Verseny van a gazdaságban, – Nem gyarmatosítanak, csak szabad versenyt hirdetnek a gyarmatosítás árán meghízott világkereskedelmet uraló óriás cégeknek. – verseny van a kultúrában, a szolgáltató társadalmak között, és mint mindenki tudja, nem egyenlők a feltételrendszerek.
A nagy háborúk után - az emberiség elfáradt az egymás túllicitáló eszmerendszerek embertelen ölelésétől -, mint tudjuk a történelmet és bizonyos ideig a gondolatvilágot uraló kultúrát is, a győztesek írják, így a demokráciát kiáltó emberi jogokról szónokló nyugat a világra kiterjesztette árnyék-védőhálóját. Az emberélet produktum ezzel befordult egy olyan zsákutca-labirintusba, ahonnan nincs az a révkalauz, amelyik kivezetné a halálból az újjászületésbe. Igen, most ez a lélek legnagyobb feladata, hogy az embertest sejtharmóniáját visszaállítja nyugalmi állapotába. Összezavarodott az elme, mivel egy állítólagosan a jogaiért küzdő „hatalom" megsemmisíti emberi érzésvilágát.
A nyugat, a maga által kreált „szabad világ" uralkodójaként, rabszolgaságban tarja a világgazdaságot. Egyszerű módszert fejlesztett ki ennek realizálására: Törvényalkotó parlamentarizmust azért tart fenn, hogy a megválasztott „képviselők" kivételesen magas egzisztenciájukért cserébe időről-időre olyan szabálylabirintusokat alkossanak, amelyek megtörik az életvággyal teli embereket. A tisztességtelen feltétel nem jelent kötelezettséget a fogyasztóra, de csak és kizárólag azon cégeken keresztül érhető el az élhető élet, amelyek a győztesek kiváltságkenyerén híztak meg. Sőt, az egészet még megspékelték egy olyan háttérből irányítható gazdasági szerencsejátékkal, mint a tőzsde. Innen egyetlen látszatmegoldást kínált csak, az pedig a bankrendszer, ami ugyanazoknak a kezén van, mint az emberi jogok védőhálója. A magatehetetlen forgolódásban észre sem vették az emberek a „fából vaskarika" játékot, így nincs a világon erő, amelyik a kamatos kamat, vagyis a megfizethetetlen adósság szorításából (demokrácia-labirintusból) kitalálna.
Ha elfogadjuk a gyarmatosítás jótékony hatását a világkereskedelemre, akkor fel kell fedeznünk eme megállapítás zsarnok-élősködő egyoldalú szemléletét, hisz a kereskedelmi mérleg, amíg ember és ember között játszódik le, addig kölcsönös megelégedettségen kellene, hogy alapuljon. Bárki, történelmi tanulmányaiból tisztában kel legyen azzal a ténnyel, hogy a gyarmatosító kihasználja a megszállt területeket és egyoldalú előnyök alapján aknázza ki a lehetőségeket (a szakrális nyelvben lehet-ős-ég), de a lehetőség azt is jelenti, hogy elégedettek a felek tetteikkel.
Gondoljuk végig a bankrendszerre ráhúzva a modellt, vagyis aki hitelt biztosít, az egyoldalú garanciát követel az embertől, hogy amire magától képtelen, azt a hitel által valósítja meg, de félredobva lehetőségeit, vegye magára azt a feladatot, hogy nem csakhogy megvalósítja elérhetetlen álmait, azon felül még kamatos kamatot is fizet a „jótevőjének". Nem tudom mennyire érzékelhető a kényszer és a lehetetlenség. A tisztességtelen feltétel nem jelent kötelezettséget a fogyasztóra, de vajon tisztességes-e az olyan eljárás, amely az embereket arra készteti, hogy tovább nyújtózkodjanak, mint ameddig a takarójuk ér. Mennyire tisztességes az a világ, amelyik csak feladatokat ró a „gazdasági gyarmatára" (nincs kölcsönös elégedettség), ugyanakkor a humánökológiai lehetőséget, hogy területtől, társadalmi berendezkedéstől függetlenül egyenrangú partnerek között létrejövő egyesség születhet, a győztesek pökhendi magatartásával elutasítja. A szabad kereskedelem kényszerlehetetlenség labirintusába vezette az embert a bankrátor politikájával és megfosztotta ökológiai lehetőségeitől. A kérdések szívünket szorítják.
Hogy teremtő nyelvünk hogyan nevezi a „demokratikus szolgáltató társadalmat" az, az idő kérdése, de egyszerűen mondhatjuk rá, hogy lélekzsarnokság. . Igen, most ez a lélek legnagyobb feladata, hogy az embertest sejtharmóniáját visszaállítja nyugalmi állapotába.
2014. 05. 17.