemzetköziek, mert egyik oldalon a migránsok, a másikon az adott ország népe fog állni. Ma még nem sok esély adható a migránsoknak, de a helyzet napról-napra javukra változik. Ezért vélem, hogy az EU vezetésének és a nyugat-európai vezetőknek a politikája nemcsak öngyilkos, hanem gyilkos politika is. Ez a kezünkre játszik, de e polgárháborúk után, amelyekben mi is eszközökké válhatunk, nem lehet előrelátni, hogy milyen helyzet alakul ki.

Számolnunk kell vele, hogy az abszolutizált gazdasági-pénzügyi érdekeik félredobnak minden más kérdést. Nem érdeklik őket a szellemiek, erkölcsiek, s ahogy erről napjaink szemléltetően tanúskodnak, maga az emberi élet sem. Ezen belül, arról, hogy léteznek magyarok is, meg Magyarország, annyit tudnak, hogy ez azon helyek egyike, amelyek ellenállnak, ezért ki kell iktatni, ha kell a történelemből is törölni kell őket. A nemzetiséget illetően legfeljebb annyit néznek, hogy gójok, vagy mieink. Ők ugyan a mieink, de nemzetekfeletti szemléletük mindenkit eltakarít az útból, ha az érdekeik érvényesülését akadályozza. A Rothschildokkal szembeforduló Abraham Lincolntól a szabadkőműveseket elítélő és a FED-et megszerezni akaró John Kennedyig, az állam vállalatosításával szembeforduló sok más neves embernek csak az emléke maradt, sokszor az sem. Vagy azt is csak figyelmeztetőnek hagyták meg. Megfegyelmezték Eisenhowert is, és megteszik, ha kell, Donald Tuskkal is. 

A személytelennek álcázott gazdasági-pénzügyi elit azt reméli, hogy migránsok személyében újabb fogyasztókat szerez, és felszámolja a munkanélküliséget. Azt hiszem súlyos tévedés, mert a képzetlen migránsokból sohasem lesz a robotizáció és a digitalizáció által megkövetelt munkaerő. De minek is importálni, mikor az EU-ban 28%-os a munkanélküliség, s csak az ibériai félsziget tudna elegendő szakképzett munkaerőt adni? Egyetlen oka lehet; a muszlim munkaerő olcsóbb. Ám szakképzettsége és szociális-vallási beállítottsága miatt csak a munkanélküliek számát fogja növelni. Az elit ennek érdekében mégis kész feláldozni elsősorban a közép-kelet-európai népeket, de a szövetséges európai népeket is hajlandó tragédiákba zavarni. Ezen belül azt is megfigyelhetitek, hogy a történelem folyamán még maga Európa is mindvégig nemcsak idegenként, hanem ellenségként tekintett Magyarországra (és Németországra is, de erről majd máskor, ha érdekel benneteket), még most is, amikor egy szövetségi rendszerben vannak.

Nagyon ellentmondásos és nyugtalanító mindez, ugyanakkor kell legyen valami értelme, hiszen nagyrészt a mienk vezérlik. Nekünk még nincs sok befolyásunk erre az elitre, de kapcsolatban állunk. Nem látják be azonban, hogy az immár szükségtelen extraprofitjuk biztosítására egyszerű és rövidtávú módon akarják mások bonyolult problémáit megoldani.

Mindezt azért vázoltam számotokra, mert szinte megoldhatatlan feladatok előtt állunk, amikor e törekvéseket be akarjuk építeni a Magyarországot jövendő hazánkként kezelő stratégiánkba. Ezért ti is rágódjatok mindezen és térjünk vissza a problémakör megvitatására.

A nyertes titkairól

Felfigyeltem rá, a siker ellenére a Fidesz-KDNP egyes jelszavainak megfogalmazása nem mutat erős szellemi háttérre. A „Nekünk Magyarország az első” jelszavuk formális, hiszen magyar kormánynak mi legyen az első, ha nem a saját országa. Egyébként is Trump jelszavának gyenge utánzása.

„Magyarország – magyar ország?” Ha nem tévedek, és magyar barátaim is állítják, legelőször Csurka István használta e kifejezést. Magyar barátaim szavára adok, mert tudom, hogy gyanútlanul őszinték velem. Egyikőjük, Csurka jó ismerője, már hosszú évek óta alkalmazza írásaiban a „magyar Magyarország”, s a kodályi „magyarabb jövő” fogalmát. Több írásában meg is fogalmazta tartalmukat. Mikor gratuláltam neki, hogy a Fidesz végre átvette a jelszavát, szerényen mondta, örül annak, amit hall, s teljes mértékben támogatja. Sajátjának abban az értelemben tekinti, hogy osztja Csurka és Kodály nemzetféltő gondolatait, s reméli, hogy egyre inkább ezt teszi minden hazafi.

Ez az ő véleménye, ám nézzük csak, Magyarország tényleg magyar ország-e? Ugyan, kérem! Ez az ország a balliberális erők – ahova mi is tartozunk – befolyása alatt hagyta magát kozmopolitásítani. Ezer példa a szemetek előtt. Hirtelenjében egyet idézek. Azért ezt, mert hasonlóval minden nap könnyen találkozhat mindenki. Elmentem a régen sokszor látogatott méltán nagynevű óbudai régi Sípos étterembe, amely ma már a „Semmi extra” elnevezést viseli. Találóan, mert még nekem is hiányzott, hogy az asztal nem tarka-barka, s nincs rajta jó kadarka, hanem tényleg semmi extra, és főleg semmi magyar! A magyarok szégyene, amit ma túrós csusza néven elébetek tesznek, akár itt, akár máshol. Budapesten már nem találni magyar éttermet, esetleg, nagy jóindulattal, magyaros-kodót. Kósert még keveset, de egyre többet; kozmopolitát töménytelen mennyiségben. A töménytelen úgy is értendő, hogy egyre kevesebb a magyar tömény, az igazi jó pálinka, de egyre több az idegen egészségkárosító ital. Az ételekben pedig az ivartalanító kálisó, ami Izraelben tiltott. Magyarellenes kaja és ital! És elfogy! A szívem repes az örömtől. Ez az igazi egészpályás letámadásunk egyik jele. Sikere okát ugyanaz a Csurka fogalmazta meg: „Nincs már faji alapú magyarságunk, nem tudjuk, melyik rendszer működik ellenünk, velünk szemben, melyik embernek van valami hátsó célja velünk, sorsnak fogunk fel mindent és belenyugszunk.”  Majd így folytatta: „Soros azért érkezett ide 1985-ben, azért hozta a pénzt, hogy ne legyen forradalom, hogy a rendszerváltás ne járjon elszámoltatással és személycserékkel, hogy az a réteg – nyilvánvalóan benne azzal a zsidó párt-munkásőr funkcionárius és gazdasági vezető állománnyal, amely Sorost és a Bilderberg csoportot elsősorban érdekelte – békés úton tarthassa meg a pénzét, a hatalmát a pozícióit.  … Világos a Bilderberg törekvés: ne ismerjék fel, ne legyen zsidó kérdés – noha van. … itt az Aczél György jelképezte nómenklatúra, a volt ávós és gyilkos, most amerikai támogatású zsidóság áll szemben a meginduló magyar változással.   … Ennek hatalomban hagyása magyar tragédiát fog okozni.”

Nehogy Csurka-hívőnek nézzetek, de parancsoló az ellenfél kiemelkedő személyiségei gondolkodásának ismerete, ezért mindig nyugtalanul figyeltem Csurkára. Nem szép dolog, de megkönnyebbültem, amikor korai halálhírét hallottam. Sokan mások is pontosan látják, mit művelünk, mire megy ki a játék, de szerencsére hozzá hasonlóan kevesen merték és voltak képesek látnoki előrelátással megfogalmazni, hová vezet az általunk sokféle módon elkábított gójok, köztük a magyarok útja.

Nem csodálkozom rajta, hogy egyre többen és többet idézgetik Csurkát, és rossz előjelnek is tartom. De hogy mennyire igaza volt bizonyítja, hogy a mi oldalunkról Kertész Imre is hasonlóan látta a dolgokat. „A végső kocsma” című könyvében meglepő analógiával írta le a jövőt, azaz a jelenünket: „Európa, gyerekes és öngyilkos liberalizmusa miatt, hamarosan aláhanyatlik. Európa alkotta meg Hitlert, és Hitler után a kontinensnek nincsenek érvei: a kapuit szélesre tárja az iszlám előtt, nem mernek többé beszélni fajról és vallásról, miközben az iszlám csak az idegen fajokkal és vallásokkal szembeni gyűlölet nyelvét ismeri … beszélnék arról, hogy a muzulmánok elárasztják, megszállják és elpusztítják Európát, és hogy az európaiak hogyan viszonyulnak mindehhez, az öngyilkos liberalizmussal és a buta demokráciával. … Mindig ugyanúgy végződik: a civilizáció eléri az érettség bizonyos fokát, ahol már nemcsak hogy nem képes megvédeni önmagát, hanem látszólag érthetetlen módon a saját ellenségét imádja“. Ha a gójok nem is, mi halljuk meg a Nobel-díjas írónk figyelmeztetését!

A „Nem leszünk bevándorló ország” jelszóban a „bevándorló” szó nyelvtanilag és politikailag egyaránt értelmetlen és értelmezhetetlen, mégis az ország harsogja. A mi választhassuk meg, „kikkel éljünk együtt” pedig azt jelenti, elfogadják, hogy valakikkel együtt kell élniük. (Ajánljuk is, hiszen azok mi vagyunk!). Láthatólag vigyáznak is rá, hogy érzékeltessék: elfogadják, valakikkel együtt kell élniük, de engedjék meg, hogy ők válasszák meg kikkel. Ez nekem tetszik, hiszen nincs más választásuk, mint velünk! Erről mi magunk folyamatosan gondoskodunk.

E kimondatlan hozzáállásuknak egyéb fontos jelei is vannak. Én nem hallottam, de barátaim megerősítik, hogy Kósa Lajos az Echo TV Bayer-show műsorában röviddel a választások előtt azt fejtegette, előfordulhat, hogy a baloldali pártok nem jutnak be a parlamentbe, csak nemzeti pártok, mint az LMP és a Fidesz-KDNP. Az LMP tényleg nemzeti párt, csak nem magyar! Szél szerint Navracsics pedig azt mondta neki, ha fiatalabb volna, LMP-s lenne. A miniszterelnök is szerét ejtette, hogy ha egy félmondatban is, de dicsérően beleszője Izraelt egyik választási beszédébe.

Van e jelekben valami, amire oda kell figyelnünk. Azt azonban a lapok sem közlik, amikor Magyarország az ENSZ-ben Izrael mellett szavaz, még akkor is, ha minden más európai ország ellene szavaz, ahogy nemrég történt. Előzőleg a külügyminiszter ki is jelentette: Magyarország Izrael erős barátja és küzd az ENSZ-ben és az EU-ban a zsidó államot sújtó előítéletek ellen. Magyar barátaimat, akiket szoktam emlegetni, s akik eddig támogatták a Martonyi-Szijártó cserével megváltozott külpolitikai irányvonalat, mellbe vágta e kijelentés és e szavazás. Szerintük fordítva áll a helyzet: mind az ENSZ, de különösen az EU a legpozitívabb előítélettel viseltetik Izraellel szemben, miközben közismert, hogy Izraelnek vannak politikai, vallási, faji és egyéb negatív előítéletei nemcsak az említett szervezetekkel, hanem sok országgal szemben. Féltek is, hogy az említett esetek széles körben ismertté válnak, a kormánypártoknak április 8-án nagy árat kell fizetniük érte. Történelmileg pedig tragikus fejleményeket szülhet, mert szembe megy a más vonatkozásokban markánsan védelmezett magyar nemzeti érdekekkel. Nyugtalanítja őket az is, hogy nincs, aki magyarázatot követelne, ami viszont számunkra nagyon jó jel. Pontosan e magatartást várjuk el. Minket nem érdekel, hogy szembe megy a magyar érdekekkel. Bennünket csak a mi érdekünk érdekel, a többi le van ejtve.

Mégis megmondom nektek, nem szívesen látom a fényképeket, amelyeken Netanjahu és Orbán mosolyog egymásra. Rossz érzéseim vannak. Nem tudom, melyikükben bízzak, vagy kételkedjek. Bár ők a legjobban tudják, a politikában nincs barátság, csak érdek, de túl gyanús e kapcsolat, s mintha a barátság elemei is jelen lennének. Viszont önmagamat is becsapnám, ha el akarnám hitetni veletek, hogy a békemenetben résztvevők törekvései, s a Fidesz győztes választási jelszavai, illetve Izrael politikája és céljai összeegyeztethetőek. Kételyeimet felerősítette a tény, hogy a győzelem után Orbán az első meghívást Netanjahutól kapta; kíváncsian is várom, hová vezet majd az első külföldi útja. (Én a helyében Moszkvába mennék, ha már Washingtonban nem fogadnak, Brüsszelben meg csak kellemetlenkednek, büntetnek, Berlinben pedig orrolnak rám).

Más szempontokból is ki lehetne forgatni mindegyik jelszavukat. Ám zavar és elgondolkodtat, hogy mégis győzelemre vezettek. Azt sem értettem, a fideszesek miért beszéltek úgy a kormányváltásról, mintha az bekövetkezhetne; szinte minden vezető szájából hallhattuk, „ha az ellenzék győz”, vagy „ha a Fidesz nem győz”, stb. Úgy beszéltek az ellenzék győzelméről, mintha az bekövetkezhetett volna. Ha a választókat felrázni kívánó taktika volt, ez is bejött. Résen kell hát lennünk. Most nem akárkikkel állunk szemben.

Intelmek

        Végül, osztom, mert osztanom kell meglátásotokat, hogy Orbán által a választások utánra kilátásba helyezett elégtétel vétele fenyegetést jelenthet. Ha érint bennünket, élesen antiszemitázni fogunk. De azért ne feledjétek, hogy külföldi és hazai erőink nyíltan latolgatták eltávolításának a módozatait, sőt nem egy esetben felvetették meggyilkolásának a lehetőségét is. Ezekre a kormány nem reagált, nem használta ki ellenpropagandára sem. Nem értem, miért tett úgy, mintha meg sem történt volna. Átgondolt hozzáállásnak tűnik, ami mögött meghúzódik valamilyen számítás. Az egyetlen, úgymond hivatalos válasz az elégtétel kilátásba helyezése volt, s aminek a lényege nyilván a Stop Soros törvényben érvényesül majd, amire az új kormány alkotmányos felhatalmazást kapott. Ezt nem tekinthetjük eleve a tévelygő politikusaink, sajtósaink elleni bosszúnak, amire minden okuk meglenne, de ha ilyesmire mégis sor kerül, nyílt ellentámadásba lendülünk.

Sokan közülünk elkeseredetten kérdezik, miért nem mozgósítottuk a pártokban jelenlévő háttérhatalmunkat? A válaszom az eddig elmondottakból következik, s előbb meg is fogalmaztam: „Vesztésre játszottunk. Egyelőre!”. Úgy is mondhatnám, nem volt még itt az ideje. De mindenkit megnyugtatok, háttérhatalmunk mindenhol ott van, és mindenhol erősödik. Ha figyeltek, azt is láthatjátok, hogy szinte kormányzati elnézés, sőt támogatás mellett.

Hatalmas az erőnk. Ám akik szemben állnak, vagy szembefordulhatnak velünk, ma még sokkal hatalmasabbak. Ha összefognának, leseperhetnének bennünket a politika, de talán a történelem színpadáról is. Sok még a tennivaló, és e választás után igencsak körültekintően kell eljárnunk. Ez pedig nem a sajátunk. Szeretünk azonnal odacsapni, nem törődni a következményekkel. Sikereink titka, és erényünk az ilyesfajta gátlástalan nyomulás, de lehet a vesztünk is. Ezért kell elgondolkodnunk azon, hogy hatalmas hazai és nemzetközi szervezési és anyagi erőfeszítéseink ellenére a most lezajlott politikai harcban tapasztalatokon kívül egyebet nemigen szereztünk.

Utólagos választási intelmeimet e gondolatkörrel befejezve, reálisan kell látnunk, a tét tényleg Magyarország jövője volt; Orbán nem a levegőbe beszélt. A magyarok megértették és valóban saját jövőt választottak. A rendszerváltás óta talán a legtudatosabban és a leglelkesebben. Nagyon komoly intő jel ez nekünk. A politikai irányelvünk már csak ezért is változatlan: minél kényelmetlenebb helyzetbe kerül a Fidesz, annál inkább rászorul a támogatásunkra, s egyszer, végre, csak összeroppan tán.

Azt a bizonyos múltat sem más, hanem mi akarjuk végképp eltörölni, mert még nem a miénk volt, s enélkül a jövő sem lenne teljesen a miénk, s a semmikből nem válhatnánk mindenné. Igaz, már messze nem semmik vagyunk, de még messze vagyunk a mindenné válástól, habár az utóbbi években nagy léptekkel haladunk. Ne legyen bennetek kétely, ezt folytatjuk a végső célunk eléréséig.

Nem kell mindezt terjesztenetek, de titkot se csináljatok belőle, főleg a mieink előtt. Másoknak ijesztésül szolgál, a mienknek pedig tudniuk kell, a napi kis kérdésekben úgy állást foglalni, hogy az eredők a végcéljaink irányába mutassanak. Különben az ő kis történetük is törlődik a történelemből. Tudnám sorolni sokak példáját, akár a közelmúltból is, akik ezzel mit sem törődtek, de hát nektek is van szemetek, fületek és ezt éppen azért írom, hogy először gondolkozzatok, másodszor gondolkozzatok, s ha kell harmadszor is gondolkozzatok, és csak azután lépjetek. Tegyétek félre a ma már többségében szava hitetlenné vált ellenzéki politikusok és média szédítését, vegyétek elő a logikát. Mondhatnám, a józan paraszti észt, de ilyen nektek/nekünk nincs. Marad a „jó ez nekünk, zsidóknak?” bevált és begyökeresedett hozzáállásunk szerinti megközelítés.

        Jahve áldjon!

                        Nagybátyád.

---

* A szerző nyugalmazott nagykövet, közíró.

---

(Megjelent a KAPU 2018/4 számában)